Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-19 / 8. szám
ÚJ szó 1978 . II. 19. Több mint 30 év telt el a Nagy Honvédő Háború befejezése éta. A szovjet nép sohasem felejti el, mit élt át, amíg sikerült legyőznie az ellenséget. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke az első naptól kezdve a győzelemig részt vett a háborúban. £vek óta számos levelet kap különböző korú és foglalkozású emberektől, a Szovjetunióból és külföldről. Arra kérik, hogy adja ki visszaemlékezéseit a háborús évekre. Leonyid Brezsnyev a Novij mir folyóirat rendelkezésére bocsátotta feljegyzéseit a második világháború egyik csatájáról, a Novorosszijszk közelében lefolyt ütközetről. Leonyid Brezsnyev visszaemlékezéseit a lap februári számában közli. Nekünk nem volt szükségünk a háborúra. De ha már elkezdődött, az egész szovjet nép hősiesen kivette a részét az agresszor elleni élethalálharcból. Emlékszem, hogy 1940-ben az Ukrán Kommunista Párt Dnyepropet- rovszki Területi Bizottsága összehívta a lektorok értekezletét. Különös figyelmet szenteltem akkor a katonai és a hazafias propagandának. Mint ismeretes, a Szovjetunió és Németország korábban megnemtámadási szerződést kötött. Ez a szerződés biztosította számunkra a szükséges nyugalmat, és időt adott az ország véderejének megszilárdítására, de ezt nem mindenki értette meg. Az értekezlet egyik résztvevője megkérdezte tőlem, lehet-e arra számítani, hogy ezt a szerződést megmagyarázzák a lakosságnak. Meglehetősen bonyolult időszak volt ez, a kor a hátországba, vezető tisztségekbe. Hálás vagyok azért is, hogy 1944-ben eleget tettek kérelmemnek, s nem neveztek ki magasabb tisztségbe, ami eltávolított volna a közvetlen harci cselekményektől, és a háború végéig megtarthattam helyem a 18. ejtőernyős hadseregnél. Egy kívánságom volt: hogy részt vehessek az ország védelmében, harcolhassak az ellenség ellen mindig és mindenütt, a végső győzelemig. Csak így lehetett ismét helyreállítani a békét. A fronton töltött idő és a hadsereg erősen a szívemhez nőtt. A 18. hadsereg soraiban harcoltam a kaukázusi hegyekben akkor, amikor ott dőlt el a haza sorsa. Bejártam Ukrajna mezőit, átkeltem a Kárpátok gerincén, részt vettem Lengyelország, Románia, Magyarország és Csehszlovákia felszabadításában. Azokkal a katonákkal, akik Brezsnyev elvtárs (középen) az akkori rangja szerint vezérőrnagy, a 4. ukrán front politikai osztályának parancsnoka. A felvétel 1943 júniusában egy katonai díszszemlén készült Moszkvában teremben 400 ember ült és mind válaszra várt. Természetesen, mondottam, folytatni fogjuk a felvilágosítást, elvtársak, mindaddig, amíg a fasiszta Németországban kő kövön nem marad. Abban az időben a dnyepropetrovsz- ki területi pártbizottság hadi ipari titkára voltam, folytatja Leonyid Brezsnyev. Igen sok fontos és sürgős dologgal kellett foglalkoznom, az olyan hatalmas véderőkomplexum szervezésében és összehangolásában, mint amilyen az ország déli része, főként a Dnyeper völgyének vidéke akkor volt. A békés termelést szolgáló üzemeket haditermelésre kellett átalakítani, kohászaink különleges acélfajtákat kezdtek gyártani, tartanom kellett a kapcsolatokat a népbiztosságokkal, Moszkvába repülni és állandóan járni a területet. Nem ismertünk szabad napokat, nagyon kevés időt tölthettünk a családdal. Emlékszem, hogy 1941. június 22-ének éjjelén is késő éjszakáig a területi pártbizottságon ültem, aztán még elmentem a katonai repülőtérre, amelyet Dnyepropetrovszk- ban építettünk. Ez a hadászatilag fontos objektum a Központi Bizottság ellenőrzése alatt állt. Az emberek éjjelnappal dolgoztak, s csak hajnaltájt tudtam visszatérni az építkezésről. Amikor hazaértem, írja tovább Leonyid Brezsnyev, megláttam K. Sz. Gru- sev gépkocsiját, aki akkor a területi pártbizottság titkárának helyettese volt. Rögtön megértettem, hogy valaminek történnie kellett. Rám nézett, intett, hogy szálljak ki. Már a lépcsőkön éreztem, hogy valami nincs rendben. És aztán azt hallottam: háború! És ebben a pillanatban mint kommunista eldöntöttem, hol a helyem. Arra kértem a Központi Bizottságot, hogy küldőin ki a frontra és még aznap jóváhagyták a kérelmemet: kiküldtek a déli frontra, a törzshöz.. A párt Központi Bizottságának hálás vagyok azért, hogy eleget tett kérelmemnek, és a harcoló hadseregben lehettem a háború első napjaitól kezdve. Hálás vagyok azért, hogy 1943-ban, amikor a Szovjetunió területének egy része felszabadult, eleget tett a kérésemnek, és nem rendelt vissza a frontról. Sok pártmunkást küldtek akjelentős mértékben kivették részüket Novorosszijszk és az egész Taman félsziget felszabadításából, voltam Ma- laja Zemljában is. ■ ■ ■ Leonyid Brezsnyev a továbbiakban elmondja, hogyan készített elő egy ejtőernyős akciót 1943-ban Malaja Zemlja közelében. Ez a sziklás terület — 6 kilométer hosszú és 4 és fél kilométer széles kiszögellés a tengerben — igen fontos volt hadászati szempontból. A hitleristák olyan hatalmas mennyiségű lőszert vetettek itt be, hogy minden szovjet harcosra 1250 kilogramm halált hozó vas jutott. Leonyid Brezsnyev elmondja, milyen hősiesen harcoltak a katonák és mindenekelőtt a kommunisták e felvonulási terület bevételekor és megemlíti, hogy a Nagy Honvédő Háború frontjain 3 millió derék kommunista h^lt hősi halált. 5 millió szovjet állampolgár lépett a háború alatt a párt soraiba. „Kommunistaként akarok harcba menni“ — ezeket a szavakat, amelyek legendássá váltak, hallottam csaknem minden csata' megkezdése előtt, éspedig annál gyakrabban, minél súlyosabbak voltak az ütközetek. Milyen előnyökre tehetett szert az ember, milyen jogokat nyújthatott neki a párt a véres csata előtt? Csak egy privilégiumot, csak egy jogot, csak egy kötelességet — szabad volt elsőként részt vennie a támadásban, elsőként rárohannia az ellenségre. Leonyid Brezsnyev a továbbiakban leírja a harci cselekedeteket, az életet a Malaja Zemlja sziklás kiszögel- lésén, és foglalkozik az általa irányított politikai osztály apparátusának tevékenységével. Hangsúlyozza a politikai tisztek szerepének fontosságát, akik a fegyveres erőkben a lelket tartották. Ezt írja: Fő fegyverünk a párt gyújtó, lelkesítő szava . volt, amelyet a kommunisták tényekkel, személyes példamutatással támasztottak alá a harcban. Leonyid Brezsnyev leír számos harci epizódot, amelyeket maga is átélt. Fájdalommal emlékezik azokra a harcos elvtársakra, akik életüket áldozták a hitleri megszállók elleni harcban. A történelem nem egy egyéni hőstetBrezsnyev elvtárs (az alsó sorban balról az első) a második világháború idején a hadsereg politikai dolgozóinak körében (CSTK — archív-felvételek) tét ismer, de csak a mi országunkban, csak a pártunk vezette szovjet emberek bizonyították be, hogy képesek a tömeges hősiességre. Példákat sorol fel a hősiességre, amelyet a szovjet emberek a Malaja Zemlján, Novorosszijszk elfoglalásakor tanúsítottak, és elgondolkodik hősiességük lényegén. A halálfélelem természetes emberi tulajdonság, írja, de a döntés a kritikus pillanatban magamagától jött, s az ember egész addigi élete volt rá az előkészület. Ez azt jelenti, hogy van bizonyos határ, bizonyos pillanat, amikor a haza iránti felelősség elfojtja a harcosban és a hazafiban a félelmet, a fájdalmat és a halál gondolatát. Ez a cselekedet abból a meggyőződésből fakad, hogy helyes és nagy az az ügy, amelyért az ember tudatosan életét áldozza. A Malaja Zemlja csak egyik epizódja Leonyid Brezsnyev harci útjának. A többiről is — mint visszaemlékezéseiben mondja — egész könyvet lehetne írni. Azonban még egyszer hangsúlyozni kívánja: a Malaja Zemija-i emlékek, az ott szerzett tapasztalatok végigkísértek engem és harcosaimat, bajtársaimat az utolsó puskalövésig. A harcosok hősiességéhez, hihetetlen lelkesedéséhez és hazafiasságához hi- degvérűség, érettség, megfontoltság, a harc tudománya járult. Mindez együttesen vezetett a győzelemhez. Nehéz elfelejteni azt az örömet, lelkesedést, amellyel csapatainkat Románia, Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia népei fogadták. Ezeknek az országoknak felszabadításában más egységekkel együtt részt vett a dicső 18. ejtőernyős hadsereg is. Ez esetben nem lehetett alábecsülni a politikai munkát. Az imperialisták évtizedeken át rágalmazták pártunkat. Évtizedeken át terjesztettek piszkos kitalálásokat életünkről, a szovjet emberekről. És most a szovjet ember felszabadítóként érkezett Európába. Fontos volt semmivel sem szennyezni ezt a nagy, humánus küldetést, és katonáink nem szennyezték be. Mindenütt önzetlen, nemes, humánus, igazságos és a háborúban összekovácso- lódott embereket láttak bennük. A súlyos 1941-es esztendőben hittük, hogy eljön a győzelem. Az események folyamán mindig is fel voltunk rá készülve. Amikor végül eljött, óriási volt az örömünk ... Ez a nap lett életem legboldogabb napja. Győzelmünk fontos mérföldkő az emberiség történelmében, írja Leonyid Brezsnyev. Megmutatta szocialista hazánk nagyságát, megmutatta a kommunista eszmék nagyságát a hősiesség és az önfeláldozás figyelemre méltó példáit nyújtotta. Ez tény. Legyen béke, mert a szovjet embereknek és a világ összes népeinek igen nagy szükségük van rá. Az utolsó napig temettük hű elv- társainkat. Az egész úton ott láttuk a fasiszta szörnyűségek nyomait, találkoztunk síró anyákkal, szomorú özvegyekkel és kiéhezett árvákkal. És ha ma valaki megkérdezné, milyen következtetéseket vontam le, amikor megjártam a háború poklát az első naptól az utolsóig, azt mondanám: a háborúnak nem szabad megismétlődnie. Már sohasem szabad háborúnak le,n- ni. Boldog a politikus, boldog az államférfi, ha mindig azt mondhatja, amit valóban gondol, azt teheti, amit valóban szükségesnek tart, arra törekedhet, amiben igazán hisz, írja Leonyid Brezsnyev. Amikor kitűztük a békeprogramot, amikor számos nemzetközi találkozón kezdeményező javaslatokat terjesztettünk elő a háború veszélyének kiküszöbölésére, azt tettem, arra törekedtem, és arról beszéltem, amiben mint kommunista mélységesen és fenntartás nélkül hiszek. És talán ez a fő következtetés, amelyet a Nagy Honvédő Háború tapasztalataiból levontam. QQTO303 ß
