Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
9 Egy illető elment az ügyvédhez: — Kérem szépen, engem a főnököm kövér idiótának nevezett. Mit tegyek? — Kezdjen ej fogyókúrázni! — Meghívhatom, kisasszony, színházba vagy koncertre? — Hát, ha már választhatok, akkor inkább étterembe. — Tudsz úszni? — Néha. — Hogyhogy? — Hát csak akkor, amikor a vízben vagyok. — Tudod, anyjuk, elkapott az influenza, s le kellett vele feküdnöm ... Kesztyűs Ferenc rajza Aforizmák Némely temetés csak abban különbözik az esküvőtől, hogy egy részeggel kevesebb van. Markus M. Ronner ★ A modelleknek arra kellene törekedniük, hogy hasonlítsanak a róluk készült portréhoz. Salvador Dali ★ Az igazi műértőt arról lehet megismerni, hogy az aktképnél a legmagasabb árat a modell címéért fizeti. Jacques Tati ★ Aki szép, okos, gazdag és kedves feleséget szeretne — az született többszörös bigámista. Stanley Kramer ★ A portré akkor sikerült, ha a festő elégedettebb, mint az, akit lefestett. Toni May ★ Az árnyék — az ember leghűségesebb útitársa, de még az is elhagyja, amikor felhők sűrűsödnek a feje felett. Kuncso Grozev ★ Ha a törvényt már senki sem érti meg — akkor az elavult. Rudi Mill ★ Ha minden bolondot a megfelelő helyre küldené- nek — akkor milyen sok remek hely üresedne meg azonnal! Alessandro Giuccini ★ Az idő természetesen a legjobb orvos — de végeredményben az is megöl. C. Collier ★ Ha el is pirulok, amikor visszaemlékszem saját cselekedeteimre, kizárólag a gyönyörűségtől teszem. Nathalie Claude Barney GELLERT GYÖRGY fordítása Lord Arisztid: — Jean, hozza a látcsövemet, temetésre megyek! — De miért van szüksége látcsőre? — Egy távoli rokonom halt meg ... Egy fiatalember megkérdez egy öreget: — Milyen hónapban legjobb nősülni? — Mortóberben. — De hiszen ilyen hónap nincs a naptárban! — Éppen azértl — Hogy halad a hétvégi ház építése? — Ne is kérdezd! Ebben az évben még egy influenzám sem volt, hogy legalább az alapot befejezhettem volnál — Hogyan érezted magad tegnap a bálban? — Csodálatosan. Nyolcán felajánlották, hogy feleségül vesznek. Négy ajánlatot elfogadtam ... Feleség: A múlt héten már olyan boldog voltam, mert nem ittál, s ma részegen jöt tél haza! Férj: Hát ezen a héten rajtam a sor, hogy boldog legyek! Az idegenvezető már nagyon fáradt. Az egyik csoportból megkérdezi valaki: — Mennyit nyomhat egy ilyen hegy? — Fákkal, vagy anélkül? Két kecske betéved a falu mozijába. Olt egy tekercs filmet találnak, az egyikük felfalja. — Milyen volt? — kérdezi a másik. — Nem rossz, de a regény jobb volt. AZ AGGLEGÉNY SZILVESZTERE Jozef Varga rajsa A. ÍNYIN — L. OSZADCSUK: GRIGORIJ DUGIN BUKÁSA G rigorij Dugin sohasem volt Olaszországban. Valahogy nem sikerült eljutnia. A munka, a család... Ö, Itália! Dugint valami megmagyarázhatatlanul vonzotta ehhez a napsugaras országhoz. Mivel nem volt ideje személyesen Olaszországba utaznia, nemegyszer járta be ezt az országot az újságok és folyóiratok segítségével, a klasz- szikus irodalom legjobb műveinek és a TV „Világjárók klubja“ című adásainak közvetítésével. Gyakran rajtakapta magát, hogy találkozáskor „csao“ felkiáltással, távozáskor „ar- rivedercsivel“ köszön, amikor izgatott, akkor így kiált fel: „mámmá mia!“, s ez minden kétséget kizáróan arról tanúskodott, hogy fokozatosan szűnnek meg a nyelvi különbségek Grigorij Dugin és egy igazi olasz között. Gondolatban újra ott járt a Fórum Romanum és a Colosseum közelében, aztán ugyancsak gondolatban visszatért ide, Fili-Mazilovóba, de szívében és emlékezetében megőrizte az olasz tájakat, az olasz dalokat, az olasz erkölcsöket és szokásokat. Most is, szilveszter estéjén, Grigorij Dugin a fal mellett egy fotelban ülve a „Tavasz“ című rézkarc alatt, a Rubin márkájú TV-készülék és a „Szimfónia“ védjegyű lemezjátszó között, arra gondolt, hogy Olaszországban van egy jó szokás: az új esztendőt köszöntve, minden felesleges holmit kidobálnak az ablakon át az utcára. Hiába, temperamentumos nép az olasz! — gondolta. Szemében forró nápolyi tűz gyűlt ki: — No és?» Mi talán rosszabbak vagyunk, mint ők? Nálunk talán kevesebb a bútor, mint ott? Egy pillanatig nyugtalanította őt a gondolat, hogy a járókelők és a rendőrség nehezen értené meg, hogy az olasz szokást alkalmazva, az itteni járdát dobálná tele ka- catokkal. — Nem baj — nyugtatgatta magát —, elvégre nem a zongorát akarom kidobni. Valami könnyebb dolgot választok. M ost már nemcsak a nápolyi tűz, hanem a szicíliai szenvedély is a szemében lobogott. Határozott tekintettel nézett körül a szobában: .„Marina“ szobabútor, „Vízesés“ csillár, az evőkészlet, a stilizált hamutálca, „Empíre“-ke- retben a tükör, a tükörben pedig ő maga, fotelban a fal mellett, a „Tavasz“ című rézmetszet alatt, a Rubin tévé- készülék és a Szimfónia sztereó-lemezjátszó között. Felesleges kacat nem volt sehol. — Mamma mia! — kiáltott fel Grigorij Dugin. — A saját házamból nincs mit kidobnom! Révedezve bámulta a szép, masszív hamutálcát, melybe ő soha nem rázhatta a hamut a cigarettájáról, a „Vízesés“ védjegyű kristálycsillárt, melynek összes izzóit soha nem kapcsolhatta be, és az evőkészlet ízléses tányérjait, melyből soha nem ehetett... Dobja ki a hamutálcát? A felesége megöli. A csillárt? Az anyósa üti agyon. Egy tányért dobjon ki? Akkor jobb, ha mindjárt felakasztja magát. Mint kiderült, felesleges kacat nem akadt. És akkor Grigorij Dugin- nak fényes ötlete támadt: van a házban mégis valami, amit az újév tiszteletére ki lehet pottyantani: O dament az ablakhoz, kinyitotta, és egy halk „arrivedercsit“ mormolva az .ablakpárkányról kilépett a semmibe... Nem sokkal ezután érkezett haza a felesége, Anna a fodrásztól. Minden a helyén volt. Ám Anna Duginát nyugtalanítani kezdte valami. A Rubin és a lemezjátszó közül hiányzott valami. A nyitott ablakhoz ment és kinézett. Odalenn egy hatalmas hőbuckából két láb me- redezett felfelé, az ismerős „Topman“ védjegyű cipőkben. Anna Dugina felháborodott: azoknak a cipőknek nem a hóbuckából kell kikandikálniuk, hanem itt a helyük a szobában, a „Pallas“ márkájú szőnyegen. Az asszony sóhajtott egyet, becsukta az ablakot, és lement kihúzni Grigorijt... A fél óra alatt agyonfagyott, de egyébként sértetlen Grigorij Dugin ott ült a helyén — a fal melletti fotelban, a „Tavasz“ című rézkarc alatt, a Rubin tévékészülék és a „Szimfónia“ sztereó- lemezjátszó között — és forró teát iszogatott. — Ez aztán szép olasz szokás! — dohogott Anna Dugina, miközben a meisseni porceláncsészéből a teát szürcsölgette. — Kitalálják, hogy az ablakon át mindenfélét kidobálnak ... Ez huligánkodás, nem pedig szokás! Kiitta a teáját, és a meisseni porcelán teáscsészét a „Roggers“ márkájú égetett agyagtányérkára helyezte. Most már Ismét minden a maga helyén volt az egész házban ... SÁGI TÖTH TIBOR fordítása
