Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-12 / 7. szám

1378. It. 12.

o

N

C/3

egyes országok közötti különb-. ségek ellenére a vendégmunkád sok helyzete Európában a legutóbbi időkig javuló tendenciát mutatott. A hosszú ideje tartó munka- nélküliség miatt azonban a kormányok elejét kívánják venni annak, hogy munkát kereső külföldiek újabb tömegei áramoljanak be országaikba, ezért intézkedéseket hoznak a tendencia megfékezésére. A családos bevándorlásra vonatkozó jog felfüggesztése Franciaországban jól illusztrálja a hivatalos politika ellentmondásosságát és empirizmusát.

Nyugat-Európára mindig is jellemzők voltak a különböző migrációs mozgások, a második világháború vége óta azonban e mozgások a korábbitól eltérő formákat öltöttek. A változás okai és következményei a térség országaiban nagyjából azonosak.

Az 1945—1965-ös időszak az intenzív ipari fejlődés jegyében telt el. Az egyes országok saját aktív népessége azonban részint a háborús vérveszteségek, részint a születések számának a 30-as évek óta bekövetkezett csökkentése folytán nem tudta fedezni a munkaerő-szükségletet.

Ugyancsak ebben az időszakban kezdte éreztetni hatását az iskoláztatási idő meghosszabbodása, a szellemi és szakmai képzés fejlődése. A

a fajgyűlölet áldozatai, iskolázatlan gyerekek, fuberkulotikusok, elmebetegek. A politikai vezetők kimondták, hogy ideje szabályozni a migrációs mozgásokat a bajok és a kultúrák közötti összeütközés enyhítése érdekében.

Az NSZK, Svájc, Luxemburg valamivel gyorsabban reagált, mint Franciaország, ahol egészen 1972-ig (a Fontanet—Marcelin-féle körrendeletig), a munkaadók érdekeinek megfelelően a legnagyobb „lassez faire“ uralkodott.

Végül is az 1973-tól kialakult gazdasági válság orientációjának radikális megváltoztatására kényszerí- tett minden munkaerőt importáló országot. A határok bezárultak az újabb bevándorlók előtt. Ez alól csak kevés kivétel volt.

Ugyanakkor számos nemrég érkezett vagy hosszú idő óta munka nélküli vendégmunkás tartózkodási és munkavállalási engedélyét megszüntették, úgyhogy a munkaviszonyban álló külföldiek számának növekedése mindenhol megszűnt, sőt némi csökkenés volt tapasztalható.

De annak ellenére, hogy Nyugat- Európa-szerte jelentős a munka nélküli hazai munkaerő, sehol sem merült föl a vendégmunkások hazaküldése.

Hiába próbálják mindenütt ösztöamelyek — mint például az NSZK — többségében iskolázott bevándorlókat (törököket, görögöket, jugoszlávokat) fogadnak, és olyan országokat, ahol — mint Franciaország is — a bevándorlók jelentős része a Maghebből és más afrikai országokból származik.

Egyes országokban a bevándorlók helyzetét a gyarmati időszak maradványai is befolyásolják. A legjellemzőbb példa erre Nagy-Britannia, ahol a brit nemzetiségek mellett legalább 1500 00 színes bőrű él, az az „0 j Nemzetközösségből“ jöttek. Sokan mentek Hollandiába, Indonézia volt gyarmatosított területeiről, és Franciaországba is a régi tengerentúli területekről, nem számítva az Antillákról bevándoroltakat, akik francia állampolgárok. A volt gyarmati és a volt gyarmatosító, most munkaerő-importáló országok között továbbra is megvan az alá-föléren- deltségi, leereszkedő viszony, tehát egy olyanfajta érzelmi viszony, ami az NSZK-ban, Svájcban vagy Luxemburgban nem található meg.

Ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy a külföldieket az utóbbiakban jobban becsülik. A Gastarbeiter (vendégmunkás) elnevezés, amivel az NSZK-ban a bevándorlókat jelölik, jelentheti azt, hogy előzékeny bánásVENDÉGMUNKÁSOK

hazai munkaerő igényei a munkafeltételek és a bérek vonatkozásában jelentősen megnőttek, a munkaadók érdeke ezzel szemben az volt, hogy olyan munkaerőre tegyenek szert, amely engedelmes, és nem igényel túl magas beruházási és bérköltségeket.

Ugyanakkor a szegény dél-eurőpai országokban és a harmadik világban jelentős volt a munkanélküliség, amely veszélyeztette a társadalmi békét, a munkanélküliek pedig alig várták, hogy munkaerejüket eladhassák a gazdag országokban, és élet- körülményeik^ — ha minimális mértékben is — javuljanak. A hiány az egyik oldalon, a túltelítettség a másikon jelentős népmozgást eredményezett.

Az első két évtizedben (1945— 1965) a migrációs mozgás igen gyorsan ment végbe, különösebb ellenőrzés, tervezés, a szociális infrastruktúra előkészítése nélkül. Minél gyorsabban be kellett szerezni a szak-, képzettséget nem kívánó feladatok elvégzésére szánt munkaerőt. A határokat nem ellenőrizték. Az illegális bevándorlók helyzete a befogadó ország iparának, építőiparának vagy szolgáltató szektorának igényei függvényében rendeződött.

Nemcsak kezek jöttek

Nincsenek megoldva az olyan problémák, mint a lakás, a gyerekek beiskolázása, a vendégmunkást követő család helyzete, az egészségügyi ellátás. Csak kezekre volt szükség, és senki sem vette tudomásul, hogy — mint Max Frisch mondta — ezzel együtt emberek is jöttek.

A helyzet úgy 1965 tájt kezdett megváltozni. A Nyugat-európai társadalom testét, amely egészséges testnek akart látszani, szégyenletes kiütések lepték el, amelyeket néha már nem lehetett elrejteni: gettók, bádogvárosok, munkahelyi balesetek,

nözni a hazai fiatalokat a manuális vagy szakképzetlen munkák elvégzésére. Ezek az erőfeszítések mindaddig kudarcra lesznek ítélve, amíg ilyen sok vendégmunkás lesz Európában, és amíg a nehéz fizikai munkát nem fizetik és nem becsülik meg eléggé. így 1974. október 20-án Svájcban a szavazók kétharamada elutasította a „Nemzetközi akció“ nevű tervet, amelynek értelmében három éven belül 500 000 külföldit távolítottak volna el az országból. Sőt, újabb bevándorlók is érkeznek.

Mindazonáltal a különböző nyugateurópai országokban nem azonos a helyzet: tekintettel a kérdés bonyolultságára, óvakodni kell a felületes hasonlítgatásoktól, és fenntartással kell fogadni a hivatalos nyilatkozatokat.

Ha össze akarjuk hasonlítani a vendégmunkások bérét Franciaországban, az NSZK-ban, Hollandiában vagy Svédországban, akkor azt is figyelembe kell venni, mekkora bért kapnak a belföldiek ezzel nagyjából egyenértékű munkáért, össze kell vetni a fogyasztási cikkek árát vagy a hazaküldött pénzösszegeket. Ez rendkívül átfogó elemzést kíván.

„Peremlakók”

A lakáshelyzet megfelelő összehasonlítási alap? Kétségtelenül. Figyelembe kell venni a belföldiek helyzetét és még néhány más tényezőt.

Megfelelő lakások is elveszíthetik jelentőségüket, ha — mint az NSZK- - ban vagy Hollandiában — szándékosan a városközpontoktól távolra helyezik őket. Ami egyébként az NSZK-t illeti — a belföldiek viszonylag jó lakáskörülményeit ismerve —, elég meglepő látványt jelentenek a Ruhr- vidék régi negyedeiben vagy Nyugat- Berlinben a török gettók.

Nem lehet minden további nélkül összehasonlítani olyan országokat,

mód illeti meg őket, de éppígy jelentheti azt is, hogy a határig kísérik őket, mihelyt szolgálataikra már nem tartanak igényt. Ezt a közelmúltban

1—2000 török munkás a saját bőrén tapasztalhatta.

Integrálni azokat, akik maradnak?

A helyzet Európában nagyjából mindenütt a következő: újabb bevándorlók gyakorlatilag már nem jönnek: a külföldiek egy része magától hazamegy vagy hazaküldik; azok, akik évekkel ezelőtt letelepedtek, többségükben maradnak, és mihelyt tehetik, maguk után hozatják a családjukat, illetve családot alapítanak.

Ezek után két kérdés merül fel: 1. milyen hosszú távú politikát kívánnak folytatni a befogadó országok a külföldiek integrálását sőt asz- szimilálását illetően? 2. hogyan viszonyul ehhez az integrációhoz az átlag belföldi?

Hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk a hosszú távú tartózkodási engedélyekre vonatkozó hatályos törvényeket és rendeleteket (ilyen engedély birtokában a vendégmunkás maga választhatja meg, hol és milyen munkát kíván végezni), jelenleg mindenütt, még Franciaországban is, az a tendencia, hogy bizonytalanná tegyék az engedély megadását megelőző időszakot.

Franciaországban a C engedély, amely az ország egész területére 10 évig érvényes, minimum négyéves tartózkodási időszak után kapható meg, és nincs állandó érvényű engedély. Az NSZK-ban a dolgozónak elvben 8 év után van joga véglegesen letelepedni, de ezt az engedélyt nem adják meg könnyen. Svájcban egyre nehezebben megy idénymunkából (45 hónap — 5 év alatt) évi munkássá, majd állandó munkássá válnia, és a családot maga után hozatnia.

„Nemzetségek” vándorlása

Fontos ismerni a családos bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket is. Az ide vonatkozó rendeletek például Svédországban vagy az NSZK-ban meglehetősen liberálisak — részint a feszültségek elkerülése, részint a születési arány fenntartása érdekében. Hasonló volt a helyzet Franciaországban is az európai bevándorlókra vonatkozólag a közelmúltig, amikor is földrajzi eredettől függetlenül 3 évre mindenfajta családos bevándorlást felfüggesztettek. Az európai eredetű bevándorláshoz való viszonyt népesedéspolitikai megfontolások határozták meg, ugyanakkor a maghrebi eredetű családos bevándorlásra ezt a szempontot nem terjesztették ki.

Az NSZK-ban nyugtalanságot okoz, hogy, amint ott mondják, egész „nemzetiségek" jönnek Jugoszláviából és Törökországból. Említésre méltó még, hogy Svédország és Franciaország igen nagy engedékenységet tanúsít a főként Latin- Amerikából és Délkelet-Ázsiából jövő nagyszámú politikai menekült irányában.

Politikai szempontból tehát a kérdés eldöntött: a bevándorlók szaporodni és sokasodni fognak az európai országokban. Az ezzel járó szociális költségek nyilván magasak lesznek (egészségügy, lakás, iskoláztatás).

Mi a bevándorlók integrálódásának útja?_-Ezt elsősorban az oktatási rendszer vizsgálatából lehet kikövetkeztetni. Franciaországban és Belgiumban a közelmúltban sok minden történt. A különböző fajú gyerekek számára fenntartott iskolák, amivel Nagy-Britanniában próbálkoznak, eddig nem tudták megoldani a színes bőrű gyerekek iskolázottsági hátrányaiból és kudarcaiból fakadó problémákat. Az NSZK-ban (tartományonként változó) korlátozásokat alkalmaznak a nemzeti iskolák politikájában. Svédország az egyetlen, ahol komolyan veszik a anyanyelvi részképzést.

Külön vizsgálatot érdemelne az a kérdés, milyen egyesülési és kulturális önkifejezési szabadságot élveznek a bevándorlók az európai országokban. Ami a vendégmunkásoknak a lakóhelyük életébe való beleszólását illeti, említést érdemelnek a konzultatív tanácsok, amelyekkel Belgiumban kísérleteznek; Svédországban az 1976 szeptemberi községtanácsi választásokon a bevándorlók is szavazati jogot kaptak; Franciaországban lakóhelyen kívüli bizottságok létesültek.

Ami a hazai lakosság reakcióját illeti a különböző európai országokban, itt nehéz általánosítani. Egyes országokban a közvélemény inkább ellenséges a bevándorlókkal szemben, mint például Svájcban, Luxemburgban és bizonyos fokig az NSZK- ban. Egyes helyeken a fajgyűlölet aggasztó méretű fellángolása tapasztalható, utalunk itt elsősorban a tavaly augusztusi londoni faji összetűzésekre. Franciaország egészében véve meglehetősen fajgyűlölő, amely mellett egész jól megfér a tolerancia és a kisebbségek hagyományos tiszteletben tartása.

Az elkövetkező években a legnagyobb kérdés az lesz az összes európai országban, ahol vendégmunkások élnek, hogy milyenek lesznek a véglegesen letelepedő fiatal bevándorlók élet- és munkakörülményei. Hátrányos helyzetben lesznek-e társadalmi és szakmai szempontból, vagy lehetőséget kapnak az integrálódásra?

(A Nemzetközi Szemléből)

/