Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
1.1. Államférfiak nyilatkozatokban, a világsajtó cikkekben készítenek mérleget ilyenkor a búcsúzó esztendőről és az új év kilátásairól. Mit hozott a világ nak 1977, előbbre jutott-e az emberiség a nemzetközi válságok leküzdésé ben, a háború veszélyének elhárításában, a tartós, szilárd béke felé? E rövid írásban nem vállalkozhatunk — és nem is célunk — részletes vá laszt adni ezekre a kérdésekre, nem sorolhatjuk fel a nemzetközi esemé nyékben rendkívül gazdag esztendő valamennyi pozitív és negatív eseményét, nem nyújthatunk beható elemzést a fejleményekről. Ezért csupán a világ politikát meghatározó fő folyamatokra szeretnénk felhívni a figyelmet, a leg fontosabb eseményekre szeretnénk emlékeztetni az olvasót — a teljesség igénye nélkül. A nemzetközi enyhülés terén a fő hangsúly az eddig elért eredmények megszilárdításán volt, ami előmozdította a folyamat elmélyítésének, továbbvitelének a lehetőségeit. A világ- politikára az elmúlt esztendőben is meghatározó hatással volt a szocialista világrendszer erősödése, a Szovjetunió tekintélyének, erejének további érezhető növekedése. Az év eseményei között kiemelkedően fontos szerepet játszott a Szovjetunió új alkotmányának vitája, majd törvénybe iktatása. A békéért vívott harc szempontjából világra szóló jelentőségű az alkotmány új, külpolitikai fejezete, amely a nemzetközi tevékenység céljai közé beiktatta az általános és teljes leszerelés kivívását. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom öO. évfordulója ismét bizonyság volt arra, hogy 1917. november 7-e nemcsak a szovjetország születésnapja volt, hanem az egész emberiség történelmének semmivel össze nem hasonlítható, fordulópontja. A földkerekség valamennyi országában száz- és százmilliók merítenek erőt Október példájából, a hat szocialista évtized eredményeiből, tapasztalataiból. Ismét megerősítést nyert: nincs a világon még egy olyan ország, még egy párt, amelyet akkora nemzetközi tisztelet és bi- -zalom övezne, mint a Szovjetuniót, a Szovjetunió Kommunista Pártját. A jubileumi ünnepi ülésen Leonyid Brezs- nyev méltán állapította meg, hogy tovább bővül a párt XXV. kongresszusán kifejtett békeprogram, a társadalmi haladás programja és különös nyomatúkkal beszélt arról, hogy a politikai enyhülés tartósítása megköveteli a katonai enyhülést, a haladást a leszerelés területén. Az SZKP KB főtitkára ezen az ülésen a Szovjetunió 1917 óta követett békepolitikájával összhangban nagy jelentőségű békejavaslatokat tárt a világ elé. Javasolta, hogy a világ országai állapodjanak meg mindenfajta nukleáris fegyver gyártásának egyidejű meg- -szüntetésében, majd pedig fokozatosan fogjanak hozzá a felhalmozott készletek teljes megsemmisítéséhez. A tár gyalások légkörére kedvezően hatna az a másik szovjet javaslat, amely szerint az összes atomfegyver-kísérletek meghatározott időre történő betiltásán kívül meg kellene hirdetni a békés célú robbantások moratóriumát is. A leszereléssel, a katonai enyhüléssel összefüggésben különleges jelentősége van a szovjet—amerikai viszonynak. Ha csak nagy vonalakban is tekintjük át a két ország kapcsolataiban felmerült problémákat, kétségtelenül az első helyen a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló új megállapodás ■előkészítése állt. Leonyid Brezsnyev a SALT folytatásának adott elsőbbséget már januári, Tulában elhangzott beszédében, annál is Inkább, mert ez év októberében lejárt az 1972-ben megkö tött szovjet—amerikai ideiglenes egyez mény, amely a stratégiai támadófegyverek néhány fajtáját korlátozta. Ez ^v áprilisában Vanoe amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása alkalmával a felek megállapodtak a párbeszéd folytatásában, s májustól felújították a genfi SALT-tárgyalásokat. Megvan a remény arra, hogy ha az idén még nem sikerült, de a jövő évben tető alá hozzák a SALT-II egyezményt. A Szovjetunió, a szocialista országok részéről nem volt hiány kezdeményező, konstruktív javaslatokban a középeurópai fegyverzet- és csapatcsökkentési tárgyalásokon sem, de a NATO- országok csökönyös, merev magatartása miatt a mostani forduló nem hozott eredményt. Az 1977-es évben a leszerelési megállapodások terén várt eredmények elmaradásáért a felelősség elsősorban azokat a szélsőségesen reakciós, militarista köröket terheli, amelyek arra, hogy megállítsák és visszafordítsák korunk alapvető, pozitív nemzetközi tendenciáit „az emberi jogok védelmének“ hangzatos frázisával szovjet- és szocialistaellenes kampányokat, rágalomhadjáratokat szerveztek, és — sajnálatos módon — ebben az „ellenof- fenzívában“ Carter elnök is nyíltan tevékeny szerepet, vállalt. Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének idei 32. ülésszakát világszerte feszült figyelem kísérte. Az enyhülési folyamat bizonyos megtorpanása, a fejlett tőkésországokban az enyhülés ellen kibontakoztatott akciók következtében egyesek attól tartottak, hogy megromlik az ülésszak légköre. Hogy ez nem következett be, hanem ellenkezőleg megerősítette a békés egymás mellett élés elveit, az enyhülési folyamat erejéről, mély gyökereiről tanúskodik. Figyelemre méltó, hogy az általános vitában elhangzott beszédeket többnyire a felelősség, az együttműködési készség, a problémák konstruktív megközelítése, az enyhülés védelmének szándéka jellemezte. A leszerelés kérdései központi szerepet kaptak, s a tervezett leszerelési világkonferencia megfelelő előkészítésére szolgálhat majd a jövő év tavaszára összehívott rendkívüli leszerelési ülésszak. Az a tény, hogy a közgyűlés két új államot — a Vietnami Szocialista Köztársaságot és a Dzsibutí Köztársaságot — vett fel a világszervezetbe, arról tanúskodik, hogy az ENSZ az alapokmány céljaival és elveivel összhangban mindinkább az egyetemesség felé halad. Az idei ülésszakon jóváhagyott, a válsággócok felszámolását sürgető számos pozitív határozat — az emberi jogok durva megsértésének elítélése Chilében, Dél-Afríkában és más országokban, az apartheidellenes határozatok s mindenekelőtt a közel-keleti válság igazságos és tartós rendezésének követelése, a nukleáris háború elhárítására irányuló szovjet javaslatok támogatása — az ESZ munkájának hatékonyságáról tanúskodik. Az európai helyzet alakulása nem közömbös a világ többi része számára sem. A Helsinkiben aláírt Záróokmány megteremtette a kontinens számára a zavartalanabb békés együttműködés, a nagyobb biztonság lehetőségét. A nyár elején Belgrádban megkezdődött tanácskozások jelentősége abban rejlik, hogy azt az európai biztonsági és együttműködési értekezlet részt vevő országai tartalommal töltik meg azzal az igyekezettel, hogy tovább nőjön az enyhülés kontinensünkről kisugárzó hatása. A küldöttségek túlnyomó többsége arra törekszik, hogy Belgrádban előrelépés történjék a Helsinki által megjelölt úton. Az elmúlt hónapokban azonban ismét tanúi voltunk az amerikai és egyes más nyugati diplomaták azon kísérleteinek, hogy a belgrádi találkozót a nyílt ösz- szecsapások színterévé tegyék. A nézeteltérések mindenekelőtt az „első kosár“ hatodik és hetedik elve — a belügyekbe való be nem avatkozás és az emberi jogok védelme —, valamint a „harmadik kosár“ egyes részleteivel kapcsolatban mutatkoztak. A szocialista országok kellően értékelik „a harmadik kosár“ tartalmát, az emberi kapcsolatokat, egymás kulturális érdekeinek a megismerését, de belehelyezik az európai biztonság és együttműködés egészébe. A Belgrádban előterjesztett szovjet és más szocialista javaslatok annak a gondolatnak a jegyében születtek meg, hogy minél re- ményteljesebb a béke és biztonság, minél mélyebb és szilárdabb az enyhülés, annál inkább biztosíthatók az emberi és az alapvető szabadságjogok. A tanácskozás elé terjesztett szovjet akcióterv előirányozza: az európai biztonsági konferencia résztvevői kössenek szerződést, hogy nem alkalmaznak elsőként atomfegyvert egymás ellen, állapodjanak meg abban, hogy az Euró pában egymással szemben álló katonai- politikai csoportosulásokat és szövetségeket nem bővítik új tagok felvételével. A résztvevők többségié — ahogy ezt a tanácskozások menete is bizonyé tóttá — nem engedi meg, hogy különféle mesterkedésekkel, nyugati demagóg szólamokkal elvonják figyelmét attól a felelősségteljes feladattól, amelynek célja a kontinensen uralkodó politikai légkör még egészségesebbé tétele. Veszélyes válsággócok adnak aggodalomra okot Európán kívül. Az egyik, a közel-keleti válság olyan akuttá vált, hogy megoldatlansága hatással van az egész nemzetközi helyzetre. Önmagában ugyan biztató fejlemény volt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közös állásfoglalást hozott nyilvánosságra, amely valószínűbbé tette a genfi békekonferencia újbóli összehívását. De Szadat egyiptomi elnök legutóbbi lépései — jeru- zsálemi találkozója Begin izraeli miniszterelnökkel, majd a kairói tanácskozásra tett indítványa — újabb akadályokat gördítettek Genf útjába, s ugyanakkor megosztják az arab világot. Az elmúlt év utolsó két hónapjában is több fontos tanácskozás folyt a közel-keleti helyzetről. Kiemelkedik közülük a szír külügyminiszter moszkvai tárgyalása, amelyen mindkét fél ismét hangsúlyozta, hogy olyan átfogó rendezést tart szükségesnek a Közel-Keleten. amely kizárja a különmegállano- dást és biztosítja a palesztin nép önálló állam alakítására való jogát. Tripoliban a Szadat politikáját elítélő arai» országok — Líbia. Szíria. Algéria — valamint a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet képviselői intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy az egyiptomi elnök legutóbbi léoései- ből eredő következményeket elhárítsák: létrehozták az egységes pánarab „ellenállási és szembenállási frontot“. Úgy döntöttek, hogy befagyasztják az egyiptomi kormányhoz fűződő politikai és diplomáciai kapcsolataikat. Ugyanakkor leszögezték, hogy a pánarab front minden egyes tagja ellen elkövetett agressziót valamennyi tag elleni agressziónak tekintik. A tripoli határozat után Egyiptom megszakította diplomáciai kapcsolatait a nászt vevő államokkal. Ez a kairói döntés kiélezte a konfrontációt az arab világban. A megszállt Jeruzsálemben tett Szadat- látogatással elkezdődött eseménvek láncolata tehát rendkívül bonyolulttá tette a közel-keleti helyzetet. Aggodalomra ad okot az Afrikában kialakult helyzet is. A haladó erők nagy sikerei láttán imperialista offen- zíva indult vallási, törzsi, nacionalista lepel alatt. A helyzet Afrika szarvában a legkritikusabb, aho' Etiópiával került szembe Szomália.- A konfliktus nemcsak a haladó etióp rendszernek okoz súlyos nehézségeket, hanem veszélybe sodorhatja a Szomáliái vívmányokat is. Szomália egvoldalú lépésének, a Szovjeunióval kötött barátsági és együttműködési szerződése felmondásának igazi oka az, hogv a Szovjetunió nem volt hajlandó támogatni soviniszta törekvéseit, a forradalmi átalakulásokat végrehajtó Etiópia ellen indított hadjáratát. A Szomáliái lapoknak a kínai sajtó szóhasználatára emlékeztető terminológiája megerősíti: Peking fokozódó propagandamunkát folytat az országban. Ugyanakkor a fegyvervásárlások tanúsága szerint erősödik az imperialista hatalmak és a reakciós arab államok befolyása. Afrika az elmúlt évhen fokozottan a nemzetközi figyelem előterébe állt, a világközvényelmény mind erősebben hallatta hangját a fajgyűlölő rezsimek- kel, az apartheid politikával szemben, a lakosság színes bőrű többségének a jogaiért. A tőkés világgazdaság válsága tovább mélyült az 1977-es évben. A Közös Piac gazdasági helyzetéről szóló jelentések borúlátóan ítélik meg a jövő évben várható feljeménye- ket is. Az idei termelésbővülés a vártnál kisebb volt, a munkanélküliség, az infláció növekedett az Egyesült Államokban, Japánban és az NSZK-ban egyaránt. Ami pedig a helyzet javításának három kulcstényezőjét, a termelésnövelést, az infláció megfékezését és az új munkaalkalmak megteremtését illeti, az 1978-as év a nyugati polgári közgazdászok szerint nem sok jót ígér. A várakozások szerint jövőre a bruttó termelés növekedése nem lesz több, mint 3,5 százalék, és ez vajmi kevés ahhoz, hogy munkát adjanak mintegy 6 millió Közös Piac-i állástalannak. A kilencek gondjait tovább súlyosbították a tőkés világgazdaság három nagy központja, Nyugat-Európa, az Egyesült Államok és Japán között mind fokozódó erősségű súrlódások. Súlyos belső problémákkal kellett ebben az évben küszködnie Carter amerikai elnöknek. A demokrata párti többségű kongresszusban a demokrata párti elnök nem tudta keresztülvinni sem a munkanélküliség enyhítését, az infláció megfékezését, sem a választási ígéreteinek valóra váltását célzó törvényhozási programját, mindenekelőtt az energiatakarékossági tervét, amelyet a Fehér Házban eltöltött első éve központi kérdésének, kormányzása próbakövének nevezett. Az „energiacsata“, amely miatt elhalasztotta a november végére tervezett külföldi körutazását is, valószínűleg a jövő év első hónapjaiban dől el. Amennyiben a törvényhozás vereséget mér az elnökre ebben, a kérdésben, ez negatív hatással lehet Carter külpolitikai lépéseire is. Az új esztendő küszöbén mit várhat az emberiség a világpolitikát, a világgazdaságot meghatározó folyamatok eddigi irányzata alapján? Mindenekelőtt annak a felhívásnak a beteljesülését, aníellyel a szovjet állam fennállásának 60. évében fordult a világ kormányaihoz és népeihez: megállapodást a nukleáris fegyverek gyártásának egyidejűleg történő megszüntetésében, az atomenergiának csak békés célokra való felhasználásában. A szocialista országok, a békeszerető erők azért küzdenek továbbra is, hogy — amint Leonyid Brezsnyev mondotta — a szocializmus és a kapitalizmus közötti vita ne a fegyvergyárak futószalagján dőljön el, hanem a békés munka területén. Az akarjuk, hogy a két világot elválasztó határokat ne az atomtöltetű rakéták pályái szeljék át, hanem az egész emberiség javát szolgáló széles körű és sokoldalú együttműködés szálai. Az emberiség megegyezést vár a SALT-tágyalásokon, előrelépést a haderőcsökkentési értekezleten, a közel- keleti kérdés átfogó, igazságos rendezését Genfben. a válsággócok felszámolását, Belgrádban a helsinki megállapodások további pozitív tartalommal való megtöltését. Azt szeretné, ha a konfliktusról szóló híreket a derűlátásra késztető információk váltanák fel, olyan hírek, amelyek a fegyverkezési hajsza megfékezéséről, a háborús veszély kiküszöböléséről, együttműködésről számolnak be. De illúzió lenne azt hinni, hogy az emberiség égető problémái, létkérdései maguktól megoldódnak. Ezért mindannyiunknak — erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten — harcolnunK kell! PROTICS JOLÁN luWWilíMMl l\ 1 íHk'M^ti
