Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
gyabűzzel átitatva pánikszerűen el- nekült a kukavölgyi állami gazdáiból. Otthon majd csak megírják ahogy a jelentéseket, gondolta és tra sem nézett. üsté három óra hosszat ült a fúriádban, szorgalmasan sikálta ma- :, és közben azon gondolkodott, bevallja-e kudarcát az üzem- 1. Végül is úgy döntött, hogy nem Íja be. Már csak a jelentések miatt n vallhatja be. létfőn reggel a vállalatvezető ko- i reggel behívatta őt az irodájába megkérdezte, hogyan sikerült íytállnia. ^ Keményen — válaszolta komort és szerényen —, nyolcvan szil- ; gombócot kebeleztem be. A tár- lalmi munka délutánig tartott, én tam az utolsó távozó, és haza Is :em harminc darabot...- Kitűnő — bólintott az igazgató és feljegyzett valamit —, elégedett vagyok, Galiba. Azonnal jelentem a vállalat nevében ... Az üzemi bizottság elnöke elment hozzá a szobájába. — Mennyi? — kérdezte röviden és elővette a jegyzetfüzetét. — Kilencvenöt — felelte Galiba szemrebbenés nélkül. — Nagyszerű! — Beírta az adatot a noteszébe és elrohant. A szakszervezet titkárának hetvenötöt vallott be, de az ifivezetőnek már száztizenötöt mondott, lássák a fiatalok, hogy még mindig kemény legény! A tűzoltóparancsnok sisakban kereste fel, hogy hangsúlyozza a beszélgetés hivatalos jellegét. Évtizedek óta nem volt üzemi tűzvész és a parancsnok munka híján, bürokratikus formalista lett. — Nos, voltál? És hány gombócot bírtál megenni? — kérdezte egyszerre. — Száztizet... — Galiba elemében volt. — Frissen főzték, dőlt belőle a pára, olyan forrón ettem, mint a tűz. Összeégettem a számat, de bekebeleztem száztizet... ! — Száztizet! — visszhangozta a parancsnok és szórakozottan tisztelgett. — Száztíz... — mormogta, hogy el ne felejtse. Nem jutott eszébe, hogy felírja. / Ebédnél a bélyeggyűjtők elnökével is találkozott, és a szemüveges, álmodozó tekintetű, romantikus lélek, szó nélkül tudomásul vette, hogy Galiba az üzem műkedvelő bélyeggyűjtőinek a képviseletében, társadalmi munkában százhatvan szilvás gombócot fogyasztott el. A társadalmi szervezetek üzemi vezetői siettek felküldeni jelentéseiket Galiba teljesítményéről a kerületi központba. Aztán hetekig nem történt semmi, míg egyszer az igazgató azzal jött vissza egy központi értekezletről, hogy ott dicsérőleg beszéltek az üzemről és Galiba nevét említették. Majd a szakszervezeti elnök és az ifielnök hozott hasonló híreket: a fö- löttes szervek az agglegény teljesítményét kiemelték és nyilvánosan nagyra értékelték. Nemsokára Galiba találkozott egy ismerősével, aki a kerületi központnak a társadalmi munkákkal foglalkozó osztályán dolgozott. — Nicsak, Galiba ... te még élsz? — kérdezte álmélkodva. — Kiértékeltük a teljesítményedet, hatszáznyolcvan gombócot fogyasztottál el, nem repedt ki a gyomrod? — Látod — mosolygott derűsen Galiba —, élek, megvagyok... — Hihetetlen... az üzem képviseletében nyolcvanat, a szakszervezetért hetvenötöt, az ifjúsági szövetségért száztizenötöt, a tűzoltókért... a bélyeggyűjtőkért... ez egyenesen fantasztikus. Nem akartuk elhinni a központban, ha nincs minden papíron, fehéren feketével lepecsételve, rossz tréfának vesszük az egészet, szóbeszédnek. Gratulálok, öreg fiú, gondom lesz rád! Nemsokára Galiba díszes oklevelet kapott a központtól, melynek virágkoszorús keretébe nagy, tussal írt számokkal be volt írva, hogy történetünk hőse, társadalmi felelősségének tudatában hatszáznyolcan szilvás gombócot fogyasztott el a kukavölgyi állami gazdaságban. Az átadási ünnepségen sokat kezet fogtak Galibával, a kerületi brigádszervező osztály kiküldöttje a kötelességtudásról szónokolt nagyon szépen. A bekeretezett oklevél a falra került, Galiba feje fölé. A vállalat vezetősége egyhangúlag megszavazta, hogy ha az üzemi konyhán szilvás gombóc van ebédre, neki dupla adag jár. KOROM GÉZA /fal Hourf Főzök. Kellemesen Totyog, illatozik vacsorám a csámpás zongoraszékre rakott villany-melegítőn. Mára fehér billentyűt verni — bizony, hogy elég volt. Főzőcskézek. Szórakozásnak csak. Pihenésnek. S lám, amiként ez a jó pörkölt-szagú pára szobámat, engem is úgy lehel át bölcs szellemed illata, költőm. S: „Mily igaz is: ha okos, kicsivel megelégszik az ember. Pár szem hús, fej hagyma, olaj, rizs, paprika, só, bors: s egy kis ügyesség. Egy jó könyv még. S béke, magány, csönd. Ej, dehogyis töröm én magamat — kocsi, asszony — utánad!" — így elmélkedek. Ott kinn hótakaróban a város, s tarka cicám idebenn — karikába gubózva — szunyókál. Megkavarintom a lét. S ni, a gőzben — ilyen csoda! — árnyad — Flaccusom — ott helyesel; hogy igen, bizony így befogadsz már engem is egy cocaként a kövér epikuroszi nyájba! SALAMON BÉLA Régi mese új köntösben Nem tudom, más hogyan van vele, de én úgy vagyok, hogy este, vagyis éjjel, ha hazamegyek, átteszem az egyik lábamat a másikra, elgondolkozom a nap eseményein, levetem az egyik cipőmet, amely nagyot szokott koppanni (a cipőm sem kicsi], aztán a másikat vetem le, az már még nagyobbat koppan. Nem egy zajtalan mulatság, de a régi, masszív építésű házaknál meg sem kottyan. Pesten így szokott lenni, és sohasem volt ebből semmi baj. De néhány nappal ezelőtt Siófokon voltam, és megszálltam az új, gyönyörű, legmodernebb szállodában. /Minden szobában telefon.] A telefon szép vastag volt, de a falak vékonyak, ahogy ■ ■ Kevert történet Az egyik eszpresszóban, a többi között, volt két törzsvendég, akik bizonyos időközökben bejöttek a helyiségbe, mindketten megittak egy kevert et, aztán elmentek. Egyszer az történt, hogy keltőjük közül csak az egyik jött mostanában illik, vékonyak oldalt és lenn és fenn, de én önfeledten dobáltam le cipőimet, először az egyiket, aztán a másikat, és egyáltalában nem zavart a lárma, mert már megszoktam. A harmadik napon azonban megszólalt a telefon a szobámban, és kedves női hang ezt mondta: — Drága művész úr, ne haragudjék, hogy ismeretlenül zavarom, de én ismerem önt, aminek örülök, de most már megismerkedtem a cipőivel is, ami már nem volt olyan kelle mes. Én vagyok a lakó, aki pont az ön szobája alatt nyaral. Idősebb asszony vagyok, és pihenni szeretnék. De ez nem könnyű, mert ön későn jár haza. Mikor megérkezik, én már alszom, és már harmadik éjszaka ébredek arra a robbanásra, amit cipőinek a leveté- se okoz. Nagyon megkérem, ha egy mód van rá, legközelebb tegye le cipőit egy kicsit halkabban, mert ha éjszaka felébredek, már nem tudok elaludni. — Bocsásson meg, asszonyom, nagyon sajnálnám, ha be, rendelt két kevert et, és megitta mind a kettőt: — A barátom elutazott, de szeretem öt, és az iránta érzett tiszteletből megiszom az ú kevert jét is, amíg vissza nem jön — magyarázta a pincérnek. Ez így ment egy jó darabig. Amikor megint egyedül érkezett az eszpresszóba, a pincér már tudta, mi a teendő: elrontottam volna a pihenését, de ne hánytorgassuk a múltak hibáit, ígérem, hogy mától kezdve olyan halkan vetem le a cipőimet, hogy én magam sem fogom meghallani. Ne féljen, vigyázni fogok az álmára. Másnap megint nagyon későn vetődtem haza. Szórakozottan ledobtam az egyik cipőmet. Olyan robajt okozott, hogy én magam sem hittem volna, hogy egy cipő ennyi lármát tud csinálni. Ekkor jutott eszembe, könnyelmű ígéretem, amit az alattam pihenő lakónak tettem. Elszégyelltem magam, és a másik cipőmet már olyan halkan helyeztem el a földön, mint a hímes tojást, csak sokkal halkabban. Így megnyugodva lefeküdtem, és tiszta lelkiismerettel elaludtam. Félóra múlva megcsördült a telefon. Álmosan nyúltam a készülék után, és megismertem az alattam levő emeleten pihenő, kedves női hangot. Ezt mondta: — Az isten áldja meg, Béla bácsi, vegye le már a másik cipőjét is, mert addig nem tudok elaludni. — Igenis kérem, máris hozom a két kevertet. A magányos vendég azonban tiltakozóan emelte jel a kezét: — Nem, nem, csak egyet kérek. Ma csak a barátom helyett iszom, mert engem, sajnos, az orvos teljesen eltiltott a szeszes italtól. FEKETE GYULA TENGERCSEPP Sok koponya beszakad, míg leomlik egy kőfal. ★ Edzett a maga módján a szobanövény is; a szabad természet viharálló, fagytűrő, szárazságtűrő fajtái elpusztulnának a szobában, r-" Gyenge a cseréphez a tölgy. ★ Nehéz a tengert megkerülni. ★ Minden bájjal megkent ember. ★ Honismereti Szakkör emlékkönyvébe: Könnyű megszeretni azt, amit nem ismerünk. De csak amit jól ismerünk — mindenestül, a nemszeretem vonásaival együtt —, csak azt szerethetjük igazán. ★ Kerül a szolganépnek zsarnoka. ★ Tény? Való? Igazság? — Az emberhez még a műszerek sem igazságosak. Miféle igazság az, hogy a hőmérő a decemberi meleget és a júliusi hűvöst egyformán 15 Celsiusnak mutatja? ★ Amivel nem szabad vitába szállni, azzal már nem is érdemes. ★ Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világoson. Ki látja fényes nappal a csillagokat? BARANYI FERENC Hófehérke a hetedik héten Bár menekülve érkeztem bele: e házikóban lelkem újra árva, itt élek immár hetedik hete, unalmas hét törpével összezárva. Az életem köszönhetem nekik, de mit tegyek, ha hálámtól se szebbek? Hiszen törpének nem elég kicsik, de embernek annál kicsinyesebbek. Ha így únom, miért óvjam éltemet? Vesztembe legjobb lenne visszaszöknöml S vallom akár a kis tükör helyett, hogy mostohámnál nincs szebb messze földön. (Gyökeres György felvétele)
