Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 5. szám
, 5. HUMOR Bámész tömeg verődött össze a második .emeleti ablakból kipottyant részeg körül. — Mi történik itt — kérdi az odasiető rendőr. — Fogalmam sincs, biztos úr — feleli a részeg. — Magam is csak az imént vetődtem ide. Két kisértet sétál lassan az ódon kastélyban. Hirtelen meg csikordul a padló, s az egyik A példa csak lefelé ragad, felfelé nemJOUBERT O — Miért vagy olyan szomorú, öregem? — Tegnap férjhez ment a menyasszonyom. — És kihez? — Énhozzám. — Azonnal, főnök, csak előbb átis- métlem a tegnap esti tévétornát... Kesztyűs Ferenc rajza — Legyen szíves, adja ide azt a korsót, én már nem érem el. Jozef Varga rajza — Kalauz, nyissa ki az ablakot! — szól az egyik utas. — Szó 'sem lehet róla! — kiált fel a mellette ülő hölgy. — Megfagyok! — De ha az ablak zárva marad, én megfulladok! — így az utas. A kalauz tanácstalanul áll: nem tudja mitévő legyen. Végül odafordul a harmadik utashoz, aki szemközt ül: — Uraságod mit tenne az én helyemben? — Csak sorjában! Előbb kinyitnám az ablakot, hogy a hölgy megfagyjon, azután pedig bezárnám, hogy ez az úriember megfulladjon! Két író beszélget: — Valahogy izgatottnak látszol, kedves barátom . . . — Még csak ne is legyek izgatott! Képzeld, .tegnap össze akadtam egy alakkal, aki sohasem hallott Shakespeare-ről! — No és neked mi közöd hozá? — Shakespeare még csak hagyján, de hátha száz év múlva rólam is éppígy megfeled keznek?! Amikor szeretnek bennünket a nők, mindent megbocsátanak nekünk, még vétkeinket is; amikor nem szeretnek bennünket, semmit sem bocsátanak meg nekünk, még erényeinket sem. BALZAC Egy gazdag, idős asszony fiatalemberhez megy férjhez. — No és hogy tudtad rávenni a fiút, Eleonóra, hogy elvegyen? — csodálkoznak a barátnői. — Nagyon egyszerűen. Azt mondtam neki, hogy hetvenéves vagyok, pedig még csak az ötvennyolcadikat taposom! A közvélemény olyan ftélőszék, amelyet tisztességes ember sohase ismerjen el, és sohase utasítson el egészen. CHAMFORT TV-KOMMENTÁR Még mindig nem érted, te hülye? Várnai György rajza 1978. I. 29. A nedves szalmán kuporogtak, híg rántott levest kanalaztak rozsdás konzervdobozokból. — Ha vége lesz ennek az egésznek, elmegyünk vacsorázni egy budai kiskocsmába, ahol piros abrosszal van terítve ... — mondta Péter. — És csülköt eszünk, sült csülköt, aminek ropogós pirosra van sütve a bőre — folytatta Pál. — Minden héten egyszer. És egy liter bor mellett eldumálunk erről az időről... — A rántott levesről és a rozsdás konzervdobozról. — El se tudom hinni... ülök majd a kényelmes karosszékemben, újságot olvasok, egyszer csak cseng a telefon, és te beleszólsz. — Én vagyok, Pál — hangzott a kagylóban. — Hát akkor mehetünk abba a budai kocsmába? — Palikám! Végre, hallom a hangodat! Mennyi idő telt el azóta? — Két és fél év. — H'át akkor legfőbb ideje. Most ugyan éppen nem érek rá, mert lakást cserélek. De tudod, mit? Egy hét múlva felhívlak. 3. Fel is hívta egy év múlva, karácsony táján. — Csülök lesz? — Fogadás lesz. Meg kitüntetés, meg protokoll állóbüfével — kesergett Pál. — Az egészet odaadnám egy jó dumáért veled ... Cseng a közvetlen vonalam, tudnál várni egy kicsit? 4. Péter tudott. Két évig kellett várnia, amíg Pál beleszólt a kagylóba: — No, megyünk csülközni? — Megyünk bizony! Azonnal, nyomban, rögvest — amint visszajöttünk Olaszországból. De ahogy újra itthon leszünk, nem halogatjuk tovább, elmegyünk abba a budai... 5. — ... vendéglőbe, ahol piros abrosz- szal van terítve — folytatta a gondolatot Pál, amikor három év múlva az autópiacon találkoztak. — Péter nagyon sovány volt: — Ronda élet! Az emberek csak hajtják magukat, azt se tudják, miért, közben teljesen elszakadnak egymástól. Azt hiszed, én tudom, miért vagyok itt? — Gondolom, amiért én. Hogy eladd a régi kocsidat... — No igen, de olyan fontos ez? Érdemes ilyesmire vesztegetni az embernek az idejét, miközben elveszíti a legjobb barátját? — Igazad van — komorult el Pál. — A legszívesebben én is falpofoznám magamat, hogy ilyen hiábavalóságok kai múlik el az életem. — Tudod, ha arra gondolok, hogy volt egy testi-lelki jó barátom a bajban ... 6. — ... volt eg^^^mi-lelki jó barátom a bajban — mondta Péter, és mereven bámulta ,a konyakos poharat —, együtt ettük a nyomorúság kenyerét, illetve rántott levesét. Rozsdás konzervdobozI ból ettük. És megfogadtuk, hogy ha minden jóra fordul, hetenként összejövünk. Csülköt fogunk enni egy budai vendéglőben. — És összejöttetek? — kérdezte a lány szórakozottan, míg a melltartóját gombolgatta. — Fenét! Van nekem arra időm? Egyszer van a család, aztán van a munkám, meg itt vagy te is... Ki ér rá itt csülközni? A lány felnevetett. — Nagyon helyes, az én Pucikám csak ne egyen csülköt, elég dagadt anélkül is. jasas ke — Valami pasas keres csülökügyben — mondta Pál felesége, és a kezével eltakarta a kagylót. Pál letette az unokáját az öléből. — Péter, csakugyan te vagy az? — Tudod, gondoltam... Most már nem sok van hátra ... össze kellene jönnünk ... — Csülökre? — Ugyan már, régóta nem ehetek semmi zsírosat. — Félek, hogy én sem tudnám megrágni — mondta Péter. — Hát akkor? — Majd rendelünk két rántott levest. NOVOBÄCZKY SÁNDOR 1
