Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)
1978-12-29 / 360. szám, péntek
Az egyéni és közösségi kapcsolatoknak minőségét, sorsát, alakulását döntő mértékben határozza meg az, hogy milyen mértékben támaszkodik a bizalomra és mennyire jellemzi ezt a kölcsönösség vágya és gyakorlata. Ahhoz, hogy 'ezzel ésszerűen és a társadalom érdekében tudjunk élni, ismernünk kell a bizalom fogalmát jellemzőivel és buktatóival együtt. E megismeréshez hasznos adalék Hun kiss Agnes A bizalom anatómiája című tanulmánya, amiben mindjárt az elején a gyakorlat sajnálatos módon visszásabb jelenségeivel foglalkozik: a bizalmatlansággal és a hazugsággal. A hazugság a társadalom erkölcsi normái között mindig a leg elítélendöbb jelenségként szerepelt, pedig talán egyetlen tagja sincs a közösségnek, aki ezt a normát ki- sebb-nagyobb ' mértékben meg ne szegné. Mert mi történne, ha minden ki, mindig, minden helyzetben megmondaná az igazat? A véleménynyilvánítás ilyenfokú nyíltsága valószínűleg a személyes kapcsolatok anar- chiás felbomlásához vezetne. Különbséget kell tenni, mert „az antiszociális hazugságok mellett társas gyakorlatunkat olyan hazugságok szövik át, amelyek valamilyen érte lemben, az egyén és az öt körülvevő közösség biztonságát szolgálják". Megemlíthetnénk itt néhányat, kezdve azzal, amikor az ember letagadja magát fontos munkája közben, vagy amikor valaki egy eszme, egy cél érdekében nem mond igazat, mert nem akarja elárulni társait, s gyakori az is, amikor tudjuk, hogy az igazságot nem értenék meg, csak aggodalmat, zavart okozna és szépet hazudnak. Egy nagyon ismert példa Petőfitől: „Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, / Mert fiának kedvez a sze rencse... / Ah, hu tudná, mily nyo mórban élek..." Rá kell jönnünk, hogy az igazság ellentéte az igazságtalanság, míg a hazugság — körül menyei és megjelenési formái által — külön jellemezhető jelenség, attól függően, hogy szándékos vagy öntudatlan (esetleg betegesJ, hogy a valóság vagy az igazság eltorzítását vagy kijátszását szolgálja-e. A társas élet szükségletéből fakad a társas megismerés — a személyiségészlelés — szükségessége is, bár ez mindig élménykettősséggel jár. Egyrészt jól megismerünk valakit, bár „a Másik, még az együttlét leg személyesebb, legintimebb perceiben ’s: zárt világ“. A pontos és kifinomult társas megismerés az ember számára létkérdés, de ebben a folya matban tudatosítani kell, hogy az emberi megnyilvánulás helyzettől, körülménytől és a kapcsolat minőségétől függően más és más értelmet nyerhet, idővel változhat. Gátolja ezt továbbá, hogy „a megismerés ered ményében az ember érdekelt: hajlik arra, hogy a valóságban belássa azt, amit látni akkar“, tehát egy előfeltevés — előítélet — és elvárás vezérli. Kiszolgáltatottá és bizalmatlanná teszi az a tény, hogy nem láthatunk bele a másik kártyáiba, igazi szándékát sosem ismerhetjük meg. Ami ellen a bizalom nyújt védelmet, az viszont nem téveszthető össze a hiszékenységgel. Társas együttélésünkben vannak bizonyos íratlan szabályok, amelyek „egyezményes eljá rásmódokká szilárdultak“. Ezek érzékeny és taktikus (figyelmes) használata teszi alkalmassá az embert a harmonikus életre. Ismerünk szolidáris, önfeláldozó, de önbecsapó hazugságokat is. Titkai mindenkinek vannak: emberi méltósága, személyisége védelme érdekében. Wallon így ír a titokról: „Úgy élni, hogy lelkünk minden zuga nyitva legyen a másik előtt, hogy semmi sem legyen, amit a másik nem tud, az elviselhetetlen függőség és de perszonulizáció (elszemélyesités l lenne. Az anyu, aki a gondviselés szerepére tart igényt, és tökéletes őszinteséget követel a gyerektől, csak torz, álnok embert nevelhet. A szerető, aki nem fékezi kíváncsisá gát, azt kockáztatja, hogy titokban kijátsszák.“ A társadalomba, a közösségi életbe való beilleszkedés folyamán az utánzás és az azonosulás irányítja a személyiség alakulását. Az ember vágyait olyan ideálok ve zérlik, amelyek a jövőben betöltött helyére, szerepére vonatkoznak. „A szerepjátszó rendszerint egyre jobban hasonlítani kezd arra, aminek látszó ni akar.“ Ezért fontos, ha már gyér mekkorban értelmes és valós értékszemlélet kialakítására törekszünk a gyerekeknél, olyanra, amilyenre képességüknek és lehetőségüknek megfelelnek. Ezeket követve később kevesebb csalódás éri őket. A vágyképek követését a valóság tudati áthangolásának nevezhetjük, s ha ez nem reális értékekre támaszkodik, akkor olyan ellentmondásokat szül, amit még az önbecsapás szülte illúzió sem képes megoldani. „Az erkölcsi normák és az egyéni törekvések ellentmondásának a kö rébe tartozik u belső konfliktusok nak az a típusa, amelyet a hazugság kényszere hoz létre..., hu uz ember olyan környezetben él, amelyben a valóságos gyakorlat a normáktól elszakad." .Ilyen környezet a gyermek számára, ha más utasításokat és más — az előbbivel ellentétes — gyakor lati példákat tapasztal szüleitől vagy nevelőitől. Az embernek ilyenkor választania kell őszinteség vagy képmutatás, szeretet vagy cinizmus, önzetlenség vagy önzés, közösségi vagy önös célok között. Mindkét magatartásmódnak vannak követői. Az egyik oldalon az egyéni sikerektől eltekintő, az emberi méltóság érdekében cselekvő, ügyszerető „megszállottak“, akik sokszor összeroppannak az ellentmondások súlya alatt (pl. fózsef Attila, Latinovitst. A másik oldalon a képmutató, önző harácsolok, a si- kerhajhászó ügyeskedők, akik egyéni céljaik érdekében úgy válogatnak az eszközökben (a hazugsággal együtt), hogy emberi szempontból értéktelenek, szellemileg tompák és torzak lesznek. A bizalom veszélye a bizalommal csalárdul visszaélők mesterkedései miatt áll fenn'. Rendőrségi jelentések olvasásakor mosolygunk az áldozatok nagy hiszékenysége fölött, pedig nem valószínű, hogy a ravaszul fel állított csapdát mi elkerültük volna. A szerző ilyen eseteket elemez, vázolva a megtévesztés jelrendszerét, az elkövetések stratégiáját, valamint a megtévesztő jelenségképzés gondolati, lélektani és társadalmi jellemzőit. Kitérhetnénk itt részletekre, de a szerző ebben a tekintetben alapos munkát végzett. A szélhámosok meg jelenése, beszédmodora, taktikája, hízelgése vagy zsarolása elfogulttá teszi az áldozatokat, akik végül azt hiszik, amit hinni szeretnének, mert elhitetik velük, nem pedig azt, amit a józan ész diktál. Szinte iskolapéldának hozhatnánk fel a putnoki ha lottlátót, aki olyan válaszokkal, amilyeneket várnak tőle, elhiteti magáról a lehetetlent, mert „a bizalom keltésnek, a közlés és a viselkedés hitelesítésének megvan a maga jel készlete, és hogy — másik oldalról — a bizalom kialakulásának, a hitelesség megállapítására irányuló téves valóságértelmezésnek is megvannak a maga általános elvei, illetve hibái“ Ennek elemzése hasznos és tanulságos mindannyiunk számára. Nem lenne teljes a mű, ha csak a negatív példát mutatná be. Kiutat mutat a harmadik fejezet, A gyanúk vástól a bizalomig című, amelyben a konfliktusok optimális megoldását lehetővé tevő kölcsönös bizalom kér dését körvonalazza. Figyelmeztet arra, hogy eddig még alig foglalkoztak a konfliktusok feloldására irányuló játékszabályokkal, pedig az emberi közösségekben kibontakozó érdekellentéteket nem lehet csupán megértéssel és engedékenységgel feloldani, hanem „valamilyen módon le kell játszani, végig kell vinni“ mindkét fél érdekében. Ennek módjai: a primitív formájú és erőszakos harc, a többi emberi értelmet igénylő játsz ma, és az egymás meggyőzésére irányuló vita. „A játszma legfejlettebb formájában már rejtett a vita, amely ben a felek, külön-külön, belső mo nológokban cáfolják a másikat. /•,’ monológ pedig a maga eredménytelenségével és be fulladásával megteremtheti az össztársadalmi gyanak vással átszőtt játszmák helyett az együttesen megteremtett bizalom je gyében zajló valóságos dialógus vágyát.“ Jó lenne végre, ha nemcsak a szak ina szűk berkeiben, hanem a mindennapok közvéleményében is hallanánk erről: az említett vágyak beteljesedése érdekében. /Gyorsuló idő, 1978j. MOLNÁR LÁSZLÓ 1978. XII. 29. U J SZÓ A munkáról beszélni — ha közben kezünk alatt ragyog a munka és főleg akkor — mindig szükséges és időszerű. Emberi lényünk, emberi lé tünk értelme: a tegnap, a ma és a holnap szétbont- hatatlan hármas egysége lüktet benne. Ha a munkának döntő szerepe volt az emberiség hajnalán az ember emberré válásában (de talán pontosabban így: emberré válásunkban), akkor nyilván ugyanilyen döntő szerepe van emberiségünk, mai- holnapi ember voltunk megőrzésében is. Mindig időszerű és szükséges tehát gondolkodni felőle. Az értelem áramköre két dolgos kezünk révén érintkezik a világ dolgaival; valamely gondolat ezen az érintkezési ponton vet hasznos és célszerű szikrát, hoz létre teremtő hevületet, old és köt, rendez és alakít, mutat fel okos gépeket és a világ népeinek sorában szégyenkeznie nem kell társadalmat. De a munka talán még ennél is több. A munka a valóság, a bonyolult világ (természet és kifürkészendő jövő) megismerésének legegyenesebb útja. Nem sima, nyílegyenes, csak végig kell sétálni rajta út: küzdelem a javából. Folyamat és összefüggés, lüktetés és töprengés, gondolat és lendület, vannak hullámvölgyei és ragyogó csúcsteljesítményei, fáradt ság és semmihez sem hasonlítható elégtétel, tanulás és nekigyürkőzés: önmagunkat serkentő igény és kö telesség. MUNKA ÉS KÖRNYÉKE Társadalmi hasznán túl (és ezzel együtt) erkölcsi haszna is óriási. Miközben a gépek „erkölcsi kopása“ létrejött, a gépek emberi irányítójának erkölcsi gyarapodása történik. Igen, történik: valójában ebbon történik a történelem. Önmagunkat igazán adni tudó lényegünket csak a munkában mérhetjük fel; ugyanígy környezetünket is, ha munkában és munkával mérjük hozzá magunkat. De a társadalmat is (egy-egy adott társadalom minősége mindig összetévő egyedeinek minőségétől függ) a munka mázsálja, az elvégzett munka mennyisége és minősége alapján mázsálja egy kor, a század, rendszerint az utánunk jövő, a bennünket már most sürgető jövő század. Fegyelem a munka, az értelem testet öltő fegyel me. Magunk önként vállalt fegyelme az értelem kibontakoztatására. Cália a világmindenségnek nincs: eg/3'Jül az cm b3rnek van célja. Megtalálni és megőrizni a tanná szét barátságos és ellenséges elemeivel a harmóniát, hogy létünk ne a tengődés, ne a hányódás, sorsunk ne kiszolgáltatottság, hanem a külső és belső tisztaság, a gondolat szárnyalása, az ember elgondolta szép létrehozása, gerincünk egyenese a csillagok függőlegesébe mutató tartása, a lehetséges emberi boldogság megteremtése legyen. Emberszabásúvá világ és társadalom csak a felsza badult munka révén lehet. Emberszabásúvá az otthonunk és benne a család élete. Csodálatos gyógyszer a munka: egészséges emberek kát dolgos keze nyúl utána naponta. És minden elvégzett munka újabb munka alapja: a jó dolgú ember már ma tudja, mihez fog holnap. Gyógyszer a munka a divatos „magány“ ellen, bánatra és csaló dásra a legtermészetesebb „búfelejtő“. Nevelődjünk benne és jogot kapunk ahhoz, hogy másokat neveljünk általa. A létfenntartás gondjainak megoldásán túl, a fizikai és a szellemi munka egyaránt (csak a becsület tel J elvégzett és hányaveti módon letudott munka közt van különbség) emberek találkozása az emberhez legméltóbb közös akaratban: az elmúlás makacs mellének az élő alkotást szegezzük. PANEK ZOLTÁN Burzi László felvétele
