Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)
1978-12-29 / 360. szám, péntek
1978. XII. 29. 'O N 5/3 >-9 O 9 M unkája közben sokfelé vetődik el a riporter. Sok mindent lát és tapasztal. Meggyőződik róla: váratlan, furcsa történeteket is produkál az élet. Vidámakat és el- komurítókat. Közülük szeretnék elmondani néhányat. Szeilemjárás a hegyekben? A Magas-Tátrában voltam a télutón. Ütátra lőrédről (Starý Smokovec) szinte naponta felkaptattam a Tarpataki-vízesés előtti Tarai káig. A Bilik menedékház előtt délutánonként, bizonyos időpontban, többször is érdek Iőfléssel figyeltem meg egy mokány, kisportolt alakú hegyi teherhordót, amint vállára emeli a számomra elképesztő mennyiségű teherrel gondosan megrakott különleges puttonyát és a csikorgó havon hosszú léptekkel elindul valamelyik magasabban fekvő menedékház felé. Hogyne érdekelt volna a dolog, noha gyógykezelésen voltam ott. Egy szép napon megszólítottam — hátha riport lesz belőle. Másnap a kis restiben párolgó tea mellett ültünk, s bár riportalanyom ugyancsak kárette magát, lassan mégiscsak felengedett és sok lebilincselőt mondott el a hegyi teher jelen. Csak a hub-iroda két női alkalmazottja. Mondom jövetelem célját: Ezért és ezért szeretnék betekinteni a választási programba. Zavart hallgatás, fészkelődés, egymásra pillantás a válasz. Majd szóban az, amit már tudok: — Az elnök elvtárs nincs itt, jöjjön később. Igen ám, nálunk ugyan az idő nem pénz, de nemegyszer mégis hiánycikk, és így tovább firtatom a dolgot: — S nélküle nem lehet? Hosszabb szünet, majd amikor rövid elő adást tartok a sajtó tájékoztatásának szükségességéről, sőt ennek törvény szabályozta kö telességéről is, az egyik hivatalnoknő kicsit megszeppenten, kicsit kelletlenül felemelkedik székéről. Jómagam pedig egy másikra roskadok és türelmesen várok. Hosszas keresés, kutatás. Hol van, hol lehet? Minden bizonnyal elcsukva valahol — jó néhány perc múltán milyen más megállapításra is juthatok? Sok szónak egy a vége, az okmány nem lett meg. Egészen addig, amíg az elnököt lakásán fel nem kerestem, és ő eljött velem a hnb-re. S én csak reméltem azt, hogy kivételbe ütköztem. Másutt bizonyára nem kezelik ezt a tulajdonképpen mindenki számára kászült és a hivatalos órákban belelapozásra, a ten hordók életéről. Például arról, hugy a más képpen készletekkel el nem látható Téry és Rabló menedékházhoz egy-egy alkalommal nyáron akár 120, télen pedig 90 kilót juttat fel a vállán, a hegynek felkapaszkodó ösvé nyen, néhány vállalkozó szellemű ember. Élelmiszert, tüzelőt, kályhát, építőanyagot stb. És nem éppen királyi fizettségért. 'Cseh ember volt, megtudtam tőle, hogy öccséről is gondoskodik, nővére Ausztráliá ban él, ő maga szabad idejében hegymászó és így tovább. Csak egyet nem volt hajlandó elárulni — a nevét. Majd később, ha jobban megismerjük egymást... Jöjjek el harmad nap a hegymászók klubjába, talán majd ak kor... Nem értettem a dolgot, és harmadnapjára már nem is jöhettem el a találkozóra, lejárt ott-tartózkodásom ideje. Az anyag viszont megvolt, és nem akartam feladni a játszmát. Hazulról egy lapot írtam a „Bilik menedékház teherhordója“ címére, ebben kértem ne vének közlését. Kaptam is rá választ. Eluta sítót. Ö sohasem találkozott és így nem is beszélt velem. Jó, hogy nem írta le: ne zak lassam. Egy másik levélben a hegyi teherhordókat foglalkoztató Interhotel ótátrafüredi vállalati igazgatóságához fordultam. Válasza a többi között ez volt: „Megállapítottuk, hogy az ön által leírt teherhordó nálunk nincs munka viszonyban ... Egyetlen teherhordónk testvére sincs Ausztráliában ...“ Lassan már másfél éve ennek, és néha még most is arra gondolok — alkalomadtán utánajárok. Hiszen nem törődhetek bele abba a gondolatba, hogy annak idején szellem járás tanúja voltam. A délibáb ugyanis a hófedte ormok alatt aligha jöhetett számításba. Haditítokba ütköztem Hogyan is lehet ilyesmiről írni — szisszenhet fel az olvasószerkesztő e cím láttán — ebből még kellemetlenség is származhat. Ám lássuk a történetet. Amolyan közepes nagyságú faluban jár tam. Feladatom egy ügyes-bajos ügy kivizs gálása volt. Meg .Jkellett állapítanom azt is, vajon a község választási programjában eb ben a megbízatási időszakban szerepel-e egy oktatási létesítmény felépítése is. Hová máshová megy el ilyenkor az ember, mint a helyi nemzeti bizottságra. Ezt tettem én is. Az elnököt kerestem. Sajnos, nem volt nivalók telelevenítésere minden helybeli lakos, no meg az illetékes szervek és természetesen a sajtó képviselői által is joggal igényelhető dokumentumot szigorúan bizalmas hadititokként. inogó csokoládé Prágába vagy Kassára repültem akkoriban — már nem emlékszem. Rég volt. Annak az időszaknak kezdetén, amikor a világszsrto elszaporodó és nálunk is előforduló repülőgép-eltérítések, a légikalózkodás meggátolására szigorú rendszabályok léptek repülőte- tereinken érvénybe. Bevallom, előzetesen nem tudtam róluk. A szokványos formaságok elintézése után betessékeltek egy kis fülkébe. A csinos, nőnemű ellenőrző szerv valamiféle szerkentyű vei lassan végigpásztázta kabátomat, öltönyömet. Bár a technika dolgaiban nem vagyok járatos, ekkor már sejtettem — amolyan de tektor ez, amely kimutatja a fémtárgyakat, nehogy valaki fegyvert csempésszen a gépbe. Tudván azt, hogy ilyen szándékom nincsen, nagyjából megnyugodtam. De csak addig, amíg ez a műszer éles hangon nem kezdett jelezni a nagykabátom bal zsebe fölött. Kissé zavarba jöttem, de azután határozott mozdulattal kihúztam egy kulcscsomót. Bosszan kodni kezdtem, amikor a jobb zsebem sem maradt szótlan. Mi a fene lehet ott? Ja, rági rossz szokásom, hogy csak amúgy szabadon tartom zsebemben a visszajáró aprópénzt. De most már elég, hallgatni lesz kénytelen ez az ördögi szerkezet. Tévedni emberi dolog — a szólásmondásnak most is igaza lett. Amikor már teljesen feddhetetlennek éreztem magamat, a detektor az eddiginél jóval erőtelje sebb, gúnyosabb hangon, egy oktávval feljebb adta le csipogó vészjeleit. Gyöngyözni kezdett a homlokom. Ennek a fele sem tréfa. Talán csak nem lettem akaratlanul potenciális gépeltérítő? Az ellenőrző szerv arcára pislantottam. Nem láttam rajta sem bosszúságot, sem gyanakvást, csak várakozást. Gyorsan belenyúltam tehát kis- kabátom belső zsebébe, s kihúztam belőle az útravalómat — egy tábla csokoládét... A biztonsági szolgálat kedves tagja megnyugtatott: — A sztaniolpapírt jelezte a detektor. Azóta mégis — biztos ami biztos — min den repülőutam alkalmából az útravalót már előre elfogyasztom a repülőtéri büfében. GÁLY IVÁN Mi már összetartozunk... A belváros egyik régi bérháza negyedik emeleti lakásának ajtaján csengetünk. Anna Zbi táková — ez áll a névtáblán. De öt év óta egy másik nevet, Mária ľstókováét is mellé lehetne írni. öt év óta ugyanis Mária Ištóková minden reggel nyolckor, mint ő mondta, már •i második otthonában Zbiták néninél van, s vele tölti az egész napját. Egy sajnálatos baleset hozta őket össze. Anna néni elesett, eltörte a medencecsontját, moz dúlni sem tudott, amikor a kórházból hazakerült. Az orvos gondozónőt javasolt mellé.- Levelet találtam egyik este a levélszekrényemben. Anna néni lányát ismertem, tőle volt az üzenet — meséli Mária Ištó- ková. — Ö hozott el az édes anyjához és kért meg, nem vá! lalnám-e el a gondozását. t Bratislava első nároskerüle lében 17 000 időskorú ember él, s közülük 3000 szociális támogatásra, 250 pedig, Zbiták né nihez hasonlóan, gondozásra is szorul.- 210 önkéntes gondozónőnk van, többnyire háztartásbeli ougy nyugdíjas asszonyok. Es általában idősebbek. Több gon dozónőre is szükségünk lenne, de sajnos nem könnyű vállal kozót találni erre a munkára - hallottuk Magdaléna K r ii g o v á t ó l, a Hrutislavai I. Városkerületi Nemzeti Hízott ság szociális szolgáltatásokkal foglalkozó osztályának vezető jétől. — Igyekszünk a legsür getőbb, legindokoltabb eseteket elintézni. Először mirídig a kör nyéken vagy abban a házban próbálunk valakit találni, ahol a gondozásra szoruló idős em bér lakik. Ebben a munkában a Vöröskereszt is segít. De olyan gondozóink is vannak, akik a környező falvakból járnak be naponta.j — Anna asszony már az első pillanatban rokonszenves volt nekem, így nem gondolkoztam sokat, elvállaltam a gondozását — folytatja Mária Ištóková. Én is egyedül voltam, családom nincs, örültem, hogy van kivel törődnöm, neki pedig szüksége van a segít ségemre. így aztán öt év óta mindennap együtt vagyunk, mi már összetartozunk. — Nem is tudom, mi lenne velem Marienka nélkül — szól közbe Zbiták néni. — A Iá- lányom ugyan Bratislavában lakik, de egész nap nem lehetne mellettem, mert ő is dolgozik. Most már — amit nem is reméltem a balesetem után — tudok járni, a lakásban teszekveszek, du itthonról, különösen lélen, ritkán mozdulok ki. Marienka ellát mindennel, mindenhová elkísér. — Még a nyugdíjasok talál kozójára is, — fűzi hozzá mosolyogva a gondozónő. — Tudja, az egykori munkahelyemen a Bratislavai Elektrotechnikai Vállalatban minden évben megrendezik a nyugdíjas dolgozók találkozóját. S én ezt semmi pénzért nem hagynám ki — magyarázza Zbiták néni. — Jólesik, hogy gondolnak rám, meg a volt munkatársakkal is öröm talál kozni, elbeszélgetni. Tavaly például Lednicén voltunk kirándulni. Sokszor el is mondom, milyen más ma az éle tünk, mint azelőtt a segítségre szoruló öregeké volt. Még jól emlékszem, amikor kislány koromban édesanyám telerakott karácsony előtt egy kosarat apróságokkal, és én vittem el a közelünkben lévő nyugdíjason honba... j A házi szociális gondozás az idős emberekről való gondos kodás egyik bevált, s egyre széleskörübb módja. Célja, mint Magdaléna Krúgóvá megfogal mázt a, hogy az idős, támoga tásra és gondozásra szoruló emberek a lehelő legtovább ma rudhassanuk megszokott ottho nukban, s csak végső esetben cseréljék jel azt nyugdíjason honra. — javuslatot minden esetben a körzeti orvos ad a házi szo- riális gondozásra. A gondozó szolgálatunk dolgozói aztán felkeresik az öregeket, felmérik a körülményeiket, később pedig rendszeresen ellenőrzik a gondozottakat — magyarázta Magdaléna Krúgová. — így van ez Zbiták nénivel is, de az ő esetében nem sok ellenőriz- nivalónk akad. Sok olyan gondozónőre lenne szükségünk, mint Mária Ištóková. Mert ha valaki csak azért a csekély összegért vállalja ezt a munkát, amelyet ellenértékűi kap, az nem elég. Megértés, soksok türelem kell hozzá, s ez csak akkor van, ha szívvel végzi az önként, jószántából vállalt teendőit. S akkor a két ember kapcsolata is olyan meghitt, szinte már rokoni, mint Zbiták nénié és Marienkáé.j Látogatásunk nem zavarta meg Anna néni és gondozónője megszokott napirendjét. Délben mi elköszöntünk, Mária Iš- tóková pedig az ételhordóval Zbiták néni ebédjéért indult. Mint öt év óta mindennap. flórian marta Ot év óta mindennap együtt vagyunk (Gyökeres György felvétel^)
