Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)

1978-12-21 / 352. szám, csütörtök

Milan Rúfus, a »gyôngyhalász« Az eredmény is fontos JEGYZETEK A XX. NEMZETKÖZI MATEMATIKAI DIÁKOLIMPIÁRÓL Laco Novomeský a szlová­kiai társadalmi viszonyok há­ború utáni „szerény differen­ciáltságáról“ beszélve A szlo­vák művész és a társadalom (1948) című esszéjében arra fi­gyelmeztet, hogy e kezdeti dif­ferenciálódási folyamat a fel­növekvő szlovák művészek és költők egy részében azt a „csá­bos elképzelést“ ébresztette, hogy művészi pályájuk „tisztán a művészet törvényei szerint fejlődhet majd“. Novomeský le­szögezi: „E törekvésektől nem vitathatunk el egyet, azt, hogy eddig nem tapasztalt lökést ad­tak a költészet fejlődésének; igazi kifejező eszközzé emel­ték a szlovák költői szót, ké­pessé tették nyelvünket olyan fontos dolgok kifejezésére, amilyeneket azelőtt nem fejez­tek ki szlovák szavakkal. Kicsi­szolták a nyelvet, egész sor je­lentéssel ruházták fel a szót, olyan jelentésekkel, amilye­nekkel azelőtt nem bírtak a szavak költészetünkben, és oly mértékben kitágították a költői látásmódot, a költői képet, aminek ezidáig nem lehettünk tanúi költészetünkben.* Talán nem tévedek, ha azt mondom: Novomeský ez utóbbi megállapítása Rúfus nemzedé­kének legtehetségesebb és leg­képzettebb tagjaira, de aligha­nem elsősorban Milan Rúfusra vonatkozik, aki már a legelső költői megnyilatkozásaiban igyekezett megtalálni a tarta­lom és a forma egyensúlyát, zaklatottan közdött önmagával az etikum és az esztétikum harmóniájáért. Vagyis ott volt a „felnövekvő“ nyelvcsiszolók, költői szemlélet- és képtágítók között, e tudatos művészi prog­ram megvalósításának részese­ként, mely program egyetlen fő célja: igazi, sok jelentésű művészi kifejezőeszközzé tenni a szót. A szlovák költészetet forradalmasító program a leg­jobbak alkotásaiban — Milan Rúfus költészetében kétségbe- vonhatatlanul — a hatvanas évekre megvalósult. Sőt, egyes jelei már az ötvenes évek de­reka táján megmutatkoztak. Költőnk a „kék hullám“ kor­szakában. az Ifjúsági Vasútvo­nal építése idején (1949) írja első verseit {Večer po práci — Este munka után; At pôjde tento vlak — Ha majd elindul Losoncon (Lučenec) él az Idős festő Gerő Gusztáv. Alko­tó ke ’vének teljében ünnepli 89. születésnapját. Érdekes' és tartalmas életpálya az övé. Fes­tőként tulajdonképpen csak négy évvel ezelőtt fedezték föl, amikor szülővárosában kiállí­tást rendeztek műveiből. Festészetének témája leg­gyakrabban a táj és az ember kapcsolata. Leginkább azonban tájképeiben tudta kifejezni az életről és a művészetről vallott meggyőződését. Képei megraga- dóak, maradandó élményt nyúj­tanak a szemlélőnek. Előrehaladott kora ellenére naponta fest, s figyelemmel kí­séri a mai modern irányzato­kat és a csehszlovákiai képző­ez h vonat stb.), s 1952-re már egy kötetre való verse van, cí­met is talál könyvének: Chla­pec maľuje dúhu (A fiú szivár­ványt fest), ám a debütálás el­marad. A kötet asztalfiókba kerül, s csak húsz év múlva, adja ki a Smena Kiadó. 1956-ban jelenik meg első verseskötete (Majd ha be­érünk), melyet nem túl sűrűn követnek a továbbiak. Milan Rúfus nem gyorsfolyású (se­kély vizű) hegyipatak (noha liptói származású), hanem eleinte türelmesen csörgedező keskeny, de árkát konokul mé­lyítő ér, mely fokozatosan (és tudatos megfontoltsággal) szé­les sodrású folyóvá terebélye­sedik, hogy magába gyűjtve régi és újabban eredt hegyi forrásokat és patakokat, mély bölcsességgel és méltóságtel­jesen hömpölyögjön végig a szlovák költészeten, szerény csillogással haladva a világ­költészet óceánja felé. Vagyis meglehetősen kevés szavú köl­tő, mert csak akkor szól, ha van mit mondania, ha belső kényszerét érzi a gondolat, a lobogás kifejezésének. Ponto­san ismeri a szó értékét, nem akarja devalválni azt, védi aranyfedezetét. A jó költő olyan, mint a gyöngyhalász; fáradságos munkával, sokszor élete kockáztatásával kutat a mélyben, sok meddő kagyló közt válogat, míg rálel a ritka igazgyöngyre, melyet aztán a felszínre hoz. És Rúfus ilyen, mélyre ereszkedő gyöngyha­lász, aki számtalanszor aláme­rül, sok-sok kagylót felnyit, s a kifejletlen gyöngyszemeket a tengerfenéken hagyja. Vincent Sabík szlovák kritikus ezt kis­sé másképp fogalmazta meg: „A szó templomába csak ün­nepnapokon lép be, alázattal és tisztelettel “ A költő kezdetben nemcsak hogy szűkszavú, hanem az első kötetének megjelenése után egy egész évtizedre elhallgat. Csak 1966-ban hallatja hangját ismét a Fiú című versesfüzet­tel, mely Dolný Kubínban lát napvilágot, bibliofil kiadásban. A hatvanas években még négy új verseskötete jelenik meg (Vám patrí úcta — Tisztelet nektek, Banská Bystrica 1966; Zvony — Harangok, Bratislava 1968; Ľudia v horách — Enibe­művészeti életet. Oj alkotásai­ban a szokásos lírai ihletésű természet-motívum mellett el­sősorban árnyalt és gazdag színmegoldásai tűnnek föl. Ez a sajátos színvilág úgy gazdag és megragadó, hogy tulajdon­képpen kevés színnel ér el ma­ximális hatást. Amikor a következő kiállítá­sáról kérdem őt, azt válaszolja, hogy elsősorban a festésre gon­dol, mert csupán színvonalas alkotásokkal akar a közönség elé lépni. Meggyőződésem, hogy a tervezett jövő évi tár­lata nemcsak a losonciak, ha­nem a szlovákiai magyar szak­emberek és érdeklődők figyel­mét is fölkelti. SÚLYOM LÁSZLÓ rek a hegyekben, Bratislava 1969; Štyri epištoly k tudom — Négy epištola az emberek­hez, Bratislava 1969, bibliofil kiadás). A hetvenes években is három új vcrsesköteüel gya­rapszik életműve. (Koliska — Bölcső, Martin 1972; Stôl chu­dobných — Szegények asztala, Bratislava 1972; Chlapec matu je dúhu — A fiú szivárványt fest, Bratislava 1974J. Ugyan­akkor figyelemre méltó, hogy 1972 és 1978 között háromszor jelenik meg újra egész verster­mésének (részint teljességre törekvő, részint válogatott) gyűjteménye. Említést érdemlő, hogy a hetvenes években Milan Rúfus költészete más nemzetek nyel­vén is megszólalt. 1973-ban a budapesti Európa és a bratisla­vai Madách Könyvkiadó közös gondozásában magyarul is megjelenik a költő verseinek válogatása, mely a négy epis- tolán és A fiú szivárványt fest című verscikluson kívül méltó keresztmetszetét adja Rúfus teljes költészetének. A magyar kiadás anyagát dr. Stanislav Smatlák, a szlovák irodalom- kritika tekintélyes képviselője válogatta. A kötethez — Rúfus magyar pályatársa — Rácz Oli­vér írt utószót, s a verseket neves magyarországi és cseh­szlovákiai magyar költő-műfor­dítók ültetik át nyelvünkre. Rúfus költészete mélysége­sen szociális és társadalmi, kö­zösségi ihletésű, bármily szub­jektív lelki filteren szűrődött is át. Esztétikai erényein túl legfőbb értékét talán az adja, hogy időszerű; mindig korát igyekezett kifejezni a költő, kortársainak gondjairól-örö- meiről s kortásaihoz szólva. Az erős szociális érzéket a gyer­mekkor emlékei adták a min­denre fogékony költőnek. A kenyér szónak nála rendkívüli súlya van, és jelkép. A kenyér az ember keresztje, Oly rég tudta már, hogy a kévéket is kereszt formára rakta le... Népe sorsának vállalása, az érte való felelősségérzet szá­mos verséből kicsendül. Jól szimbolizálják apja nemzedé­kének sorsát a következő vers­sorok is: Szegény földnek már nincs semmije, amit adna. Sovány emlőiből sós víz folyik, tej csak néha cseppen. (Szegények asztala) Rúfus tudatában van, hogy a költő léte az első vers meg­írásától fogva nem magánügy többé. Figyeljük csak meg, mit írt Maša Haľamovának a költő­nő 70. születésnapján a Slovens­ké Pohľadyban: „Ki tudja job­ban Nálad, hogy a lét nem csu­pán kiváltság, hanem egyszers­mind szépséges kötelesség is.“ A „szépséges kötelesség“ Rú- fusnál tágan értelmezendő, ö nemcsak egy nemzet sorsáért, az egész emberiségért érez fe­lelősséget. Ha felkísért szavamban a vég, s mielőtt elzilálná, mondatomra rontván, énekbe kezdek én, utolsóba még, az emberről hogy szólalna a zsoltár. (Eszmélkedés) Milan Rúfus nemcsak a vers­írás nagy mestere, hanem kitű­nő tanulmányok és esszék is kikerültek tolla alól. A sző ha­tárai és dicsősége című kriti­kájában (melyet J. Stacho köl­tészetének szentelt) ekképpen vall a művészetről: „Az írás művészete egy bizonyos érte­lemben először is az élet mű­vészete. Úgy, hogy a költő be­szélni kénytelen. Más lehető­ség híján a szükségszerűségtől a nemlét falához szoríttatim, a költő ebből a végső esélyből épít magának birodalmat, de nem koronáztatja meg magát. Ha mégis megteszi, akkor a vers pillanatában mind a koro­nát, mind az országalmát a vers ajtaja elé rakja, s fedetlen fővel lépi át a küszöböt. E pil­lanattól már aligha gondol uralkodó voltára.“ KÖVESDIJÁNOS A nemzetközi matematikai diákolimpiát, román matemati­kusok kezdeményezésére, 1959- ben Romániában rendezték meg először. E jelentős és egyre népszerűbb versenyt évente más-más szocialista országiján tartják. A verseny lehetővé te­szi, hogy a részt vevő országok fiatal matematikus-tehetségei számot adjanak felkészültsé­gükről és nemzetközi szinten is összemérhessék tudásukat. Továbbá lehetőséget ad arra is, hogy megismerkedjenek egy­más problémáival és fokozza az egyéni kutatómunkára való ösztönzést. A korunkban zajló hatalmas méretű és mindent átfogó tudo­mányos-technikai forradalom­nak a jelenlegi középiskolások is részesei lesznek, mint jöven­dő kutatók, matematikusok, fi­zikusok, kémikusok, mérnökök, közgazdászok, technikusok. A korszerű tudománynak és tech­nikának is a matematika az egyik legfontosabb alapja, ezért a szakembereknek minél gazda­gabb és alaposabb matematikai felkészültségre van szükségük. E követelmény a jövőben még fokozottabb mértékben kifeje­zésre jut. Ezért ösztönözzük ta­nulóifjúságunkat, hogy használ­ja fel mind az iskola, mind az iskolán kívüli rendezvények ál­tal nyújtott lehetőségeket ma­tematikai kultúrájának kialakí­tására és tökéletesítésére, vala­mint annak a képességnek a kifejlesztésére, hogy a matema­tikát ,i gyakorlatban alkalmaz­za. Hazánkban és más országok­ban, mint például Míigyarorszá gon. a Szovjetunióban, Angliá­ban, Bulgáriában, Romániában, Jugoszláviában, Lengyelország ban, Svédországban stb. az év­ről évre megrendezett matema­tikai versenyeknek éppen az a szerepük, hogy minél több ta­nulót vonjanak be a matemati­kai tevékenységbe, s ezáltal felfedezzék a matematikus-te­hetségeket és segítsék őket ké­pességeik kibontakozásában. Ezek a versenyek a tanulók számára lehetővé teszik, hogy felkészültségüket, tudásukat összehasonlíthassák a többi ta­nuló tudásával s ebből tanulsá­gokat vonhassanak le további munkájukra vonatkozólag. Kö­vetkezésképpen a matematikai versenyek és olimpiák az isko­lai életnek rendkívül hasznos megnyilvánulásai, melyekre a tanulóknak fokozott figyelmet kell fordítaniuk. Hasonló célokat követnek a nemzetközi matematikai diák­olimpiák is, természetesen ma­gasabb, igényesebb fokon, mi­vel az ezekre való felkészülés fokozott erőfeszítést követel mind a tanulók, mind pedig ta­náraik részéről. Ezeken az olimpiákon ugyanis a különbö­ző országok legtehetségesebb, széleskörű és alapos felkészült­séggel rendelkező tanulói vesz­nek részt. Korunkban egyre nő a külön­böző országok diákjainak az az igénye, hogy egymást kölj csönösen megismerjék, ez pe­dig a műveltségi szint általá­A nem hivatalos, országon­kénti sorrend az első öt helyen így alakult: 1. Románia 237 pont, 2. USA 225, 3. Anglia 201, 4. Vietnam 200, 5. Csehszlovákia 195 pont. A verseny egyik helyezettje, az érsekújvári (Nové Zámky) Filakovszky Péter a következő­ket mondotta a versenyről: — Az olimpia előtt kéthetes edzőtáborozáson vettem részt Bratislavában, ahol tízszer négyórás verseny volt naponta. A románok kéthónapos edzőtá- táborozáson vettek részt, ahol több válogató versenyt larlot­nos emelkedésének a jele. Ilyen értelemben is nagy sze­repet játszanak a matematikai diákolimpiák. Az idei XX. nemzetközi ma­tematikai diákolimpiát Romá­nia rendezte, Bukarestben. Az olimpián tizenhét ország: az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bulgária, Csehszlová­kia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország, Mongólia, Nagy- Britannia, a Német Szövetségi Köztársaság, Románia, Svédor­szág, Törökország és Vietnam összesen 132 tanulója vett részt. Minden országot nyolc­nyolc tanuló és két tanár kép­viselt, kivéve Kubát, ahonnan négy tanuló és egy tanár érke­zett. Sajnálatos módon az idei diákolimpián nem vett részt Magyarország, a Szovjetunió és az NDK, vagyis éppen azok az országok, amelyek az eddigi olimpiákon a legeredményeseb­bek voltak. Eddig minden olimpián két versenynap volt. Az idén a ta­nulóknak mindkét napon 3—3 feladatot kellett megoldaniuk, 4—4 óra alatt. A feladatok tel­jes megoldásáért 6, 7, 8, illetve 4, 6, 8 pontot lehetett szerez­ni; a szokásoknak megfelelően az elérhető maximális pontszám 40 volt. A verseny után a fel­adatokat általában úgy értéke­lik, hogy a versenyzők anya- nyelven írt dolgozatait először saját vezetőik javítják ki. A vendégküldöttségek dolgozatai­nak egyöntetű elbírálásáról a vendéglátó ország, zsűritől füg­getlen koordinátorai gondos­kodnak. A vendéglátó ország tanulóinak dolgozataiban az egyes feladatokat annak a kül­döttségnek a vezetője vizsgálja át, aki az adott feladatokat ja­vasolta. A XX. nemzetközi matemati­kai diákolimpia feladatainak értékelése és koordinálása után az egyen országok az alábbi pontszámot érték el: Ausztria 174. Bulgária 182, Kuba 68, Csehszlovákia 195, Német Szö­vetségi Köztársaság 184, Fran­ciaország 179, Nagy-Britannia 201, Mongólia 61, Hollandia 157, Lengyelország 156, Romá­nia 237, Svédország 117, Finn­ország 118, Törökország 66, Amerikai Egyesült Älamok 225, Vietnam 200, Jugoszlávia 171. A nemzetközi zsűri döntése alapján az első díjat a 40—35, a második díjat a 34—27, a harmadik díjat a 26—22 pontot elért versenyzők kapták. Első díjat kapott Mark Kleiman (USA, 40 pont), Richard Ewen Borcherds (Anglia, 39 pont), valamint Weselmann Uwe (NSZK, 35 pont). Második díj­jal húsz versenyzőt, harmadik díjjal 38 versenyzőt jutalmaz­tak. A harmadik, illetve a hato­dik feladat különösen szép megoldásáért a zsűri három versenyzőnek összesen négy különdíjat adott ki: Markkanen Marku (Finnország, 3. feladat), Richard Ewen Borcherds (Ang­lia, 6. feladat), Marc Van Leeu- wen (Hollandia, két küllöndij a 3. és 6. feladatért). tak. A verseny szervezése kitű­nő volt. Az olimpia szüneteiben alkalom nyílt arra, hogy meg­tekintsük Románia tengerparti üdülőit és a román Duna sza­kasz legszebb részeit. A résztvevők közül többen egyetemen folytatják tanulmá­nyaikat. Filakovszky Péter a debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem természettudomá­nyi karának elsőéves matemati­kus hallgatója. A következő XXI. nemzetközi matematikai diákolimpiát 1979- ben Nagy-Britannia rendezi. OLÁH GYÖRGY December 16-án a bratislavai Üj Színpadon mutatkoztak be Szlovákia legjobb folklórcsoportjai, A találkozót, amelyen tizenkét együttes mintegy háromszáz táncosa lépett szín­padra, a Népművelési Intézet rendezte. Képünkön: a Pod poľanec együttes néhány tagja. (Foto: ČSTK — M. Borodáóová) Témája: a táj és az ember A csehszlovák csapat szereplését az alábbi táblázat alapján tekinthetjük át: Az egyes példákért kapott pontszám összpontszám díjak J. Nekovaf 6 5 8 5 6 4 34 II. J. Kratochvil 6 7 7 5 6 1 32 II. Z. Vavrín 6 6 0 5 6 1 24 III. M. Veáőicík 6 4 2 5 6 0 23 III. P. Filakovszky 3 6 2 5 6 0 22 III. Z. Kalousok 6 0 4 56 1 21 — M. Navara 3 6 0 5 6 0 20 — I. Tzerek 6 5 0 5 3 0 19 __ A jeles költő ötven évére

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents