Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)

1978-11-13 / 314. szám, hétfő

A Slova?! öt mérkőzésen nem kapott gólt Miért vezet a Vítkovice? Közepesen játszanak a válogatottak Milyen az idei jégkorong-liga ? Jobb a színvonal, a tavalyi­nál? Ilyen és hasonló kérdések hangzanak el a bajnokság­gal kapcsolatban. A válaszok nem lehetnek egyértelműek. Az új idény legjellemzőbb sajátossága, hogy egyre jobban érvényesülnek a fiatal játékosok, akikből minden csapatban találunk hármat-négyet. Ennek következtében inkább még a lendület, a küzdöképesség, a keménység dominál a mérkőzé­seken. Az I. liga egyre kiég yensúlyuzottabb, ám ez a ki­egyensúlyozottság elsősorban a csapatokon belül tapasztal­ható. Talán ezért alakulhatott ki az a vélemény, hogy a válo­gatottak nem tűnnek ki olyan erőteljesen, mint az elmúlt bajnokságban. Eddigi teljesít­ményük csak közepesnek mond­ható és ennél bizonyára job­bat vártak az edzők. Hogy csak ennyit mutatlak a címeres mez jelöltjei, a világbajnokság ké­sői időpontjával is magyaráz­ható. Ugyanis egy hónappal később kapcsolódtak be a nyá­ri felkészülésbe és többen ke­vesebbet is edzettek klubtár­saiknál. Az „előrejelzések“ szerint a válogatott formája december második felében, az Izvesztyija-tornára már megfe­lelő lesz. A szabályok megváltoztatása Is kedvezően befolyásolta I. li­gás jégkorongozóink játékát. A tilos felszabadítást érintő szabálymódosítás az aktívabb játéknak kedvez, a másik sze­mélyi büntető, az ún. kétper­ces kis büntető pedig a fegyel­met, a sportszerűséget segíti elő a jégen. Tizenöt forduló után az is megállapítható, hogy a nézők még nagyobb számban járnak ki a mérkőzésekre, mint az elmúlt idényben. Bratislavá­ba,n például csaknem minden találkozón telt ház szurkol Šťastnýéknaik. Hogy nem min­dig sportszerűen, az elszomo­rító. Eddig három csapat játszik vezető szerepet a bajnokság­ban. A Vítkovice az elmúlt esztendőkben többé-kevésbé a bentmaradásért rettegett, most viszont négypontos előnnyel áll a táblázat élén. Hogy miért? Elsősorban is kollektív játék felfogása miatt. A válogatott Cerníken kívül (nehezen len­dül játékba) nincs egyénisége az együttesnek, ezért minden korongozónak vérévé vált a já tékfegyelem, az egymás segí­tése, mert már sokszor meg­győződhettek róla: a gyors, ke­mény és könyörtelen párhar­cok során a legnagyobb egyé­niség is csak keveset jelent a mai játékban. A vítkovicei jég­korong hosszú évekig különle­ges „betegségben“ szenvedett, nem volt Jirí Holíkhoz, Hliuká- hoz, Holečekhez hasonló vezér- egyénisége, ezért már a múlt­ban a könyörtelen fegyelemre, a kemény edzésekre voltak kénytelenek koncentrálni, így akarták pótolni az egyéniségek hiányát. És ez sikerült is ne­kik. Minden játékos nagyfokú erkölcsi-akarati tulajdonságok­kal rendelkezik és az ellenfél nem alkalmazhatja azt a tak­tikát ellenük, hogy semlegesíti vezéregyéniségüket és ezzel nyert ügye van. A Vítkovicé- nek keveset hibázó kapusa, nyolc kiegyensúlynzott védője és négy támadósora van. Aki nyerni akar ellene, annak el­lensúlyoznia kell a vítkovi- ceiek lendületét, lankadatlan kiizdnképességét és koncentrált játékát. És ez nem könnyű do­log. Nehezebb, mint semlege­síteni az egyéniségeket. Eddig csak ketten nyertek a Vítko­vice ellen: a Trenčín és a Slo­van. A Trenčínuek már vissza­vágtak, a Slovan ellen novem­ber 20-án játszanak ... Természetesen hiányosságai is vannak a listavezetőnek. Elsősorban is az emberelőny­ben való eredménytelen jálék és általában a helyzetek érté­kesítése. Az utóbbi nemcsak vítkovicei jelenség, a csehszlo­vák jégkorong jellemzője is. A Vítkovice eredményem ez még nem nagyon látszik meg, mert az alapjában fiatal együt­tes a hiányosságokat csupa szív játékkal pótolja. És ez a mai hokiban nagyon fontos szerepet játszik. A Slovan minden eddigi vá­rakozási felülmúlt, annak el­lenére is, hogy már a múlt idényben látni lehetett: az ala­csony átlagkorú csapat nagyon jó. lesz az idén. A Slovan ag­resszívan, nagy erőhf>dobással korongozik, ám mindez első­sorban hazai jégen érvényesül totálisan. Otthonában még nem vesztett pontot és öt mérkőzé­sen gólt sem kapott! Jégko­rong-mérkőzést gól nélkül megúszni még a legjobb kapu­soknak is csak ritkán sikerül. Marcel Sakáčnak ez ötször si­került és a jégen töltött idő alatt csak minden 34. percben kellett kiszednie a korongot a hálóból. És ez nem mindennapi eredmény! A Dukla Jihiavával is csak kevesen számoltak az új idény­ben, és bizony ott van a há­rom között. Teljesítményét el­sősorban a már hagyományo­san jól szervezett játékának és a csapatfegyelemnek köszön­heti. A támadó és a védő tevé­kenység egyensúlya jellemzi a katonák játékát. No és a csa­társorban van egy Martinecük! De nem sokáig. A válogatott korongozó ugyanis december 1-én visszatér Pardubicére. Kérdés, hogy milyen nyomokat hagy ez a jihlava eredményes­ségén. TOMI VINCE Asztaliteniszezők a Dukiai hősök Kupájáéit Preáovon 254 szovjet, NDK beli, leugyel, magyar és cseh­szlovák asztaliteniszező' részvételével rendezték meg a 24. országos asztaliteniszturnát a Dukiai hősök Kupájáért. A csa­patversenyek döntői magas színvonalú mérkőzéseket hoztak, ami főleg a magyar férfi és a csehszlovák női csapat érde­me volt. Az ifjúsági kategóriákban a csehszlovák válogatott tagjain kívül jól szerepeltek a duuaszerdahelyi és a vítkovi­cei fiatalok. Eredmények — fiatalabb ta­nulók— egyes: 1. Németh (Du- naszerdahely), fiatalabb tanu­ló lányok: 1. Potocká (Mníšek), 2. Kalamenová (Bratislava- Trnávka), 3. Šuhterová (Duna- szordahely) és Tribulová (Rus- kov). Idősebb tanulók egyes: 1. M. Hroda, 2. V. Broda (mind­kettő Vítkovice), 3. Nagy és Ondrojička (Dunaszerdahelyi. Idősebb tanulólányok. 1. Hra­chová (CSSZSZK), 2. Csiba, 3. Németh és Valčáková (mind Dunaszerdahely). Idősebb tanu­lók páros: 1. M. Broda, V. Bro­da (Vítkovice), 2. Guhr, Nagy (Dunaszerdahelyi, 3. Frišták, Kutiš (Topoľčany), Török, Ond- rejička (Dunaszerdahely). Idő­sebb tanulólányok páros: 1. Csiba, Sutovská, 2. Németh, Boráros, 3. Valčáková, Horváth (mind Dunaszerdahely), Hra­chová, Horváthová (CSSZSZK). Férfi csapatverseny: 1. Szeged (Beleznai, Kude­A válogatott Padrta (fehér mezben) a csehszlovák fő­iskolás csapat legjobbja volt a Bratislavában rendezett nem­zetközi férfi kosárlabdator­nán. Felvéte­lünk a cseh­szlovák és a magyar főisko­lások mérkőzé­sén készült (Vojtíšek felv.) lik), 2. Ostrava (Kurie, Kor­bei). 3. CSSZSZK (Rád, Ezr), 4. BSE Budapest (Börzsei, Ju­hász). Női csapatverseny: 1. CSSZSZK (Hrachová. Hus- ková), 2. CSSZK (Slrnádková, Krupičkovál, 3. Dunaszerda­hely (Németh, Boráros), 4. Lo­komotíva Bratislava (Cibulková, Grófova). Négy bronzérem a DAC-nak A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. és a város ala­pítása 650. évfordulójának je­gyében rendezték meg Krem- nicán Szlovákia felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokságát. Szlo­vákia legjobb 64 férfi és 32 női versenyzőjének rangos mező­nyében helyet kaptak a szerda­helyi DAC asztalitenlszezői is, akik négy bronzéremmel gya­rapították eddigi éremgyűjte­ményüket. Elsősorban Mikóczi Irén tel­jesítménye érdemel dicséretet, aki egyéniben, női párosban az ugyancsak szerdahelyi Csi­ba Máriával oldalán és vegyes­párosban pedig Zajac (Loko­motíva Žilina) társaságában szerzett bronzérmet. Ágh A VB pénzügyi mérlege Az Argentínában rendezett labdarúgó-világbajnokság tiszta bevétele 45 645 685 svájci frank volt — jelentette be a FIFA szervező bizottsága madridi ülésén. Az 1974-ben lebonyolí­tott VB bevétele 50 067 094 nyugatnémett márka volt. A je­lenlegi bevételből 65 százalék jut a tizenhatos döntőben részt vett csapatoknak, 25 százalék az Argentin labdarúgó Szövet­séget illeti, 10 százalékot kap a FIFA. A VB tizenhatos dön­tőjének 1 870 725 jegyéből 81,33 százalékot adtak el, míg az NSZK ban 1974 ben a jegyek 71,25 százaléka kelt el. Az idei VB t 1610 215 néző tekintette meg. A külföld labdarúgása A 9INAM0 TBILISZI A SZOVJET BAJNOK A Szovjetunió labdarúgó-baj­nokságát a Dinamó Tbiliszi nyerte a Dinamó Kijev és a Sahtyor Donyeck előtt. Az utol só forduló erSdmé.nyei: Dinamó Tbiliszi — Torpedo Moszkva 2:2, Palityakor Taskent — Di­namó Kijev 1:1, Sahtyor Do­nyeck — CSZKA Moszkva 1:2, Nyeftcsi Baku — Dinamó Moszkva 1.1, Kujrat Alma-Ata — Szpuirtak Moszkva 0:1, Cser- nomorec ügyessza — Zenit Le- ningrád 3:0, Ararát Jereván — Zarja Vorosilográd 2:2, Dnyepr Dnyepropetrovszk — Lokomotív Moskva 1:0. — A bajnokság legeredményesebb csatára Geor­gij Jarcev (Moszkvai Szpartak) volt, aki iy gólt lőtt. Kiesett az utolsó helyezett Dnyepr Dnyepropetrovszk. A következő bajnokságban a mezőnyt 18 csapatna bővítik. Az új együt­tesek: Kri’lja Szovjetov Kujbi- sev, SZKA Rosztov és a Dinamó Minszk. Az angol liga a 14. forduló mérkőzéseivel folytatódott: Bir­mingham City — Manchester United 5:1, Bristol City — Bol­ton Wanderers 4:1, Coventry City — Middlesbrough 2:1, Everton — Chelsea 3:2, Ips­wich Town — West Bromwich Albio.fi 0:1, Leeds United — Arsenal 0:1, Manchester City — Derby County 1:2, Queen’s Park Rangers — Liverpool 1:3, Southampton — Norwich City 2:2, Tottenham Hotspur — Nottingham Forest 1:3, Wolver­hampton Wanderers — Aston Villa 0:4. — Vezet 24 ponttal A ČH Košice újabb sikere Bratislavában a Nemzetközi Diáknap alkalmából négV csa­pat részvételével nemzetközi vízilabdatornát rendeztek. Az elsőséget az országos bajnok CH Košice szerezte meg a ma­gyar Szolnok, a rendező Slá­via Bratislava UK és a lengyel Stil Gorzow előtt. Eredmények: Szolnok—ČH KoSice 4:7, Gor­zow—Slávia UK 5:6, Szolnok— Gorzow 11:5, CH Košice—Slá. via UK 7:6, Szolnok—Slávia UK 9:7, Gorzow—ČH KoSice 5:11. az FC Liverpool a 22 pontos Everton, valamint a 20—20 pon­tos West Bromwich Albion és Nottingham Forest előtt. Az NSZK-ban a 13. forduló mérkőzéseit bonyolították léc Schalike 04 — Fortuna Düssel­dorf 1:2, Bochum — Stuttgart 1:2, Werder Bremen — Hertlia BSC 1:1, Borussia Mőnchenglad- bach — FC Köln 2:0, Bayern München Darmstadt 1:1, Armi- nia Bielefeld — FC Kaisers­lautern 0:1, Eintracht Frank­furt — FC Nürnberg 2:0, Eintracht Braunschweig — Bo­russia Dortmund 2:2, Duisburg — Hamburger SV 0:2. — Az élcsoport állása: FC Kaisers­lautern 21, Hamburger SV 18, Stuttgart és Eintracht Frank­furt 17—17 pont. A skót bajnokság 13. fordu­lójának eredményeiből: Hearts — Partiok Thistle 0:1, Morton — Dundee United 3:1, Mother- well — Aberdeen 1:1, Glasgow Rangers — Celtic 1:1, St. Mir­ren — Hibernians 1:0. — Ve­zet 15 ponttal a Dundee United jobb gólarájinyal a Partiak Thistle előtt. Ritmikus sportgimnasztika-EB Kettős szovjet siker A várakozásnak megfelelően szovjet győzelem született a Madridban rendezett modern sportgimnasztika * EB-n. Az egyéniben Galina Sugurova szerzett Európa-bajnoki arany­érmet, honfitársnője Irina Gyerjugina előtt. A 21 ország 142 versenyzőjének vetélkedé­sében jól szerepeltek a cseh­szlovák lányok is. Daniela Bo- šanská a nyugatnémet Rischer- rel holtversenyben a 4. he­lyet szerezte meg, Iveta Hav- líčková a 8. helyen végzett. Az EB végeredménye: 1. Sugurova 28,90, 2. Gyerjugina (mindket­tő szovjet) 28,65, 3. Mendiza- bal spanyol) 28,05, 4. Bošan- ská (csehszlovák) és Rischer (NSZK-beli | 28,00, 6. Rajeva (bolgár) 27,95, ...8. Havlíčko- vá (csehszlovák) 27,70. Ify @ iippe lilák 47. FOGADÚHÉT I. LABDARÚGÚ-LIGA 1. Banská Bystrica — Trnava. A két csapat közül a Banská Bystrica van jobb formában, hazai győzelemre számítunk. Tippünk: 1. 2. Slovan Bratislava — Loko­motíva Košice. A vendégek a jó bajnoki rajt után az utóbbi hetekben mérsékeltebben sze­repelnek. Nem valószínű, hogy pontot szereznek a téglamezel stadionban. Tippünk: 1. 3. Slávia Praha — Dukla Praha. A fővárosi rangadón szikrázó küzdelem és döntetlenhez kö­zeli eredmény várható. Tip­pünk: 0, 2. 4. VSS Košice — Inter. A bra­tislavai sárga-feketék az utób­bi hetekben javuló formát mu­tatnak. Tippünk: 0, 2. 5. Teplice — Prešov. A Teplice már régen szerepelt ilyen gyengén az I. ligában, a táb­lázat utolsó helyén áll. Tip­pünk: 0, 1. 6. Trenčín — Ostrava. A papír­forma az éllovas bányászcsapa­tot favorizálja. Tippünk: 2. I. JÉKORONG LIGA 7. Kladno — Litvinov. A baj­noki címet védő Poldi még mindig nem tudott formába lendülni: Tippünk: 0, 1. 8. C. Budéjovice — Dukla Trenčín. A vendégek idegenben is nyílt kártyákkal, támadó szellemben játszanak. Tippünk: 0, 2. 9. Slovan — Jihlava. A bralis- lavai * együttes, hétről hétre jó játékkal és győzelmekkel szol­gál szurkolóinak. Tippünk: 1. 10. Pardubice — VSŽ Košice. Egyik csapat sincs kirobbanó formában. Tippünk: 0. I. ANGOL LABDARÜGÚ-DIVfZIÓ 11. Arsenal —• Everton. A ha­zaiak otthonukban eddig kevés pontot vesztettek. Tippünk: 1. J?. Chelsea — Tottenham Hots­pur. A londoni rarg-’dóh való­színű a döntetlen. Tippünk: 0. 1978 XI. 13. 6 A gól előtti pillanatuk... P. Šťastný (háttal) csapata negjedik gólját üti a Slovan Gottwaldov (9:0| I. ligás jégkorong-mérkő­zésen } (Vojtíšek felv.l A November 17. Kupáért Csehszlovákia főiskolás válo­gatottja nyerte a November 17. Kupáért Bratislavában rende­zett nemzetközi férfi kosárlab­da-tornát. A második helyen a szlovák főiskolás válogatott végzett, a magyar főiskolások csapata előtt. Eredmények: Csehszlovákia főiskolai csapata — Magyar főiskolás válogatott 125:74, Szlovák főiskolás csa­pat — Csehszlovákia junior vá­logatottja 86:65, Csehszlovákia — Csehszlovákia juniorok 120:88, Szlovák főiskolás csa­pat — Magyar főiskolás válo­gatott 108:82.

Next

/
Thumbnails
Contents