Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)

1978-11-11 / 312. szám, szombat

m 1978 II. 11. 5 A gazdasági feladatok teljesítéséért A PÄRTCSOPORTOK FELELŐSSÉGE • SIKERESEN TELJESÍTIK FELADATAIKAT O TÚLSZÁRNYALJÁK A TEJELADÄS TERVÉT A mezőgazdasági üzemekben tevékenykedő pártalapszorveze- tek a gazdaságok vezetőségé­vel karöltve minden erejüket az idei tervfelada:ok teljesíté­sére összpontosítják. Így van ez a dunaszerdahelyi járás kö­zös gazdaságaiban is, ahöl a CSKP KB 11. plénumának szel­lemében valamennyi gazdaság­ban komplex intézkedéseket dolgoztak ki, melyek legfőbb célja a hatodik ötéves terv idei, döntő fontosságú harma­dik éve tervfeladatainak telje­sítése a növény- és állatte­nyésztésben egyaránt. A Nový Zivot-i (Üj Élei) Csehszlovák—Mongol Barátság Szövetkezet, egyike a duna­szerdahelyi járás legjobb ered­ményeket elérő gazdaságainak, Ebben a közös gazdaságban a vezetőség, a pártszervezet és a tagság szoros egysége, össze­fogása mindig meghozta a várt eredményeket. A dolgozókkal való kapcsolatok elmélyítésé­ben meghatározó szerepük van az egyes ágazatokban tevé­kenykedő párt cső portoknak. A szövetkezetben tudatosítják: a legjobb a személyes példa, en­nélfogva a kommunisták a ter­melésben, a munkaszervezés és -irányítás, valamint a tömegpo- litikal munka területén jó pél­dával járnak elöl, s a párton- kívüliekkel egy célt követnek: a gazdaságos termelést és a minőség állandó javítását. Bankó István elvtárs, az üze­mi pártszervezet ellenőrző bi­zottságának elnöke és a szö­vetkezet elnöke örömmel újsá­golta, hogy az idei igényes fel­adatok teljesítése a szövetke­zetben jól halad, s minden fel­tétel megvan ahhoz, hogy si­keresen teljesítsék őket. — Pártszervezetünk megkü­lönböztetett figyelmet szentel az irányítás és az ellenőrzés hatékonysága növelésének, s a 11. plénum határozatainak szel­lemében arra törekszünk, hogy feltárjuk tartalékainkat és foylamatosan biztosítsuk a tag­ság életszínvonalának állandó emelkedését. A szövetkezet ve­zetősége aprólékosan elemezte és lebontotta az idei tervfel­adatok teljesítését, melyért az egyes termelési ágazatokban vezető beosztásban dolgozó kommunisták, pártcsoportok a felelősek. A havi vezetőségi és tagsági gyűléseken folyamato­san értékeljük feladatainkat, s szükség esetén megtesszük az intézkedéseket a továbblépés érdekében. — Háromnegyed évi mérle­günk valamennyi területen biz- lató. Gabonafélékből sikeresen teljesítettük kitűzött felada­tainkat, az előzetes becslések alapján cukorrépából sem lesz lemaradásunk. Szemes kukori­cából a hosszan tartó szárazság következtében mi sem érjük el a tervezett hozamokat, ezért az állattenyésztés számára gon­doskodtunk elegendő mennyisé­gű és jó minőségű takarmány­utánpótlásról. Intenzív legelte­tési rendszer bevezetésével áp­rilistól október végéig jelentős megtakarítást értünk el a kon­centrált takarmányokból. A rendkívüli szárazság okozta gondokon mesterséges öntöző- kapacitásunk maximális ki­használásával igyekeztünk se­gíteni. A szövetkezt határában már­ciustól szeptember végéig mind­össze 172 mm csapadék hul­lott, így évelő takarmányok és tömegtakarmányok termesztése csakis mesterséges öntözéssel oldható meg. A pátrszervezet és a szövetkezet vezetősége olyan döntést hozott, hogy éj­jel-nappal öntözzenek, össze­sen 5291 hektár területet ön­töztek, a takarmányféléken kí­vül, mindenekelőtt a cukorré­pát és a legelőket. — A legutóbbi vezetőségi gyűlésen foglalkoztunk a takar­mányalap kérdésével. Ez a kér­dés nálunk azért fontos, mert intenzív tejtermelők vagyunk, s céljainkat csakis Jó minősé­gű takarmányalappal tudjuk el­érni. A hosszan tartó szárazság után nyilvánvaló volt. hogy szemes kukoricából kisebb ter­méshozamunk lesz, ezért már idejében felkészültünk a téli takarmányalap biztosítására. Közel 90 vagon lucernaliszttel rendelkezünk, ezenkívül erre a célra felhasználjuk a granulált lucernát is. Ugyancsak értéke­sítjük — mint takarmányízesí­tőket — a kukoricakórót és ré­paszeletet. — A szövetkezetben az Idei évben több mint 2 millió liter tejet kell kitermelni, az egy te­hénre számított évi fejési átla­guk 4754 liter. Milyenek a ki­látások az említett mutatók teljesítésére? — kérdeztük. — Kilenc hónap mérlege ezen a téren nagyon pozitív. Az említett időszak alatt 1 mil­lió 810 ezer liter tejet termel­tünk, ami az évi terv 84,22 százaléka. Az egyedi takarmá­nyozási rendszer következetes érvényesítésével csökkentettük az egy liter tej kitermelésére fordított erőtakarmányok ará­nyát, s ily módon növekedett a tejtermelés jövedelmezősége. Szövetkezetünk háromnegyed év alatt 4800 métermázsa ser­téshúst és 855 mélermázsa mar­hahúst adott a közellátásnak, ami az évi terv 80 százalékát teszi ki. A pártszervezet és a vezető­ség hatékony tömegpolitikai munkájának egyik konkrét fok­mérője a dolgozók alkotó, kez­deményező részvétele a terme­lési feladatok teljesítésében. A közös gazdaságban három szo­cialista munkabrigád dolgozik. Különösen figyelemreméltó eredményeket ért el a tervfel­adatok teljesítésében a tehe­nészetben dolgozó hattagú munkabrigád Hordósy János ve­zetésével. A kollektíva tagjai (Farkas Ernő, Szabó Ernő, Bal­lányi Gyula, Király László és Nyársik LajosJ értékes kötele­zettségvállalásokat tettek terv- jeladataik túlteljesítésére. Vál­lalásaik között szerepel az 5100 literes évi fejési átlag elérése tehenenként. Háromnegyed év alatt napi fejési átlaguk tehe- nénként 15,5 liter, ami kilenc hónap alatt 4091 liter átlagnak felel meg. — Ez a kollektíva mindent elkövet, hogy a csehszlovák- szovjet barátsági hónap befeje­zéséig, valamint a Szovjetunió­val aláírt kölcsönös segítség­nyújtási szerződés 35. évfordu­lója tiszteletére teljasítse kö­telezettségvállalását, szövetke­zetünk pedig eleget tegyen tej­eladási tervének — fejezi be a beszélgetést Bankó elvtárs. A szövetkezetben a pártszer­vezet, a vezetőség és a tagság közös igyekezete a gazdasági feladatok teljesítése. SVINGER ISTVÁN Az elhatározás és a tett összhangja A tartalékok feltárása © A pártbizottság kezdeményez • Az új munkastílus Az óhajtott eredmények leggazdaságosabb el­érését csak az olyan pártmunka teszi lehetővé, amely megfontoltan teremti meg a feltételeket az összes haladó eszköz és módszer kihaszná­lására. Az ilyen munkastílus elsajátítására és érvényesítésére törekszik rendületlenül a Veselí nad Moravou-i Vasmű munkáskollektívája. A vál­lalat a termelést a hatodik ötéves tervidőszak jeladataival összhangban szüntelenül fokozza, bővíti a beruházás-fejlesztést, korszerűsíti és át­építi saját termelési berendezéseit. Az ilyen bonyolult helyzetben a pártmunka nemegyszer akadályokba és problémákba ütközik. Annál in­kább szembetűnővé válik az a törekvés, amely a XV. pártkongresszus határozataiból eredő fel­adatok, valamint a CSKP KB határozatai felada­tainak teljesítésére és túlteljesítésére, főleg a kohászat és a gépipar fejlesztésére irányul. A pártmunka színvonalának fokozásában dön­tő tényező a CSKP üzemi bizottságának kon­cepciója a jóváhagyott határozatok megvalósí­tására, a tapasztalatok kihasználására, a demok­ratikus centralizmusnak a pártmunkában való következetes érvényesítésére. A XV. pártkong­resszus után közvetlenül a pártszervezet kom­munistáinak, a gazdasági vezetősé'g és a társa­dalmi szervezetek képviselőinek közreműködé­sével egy vállalati dokumentum született, amely tartalmazza a politikai-szervező, az ideológiai és a kádermunka, valamint a gazdaságpolitika konkrét feladatait 1980-ig terjedően. Ez a doku­mentum egységes, Icomplex és differenciált el­járás alapjává vált. Ebből indul ki az üzemi pártbizottság, a pártalapszervezetek. munkájának évi terve; erre épül a szakszervezet és az ifjú­sági szervezet terve is. A vállalatban tehát ilyen módon sikerült a döntő feladatokra össz­pontosítani a figyelmet, s ami a legfontosabb, a velük kapcsolatos intézkedések céltudatos megvalósítására. Az üzemi pártbizottság a gazdasági és a szo­ciális program feladatairól dokumentumot ha­gyott jóvá amely a legfontosabb célokat tartal­mazza, és meghatározza a célok elérésének módját. A program feladatait az üzemi párt- bizottság és a gazdasági vezetőség aktualizálja, értékeli és ellenőrzi teljesítésüket. Ezzel emel­kedik az irányítás színvonala, s a dolgozók nagyobb felelősségérzetet tanúsítanak. A kommunisták nagy figyelemmel foglalkoz­nak a népgazdasági tervek lebontásával, állan­dóan szem előtt tartva azt a tényt, hogy poli­tikai szempontból meg kell magyarázni e tervek jelentőségét, és meg keJl teremteni a feltéte­leket a teljesítésükhöz. Az eljárás eredményes­ségéről tanúskodik az idei terv teljesítése, melyben a vállalat 11,95 százalékkal nagyobb feladatokat vállalt, és ennek ellenére az idei év nyolc hónapja alatt terven felül 7,1 millió korona értékű gyártmányt állítottak elő, s emel­lett a költségek a tervhez viszonyítva 3,3 millió koronával alacsonyabbak voltak. A pártszervezet a vállalatban jelentős mér­tékben kivette részét a szocialista versenymoz­galom fejlesztéséiből, s szerepe volt a kollek­tívák és egyének vállalási mozgalmában, a mes­terek és az ésszerűsítők versenyében. Az ösz­tönzést a párt gazdasági és ideológiai aktíva- értekezletein kapják, amelyeket minden fontos tárgykörben megrendeznek, ilyen például a mi­nőség, a dolgozókról való gondoskodás, az irá­nyítás tökéletesítése stb. Ennek ellenére azon­ban még különbségek vannak az egyes üzem­részek között, s fogyatékosságok merülnek fel, amelyek negatívan hatnak a dolgozók munka­helyük iránti érdeklődésére. A gazdasági dol­gozóknak ugyancsak nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a tartalékok és a források ki­használásához, a termelés fokozásához és ja vitásához. Az üzemi pártbizottság a feladatok teljesítése során a tisztségviselők aktívájának áldozatkész tagjaira támaszkodik. Széles körű az elemző tevékenysége, amely lehetővé teszi, hogy rövid lejáratú és hosszú távú intézkedéseket is nagy felelősséggel tegyen. Az erők és a források mozgósítása, a' tarta­lékok kihasználása és a fogyatékosságok le­küzdése hozzájárul ahhoz, hogy a vállalat tel­jesítse a népgazdasági tervet és a szocialista munka vállalatává váljon. A megfelelő feltételek kialakítása lehetővé teszi, hogy mind a tagje­löltek, mind a párttagok aktívan és kezdemé­nyezően elősegítsék a határozatok és az elő­irányzott tervek teljesítését. Az új munkastílus megköveteli a nehézségek leküzdését. Arra törekszünk, hogy a korábbinál még kiemelkedőbb eredményeket érjünk el a XV. pártkongresszus határozataiból eredő poli­tikai, gazdasági és ideológiai feladatok meg­valósításában. MIROSLAV SYROVÄTKA, a Veselí nad Moravou-i Vasmű dolgozója Gazdag barátsági hónap A tömegek aktivizálása • Példás munka, tartalmas rendezvények A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Csehszlovák Köztársaság megalakulása kö­zötti sorsdöntő összefüggés ma már történelem bizonyította valóság: az oroszországi dol­gozók hat évtizeddel ezelőtt forradalmasították jóformán egész Európa népeinek gon­dolkodását, s ez vezetett a cseh­szlovák állami önállósághoz is. Csehszlovákia megalakulásá­nak jubiláris ünnepségei szer­ves részét alkották annak az akciósorozatnak, amely a nagy­kürtöst (Veľký Krtis) járásban is a Nagy Október 61. évfor­dulóját és a barátsági hónapot mintegy előkészíteni voltak hi­vatottak. Az októberi eseményeket visz- szaidéző, és a rájuk emlékez­tető járási és helyi ünnepi ren­dezvényeket politikai-szervezé­si tervezet körvonalazta, ame­lyet mind a Csehszlovák—Szov­jet Baráti Szövetség járási bi­zottsága, mind pedig a járási pártbizottság jóváhagyott. Ennek a tervezetnek közép­pontjában az az igyekezet sze­repel, hogy a Nagy Október idei ünnepségei teljes mérték­ben elősegítsék annak a tény­nek a tudatosítását, hogy a csehszlovák állami önállóság megteremtése az oroszországi dolgozók hat évtizeddel ezelőt­ti történelmi győzelmének egyenes eredménye, ugyanak­kor fontos, hogy ez az eszmei tudatosítás az emberek meg­növekedett aktivitásában, a politikai és a gazdasági fela­datok fokozottabb teljesítésé­ben is megmutatkozzék. Kétségkívül az első helyen kell említeni azt a munkakol- lektívát, amely a nagykürtösi Dolina szénbányában dolgozik, és a Csehszlovák—Szovjet Ba­rátság szocialista munkabrigád megtisztelő címet viseli. Ezt a kollektívát a vállalat egyik leg­jobb bányásza Tóth Tibor elv­társ vezeti. Vállalták, hogy az évforduló és a barátsági hónap tiszteletére a 31 munkanap alatti szénfejtés országos csúcsteljesítményét felülmúlják. Ez a vállalás nagy visszhan­got keltett az egész vállalat­ban, Tóthék példáját számos további kollektíva követte. Tóth Tibor kollektívájának munkáját a járás politikai és állami szervei is fokozott fi­gyelemmel kísérték, a kollektí­va fölött a járási pártbizottság és a CSSZBSZ járási bizottsá­ga vállalt védnökséget. A Tóth Tibor vezette szocia­lista munkabrigád az elmúlt években nem egy esetben bi­zonyította, hogy a legteljesebb mértékben megérdemlik mind a címet, mind pedig azt a tiszte­letet, amely a kollektívát a vállalatban, sőt az egész járás­ban övezi. Vállalásukat maga­san túlteljesítve, 23 522 tonna szenet hoztak felszínre, az em­lített idő alatt! A Tóth Tibor vezette és a többi szocialista munkabrigádnak, s példájuk nyomán a vállalat minden dol­gozójának az érdeme, hogy az év eleiétől mutatkozó szénfej­tési lemaradást október végé­ig behozták. A Dolina bánya dolgozói azonban nem állanak egyedül aktivitásukkal. A nagykürtöst Piéta textilüzem dolgozói is jól felkészültek a barátsági hó­napi. Ez a felkészülés ebben az üzemben nemcsak a gazda­sági feladatokhoz va'ó igénye­sebb hozzáállást jelenti, hanem — immár hagyományosan — színvonalas és gazdag kultu­rális tevékenységet is. Évek óta kedves és közvetlen talál­kozókra kerül sor itt a szov­jet katonai egységek képvise­lőivel, versenyeket, irodalmi vetélkedőket, kulturális műso­rokat szerveznek az idei barát­sági hónap keretében is. Sok és értékes rendezvényt tartalmaznak a járás további üzemeiben, a nagykürtöst LIAZ- ban, a sklabiňai Tesla üzemben kidolgozott akciótervek is, ame­lyek minden esetben a tör>9- gek aktivizálását tartják a leg­fontosabb feladatuknak. Az aktivitásból nem marad­nak ki a járás mezőgazdasági üzemei sem. Különösen azok az egységes földművesszövet­kezetek terveznek széles körű akciókat, amelyek nevükben is kifejezik a csehszlovák—szov­jet barátságot. Ilyen például a bussai (Bušince) Csehszlovák- Szovjet Barátság Efsz. Ebben a szövetkezetben a barátsági hó­nap hagyományosan kiemelke­dő politikai-társadalmi ese­ményt Jelent, amely a külső­ségekben is (színvonalas szem­léltető agitáció, baráti találko­zók stb.) és a politikat-eszmet nevelőmunka fokozódásában is egyaránt megnyilvánul. Ebből a munkából mind a szövetke­zet politikai és gazdasági ve­zetése, mind pedig a helyi ál­lamigazgatási szervek és tö­megszervezetek részt vállalnak. Ez a megnövekedett igényesség azonban a többi efsz-ben, Ipolynyéken (Vinica), Lukanyé- nén (Nenince), Sklabiňán, Var- bón (Vrbovka) és másutt is je­lentkezik, konkrét célokban csakúgy, mint eredményekben. A barátsági hónap keretében a járásban — az elmúlt évek pozitív tapasztalataira alapoz­va — ezúttal is sor kerül a szovjet filmhétre és a szovjet filmek járási fesztiváljára. Mi­vel a vetítésre kerülő filmek igen magas eszmei és művé­szeti értékeket képviselnek, a járás vállalatai, üzemei és in­tézményei az egyes filmek fe­lett védnökséget vállaltak. Ez elsősorban abban jut kifejezés­re, hogy minél több dolgozó­nak lehetővé szeretnék tenni e filmek megtekintését, s e filmekről az alapszervezetek­ben vitákat rendeznek. A járásban tervezett kulturális akciók között igen fontos he­lyet foglalnak el az Iskolák pedagógusai és tanulói filial tervezett rendezvények, mint például a szovjet fiatalok éle­téről rendezett kiállítások, a vers- és prózamondók Puskin Emlékversenye, A Szovjetunió a gyermekek és az ifjúság sze­mével című járási kiállítás, szovjet művészegyüttesek ‘fel­lépése, „Mit tudsz a Szovjet­unióról“ címmel megrendezett vetélkedők, a Szovjetunióban járt küldöttségek tag/aival folytatott beszélgetések stb. Az idei barátsági hónap a Velký Krtíš-1 járásban valóban tömegeket mozgósító akciók egész sorát tartalmazza, ame­lyek megszervezése és megva­lósítása nem kampányszerű fel­adat, hanem mindig időszerű és fontos nolUlkai munka. AGÖCS VILMOS, a* SZTKP nagykürtösi (Veľ­ktf KrtíS) fárási BizottságJ­nak titkára A radosovcei (senicai járás) Béke Efsz tagjai sikeresen haladnak előre a vetéssel, a mélyszántással és a cukorrépa begyűjtésével. Ezt a fontos terményt eddig több mint 200 hektárról takarították be. Nagy segítséget nyújt a munkában a hatsoros szovjet répaszedő kombájn, amely naponta több mint 6 hektár cukorrépa termését gyűjti be. (Felvétel: B. Palkovič — ČSTK]

Next

/
Thumbnails
Contents