Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-09 / 310. szám, csütörtök
Milliók kedvence A ľotyó GdJ Sándor verseskönyvéről Miroslav Horniček hatvanéves Színész és bohóc, író és ren dező, drámaíró és fotóművész — do még ez sem fejezi kí teljes mértékben Miroslav Horni- ček érdemes művész egyénisé gét, művészetének széles skála ját A jubiláns a csehszlovákiai humor és szatíra kiemelkedő egyénisége, akiről Jan Werich nemzeti művész egy alkalommal (gy nyilatkozott: „Többször szerepeltünk együtt és szeretem Horníčekot.' A színpadon közelebbről is megfigyelhettem, és tapasztalhattam, hogy gondola tai fantasztikus gyorsasággal születnek. Az a színész, akinek művészetét B. Honzl, a neves cseh marxista kritikus ösztönző művészetnek nevezte ... Szakmájának tökéletes ura. Kifejezésmódja, modora kellemes és derűt sugárzó, van érzéke a hu morhoz — egyszóval: született bohóc." Miroslav Horniček művészetének sajátos vonásait egyaránt megőrzi a színpadon, a filmben, a rádióban vagy a televízióban. Talpraesetten és szellemesen kommentálja az élet eseményeit, a tévénézők milliói pedig ötletes műsorvezetőként ismerik. Az említett „szakmák“ sora is tanúsítja Horniček egyéniségének sokoldalúságát. Az ő nevéhez fűződik a hazai monodráma felvirágoztatása a háború utáni időszakban. Évekkel ezelőtt a Hovory H (H-beszélgetések) jelentősen hozzájárultak a „művész által a nézőnek írt színmű“ sajátos műfajának kialakulásához. Pár héttel Csehszlovákia megalakulása után, 1918 novemberében ázületett. Diákéveiben szívesen' szavalt, társszerzőként több darab megalkotásában is közreműködött s dramaturgi és rendezői teendőket is végzett. 1941-ben a plzefti színházhoz szerződött. A felszabadulás után Horni cek Prágába költözik. Rövid ideig a Vétrník ifjúsági kísérleti színházban, majd 1946 tői a Szatirikus Színházban, az 1949—1955-ös években pedig a Nemzeti Színházban játszik. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején részt vett a Szemafór Színház alkotói lég körének megteremtésében. Ké sőbb szerepelt a karlini és a nuslei dalszínházban is. Már közel egy évtizede, hogy mint szerző, rendező és színművész szorosan együttműködik a brnói Állami Színházzal, a Karlovy Vary-i Vezval Színházzal és a prágai Városi Színház Társulatával. A cseh színházi publicisztika sokat foglalkozott Horniček egyszemélyes színházával. Horní- ček sokat tett a cseh monodráma műfajának tökéletesítése terén. De említsünk néhányat híres szerepeiből is. Plzeňi évei alatt Shakespeare Makrancos hölgyében Traniót alakítja (ezt a szerepet később a Nemzetiben is eljátssza), rá bízzák a Nyár című Őrámek-műben Skalník szerepét, a híres Klicpera-da- rabban, a Kímsi Hadriánusban a címszerepet stb. A Nemzetí(A CSTK felvételei ben a Nagy öntésben munkásszerepet a Ljubov Jarovajában matrózt, Tyl Makacs asszonyában Cernobeljt alakítja. Ez a felsorolás persze korántsem öleli fel Miroslav Horniček gazdag művészeti tevékenységét, hiszen jóval több darabot rendezett és írt. Szellemes írásainak gyűjteményét pár óra alatt elkapkodták a könyvesboltok pultjairól. S a képernyő jóvoltából milliók találkoznak vele. Ezek a találkozások mindig igazi élményt nyújtó, gondolat- ébresztő eszmecserék, melyek kellemes érzéseket ébresztenek a nézőben — s ez az igazi művész általános megbecsülésének a legbiztosabb jele. VLADIMÍR HROUDA Ma este: Csehov-bemutató Ma este, 19 órai kezdettel tartja az 1978/79-es évad első bemutatóját a Magyar Területi Színház kassai (Košice) társulata, a Thália. A bemutatót nagy izgalom, cselekvő láz előzte meg, hiszen Csehovot színre vinni valamennyi színháznak felelősséget jelent. Felelősséget, amely rangot adhat, s ami nem csupán a társulat tagjait, de a közönséget is megörvendeztetheti. A nagy Csehov-szakértők szerint a 44 éves korában elhunyt orosz orvos „a drámaiatlanság drámáit“ írta meg. Darabjaiban minden különösebb esemény nélkül folyik az éM, amelynek nyomasztó egyhangúsága, tompasága megbénít lelket, pusztítja az emberséget, a tiszta érzéseket. Az 1895—96-ban íródott Sirály is a kiúttalanság drámája. Reménytelen szerelmekről, kétségbeesett álmodozásokról, elkallódott hősökről fogalmazódott. Érzékeny lelkek mélységes megbántódásáról és öngyilkosságot előidéző közönyösségről. Javarészt életük értelmét koreső művészemberekről. Ar- kagyináról, a híres színésznőről, Konsztantyin Treipljov nevű fiáról, aki reménytelenül szerelmes a fiatal Nyinába, akinek viszont Trigorin, Arkagyina író-kedvese teszi tönkre életét. Senki nem találja önmaga lényegét, mintha a boldogság magasan szálló kék madárként, elérhetetlen magasságokban lebegni;. A darab olvastakor nehéz eldönteni, ki ennek a világhírű Csehov-műnek az igazi hőse, pontosabban a főszereplője, hiszen klasszikus értelemben vett hősökről itt aligha beszélhetünk. Hogy mégis kik a darab főszereplői, azt elsősorban a rendezőnek kell meghatároznia. Mert lehet főszereplő Arkagyina, az anya, a szerető, a féltékeny nő, a darab épülhet Trepl- jovra, a tehetséges, ám neurasz- téniás íróra, és támaszkodhat a Nyina—Trigorin—Trepljov háromszögre is. Hogy a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, Halasi Imre mit tartott érdemesnek a kidomborításra, a darab mely elemeivel időszerűsíti a csehovi üzenete(ke)t, arról ma este győződhetünk meg. A tizenhárom szereplőt felvonultató Sirályban a kassai társulat szinte valamennyi színművésze bemutatkozik. A Sirály ősbemutatójára 1896. október 17-én került sor a szentpétervári Alekszandra Színházban, és — megbukott. A bukás egyik fő oka az volt, hogy a színészek és rendezők nem értették a szerző újító törekvéseit, a mű finom lélektani szövegét. Csehov még az előadás befejezése előtt elhagyta a színházat és Moszkvába utazott. Noha a következő előadásokon a darabnak már sikere volt, Csehov csak vonakodva járult hozzá, * hogy az 1898—99-es évadban a moszkvai Művész Színház is műsorára tűzze. A mű Nyemirovics Dancsenko és Sztanyiszlavszkij értő munkájának eredményeképpen óriási sikert aratott, az előadás új korszakot teremtett az orosz színház történetében — olvashatjuk a Magyar Helikon sorozatban megjelent Sirály című könyvben. (szó) Amennyire elsietett, egyenol len színvonalú és széteső volt Gál Sándor ötödik. Tisztább havakra című verseskönyve, any nyira kiegyensúlyozott, egységes a közelmúltban, megjelent hatodik, melynek sokat sejtető, József Attilát is eszünkbe idéző a címe: l-'olyő. Kis megszorítással azt is mondhatnánk, hogy egyetlen nagy vers a kötet, ha úgy tetszik, versíolyam, egy két derűsebb kitérővel, pihenővel az elején. Valószínű, megérezte ezt Gál Sándor is az anyag rendezése közben, mert nem sorolta ciklusba a negyven verset, valóban fölösleges, sőt, erőszakos művelet lett volna, hiszen a leg több vers egyféle talajban és egy tőről fogant. Vagyis: variációk egy témára. És a téma: a nemzetiségi lét. A belőle fakadó egyéni, közösségi és sorskérdé sek — múltunk és jelenünk. Gál mindkét időben egész lényével van jelen. Az egyikből, érzékeny gyermekként, közvet lenül is megélt valamit, és ma íróként, újságíróként kutat, ás benne, hogy megélje és feltárja végig; míg a másikat éli. És jól ismeri. Minden idegszálával a mindennapi valósághoz tapad, együtt lélegzik közösségével, melyben született, nevelkedett, dolgozik, és amelyért ez a kötet is született. Van bőven fájdalmas, elfelejthetetlen emléke, élménye nemcsak a múlból, hanem a jelenből is, emberként és költőként átélvén és átérezvén a szocializmus lényegétől idegen jelenségeket, a tétlenség, a gyáva megalázkodás-meghu- nyászkodás, a képmutatás és az egyéni érdekek fölülemelkedé- sének számos bomlasztó következményét. A hömpölygő versfolyamból balladisztikus, elégikus, rezignált, siratóénekeket idéző, olykor meg keményen csattanó hangok kélnek. Megrázó erejű, diszharmonikus történelmi és természeti képek sorjáznak, és bennük emberi sorsok. Életek, amelyeket néhány sornyi sze mélyes megnyilatkozás után, a kötet negyedik, szép versében tágabb térbe helyez Gál Sándor — „fújt a szél döntött fát fára / kis európánkat meglökte a fagy / hegy állt a hegyhez véd jét egymást / ha földrész föld rész után szakad", [megérkezés] —, hogy aztán költészeté nek — bár lágynak tűnik a jelző — leginkább ihlető és az utóbbi években szinte egyetlen „játékterére“, nemzetiségi való ságunk talajára léphessen, rá döbbentő, eszméltető diagnózist készítsen, az érted haragszom, illetve az érted fájlalom gesztu sával. Gál Sándor elsősorban emo cionálisan éli át a torzító ellentmondásokat, de mindig tör ténelmi folyamatokban, és sohasem egyszeri benyomások alapján közvetít, és sohasem személytelenül. És amikor a nézz vissza című versében azt írja. hogy „a visszanéző szem ne tévedjen / le az útról melyet az ősök tapostak“, a valahová tartozni kötődni kell etikumát fogalmazza, hogy teljesebb, iga- zabb emberek legyünk. Sőt, azt is, hogy csak önmagunk lényegének, ama nyelvünknek megőrzésével lehetünk szocialista és internacionalista szellemiségű emberek. Mindez pedig annak a föltétele, amit Gál Sándor már-már gyermeki pátosz- szal így fejez ki a könyörgésben: „add a kezünket a magunk ! kezébe hogy egymás melegétől / fülserkenjünk hogy ne külön / lépjünk a tétovaság árnyai alatt ! de egy irányba mozduljunk / föl / e medence- mélyéből arcunkat / minden népek arcával / egy magasságba emelni". Nagy tragikus versfolyam a Folyó. Mégse lehangoló. Mégis fölemelő. Ott bujkál benne a jövőhit, annak ellenére, hogy inkább a jövőt, mint a jelent idézik meg a képekbe szőtt apokaliptikus látomások, „nem qz a fájó ami nem volt — mondja Gál — ami nem lesz azt pa- naszlom". Azért „énekel" egy egészségesebb tudatú és lelkületű, múltjában és jelenében egységesebb, szívós gyökérzetű nemzetiségi közösségért, a szocializmus teremtette feltételek között. Gál Sándor egyenesen beszél, a bonyolultabb metaforikus alakzatok is könnyen értelmezik önmagukat. Még a versre érzéketlenebb fülek számára is nyilvánvalók. A költő számára ezek a versek már nemcsak a költészetet, nemcsak önmaga realizálásának egyik lehetőségét jelentik, hanem eszközt is, amellyel változtatni akar, báré kötetének felületes olvasója könnyen ráfoghatná: mintha a költő belenyugodna a megvál- toztatha'tatlanba. Gál felelősebb, etikusabb, elkötelezettebb ember és költő annál. Bár egyszerre kegyetlen és tragikomikus a kép új alantisz című versében — „lovagló ülésben a házfalon i a félig kész sárfalon / kezemben balta / fényes baltanyél / nyesem a falat / a tömör egészet“ miközben süllyedek / együtt e fallal / fejszeéllel“ —, de vajon nem a cselekvő, a visszavonulás helyett a munkát vállaló költő emelkedik-e itt baltanyéllel! Nem a passzív szimbólummá, együtt a fényes gyávákat, a tehetetleneket, a legyintőket igazolván, hanem a mindennapunk valóságában helytálló embert. így nyer teljesen ellentétes értelmet a negatív előjelű süllyedek is. Ilyen fölemelő helyzetben látjuk a költőt, amikor bezárjuk Folyó című kötetét. (Madáchi BODNÁR gyula PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON: KAZINCZY- NAPOK Plakátok — dicső napokról A bratislavai Slovnaft népszerű klsgalériájában rendezett tárlaton Február dicső napjai elevenednek meg. A szlovák fekete-fehér művészet közép- és fiatal nemzedékéhez tartozó, hét markáns grafikai alkatú egyéniségének gondolatot közvetítő lapjai szólnak az 1948 február havában végbement nagy történelmi jalentőségű társadalmi változásokról. Az 1919-ben született Orest Dubay belülről fakadó humanizmussal, valódi élettel tölti meg a szocializmusról való elképzelését. Azt hangsúlyozza, ami az új korszakban mindannyiunk számára a legfontosabb; a békére, a gyermekre, az építésre. A fába metszett Kezek a kemény munkához szokottak, a célra törők, a bátrak, az erősek és óvók és gyengéden simogatok Vincent Hložník 1961-ben alkotott linómetszet-sorozata a Csehszlovák Köztársaság alkotmányára utal. Nagyvonalú kompozícióiban sűrített tartalmakkal, hangsúlyos képi jelekkel hirdeti a társadalmi valóságot és a művészi igazságot. František Jurík Lenin szellemében a villamosítás jelentőségét érzékelteti. Feszes szerkezetű színes linómetszetei éreztetik, hogy a villany fényével együtt az emberi értelem fénye is kigyúl még a legelmaradottabb falvakban is. fan Lebiš 1960—61-es fametszet-ciklusában erőt sugárzó, egészséges, vaskos emberi testek, nyers kontúrokkal kialakított dinamikus szerkezetbe foglalt figurák tartják kezükben a fegyvert, őrt állnak, támadó csoportokba tömörülnek. Ján Ondriska fáradhatatlan alkotói izgalommal, dinamizmussal telítetten, lüktetően eleven faktúrával, humanizálva és avatottan tolmácsolja a valóság, jelen esetben a Februári Győzelem egy-egy emlékezetes, felejthetetlen jelenetét. BÄRKÄNY JENŰNÉ Kilencedszer rendezi meg a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottsága a Kazinczy Nyelvművelő Napokat. Az idén is a kassai (Košice) Hutník-szálló ad helyet a rendezvénynek, akárcsak tavaly. Szép számban vesznek rajta részt szerkesztők, fordítók, kiadói dolgozók és pedagógusok. Dr. Deme László tanszékvezető egyetemi tanár (Szegedről) a mai magyar nyelv fejlődését s a csehszlovákiai magyarok nyelvhasználatát elemzi és hasonlítja össze. A gazdasági-társadalmi élettel együtt változik, fejlődik a nyelv is, különösen a szókincse. Az erős szakosodással elkerülhetetlenül együtt jár a szakszókincs gyarapodása és hatása a köz- nyelv szókincsére. Ez a fejlődés más körülmények között megy végbe a magyar nemzeti társadalomban, mint a mi nemzetiségi társadalmunkban. A két társadalom nyelvhasználatának. nyelvi fejlődésének eltérő jegyeire hívja fel a figyelmet az előadó, megjelölve mind a nemzeti, mind pedig a nemzetiségi nyelvművelés feladatait. Mayer Judit, a Madách Kiadó szerkesztője a szlovák— magyar fordítások gyakorlati kérdéseit elemzi. Előadásában rámutat arra, hogy azok az anyagok, amelyek a hazai lapok vagy a kiadók magyar szerkesztőségeiben készülnek, ha nem hibátlanok is mindig, többé-kevesbé elfogadhatók. Akadnak azonban olyan fordítások is: feliratok, rendeletek, használati utasítások, ismeret- terjesztő szövegek, idegenforgalmi tájékoztatóik stb., amelyek kívül esnek a magyar szerkesztőségek, lektorok ellenőrzési köréin, s ezek a kiadóik jó szándéka ellenére sem töltik be szerepüket, mert azok, akiknek szánták, jóformán meg sem értik őket a tökéletlen fordítás miatt. Emellett igen káros hatással vannak a magyar dolgozók nyelvhasználatára, hiszen nagy példányszámban forognak közkézen. Bőven idéz az előadó ezekből a kiadványokból mintegy bizonyítva, hogy a fordításra vállalkozóknak (mert fordítóknak nem mindig lehet nevezni őket) sem a nyelvi, sem a szakmai felkészültségük nincs meg e munka végzéséhez. Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a mai napig hiányzik egy igazán jó magyar—szlovák és szlovák— magyar szótár, a szakszótárakról nem is szólva. Ezt a véleményét bizonyára sokan megerősítik, hiszen a Szlovák Pedagógiai Kiadó legutóbbi kiadású szlovák—magyar és magyar —szlovák szótára talán több bosszúságra ad okot használóinak, mint amennyi segítséget nyújt nekik: adatai nemcsak i—i—mnn——ib—im—Nini Hír ~ tt ~i hiányosak, hanem félrevezetőik is. Llr. Itertók Imre kandidátus az esethomonimia és az eset- szinonimia kérdéseivel foglalkozik előadásában; a magyar nyelvészetnek egy nemrég feltárt, de még eléggé ki nem aknázott területére vezetve a hallgatót. Takács Etel, a budapesti Országos Pedagógiai Intézet dolgozója a pedagógusoknak kíván tanácsot adni az anyanyelvi nevelés osztályon és iskolán kívüli formádnak kijelölésével. Az anyanyelvi nevelés iskolai formái általában ismertek, noha új forma mindig akad itt is. Teleki Tiborné, a Nyitrai Pedagógiai Kar adjunktusa a helynévgyüjtés módszereit ismerteti a résztvevőkkel, akik közül nem egy nyilván szívesen gyűjtené községe vagy városa helynévanyagát, ha tudná, hogyan, fogjon hozzá. Az előadónak van tapasztalata ebben: vezetésével összegyűjtötték már a galántai (Galanta) járás helynévanyagát, s jélen- leg a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásDan irányítja a gyűjtést. Dr. Mózsi Ferenc kandidátust, főiskolai oktatót a bikul- túra és a kétnyelvűség elméleti és gyakorlati kérdéseinek ismertetésére kérte fel a rendezőség. fj—nl ■HKyHQH 1978 KI. 9.
