Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-06 / 307. szám, hétfő
SZABÓ BÉLA GUILLAUME APOLLINAIRE* Kaland egy Suksin-film körű Akinek egy kis köze van az Irodalomhoz és egy-egy nagy Író, költő felbukkanásáról értesül, mindent elkövet, hogy minél előbb megismerje, minél előbb olvasson valamit tőle. Így voltam én több nagy íróval, és Vaszilij Suksinnal is. Nobel-díjat ugyan nem kapott, de hallottam róla, és egy furcsa elbeszélést olvasva a nyolc ujjú falusi vadászról, hirtelen oly közel kerültem hozzá, hogy testvéremnek éreztem és titokban meg voltam arról győződve: egy zseniális szovjet írót fedeztem fel. Persze, később higgadt józánsággal rájöttem, hogy nem én, hanem mások fedezték.fel ezt a színes, vidám, mégis drámai alkatit írót, aki egyben kiváló filmrendező is volt. Már nem él, fiatalon halt meg, infarktus végzett vele. Az első magyarra fordított elbeszélésének, amit olvastam tőle „Mii pardon, madame“ a címe, tartalma megrázó, mégis oly bizarr, hogy elmondani is nehéz. Az embernek az egészet el kell olvasnia, hogy tudja, milyen érzelmeket táplál a szovjet ember a fasizmus iránt. Érthető hát, amint észrevettem a bratislavai Béke moziban, hogy műsorra tűztek egy Suksin-fil- met, azonnal rohantam jegyet váltani. Ezért kissé lihegtem is, amikor a mozi pénztára elé értem, s jegyet kértem az esti előadásra. — Egy jó jegyet adjon — szóltam a pénztárosnőnek — remélem még kapható. A pónztárosnő, egy középkorú szemüveges asszony, megértőén bólintott, majd mosolyogva azt válaszolta: — Ö, nincs mitől tartania, van elég jegyünk, de csak holnapra. — Köszönöm — válaszoltam és megkönnyebbülten fizettem ki a jegy árát, amely másnap estére szólt. Másnap, nyugdíjas életemen tűnődve arra gondoltam, ha az ember egyedül él, annak néha egy nap olyan hosszú, mint egy hónap. így volt ez most velem is, amikor moziba készültem. Emlékszem, délután három óra tájban leültem a Šafarik téri kis park egyik padjára, hogy elolvassam a napilapokat, utána — magam sem tudom miért — kezdtem kiüríteni a zsebeimet, minden felesleges papírt kettészakítottam és az utcai szemétkosárba hajítottam. Amikor ezzel is elkészültem, nagyot sétáltam a Dunaparton és amint alkonyodni kezdett, a mozi felé tartottam. A moziterem bejárata előtt kivettem a pénztárcámat és keresgéltem benne a mozijegyet, hogy felmutassam az ajtó előtt álló ellenőrnek. De hiába kerestem, nem tudtam ráakadni, a zsebeimben sem találtam meg, s akkor hirtelen eszembe jutotta nagytakarítás, amit zsebeimben végeztem. Villámlásszerűen villant át az agyamon a gondolat, hogy a jegyet tévedésből a többi felesleges papírral a szemétkosárba hajítottam. Nagyon bosszantott az ügy, tanácstalanságomban a pénztárablakhoz mentem és panaszként elmondtam a pénztárosnőnek, hogy az érvényes, rendes jegyet eldobtam mint elhasználtat, fölöslegeset. Most meg itt vagyok jegy nélkül. Végül megkértem, ha van még egy jó jegye ... A pénztárosnő türelmesen végighallgatott, de amikor újra jegyet akartam venni, félbeszakított s azt mondta, határozottan emlékszik rá, hogy nála vettem a jegyet, így hát úgy véli, felesleges még egy jegyei vennem és felajánlotta, esete met megbeszéli a kolleganőjével, a bejáratnál ellenőrzi a jegyeket. — Kérem — szólt udvariasan - várjon néhány percet. Nagyon örültem a pénztáros- nő udvariasságának és annak a fáradozásának, hogy uz eltűnt jegyet érvényes jugvnek ismerjék el. Nem is kellett sokai várakoznom. a pénztárosnő mindössze néhány szót váltott az ellenőrrel és máris intett, hogy bemehetek. A kolléganője nemcsak beengedett a moziterem- be, hanem a legjobb helyre vezetett és ott leültetett. Azt hiszem, gyerekkoromban, amikor életemben először foglaltam helyet a moziban, voltam olyan meghatóan boldog, mint most e jól végződő kalandos mozilátogatásom során. Mielőtt megkezdődött volna a vetítés, a moziterem megtelt fiatalokkal és főleg fiatal párokkal, akik boldogan szorongatták egymás kezét. Feszült csend uralkodott körülöttem, amikor a félhomályban egy női hang megszólalt s néhány tömör mondattal felvázolta Suk- sin küzdelmes, ragyogó pályafutását, amit a halál irgalmatlanul kettétört - Megemlítette azt is, hogy Suksin páratlanul ritka, nagy tehetségével szolgálta a szovjet irodalmat, a film- és színművészetek Szolgálatában nem ismert fáradságot, mintha állandóan érezte volna a rejtélyes idő szakadatlan sürgetését. A feszült csendben fejezte be a nő érdekes, rövid előadását és kezdődött a Suksin-film vetítése. A film szlovák címét — Tresky-plesky — éppúgy nem tudtam magyarra fordítani, mint ahogy első elbeszélésének a címét sem tudtam jelentőségéhez híven magyarra átültetni. Ez azonban nem zavart. Az elbeszélés és film tartalma kárpótolt a elmért, amely mindkét esetben beolvad a szövegbe, a tartalomba. A film és az elbeszélés abban is hasonlított egymásra, hogy mindkettőben falusi ember volt a főhős, aki gyakran érintkezésbe került a városi emberekkel. Nekem úgy tetszett, mintha egy és ugyanazon személyről volna szó, egyik nyugodtan folytathatta volna a másik kalandjait. Egyfajta emberanyag volt mindketttő. Míg a filmben a falu hőse világot akart látni és aratás után elhatározza, hogy a két gyereket a szülőknél hagyja, ő pedig feleségével valahová délre megy nyaralni. És Suksin, a rendező bemutatja hősét a vonaton, ahogy ellentétbe kerül egy-egy utassal, akivel a szűk vonatfülkében találkozik. Az ellentétek apróságokból robbannak ki köztük, mégis ezekben az apróságokban erő és igazság rejlik. Az elbeszélésben ugyanaz a helyzet, a főhős vadászszakember, Bronykának hívják. Ö az, aki a faluba érkező városi vadászokat olyan helyre viszi, amely gazdag vadban. Nos, Bronyka nemcsak azért rokonszenves, mert jó helyre viszi a vadászvendégeket, hanem azért is, mert szórakoztatni tudja őket érdekes vadásztörténetekkel. A legizgalmasabb történetet azonban az utolsó napra tartogatja. Már az egész vidék ismeri a történetet, de Bronyka oly hangon tudja mindig elmondani, mintha most fogalmazná meg először. Ez a történet is Vadászatról szól. A nagy vad ezúttal maga Hitler, a vadász, a merénylő pedig Bronyka, ezt mondja el a városi vadásztársaságnak az utolsó napon. Bronykának ilyenkor re- ningővé válik a hangja . .. Kissé rekedten, tojlott hangon elmondja, hogy ott áll néhány lépésnyire Hitler *ílött, mfig van annyi ideje, hogy felszakítja a kezében levő csomagot, kiragadja onnan a revolvert ós keze villámgyorsan előrelen- dül, már, már mintha lőne . .. — Lőttem — kiáltja Bronyka miközben feje mellére hanyatlik, s könnytől ázik az arca, amikor iszonyattal kinyögi a társaságnak azt a szörnyű szót — elvétettem. A vadásztársaság a merénylet hatása alá kerül, mindenki rámered és hallgat... Mit is mondhatnának, mivel lehetne Bronykát megvigasztalni? ... A vadásztársaság megérti, hogy miről ls van itt szó, de otthon a felesége tombol, hogy a férje bolond, el is megy panaszra a hatóságokhoz, Bronykát újra hivatják, a hivatalban megígéri mindazt, amit kívánnak tőle, hogy nem mondja el többé a Hitler elleni személyes merényletét, de hiába minden ígéret, mihelyt alkalom adódik, elmondja újra, felesége or- dítozása, sértegetése ellenére. A Hitler elleni merénylet gondolata ott él és úgy él benne, mintha a fasizmust örökre akarná elnémítani. Semmi kétség, Bronyka a háborúban annyi szenvedésen megy át, hogy gondolatban a Hitler elleni merényletet naponta végrehajtja és az is igaz, hogy az átkozott Hitler véres rongyként összerogy, ő csak nézi, nézi... nem tud megmozdulni, nem tud menekülni, a hőn óhajtott látvány fogva tartja ... és mindegy neki most már, életben marad-e vagy sem, az a fontos, hogy az önként maga elé tűzött feladatát elvégezte. Bronyka bizonyára gyakran éli át ezt a borzalmat, a szándék fájó tüskéjétől nem tud többé szabadulni, benne maradt a háború után is. És Brony kához hasonló figura játssza a főszerepet a filmben is. Amint már említettem, egy csekélység miatt vész össze az utassal, aki vele egy fülkében utazik. Arról van szó, hogy az utas megkérdi tőle hová utazik, a film Bronykája lendületesen és röviden azt válaszolja, hogy Délre. Az utas erre ingerülten azt mondja, hogy az nem válasz, mert Dél a Szovjetunióban egy egész világot jelent. Bronyka erre dacosan felkapja a fejét és rávágja — ha tetszik, ha nem, ő Délre utazik. Az utas dühös, nála csak Bronyka dühösebb, csúnyán összevesznek, a sértett utas pedig összeszedi a cókmókját és elhagyja a fülkét. Amikor egyedül marad a feleségével, az szemrehányást tesz neki, ő meg erre azt válaszolja, hogy nem kell a dolgot felfújni, végül is nem köteles egy idegennek mindent elmondani ... Az igazság különben az, hogy maga sem tudja, melyik városban marad majd Délen. A fontos az, hogy valahová csak megérkezik, s ha jól érzi magát, marad. Egyszerű az egész és nem kell miatta há- borogni. Bronykának ez a magatartása végigvonul a filmen, amíg célhoz nem ér. Suksin játsza a filmben a főszerepet, és rendezi is. Elég nehéz munka, mert apró nüan- szokról van szó, ezeket kell kidomborítania, hogy hitelessé váljanak, mint a novellabeli Bronyka Hitier-merénylete. Suksin ezt a munkát egy nagy emberismerő művész finom és nemes eszközeivel valósítja meg. A film vetítése után megértettem azt is, hogy a pénztárosnő miért vállalta oly bizarr nagylelkűséggel az eltűnt mozijegyet. Biztos, Suksin varázslatos neve járult ehhez hozzá, mert hiszen én a Suksin-film- hez kértem a jegyet, aki pedig annyira érdeklődik Suksin művészete iránt, hogy alkotóját a jegy vételénél is megnevezi, annak el lehet hinni, hogy a jegyet megvásárolta. Röppentyű Tarkód fekete hajának tincse a kincsem Hozzád tér gondolatom s a tiéd keresztezi Melled az egyetlen golyó amelyet szeretek Emléked a kémlelő lámpás mellyel kipontozzuk az éjszakát Lovam széles tomporát látva csipöd jutott eszembe Itt vannak a bakák újságot olvasvo hátra vonulnak A szanitéc kutyája visszajön pofájában pipa Egy kuvik rőtefibarna szárny vak szemek kismacska pofa és macska karmok Egy zöld egérke surran a mohában A táborikonyhán a rizs lekozmált Ez azt jelenti sok mindenre kell ügyelni A megafón üvölt Növelni a röpívet Növeld ütegeid röplvét szerelem Ütegek mérlege súlyos cintányérok melyekhe. Szerelemtől eszelős kerubok Csattognak a Seregek Istenét dicsérve Egy lekopasztott fa a dombon A völgyben kúszó vontatók zaja Ó tizenkflencedik század vén világa tele oly szép oly tiszta karcsú kandallókkal Férfiasságai a századnak amelyben élünk ô ágyúk 75-ös golyók robbanó hüvelyei Harangozzatok jámborul Rónay György fordítása * A nagy francia költőre emlékezünk, halálának 60. évfordulója alkalmából TÖTH ÄRPÄD* Az új isten Oj isten szól hozzátok, emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tüz-szeme Bámult szentképek arany keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérük Alabastrom közönnyel hallgatag, Hívők csókjától koptatott szobor, Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölő Egek lakója! Nem! Oj isten ez! Oj isten szól hozzátok, emberek! Nem ég szülötte Ö! Nem mennyben él, Nagymessze tőlük, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy kékselyem palástot, Nem! O, de nem is föld bálványa Ö, Mint ama Mammon, aki ült hízott Gőggel rajtunk, s szájától millióm Élösdi csáp kígyózott szerteszét, S a szürcsölö, szívó karok befonták A szüzek testét, s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát, S a gyárak vak mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván, S felitták mind a könnyet és az átkot, S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak, S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmetes és aranyló hullafoltok ... Most új isten szól néktek, emberek! A véres földnek vére .szülte Öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Véiszínű, nagy, mezítelen alakká, Ki otszáglépö tágra tárja lábát, S Földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „íme eljöttem! Eljött a Vörös Isten!" És megy, s dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna, s medréből kicsap, Jerichós visszhangot ver vén Westminster, S az Óceán zöld üvegén vörössen Előre rezg ezermérföldes árnya, S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tieid vagyunk! A szíved hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult, S világra ömlő harsonád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jaj-patak A messzezengő nagy moszkvai álba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked, új isten, hozsánnal Legyen szavad teremtés új igéje. Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Ti istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel - Emelj minket roppant tenyereidre, És a magad képére gyúrj át minket! • ötven évvel ezelőtt hunyt el Tóth Árpád, a huszadik századi magyar irodalom kimagasló alakja.
