Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-02 / 303. szám, csütörtök
A Moszkvai Nagyszínház egy hétköznapja Reggel hét óra negyvenöt perckor Galina Hljusztova, az elektrotechnikai részleg ügyeletes technikusa belép a színház épületébe. Szolgálata reggel nyolckor kezdődik. Ettől a pillanattól kezdve a színház va lamennyi elektromechanikai berendezése működik. Fél kilenckor kinyílik a sze- mélyezti ruhatár ajtaja, és ugyanakkor a 26-tagú takarítónő-brigád megkezdi műszakját: rendet csinál a színfalak mö- göti Kilenc órakor felhúzzák a vasfüggönyt. Ez a nézőteret a színpadtól elválasztó, tűzálló védőpajzs sem többet, sem kevesebbet nem nyom, mint 32 tonnát. Több mint fél évszázaddal ezelőtt készült, amikor könnyeb anyagok még nem voltak. Ha pedig az elektromosság váratlanul csődöt mond — a függönynek olyan berendezése is van, amellyel szükség esetén a helyére lehet húzni. A Nagyszínház színpada: igen bonyolult mechanizmus. Terű letre és köbtartalomra jóval nagyobb a nézőtérnél: a rivaldától a hátsó falig 14 méterrel nosszabb, 15 méterrel szélesebb és nyolc méterrel magasabb. És tele van gépekkel, világító berendezésekkel. A motorok összteljesítménye mintegy 9000 kilowatt, a világító felszerelésé pedig kétszer annyi. Ilyen mennyiségű energia elegendő egy kisebb város világításához. 9 óra 30 perc. Jurij Szimonov vezető karmester zenekari próbát tart. Az ő napja most kéz dődik, és mint később megtudjuk, igen hosszú lesz. A reggeli próbára csak a vonós csoportot hívta meg. — Mozart „Cosi fan tutte“ című operáját próbáljuk — magyarázza a karmester. Délelőtt 10 órakor a balettművészek a színház négy termében megkezdik a mindennapos gyakorló foglalkozást. 11 óra 30 perc. Marina Szem- Jonovának, a Szovjetunió népművészének osztályában vagyunk. — ez a múltban hírneves balerina jelenleg nem kevésbé hírneves pedagógus és korrepetitor. Az ő osztálya, akárcsak a többi három — a balett délelőtti, „második műszakja“. A balerinák felállnak a tágas terem három oldala mentén húzódó korlát, a majdnem az egész falat elborító óriási tükör mellett, és megkezdik a gyakorlatot. Szemjonova — a szigorú és mosolygós, parancsoló és jóindulatú pedagógus, feladja a következő tánclépés-kom- binációt. Több mint negyedszázada vezeti a női osztályt, óráinak alapján jó néhány kandidátusi disszertációt védtek meg. Szemjonova osztályában híres balerinák vannak: Nyina Tyi- mofejeva, Maria Kondratyjeva, Szvetlana Adirhajeva, Nyina Szorokina. Szemjonova odalép hozzájuk, az egyiknek a kéztartását, a másiknak a háta hajlásszögét igazítja meg, a harmadiknak pedig tanáccsal szolgál, hogyan tartsa a balettci- pője orrát, Szemjonova foglalkozása még nem ért véget. Mi azonban átsietünk a másik terembe, hggy megnézzük a férfiosztályt, amelyet szintén híres táncos és pedagógus vezet: Aszaf Messze- rer. Ö a Nagyszínház élő történelme; egyike volt azoknak, akik a forradalom után a színház műsortervét kialakították. Nem tréfadolog: a Nagyszínház 56 szezonja telt el már Messze- rer legaktívabb részvétele jegyében. 12 óra 00 perc. Messzerer órája befejeződik és Galina Ulanova lép be a terembe, ö Ljudmila Szemenyakajával és Alekszandr Godunov val próbál. Ulanova megjegyzései szűkszavúak, lakonikusak, nyugodtak és pontosak. 13 Óra 00 perc. Megint lemegyünk a színpadra, éppen próbára kerülünk oda. A színpadon tarka tömeg, szedett-vedett öltözékben — a férfiak zakót vagy pulóvert viselnek, a nők ruhát vagy nadrágkosztümöt. Zenekari próba folyik, és itt elsősorban az átmeneteknek, az epizódok és a jelenetek füzérének zenei pontossága a fontos — Nyikolaj Rimszkij-Korszakov „Szadko“ című meseoperáját próbálják. A divatos bőrzakót viselő Szadko guszlival a kezében fel-alá járkál a színpadon. Vlagyimir Scserbakov számára ez premier lesz. Irina Arhipovának viszont Ljubava az egyik legérettebb és lecsiszoltabb alakítása. A híres énekesnő azonban, akit nemrég a Nagyszínház énekművészeti főkonzultánsává neveztek kf, szemlátomást éppolyan izgatott, mint ifjú partnere. 15 óra 00 perc. A „Szadko" zenekari próbája néhány perccel ezelőtt fejeződött be. Jurij Szimonov karmester félórás pihenőt tart a soron következő háromórás énekpróba előtt: a „Cos! fan tutte“-ből. Szimonov szobájában ülünk, a házigazda kimerültnek látszik. Az énekpróbán kívül még rendezőprő- bák is várnak rá, és ha prie- mierre készülnek, akkor több hónapon keresztül ilyen napok következnek. Jurij Szimonov az opera négyhónapos előkészületei során körülbelül 300 órát adott a magánénekeseknek és több mint 30 énekpróbát tartott. Mozart után Bartók Béla „A kékszakállú herceg vára“ című operához fog hozzá. A nappali órák — a legintenzívebb Időszak a színházban. Tizenhárom opera-próbateremben és osztályban folytak az órák, többek között Händel „Julius Caesar“ című operájának próbái; ezt a színház fiatal művészei állítják színpadra. 16 óra 00 perc. Megkezdődik az esti előadás előkészítése — ma a „Rettegett Iván“ című, Szergej Prokofjev zenéjére szerzett balett van műsoron. A színpadon leveszik a védőhuzatot a harangtoronyról, amelyen Etűdök kékben Uhrik Dóra portréfilmjéről Valahányszor Uhrik Dóráról olvasok, az Indiától USA-ig ismert Pécsi Balett jut eszembe. S h>a utolér a balettegyüttes legutóbbi sikerének híre, Eck Imrére gondolok, kine<k neve elválaszthatatlanul összeforrt a Pécsi Balettel. Koreográfiái — korszerű témák, eredeti táncformák felhasználásával — újfajta táncnyelvi kifejezésen alapszanak. Ezt bizonyította Uhrik Dóra, a Pécsi Balett Liszt-díjas magámtáncosnőjé- nek művészi fokon megrendezett műsora a Magyar Televízióban. Nem szokványos balerina- portré volt a film. Annál sokkal több. Uhrik Dóráról eddig is köztudott volt: még Béjart- nál Is megállná a helyét... Arra viszont, hogy az egyik jelenet zenéjét maga a táncos helyettesítse prózai szöveggel (!), úgy hiszem, kevés kollégája vállalkozott volna. S ha igen, alig valószínű, hogy olyan szép kiejtéssel és pontos szövegmondással találkoztunk volna, mint az ő esetében. De a zenei-ritmikai érzéke is elbűvölő volt. Ugyanúgy, mint biztos stílusérzéke és előadásmódjának technikai csiszolt- sá'ga. Az Etűdök kékben című modern tánckompozícióban harmonikus kéz- és lábmozdulatait figyelhettük meg, a távol-keleti ihletésű Ősi énekben a társkeresés, az összetartozás, a boldogság ezernyi színét varázsolta elénk, a Barbara-songban pedig a Brecht által megálmodott nő izzó szenvedélyét tárta fel előttünk. Nem véletlenül hagytam utoljáira a Potifárné és József című jelenetet. A kétség kínjai utá<n gyógyulásra (testi szere^ lemre) váró égi istennő és a napfiú fLovas Pál precíz előadásában) tánca a koreográfus oldaláról ugyanúgy, mint a táncosokéról — a legapróbb részletekig kidolgozott mozdulatsorból állt. Bizonyára nem vagyok egyedül, akinek a négy Eck~koreográ,fia közül ez tetszett a legjobban ... (g. szabó f ölven harang van. Ezeket Valerij Gis, a zenekar ütőhangszerese, a bársonyos csenges lelkes rajongója kezeli majd. Eltélik egy óra, és a kiszolgáló személyzet brigádjai elfoglalják munkahelyüket. Ebben a részlegben ötvenen dolgoznak takarítónők, ruhatárosnők, jegy szedők. Reggel a padlófényesí- tők csillogóra csiszolták a pad lót, most pedig a nézőtéren három brigád letörli majd a port, elvégzi a páholyok korlátainak és karosszékeinek porszívózását. Ezt minden nap megismétlik. 18 óra 00 perc. Bemegyek Rettegett Iván alakítójának, Mihail Lavrovszkijnak tíz öltözőjébe. A maszkmester körülbelül egyórai munkával varázsolja elő á VI. századi orosz cár külsejét. A színész arca átváltozott: magas homlok, kis szakáll, parancsoló, veséig hatoló tekintet. 18 óra 15 perc. A Nagyszín ház elegáns egyenruháját viselő ruhatárosok és jegyszedók mind a helyükön vannak. Kitárul a főbejárat ajtaja, megjelennek az első nézők. A színpadon pedig ezalatt az utolsó előkészületek folynak. 19 óra 00 perc. — A karmester elindult a ze^ nekarhoz. A „Rettegett Iván“ című balett elkezdődött — közli a mikrofonban az ügyelő. Ez jelzés a világítónak. A nézőtéren kialszik a fény, felsuhan a függöny, és a félrevert harangok vészjósló kongása hallatszik. Az előadást nézzük az első emeleti világosító fülkéből, amelyet széles üvegfal választ el a nézőtértől. A balett a szólisták és az egész társulat mesteri tudása révén annyira lenyűgöz mindenkit, hogy már lehetetlen másvalamire összpontosítani, az ember egyszerűen néző lett. 21 óra 30 perc. A művészeket újra és újra kitapsolják a ri-' valda elé. 23 óra 00 perc. Kilépek a színházból. Sok ablaka még fényben úszik. Noteszom jóformán duzzad a sok jegyzettől. A nap eredményét így összegezem: ma osztályokban és a termekben összesen 23 előadást próbáltak — 14 balettet és 9 operát, s közöttük üt bemutató és egy felújítás volt. Vajon ez csak egyetlen nap volt? Azt pedig még nem is tudtam meg, hogyan végződött a házi röplabda-bajnokság legújabb fordulója — ebben a rendezői részleg a kórussal, a zenekar pedig a balettal mérte össze erejét... ALEKSZANDR AVGYEJENKO Vladimír Môtovský: Összetartás Életéből táplálkozó alkotások Vladimír Mofovský szobrász- művész 50 születésnapjáról emlékezik meg a Fővárosi Képtár a Mirbach palotában rendezett kiállításon. A Bratislavá- ban élő, Turováról, Zvolen vidékéről származó Môťovský 1946 és 1951 között a bratislavai Iparművészeti Iskolában Rudolf Horiiák és Teodor Lugs tanárok növendékeként tanulta meg az anyag formálásának elvét. 1951 és-1956 között a Kép zőinűvészeti Főiskolán Rudolf Pribiš és Frafio Stefunko professzorok mellett gazdagodlak képzőművészeti ismeretei a monumentális szobrászat terén is. Mófovskýt is, mint jószerivel mindenkit, szülőföldje és gyermekkora határoz meg, indít útnak és kíséri eddigi életén. A Felső-Garam vidéki, a zólyomi táj hegyei, erdőinek méltósága, viharvertsége, csendje, árnyai, fényei, fafaragó és kővel dolgozó népe jelentették első benyomásait. Pályakezdő munkáit is az élet anyagátiól, természeti formákból. építi. A tárlaton a hatvanas éveket képviselő alkotásokban az emberi lét tényeiről, a világ állapotáról beszél. Arra törekszik, hogy közösségi művekkel szolgálja az embereket. Az Összetartás elnevezésű csoportban már megnyilvánult egyéni szoborformálásának rendszere. Tudja, hogy nem a hétköznapi látványhoz való hűség dönti el a szobor valóságos voltát, hanem a lényeghez való hűség. Kiemeli a szobor sziluettjét, érezteti a tömeget és feltárja a mű belső vonásait. A súlyos anyaggal való küzdelmet jelzik az erős vésőnyomok, a mély vajatok. A Betyáreposz nyugtalanabb formalüktetésu alakjai társadalmi töltésűek. A hetvenes években művész# fejlődésének új korszaka kezdődik. A jel és jelkép fontos szerepet kap mind összefogot- tabb alkotásaiban. Életszerete- téről vallanak a visszatérő motívumok: az anya, a család, a szerelmesek. Természetesen most sem ragaszkodik a test anatómiai szépségéhez. Epoxid- ból formált szobrai olykor darabosak, szaggatottan szeletelt tömbök. A fából faragottak zártabb kompozícióúak. A Május című művén a plasztikai formát dinamikusan megmozgatja. Életből táplálkozó, reális szemléletű a Mezőn dolgozó asszo nyok című alkotása. Itt egy gyakran megismétlődő cselekmény egyetlen jelenetében a formai megjelenítés elvont stí- lizáltságával típust alkot. A Furulyázó fiúból és a Faun melódiájából áradó tiszta daliam visszavisz a természetbe. Magával ragadó és megdöbbentő az 197H-as a Háború ellen című szobra gyötrődő, fekvő férfi figurája. Elmetszett, sebzett textúrájával — emlékeztet. És int az élet megvédésére, tiltakozik a pusztítás ellen. BÁRKÄNY JENÖNÉ Einstein évtizede A Gyorsuló idő sorozat újabb kötetéről Jövőre emlékezik meg a világ Einstein születésének 100. évfordulójáról. Az évfordulóra való felkészülés jegyében jelent meg magyar fordításban a budapesti Magvető Kiadó Gyorsuló idő című sorozatában Lánczos Kornél világhírű magyar származású fizikus könyve. Lánczos Kornél — aki Einstein aszisztense volt — az egykori munkatárs, majd jóbarát szemével, Einstein elméletének tökéletes ismerője- ként és értőjeként ad képet századunk egyik legnagyobb gondolkodójáról. E kép jellemzője nem a fellegekig való dicsőítés az elmélet meg nem értésével párosítva, ahogy ezt nagyon sok újságíró és életrajz szerző tette, hanem a pontosság és a kimértség. Lánczos Kornél Einstein személyiségének bemutatásánál helyenként maga is hajlik misztifikálásra, egészében azonban ragyogó áttekintést ad Einstein gondolati tevékenységének arról a tíz évéről, melynek eredményei egybeötvöződtek a modern természetmegismerés egészével. A szerző Einstein életrajzi adatainak ismertetésén kívül nemcsak a relativitáselmélet megalkotójaként mutatja be a századelő legnagyobb fizikusát, de azt is értékeli, hogy Einstein a relativitáselmélethez hasonló nagyságrendűt alkotott a mikrofizika terén elért felfedezéseivel is. A Képek és torzképek című fejezet alcímei önmagukért beszélnek: Einstein és a zene, Einstein és a vallás, Einstein és a modern fizika, Einstein ma, Einstein és a jövő. A következő, negyedik fejezet Einstein kozmikus filozófiáját taglalja, az ötödik pedig Einstein, a statisztikai gondolkodás mestere címet viseli. A mű legérdekesebb fejezete a hatodik. Címe: Az 1905—15-ös tér idő forradalom. Olyan fogalmakat ismertet a szerző, mint a parallaxis, az aberráció. E fejezet tartalmazza Einstein első és második posztulátu- mát, az ekvivalencia elvét, az óra paradoxont, stb. A hetedik fejezet címe egy képlet: E = m.c2 Az értő szem számára világos, hogy itt az energia és a tömeg viszonyát elemzi a szerző. Ezen kívül a fejezet foglalkozik az atommal, az izotópokkal, a radioaktivitással, a maghasadással, a hidrogénbombával és az atomreaktorral. A hidrogénbombával kapcsolatban sajnálattal ír Lánczos arról, hogy az ember találékonysága határtalan, ha pusztító célokra használja. Rájöttek a tudósok arra, hogy a Napban '’O millió Celsius fokon lejátszódó szénciklus — a hidrogén atommag átalakulása hélium atommaggá — megvalósítható a Földön, és az élet óriási méretű kiirtására használható. A szerző — és természetesen mi is — reményét fejezi ki, hogy ez a fegyver soha nem kerül bevetésre. Amint látjuk, Einstein éle- nek nemcsak egy évtizedét tárgyalja a szerkő, mint ahogy a könyv címe sejteti. A cím egy kissé félrevezető. Ha a könyvesbolt- és könyvtárlátogatók nem veszik kezükbe a könyvet, nem lapozzák fel, a címből nem jönnek rá, hogy Lánczos Kornél, a fordító Terts István és a Magvető Kiadó egy egészében nagyszerű életmű bemutatásával ajándékozott meg bennünket. KAI.ÄCSKA JÓZSEF 1978 XI. 2.
