Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)

1978-11-17 / 318. szám, péntek

CSAK ÜLNEK ÉS... avagy emlékezetes találkozás Csehovval Talán már tíz porcé ültem a nézőtéren, és — miközben sze­memmel a terembe áramló, ülő­helyüket kereső embereket fi­gyeltem — lelkemben Anton Pavlovics Csehovot hallgattam, a szövődő-oldódó barátságok és szerelmek jelentőségéről be­szélt. Egyszer csak, váratlan kitérőként azt mondta: „Tudja, kedves, fiatal barátom, a Sirá­lyom Pétervárott, az első elő­adáson szörnyen sikertelennek bizonyult. A színház gyűlölettől lihegett, a levegő izzott a ha­ragtól, én pedig, a fizika tör­vényeinek megfelelően, kirepül­tem Pétervárról, mint a bomba.“ Szenvedélyig fölhevülő beszédé­re somolygással tett pontot. Nyilván azért, mert már akkor, 1896 őszén érezhette, hogy Si­rálya, a kudarc ellenére is kor­szakot nyit majd az orosz szín­ház történetében. „Hogy mit éreztem akkor, kedves, fiatal barátom, ez magánügy. A ma­gánügyeinkről, a magánéletünk­ről pedig ne fecsegjünk. Igaz, néha ez is érdekes lehet, és tán beszélnénk is róla, de ezen a téren feszélyezve érezzük ma­gunkat, zárkózottak vagyunk, nem vagyunk őszinték, vissza­tart bennünket az önfenntartás ösztöne, és félünk. Ezért, meg azért is, mert Trepljov és Jakov elkészültek Nyina színpadával, tehát kezdhetjük az előadást, most föllépek a pódiumra. Az előadás után átmegyünk a szemközti szállodába, és vacso­rára főtt pérhalat eszünk, meg csirkét, és jócskán felhajtunk a borból...“ — felelte, és Innen, bévülről, Szőrinek parkjának világába költözött, abba a mű­vészvilágba, amelyben a sze­replők a gyakorlati élettől in­kább az álom felé fordulnak. Az álom (és álmodozás) felé, amely az oldással párhuzam­ban szétszórtságot is jelent, az­az éppen ellenkezőjét a tuda­tos erőfeszítésnek. így hát magamra maradtam a Thália Színház jobb páholyá­nak első székén, s nyilván a szerzővel történt társalgásnak tulajdoníthatóan egyre jobban izgatott a darab áramköreibe kapcsolódás igénye. És nem is volt unalmas e bekapcsolódás, hiszen egészen váratlanul egy vízió indította el. Trepljov lá­tomása, akit nem csupán szí­nésznő édesanyja, Arkagyina nem szeret, de elhagyja szerel­me, Nyina Is. Elhagyja, hogy Moszkvába utazva színésznő le­hessen, és az országszerte Is­mert író, Trigorin oldalán meg­találja a boldogságot. Csakhogy nem találja. Csehovnál senki nem találja a boldogságot, mert figurát egy változásra ítéltetett világban elérhetetlen eszmé­nyeket. és szerelmeket hajszol­nak, miközl>eri megbotlanak a valóságban. -A lényeglátás, ön­maguk érzéstefenségének fölfe­dése érdekében semmit nem tesznek. Erkölcsük zárt és hiá­nyos, akárcsak akaratuk, jólle­het az ember erkölcsiségét jó­részt akarata s az ebből faka­dó erőfeszítés és felelősségér­zet rajzolja meg. E változásra ítéltetett világ­ban egyedül Trepljov töpreng új formákon, ő az, ki mindnyá­jukkal szembe vallja, hogy az új formákra, a változásokra mindenkor szükség lesz. Míg első, darabnyitó látomásában Az etikus tartásnak az az igénye tehát, ami Halasi kun - cepciójában jelentkezik, első sorban az újat akarás vaüalá- sa és az emberi szeretet nélkü­lözhetetlensége mellett tesz hi­tet. E verista darab rendezése­kor a szerepek, a helyzeteik és a szöveg pontos értelmezése volt elsőrendű követelménye Rendezese a jellegzetesen ma gyár színházi világból táplál­kozik, hiszen dikcióra épülő előadást szült, amelyben a szí­nész legkisebb figyelmetlensége is megbontja a hitelességet Fontos szerepet játszanak a gesztusok, a szünetek, a tem­pók, ami vidéki előadásokon még mindenkitől retteg, máso­dik látomásában már csak Tri- gorintól, e besavanyodott, az író, az ember és az új formák szerepét sémákba gyűrő, lelket­len alkotótól, akire itt rátart* ja fegyverét. Azt a fegyvert, amellyel végül is ó lövi főbe magát. Miféle ítélkezés ez az öngyil­kosság? Van erkölcsi jogalap­ja? Nincsen, hiszen aki új for­mákat hirdet, annak vállalnia kell a közönyt, a megvetést, s talán még a szerelemnélkülisé­get. Persze, a nincsent nem szabad kizárólagosan értelmez­ni. Ezt nemcsak a színpadról le-lep is lant ó Csehov sugallja, de Halasi Imre rendezése is, ami­kor az előadás záróképében, mintegy a túlvilágból előlép­teti Trepljovot és Tóth Árpád szavaival mondatja mindnyá­junkat meggondolkoztató üze­netét: „Ö, jaj, barátság, és jaj, szerelem!) Ó, jaj, az út lélektől lélekig'.) Küldözzük a szem csüggedt sugarát, (S köztünk a roppant, jeges űr lakik!“ ÚTKERESŐ Jan Bauch nyolcvanéves A nyolcvanadik életévét be­töltő Jan Bauch festő- és szobrászművészt mindig a cseh képzőművészet outside­rének, kívülállójának tekintet­ték. Határozott egyénisége ugyanis sosem engedte, hogy egyértelműen valamely konk­rét stílusirányzat követője le­gyen: a saját útját járta. Ki­fejezési módja nagynevű kor­társaiétól (František Muzika, František Tichý stb.) is merő­ben eltért. Fejlődésére az otthoni kör­nyezet, főleg fafaragó apjá­nak műhelye, valamint szü­lővárosa, Prága atmoszférája hatott. Az iparművészeti kö­zépiskola elvégzése után a prágai akadémián tanult fes­tészetet. Tanára, M. Svabin- ský korántsem tudta olyannyi­ra befolyásolni, mint a Má- nes-csoport tagjai. Aktokat, csendéleteket, tájképeket fes­tett legszívesebben. Vásznain is megmutatkozik fejlett plasztikai érzéke, mely legin­kább szobraiban, főleg aktok­ban (Ülő lány, Mosakodó lány — 1930-ból) jutott kifejezés­re. A húszas években a kubiz­mus csodálója volt, de a túl­ságosan ésszerű komponálási mód nem sokáig felelt meg közvetlen stílusának. Képei lassan, szinte kockáról kocká­ra épültek gondalataiban, de a vásznon már könnyedén, dinamikusan és drámai erővel hatnak. 1930 után egy ideig a szür­realizmus jegyében dolgozott. Érdekesek például tájkép- és csendélet-kombinációi, akár­csak nyomasztó légkörű táj­képei, amelyek a második vi­lágháború szomorú esemé­nyeit idézik. Ojult erővel lá­zadt fel a 18 éves korában már átélt háborús pusztítás ellen. Mivel erősen vonzódott a monumentalitáshoz, építészeti munkákat is vállalt, például tervet készített a prágai Szent Vítus székesegyház ablakai­hoz. A monumentális festmé­nyekkel egyidejűleg nagymé­retű szobrokat is alkotott. A Szent Vítus székesegyház ka­pujának plasztikai kiképzésé­re meghirdetett pályázaton második díjat nyert. Az 1938- ban készült Csehszlovákia megtámadása című terrakotta szobrát a New York i világ- kiállításon is bemutatták; ké­sőbb az amerikai Cleveland városában állították fel. Többször volt önálló kiállí­tása, s részt vett nemzetközi tárlatokon is (Brüsszelben, Párizsban, Moszkvában, Velen­cében, Bolognában, az NSZK- ban, az USA-ban, Indiában és másutt). 1946 és 1958 között a prá­gai Iparművészeti Főiskola professzora volt. 1963-ban ér­demes művész címmel, hat év múlva Munkaérdemrenddel tüntették ki. t. GÄLY TAMARA lazasagra csábíthatja a színészt. Azért említem ezt, mert a be mulató után két nappal Bőd rogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) — igaz, áldatlan körülmények között — a Thália néhány színésze (sőt: kelléke­se! J engedett a csábításnak. (Nem mindegy tehát, hogy a Thá-lia hová viszi ki ezt az elő adást.) A premier előadás azon ban jeles dolgozat volt: Nem kevesebb és nem is több ennél. Kevesebb nem lehetett, mert a realista játékmódban jára­tos kassai színészek igazán otthonosan mozogtak, a darab általános problematikáján túl önmaguk jelképévé válva, és több sem lehetett, hiszen a fen­tiekből nyilvánvaló, hogy a rendező közelebb áll a nálunk és Magyarországon megsEokott pszichologizáló, verista játékstí­lushoz, mint a formabontó, ex- presszív(ebb) előadásmódhoz. Gombos Ilona (Arkagyina), Tóth Erzsébet (Nyina) és Hu­ny ádkürti István (Trepljov) művészi igényessége rendkívüli mértékben segítette kiélezni az előadást megalapozó helyzete­ket, kapcsolatokat. Érzelmi ki­sugárzásuk valódi hatást kel­tett, akárcsak Tamás Joláné (Mása), akinek színészi esz­köztára ezzel a darabbal örven­detesen gyarapodott. Dorn or­vos szerepében Lengyel Ferenc nyújtott kiválót. Csendes Lász­ló epikureus Trigorinja azon­ban nem tudta elhitetni, hogy személyi kielégülését és az ér­zéki gyönyöröket mindenek fö­lé helyezi. Ritkán sikerült be­felé játszania. Szabó Rózsi (Po­lina Andrejevna) és Kovács Jó­zsef (Samrajev) ismert sémáit alkalmazta, Horváth Lajos (Medvegyenko) játéka vissza­fogottabb és szögletesebb volt a kelleténél. Mázik István (szakács) egyperces szerepé­ben kiválóan alkalmazkodott a darab hangulatához. A darab díszletei engem is elbűvöltek, akárcsak zenéje, ami még akkor is bennem zsongott, amikor az előadás után összetalálkoztam Anion Pavlovics Csehovval. „Most pe­dig megyünk, és jóllakunk pér- halból meg csirkéből. Es bort is iszunk rá“ — mondta. És mentünk. És mentünk, éhesen, szomjasan, meditálva. „Jól van, kedves, fiatal barátom“, mond­ta és amikor mindentudón le­hunyta a szemét, mintha ki­aludt volna a város valameny- nyi fénye. Akár a színpadon, az egyetlen szál gyertyáé. Csehov egy pillanatra megtorpant, mo­solygott. Aztán hát továbbkul­logtunk, persze, s annak örül­tünk, hogy végre, végre egy átlagosnál jobb előadás. Végre olyan előadás a MATESZ-ben, amire azt mondhatjuk: színház. SZIGETI LASZLÚ A TUDOMÁNYOS LÉLEXiSMERET ALAPJAI Pszichológiai alapfogalmak kis enciklopédiája Szazadunk ele|én, s meg a kér világháború között is a jobb köröknek nevezett társa Ságokban illő volt Einsteinről, relativitásról vagy pszichoana lízisröl beszélni Míg az előbbit az elméleti fizika híján csak emlegették, az utóbbival gyak ran céltudatosan vágy jóhisze­műen vissza is éltek Erre az a tény adott lehetőséget, hogy a pszichológia tudományos meg­alapozottsága még gyerekcipő ben járt, több sarlatán dajká­tól, mint hozzáértő szakember tői kísérve. Az lkokat talán a pszichológia gyökereinél kell keresnünk, abban az idealista felfogásban, hogy a lélek nem anyagi termék, nem köthető az ember egyetlen szervéhez sent, s csaik a múlt század végén tudták bizonyítani az agy és a központi idegrendszer szerepét az emberi életben. Vizsgálták a viselkedés, és az idegrendszer működése közti kapcsolatot, a reflexeiket, felvázolva a lelki folyamatok és állapotok rend szerét. Annál is fontosabb volt ennek a tudománynak a fejlő­dése, mert a megváltozott élet- körülményeik sakkal nagyobb terheket raktak az. Idegrend­szerre, amelynek egészséges kiegyensúlyozott állapotra tö­rekvését elfojtott indulatok, ki­elégítetlen vágyak, mindenna pos konfliktusok gátolták Freud mélylélektani tanulnia nyai, amelyek a tudatalatti és tudattalan lelki életet próbál­ták feltárni, mindenképpen nép­szerűsítették a pszichológiát, de egyúttal misztifikálták is annak hozzáértőit pszíchológu sokat, pszichiátereket, ideggyó­gyászokat. Bár az ördögtől megszállott, nyavalyatörő, agya lágyult stb. kifejezések vissza szorultak a trágár jelzők szó­tárába. felvilágosítás híján több lett a képzelt lelki betegek, s kevesebb az orvoshoz bizalom mai fordulók száma. E helyzet változtatásáért jelentek meg ismeretterjesztő könyvek és ta nulmányok, de még ezeknek is megvolt az a hibájuk, l»ogy a szerző — szakember lévén — .bizonyos alapfogalmakat, alap vető összefüggéseket nem ma gyarázott meg Pedig minden emberrel vagy emberi tévé keny9éggel összefüggő terület nek megvan már a lélektant feldolgozása, egyrészt a lélek­tani terhelés további csökken­tése, illetve szabályozása, más­részt a lelki zavarokat előidéző tényezőik kiküszöbölést: érde­kében. S mivel e cél az egyé­nek és a közösségek aktív köz­reműködése nélkül megvalósít­hatatlan, hatékony ismeretter­jesztés nélkül pedig megköze­líthetetlen — nagyon hasznos a Tankönyvkiadó (Budapest, 1978) zsebkönyve, amelynek közlései ugyan, nem teszik pszichológussá az olvasót, de olyan alapvető tájékoztatást nyújtanak erről a területről, hogy mindenképpen eloszlatják az idegenkedők szorongását, s azt a tévhitet, hogy bolondnak kell lennie annak, akit a pszi­chológushoz vagy idegorvoshoz utalnak be. Lelki és egyben emberi kap­csolataink egészségéről van szó. jo, ha elsősorban önmagunk, megismerésével kezdjük el, mi­előtt mások fölött ítéletet mon­dunk, hiszen ahány ember, annyi személyiség, annyi egye­di tulajdonság. S hogy öröklött adottságainkat milyen képessé­gekké fejlesztjük, és. milyen megértéssel viseltetünk a m á s személyiségalkatú és tulajdon­ságú emberek iránt, arról a gyermekkorból kinőve önma­gunk is tehetünk. A kQnyv tájékoztat a pszichi­kum idegrendszeri jelenségei­ről, a pszichológia történeté­ről. képviselőiről, szakterületei­ről és elsősorban a lelki fo­lyamatok és állapotok jellem­zőiről, ahogy ezek a személyi­ség tulajdonságaiként megje­lennek Részletesebben vázol|a a neveléslélektan és tanulás­tanítás problematikáját, kitér a sport-, kriminál-, művészet-, or­vosi és pedagógiai pszichológia törvényszerűségeire is. Minden­kinek ajánljuk, de elsősorban twnítóknak, nevelőknek s mind­azoknak, akik hivatásuknál fogva emberekkel foglalkoznak, beosztottakat irányítanak. És nemcsak olvasgatásra, hanem hogy hasznosítsák, mert a szakember kifejezés már meg- neveaésében is két dolgot rejti hogy szakképzett és ember. MOI.NÄR LÁSZLÓ Jakab István Két munkámon végzem az „utolsó simításokat“. Az egyik tudományos jelle­gű, s így inkább csak nyel­vészeket érdeklő munka. Címe A magyar igekötő szófajtani útja. Arról próbálok benne ké­pet adni, hogyan kezelték a mai igekötőt a magyar nyelv­tanok és nyelvtanfélék: milyen szófajhoz sorolták, milyen név­vel jelölték, hogyan határoz, ták meg mibenlétét, és mely elemeket sorolták az állomá­nyába. Könyvem kiadására va­lószínűleg valamelyik magyar- országi kiadó vállalkozik majd, esetleg a Madáchcsal közösen. A másik: ismeretterjesztő jel­legű nyelvművelő munka, a Ma­dách jelenteti majd meg Nyel­vi tallózások címmel. A kötet rövid, könnyed írásokat tártál, máz, ezek nyelvhasználatunk egy-egy hibáját elemzik, termé­szetesen tanácsot Is adva a szóban forgó nyelvhasználati kérdésben. Nem előre összeállított téma­terv szerint készültek ezek az írások, hanem az élet, a nyelv- használat diktálta sorrendben és témák szerint. Mint a kötet címe is elárulja, a nyelvi tal­lózások azaz lapjaink olvasása során talált alkalmi, de a nyelvhasználat és a nyelv szempontjából fontos témák alapján. Az írásokat vezérfonalként fogja össze ez a gondolat: egy magyar nyelv van; fontos te­hát, hogy ez a közös nyelv egy. séges, minden magyar számára egyformán érthető legyen. A nemzetiségi társadalmak magyarjai ugyanis később sze­reznek tudomást a nyelvi vál­tozásokról, mint a nemzeti tár­sadalomban élőik, s addig is úgy segítenek magukon, ahogy tudnak: nemegyszer magyarra fordítják az új fogalmak más nyelvű nevét. Természetesen ezek a „magyar“ nevek nem minden esetben egyeznek a nemzeti nyelvhasználatban meghonosodott nevekkel. Néha a szerkesztésmód is idegen ha­tásról árulkodik. S Itt kezdő­dik a nemzetiségi nyelvműve­lés feladata: a magyar nyelv, ben már társadalmivá lett ele­mek megismertetése, az embe­rek tudatában az anyanyelv rendszerének, szellemének megb felelő szerkesztésmód erősítése s mindezzel a nyelv különfej- lődésének megakadályozása. A nemzetiségi társadalmak­ban fokozottabb mértékű az egyén nyelvi elbizonytalanodá­sa is — különösen szóhaszná­lati kérdésekben — mint a nemzeti társadalomban. Jóval több a szótévesztés, a hibás szóválasztás; erősebb a nyelv­járás és gyengébb a köznyelv hatása. Fontos feladata tehát nemzetiségi nyelvművelésünk­nek az is, hogy segítsen az egyénnek és a közösségnek a szavak elfogadott jelentéstar­talmának megismerésében, a különböző nyelvhasználati szin­tek és formák (köznyelv, táj­nyelv, zsargonok) elemeinek megkülönböztetésében s általá­ban a közléshez illő nyelvi for­ma megválasztásában. Az itt megfogalmazott nyelv, művelési feladatok nemcsak témáimat határozták meg, ha­nem szempontul szolgáltak az anyag rendszerezéséhez is. A legnagyobb fejezet a fordítási buktatókkal foglalkozik, jelen­tős helyet kapnak azonban a kötetben a szótévesztéssel, hi- xi. 17. bás szóválasztással, az eltérő szóalakok felhasználhatósága- g nak kérdésével foglalkozó írá- sok is. 1978 Lengyel Ferenc, Gombos Ilona és Kovács József a színmű egyik jelenetében. ( Bodnár Géza felvétele j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents