Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-10 / 280. szám, kedd

Kitartó lobogással A hetvenéves Csontos Vilmos életút]ótőí Csillogó, csengő-bongo szép szavaikat, feankölt jelzőket neim lenne nehéz találni. A szü­letésnapját ünneplő költő kü- szöntéséhez csak úgy sorjáz nak a sokszor használt íoidu latok, kínálják magukat a szír rupos-érzedgős mondatok. Még sem írhatok ilyesmiket, mert mindez a hetvenéves Csontos Vilmoshoz méltatlan lenne, ne­ki, semmi szüksége arra, hogy idegen toliakkal ékesítsék, mert életében, költészetében teremtett olyan értékeket, me­lyek bennünket is gazdagíta­nak. S aztán ő nemcsak leírta a Gyalogút című visszaemléke- zésében, hanem vallja is: jaj annak a költőnek, akinek csak bólogatnak, akii csak dicsér «ek... A Sokszemközt című, lapunk ban három éve megjelent inter­júsorozatban megható szavak­kal beszélt fiatalkori éveinek megpróbáltatásairól, amikor a kimerítő egész napi munka után estéről estére a petró- Jeumlámpa sápadt fényénél habzsolta a könyveket, szívta magába az írók szavait, hogy egyre világosabb választ fogal­mazzon meg önmagának — s később másoknak is — az em­beriség örök dilemmáiról, s meglelje helyét, szerepét, esz­mei rokonait a politikai és szo­ciális harcoktól terhes, gazda­sági válságok közt vajúdó vi­lágban. Sok megpróbáltatást, szenvedést, gondot mért rá a sors. Csontos Vilmos ilyen kö­rülmények között acélozta jel­lemét, így fakadtak ki belőle a verssorok: Ma kültő vagyok, lantot penge­tek, / Pislogó tűzre venyigét / rakok. / Holnap « gyalupadnál görnyedek, / Azután nyár jön, s arató vagyok. (Nekem sokat kell küzdenem) Csábították őt is a messze­ségek, a nagyvárosok irodalmi pezsgése, megannyi lehetőség: A lábam lépne, a vágyam vin­ne, / Engedj utamra, mező, Szikince (Hová, merre) De a kényszerű távozásokat kivéve nem tud, nem akar el­szakadni szülőföldjétől, vállal­ja a falubeliek, a Garam menti parasztok sorsát, örömét, s megannyi bánatát, gondját, napfényt ritkán látott életét. Ez a táj. *ea a nép a* ihlető forrása. Legjobb verseinek hátterében ott dübörög a történelem s ott Gyökeres György felvétele küzd, viaskodik a Garam menti paraszt ember. 01 va sh a tünk megrázó verseket a harmincas évek megpróbáltatásairól, a mérhetetlen szenvedést hozó háborúról. Kicsordulnak a verssorai akkor is, amikor a háború után az egyszerű em­bereket újabb igazságtalansá­gok érik, s elítéli mindazokat, akik nem vetnek gátat a so­viniszta indulatoknak, akiktől nagyon távol állnak az osztály- szempontok, a nemzetek és nemzetiségek közötti megértés szocialista eszméi: Mért haragszol rám, $ mert va­gyok / Elitéit, és miért tagadsz meg engem, / A magyart — ki itt nőtt —, s mért akarod, / Hogy menjen?t lBenešhez) A nehéz évek múltán meg­könnyebbülve sóhajt föl, mert Február megteremtette a nem­zetiségi kérdés marxista meg­oldásának lehetőségét is: Eggyé kovácsolt Február, s íme: / Poharunkban már gyön­gyözik a bor, I Dús termést hozott minden venyige, / mit beoltottunk — termő lett a Kor (Sorsváilladás) Csontos Vilmos az ötvenes években sem riadt vissza az újabb feladatoktól, meggyőző­déssel, lelkesedéssel vállalt minden muntkát, ami a falusi ember boldogulását szolgálta. A za babai földmű vesszővel kezet tagja és pénztárosa leni, köz­ségi könyvtáros és krónikave­zet ő volt, színdarabokat taní- íolt be, műsoros esteket, iro­dalmi délutánokat szervezett. Nem sok ideje jutott verseket írni.,. Emlékszem, a Gyalog­úi megszületéséről mesélte, hogy a* utolsó résszel különö­sen elégedetlen, ennek meg­írására ugyanis már nagyon kevés 'deje maradt, mert azok­ban a hetekben kapálni kel­lett a földeken . .. Nem mindenki szereti a ver seitt, akadnak olyan elefánt­csont toronyban pózoló verse- íők is, akik* legyintenek egyet. Hagyjuk most a meddő vitát, hiszen az utókor dönti el, ki­nek menőiyi marad meg élet­művéből, ki miként sáfárkodott életével. Hadd idézzem viszont Csontos Vilmos egyik szép megállapítását, amit az egyik író—olvasó találkozón halilot tam tőle. Az irodalom szerinte virágoskerthez hasonlítható, s annál gazdagabb, minél több fajta, több színű virág pompá­zik ott. Erről főleg azoknak nem szabadna megfeledkezniük, akik a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik, s a kor­szerűség jelszava alatt az ocsú- vad búzaszemeket is el alkar­nak herdálni. A hetvenéves Csontos Vilmos rögös életútja felemelő példa arról, hogy nemzetiségi költő­ként, falun élő emberként, mi­képpen lehet egyenes gerinc­cel, mindig a közösség érde­keljen cselekedni. Szép csendes lobogással égtem, / Egemre hajnalpírt festve, I Hittem a lángból szökkenő fényben / Hittem: ha egyszer ki kell égnem, / Akkor sem le­szek majd pernye, / Maréknyi pora leszek a földnek, / S nem szór kedvére szét a szél: I Tit­kos erők majd hozzád kötnek, / Hogy az éltetőd legyek, gyö­kér! (Szép csendes lobogással) S lehet-e szebben, boldogab­ban ünnepelni születésnapot, mint azzal a tudattal, hogy en­nél a csendes lobogású tűznél sokan melegszenek, s a mai nem kis feladatokhoz erőt me- rítenek. SZ1LVASSY JÓZSEF KERÉKTŐL A VILÁGŰRIG EMLÉKEZÉS SEGNER JÁNOS ANDRÁSRA Mindannyiunkban élnek diák­korunk fizikaóráinak emlékei; egy hajlított csőpárban végződő edény, amely magától forog, ha folyadékot öntünk bele; a vízre helyezett könnyű fémpénz, amely — habár anyagának faj­súlya nagyobb a víz fajsúlyú­nál — nem süllyed el; vagy a turbinák és periszkópok. Sokan még ma is csodálják azt a be­rendezést, amely minden me­chanizmus nélkül forog és pél­dás egyenletességgel öntözi maga körül a pázsitot, a kerté­szet növényeit. Mindezek ma­gyarázatához, feltalálásához, megalkotásához jelentős köze van az egykori Pozsony híres szülöttének, Segner János And­rásnak. Tanulmányait a pozsonyi lí­ceumon kezdte. Az iskola ak­kori vezetője, a nagyhírű Bél Mátyás, a jeles földrajztudós volt. Ö ébresztette fel Segner érdeklődését az egzakt tudomá­nyok iránt, jóllehet a kor má­sik „szellemi ezermestere", Mi- koviny Sámuel révén a matema­tikát és geometriát is megis­merte, mégis inkább az orvostu­dományok felé vonzódott és azt választotta élethivatásul. 1722—23-ban Debrecenben ta­nult, majd Pozsonyban dolgo­zott egy patikus mellett. Hu­szonegy éveseu, 1725-ben a jé­nai egyetemen egyidőben filo­zófiát, matematikát és orvostu­dományt tanult. Az említettek közül matematikai képességei­vel tűnik ki. Harmadévesként már előad az egyetemen. 1727-ből való matematikai disszertációja a Descartes-féle élőjelszabűly első bizonyítását tartalmazza, második disszertá­ciója az orvostudományból me­ríti témáját. 1730-ban az orvos­doktori cím megszerzése után visszatért szőkébb hazájába, Po­zsonyba, majd 1731-ben a Cívis­társaság városi orvosa lett Deb­recenben. [A Debrecenbe láto­gatók figyelmébe ajánlom az is­kolatörténeti Múzeum Segner- szobájának megtekintését, ahol értékes Segner-relilcviákat lát­hatnak. Ott látható az alább ismertetésre kerülő Segner- kerék egy korabeli erede­ti darabja.) 1732-ben a wei- mari herceg' kérésére vissza­tért a jénai egyetemre magiste- ri rangban, majd 1733-tól a böl­csészeti kar tanára lett. Jénából Haliéba visz útja, majd 1735. nov. 16-tól Göttin- genben a fizika és a matemati­ka rendes tanára. Ö az első Göttingen világhírű matemati­kusai sorában. Az ő nyomdokain emelte addig soha nem sejtett magasságokba a matematikát és a geometriát Gauss, Dirich- let, Riemann, Clepsch és Felix Klein. Korai önálló munkája a forgástestek geodetikus vona­lainak problémáival foglalko­zik. Professzortársa halála miatt orvosi előadásokat tart, amelyeken a kémiát megkülön­böztetéssel oktatja. Az 1747-ben megjelent kötetében látott nap­világot hét hidrosztatikai prog­ramja; ebben ismertette a ké­sőbb róla elnevezett Segner ke­reket. 1750-ben négy jelentős ta­nulmánya jelent meg. Kettő a vízcsep alakját és felületét vizs­gálja, a másik kettő a folyadé­kok domború és homorú felüle­tének kérdését taglalja. Ekkor alkotta meg a felületi feszült­ség fogalmát. Segner János András nemzet­közi tekintélyének nagyságát és annak fokozódását legékeseb­ben a következők mutatják: 1739-ben a londoni akadémia, 1747-től a berlini akadémia, 1751-ben a Göttingeni Királyi Tudós Társaság, 1754-től a pé- tervári akadémia választotta tagjai sorába. Oj filmek 1748-tól csillagászati megfi­gyeléseket végez az általa fel­állított csillagdában. Nagy Fri­gyes porosz király 1754-ben meghívta a Segner által is nagyra becsült Christoph Wolf hallei matematika és fizika pro­fesszor megüresedett tanszéké­re. Segner erkölcsi megbecsülé­se hangsúlyául vezették be a hallei egyetemen az „Egyetem első professzora“ (Profesor Pri- márius) címet, amellyel őt tün­tették ki először. Holta nap­jáig Halléban maradt. A nevét világhírre emelő, a hatás-ellenhatás elve alapján működő szerkezetének a (Seg- ner-keréknek) korabeli leírása a következő: „A vízi kerék lé• nyege egy tetszés szerinti alakú és nagyságú tartály, ezt úgy kell felerősítenünk, hogy egy függőleges tengely körül köny- nyűszerrel foroghasson. A tar­tályból egy belül üres kar nyú­lik ki, s ennek oldalán egy tet­szés szerinti nagyságú lyukat fúrunk. Ha az ember a tartály­ba vizet önt és állandóan gon­doskodik arról, hogy a lyukon kifolyt vizet pótolja, az edény á tengely körül forogni kezd, a kifolyó víz útjával ellentétes irányban. Ez a mozgás állan­dóan fokozódik egy bizonyos se­bességig. Következésképpen a víz kiömlése is erősbödik, így hát a víz pótlásáról is fokozott mértékben kell gondoskodnunk, ha a tartályban állandó szintet akarunk biztosítani.. A kísérletet légüres térben is elvégezte, így bebizonyította, hogy a mozgást a megmozgatott vízsugár váltja ki. Persze ak­kor még nagy elődünk nem tud­hatta, hogy az ember az általa kimutatott elv alapján működő gépekkel 200 év múlva meghó­dítja a világűrt. KALAC&KA JÓZSEF SEBZETT MADARAK (szovjet) Egy jóképű negyvenéves köl­tő egy napon felkerekedik, hogy megkeresse két bátyját. Sikerül is megállapítania, hol élnek, azt azonban már nem, hogy milye­nek. Az egyiket ugyanis har minchárom éve látta utoljára, a másikat egyáltalán nem ismeri. Keresés közben emlékezetében mm & |jg|| ý" költői képekben elénk táró film a gyermeklélek sebezhető ségét is bemutatja, a felhőtlen gyermekkort beárnyékoló s a lelkeket csonkító háború kö­vetkezményeit megjelenítve. Három merőben eltérő ember­típust állít érdeklődésének kö­zéppontjába a rendező. Az mmn A háború után árván maradi gyerekek egy csoportja felidéződik egy gyermekotthon, melyben a hozzá hasonló árvák­kal nevelkedett közvetlenül a háború után. Az emlékek nyo­mába szegődik... A múlt és a jelen szembesí­tése, a háborús évek és békés életünk konfrontálása a témája Nyikolaj Gubenko filmjének. Nem a téma avatja a művet a szovjet filmtermés egyik ki­emelkedő alkotásává, hanem a rendező eredeti szemlélete, az a képessége, ahogyan látja és láttatja az idő múlását, hősei jellemének fejlődését, felnőtté válását. Ebben bizonyára szere­pe van annak is, hogy a rende­ző autentikus elemeket is fel­használt művében, saját gyer­mekkori emlékeiből merítve. Az erősen érzelmi töltésű film nem szorítkozik csupán ar­ra, hogy elbeszélje a három fiú találkozását, hiszen a jelen képsorait meg-megszaki'tják a háborús visszaemlékezések, az apátlan-anyátlan gyermekek sorsát ábrázoló jelenetek. Sőt, a múlt és a jelen eseményeit Az újdonsült feleség egyik (a költő) keresi azokat a szálakat, melyeket a múlt szétszakított; a másik valósá­gos életművész, sikeres pálya­futása a múltját szinte teljesen feledtette vele; a harmadik pe­dig utat tévesztett s a fegvház­ban kötött ki. Nyikolaj Guben­ko az emlékek közt kutatva nem arra törekedett, hogy iga zolja hőseinek tetteit vagy fel­mentse őket, nem is akarta le­egyszerűsíteni a történteket, s valamiféle megnyugtató megol­dással befejezni a filmet. A há­ború ütötte sebeket, a jóvátehe­tetlen tragédiákat állítja reflek­torfénybe, hogy látva lássuk ős okuljunk: a háború nem múlt el nyomtalanul, még ma is érez­teti romboló hatását. Az alkotó ennek kapcsán elgondolkodik a háború etikai-erkölcsi vonatko­zásai fölött is. Teszi ezt rendkí­vül meggyőzően, művészi szin­ten, kiváló színészek — Juozasz Búdrajtisz, Alekszandr Kaljagm és Georgij Burkov — közremű­ködésével. (spanyol) Híg lére eresztett szerelmi történet ez a spanyol film, mely az első képsorok láttán meg­téveszti a nézőket, a rendező ugyanis a semmitmondó filmet mély értelmű lélektani dráma­ként tünteti fel. Az alkotás fia­tal házastársakat mutat be: az asszony saját útját akarja jár­ni, nem bírja elviselni, hogy apósa szüntelenül beavatkozik életükbe, az ifjú férj pedig ha­Mario Camús szerelmi filmje elkoptatott sablonok szerint, igénytelen forgatókönyv alap­ján készült. A végeredmény: ol­csó szerelmi háromszöggé lapo­sodott történet, mégha a rende­ző a lélektani elemzés igényé­vel lép is fel. Ilyen Igénytelen és félrevezető film láttán ön­kéntelenül is felvetődik ben­nünk a kérdés: vajon a spanyol filmgyártás nem produkál-e en­Jelenet a spanyol filmből; jobbra Ornblla Mutti, a főszereplő tározutlan, túlságosan atyja be­folyása alatt áll. A csinos és jólétben élő asszony elégedet­lenkedik, férjét okolja és vá­dolja a gyakori civódásokért. Házasságkötésük első évfordu­lóján otthagyja férjét és Vi­dékre megy anyjához. Itt csak­hamar megismerkedik egy ro­mantikus fiatalemberrel s sze­relemre lobban ... Vívódik, neon tudja melyik férfit válassza..* nél magvasabb gondolatokat is tartalmazó művet? Értesülé­seink szerint a spanyol filme­sek az utóbbi időben több fi­gyelmet kellő alkotást is készí­tettek, annál érthetetlenebb, hogy az átvételi bizottságnak miért kellett éppen a leggyat­rábbat megvételre ajánlania. Ta­lán a spanyol táj szépsége vagy a főszereplő, Ornella Mut­ti bája ragadtatta el őket? —j/m— IS78 X. 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents