Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-06 / 276. szám, péntek

K öcsögdudákat, citerákat, népviseleteket, énekese­ket, táncosokat és az Ilyenkor elmaradhatatlan zsűrit szállították az autóbuszok szep­tember utolsó szombatján a tor­naváraljai (Turnianske Podhra­die) új, impozáns művelődést otthon épülete elé. Noha a szi- licei fennsík és a gömöri he­gyek felől az őszi szél fújdo- gálása mintha azt kérdezte vol na — nahát, ilyenkor „Tavaszi szel vizet áraszt“ címnjel tarta­ni versenyt? —, a művelődési otthonban összegyűlt színes for­gatag azonban tavaszt varázsolt mindenki szívébe. Az egyik sa­rokban citerát hangoltak, a má­sikban a köcsögduda brumino- gott, hogy aztán mindnyájunk hangját elnyomja az éneklőcso­portok dalolása. Mindenki pró­bált és versenylázban égett. Nem csoda, nagy volt a tét: az országos döntő. Nincs szándékomban statiszti­kai adatokat felsorolni, de érde­mesnek tartom megjegyezni, hogy a CSEMADOK KB által meghirdetett népművészeti ver­seny hat kategóriájában mint­egy háromezren vettek részt, örülhetünk, hogy ennyien ké­szültek a versenyre, hogy eny- nyien érzik és tudják: hagyo­mányaink megőrzése, ápolása kötelességünk. S mivel verseny­ről lévén szó, a zsűrinek a ver­senyzők e nagy létszámából kell a három kerületi elődöntőn kiválasztania azokat, akik szlo­vákiai magyarságunk hagyomá­nyait pillanatnyilag a legjobban s a legszebben tolmácsolják, akik megérdemlik, hogy a bra­tislavai Kultúra és Pihenés Parkjában megrendezendő or­szágos döntőben bemutassák tu dúsukat. A verseny szoros, hi szén a kerületi találkozók ki­lencven műsorszámából csak ti­zennyolc kerül Szlovákia fővá­rosába. A versenyszabályzatról csu­pán annyit, hogy az I. és a III. kategóriában a hagyományápo­ló szólóénekesek és éneklő cső­Máig élő tanulságok BESZÉLGETÉS EGRI VIKTORRAL Pillanatkép az elődöntőről (Gál Sándor felvétele) Színvonalas műsorok, jó szervezés A Tavaszi szél vizet áraszt első elődöntőjéről portok — ami annyit jelent, hogy dalaikat különféle kiadvá­nyokból válogatják —, a II. és a IV. kategóriába viszont a ha­gyományőrző szólóénekesek és csoportok szerepelnek, kik da­laikat saját környezetükből me­rítették. Az V. kategóriában a hangszeres szólisták és csopor tok, a VI. ban pedig a hagyo­mányőrző szólótáncosok és tánccsoportok szerepelnek. A tornaváraljai találkozó I. kate­góriájában kimagasló teljesít­ményt nyújtott Orbán Ilona Krasznahorkaváraljából (Krás­nohorské Podhradie). Jól meg­válogatta dalait kedvesen, ze­neileg tisztán adta elő. A II. kategóriában gyönyörű dalla­mokat hallottunk a kecsői (Ke- őovo) Lőrincz Józsefnétől és a gesztetei (Hostice) Csank Dezső- nétől A III. kategóriában kel­tkin doboscilc ? Rácz Olivér Min dolgozom? Nem is tu­dom.. Talán semmin. Természe­tesen a szónak abban az értel­mében, ahogyan a kérdés- író­olvasó találkozókon oly gyak­ran felvetődik: mikor, min és hogyan dolgozik az író? Sze­rintem nem akkor, amikor „dolgozik“, amikor tettre ké­szen, elszántan és lázasra fű­tött öntudattal a papiros fölé hajol. Olyankor már csak leír, másol; mestersége szakmai fo­gásainak birtokában megoldja vállalt feladatát. A munka szebbik, izgatóbb részét akkor éli meg és éli át, amikor su­garas vagy ködös reggeleken villamosra vár, vonaton ül, hangversenyt hallgat, házak, fák, emberek között kószál, na­pi apró-cseprő ügyeivel vesző­dik. És közben valami — egy- egy arc, egy-egy mozzanat, kép, hang mindig a szívárványhár- tyájára, fülébe rögződik, részt kér az életéből és a gondolatai­ból. Azután lassan alakot ölt, formálódni kezd, az alakok mo­zogni, beszélni kezdenek, élni kezdik a maguk életét — az író ír. Aztán olykor azon ve­szi észre magát, hogy nem azt írja, amit szeretett volna, ami­re készült: valamelyik alakja, a forgatag valamelyik kósza, el­lesett mozzanata előtérbe fura- kodik, kicselezi a többieket, ma­gához kaparintja az írás mes­terségbeli eszközeit, megszabja a műfajt, a hangnemet, a tér és idő korlátait, mozgatni kez­di a maga sakkfiguráit ós zsoldjukba állítja az írót. író tervez, alakjai döntenek. Az író olykor fellázad, visszavonhatat­lan, kötelező érvénnyel beje­lenti, mire készül, min dolgo­zik. Ilyenkor hasonlatos ahhoz a bizonyos bohémhez, aki időn- kint szilárdan eltökéli: új életet kezd. Hétfői napon, hónap el­sején, pontosan reggel hat óra­kor. De miután a dolgok egybe­esését következetesen és min­dig átaludta, sohasem kezdett új életet. De azért élt. De azért írok. Sőt, dolgozom. Most például — de hadd maradjak követke­zetes, még akkor is, ha ismétlé­sekre vetemedem és nem átal­lom ezúttal is elmondani, amit már annyiszor elmondottam: nem szívesen vallók írói ter­veimről — rendszerint adós maradok velük. Regényt írok — mondom nagyképűen, s hogy a kinyilatkoztatás hitelesebb le­gyen, nyomban felvázolom a té­mát, esetleg elárulom a készü­lő regény címét is. Aztán fog­csikorgatva nekiülök — két­kedve és lámpaiázasan, mert hiszen ez már több, mint vál­lalt feladat; önmagamra ki­rótt, megszabott munka — és hosszas gyötrődés után elhajin- tom a témát, később, némi bűn­tudattal eltelve, magát a mű­fajt is. Azért is verset írok. Esetleg elbeszélést. Általában sohasem azt, amiről kötelezően nyilatkoztam. De hát, hogy mégis min dolgozom? Pillanat­nyilag éppen a szocialista tör­vényesség etikája és a bűnözés meggátolására mozgósító kö­zösségi folyamat gondolata fog­lalkoztat — riport-regény for­májában. Félreértés ne essék: nem krimit akarok írni — a törvényszéki tárgyalóterem köz­napi életébe és a mögötte meg­húzódó bonyolult, fénytöréses világba szeretnék behatolni. Az előbb elmondottakból kitűnik, hogy természetesen ezt sem fo­gom megvalósítani. De most, miután így félrevezettem a köz- érdeklődést, lehet, hogy egy duplafenekű csellel önmagamat is becsaptam, és mégis meg­írom. lemes meglepetést szerzett a Samu Katalin által vezetett pel sőci (Plešivec) lánykórus. Ra­gyogó egység, tiszta intonáció, fiatalos jókedv jellemezte elő adásukat. Ha javítani tudnak a befejező dallam kissé monoton előadásmódján, többeknek lehet majd öröme éneklésükből. Az est talán legnagyobb élményét nyújtotta a IV. kategóriában éneklő szesztai (Sesta) női éneklőcsoport. Nemcsak dalvá­lasztásuk, de előadásuk is kellő színvonalú volt. A végtelenül fegyelmezett, pontos előadáshoz tiszta hangzás párosult. Ebben a kategóriában jól szerepeltek még a zsarnóí (Žarnov) és a kecsői asszonyok. Az V. kate­góriában főleg Ulman Gábor és a tornagörgőiek (Hrhov) citera- játéka tetszett. Ulman előadott számai azonban egyelőre ritmi- kailag kifogásolhatók. A torna­görgőiek erénye a citerák kiváló hangolása és az egységes játék volt. A VI. kategóriában, amely először szerepel e népművészeti versenyen, élményt jelentett a Katyi házaspár és a borzovaiak tánca. Jó volt látni improvizá­ciós készségüket; a délutáni fő­próbán táncoltakat az esti fel­lépésen egészen mással cserél ték föl. Persze, ez az értékelés nem azt jelenti, hogy az említettek résztvevői az országos döntő nek, hiszen még két elődöntő következik, a végső sorrend csak ezután alakul ki. összege­zésként elmondható, hogy Tor­naváralján színvonalas, jő nép- művészeti versenynek lehettünk szemtanúi. Kisebb szakmai hi­bák azonban fölmerültek. Több éneklőcsoportnál rosszak az in­dítások, ami a hangforrás hiá­nyából ered. Aki vállalja, hogy színpadra lép, nem bízhat sem­mit a véletlenre. A rosszul fel- hangolt citerákat is kellemetlen volt hallgatni. Nem lenne teljes a beszámolóm, ha nem dicsér­ném a kitűnő rendezést. Igazán ritkán fordul elő, hogy ilyen gördülékenyen kövessék egy­mást a műsorszámok. Ennek is tulajdonítható, hogy a közönség jól szórakozott és nem fáradt el. Köszönhető ez még a CSE­MADOK KB és a CSEMADOK kassai (Košice) Járási Bizottsá­ga dolgozóinak, valamint a tor­naváraljai vezetőknek és a nagyszámú, lelkes közönségnek, őszintén remélem, hogy a kö­vetkező két elődöntőről és az országos döntőről is elmondhat­juk ugyanezt. JARÄBIK IMRE Az ősbemutató kapcsán kér­deztük meg az állami-díjas drá­maírót, vajon a több mint négy ven évvel ezelőtt alkotott mű minek köszönheti Időszerűsé­gét? — Úgy érzem, darabom ép pen annak köszönheti színre vi­telét, hogy máig élő tanulságai vannak. Gedeon Györgynek, az apának összeütközése a prágai főiskolán tanuló, erősen a má­hoz. kötődő és goudolatvilágá- ban szociális érzésű fiával, olyan elvi harcot eredményez, amelyből a ma élők okulhat­nak. Megírására annak idején az a tény ösztönzőit, hogy a dzsentri világ összeomlását em berközelből figyelhettem. Ge deon Györgyben sok a rokon­szenves vonás, ós ez teszi bu­kását tragikussá. Imre fia már azoknak a fiataloknak a képvi­selője, akik Idővel elértek a szocializmushoz, és az új rend előfutárainak' mondhatók. A Magyar Területi Színházat alig hanem ez az előre mutató szán­dék vezette színművem bemuta­tásához. • A korszerű színháznak lét- eleme a szerző, a rendező és a dramaturg közös alkotó munká­ja. Ez az előkészítő munka va­jon milyen változásokat ered­ményezett a Gedeon ház eseté ben? — Kevés volt az előkészítő munka, miután a darab rende­zője, Takáts Ernőd teljes égé síében megértette mondaniva­lóm lényegét. Megértette intel meimet, s ezen a téren nem volt szükség nagyobi) erőfeszítések­re. Ugyanez vonatkozik Kmecz­kó Mihály dramaturgra, aki ha­sonló megértéssel viszonyult színművemhez. Természetesen, minden színpadi alkotásnak szüksége van dramaturgra, aki tisztázza a hiányosságokat, s eltünteti a szerkezetben esetleg mutatkozó hibákat. • Az Öt dráma című könyvé­ben olvastam újra a ma este be­mutatásra kerülő színművet, s úgy tetszett, mintha az vesztett volna irodalmi értékéből. Ügy érzem, az írott darab' túlfűtött, szereplői a kelleténél liraib bak. — Tökéletesen így van. Mai szemmel a darab túlfűtött, da ez a kor tünete. Annak a kor­nak. amelynek színháza alig is­merte még — s ez különösen a magyar színpadra vonatkozik — az abszurdot és a groteszket. Talán ennek is tulajdonítható, hogy Kmeczkó Mihály a harma­dik felvonás egyik jelenetét a darab kezdetére tette, törölve így a záróképek detektív jelle­gét — felerősítve magát a drá­mát. • Hogyan fogadták színmű­vét a színészek, s a színház munkatársai? — Egyetlen próbán sem je leniem meg, nem mehettem el, hiszen már nem vagyok a leg­fiatalabb, de tudomásom sze­rint a színészek igén lelkesen próbáltak, és mindenképpen re­mélik, sikerre viszik a darabot, s hogy a közönség megtalálja benne, mint említettem, a máig élő tanulságokat. Örülök, hogy Gedeon György szerepét Bugár Béla alakítja, s kiváltképp an. nak, hogy a feleségét az álta­lam nagyon tisztelt Ferenczy Anna. Persze, a többiek is mind jó nevű színészek, akik már na- gyón sokszor bizonyították te­hetségüket, azt, hogy művésze­tük nemzetiségi kulturális éle­tünk nélkülözhetetlen hordozó­ja­• Jelenleg dolgozik e úf színpadi művön? —» Csupán gondolatban. Utol­só színpadi művem, a Párbaj, a Kortársban jelent meg két foly­tatásban, 1972-ben, Simon Ist­ván szerkesztésében. Akkoriban nem került színpadra. Területi színházunk, remélem, egy ké­sőbbi időpontban bemutatja ezt a darabomat is. Jelen pillanat­ban a két háború közt megje­lent prózám és a közelmúltban megjelent novelláim összeállí­tásán dolgozom. Kötetben alig-1 hanem csak nyolcvanban jelen­nek meg ezek a munkáim, hi­szen a jövő esztendőben a Ma­dách kiadónál önéletrajzi triló­giám befejező kötete lát napvi­lágot A hallgatás címmel. A drámaírásról azonban nem mondtam le. Ha egészségem engedi, a jövő esztendőben egy misztérium játékot szeretnék ír­ni. —SiZÓ— Ma este ősbemutató a Magyar Területi Színházban Ősbemutató lesz ma este a Magyar Területi Színházban. Olyan művet tűzött műsorára a MATESZ komáromi társulata, amely nyomtatásban ugyan már 1948-ban megjelent, méghozzá szlovák fordításban (Osveta. Martin), valójában azonban negyvenöt évig várta a felfede­zését. A három egyfelvonásos után (Charmáine, 1931; Májusi dér, 1933; Szlovenszkói legenda. 1934), amelyet a Prágai Magyar S rlap, illetve a Magyar Újság zölt, a Gedeon ház Egri Vik­tor első — nem egyfelvonásos — drámája. A szerző a harmin­cas évek elején írta ezt a mű­vét. A dráma cselekménye a két világháború között, ponto­sabban az 1929/33-as világgaz­dasági válság idején játszódik egy „Vág menti faluban“, Ge­deon házában, kora nyáron, délutántól hajnalig. Apa és fia személyében két világ ütközik meg egymással. A történelem hirtelen összezsugorodik. Idő­ben „délutántól hajnalig“, tér­HOLNAP KEZDŐDNEK A BRATISLAVAI ZENEI ÜNNEPSÉGEK Holnaptól két héten át a szlovák főváros lesz az európai zenei élet egyik központja. A Prímás Palotában ünnepélyesen megnyitják a XIV. Bratislavai Zenei Ünnepségeket, amelyek színvonalukkal, látogatottságuk­kal évről évre hazai kulturális életünk jelentős eseményei kö­zé tartoznak. Világhírű zenekarok, szólis­ták és karmesterek lépnek föl a két hét során, s minden bi­zonnyal újabb maradandó élmé­nyeket szereznek a zenekedve­lők széles táborának. A Bratis­lavai Zenei Ünnepségek immár hagyományosan lehetőséget, fó­rumot teremtenek a fiatal mű­vészeknek is, hogy számot ad­janak tehetségükről, s elindul­janak a világhír felé vezető rö­gös, s mégis gyönyörű úton. Az elmúlt években több olyan fia­tal művész mutatkozott be Bra­tislavában, akiknek a nevét itt tanulták meg a szakemberek és a nézők, s azóta már sok em­lékezetes hangversenyen igazol­ták kivételes képességeiket. Nehéz a választás a gazdag műsorból, nem könnyű valakit vagy valamilyen együttest ki­emelni, mert annyi a figyelem­re méltó, kivételes élményt ígé­rő esemény. A rangsorolás min­den igénye nélkül hadd hívjuk föl a figyelmet Igor Ojsztrah világhírű szovjet hegedűművész­re. az osztrák Jürgen Demusra, az angol Lothar Faberre, hazai művészeink közül Klára Havit- kovára, Peter Toperczerre és Marian Lapšanskýra. Vendé­günk lesz Kobajasí Kenicsiro, a Filarmoníci di Rologna, a Var- sóí Nemzeti Filharmónia, a prágai FOK szinfonikus zene­kar. Nagy várakozás előzi meg a Weimarí Német Nemzeti Színház operaegyüttesének, va­lamint a bécsi Staatsopernek a fellépését is. A zenei ünnepségek fontos eseménye lesz a IX. Interpó- dium, valamint az operaéneke­sek nemzetközi versenye. A Szlovák Filharmónia előcsarno­kában emlékkiállítás nyílik Ján Nepomuk Hummel születésének 200. évfordulója alkalmából. A bratislavai Városi Művelődési Otthonban a jövő héten nemzet­közi konferenciát rendeznek Bratislava zenei hagyományai 1948—1978 címmel. Az egyete­mi könyvtárban pedig zenei ki­adványok, zenei tematikájú könyvek nemzetközi kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.-y-f ben Gedeon Györgytől Gedeon Imréig. S bár Imre az új esz­mék megszállottja kifinomult szociális és igazságérzettel ren­delkezik, mégsem a forradalom tüze perzsel ezen a tájon, ha­nem egy csodálatosan szép kö­zépkorú asszony tüze pusztít a Gedeon házban. A deli Lili érett bájai előtt nen^snk az idősel>bik Gedeon hajol meg hó­dolatteljesen immár hosszú esz­tendők óta, hanem az ifjú Ge­deon egész emberi lényével is megbűvölve gyökerezik a szép asszony mellé. Lili lángja nem­csak perzsel, hanem fényes is: oda is bevilágít ahol eddig sö­tétség volt. fis a fény elől me­nekülni készülnek a bogarak, a sötétben kushadó bogár-embe­rek... Lili tüze fényes, de fék­telen: önmagát is elvakítja, ön­magát is elpusztítja. A dráma törvényei szerint így lesz ez a tűz tisztító, pedig még nem a forradalom tüze, csupán annak távoli visszfénye. Ezt a darabot Faragó Ödön a csehszlovákiai magyar színtár- társulat akkori igazgatója 1936- ban színre akarta vinni, de mi­után csak egyhetes próbaidőt ígért, Egri Viktor lemondott a dráma bemutatójáról, okulva írókollégát rossz tapasztalatai­ból. 1948 után több szlovák és szlovákiai magyar műkedvelő együttes játszotta sikerrel ezt a színjátékot. Gedeon Györgyöt, ezt a pusz­tulásra itélt vagy inkább vesz­tébe rohanó dzsentroid figurát Bugáf Béla játssza. Gedeon Im­rét, az új eszmék megszállott­ját Holocsy István alakítja. A végre válaszúira kényszerülő Anna, Gedeon György felesége: Ferenczy Anna. Katalin, Gedeon nővére Lőrincz Margit, Lili, a szép delnő: Kuczman Eta. A to­vábbi szerepekben Ropog Józse­fet és Turner Zsigmondot lát­hatjuk. Az előadás rendezője Takáts Ernőd. Bemutató ma este, fél nyolc­kor Komáromban (KomárnoJ a Szakszervezetek Házában. KMECZKÓ MIHÁLY 1978. X. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents