Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-28 / 298. szám, szombat
ĽUBOMÍR ŠTROUGAL ELVTÁRS BESZÉDE / Fol y tot as a 3. oldalról) A München előtti köztársaság távolról sem valósította meg azokat a reményeket, amelyeket a nép f fizott hozzá. Húszéves fennállása alatt azonban dolgozóink sok olyan értéket teremtettek, melyekét nemzeteink jogosan tisztelnek. A kiváló ipari termékek, a cseh és a szlovák kultúra számos kitűnő alkotása, épité- tészeink remek alkotásai, a csehszlovák tudomány eredményeinek nemzetközi elismerése — mindez azt bizonyítja, hogy a széles néprétegek al- kotóan ki tudták használni azo kát a korlátozott lehetőségeket is, amelyeket a burzsoá állam nyújtott. A nemzetiségi kérdés problémái ellenére, amelyeket a burzsoázia nem tudott és nem is akart megoldani, a 20 év megerősítette a két testvéri nemzet közös államban való egyenjogú együttélése koncepciójának helyességét, életképességét és létjogosultságát az európai és a világeseményekben. Csehszlovákia példája azonban újból bebizonyította, hogy a kapitalizmus nem tudja szavatolni a termelőerők állandó és harmonikus fejlődését, nem tudja megoldani az alapvető társadalmi problémák e^vikét sem. Ezért a kommunista párt táljai jelentették az egyedüli igazi elvi és következetes alternatívát a burzsoáziával és politikájával szemben. Már Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalapítói a párt megszületésekor vázolták a közös, Igazságosabb, szocialista és valóban humánus társadalomért folytatott küzdelem programját. így a munkásosztály és a többi dolgozó látta, hogy a kommunista párt bátran harcolt igazságos követeléseikért. A kommunisták álltak a kenyérért, a széles rétegek jobb életfeltételeiért folytatott osztályharc élén. A kommunisták védték a rséh és a szlovák nemzet és e nemzetiségek dolgozóinak érdekeit a cseh burzsoázia elnyomó politikájával szemben. A kommunisták kitartóan követelték azoknak a demokratikus elveknek következetes megvalósítását, amelyeket a köztársaság megalakulásakor tűzött ki. A kommunisták voltak azok, akik a köztársaságnak a hitleri fasizmus által való veszélyeztetése idején bebizonyították, hogy köztársaságunk függetlenségét csak a világ első szocialista országával szilárd szövetségben lehet megvédeni, és akik a köztársaság sorsdöntő perceiben igazi hazafiasságtól tettek tanúságot. Áldozatos küzdelem a dolgozók igazi hazájáért Nemzeteink nem felejtették el a München előtti köztársaság 20 évének tapasztalatait. Ezek a tapasztalatok arra ösztönöztek, hogy fokozatosan kU alakuljon a széles nemzeti front a becsületes hazafiakból, munkásokból, földművesekből, értelmiségiekből, a hazai és a külföldi ellenállásban tevékenykedő fasisztaellenes burzsoáziából. Ezért dolgozó népünk mély megértéssel fogadta a kommunisták javaslatát — hogy a Csehszlovák Köztársaságot teljesen új alapokon újítsák fel. Nem volt azonban könnyű ennek az irányvonalnak a meg- -••’ifisítása azokkal a még mln- befolyásos erőkkel szem- amelyek a München előt- viszonyok felújítását tartották kívánatosnak. Hosszú, bonyolult, drámai út vezetett 1945 májusához, amikor hazánkat felszabadította a hős dicső szovjet hadsereg. A cseh és a szlovák nép nemzeti felszabadító mozgalma a szabadságért és az állami önállóságért, azok közé a fejezetek közé tartozik, amelyek arany betűkkel íródtak nemzeteink úlkori történelmébe. A sok áldozatot követelő küzde-> lem kifejezte a szabadságvágyat, azt a kívánságot, hogy az új köztársaságban a viszonyokat úgy rendezzék, hogy a köztársaság valóban a dolgozók hazája legyen, valóban népi, szociális és nemzetiségi szempontból igazságos haza legyen. Nemzeteinknek ebben a hősi harcában a legnagyobb érdem azokat a csehszlovák hazafiakat illeti, akik a széles körű hazai ellenállásban, a dicső Szlovák Nemzeti Felkelésben, a cseh nép májusi felkelésében a nép szabadságáért, szebb jövőjéért küzdöttek. Felbecsülhetetlen érdemeket szerzett az első csehszlovák hadtest és parancsnoka, Ludvík Svoboda hadseregtábornok, a nagy hazafi, és mindazok, akik a második világháború többi frontján is a fasizmus ellen harcoltak. Szívünkben örökké megőrizzük nemzeteink azon hű fiainak és lányainak emlékét, akik nem élték meg a felszabadulás örömteli napjait és a legértékesebbet, életüket áldozták az üj Csehszlovákia boldog jövőjéért. Soha sem felejtjük el, hogy e hitleri megszállás alóli felszabadításunkban, a nemzeti felszabadító harcunk győzelméhez szükséges feltételek kialakításában, és állami szuverenitásunk felújításában döntő szerepe volt a hős Szovjetuniónak, amely magára vállalta a fasizmus sötét erői elleni világküzdelem fő terhét és amelynek népe a legnagyobb és legsúlyosabb áldozatokat hozta a végső győzelemért. A dicső májusi napokkal, a Csehszlovák Köztársaság felszabadításával megkezdődött a csehek és szlovákok közös köztársaságának valóban új, szilárd alapjaiért folytatott küzdelem új szakasza. Ezeket a szilárd új alapokat fejezte ki már a Košicei Kormányprogram is. Ahhoz, hogy a szociális igazság, nemzeteink- és nemzetiségeink állampolgári egyenrangúságának és teljes egyenjogúságának követelményei, a kizsákmányolás, a nyomor nélküli élet és a létbiztonság megvalósuljon, le kellett leplezni és le kellett győzni azokat az erőket, amelyek a München előtti köztársaság visszaállításáért, a viszonyok megváltoztatásáért küzdöttek. Végérvényesen meg kellett oíüani a munkásosztály és szövetségesei javára a politikai hatalom kérdését. 1948 februárjában végérvényesen a társadalmi haladás és azon célok és eszmék érdekében dőlt el a nemzeteink jövőjéért folytatott sokéves küzdelem, amelyekről az előző nemzedékek álmodoztak és amelyekért harcoltak. Országunkban végérvényesen véget ért a tőkés uralom hosszú korszaka, kialakultak a döntő feltételek a szociális, gazdasági, politikai és állami kérdések minőségi szempontból új megoldásához. Ezek a kérdések már 1918-tól, Csehszlovákia megalakulása óta nemzeteink előtt álltak. A szocializmus építésének sikeres útja Á Győzelmes Február betetőzte a dolgozó nép szociális és politikai jogaiért, a nemzeteink szabadságáért, az állami szuverenitásért és a köztársaság nemzetközi biztosítékaiért folytatott sok éves osztályharcot. Ez alapozta meg azt a nagy utat, amely előtt akkoriban álltunk. Ez volt az alapja azoknak a mélyreható, sokoldalú változásoknak, amelyek egész hazánkban és tulajdonképpen minden egyes állampolgárunk* ban végbementek. Klement Gottwald kommunista pártunk IX. kongresszusán a szocialista építés fő irányvonalában vázolta ezeket a változásokat és elérésük módját. Oj út volt ez, amelyet sikerek, akadályok, nehézségek és tévedések kísértek. Népünk azonban sikeresen telte meg ezt az utat, meg tudta oildani a gazdasági és kulturális fejlődés bonyolult feladatait, az állam és a társadé* lom irányításának feladatait. Igatzságos, demokratikus, haladó társadalmi rendet, szocializmust épített. A mai szocialista Csehszlovákia meggyőző bizonyítéka munkásosztályunk, a szövetkezeti parasztság, a dolgozó értelmiség, a nők es a férfiak milliói alkotó géniuszának, áldozat- készségének és hősiességének Valameraiyiüket, azokat is, akik nem élték meg ezeket a napokat, tisztelet, elismerés és Őszinte hálánk illeti. Az elmúlt harminc év legértékesebb eredményének tartjuk, hogy a dolgozók új szerepet töltenek be a társadalomban és egész életükben jelentős változások mentek végbe. A dolgozó ura lett saját jövőjének. a történelmi fejlődés döntő szubjektumává vált. Megtanult uralkodni, megtanulta közös ügyeink igazgatását. Éppen ez jelenti szocialista demokráciánk legkifejezőbb és legtipikusabb oldalát, amely lehetővé teszi annak az elvitathatatlan jognak a széles körű érvényesítését, hogy mindenki- részt vegyen a közügyekre vonatkozó döntésekben, az állam igazgatásában. Ebben rejlik az emberek kezdeményezésének és alkotó aktivitásának, általában országunk dinamikus, szociális, gazdasági és szellemi fejlődésének erős forrása. Mindennek szemléltető bizonyítéka a társadalom sokoldalú forradalmi átépítése, amely a tudományos szocializmus elvei alapján ment végbe. Gazdaságunkban és az egész szociális területen az elmúlt harminc évben egyedülálló változások mentek végbe, amelyek elvi jelentőségűek minden egyes állampolgár és az egész társadalom életében. A több száz magas műszaki színvonalú új gyár, a számos villanyerőmű, bánya és más létesítmény megváltoztatta köztársaságunk gazdasági térképét és hozzájárult ahhoz, hogy a nemzeti jövedelem által kifejezett gazdasági erőnk ma 5,5- ször nagyobb, mint harminc évvel ezelőtt. Területi elosztása sokkal egyenletesebb, mint a múltban. Büszkén leszögezhetjük, hogy nálunk, a szocialista Csehszlovákiában nincs elmaradott terület. Több millió lakást, több ezer új iskolát, oktatási, egészségügyi, kulturális és sportlétesítményt építettünk. Városaink és falvaink megszépültek. Országunk gazdasági erejének szilárd alapja az erős, korszerű ipar, amelynek termelése a szocialista építés éveiben a tízszeresére növekedett. Országunk a fejlett ipari országok közé tartozik. Kiépítettünk több új haladó ipari ágazatot, köztük olyanokat is, amelyek hozzájárulnak a nagyszabású űrkutatási és nukleáris védelmi erejének megszilárdításához. Iparunknak döntő érdeme van abban, hogy nagy mértékben megváltozott országunk szerepe a nemzetközi munka- megosztásban. Az előző évektől eltérően, amikor túlnyomórészt közszükségleti cikkeket exportáltunk, ma kivitelünket főleg gépek képezik, amelyek megtestesítik munkásaink, tudósaink, műszaki szakembereink jó munkáját és ügyességét. Arra törekszünk, hogy ezen a téren tekintélyünket ne csak megőrizzük, hanem tovább növeljük országaink gazdaságának teljesítőképességét. Valóban korszakalkotó változások mentek végbe mezőgazdaságunkban. A kis- és közép- parasztoik megnyerése a szocializmus támogatására és a mező- gazdaság átépítése történelmi változást jelentett nemcsak a mezőgazdasági termelés jellegében, hanem falvaink életmódjában és a földművesek gondolkodásában Is. A szövetkezeti földműves ma szakképzett szakember, aki döntően befolyásolja a mező- gazdasági nagyipari termelés fejlődését, érvényesíteni tudja a gépi technikát és a tudomány legújabb ismereteit. Az az óriási változás, amely falvainkban a szociális, kulturális területen ment végbe, lehetővé tette egy régi probléma megoldását — enyhítette a város és a vidék, a munka, az élet közti nagy különbségeiket. Nemzeteink anyagi és szellemi gazdagságához nagymértékben hozzájárultak a tudomány, a kutatás és a technika dolgozói is. Jó munkájuk eredményeképpen ezen a téren is sok nagy, nemzetközileg elismert sikert értünk el. Az űrkutatás történetében sohasem feledkeznek meg arról, hogy a Szovjetunió s ez Egyesült Allamotk után Csehszlovákia volt a harmadik ország, amelynek állampolgára a csillagok felé repült. A szocialista társadalom építésének egész időszakában a tudomány os-műszaki haladás meggyorsítására és hatékonyságának sokoldalú növelésére törekszünk. Ahhoz, hogy lépést tarthassunk a nemzetközi fejlődéssel, tanulnunk kell a többi országtól, elsősorban ki kell használni a szocialista közösség, főleg a Szovjetunió hatalmas, tudományos-műszaki erejét. Ezzel párhuzamosan átgondoltan és következetesen el kell mélyítenünk a specializáció és a kooperációs kapcsolatok gyors fejlesztése révén a nemzetközi integrációt. Derűlátás, munka- és társadalmi aktivitás Kedvező feltételeket teremtettünk az emberek nyugodt, boldog, értelmes életéhez, személyiségük sokoldalú fejlődéséhez, (képességeik egyre teljesebb érvényesítéséhez. Már a múlté az ember ember általi kizsákmányolása, a munkanélküliség, egész területeik és rétegek nyomora és éhezése, a betegségtől és a megörege- déstől való félelem. Állampolgáraink többsége és elsősorban ifjúságunk számára ez már csak történelem. Tudatukban már természetesnek; számít szocialista jelenünk. Fontos tényező a szemükben a szociális biztonság, a magas kulturális színvonal, az anyagi jólét és további fejlődésünk megbízható távlatai. A mai világban ez egyáltalán nem természetes. Állampolgáraink életszínvonalának alapvető mutatói az elmúlt három évtizedben töretlenül fejlődtek. A szociális-gazdasági fejlődés stabilitása jelenti a szocializmus egyik legnagyobb előnyét. Ebből merítik az emberek a kommunista párt és a szocialista állam politikája iránti bizalmukat, ebből táplálkozik a pozitív szociális, politikai légkör, amely társadalmunkat ma jellemzi. Az anyagi jólét fejlődésével párhuzamosan példátlanul fellendült társadalmunk szellemi élete. A művelődés kútforrását megnyitottuk mindenki előtt, s egész nevelő-oktató rendszerünket úgy fejlesztjük, hogy a lehető legjobban megfeleljen a fejlett szocialista társadalom igényeinek és szükségleteinek. A szocialista kulturális forradalom folyamata igazolta és igazolja, hogy haladó kultúránk és művészetünk mindig nemzeteink történelmi sorsával szoros összefüggésben fejlődött. A népi és a forradalmi hagyományok éltették, merített a legjobb műalkotásokból, amelyek a cseh és a szlovák kultúra aranyalapját képezik, s tovább fejlesztette ennek a kultúrának legnagyobb irányzatait. Kultúránk és művészetünk nem szi- getelődik el korának politikai és szociális küzdelmeitől, hanem ellenkezőleg, a történelmi átalakulás mind aktívabb részévé válik. Az emberek új helyzete a társadalomban, a létbiztonság elmélyülése és szüntelen szi- lárdulása, a szocialista demokrácia fejlődése döntő mértékben elősegíti a társadalmi tudat pozitív átalakulását, az olyan légkör kialakulását, amelyet derűlátás, széles körű munka- és társadalmi aktivitás és a jövőbe vetett szilárd bizalom jellemez. Az embereknek nálunk nem kell attól tartaniuk, hogy segítség nélkül magukra maradnak, vagy annak keserű tudatától, hogy a társadalomnak nincs rájuk szüksége. Hiszen az állam minden polgáráról való sokoldalú és rendszeres gondoskodás, a sorsa, az elégedett élete és a teljes érvényesülése iránti őszinte érdeklődés a szocializmus egyik leglényegesebb vonása. S éppen az ember az, aki az új élet építése és formálása folyamatában a legnagyobb átalakuláson megy át. Mindinkább elvesznek a múlt ködében — s erre sokoldalúan törekednünk kell — a kispolgári örökséggel terhelt olyan emberek, akik hajlamosak arra, hogy többet elvegyenek, mint amennyit adnak. A jelen és a jövő most egészen más embereiké, azoké, akik bensőleg azonosultak a szocializmus alapelveivel, akik teljesítőképesekés szakmailag hozzáértők, akik nem félrehúzódva akarják szemlélni azt a nagy és kilátásokkal kecsegtető müvet, amelyet valamennyien közösen hozunk létre. — Ezek az emberek — a becsületes és lelkiismeretes munkások, parasztok, technikusok, tudósok, tanítók, valamint más' hivatások és szakmák képviselői, reményekre feljogosító és már a győzelmes szocializmus feltételei között növekvő ifjúságunk — ennek az országnak a kenyere és sója. Soraikba tartoznak mindazok, akik életükben és munkájukban nap nap után kinyilvánítják szeretetüket és hűségüket atyáik és nagyatyáik földje, szülőföldjük iránt, amelyben szilárdan gyökeret vertek. Eddigi fejlődésünk minden időszakában azok az emberek kerültek előtérbe, akik a munka és az élet iránti új viszony úttörőivé váltak. Korunk sotk- ezer új hőse fejlődött ki. Az Ő érdemük, hogy előrehaladást értünk el a társadalmi élet minden területén, hogy feltártuk és feltárjuk a szocialista rendszernek, a szabad munkának és a társadalmi kezdeményezésnek kimeríthetetlen erejét és lehetőségeit. Joggal büszkék vagyunk mindarra, amit szocialista társadalmunk létrehozott és létrehoz az ember javára, elégedett és minden vonatkozásban kiteljesedett élete érdekében. A cseh és a szlovák nemzet történelmében melyik korszakban játszódtak le a miénkhez hasonló nagy és fordulatot jelentő eseményeik? Előttünk mikor és mely nemzedék lépte át rövi- debb időn belül a régi és az új világ mély barázdáját, melyik bontakoztatta ki és alakította át olyan méretekben és olyan mélységben a létfeltételeket és önnönmagát is, mint éppen a mi nemzedékünk? Igaz, nem kerültük el a hibákat és a tévedéseket, a keresést és kísérletezést. Végül is a legfontosabbak az eredmények, az általunk elültetett és beoltott fa gyümöl* csei. Ezek az eredmények örö-< met váltanak ki az egész népben, barátaink körében és elismerést határaink túloldalán. Az általunk bírált fogyatékosságokkal és hibákkal, ame* lyeiknek kiküszöbölésére a kommunista párttal, az egész Nemzeti Fronttal együtt törekedett hazánk minden becsületes állampolgára, igyekeztek saját érdekeikre és céljaikra visszaélni a jobboldali és a szocialistaellenes erők. Külföldi befolyásra támaszkodva, 1968-ban széles fronton egyeztetett támadást intéztek munkásosztályunk és dolgozó népünk forradalmi vívmányai elten. A Szovjetunió és más testvérországok internacionalista segítségének köszönhetően ez az ellenforradalmi kísérlet csődöt szenvedett, hazánkban a szocializmust megmentettük és létrejött nemcsak a viszonyok fokozatos konszolidálásának, hanem a társadalmi élet minden területén a további fellendülésnek a feltételei is. A CSKP új vezetőségének, élén Gustáv Husák elvtárssal, történelmi érdeme, hogy elfogadtatta és megjárta az akkori válság elvszerű kiútját. A pártot és a társadalmat helyesen orientálta Csehszlovákiában a szocializmus további fejlesztésére, belső életadó erőforrásainak felhasználása útján, szilárd kapcsolatban és együttműködésben a testvéri szocialista országokkal, főleg a Szovjetunióval. A hetvenes éveikben a CSKP XIV. és XV. kongresszusa (Folytatás az 5, oldalon űr szó 1978. X. 28.