Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-26 / 296. szám, csütörtök

A BRATISLAVAI ZENEI ÜNNEPSÉGEKÉ Coriolanus — egyelőre vendégként Az idei Bratislavai Zenei Ün­nepségek bővelkedtek zenei ér­dekességekben. A zenekedvelő közönség kedvére válogathatott a hazai és küMöldi szimfoni­kus zenekarok, kamaraegyütte­sek, opera- és balett-társulatok, szólisták színes műsorában. Az operabarátok nagy érdek­lődéssel várták a Weimarí Nemzeti Színház művészeit, akik Ján Cikker Coriolanus cí­mű operájával mutatkoztak be. Az ő érdemük, hogy nemzeti művészünk darabja szlovák színpadon is bemutatásra ke­rüli. Az opera ősbemutatója 1974. április 4-én a prágai Smetana Színházban volt, s még ugyan­abban az évben Mannheimben is színre került. A weimari Nemzeti Színház tehát már a harmadik társulat, amely szín­re vitte Cikker hatodik operá­ját. Cikker első két nemzeti tár­gyú operája után (Juro Jánošík, Beg Bajazid) a világirodalom remekműveiből meríti témáját. A Coriolanus irodalmi alapja Shakespeare azonos című tra­gédiája. A librettót, szokásához híven saját maga írta, biztosít­va így a szöveg és a zene tö­kéletes szimbiózisát. • Az opera középpontjában a római patrícius hadvezér Gajus Március Coriolanus (i. e. 500 évvel), és a római polgárok közti konfliktus áll. Az opera cselekményének fő alapgondo­lata a szülőföld iránti svítere- tet és hűség problémája. A weimari operatársulat az NDK-ban 1977-ben rendezett csehszlovák napok alkalmából mutatta be Cikker operáját. Erhard. Warneke, a színház igazgatója, egyben a Coriolanus rendezője, Dagmar Kovárovával folytatott interjújában a követ­kezőket mondotta: „A mi Co- riolanusunk értelmezése egy tragikusan vergődő ember el­képzeléséből indult ki, akinek cselekedeteit és döntéseit ha­talmának tudata és a felelős­ség sejtése okozta feszült lelki állapot irányítjaNagyra érté­kelte Ondrej Lenárdnak, < a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekara fődirigensének közre- műkö'-ését. Közös munkájuk igyekezete meghozta gyümöl­csét. Irányításukkal az opera igényes technikai és művészi tényezőit az operatársulat ki­válóan megoldotta. Ondrej Lo- nárd rutinos biztonsággá,1 diri­gálta az előadást. Az énekesek közül figyelemre méltó művé­szi élményt nyújtott Wolfgang Ruhl Coriolanus, Nelly Delibaš Virgilia és Annemarie Queck, Coriolanus anyja szerepében. Az énekesi produkció helyen­ként merevnek tűnt, aminek magyarázata, valószínűleg, a német mentalitásban keresen­dő. Az énekkar tagjai a római polgárok és a szolgálólányok megszemélyesítésében szép tel­jesítményt nyújtottak. Az esz­tétikus díszlet és kosztümök teljes mértékben megfeleltek a zenei dráma hangulatának. A Bratislavai Zenei Ünnep­ségek rendezőségének jó szer vezőkészségét dicséri a Corio­lanus bemutatása. Reméljük, az opera hamarosan helyet kap a Szlovák Nemzeti Színház reper­toárjában is. Az érdeklődők az OPUS ze­nei kiadó jóvoltából, hangle­mezről már megismerkedhet­nek Cikker e jelentős alkotá­sával. HULKÖ MÄRTA Két este a Cseh Filharmonikusokkal A világhírű cseh filharmoni­kusok két napon át voltak a Bratislavai Zenei Ünnepség ven­dégei. Az első estén a zenekar élén Kobajasi Ken-lcsiró, a ná­lunk is jól ismert fiatal japán karnagy állt, akit 1974-ben is­merhetett meg Európa zeneér­tő közönsége, miután elnyerte a budapesti nemzetközi karmes­terverseny fődíját. Első számként Hector Ber­lioz Római karnevál című nyi­tányát hallottuk. A népszerű darab eleven, olaszos hangu­latát, érzékeny hangzással kel­tette életre a karmester. Eugen Suchoií rapszodikus szvittjének zongoraszólóját Klára Havlíko- vá érdemes művésznő játszot­ta, aki a Suchofí-művek egyik legavatottabb és legelismertebb előadója. A hangversenyt Igor Sztravinszkij Tűzmadár című táncjáték-szvittjével fejezték be. Ebben a darabban a közön­ségnek valóban élményt nyúj­tott Kobajasi Ken-lcsiró kar­mesteri tudása, élvezetes ve­zénylési technikája, tempera­mentumos előadásmódja. A Tűzmadár fékevesztett ritmu­sait szinte az egész testével di­rigálta; előadását nemcsak hallgatni, látni is élvezet volt. A Cseh Filharmonikusok má­sik koncertjén Václav Neumann egyszerű, keresetlen természe­tességgel, mély átéléssel vezé­nyelte Bohuslav Martinu 3. szimfóniáját. Martinü műve a második világháború borzal­mait, a szerző egyértelmű el­lenállását és ítéletét tükrözi. Köztudott, hogy e mű megszó- laltatójának nincsen könnyű feladata, a kiváló cseh együt­tes játéka azonban minden vá­rakozást fölülmúlt. Joseph Haydn C-dúr gordonkaverse­nyét a páratlan muzikalitású és technikájú fiatal gordonka- művész, Arto Noras szólaltatta meg. A prágai Nemzeti Könyv­tár zenei osztályán 1961-ben megtalált versenymű, a gordon­kairodalom talán legnehezeb­ben tolmácsolható műve, amely tökéletes virtuozatást kíván. E kívánalomnak a finn szárma­zású művész ragyogóan eleget tett. A Cseh Filharmonikusok felkavaróan szép muzsikálással szólaltatták meg Leoš Janáček Symfoniettáját. Václav Neu­mann ismét bizonyította, hogy a cseh-morva zenei kincstár egyik legnagyobb szakértője. Nem véletlen, hogy a közön­ség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta az est művészeit. SCHLOSSER KLÁRA öt esztendő termései Cseh irodalmi kiállítás Bratislavában A bratislavai Tatran Kiadó kulturális éo tájékoztatási köz­pontjában figyelemre méltó ki­állításon ismerkedhetnek meg az érdeklődők a mai cseh iro­dalommal. A kiállítás — melyet a Tatran és a prágai Českoslo­venský spisovatel kiadó közö­sen rendezett — két fő célt követ: egyrészt, hogy bemutas­sa a nagy hagyományokkal bí­ró cseh könyvkiadó arcélét, másrészt, hogy bevigye a szlo­vákiai irodalmi köztudatba az eddig kevéssé ismert — főként fiatal vagy nem túlságosan pro­pagált — írók nevét, egy, eset­leg több könyvük révén. A mintegy 160 művet felso­rakoztató kiállítás anyagát zö­mében az utóbbi öt esztendő terméséből válogatták a rende­zők. Hangsúlyozni sem szükséges, hogy a kiállításon látható va­lamennyi mű a Československý spisovatel kiadónál jelent meg. lit kell tudnunk erről a hírne­ves kiadóról? Mindenekelőtt azt, hogy egyike a legnagyobb és legjelentősebb csehországi kiadóknak, gondozásában jele­nik meg a klasszikus és a kor­társ cseh irodalom java része. Tekintélyét elsősorban az biz­tosítja, hogy a legnevesebb írók, költők irodalomkritikusok és -teoretikusok itt publikál­ják műveiket. A kiadó munká­ját írók irányítják. Igazgatója Ivan Skála, főszerkesztője Jan Pilar. Mindketten neves költők. A könyvkiadó „ars poeticája" is leolvasható egy fali karton­lapról: „Kultúrpolitikai felada­ta, hogy szüntelenül segítse je­lenkori irodalmunk fejlődését, hogy megteremtse az optimális feltételeket és a kellő teret va­lamennyi írónk új műveinek kiadásához, bármely nemzedék képviselői legyenek is, azonkí­vül az Is, hogy felkutassa és felfedezze az új fiatal írótehet­ségeket. A kiállítás rendezői a kiadó profilját bemutatandó megkísé­relték szemléletesen a látogató elé tárni az egyes kiadói so­rozatokat. A Československý spisovatel publikációnak több­ségét — hagyományosan — so­rozatokban adja ki, amelyek­nek megvan a maguk kialakult olvasóközönsége. A legjelentő­sebb sorozatok: Klub prátel poezie (Versba­rátok Klubja) — 13 művet ad ki évenként, ebből négy köte­lező, nyolc választható, egy ju­talomkötet (ízléses kivitelben). Slunovrat (Napforduló) — szintén a szép könyv barátai számára készül; 11 klasszikus cseh költői és prózai mű jele­nik meg itt, 4 más-más sorozat- emblémával — egy jutalomkö­tettel. České básne (Cseh versek) — a cseh költészet újdonsá­gainak legjelentősebb sorozata; fiatal és hírneves költők művei egyaránt megtalálhatók benne. Magas színvonalát számos ki­tüntetett publikáció jelzi. Žatva (Aratás) — A mai cseh prózairodalom termését két — egy kis (Malá žatva) és egy nagy — sorozatban adja közre, a kezdő írók köteteitől a legnevesebb írók könyvéig. Portréty spisovatelű (író- portrék) — Klasszikus és je­lentős írókról szóló monográ­fiák jelennek meg a sorozat­ban. A könyvművészeti látványos­ságok között említhető többek között Vilém Závada életművé­nek négykötetes díszkiadása, amely bízvást nevezhető ki­emelkedő könyvkiadói tettnek. Az irodalomtudomány körébe tartozó művek közül szeret­nénk felhívni a figyelmet né­hány fontos publikációra. Ilye­nek pl. a Slovník literárni teó­rie (Irodalomelméleti szótár), Čítanka českého myšlení o li­terature (Válogatta František Buriánek), Vladimír Dostál: S realizmem na kfižovatce (A rea­lizmus válaszúton), Josef Hra- bák: Poetika, Ladislav Štoll: Básnik a nadéje (A költő és a reménység) stb. A bemutatott fiatalabb évjáratú költők közül olyanok, mint pél­dául František Stavinoha, Jirí Kŕenek, Éva Bernardinova, Jan Kostrhun, Jirí Medek, Danielle Dušková, Václav Dušek. Ludvík Stépan — már több mint ígé­retei a modern cseh irodalom­nak. A könyvkiállítás november 1-ig tekinthető meg. (k-öj £gy hasznos néprajzi kézikönyv Nyitván megfigyelték már a néprajz iránt kevésbé érdek Iődők is, hogy bizonyos spéci fikumok, különbségek nemcsak az egyes immzetek néprajzi anyagai között . figyelhetők meg, hane^jn a nemzeti kész léten belül is. így például a? egyes magyar tájegységek né peinek is vannak olyan jelleg­zetességeik, amelyek különböz­nek egymástól. A kutatók már a néprajztu­domány kibontakozásakor föl­figyeltek erre a sajátosságra (a magyaron kívül csupán a lengyel és a német néprajzi anyagban vannak hasonló Je­lenségek). Szeder Fábián pél­dául 1819-ben a Tudományos Gyűjteményben így ír: „Nemze­tünk bővebb Ismerete végett szükséges volna hazánknak minden tájabeli nevezetesebb népeit egyenként szemre ven.' nünk, és azoknak valamennyi különösségeit feljegyeznünk “ Azóta csak­nem 16Q esz tendő telt el Az eddig elért eredmények jó összefoglalása a budapesti Akadémiai kia­dó gondozásá­ban megjelent Kósa László — Filep Antal: A magyar nép tá­ji-történeti ta­golódása című könyve. Mielőtt ma gáról a munká­ról szólnék, hadd említsem meg. hogy a szerzők a Tála si-lskola képvi­selői, amelynek fő irányvonabi az etnikai cso­portok vizsgá­lata. A munka két fő részre tagol­ható. Az első tulajdonképpen egy önálló tanulmány — Kósa László tollából —, amely vé­gigkíséri a szóban forgó téma, tehát a néprajzi csoportok vizs­gálatának egész kutatástörté­netét, majd kísérletet tesz a problémakör elméleti randsze rezésére. De legalább nagy vo­nalakban ismerkedjünk meg a szerző gondolatmenetével, amely szerint az érdeklődés középpontjába először a paló­cok kerültek — mégpedig nyel­vi különbözőségük révén — a 19. század legelején. Ezt kö­vetően, 1817-ben már egy pá­lyázati felhívás is megjelent a Tudományos Gyűjtemény első számában, amely a „Palóczság esmertetését“ tűzte ki céljául. A későbbi kutatások egyik fő célja az eredetkérdés tisztá­zása volt, ami kezdetben mind­össze romantikus feltételezése­ket eredményezett. A romanti­kus eredetkutatást végül is Hunfalvy Pál tanulmánya zár­ja, aki józan tudományos kö­rültekintéssel helyes mederbe irányítja a figyelmet. A kibon­takozó magyar néprajztudo­mány jeles képviselői próbál­tak ezután jól használható, pontos adatokat összegyűjteni a palóckérdés tisztázására. Ezek közül említést érdemel legalább Pápai Károlynak a „palóc faház“-ról írt értekezé­se, valamint a Malonyay Dezső által szerkesztett palóc népmű­vészeti kiadvány. A kutatások előrehaladásá­val mind több tudósnak fel­tűnt, hogy a palócokon kívül a magyarságnak még több, jól elkülöníthető táji csoportja van. Csaplovics János például a magyaroknak négy nagy táji csoportját különböztette meg: a palócot, a dunamellékit, a tiszamellékit és a székelyt (a tudomány mai állása szerint természetesen már sokkal több kisebb nagyobb táji egységet tudunk elkülöníteni). A székelyek körül a múlt század derekán még a palóco­kénál is nagyobb horderejű vita bontakozott ki. Itt szintén az eredetkérdés került előtér­be, amire tulajdonképpen a székelyek erős közösségi és származási tudata irányította a kutatók figyelmét. A székelyek néprajzi kutatá­sának kezdeti szakaszából min­denképpen meg kell említem nünk Orbán Balázs nevét, aki „ Varga Lajos linóleummetszete A szlovákiai maqi/ar tájak néprajzi motívumai című ciklus­ból. ' Kísérletező kedvvel Marián Polonský keramikája Kincsek kancsója ... csendül fel bennem a verssor, amikor Marián Polonský kerámiáit meglátom a szlovák képzőmű­vészek Gorkij utcai tárlati he­lyiségében. A mintegy tíz esztendeje al­kotó művész Modrán él és dol­gozik. A Kis-Kárpátok e festői fekvésű városkájának agyagmű­vészeti hagyományai és az egy­kori népi fazekasság az ihletői. Munkái ezenkívül színes képze­letről, fáradhatatlan és derűs kísérletező kedvről szólnak. A korongolt, eredeti rendel­tetésüktől megfosztott aprócska kancsók képezik kompozíciói alapmotívumát. Ragyogó szí­nes mázuk, változatos csopor­tosításuk közvetíti Polonský hozzánk intézett személyes üze­netét. Néhány művéből, mintha halk muzsika áradna (Meleg ritmus, Sötét ritmus, Akkor­dok/. Nagyméretű agyagplakettjei, amelyek felfüggeszthető ké­pek, egyben kerámiai grafikák. Halvány mázú, vagy melegen fénylő árnyalt alakjukba bele­karcolja és olykor mozaiksze­rű kis kockákkal húzza alá mondanivalóját (A szőlőskert gyermekei, Forrás, Eredményt. A Marián Polonský 1977-es és 78-as terméséből válogatott fel­vonultatott • anyag a modern agyagművészet nyelvére átírt kerámia. BÁRKÄNY JENÖNÉ a Székelyföld hatkötetes leírá­sával örökre beírta nevét a magyar helytörténetkutatás történetébe. Meg kell még em­lékezünk Kriza Jánosról, és népköltési gyűjteményéről, a Vadrózsákról, ami aztán az em­lékezetes „vadrózsapör“-nek lett ártatlan előidézője. írásom jellege és terjedelme nem teszi lehetővé a fent em­lített problémák részletesebb ismertetését, de ízelítőnek ta­lán ennyi is elég. Nézzük in­kább, milyen néprajzi csopor­tokat különböztet meg Kósa a magyarságon belül. A külön­álló néprajzi egységeket há­rom alapvető kategóriába il­leszti: Néprajzi vagy etnikai csoport, amelynek két altípu­sát határozta meg: a sajátos „mi“-tudattal rendelkező és az azzal nem rendelkező közössé­gek. Erre a két típusra a szé­kelyek, hajdúk, kunok, jászok, illetve a palócok, barkók, ma­tyók, csángók a legjellemzőbb példák. A táji csoport tulaj­donképpen egy ideiglenes meg­határozás. Olyan népcsoportot ért alatta, amelynek keretét egy földrajzi táj, vidék alkotja (pl. a Csallóköz, Gömör stb.). Nem tisztázott még, hogy ez az „egység“ milyen mértékben mutatkozik meg a népi kultú­rában. Az etnokulturális cso­port „meglétét néprajzi vizs­gálat határozta meg“, tehát nem valós közösségről van szó, csupán a tudományos kutatás termékéről (pl. Ormánság). Mindhárom csoport létjogosult­ságára több érvet sorol fel a szerző, hangsúlyozva a még bizonyításra szoruló feltétele­zéseinek esendőségeit is. A kötet nagyobbik részét le­xikonszerű összeállítás képezi, ahol minden magyar táji-nép^ rajzi csoportot külön címszó alatt, jellemeznek. A könyv, persze, még nem tekinthető egy munkafolyamat lezárásának, összegezésének; csupán a kutatás mai állását tükrözi, hiszen az elkövetkező vizsgálatok újabb, önálló nép­rajzi csoportokat határozhat^ nak meg, tovább finomíthatják ťj'jfeS a napjainkra kialakult mozaik- szerű képet. Mindezek ellené- 1975. re, igen hasznos, alapos kiad­ványról van szó, amely meg- x. 26. könnyíti a tájékozódást a nép­rajzi irodalomban előforduló táj-, illetve csoDortnevek tö­megében. LISZKA JÖZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents