Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-25 / 295. szám, szerda

Közös erűvei BESZÉLGETÉS LAKATOS ISTVÁNNAL, A FÜLEKI (FIĽAKOVO) VNB ALELNÖKÉVEL A VÁLASZTÁSI PROGRAM TELJESÍTÉSÉRŐL Azok az eredmények, melyeket az elmúlt választási idő­szakban értek el Füleken, meggyőző bizonyítékai annak,hogy a dolgozók a kommunista párt vezetésével következetesen teljesítik a CSKP XI/. kongresszusán kitűzött feladatokat. A városi nemzeti bizottság politikai szervező munkáját a Nem­zeti Front választási programjának teljesítésére összpontosít­ják. Arról, hogy a választási program feladatait hogyan valósítják meg, lakatos István, a vnb alelnöke tájékoztatott. — Nehézségek merülnek fel az időrendi terv teljesítésében, de pártszervezetünk szorosan együttműködik az utcai szerve­zetekkel, a Nemzeti Front tö­megszervezeteivel és úgy szer­vezzük a társadalmi munkát, hogy a feladatok teljesítésé­ben minél többen vegyenek részt. Figyelemmel kísérjük a feladatok teljesítését és az el­ért eredményekről nyilvános pártgyűlésen számolunk be. Hogyan alakul a város képe? — Mindenekelőtt az égető lakásproblémákat igyekszünk megoldani. Az idén száz egy- szobásos lakást adtunk át, fő­leg nyugdíjasoknak és — át' menetileg — fiatal házaspá­roknak. 1976—19tt0-ban épül fel a középső lakótelep. A Vas­út utcai lakótelepen 592 lakás épül, ebből 317 állami, 00 szö­vetkezeti, 50 vállalati. A to­vábbi 165 lakás is a Kovosmalt segítségével épül, amely 15 000 korona térítésmentes kölcsönt ad alkalmazottainak. A város területén 479 házteleket jelöl­tünk ki magánépítkezésre. A Kovosmalt dolgozói számára 20 OKAL típusú házat épít, ebből tízet már átadtak . A városnak több mint tízezer lakosa van és sajnos nincs egy nagyobb üzletünk. Három új üzlet átadása enyhített a nehézségeken. A legsűrűbben lakott területen, a Felszaba­dulás téren új bevásárlóköz­pont oldja majd meg a lakos­ság ellátását. A hat éve épü­lő központban élelmiszer, hús, gyümölcs és zöldség, valamint méter-, darab- és készáru üzlet kap helyet. Az üzletek átadá­sával, illetve a tér rendezésé­vel elkészül az első lakótelep. A jövő évben adják át a pos­tával szemben épülő élelmi- szerüzelelet és a Gottwald ut­cai üzletsort. Sajnos, késnek a járulékos beruházások. Az idén kellene átadni az új óvodát és bölcső­dét. Munkaerőhiány miatt lassú az építkezés, pedig a szülők és a vállalatok dolgozói tár­sadalmi munkával is segítenek. Az idén nyílt meg a 40 ágyas, négymillió korona érté­kű Sputnik Szálló. Ezzel meg­oldódott városunkban a szál­lodai elhelyezés és a közétkez­tetés problémája, jövőre készül el a Jednota fogyasztási szö­vetkezet losonci (Lučenec) já­rási igazgatósága üzletházának terve. Az üzletház a Hősök te­rén épül s az épületben szál­loda is lesz. — Milyen a helyzet a Z ak- ció terén? — A társadalmi munkában Ä gondoskodás egyik jelentős formája Meleg ételt kapnak az erdőgazdasági dolgozók — Hogy nagy az erdőgazda­ság? Egyike a legnagyobbak nak — mondja Stefan Fejes, a műszaki-gazdasági osztály ve­zetője. Mosolyogva teszi hozza: — Ügy szoktuk mondani, hogy a Garamtől Kassáig terjed .., A Rozsnyói (Rožňava) Erdő gazdaság valóban nagy terüle­ten törődik népgazdaságunk egyik fontos nyersanyagával, a fával. S nem csak azzal, hiszen munkájuk nagyon sokrétű, kezdve a fakitermeléstől egé­szen a környezetvédelemig. Az erdei munka — irigyelhető szépségei ellenére — ma is a nehezebbek közé tartozik, az erdőgazdaság dolgozói egész év­ben a szabad ég alatt tartóz­kodnak. Fagyban, hóban, forró napsütésben. Igénylik hát a gondoskodást is. Ám amíg egy üzemben, gyárban, vagy gazda­sági udvarban viszonylag köny- nyű üzemi konyhát, szociális helyiséget építeni, s a dolgozók zöme is egy helyen csoporto­sul, addig az erdőben, külö­nösen nagy területen ezt nehéz megoldani. A favágók, csemete­ültetők gyakran távol dolgoz­nak a központtól, lakott terü­lettől. Bratislavában hallottam, hogy a rozsnyói járásban sikerült a legjobban megoldani az erdő- gazdaság dolgozóinak étkezte­tését. Mint aztán a helyszínen elmondták, ez nagyrészt Ján Kupčok igazgatónak az érdeme, aki szívügyének tekinti a dol­gozókról való gondoskodást. A vokovicéi Arit ma nemzeti vállalat a számítástechnikai gépek hagyományos előállítója és szállítója. Az idén termelé­sének 40 százalékát exportra szállítja. Felvételünk az EC — 9080 típusú modern lyukasz­tott kártyagép adatrendezést szerkezetének a végső ellenőr­zéséről készült. (Felv.: ČSTK — Tachezy) Vele, sajnos nem sikerült szót váltani, bokros teendői másfe lé szólították. A lényeget azon­ban így Is megtudtam. Kilencszázhetven dolgozója van az erdőgazdaságnak, ebből — az idei adatok szerint — 7G3 fizikai munkás. Az 1973-ban történt összevonás óta (három körzetet egyesítettek) tizenhá­rom részleg dolgozik egy irá­nyítás alatt. Ebből két fatelep — Hárskút (Lipovník) és Betlér (Betliar). A termelési munka­tervekkel együtt lett közös gond a dolgozók étkeztetése is. Igaz, nem kezdték a nulla pontról, hisz addig is működött három üzemi konyha. A válto­zást csupán néhány módosítás, a jobb szervezés jelentette. Ondrej Belan elvtárs, a terve­zési osztály vezetője adatokkal támasztja alá a tényeket: — Tizennégyezer nyolcszáz ebédet főztünk június végéig dolgozóinknak, ami napi százti- zenkét ebédet jelent. Ezzel szemben 1973-ban még csak négyezerötven ebédet adtunk ki. Egyre többen igénylik az üzemi konyha főztjét, a meleg ételt. • Štefan Fejes elvtárs, akinek gondjaira van bízva az étkezés szervezése, az igazgatót dicsé­ri. ö szerezte be a néhány száz termoszt s mindennel törődik. Három üzemi konyhán főz­nek. Podsulován, Csetneken (Stítnik) és a Zálesák nevű központban, amely nyáron pio­nírtábor, az üdülő gyerekeket szolgálja, az év többi hónapjá­ban pedig az erdőgazdaság dol­gozóit. A központokban külön felelős vezetője van minden konyhának, s kocsik hordják ki a meleg ételt az erdőbe. Ezek­kel a kocsikkal végzik a be­szerzést is. Mint mondja, sze­retnék megoldani a szétszórtan és nagy távolságokban dolgo­zó alkalmazottak étkeztetését is. Talán sikerül újabb kocsi­kat szerezniük, vagy több ki­sebb konyhát építenek. A kez­deti nehézségeken mindeneset­re túl vannak. Szólnunk kell még a negyedik konyháról is, ez az erdészeti hivatal dolgo­zóinak főz. Szép, ízlésesen be­rendezett, tiszta ebédlője van. Mind a* kilcíncszázhetven dol­gozónak egyelőre még nem tudnak meleg ebédet adni. Am, ha figyelembe vesszük, hogy az előző évekhez viszonyítva egy­re többen vehetik igénybe ezt a szolgáltatást, ez Jelentős ered­ményt jelent. —k— főleg a nyugdíjasokra, a Ko­vosmalt, a Béke üzem és az állami gazdaság dolgozóira szá­míthatunk. Az idei tervünkben öt heruházásos akció szerepel, méghozzá a püspöki (Biskupi­ce) városrész művelődési háza, a magyar tanítási nyelvű alap­iskola sportpályája, utcák asz­faltozása, járdák betonozása és a kisállomásnál épülő autó­busz-megálló befejezése. Az utóbbi építkezés nagyon elhú­zódott, s ezért a lakosságtól nagyon sok bírálatot kaptunk. A közvilágítás és az utcák már készek, csak a Losonci Útépí­tő Vállalatra várunk, hogy le- aszfaltozza a terepet. A városban 11 polgári bizott­ság működik. A vnb tagjaival és a városi pártszervezet elnö­kével közösen mutatnak rá a hiányosságokra és beszélik meg a helyes megoldást. Saj­nos nem dolgozik jól az összes bizottság. A Z-akció nem beru* házásos részében az idén ar első félévben 1 604 000 korona értéket hoztak létre. — Milyen eredményeket ér­nek el a tömegpolitikai munká­ban? — A város utcáin magyar és szlovák nyelvű propagációs táblákat helyeztünk el. Rend­szeresen megemlékezünk a nemzeti ünnepekről és évfor­dulókról, úgy, hogy azok a szocialista hazaflság és a pro­letár nemzetköziség szellemé­ben hassanak a polgárokra. Kulturális, népművelési elő­adásokkal is hozzájárulunk a szocialista ember formálásához. Egyre nagyobb figyelmet érde­mel a polgári ügyek testüle­tének tevékenységa Ez év szeptemberéig 72 házasságkö­tést szerveztek, 6ft gyermek­nek volt ünnepélyes névadója. Ötször rendeztek házasság előtti beszélgetést, amelyen 86 fiatal vett részt. Hétszer em­lékeztek meg jelentős életju- blleumokról. Öt polgári gyász- szertartást rendeztek. A tes­tület más rendezvényeket is szervez, mint például a szemé­lyi igazolványok, a mesterle­velek átadását. — Köszönöm a beszélgetést. TÖTH ÁGNES Nagy gondot fordítanak a földek termékenyebbé tételére a žili- nai járás legfiatalabb földmúvesszövetkezetében, a Dlhé Polei Efsz ben. Négy szakaszban 12 millió korona ráfordítással 400 hektár Jóidét tesznek termékennyé. A képen: Ľudovít Kabáö és Emil Mojto (jobboldaltJ, az intézet munkatársai a lecsapolásra szánt terület tervrajzát tanulmányozzák. I i (Felvétel: V. Gabőo — CSTK) ISMERKEDÉS ■ 70 éves ab«7.ttn»ns özvegyem • bér társat keres, ki megosztaná magányát élete 5szén; Jelige Megbecsülés. 0-1292 ■ 40 centiméter átmérőjű szalag fűrész motorral, továbbá kivágó fűrész (dekoplr) motorral, áll­vánnyal Bratislavában eladó. Ér­deklődni vasárnap kivételével a hét minden napján lehet, az 529 47 es telefonszámon, reggel 7-től 18 óráig. 0-1299 ■ jó állapotban levő Moszkvics 408 as személygépkocsi eladó. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni Dunaszerüahelyeri (Dun, Streda) a 244 27-es telefonszámon lehet 0 1244 81 Az idő múlik, de a nagy fáj­dalom ós a szeretet nem múlik el soha Szívettépő fájdalommal emlékezünk felejthetetlen drága édesanyánkra, nagymamánkra, C s I k á » x Kálmánná Dömötör Máriára, (Csillzradvány — Clližská Radvaft), akit a kegyetlen halál 1977. ok­tóber 23-án kiragadott szereltei köréből. Akik ismerték és sze­rették, szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a számunk­ra oly szomorú első évfordulón. Soha el nem múló szeretettel gondolunk rá, és nem feledjük el soha. Örök gyászban és fájdalom­ban szenvedő gyermekei és unokái 0-1294 A Bratislavai Egyetemi Kórház Igazgatósága, Midifwir* u. 11, közli, hogy az allergológiai osztályt Pctržalkából áthelyezték Bratislavába, a Pionír u. 6. sz. Of i«e A Bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Művek, a Köztársasági Érdemrend és a Klement Gottwald Érdemrend tulajdonosa felvesz: 16. életévüket betöltött nőket viszkozafonal-kikószítőknek, két műszakra 18. életévüket betöltött nőket a műszálmosó üzembe, három műszakra gyors betanulás esetén 500 korona célprémiumot, két év eltelte után 1500 korona rendkívüli prémiumot fizetünk; dolgozókat a polipropilén-fonalat gyártó üzemegységbe három műszakra műszálfonókat — gyors betanulás esetén 800 korona célprémiumot, két év elteltével pedig 2000 korona rendkívüli prémiumot fizetünk; gépkezelőket a burexgyártá üzemegységbe, kedvező fizetési feltételekkel, kiváló dol­gozóinknak egy éven belül üzemi lakást juttatunk; AZ ÉPÍTÉSI RÉSZLEGRE: Q kőműveseket, ácsokat, segédmunkásokat — különélésl díjat fizetünk és megtérítjük az útiköltségeket; £ építésvezetőket és művezetőket, családosoknak üzemi lakást utalhatunk ki, követel­mény: teljes szakközépiskolai végzettség, vagy szakiskolai végzettség gyakorlattal; ^ lakatosokat, esztergályosokat, szerszámkészítőket, víz- és gázszerelőket, gépkarban­tartókat, villanyszerelőt, asztalost, telefon- ós rádiószerelőt, telefonvezeték-szerelőt, ( # gépészeket a vízműbe három műszakra, fizetés: R-6 tolatok at (betanításra is) jő kereseti lehetőségek és egy éven belül üzemi lakást utalhatunk ki; © idénymunkásokat hétvégekre, meghatározott időszakra Is normázókat (nőket is) gépészeti szakközépiskolai végzettséggel normázókat építőmunkákhoz 0 normázókat villanyszerelő munkákhoz 9 titkárnőket osztályvezetők mellé Q konyhai kisegítő munkaerőket (nőket), takarítónőket, szakácsokat, pincérnőket ós felszolgálónőket Hajadonoknak és nőtleneknek szállást biztosítunk a munkásszállóban. Étkezni lehet az üzemi étkezdékben és az egyes munkahelyek hidegkonyhós büféiben. Belépéskor a következő okmányokra van szükségünk: személyazonossági igazolvány (az előző munkahely kilépési pecsétjével), egészségügyi ív, igazolás a ledolgozott évekről, katonai igazolvány, nyilvántartási adatok BŐVEBB TÁJÉKOZTATÁS A VÁLLALAT SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁN KAPHATÖ. TELEFON: 397, 20 41-ES MELLÉK. A vállalathoz a főpályaudvarról a 3-as a város központjából pedig az 5-ös ós a 7-es vil­lamossal lehet eljutni. OF 138 1978. X. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents