Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-20 / 290. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1978. október 20. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXI. ÉVFOLYAM 290. szám e Ára 50 fillér FONTOS TÁRSADALMI küldetés Irtó: Michal Pápay, a HSZ szlovákiai KB alelnöke Ma és holnap Bratislavában a Kultúra és Pihenés Park nagy* termében tanácskoznak a Honvédelmi Szövetség III. szlovákiai kongresszusának küldöttel. Az elvégzett jó munka tudatában bíráló igényességgel értékelik a szervezet ötéves tevékenysé­gét. új feladatokat tűznek ki a következő időszakra. Egyúttal megválasztják a Honvédelmi Szövetség áj szlovákiai központi szerveit, valamint a VI. országos kongresszus küldötteit. A központi bizottság kongresszus elé terjesztett dokumentu­mai azt bizonyítják, hogy a szövetség munkájában túlsúlyban vannak a pozitívumok, amelyek teljes mértékben összhang­ban állnak szocialista társadalmunk sikeres fejlődésével. Ki­fejezik azt a fokozott figyelmet, amelyet pártunk a lakosság honvédelmi nevelésének és a Honvédelmi Szövetségnek szen­tel. A szövetség honvédelmi-nevelői küldetését nem értelmezzük egyoldalúan, hanem szocialista társadalmunk építése többi fel­adatával összhangban, a szocializmus védelmének és építésé­nek egységére vonatkozó lenini elv szellemében. Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára a Honvédelmi Szövetség II. szlová­kiai kongresszusán ezt az alábbi szavakkal fejezte ki: „A hon­védelmi nevelés fontos tényező az ország védelmének megszi­lárdításában, de ugyanúgy a békés életben is. Hiszen az em­ber alkotóerejének, erkölcsi tulajdonságainak, politikai öntu­datának fejlesztése, a szocialista hazafiság és a proletár in­ternacionalizmus szellemében történő nevelés, a lakosság ed­zettségének fokozása fontos a fejlett szocialista társadalom egész életében. Azt mondhatjuk, hogy ami jó védelmünk meg­szilárdítása szempontjából, az jó a szocialista haza fejleszté­se szempontjából is ...“ A Honvédelmi Szövetség elmúlt időszakban elért eredményei megerősítették ennek az elvnek az időszerűségét. Említsük meg például, hogy a sorköteles fiatalok felkészítésével, mi­lyen jelentős mértékben járult hozzá hadseregünk harci ké­pességének megszilárdításához, de ugyanakkor a fiatalok szo­cialista neveléséhez, az életre való felkészítéséhez is. Még jelentősebben nyilvánul ez meg a Honvédelmi Szövet­ség különféle szakköreiben. A szakkörökben kifejtett tevé­kenység révén elmélyülnek a fiatalok honvédelmi ismeretei, készségei, amelyeket a népgazdaság egyes ágazataiban is ér­vényesíthetnek. A fiatalok politechnikai oktatásban részesül­nek, fokozottan érdeklődnek a technika iránt és nem utolsó­sorban megszilárdul erkölcsi profiljuk, megtanulják a szabad idő célszerű kihasználását. Örvendetes, hogy Szlovákiában a HSZ szervezetei minden téren dinamikusan fejlődnek. Ennek bizonyítéka az egyes szakkörök iránti érdeklődés növekedése, valamint a fiatalok honvédelmi sporteredményei. Több kiváló eredményt értek el a nemzetközi versenyeken, és számos jelentős nemzetközi honvédelmi sportversenyt szerveztünk mi magunk is, így pél­dául a Považská Bystrica-i motorkerékpár-versenyt, Dubnicán a rakétamodellezők világbajnokságát, Szlovákia-nagydíjat, a Rallye Tátra-versenyt stb. Ezek nemcsak jelentős honvédelmi sportesemények, hanem egyúttal politikai, társadalmi életünk fontos részét is képezik. A Honvédelmi Szövetség ily módon társadalmi küldetése tel­jesítése során még szorosabb kapcsolatot alakított ki a szövet­ség élete és tevékenysége, valamint társadalmunk élete és fel­adatai között. Ebben rejlik a szervezet eredményes fejlődésé­nek fő feltétele, és ez szavatolja további sokoldalú előrehala­dását. Azokban az alapszervezetekben, ahol nein törődtek kellő­képpen a fiatalokkal, előnybe helyezték az egyéni vagy cso­portérdekeket, nem érhettek el ilyen előrehaladást. Ennek leg­gyakoribb oka az volt, hogy elhanyagolták az ideológiai-neve­lő munkát, a vezető szervek és tisztségviselők irányító munká­ja nem volt elég hatékony, és általában a tevékenységük ösz­tönös volt. Természetesen, sajnos ilyen esetek is előfordulnak, habár a szervezetek túlnyomó többségében a legutóbbi kongresszus óta eltelt időszakban jó eredmenyeket értek el, főleg az ipari vállalatok, az egységes füldinüvesszövetkezetek és az iskolák szervezeteiben. Szövetségünk nagy erőforrással — az elmúlt években szerzett gazdag tapasztalatokkal, a lelkes, képzett tisztségviselők széles aktívájával lép tevékenysége új szaka­szába. Ebben az időszakhan a szervezetre újabb jelentős fel­adatok várnak a honvédelmi nevelés további fejlesztésében, amint azt a CSKP XV. kongresszusának határozatai is előirá­nyozzák, valamint a honvédelmi sporttevékenység színvonalár nak további emelésében. Ehhez jelentős útmutatást ad a Hon­védelmi Szövetség III. szlovákiai kongresszusa is. Méltó köszöntő (Tudósítónktól) —A februári események 30. évfordulóját méltó kötelezettségvállalással köszöntötte a Honvédelmi Szö­vetség Ziar nad Hronom-i járá­si szervezete. A szövetség szlo­vákiai és országos kongresz- szusa előtt arról adhatnak szá­mot, hogy vállalásuk nagyré­szét már teljesítették. A jelen­tős évforduló alkalmából eddig 116 előadást tartottak, 23 eset­ben filmet vetítettek és 24 al­kalmi kiállítást rendeztek. Nagy gondot fordítanak a tö- megpolitikai munkára. Az idén a szövetség keretében 14 ifjú­sági csoportot alakítottak, 6 lö­völdét és egy forradalmi emlék­szobát adtak át rendeltetésé­nek. Több mint 300 honvédelmi bemutatót tartottak,- eredmé­nyesen szervezték meg a duk- lai és a sokolovót emlékver­seny helyi, illetve járási fordu­lóját. A honvédelmi többtusa versenyen több mint kétezren vettek részt. A választási program teljesí­tésénél és saját építkezéseiken 18 631 társadalmi munkaórát dolgoztak le. Népgazdaságunk megsegítéséért 21571 óra tár­sadalmi munkát végeztek. —né— Pártkü Idött ség elutazása (ČSTK) — A CSKP Központi Bizottságának küldöttsége Mi­loš Jakéinak, a CSKP KB El­nöksége póttagjának, a KB tit­kárának vezetésével tegnap az NSZK-beli Mannheimbe utazott, hogy részt vegyen a Német Kommunista Párt kongresszu* sán. A küldöttségnek Vladimír Jankű, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályvezetőjének he­lyettese Is tagja. A delegációt Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára búcsúztatta. A szoros együttműködés szellemében (ČSTK) — Berlinben, a Né­met Demokratikus Köztársaság fővárosában október 16-a és 19 e között megtartotta soros ülését a Varsói Szerződés tag­államai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa. A ta­nácskozást Viktor Georgijevics Kulikov marsall, a Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsno­ka vezette. A katonai tanács ülésén a bolgár néphadsereg, a lengyel néphadsereg, a magyar nép­hadsereg, az NDK nemzeti nép­hadserege, a Román Szocialis­ta Köztársaság hadserege, a Szovjetunió fegyveres erői és a csehszlovák néphadsereg képviselői vettek részt. A katonai tanács megvitatta a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői szok­ványos tevékenységének kérdé­seit és a széles körű eszmecse­re alapján ajánlásokat hagyott jóvá. A tanácskozás baráti lég­körben, á szoros együttműkö­dés és a kölcsönös megértés szellemében zajlott le. Szovjet vendégek az észak-csehországi kerületben (ČSTK) — Az SZKP KB párt- ellenőrzési bizottságának kül­döttsége Arvid Pelsének, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB pártellenőrzési bizottsága elnökének vezetésé­vel tegnap az észak-csehorszá­gi kerületbe látogatott. A ven­dégeket elkísérte Miroslav Čapka, a CSKP Központi Ellen­őrző és Revíziós Bizottságának elnöke. A jablonec nad Nisoti-i já­rásban a küldöttséget Jaroslav Hajn, az észak-csehországi ke­rületi pártbizottság vezető tit­kára üdvözölte. Tájékoztatta a vendégeket Észak-Csehország forradalmi munkásmozgalmá­nak gazdag hagyományairól, a kerület fejlesztéséről és távla­ti feladatairól. Az Észak-Cseh- nrszágban végzett pártmunka eredményeit is ismertette. A szovjet küldöttség ezután a jabloneci bizsugyárba látoga­tott. CSEHSZ10VAKIA MEGALAKULJA ES AZ OKTOBERI FORRADALOM Kiállítás megnyitóünnepélye Prágában (CSTK) — A prágai Lenin Múzeumban tegnap „Kezdetben volt az Októberi Forradalom“ címmel kiállítás nyílt. A kiállítást Cseh* Szlovákia megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére a CSKP KB propaganda- és agitációs osztálya és a Lenin Múzeum rendezte*. A megnyitóünnepélyen részt vett a CSKP Központi Biaottságá* nak küldöttsége Mikulás Beňónak, a CSKP KB titkárának va« zetésével. A küldöttség további tagjai voltak: Jan Majcharfifk, a CSKP KB osztályvezetője és Jaroslav Kaše, a CSKP KB osztály* vezető-helyettese. Jelen voltak a Nemzeti Front szervezeteinek képviselői. Ott voltak a testvéri szocialista országok nagyköve­teinek képviselői. Megnyitó beszédet Mikuláš Beňo elvtárs mondott. A kiállítás öt részre oszlik, s átfogó képet ad Csehszlovákia hat évtizedes fejlődéséről. Az első rész dokumentálja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatását a csehszlovákiai forradalmi műn* kásmozgalom fejlődésére. A második rész összehasonlítja az első köztársaság burzsoá demokráciáját a dolgozóknak a Februári Győzelem után elért vívmányaival. További két rész azt mutatja be, hogyan érvényesültek az alapvető emberi jogok az elmúlt hat évtizedben Csehszlovákiában. Az ötödik rész Csehszlovákia külpo­litikai orientációjának alakulását szemlélteti. Az év végéig tartó kiállításon csaknem 120 korabeli és jelen­kori fénykép, több dokumentum eredeti példánya, s modern ipari termékek makettjei láthatók. Néhány nap múlva két fontos esemény évfordulójáról emlé­kezünk meg: Csehszlovákia megalakulásának 60. és a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 61. évfordulójáról. A két esemény történelmi kapcsolatát és fontosságát Csehszlovákia szempontjából jól kifejezi a most megnyíló kiállítás címe: „Kezdetben volt az Októberi Forradalom“. Hat évtized az emberi társa* dalom történetében nem nagy idő. Nemzeteink történetében ez alatt a rövid idő alatt je­lentős szociális, gazdasági, ák lampolitikai és kulturális for* radalmi változások mentek végbe. Népünk szilárdan támogatja a CSKP politikáját, ezt minden-! fFolytatás a 2. oldalonf Mikulás Beňo és Jan Ma/charčík ■wgtekinti a kiállítást. (J. Karas — ČSTK felvétele), Az ideológiai munka feladatairól tárgyaltak (ČSTK) — Plenáris ülést tar­tott. tegnap Brnóban a dél- morvaországi kerületi pártbi­zottság. Az ülésen részt vett Vasil Biľak, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára is. Otakar Htibáček, a kerületi pártbizottság titkára előterjesz­tette a pártbizottság elnöksé­gének a kerületben végzett ideológiai pártmunka eredmé­nyeiről és fő feladatairól sző­Napirenden a nemzeti bizottságok tevékenysége (ČSTK) — Plenáris ülést tartott tegnap Plzeňben a nyu­gat-csehországi kerületi párt- bizottság. A tanácskozáson je­len volt Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke Is. A résztvevők megvitatták, hogyan teljesítik a kerület nemzeti bi­zottságai politikai, nevelési és gazdasági feladataikat. Vitaindító beszédet Adolf Starý, a Nyugat-csehországi Knb elnöke mondott. Megálla­pította, hogv a nemzeti bizott­ságok munkája az elmúlt idő­szakban egészében véve sike­res volt. A nemzeti bizottsá­gok ismét magas fokú politi­kai és társadalmi felelőssé­gükről tettek tanúságot. A gaz­daságpolitika területén a ke­rület nemzeti bizottságai nagy gondot fordítanak a kerületi székhely és Karlovy Vary fej­lesztésére. ló jelentését. Megállapítottá, hogy az utóbbi időszakban szl-< lárdult a kerület pártszerve­zeteinek eszmei, szervezeti és akcióegyséfíe. Tovább fokozó-- dott a kommunisták politikai és munkaaktivitása. A beszámolót követő vitában Vasil Bifak elvtárs is felszó­lalt. Az Ideológiai munka ha­tékonyságának kérdéseivel fog­lalkozott. Rámutatott arra, hogy a CSKP XV. kongresszu­sán és a CSKP KB 11. ülésén hozott határozatok szellemében javítani kell az ideológiai mun­ka minőségét és növelni haté­konyságát. A továbbiakban ele-* mezte a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetet, amelynek az a legfontosabb Jellemvoná­sa, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország, vala­mint az összes haladó erő a világbéke megőrzésére törek­szik. Habár egyre bővül az el­térő társadalmi rendszerű or­szágok gazdasági, tudományos- műszaki és kulturális együtt­működése, az ideológiai harc nem szünetel. MIKULÁŠ BENŐ ELVTÁRS BESZÉDE

Next

/
Thumbnails
Contents