Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-17 / 287. szám, kedd
> mm 1978. 10. 17. 5 FENN A HEGYEKBEN A LEGELTETÉS OLCSÓBBÁ TESZI AZ ÁLLATTARTÁST HA VAUIMÉ BIAT AKARTAM... Még csak szeptember vége volt, de nekünk úgy tűnt, hogy már novemberben járunk. Az égboltot szürke felhők borították, a nap csak néha bukkant elő a felhőfüggöny mögül. Megérkeztünk — mondotta Gustáv Rakyta, a szövetkezet főmérnöke, s leszálltunk a terepjáró kocsiról. — Ez az egyik hegyi .legelőnk, a másik arra van jobbra — mutatott a táijra. Több mint ezer méter ten- gerszint feletti magasságban voltunk, s Balážovából, az egykori partizánfaluból, szűk, kavicsos, nyaktörő úton jutottunk fel a magasba. Éppen dél volt. A gulya jóllakottan közeledett a szemközti hegyoldalról arra a szélcsendes helyre, ahol terebélyes bükk és jávoriak alatt a pásztorok lakókocsija állt. Erős szél fújt és szállingózott a hó. — Valahogy túl korán havazik — morfondírozott az egyik pásztor. — Legalább egy hónapot várhatott volna, mert ilyenformán már a héten kell Jemenünk a völgybe. Ugye mérnök elvtárs? Jozef Gregor 62 éves pásztor kérdésére Ivan Očenáš zoo- technikus válaszolt. — Éppen azért jöttünk, hogy holnap vagy holnapután induljanak haza. Megelégedéssel állapította meg, hogy az állatoknak jót tett a legeltetés, jó erőnlétben vannak, hasznukra vált a hegyekben töltött négy hónap. Jozef Gregor és munkatársa, Alexander Tišliar — aki közéd Fűzfák állnak a vízben és a parton, néma, merev mozdulatlanságban, a holtág vizétől áztatva, pusztulásra ítélve. Félkörben húzódik a meder, s így fogja félkörbe az alacsony épületeket — ez a királyrévi (Krá- lov Brod) kacsafarm. Két teleprészből áll, a kettő között a Feketevíz folydogál, és keskeny hidacska ível át rajta: ezen szállítják az alkalmazottak, az asszonyok a téli hónapokban a tojást a keltetőbe, alkalomadtán a takarmányt is. A hidacska biztosítja a két részleg közti legrövidebb átkelést — gyalogszerrel. jár a hetvenhez — elégedetten mosolyogtak, szemmellátható- an örültek az elismerésnek. Hogyne örültek volna, amikor a zootechnikus becslése szerint minden üsző legalább 70 dekát hízott naponta, S ez bizony szép eredmény. Annak köszönhető, hogy a pásztor egész nyáron odaadóan gondozta a reá bízott állományt. A korábbi esztendőkben az állatok nem gyarapodtak ilyen szépen mint az Idén, mert nagy távolságra hajtották őket itatni. Tavaly azonban nem messze innét forrást fedezitek fel. A vizet csöveken levezették, s az eredmény nem maradt el: az állatok jobban híztak. Miután mindezt megtudtam vendéglátóimtól, a zootechni- kus és a gondozók az állatokhaa. memteik, hogy kiválogassák e tovább-tenyésztésre nem alkalmas egye deke t. Ezeket azóta már vágóhídra küldték. — Valóban, hol olcsóbb az állattartás, az istállóban vagy a legelőn? — kérdeztem Gustáv Rakytától miután végezitek a kiválasztással. — Természetesen a legelőn — válaszolta. Mert itt naponta két koronáért jóllakatjuk az állatokat, az istállóban pedig 11 korona értékű takarmányt fogyasztanak. Igaz ugyan, hogy az istállóban valamivel magasabb a napi súlygyarapodás, viszont több emberre van szükség az állatok takarmá- nyozásáihoz. Nagy problémánk azonban, hogy a legelőről az Augusztus végén mintegy 8000 felnőtt kacsát adtak át a felvásárló üzemnek. A víz és a part is ismét tele van kacsával, hótakaróként lepik el a telepet. Ideális hely ez számukra. Alig nyolc hétre van szükség, s a pelyhes sárga kiskacsákból eladásra alkalmas kacsákat nevelnek. Szorgos asszonyok két váltásban gondozzák őket. A kacsa igényes állat, s annak ellenére, hogy egész nap vízben, s vízközeiben lehet, állandó gondozást követel az ott dolgozóktól. Tisztítani kell az etelővályúkat, istállókat és az udvart, csónakkal istállóba hajtott állatok kondíciója 2—3 hét alatt leromlik. Ez az, amin a hegyaljai szövetkezetek zooteehnikusai és állaitgondozól sokat töprengenek. Mit is lehetne tenni ennek megakadályozása érdekeben ___? — teszik fel számtalanszor a kérdést. Jozef Gregor tapasztalt állat- gondozó. Munkatársával együtt annak örülne a legjobban, ha az állatok továbbra is olyan jó erőnlétben maradnának, mint amilyenben must vannak. Annak bizonyítására, hogy milyen jót tesz nekik a legelőn való tartózkodás, elmesélik, hogy az egyik üsző májusban megellett és a fiatal anya még szeptemberben is nyolc liter teijet adott naponta. Pedig a bnak tak ármányt nem is látott. — Nemi tudom megérteni — csavargatja a fejét az egyik pásztor, hogyan fejhetnek egyes helyeken egy tehéntől nyolc liternél kevesebb tejet, ahol ráadásul még abraktakarmányt is adnak az állatoknak ... Bizony nem egy állatgondozóinak el kellene gondolkozni ezeken a szavakon. — S a pásztorok hogyan viselik ezt a remeteéletet, az egyoldalú táplálkozást, a hűvös időjárást? — kérdezem — Nem is olyan rossz itt — mondják. Megértünk mi már egyet-mást a felkelés alatt, meg később is. S a koszt sem olyan egyoldalú. Van tűzhelyünk, főzhetünk galuskát, levest ... Ember csakugyan kevés jár errefelé. Legfeljebb eltévedt turisták, málna, áfonya szedők ... Megszoktuk, szeretjük ezt a munkát, s igazáru örülünk, hogy szépen gyarapodnak az állatok. Közben letelt a deleltetésl idő. Elindul a csorda legelni. A pásztorok körül kutyák ugrándoznak, hű segítőtársak az őrzésben. Éjjel is jeleznek, ha róka vagy vaddisznó jár a közelben, s ha a távolban szarvas- bőgést hajlanak, felborzolódik a szőrük és kitartóan ugatnak a hang irányába. Az idei nyáron — pontosabban május 20-tól szeptember végéig — a Banská Bystricá- hoz közel fekvő selcei Győzelmes Február Egységes Földművesszövetkezetnek 740 darab üszője vo-lt fenn a hegyi legelőkön. Úgy tervezik, hogy 2—3 év múlva már ezer üszőt legeltetnek e fűben gazdag hegyvidéken. BÄTORI JÄNOS körbejárva kell felhajtani a kacsákat etetés idején a vízből stb. Az egyik nevelési terület ügyeletes csoportja éppen etetéshez készülődik. A négy asz- szony betegség miatt távolmaradt két társát is helyettesíti, így még több munka vár rájuk. A három részlegen másmás korú kacsasereg,, összesen több mint húszezer darab. S az most mind enni kér. Talicskákkal zsákokban hordják a darát, kevertet készítenek belőle és széthordják az etetőterületen. Fürgén mozognak, ég a kezük alatt a munka. Egy műszak alatt 40 mázsa darát kell szét- hordaniuk a nem kis területen. — Szükség lenne motoros szállító járműre — mondják. — Főleg télen, nehéz húzni a tojással megrakott kétkerekű kézikocsit a havas, lucskos utakon át a keltetőig. Az egész kollektíva Kilácskó Ignác üzemvezető irányításával már a szocialista munkabrigád cím arany fokozatáért szorgoskodik. A rövid pihenő alatt a későbbi hónapok munkatervéről is szó esik. Ügyelni kell arra, hogy megfelelő kacsákat válasszanak ki tojóknak, amelyekből ezen a részlegen mintegy háromezer darabra számítanak. Az önellátás ezen a téren szép körforgásban nyilvánul meg: Az egyik nap az üzem keltetőjéből kapnak továbbnevelésre kiskacsákat, a másik napon tőlük szállítják eladásra a megfelelőket és közben két kacsageneráció az eladáshoz vezető út felezőjén tart... FODOR RUDOLF Szomotor (Somotor) nevét a Bodrogközben mindenki ismeri. A legenda szerint egy közeli dombon temették el Almos vezért. Őseink. itt ülték a „szomorútort“, állítólag innét ered a falu neve is. • Ám azt már kevesen tudják, hogy Szomotoron van Kelet- Szlovákia egyik legnagyobb és legkorszerűbb Vetőmagtermelő Állami Gazdasága. Ebben az állami gazdaságban dolgozik már harminc éve az 51 éves Palágyi Sándor. Az ide vezető útnak története is van. A felszabadulás után Lelesz- ről (Leles} négy fiatalember indult el Csehországija munkát keresni, köztük volt ő is. Zsebében a négy polgári és a két kereskedelmi iskolai osztály elvégzéséről szóló bizonyítványnyal. Mind a négyen fizikai munkásként dolgoztak. Itt vették hírét 1947-ben, hogy odahaza tanulókat toboroznak a michalovcei kétéves mezőgazdasági iskolába, összecsomagoltak és hazajöttek. A sikeres felvételi vizsga után 21 éves fejjel újra beültek az iskola padjaiba. Akkoriban ez általános jelenség volt. Hiszen a négy évig tartó háború, kinek így, kinek úgy, de mindenképpen beleszólt az életébe. — Az én gyermekkoromban nem volt olyan könnyű a tanulás — mondja Palágyi Sándor, a szavakat tagolva. Apám a leleszi uradalomban komenciós mezőőr volt. Azt akarta, hogy legalább a középiskolát elvégezzem. Mindig szerettem tanulni és jól is tanultam, de a magamfajta gyerek a polgári iskolába is nehezen juthatott be. Csak a hatodik elemi elvégzése után kerültem oda. — Hogyan alakult a sorsa a gazdasági iskola befejezése után? — Szomotorra kerültem, gyakornokként. Ha visszagondolok arra, hogyan nézett ki akkor a gazdaság, még ma is megborzong a hátam. — Mi tartotta mégis, itt?. — Éjszakákon keresztül töprengtem, hogy mitévő legyek. Végül úgy döntöttem, maradok. Már akkor megérett bennem az a gondolat, hogy valami újat, korszerűt kellene csinálni a mezőgazdaságban is. Hogy mit? Az még nem volt elöltem teljesen világos. Azt már tudtam, hogy még rengeteget kell tanulnom. így minden szabad időmet olvasására, az önművelődésre használtam fel. Közben tanulmányi kirándulásodon voltam a Szovjetunióban, Magyarországon, Csehországban és Nyugat-Szlovákia állami gazdaságaiban. Mondhatom, sok jó és hasznos tapasztalatot gyűjtöttem a tarsolyomba. Amikor éreztem, hogy van megfelelő alapom a továbbtanulásra, jelentkeztem a Nitrai Mező- gazdasági Főiskolára. Megszereztem az agrármérnöki diplomát, de közben már kineveztek az állami gazdaságunk igazgatójává. Ekkor kezdtem hozzá terveim megvalósításához. Elhallgat. Az ablakon bezúduló őszi-délutáni napfény mintlia nagyobbra varázsolta volna az irodát, melyben minden új. A könyvespolcon takaros rendben sorakoznak a könyvek, többnyire szakiroda- lom. Feláll és két térképet veri le a polcról. Szétteríti őket az asztalon és így szól: — Gazdaságunkhoz több udvar tartozik és ötezer hektárnyi földterületen gazdálkodunk, 780 az állandó dolgozók száma. Közel tíz fajta vetőmagból termesztünk búzát. Van olyan is, amelyből elértük a hetven mázsás hektárhozamot. Évente 175 vagonnal adunk el. Jelenleg a kerületben nálunk van a legkorszerűbb szárító-, osztályozó- és tárolóba./ség. Majd megnézzük azokat is. De először megmutatom a határunk térképét. A térkép fölé hajolok én is, és nézem a számomra teljesen ismeretlen jeleket, rajzokat. — Ez itt a régi gazdaság térképe — mutat az egyikre. — Itt még csak parcellák és egynéhány gazdasági épület, istálló megjelölését látjuk. Majd a másikra bök ujjával. — Ezen már feltüntettük a legkorszerűbb gazdasági épületeket is. Bejelöltem az eddiginél még korszerűbb tároló és istálló helyét is. Ezek most épülnek. Majd lassan összehajtogatja a térképet, helyére teszi és kiszól a titkárnőjének, hogy hívassa fel a gépkocsivezetőt. Amíg az megjön, elmondja, hogy az állattenyésztésük is nagyon fejlett. Elérték a 3600 literes átlagos tejhozamot. Most van folyamatban a tehénállomány kicserélése. A szlovák* tarkát kívánják meghonosítani. A sertésállományuk 8500. Sertéshúsból évente 130 vagonnal adnak el. A terepszemlén először az egyes udvarokat nézzük meg. Mindenütt rend és tisztaság fogad. Látni a jó gazda keze nyomát. Utolsóként néztük meg a gazdaság büszkeségét, a 200 vagon terményt befogadó tárolót. Ezt is most építették csehországi állami gazdaságokkal együttműködve. Itt minc’en munkafolyamat gombnyomásra történik. — Aratásikor meglátogatta gazdaságunkat Bifak és Jakes elvtárs. Véleményüket úgy ösz- szegezték, hogy ez már nem mezőgazdasági, liánom ipari üzem. — Az ilyen gazdaság fenntartása már magas szakképzettséget igényel. — Igen. Itt anélkül az ember nem boldogulhat. Mindig is elsődleges kötelességemnek tartottam gazdaságunk szakember- ellátását. Nevezhetjük ezt, ha úgy tetszik, tervszerű káderpolitikának is. Jelenleg nyolc agrármérnökünk van. A közeljövőben újabb négyet veszünk fel. Még polgárista koromból emlékszem Berzsenyinek egy örökszép, ma is tanulságos verssorára: ,,Az ész alkot minden szépet s dicsőt“. S ha valami újat akarok megvalósítani, mindig ez a verssor ad szárnyakat gondolataimnak és erőt akaratomnak... TŐRÜK ELEMÉR Vetik az őszi búzát és szedik a cukorrépát a blatnéi Rovina Efsz tagjai. Időközben már a szőlőszüretet is megkezdték. 72 hektáron termesztenek szőlőt. Eddig több mint 10 vagon szőlőt indítottak útnak a borászati üzemekbe. A képen: a szövetkezet női tágját a szőlőt szüretelik. (Felvétel: P. Šimončík — CSTK) Gustáv Rakyta, a szövetkezet főmérnöke beszélget a számadóval az elért szép eredményekről. (A szerző felvétele) A FŰZFÁK ÁRNYÉKÁBAN A Vítkovicei Klement Gottwald Vasmű dolgozói évente több mint nyolcvan 35—185 tonna súlyú hajótengelyt gyártanak, legnagyobb megrendelőjük Lengyelország és uz NDK. Termékeiket Hollundiá- ba, Belgiumba, Finnországba, Norvégiába és Nagy Britanniába is exportálják. A képen: Jaroslav Vidlička, az egyik szocialista munkabrigád tagja a hajótengely összekötő csavarjainak nyílásait esztergálja. (Felvétel: V. Švorčík — ČSTK)
