Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)
1978-12-22 / 253. szám, péntek
Gondolatgazdag líra Közel másfél évtizeddel ezelőtt írószövetségünk budmeri- cei alkotóházában hosszabb beszélgetést folytattam Stefan Záryval, akit akkor a felszabadulás utáni szlovák költészet élvonalába soroltam. A lapunk hasábjain megjelent interjúban felhívtam olvasóink figyelmét, hogy Žáry aránylag fiatalon példás eredményeket ért el pályáján. Valóban hihetetlennek tetszett, hogy — beleértve a gyermekeknek szánt gyűjteményeit is — már akkor huszonöt verseskötet és hat kötet műfordítás jelezte kivételes munkabírását és alkotó kedvét. Lírájának messze terjedő hatósugarával az ember benső világának mélyére próbált jutni, s annak kusza ellentmondásaiban eligazodni. Elképzel- hetet’ennek tartotta ezt a kutatást „a magány, egy-egy csendes zug, a lámpa pislákoló fénye, légyziimmögés nélkül.“ „Ez inkább amolyan fanyar mosoly, talán tehetetlen vágy, amellyel a világ tarka vásárának bemutatásából, zabolátlan ricsajából szeretnék kitörni. Költészetemnek ezt az elemét nem tekintem külön zsánernek, de időnként felhangzó kísérőzenének“ — mondotta akkor és ma hozzáfűzhetem, hogy ez a fanyar mosoly nem mosódott el, lírájának gondolati telítettsége ma is jelen van, vonzóan jól hangzó és ami nem kevésbé fontos, minden absztraktot kerülően érthető és korszerű, teljesen mai. Nem vitás, hogy kivált költészetének érthetősége tette népszerűvé. Köszöntőnk csonka lenne, ha nem említeném, hogy a lírikus Záry már írói pályája kezdetén a széppróza területén is számos munkával jelentkezett. Elbeszéléseit, kivált az Itáliában szerzett tapasztalatairól írottakat, „kiruccanásnak“ vette, jómagam azonban többre értékelem és némely novelláját a mai szlovák prózaírás legjobbjai közé sorolom. ŠTEFAN ŽÁRY 60 ÉVES Nem turistaként járt-kelt Toscanában, az Appenninek hegyi világában és lejjebb délen, de egyike volt azoknak a szlovák katonáknak, akiket a háború értelmetlen kényszere Itáliába sodort, s ott a fasizmusnak ellenszegülő olasz partizánok soraiba állt. Antifasisztává tehát legszemélyesebb élményei és tapasztalatai érlelték, s erről maga így vall: „... az ember egyenruhában hamarább megérik, meghonosodik, mint az átlagos turista, és a kezdeti botladozást, t nagyváros utcáin való bolyongást... csakhamar higgadt megfigyelés váltja fel. Az Appeninek levegőjének tucatnyi, kezdetben csak megvillanó, mintegy a prizma törésén keresztül látott többé-kevésbé hiteles alakja lassanként állandósul, megtisztul, valóságos élőlénnyé válik. De úgy érzem, ez a folyamat csak az Odalenn délen-ben érett teljessé. Hogy magam jelöljem meg két olaszországi könyvemhez való kapcsolataimat: az Appenninek levegőjében inkább az ember, az Odalenn délen-ben inkább a szerző nyomul előtérbe.“. * # # .1902 bon a Szlovákiai Szép irodalmi Könyvkiadó magyar osztálya Boné András gondos és olvasmányos fordításában Itáliai elbeszélések címmel tizenkét novelláját jelentette meg. A válogatás szerencsés és azt is megállapíthatjuk, hogy Žáry prózája is elbírja a szigorúbb kritikát; sikeresnek mondható szándéka, hogy más műfajban is kifejezze érzelmi és gondolati világát. Prózája nem versíróktól megszokottan túllirizált, de kritikus szemlélettől indítottan tárgyilagos, emellett színes és eleven. Az olasz földön töltött esztendők egyébként arra is jónak bizonyultak, hogy nyelvtudását fejlessze. Olasz és francia költők tolmácsolója. Ecsettel és fonállal Lea Mirázová képzőművészről „Az alkotás, a festészet boldogít. Boldog vagyok, hogy körülvesz a családom, a barátaim, az emberek, az egész világ. Örülök az életnek. A festészet a boldogságom. Csak azokat festem és rajzolom, akiket szeretek, akikben van valami sajátos, akik tehetségesek, és emberi érzelmeket tudnak kifejezni“ — vallja Lea Mrázová, érdemes művész. Mintegy nyolcvan olajkép és art protis ad hírt pik- túrájának közel-múltjáröl s jelenéről a bratislavai Kultúra Házának második emeletén rendezett kiállításon. Műfajokban és technikákban változatos, gazdag alkotása hasonlít az egyéni erejű, lírai költeményhez, amely a természetet és az embert ünnepli. Egyéni felfogású posztimpresszionista festészete képekké finomult művészi ötletek, gondolatok, ragyogó színek drámai szembeállítása. Személyes élményanyaga sokrétű, a múlt és napjaink szlovák kultúrájának valameny- nyí területére kiterjed. Intenzíven együtt él a színház világával, az irodalommal, a zenével á népművészettel. Temperamentumosán lendülő ecsetjével csomókban, foltokban rakja föl a festéket, ami fokozza a felület fényjátékát. A magyar, lengyel, bolgár folklórt felvillantó alkotásai ugyancsak felfigyel- tetőek. Art protisai a fonál nyelvén szólnak. Történetei mondái eseményekből táplálko- nak. Beethoven, Liszt, Chopin zenéjét sötéten sűrűsödő formák ritmusával szólaltatja meg. Lea Mrázová érett korszakának dús művészi termése lankadatlan alkotó frissességre vall. BÁRKÁNY JENŐMÉ Egy távoli ország tükre A prágai Náprstek Múzeumban rendezett kiállítások iránt mindig nagy az érdeklődés, mivel itt betekinthetünk Ázsia, Afrika és Amerika népeinek történetébe, szokásaiba, kultúrájába. A legújabb kiállítás — amely a napokban a CSSZK Kulturális Minisztériuma, a Nemzetközi Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság és a Náprstek Múzeum együttes rendezésében nyílt meg — egy távoli ország, Nepál természeti szépségeit, sajátos kultúráját szemlélteti. Néhány évtizede Nepál még Ismeretlen volt a külvilág számára. A világ legelmaradottabb országai közé tartozott, ahol sokáig nem ismerték az autót, a repülőgépet, de még a villany fogalmát sem. Az elmúlt három évtized alatt Nepál — elsősorban a szocialista államok támogatásával — a műszaki és kulturális fejlődés útjára lépett. Az ország gazdasági fejlődéséhez kezdettől fogva nagy segítséget nyújtanak a csehszlovák szakemberek és tanácsadók. Hegymászóink is szívesen látogatnak el ebbe az országba, hiszen a világ legmagasabb hegységének, a Himalájának déli lejtőjén elterülő Nepál a hegymászók valóságos paradicsomának számít. A világ tíz legmagasabb hegycsúcsa közül nyolc — köztük a Mount Everest is — Nepál területén található. Szakembereinknek és sportolóinknak köszönhetők a lebilincselő fénykép- és filmfelvételek, a Himalája monumentális hegyláncairól, gleccserekből táplálkozó türkizkék tavairól, folyóiról, óriási rododendronokkal borított hegyoldalairól. A ritka természeti szépségeken kívül megismerjük Nepál műemlékeit, a főváros — Kátmándu — királyi palotáját, gyönyörű templomait, a nép szokásait, hétköznapjait is. (ma) Amikor beszélgetésünkben arról faggattam, hogy a jelenkor lírikusai közül kik azok, akiknek költészetét a leginkább értékeli, kikkel érez rokonságot, és kik hatottak rá termé- kenyítően, Apollinaire, Éluard, Prévost, Jefferson, Ferlinghetti nevét említi. Az orosz l'aszter nakot és Jeszenyint is kedvelt költői közé sorolja, a hazaiak közül Nezvali, Hrubint és Holunt. Kitűnő, pallérozott ízlésre vall a névsor és jólesett hallanom. hogy Ady és József Attila költészetét is becsüli. Ha ina ismét faggatnám. Illyés Gyulát és Radnótit nevezné meg bizonyara, megismerve költészeti! két pazar fordításokból. « • • A korral jár, hogy a versek töltése gondolatilag gazdagodik és Záry lírájára is vonatkozik. Ám a kor gyakran műfaji változást is érlel. A próza mellett, amelyről fentebb érdemben említést tettem. Záry érdeklődése ma az esszé felé fordul. Jelenleg még nem mérhető le, hogy a szlovák költészetnek alkalmasint legtermékenyebb művelője milyen eredményeket ér el esszéivel, ám ismerve munkabírását és kutató kedvét, hiszem, hogy mint essszéista is jól megállja helyét a szlovák esszéirodalomban. Születése hatvanadik évfordulója alkalmából sokrétű munkásságának magyar ismerői is szeretettel köszöntik a mai szlovák irodalom kiváló reprezentánsát és további munkásságához friss erőt és jó egészséget kívánnak. EGRI VIKTOR Százan a színpadon Az énnekkar tagjai ünnepi ruhában és télikabátban vonultak az öltözőből a hideg, szeles udvaron keresztül az elő csarnokba, hogy onnan a nézők között átvergődve feljussanak a színpadra. Az ötventagú népi együttes tagjai néhány négyzetméternyi területen, egymás hegyén-hátán öltöznek át. Aztán az első szám végén, nem törődve a metsző széllel, rohantak vissz.i az öltözőbe, villámgyorsan ruhát váltani. Három perc múlva más népviseletben, mosolygós arccal kezdték az újabb táncot. Szombat volt, a tévé éppen focimeccset közvetített, s aztán jó filmeket. A nézőtér mégis zsúfolásig megtelt, pedig nem lépett föl egyetlen népszerű táncdalénekes sem Somorján (Šamorín), „csupán“ a CSEMADOK helyi szervezetének Híd vegyeskara, Üzenet Irodalmi Színpada, Csalló Népművészeti Együttese és Igric beatzenekara. Két és léi óra alatt 117 szereplő — munkásfiatal, pedagógus, munkás, szövetkezeti dolgozó, egyetemista — lépett a színpadra. Lelkesedésük, tehetségük láttán sok-sok olyan ember ju tolt eszembe, aki különböző nehézségek láttán visszalépett a közösségi munkától, kifogó sokkal, magyarázatokkal igyekezett mentegetni önmagát. Objektív nehézségekre Somorján is lehetne panaszkodni, hiszen a csaknem tízezer lakosú vá rosnak ma még nincs megfelelő művelődési otthona. A moziterem a minimális igényeket is alig elégíti ki... És még is. Ebben a teremben már ren deztek több száz szereplőt fel vonultató dalos %találkozót, irodalmi színpadi fesztivált és eg vélt műsorokat. A CSEMADOK 800 tagú helyi szervezetében több olyan leikos ember akad, aki hisz az amatőr művészeti mozgalom emberformáló, érzelmet és értelmei gazdagító erejében, a közösségi munka erejében. Céltudatos tevékenységük eredményeképpen már nemcsak mennyiségről, hanem minőségről, a lelkesedésen kívül « szakmai felkészültségről is beszélhetünk. A Híd vegyeskar az idén arahy koszorús minősítést szerzett, az irodalmi színpad pedig második lett a Jókai-napokon, s új összeállításával tobl>ek között Győrött is nagy szakmai- és közönségsikert aratott. A Csalló Népművészeti Együttes éppen ezen a műsoros estén igazolta, hogy nemsokára hazai élegyütteseink közé verekedheti föl magát. S rendszeresen próbál a hat-tízéves gyerekeket tömörítő Apró- Csalló, s a beat-együttes is egyre népszerűbb, és már nemcsak ebben a városban. Szándékosan kerülöm a nagy szavakat, a dicsérő jelzőket, hiszen a tények ezúttal mindennél ékesebben beszélnek, s azt igazolják, hogy akik valóban akarnak, azok minden objektív és egyéb nehézségek ellenére tudnak dolgozni. Ez nem közhely — a somorjaiak párját ritkító példája igazolja —, hanem reális megállapítás. Azért is érdemes hírt adni a somorjaiak aktivitásáról, mert a jó példa is lehet ragadós, s így bízhatunk abban, hogy az ő lelkesedésük, céltudatosságuk másokat is több, jobb kulturális munkára serkent. SZILVÁSSY JÓZSEF Dokumentumok a lipcsei perről Kiállítás a Bolgár Kulturális Központban „Az idő kereke előre forog“ címmel december 12-én kiállítás nyílt a Bolgár Kulturális Központban Georgi üimitrov- nak a lipcsei peren elhangzott záróbeszéde 45. évfordulója alkalmából. A kiállítást, amely láncszeme az évfordulóhoz kötődő eseménysorozatnak, az NDK kulturális és tájékoztatási központjával és a lipcsei lett volna hivatott, hogy bizonyítsa a kommunisták bűnösségét a Rieqhstag felgyújtásában, és eltussolja a fasiszták igazi bűneit. A tárgyalóterem ben Dimitrov könyörtelen harcot folytatott Göring ellen — a forradalmi proletariátus harcát vívta ;i burzsoázia ellen. Hő siességével, marxi—lenini elvhűségével, a szocializmus és a kommunizmus győzelmébe vetett hitével feltárta a hitleris ták aljasságát, bebizonyította az egész világ előtt a marxista—leninista eszmék nagyságát. A bíróság 1933. december 23-án felmentette Dimitrovot és harcostársait a vád alól. A kiállítás, amely hűen dokumentálja Georgi Dimitrovnak a bolgár és a nemzetközi munkásmozgalomban kifejtett tevékenységét, e hó végéig tart nyitva. —uk — Holocsy István Georgi Dimitrov Múzeummal közösen rendezték. A tárlat anyagát dokumentumfelvételek és korabeli karikatúrák képezik. A fényképek és a Dimitrov beszédeiből kiragadott idézetek felelevenítik a bolgár hős életútjának egy- egy mozzanatát 1933-tól, a hitleri fasiszta párt uralomra jutásától egészen 1946-ig, Dimitrovnak a BKP főtitkárává és a bolgár Minisztertanács elnökévé való megválasztásáig. 1933. február 27-ét, a Reichstag felgyújtását tömeges letartóztatások követik. A letartóztatottak között van a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakja, Ernst Thälmann, és Georgi Dimitrov Is. Még ez év szeptember 21-én kezdetét veszi a- lipcsei per, amely arra Arról szóljak, min dolgozom? Sok mindenen, így hát inkább arról vallók, ami foglalkoztat, ami meghatározza színházi és magánember! mindennapjaimat. Minden reggel a kérdések sokasága vesz körül az előző este látott, hallott vagy játszott színházi előadásokkal kapcsolatosan. Színészi munkámat külső és belső tényezők határozzák mog, akár színházunk, a Magyar Területi Színház munkáját és létezését. Magamban a kettőt sohasem tudom különválasztani. A belső és külső jelenségek és tényezők, amelyekkel naponta megküzdök, hogy legalább ambícióm megmaradjon, úgymond kellő hőfokon tartanak. Sajnos, a mi pályánkon is találkozni olyan emberekkel, akik kötelességeiket csak pénzért, illetve csak felügyelet alatt hajlandók elvégezni. Fölvetődik a kérdés: lehet-e csak arra építeni, hogy az idő előbb-utóbb kijavítja a hibákat? Megváltoznak-e az emberek, akik másoknak akarnak látszani, mint amik? A közöny, miért kap olykor-olykor előteret az emberi természetien és viselkedésben? Ezek és hasonló kérdések foglalkoztatnak mostanában, ami nem véletlen, hiszen kb. három hónap múlva Vészi Endre: Szuperhallás című mai témájú darabjában mutatkozom be főszereplőként a Győri Kisfaludi Színházban. Konkrét munkámban a tanulmányaim alatt szerzett szakmai tudásom és ízlésem segít abban, hogy megkeressem egy- egy figurában azt a lényeget, 'ami a szerep lelke és tartalmá- Nemcsak az életben és a vitákban, de a színpadi helyzetekben is a spontán hangnemet keresem. Keresek; magatartásformákat, lelkeket, arcokat — mindent, amit a színésznek meg kell találnia. így hát minden nap új küzdelmet hoz. A szinte mindennapi utazás az autóbuszon, a legkegyetlenebb gátló körülmény. Nemcsak a szakmai anyag gyarapításában gátol, de a magánélet szabadságában is. Ennek ellenére a családdal jó a viszonyom, ámbár az állandó harmonikus kapcsolat hiányát olykor gátolják a körülményeink. Akárcsak odahaza, a színházban is a tisztaságra, az igényességre törekszem önmagammal és másokkal szemben egyaránt. Előfordul, hogy nem sikerül, előfordul, hogy esetleg az igényesség, a színpadi tisztaság érdekében tett megnyilvánulásaimat félreértik, félremagyarázzák, de ez nem tántoríthat el eredeti célkitűzéseimtől, a színpadi megnyilvánulásaimba és magába a színházba vetett hitemtől. Jelenleg Carlo Goldini A hazug című vígjátékában Arlec- chino szerepét játszom. Kedves szerep, akárcsak a többi ebben a darabban. A bemutató egy hete volt, s remélem, hogy a Min dolgozik? kérdés mellett a közönség választ kapott (illetve kap) arra is: hogyan dolgozom. 1978. XII. 22.
