Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-21 / 261. szám, csütörtök
A PÁRT SZAVÁT, ESZMí ' ! .... Ma hagyományosan ismét megünnepeljük a csehszlovák sajtó, rádió és televízió napját. Ót vennyolc évvel ezelőtt, 1920. szeptember 21.-én jelent meg Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága sajtóorgánumának, a Rudé právo-nak első száma. Ez a nap természetesen az Űj Szónak is ünnepe. S nemcsak azoké, akik írják és szerkesztik, vagyis az újságíróké, szerkesztőké, levelezőké és külső munkatársaké, hanem — nem kisebb mértékben — terjesztőké, a Postai Hírlapszolgálat sok-sok áldozatkész dolgozójáé is. Róluk szól ennek az oldalnak uz anyaga Néha három táskát Is viszek... (Gyökeres György jelvélelej A POSTÁS — Kérnék valamilyen képes újságot, me>g a szokásost is, Ilonka néni — hajol egy fiatalember az újságárus kioszk ablakához. — Csak múlt hetit tudok adni, friss még egyikből sincs. Melyik legyen? — mutat a kirakott képeslapokra az újságárus, s közben a pultra készít egy Oj Szót és egy csomag cigarettát is. Novemberben lesz egy éve, hogy Füle Ilona először nyitotta ki a Pozsonypüspöki [Podunajské Biskupice) főterén álló újságárus kioszk kis ablakát. — Naponta a kioszk előtt vezetett el az utam, s észrevettem, hogy már hosszabb ideje zárva van. Kíváncsi voltam, miért, s a kíváncsiságomból munkahelyváltoztatás lett — meséli. — A munka tulajdonképpen nem volt új számomra, mert azelőtt is üzletben dolgoztam, mégis ejtartott egy ideig, amíg megszoktam. Meg kellett ismerkednem az újságokkal, hiszen több mint negyvenfélét árusítunk, no meg a mindennapi vevőkkel is. Most már a vevők nagy részét úgy ismerem, hogy kérés nélkül is tudom, ki milyen újságot, cigarettát akar. Nem csekélység ez, ugyanis a kioszk forgalmas helyen áll, szünet nélkül jönnek a vásárlók. — Ha délelőttös vagyok, reggel ötkor kezdem a munkát. Fél hatkor nyitunk, s akkorra már el kell készíteni a* újságokat, mert reggel mindenki siet. De délután sem kevesebb a vevő. Nem panaszként mondom, hiszen számunkra az a jó, ha minél többen fordulnak meg nálunk. Harmincötezer korona a havi öjságeladási terv, s ezt jóformán filléres áruból kell teljesíteni. Az a jó, ha minél kevesebb megmaradt újságot kell visszaküldenünk. Ezért aztán a kért újság mellé mindig ajánlok még valamit. — S az eredmény? — A legtöbben elviszik az ajánlott olvasnivalót is. Az újságeladásnál is érvényes az, hogy a jó kereskedőnek észre kell vétetnie a vevővel az árut. Van akinek elég megemlíteni, hogy ilyen vagy olyan újságunk is van, de másokat meg egy kicsit rá is kell beszélni. — Az ajánlott árut azonban ismerni is kell, szeret-e az újságárus újságot olvasni? — kérdem. — Szeretni szeretek, csak mióta itt dolgozom, még kevésbé jutok hozzá, mint azelőtt. El sem akarják hinni, ha e«t mondom. Körülöttem a sok újság, de nincs időm elolvasni. Ha nincs vásárló, rögtön kézbe veszem valamelyiket, de mintha megéreznék, máris jön valaki. Amíg egy cikket itt végig tudok olvasni, az bizony jó ideig eltart. De azért a szokásost — mosolyog egyet — én is minden nap elolvasom. Annyi időm otthon, a házi munkák után is marad. Elhiszem, hogy itt nincs ideje olvasni, mert a beszélgetésünket is percenként félbe kellett szakítani. De hát ahány újság, annyi vásárló. S ebben egyik ilyen kézbesítő Helena Derajová. Túljutott már élete delelőjén. Immár tíz éve nemcsak felettesei, hanem a város szívében fekvő VI/2 megjelölésű új lakótelep csaknem ötszáz címén lakók is megbecsülik serény munkáját. Az egyik tömbháznál találunk rá és jó segítőtársára — a kerékpárra, amely könnyíti terhét. Délre jár az idő, megapadt a táska tartalma, de... — Reggelente, amikor elindul, az a sok hír, öröm és bánat súlyban mennyit jelent? — Általában úgy húsz kilót. Először is a lapokat, újságokat juttatom el rendeltetési helyükre. Vagy 160 napilapot, közte 80 Oj Szót is. Ez eltart fél nyolcig. Azután megkapom a körzetemhez tartozó leveleket, lapokat, pénzutalványokat és egyebet. Mindezt háztömbök szerint osztályozom és újra útnak indulok... A hivatalos munkaidő fél háromkor lejár. Az áml Van még ezen felül is gond jócskán. Főleg a lakbérinkasszóval. A hónap derekáig kell ezt a feladatot folyamatosan és ütemterv szerint elvégezni. Nagyon sok helyre este kénytelen elmenni s akad olyan kelletlen befizető is, akit négyszer-ötször is felkeres, amíg eredménnyel jár. Persze, ez a kivétel, viszont az esti munka bizony eléggé rendszeres. — Alkalmam nyílik a jel~ lemek megismerésére is. De többnyire rendesek az emberek, csak szót kell velük érteni. Az viszont kellemetlen, hogy a háromemeletes házakban nincs felvonó, másutt pedig gyakran elromlik. Már benn a postán, Michal Marusinec, az 1. sz. postahivatal vezetője egészíti ki a képet: — Hiány van kézbesítőkben. Alacsony a kezdő fizetés, de a felső halár sem több 1750 koronánál, no meg a 17 százalék jutalom. Nagy az anyagi felelősség és a munka, amint hallhatta, sem könnyű. így nem is tudom, mi lesz, ha a mai gárda kiöregszik. Helena Derajová egy bronzjelvényes szocialista munkabrigád tagja. Tíz társával együtt többletmunkát is vállal, például nagy ünnepekkor, vagy ha a kézbesítők, illetve a küldemények osztályozói közül valaki megbetegszik. Tavaly ő volt a legjobb kézbesítő és az idén is az elsők között értékelték ki. — Tasakjának szíja reggelente főleg az újságok terhe alatt húzza le a vállát. Nos, mit kívánna magának az idei sajtónap alkalmából? — Rendszeresen terjesztem a lapokat. Előfizetőket szerzek. Ez is bizonyítja, nem a lapokból kívánok kevesebbet. Ezzel szemben az emberek egy részétől elvárnék több megértést. GÁLY IVÁN — Alsó- és Felsőláncot. Eleinte egyszerű kerékpárral, most pedig egy Babét a motor- kerékpárral, amit magam vettem, hogy meggyorsítsam a munkámat. Reggel héttől nyolcig elkészítem a szállítmányt, s mire végigjárom a Buzitától három, illetve négy kilométerre levő községeket, egy óra van. Indulhatok vissza a hivatalba elszámolni, s csak azután haza. A szerződésem napi hét órára szól, de van úgy, hogy sokkal többet dolgozom. — Mn hány kilós táskával vág útnak? Megméri. A mutató a tizenkettő előtt áll meg. — Ezen kívül még két csomagot is viszek. Igaz ugyan, hogy csak a két kilósnál köny- nyebbet vagyunk kötelesek kézbesíteni, de hát itt van ma is egy csomag, a katonának bevonult Szitás Sanyi küldi haza a ruháját, folán néni ezért utazzon ide? Inkább elviszem neki. — S az újságok? — 79 Oj Szót viszek, ebből 49-cet Alsóláncra, 30-at Felsőláncra. — Nem kevés ez? — Lehetne több is, mert ugye Felsőlánc sem kisebb, mint Alsólánc, ott is laknak vagy négyszázan. Nem rendelnek, pedig szívesen elvinném. Igaz, ott a többi újság iránt sem érdeklődnek. — Az Új Szón kívül ma ml van még a táskában? — Hét Pravda, 7 Východoslovenské noviny, 34 Szabad Földműves, egynéhány Sport, és más újság is, meg van itt vagy negyven levél és 16 nyugdíj. Persze pénteken sokkal több a szállítmány. Akkor két, sőt néha három táskát is viszek, mert majdnem minden képes folyóirat, hetilap akkor jön meg. A megrendelt újságokon kívül mindig hordok magammal néhányat eladásra. A Nőből mostanában a megrendelt 22-n kívül 5—6 is elfogy. Azokat itt, az újságárusnál veszem meg és Láncon eladom, így van ez a többi újsággal is. A lakosok elégedettek Sztup- pen Veronika munkájával. Hl- vatásszeretetével, pontosságával kiérdemelte a két falu lakosságának és feletteseinek elismerését. GAZDAG JÓZSEF Városban, falun egyanänt viszonylag gyakran találkozunk vele. Csengetés, kopogtatás vagy a kiskapu^ nyikordulása jelzi jövetelét. S egyenruhája mindig, és mindenkiben kis izgalommal vegyülő kíváncsiságot csihol. Ha már régen ismerjük, az arcáról is igyekszünk leolvasni: tasakja számunkra vajon mit rejteget? Megrebbenünk, ha táviratot kotor elő — hátha rossz hírt kaptunk. A levél, a képeslap már biztatóbb, távol élő vagy tartózkodó szeretteinktől, barátainktól érkezett nyilván kedves üdvözlet vagy részletes beszámoló életsorsukról. Aligha fogadja kitörő lelkesedés, ha ilyen vagy amolyan tartozásunkat kell leróni. Annál inkább örülünk a már várt, vagy meglepetésként ható utalványnak, amely pénzt hoz a házhoz. S természetesem az újságot is szívesen fogadjuk, akár még munkakezdés előtt vehetjük át, akár ott vár ránk a levélszekrényben késő délután, hogy hazánk és a világ dolgairól értesüljünk belőle. Jó és rossz hírt, örömet és bánatot hoz a házhoz a kézbesítő. Fontos a hivatása és nehéz is. De ha tisztában van annak jelentőségével, hogy egyike azoknak, akiken keresztül eljut hozzánk a gyorsan pergő eseményeknek, az élet forgatagának visszhangja, akkor — szép is. Komáromban f Komárno) az Ai idei szabadságom nagyobbik részét falun töltöttem. Elutazásomkor az egyik kassai {Košice) újságárusnál Új Szót kértem. — Már elfogyott, — mondta az újságárusnő. Megkérdeztem tőle, hány darabot kap naponta ebből a napilapból, ha már korán reggel nincs .jolőle. — Ötöt — jött a gyors felelet, mire arra is kíváncsi lettem, hogy akkor miért nem rendel többet. — Ha magának újság kell, akkor rendeljen a lakására — hangzott a pult másik oldaláról. Néhány órával később a Sztuppen Veronika kézbesítőt a közlemúltban a buzitaí (Buzica) postán kerestem fel. Fél nyolckor érkeztem, ő ép pen napi kőrútjára készülő dött. — Most jó, mert nyár van, s ezt az időszakot a postások szeretik — vall szakmájáról Verőn néni. — Az esős őszt és a hideg, csúszós telet már nem nagyon. Bizony előfordult már, hogy a síkos úttesten a kerékpár kicsúszott alólam, s a földön kötöttem ki. Komolyabbra váltjuk a szót. — Mikor jött ide dolgozni? nagyvárostól harminc kilométerre eső községben átéltem az előbbi eset ellenkezőjét is. Ott megkérdeztem az ötvenen túl járó postai kézbesítőt, hogy hajlandó-e egy héten át az Űj Szót és a Východoslovenské novinyt hordani nekem. — Más újságot is hozok én szívesen, ha kell — hangzott a fedelet Sztuppen Veronika néni szájából, aki szavát megtartva, a két napilapon kívül házhoz hozta a többi kért lapot is, pedig neki nemcsak a polcról kellett levennie, és átnyújtania azokat, hanem motorkerékpáron a többi küldeménnyel együtt cipelte néhány kilométert. /A szerző felvétele) — Szeptember l-én volt kilenc éve. Ezt megelőzően a helyi efsz ben dolgoztam, és hat évig az iskolát takarítót• tam. — Mondja meg azt is, hogy azelőtt kisegített nálunk — szól közbe a postai hivatal régi alkalmazottja, Bujánszky Gyuláné. — Hát, ha szükség volt rám, akkor néha-néha elvállaltam a helyettesítést is, mert az iskolában délután és este takarítottam. így segíthettem itt is. Azért hívtak, mert a kézbesítésben gyakorlatom volt. — Hány falut jár naponta végig? a kioszkban 130 Üj Szó, 200 Práca, 50 Pravda fogy naponta, 95 Nő, 120 Hét, 100 Život talál hetente olvasóra. Ez pedig mégcsak hat az itt kapható több mint 40 féle sajtótermékből, hogy a cigarettát, meg a többi árut ne is említsük. Füle Ilona jogosan elégedett a forgalommal, felettesei pedig az ő munkájával. Nem bánta meg, hogy kíváncsi volt, s az üzletet újságárus kioszkra cserélte. FLÓRIÁN MÁRTA (Gyökeres György felvétele) Az újságot is ajánlani kell
