Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-12 / 221. szám, szombat

VAN HR STEENE A SARCA MB A hollandok megmutatták erejüket | Munkatársunktól) — Tegnap a 15B km hosszú második 6t sukaüszal folytatódott a Szlovákia Kerékpáros Körverseny. Az első napi „ismerkedés“ utáni pénteken is érdekes küzdelmet vívott a 95 tagú mezőny. A meglehetősen könnyű útszakaszon az esélyesek csak arra vigyáztak, hogy ne kerüljenek tele nies hátrányba, mert az igazi versenyzés majd a Magas Tátrá­ban kezdődik. A szakaszgyözcimet a holland Van dér Steen xzerezite meg úgy. hogy a héttagú élbolyban három honfitársa vett és két kilométerrel a eél előtt megugrásával biztosította győzelmét. Wells ismét remekelt Az Kdmontnnhan folyó Brit Nemzetközösségi játékok leg­utóbbi atlétikai döntőjében a skót Wells érte et a legjobb eredményt, aki a 290 m es férfi síkfutásban 20.17 mp el gye- zött. Mint ismeretes, 100 m-en a 26 éves skót futó 10.03 mp- ve) ugyancsak ragyogó idővel ezüstérmet szerzett. Ahogy ez várható vult, a nem nehéz útszakasz folyamán sen­kinek sem sikerült meglepni a mezőnyt, habár kísérletek i;rre bőven voltak. A táv első felét gyors iramban hajtotta a me zony, ennek következtében ké­sőbb nem maradt elég erejűik a kerékpárosoknak. Si .at kezde­ményeztek a csehszlovák ,,A“ Nagy éíMlodés Az Ostraván szeptember 13 és 17 között sorra kerítlö Vac­lav Procházka emlékére rende­zett nemzetközi ökölvívó torna iránt nagy érdeklődés mutatko­zik ktilföldön is. Ezért a hazai ökölvívó szövetség úgv döntött, fu>gy a torna a csehszlovák vá­logatottak számára selejtező az olimpiai keretbe való jutásra. Az ostravai tornán a válogatott keret tagjai közül a követke­zők vesznek részt: Maron, Dan­ko, Horňák, Matta, Rác, Vrba, Horváth, Sándor, Konečný, OÉ- kaj, ]antnla, Nemeiíek, Puha, Pavlov, Usička, A. Vaiko, La- burda, Hoőko, Franek, Zaŕ.ek, Tabáček, Prolivnák, ResI, Džús és Janečka. A válogatott keret tagjai Malik, B. NemeČek, Lé­méi és Gašparik edzők vezeté­se alatt Teplyšovicében készül­nek a tornára. Az esélyesek továbbjutottak Továbbra sem kedvez az idő­járás az Ostravában folyó cseh­szlovák nemzetközi teniszbaj­nokság küzdelmeinek. Az eső gyakran megszakította a küz­delmeket. A férfi egyes máso­dik fordulójál>an sem született nagyobb meglepetés, Kodeš, Složil és Zedník biztosan jutot- lak tovább. Értékes sikert ért el Pavel Huťka, aki az NDK bajnokát, Emerichet ütötte el a továbbjutástól. A nőknél Ma­rikévá és Strachonová biztosan vette a következő akadályt. Eredmények — férfi egyes: Kodeš—Petr Huťka 4:6, 6:4, 6:3, SložU—Marik 5:6, 6:2, 6:1, Birner—Šinbera 6:4, 6:3, Lendl —Pala 6:1, 6:2, Pavel Huťka — Emmerich 7:5, 6:4, Kodeš — Navrátil 6:3, 5:4 — félbesza­kadt, Zedník—Písecký 2:6, 6:0, 6:3, Machán (magvar)—Čech 6:3, 7:6. Nők: Mariková—Mandlíková 6:3, 6:4, Strachoňová—Frona­well 6:3, 6:2, Birjukova (szov­jet—Plchová 6:1, 3:6, 6:4, To­manová— Bendlová 6:2, 1:6, 6:3. válogatott tagjai, de egyetlen szökési kísérletet sem kísért szerencse. Az útszakasz legma­gasabb tengerszint feletti pont­ján Banskén (694 méter) a he­gyihajrá után egy héttagú cso­port megugrott az élmezőnytől. A három holland, három cseh­szlovák és egv szovjet kerék­páros több mint egy perces előnyre tett szert. Mivel azon ban csaik a hollandok érdeke volt a gyorsuló iram, a többiek nem nagyon igyekeztek, egysze­rűen nem mentek az élre, nem cserélték a vezető hollandokat. Ezek aztán felváltva hajtottak az élen. Két kilométerrel a cél; előtt Van dér Steen elhúzott társai­tól és előnyét biztosan váltotta győzelemre. Hollandia csapata tehát a második útszakaszon bizonyította, hogy nem véletle­nül tartják a körverseny esé­lyesének. A 22 esztendős győz­tes holland'pincér mondta: — Mivel rajtunk kívül senki sem akart az élre menni a hét­tagú csoportból, jó együttműkö­déssel váltottuk egymást. Kitű­nő a hangulat csapatunkban, nem félünk a tátrai hegyektől sem, s bizonyos mértékben örü­lünk is neki. Azért jöttünk, hogv győzzünk, így akarjuk meghálálni a kiváló rendezést. Hal éve versenyzők, tavaly meg­nyertem egy hollandiai ver­senyt. A második útszakasz ered­ményei: 1. Van dér Steen 3:46:30, 2. Guszjatnyikov (szov­jet) 3:48:40, 3. Poslušný (Ostra­va) 3:46:40. 4. De Hony (hol­land) 3:46:40. Az egyéni verseny élére a tegnapi győztes Van dér Steen került, mögötte a szovjet Gusa jatnyikov áll. Ma délelőtt a 19 km hosszú Svidník—Dukla egyenkénti in- ditásos versenyre kerül sor, délután pedig a 72 km hosszú Svidník -Humenné jelenti a 4. útszakaszt. A holnapi útszakasz (176 km): Humenné — Vranov —: Prešov — Branisko — Leve Čh — Tatranská Lomnica. TOMf VINCE SPORTHÍRADÓ • Barátságos nemzetközi női kézi labda mé r kőzésen: ZORA Olomouc — BűneveszAnyiik Za- porozse (szovjet) 14:16 (8:10). • Madridban barátságos nem­zetközi labdarúgó-mérkőzésen a hazai Rayo Vallencano 2:2 ará­nyú döntetlent ért el az első divíziós angol Derby County ellen. • Finnország labdarúgó-vá­logatottja — a magyar csapat Őszi EB ellenfele — a helsinki olimpiai stadionban 1:1 arányú döntetlent játszott Norvégiával. • Nemzetközi 100 km-es or­szágúti (kerékpáros csapatverse­nyen Wroclavban a csehszlovák válogatott (Fiséra, Bezák, Dráb, Valenta) 2:37:10 órás idővel a hetediik helyen végzett. A győ­zelmet az NSZK csapata sze­rezte meg 2:26:24 órával. A hírügynökségi jeinntés sze rint a 200 m es férfi siiklutás döntőjének résztvevőit a megen­gedettnél erősebb 4,31 msec, hátszél segítette. Kenyai siker szülétfitt a 800 m es és az 500 m-es futásban. Fűit 1:4b,39, Ro­no 13:23,04 perccel gvőzött. , A közelgő Európa bajnokság szemszögéből figyelemre méltó a veterán brit gáttutó Pascoe formajavulása. Az eredmények­ből. Férfiak: magasugrás: 1. Ferragne (kanadai) 220, 2. joy (kanadai) 218, 3. Burgess (skót) 215. 400 m: 1. Mitchell (ausztrál) 46,34, 2. Coombs (trinidadi) 46,54, 3. Bogue (ka­nadai) 46.63. 600 m: 1. Bőit (kenyai) 1:46,39, 2.' Newman (jamaikai) 1:47,30, 3. Lemashon l kenyai) 1:47,57, Távolugrás: 1. Mittchell (angol) 806, 2. Commons (ausztrál) 804, 3. Su- resh (indiai) 794. 5090 m: 1. Romo (kenyai) 13:23,04, .2. Mu- sioki (kenyai) 13:29,92, 3. Fos­ter (angol) 13:31,35. 400 gát: 1. K'imaiyo (kenyai) 49:48, 2,. Brown (ausztrál) 50,04, 5. Pas­coe (angol) 50,09, 200 m: 1. Wells (skót) 20,17, 2. Hilkes (ghanai) 20,18, 3. Bradford (ja­maikai) 20,43 m p. Nők: 200 in: Boy cl (ausztrál) 22,82, 2. Lann (brit) 22.89, 3. Az Atlétikai EB főpróbája előtt Eddig 67 csehszlovák atléta harcolta ki az atlétikai Euró­pa bajnokságon való részvétel jogát. Az EB szintet ugyan töb­ben teljesítették, de egy-egy számban csak hárman indulhat­nak országonként. Arról, ki szerepelhet a címeres mezben az augusztus 1^ — 19 között, a prágai Strahov pályán sorra kerülő országos bajnokság után születik végleges döntés. — Az országos bajnokság az EB főpróbája lesz — hangsú­lyozta dr. R. Dušek, a szerve­zőbizottság elnöke, a CSSZTSZ KB alelnöke. Egves bizottságai hasonló körülmények között dolgoznak majd, mint később az Európa-bajnokságon. Az országos bajnokságon 609 atléta vesz részt, legtöbben az 5000 m-es futásban nevez­tek — 30 rajtolóra számítanak. Az országos bajnokságon az EB rendezőinek munkáját az Euró­pai Atlétikai Föderáció küldöt- lei, a magyar dr. Sir józsel és a brit E. Rose figyelik majd. Atlétikai emlékverseny Több mint 500 csehszlovák, magyar, NDK beli, NSZK-beli osztrák, amerikai, olasz és lu­xemburgi atléta részvételével kerül sor ma és holnap Prágá­ban a Janda-Suk alétikai em­lékversenyre. A viadalon Pla­chý kivételével a teljes hazai élgárda is részt vesz. Néhány név a külföldiek csapatából. Flowers, Whitaker | amerikai vágtázók), Paschek (NDK-beli távolugró), Jankó (osztrák ge­relyhajítónő ). • Az NDK-ban portyázó ka­nadai női röplabda-válogatott második mérkőzésén 1:3 arány­ban alul maradt a hazai válo­gatottal szemben. Beazley (ausztrál) 22,93. SOOm: 1. Peckliam (ausztrál) 2:02.82, 2. Chemabwai (kenyai) 2:02,87, 3. Colebrook (angol) 2.02,87 Gerelyhajítás: 1. Sanders (an- goi) 61.34, 2. Hayward |kana dai) 54,52, 3. Kern (Kanadai) 53,60 m Három ezüstérem Varsóban megkezdődött az úszó IBV, melyen a baráti or­szágok 14 évnél fiatalabb ver­senyzői indulnak. Az első napi döntőben jól szerepeltek a csehszlovák fiatalok, összesen 10 versenyző harcolta ki a dön­tőbe jutást, hárman bronzér­met szereztek. Az eredmények­ből. Fiúk — 100 m gyors: 1. Besze (magyar) 56,71... 3. Pla­néta (csehszlovák) 57,81, 100 méter pillangó: 1. Besze 1:01.51 ... 3. Géry (csehszlovák) 1:02,69, 4X100 in vegyesváltó: 1. Szovjetunió 4:13,6... 3. Csehszlovákia 4:17,2, Lányok — 100 ni gyors: l. Maneke (NDK- beli) 1:01,14... 8. Fraíiová (csehszlovák) 1:04,06, 100 m pillangó: 1. Hílle (NDK-beli) 1:06,24... 4 Radová (csehszlo­vák) 1:08.22 perc. Kajak-kenu VB Belgrádban A 14. kajak-kenu világbaj­nokság első napján, csütörtö­kön hét számban kezdődött meg a verseny. A 21 előfutam­ból kivétel nélkül az első bá­rom helyezett jutott tovább és allhat ismét rajthoz a szombat délelőtti középfutamokban. A csehszlovák versenyzőknek a rajt nem sikerült valami ró­zsásan, csupán Vrdlovec, a ke­nu egyesben 1000 m-en jutott egyenesen a középfutamba. A többiek a reményfutamokban javíthatnak. A magyar válogatott-mind a hét versenyszámban érdekelt volt s valamennyi résztvevő biztosan vette az első akadályt. Futamgyőzteskén jutott tovább a kajak 1000 m-en a Szabó- Bakó páros, a női kajak egyes­ben Pozsonyi Ágnes, valamint 1000 m-en a négyes. További négy magyar egység második helyen végzett, tehát simán ju­tott tovább. Tegnap a világbaj­nokság újabb hat szám előfu­tamaival folytatódott. Az ered­ményekről lapzártáig nem kap­tunk jelentést. Válogatóverseny Tokióban A világ legjobb tornászait még három hónap választja el a Strassburgban megrendezésre kerülő világbajnokságtól, az egyes országok legjobbjai kö­zött azonban teljesen érthetően már egy idő óta hatalmas küz­delem folyik azért, hogy beke­rüljenek a VB re induló csapat­ba. Így van ez japánban is. Úgy tűnik a Felkelő Nap orszá­ga a számos küzdelemben vi­lágbajnokságokon, olimpiákon megedződött „öreg* verseny­zőkkel képviselteti magát, akik valószínűleg ezúttal utoljára szerepelnek ilyen nagyszabású versenyen. Kérdés azonban, si­kerül e megvédeniük elsőségü­ket a mindjobban feljövő fia­tal szovjet tornászokkal szem­ben. Tokióban néhány nappal eze­lőtt lti tornász részvételével vá­logatóversenyt rendeztek. Tala­jon problémáktól mentesen folyt a kötelező gyakorlatok bemutatása. Lólengésben Kasa- maeu 9,45, Kenmocu és Siraisi 9.40 et ért el s úgy tűnik, ezen a szeren nem lehet a japáno­kat zavarta hozni. Gyűrűn ha­sonló a helyzet. Lóugrásban Si- mizu 9,50 nel a legjobbnak bi­zonyult. Nem változtok az erőviszo­nyok a korláton. Ez továbbra is U japánok erőssége, amiről Kenmocu es Kasamacu 9,50, Kadzsifama 9,45, Cukahara és Siraisi 9,40 pontos értékelése tanúskodik. Nyújtón azonban vaskos meglepetésre kivétel nélkül gyenge teljesít ményt nyújtottak, öten még kilenc pontot sem tudtak összegyűjte­ni, ami bizony figyelmeztető tehet a japánoknak. A kötelezők után Kenmocu 56.25 tel vezetett, Kasamacu, 155,85) Kadzsijama (55,65), és Cukahara (55,20) előtt. A sza- badon választott gyakorlatok sarán Kadzsijama talajon 9,65 P ríttál, korláton pedig 9,69 ponttal a legmagasabb érteke­iéiben részesült', és végül az első helyen végzett. Kenmocu lólengéskűrie volt hatásos, Ka- sumaču viszont a lovon és gyü- •un rontott és visszaesett. A szabadon választottak so­rán nagyot javult Okamura mégis vállalnia kell a hálátlan tartalék szerepét. Siraisi és Si- mizu ezúttal első ízben képvi­selt japán színeit a VB n. A két tologat óverseny végeredménye: 1. Kad2Sijama (25 éves) 223,75, 2. Kenmocu (30 ) 223,00, 3. Ka­samacu (31) 221,50, 4. Cukaha- ra (30) 220,45, 5. Siraisi (25) 219.50, 6 Simizu (23) 219,15, 7. Okamura (30) 219,10. A japán csapat 28 éves átlag életkorral a legidősebb együt­tes lesz a világbajnokságon. A fersenyzők ütőkártyája az ere­detiség, virtuozitás, a nagy ru­tin. és a kiváló taktika. Kérdés, mindez elegendő lesz e a szov­jet válogatott ellen. Sorsdön­tőén befolyásolja majd a két csapat szereplését a 4—6. em­ber teljesítmémye. Ebben vi­szont a szovjet válogatott felé billen a mérleg. no • Szegeden a női kosárlabda IBV-n a csehszlovák lányok 12 ponttal a harmadik helyen vé­geztéik. A végső sorrend: 1. Szovjetunió 14, 2. Magyaror­szág 13, 3. Csehszlovákia 12, 4. Lengyelország 11 pont. • Košicén megkezdődött az országos ifjúsági vízilabda-baj- nolkság döntője. Az első napi eredményeik: CH Košice — Sle- zan Opava 12:1, Slávia UK Bra­tislava — Strakonice 11:0, No­váky — Slávia Plzeň 10:2. FELHÍVÁS A CSSZTSZ KB Labdarúgó Szövetségének Elnöksége az új baj­noki hét megnyitása előtt a következő felhívást adta ki: Közvetlenül az 1978—1979 labdarúgó bajnoki év megnyitása előtt állunk. Ebben az időszakban kél Jelentős eseményre a CSSZTSZ KB Labdarúgó Szövetségének Országos Konferenciá­jára és a CSSZTSZ V. kongresszusára kerül sor, tehát két olyan esemény előtt állunk, melyek bizonyára nagymértékben befolyásolják testnevelési mozgalmunkat. Az élvonalbeli labdarúgásra és elsősorban a válogatottakra nagyon komoly feladatok várnak, melyek teljesítése elsősor­ban az I. Liga és a többi osztályok színvonalának lényeges javulásától függ. A minőség javítása a játékosok, edzők, funk­cionáriusok, és játékvezetők, tehát mindenki feladata, aki a labdarúgásban dolgozik. Felhívjuk a játékosokat, hogy növeljék a maguk iránti igé­nyességet, teljesítményük mindig maximális legyen a pályán és a pályán kívül példásan viselkedjenek. 1978 Az edzőktől az igényesség növelését várjuk, valamint aktív részvállalásukat és segítségüket a csehszlovák válogatott fel­adatainak biztosításánál. A játékvezetőktől objektív bíráskodást szeretnénk látni. A labdarúgás rajongóinak több szép sportélményt kívánunk mint amennyiben az elmúlt bajnoki évben volt részük. II. 12. m új szú 32. 1. SLOVAN — BOHEMIANS 2. VSS—PLZEN : ( : ) A BEKÜLDŐ NEVE: PONTOS CÍME* _ ________ ( : ) Beküldési határidő: augusztus 16. Mindkét mérkőzés az 1. íigaba tartozik és a hazai csapatok te­kinthetők esélyeseknek. A VSS Košice csapata a következő kerettel kezdi az I. labdarúgó- liga új idényét: Balról, fenti ser: Nemfcicky. Chovanec. Kuchár, Cacik, Jutka. Középső sor: Babóan, Feranfcik, Baraňec, Žiak, Mar- tiško, Gallis, ing. Tamás. Ülnek: Hoholko, Lipnický, Gajdoš, Sta- fura, Andrejko, Juhász. Hodo&ko. (Berenhaut fely.)

Next

/
Thumbnails
Contents