Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-15 / 224. szám, kedd
Támogatjuk az elnyomott népeknek a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni igazságos karcát /Folytatás az 1. oldalról) támogatva Zimbabwe, Namíbia, Dél Afrika és más olyan országok becsületes népeinek harcát, amelyek a gyarmati elnyomás és a faji megkülönböztetés ellen, szabadságukért és teljes függetlenségükért küzdenek. A dél-afrikai háborús tűzfészek felszámolása nemcsak a helyzet javítását' mozdítaná elő az afrikai földrésznek ezen a részén, hanem egyúttal erősítené a leszültségenyhülés folyamatát, szilárdítaná a világbókét. ■A Csehszlovák Szocialista Köztársaság — amely más szocialista országokkal közösen tevékenyen részt vesz a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni harc évtizede programjának megvalósításában egyértelműen támogatta azt a kezdeményezést is, hogy 1978 az apartheid elleni küzdelem éve legyen. Törvényeink hatékonyan garantálják, hogy hazánkban lehetetlen legyen bármiféle faji megkülönböztetés és tiltják a fajgyűlölő elméletek terjesztését. Semmilyen 'kapcsolatokat sem tartunk fent a dél-afrikai fajüldöző rendszerekkel. Az apartheid politikát az alapvető emberi jogok durva megsértésének, a szabad afrikai népek szüntelen veszélyeztetésének és egyúttal a nemzetközi biztonság komoly veszélyeztetésének tartjuk. Csehszlovákia népe következetesen támogatja az elnyomott népeknek a fajüldözés és legmegvetendőbb formája, az apartheid elleni igazságos harcát. Népünk azokat támogatja, akik a világ bármely részén a gyarmatosítás és a neokolonializmus ellen küzdenek. Konferenciájuknak olyan eseményként kellene bevonulnia a világtörténelembe, amely döntő lépést jelent a faji elnyomás minden formája felszámolásának útján. Ehhez sok sikert kívánok Önöknek.“ Eszmecsere az együttműködés elmélyítéséről (ČSTK) — Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára tegnap a CSKP KB székházában fogadta a Szovjetunió párt- ós kormányküldöttségét, amelyet Mihail Leszecsko, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese vezet. A felek eszmecserét folytattak a csehszlovák—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről, a csehszlovák és a szovjet párt- és kormányküldöttség nemrég Prágában lezajlott megbeszélései, valamint Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák elvtárs krími találkozó jának eredményei alapján. f'TTiTlTM r-fr Alekszej Belov, a prágai 1A metrószakasz megnyitó ün népségén részt vett szovjet kor mányküldöttség tagja, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselője, a Szocialista Munka Hőse, a moszkvai metró kiváló gépésze tegnap a pragai közlekedési vállalat dolgozói közé látogatott. Találkozott « prágai metró dolgozóival is. Átadta a moszkvai földalatti vasút dolgozóinak üdvözletét. 'k Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi BizottságaMagas csehszlovák kitüntetés Zandaitgijn Enebisnek (ČSTK) — Josef Kemnpý, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Zandungijn Enebist, a Mongol Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Gustáv Husák elv- társnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének megbízásából a nagykövetnek átadta a Fehér Oroszlán Érdemrend II. fokozatát. A magas kitüntetést a nagykövetnek a csehszlovák—mongol kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért csehszlovákiai diplomáciai megbízatásának befejezése alkalmából adományozta. Jozef Nálpeka külügyminiszter helyettes tegnap a prágai Černin palotában díszebédet rendezett a távozó nagykövet tiszteletére. Illlillllllllllllllllllllllllllllllllllllll nak vezető titkára tegnap Bratislavában fogadta a Szovjet- Csehszlovák Baráti Társaság moszkvai küldöttségének vezetőségét, amely a Barátság vonattal érkezett hazánkba. A fogadáson részt vett Anatolij Kocsetkov, a bratislavai szovjet iőkonzulá'tus konzulja.-A A Szabadság Párt Központi Bizottságának Elnöksége, a Sloboda című hetilap szerkesztősébe és üzeani szakszervezeti bizottsága mély megrendüléssel közli, hogy Pavol Koprla, a hetilap löszerkesztője augusztus 12 én 51 éves korában hirtelen elhunyt. Üdülő szakszervzeti tagok Az év eleje óta több mint 2100 dolgozó töltötte a szabadságát a jevanyi Moszkva szakszervezeti üdülőben. A legtöbben a kelet- csehországi és a nyugat-szlovákiai kerületből jöttek. A szak- szervezeti tagok számára, akik között külföldiek is vannak, az üdülőből kirándulásokat szerveznek Prágába, Konopi'stébe és Kutna Horába, A képen u Moszkva szaKszervezeti üdülő lát- UutOc (Felvétel: Z. HumpáJová — ČTK) KÖZÉLET — MATEJ LÚČAN szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Prágában fogadta Ngnyen Van Hient, a Vietnami Szocialista Köztársaság kulturális és tájékoztatásügyi miniszterét. A felek a két ország kulturális együttműködésének elmélyítéséről tanácskoztak. A vietnami minisztert Milan Klusák cseh kulturális miniszter is fogadta. — SIMON PÁL magyar nehézipari miniszter meghívására tegnap háromnapos látogatásra Magyarországra utazott Vlastimil Ehrenberger szövetségi tüzelőanyag- és energiaipari miniszter. Megbeszéléseket folytat a két országnak a tüzelőanyag, az energia és a gázipar terUletén az 1981—1985-ös időszakban kifejtendő együttműködéséről. — CSEHSZLOVÁK DELEGÁCIÓ, élén Otakar Holan cseh kulturális miniszterhelyettessel, repült ma Prágából Ulánbátorba. A Mongol Népköztársaság fővárosában részt vesznek a szocialista országok könyvkiadást irányitú szervei szakembereinek nemzetközi tanácskozásán. A testvéri barátság és kölcsönös megértés jegyében Leonyid Brezsnyev találkozója Todor Zsivkowal A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PARTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA megtárgyalta az Ukrán Kommunista Párt Donyecki Területi Bizottságának szervező és politikai munkáját a termelési kapacitások építési terveinek biztosítását és azok üzem- behelyezését illetően. Az SZKP KB feladatul adta a Szov- jetnuió minisztériumainak, hogy a párt donyedki területi bizottságával közösen dolgozzák iki és érvényesítsék a donyedki terület építészeti szervezetei munkájának megjavítását biztosító és az 1978-as évre szóló állami feladatok, valamint az ötéves terv teljesítését biztosító intézkedéseket. ATAL BIHARI VADZSPÉJI indiai külügyminiszter tegnap Tokióba repült. Négynapos hivatalos látogatása során Fukuda Taikeo miniszterernökkel, Szo- noda Szuano külügyminiszterrel és a japán kormány többi tagjával Ázsia jelenlegi helyzetéről, az indiai—japán kereskedelmi, kulturális és tudományos-műszáki kapcsolatokról tárgyal majd. ABDASZ SZALAM DZSALLUD, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam Általános Népi kongresz- szusa Főtitkárságának tagja tegnap Japánba repült. Ezután Kínába és Észaik-Koreába is ellátogat. HUA KUO FENG, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, az államtanács elnöke tegnap elindult Pe- kingből romániai, jugoszláviai és iráni látogatására. Utjának első állomása Románia, ahová holnap érkezik meg. NAGASZAKIBAN békegyűlést rendeztek. A több ezer résztvevő kegyelettel adózott a 33 évvel ezelőtt Hirosimára és Na- gaszaikira ledobott amerikai atombomba több százezer áldozata emlékének. ISZFAHÁN iráni ipari központban a rendkívüli állapot kihirdetése után véres kormányellenes tüntetéseikre került sor. A Kayhan iráni lap az incidensekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy azt a helyi lakosság súlyos anyagi és szociális helyzete váltotta ki. MEXIKÓBAN négy politikai párt, köztük a kommunista párt is követeli, hogy vizsgálják ki a CIA és más kémszolgálatok Mexikó területén végzett tevékenységét. A XI. havannai Vi- lágifjűsági és Diáktalálkozón felhozott vádak alapján a mexikói rendőrségnek erélyesen kell fellépnie a CIA és a DINA chilei titkosszolgálat akciói ellen. (ČSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Krím félszigeten találkozott Todor Zsivkowal, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökével, aki sza badságát tölti a Szovjetunióban. A két párt- és állami vezető a megbeszélések során tájékoztatta egymást az SZKP és a BKP tevékenységének fű Irányairól a szocializmus és a kommunizmus építéséneik irányítása során. A fő figyeimet a szovjet—bolgár kölcsönös kapcsolatok kulcskérdéseinek szentelték. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két fél nagy munkát végzett a Szovjetunió és a Bolgár Népköz- társaság sokoldalú együttműködése és közeledése fejlesztésére irányuló program megvalósítása során. A két ország közeledésében fontos szakasz lesz az anyagi termelés ágazataiban a szakosodás és a kooperáció 1990-ig terjedő általános programjának elfogadása, amelynek előkészítése már döntő szakaszába lépett. A feilek kifejezték meggyőződésüket, hogy a program sikeres megvalósítása, valamint a már kidolgozott és a tervezett intézkedések valóra váltása a KGST keretében jelentősen hozzájárul a szocialista közösség további erősítéséhez. Az időszerű nemzetközi problémák áttekintése folyamán Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a Bolgár Nép- köztársaság következetesen megvalósítja az enyhülési politikát és a helsinki Záróokmány elveihez igazodik. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov aggodalmát fejezte kt a közel-keleti helyzet legutóbbi fejlődése, valamint a külön lépések miatt, amelyek csupán elodázzák a közel-keleti problémák elvi rendezését. Todor Zsivkov tájékoztatást nyújtott arról az erőfeszítésről, amellyel Bulgária a béke megszilárdítására, a jó szomszédi kapcsolatok és az együttműködés fejlesztésére törekszik a Balkán félszigeten. A két párt és állami vezető kifejezte reményét, a balkáni országok népei nem engedik, hogy e fontos körzet az enyhüléssel és a békével szemben ellenséges erők intrikáinak és mesterke- déseineik tárgya legyen. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov rámutatott Kína hege- monisztikus politikájára, ame*ly teljes mértékben ellenkezik a béke és a szocializmus érdekeivel. Megerősítették őszinte szolidaritásukat a Vietnami Szocialista Köztársasággal, amely Kína durva nyomásának célpontja lett. A találkozó során hangsúlyozták a Varsói Szerződés szervezetének elsőrendű szerepét az európai béke és biztonság biztosításában és a nemzetközi légkör megjavításában. A találkozó a testvéri barátság, szívélyesség és tedjes kölcsönös megértés légkörében folyt le. A találkozón részt Vett Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója és Milko Balev. a BKP KB eilső titkára kabineit- iének igazgatója. Megnyílt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni világkonferencia (Folytatás az 1. oldalról) A szovjet nép határozottan támogatja a népek egyenlőségéért, a faji és nemzetiségi megkülönböztetés, a gyarmatosítás és a fajüldözés maradványai ellen harcoló erőket. Következetesem síkraszáll a rho- desiai fajüldöző rezsim felszámolásáért, s azért, hogy a hatalom Zimbabwe népének kezébe kerüljön. Követeli a Délafrikai Köztársaság csapatainak kivonulását Namíbiából, a faji elkülönítés felszámolását a Dél-afrikai Köztársaságban. Az önök konferenciáját abban az időben tartják, amikor fokozódik a harc az enyhülés elmélyítéséért és kiterjesztéséért, a gyarmatosítás és a faj- üldözés teljes felszámolásáért. Ezért ma nem engedhetjük meg, hogy Afrika déli részén fajüldöző rezsimek uralkodjanak, amelyek gaztetteket követnek el az emberiség ellen. A békesze>rető államokat joggal nyugtalanítja a feszültség fokozódása Afrikában, amit a NATO tö'bb tagállamának intervenciós akciója váltott ki. A béke érdekei megkövetelik, hogy azonnal gátat vessünk a fiatal államok betl- ügyeibe való imperialista beavatkozásnak, hogy valameny- nyi ország tiszteletben tartsa az említett államok szabad és független fejlődéséhez szükséges jogokat. A konferencia résztvevőinek sok sikert kívánok a gyarmatosítás ellen, a szabadságért és nemzeti függetlenségért, a fajüldözés, a faji elkülönítés, a faji és nemzetiségi megkülönböztetés ellen vívott igazságos harcban. Az új portugál miniszterelnök kinevezése után A PKP ÉRTÉKELÉSE AZ ORSZÁG HELYZETÉRŐL (ČSTK) — Alfredu Nobre da Costa kinevezett portugál md- niszteirelnök beszámolt Eanes elnöknek kormányalakítási tárgyalásairól, majd kijelentette: noha a szocialista párt nem hajlandó támogatni, mégis reméli, hogy kormányt alakíthat, és programját huszonhárom napon belül elfogadtathatja a parlamentben. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának üléséről kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a párt igen erős fenntartással fogadja Nobre da Costa kinevezését, mivel annak szoros kapcsolatai vannak koTitkos izraeli terv (ČSTK) — Üjabb politikai botrányra van kilátás Izraelben, ahol kiderült, hogy Menahem Begin kormánya titokban elhatározta, hogy a megszállt Cisz- jordániába öt új katonai települést épít. Ezt az elhatározást, amely megmutatja az izraeli politika hamisságát, különösen Szadat egyiptomi elnök, Begin izraeli kormányfő és Carter amerikai elnök elkövetkező Camp David-i találkozója előtt, az izraeli kormánykörök az utolsó pillanatig igyekeztek titokban tartani. Csak vasárnap éjszaka kényszerült a kormány képviselője a haladó izraeli közvélemény nyomására arra, hogy beismerje a dolgok igazi állását. ‘ A terv leleplezése — még a nyugati hírügynökségek beismerése szerint is — az izraeli nyilvánosság körében nyugtalanságot váltott ki. A Haaretz napilap a kormány lépését provokatívnak minősítette. rábbi monopolista csoportosulásokkal. A PKP értékelése rámutat, hogy a Soares-kormánv megbuktatása szerves része azon reakciós erők stratégiájának, amelyek a demokratikus rendszer felszámolására és gazdasági hatalmuk visszaszerzésére törekszenek. A PKP nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a párt végső álláspontja a kormány összetételétől és programjától függ majd. A portugál kommunisták — mutat rá a közlemény — a dolgozó nép érdekeinek megfelelő, a demokratikus rendszer megvédését és a nemzeti függetlenséget szolgáló politika mellett foglalnak állást. A Portugál Kommunista Párt ismételten hangsúlyozza: szükséges, hogy ennek eléréséért az ország összes haladó, antifasiszta erői, kiváltképpen a kommunisták és a szocialisták, összefogjanak, kölcsönös megértésre törekedjenek, és politikájukat egyeztetve együttes akciókat hajtsanak végre. Nobre da Costa tegnap folytatta kormányalakítási tárgyalásait, és a hét közeipén szeretné megkezdeni az új kabinet összeállítását. CM! 1«7H VIII. 15.