Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-09-10 / 219. szám, csütörtök

HŐSI TETTEK SZÍNHELYÉN A fatusi és mezőgazdaságban dolgozó fiatotok napja eíött Jövőre lesz harminc éve, hogy az ifjúsági szövetség tag­jai a Vág és ;i Kis Duna össze folyásánál, a kietlen pusztasá­gon megkezdték lf júságfatvn (Dedina Mládeže) építését, amely vállalkozás ifjúsági moz­galmunk történetének legfé­nyesebb fejezetei közé lartu zik. A Szocialista Ifjúsági Szó vétség Szlovákiai Központi Bi­zottsága ezért úgy döntött, hogy az idén — és ezentúl va­lószínűleg minden évben — szeptember 1—3. közöli Ifjú- ságfalván rendezi meg a falusi és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok napjait. A Vili. talál­kozó előkészületeiről és céljá­ról beszélgettünk a SZISZ Szlo vákiai Központi Bizottságának dolgozójával, a szervező bizott­ság alelnöknőjével, Daniela (Je- re'sníkovával. # Mi célt szolgál a falusi és u mezőgazdaságban dolgozó fiatalok évről-évre megismétlő­dő találkozó ja, és miért válasz­tották színhelyéin Ifjúságfal- uát?- Az ifjúság kezdettől lóg­va fontos szerepet játszott es latszik ma is íi falu szocialista^ építésében, politikai, kulturá­lis és társadalmi életének irá­nyításában és továbbfejleszté­sében. Arra törekszünk, hogy a fiatalok részvétele még jobban elmélyüljön. A mezőgazdasági üzemekben eléri kiváló terme­lési eredmények egyenes kö vetkezményeként nőtt a falusi lakosság kulturális színvonala, és ehhez jelentős mértékben hozzájárult a SZISZ is. Ez az akció is azt a eéll szolgálja, hogy még tovább növeljük a •SZISZ befolyását, és ki térj esz- szűk azt a szervezeten kivül ál­ló fiatalokra is. Ezen kívül jó alkalom még arra, hogy a leg­jobb ifjú mezőgazdasági dolgo­zók találkozzanak egymással, kicseréljék tapasztalataikat, Jut idő az üdülésre is A pionír- és ifjúsági házok nyári programjáról S ok ezer fiatal dolgozik az idén nyáron ifjúsági épí­tőtáborban. Sokan pedig köte­lességüknek tesznek eleget: az üzemekben, gyárakban szakmai gyakorlaton vesznek részt. Jut azonban idejük üdülésre, nya­ralásra is. A pionír- és ifjú­sági házak vezetői, dolgozói a nyári programok összeállítása­kor nemcsak a pionírokra, ha­nem a fiatalokra is gondoltak. Erről akkor győződtem meg, amikor legutóbb a bratislavai Klement Gottwald Központi Pionír- és Ifjúsági Házba láto­gattam. Itt ülésezett a SMER, a pionír- és ifjúsági házak módszertani folyóiratának szer­kesztő bizottsága. A tanácsko­zás szünetében szóba került a fiatalok üdültetésének, nvaral- tatásának programja. Pontos tájékoztatást kaptam a szer­kesztő bizottság tagjaitól. Milyenek is a nyári prog­ramok? A bratislavai Klement Gott­wald Központi Pionír- és Ifjú­sági Ház vezetősége közel öt­ven olyan kirándulást és tábo­rozást szervezett, melyen fia­talok is részt vesznek. Lengyel- országba, Romániába, Magyar- országra, Jugoszláviába, u Né­met Demokratikus Köztársaság­ba nemzetközi pionír- és ifjú­sági táborokba küldtek egy-egy fiatalokból álló csoportot. Itt­hon Oravská Priehrada mellett, Vyhnén, Rimaszombatban (Ri­mavská Sobota), a Magas-Tát- rában, és több más üdülőköz­pontban szerveztek a fiatalok számára nyári programot, il­letve táborozást. Eduard Svétlík elvtárs a prá­gai Julius Fučík 'Központi Pio­nír- és Ifjúsági Ház igazgatója, elmondta, hogy náluk nyolc szakosztály működik, és az idei nyárra mindegyik szerve­zett öt-hat táborozást, ezek egyharmadát kimondottan a fiatalok számára. Egyébként a nyári pionírtáborokban a ki­alakult hagyománynak megfe­lelően a pajtásokkal együtt üdülnek azok a serdülőkorú fiatalok is, akik pionír instruk- tc ok, tisztségviselők valame­lyik pionírcsapatban. Gazdag nyári programról, ki­mondottan a fiatalok számára összeállított programról kap­tam tájékoztatást Milada Kre- sanová elvtársnőtől, a nyitrai (Nitra) Járási Pionír- és Ifjú­sági Ház igazgatójától. A vízi sportokat kedvelő fiatalok 10 napos vízi túrán vesznek részt a Dunán. A Magas-Tátrában az ifjú turisták számára 14 napos hegyi túrát, valamint tanfolya­mot szerveztek. Az utóbbit per­sze kirándulásokkal tarkítják. Példásan tevékeny az ifjú fo­tósok és fiimezők szakköre, klubja. Tagjai részt vesznek a Magyar Népköztársaságban és a Német Demokratikus Köz­társaságban szervezett találko­zókon, majd nemzetközi ifjú­sági táborokban üdülnek. Az ifjú technikusok és természet- barátok számára itthon szer­veznek találkozókat, hogy üdü­lés közben kicserélhessék ta­pasztalataikat. Olga PrekoSová elvtársnő a náehodl Járási Pionír- és Ifjú­sági Ház igazgatója elmondta, hogy a nyári programban leg­fontosabbnak a pionírinstruk­torok oktatói számára rende­zendő, 14 napos tanfolyamot tartják. Ezt persze ifjúsági tá­borban rendezik meg, túrákkal, kirándulásokkal tarkítva. A tanfolyam végén záróvizsga lesz, és az oktatók, akik ter­mészetesen fiatalok, kiképzé­sükről tgazoló oklevelet kap­nak. Szlovákiában néhány hettel ezelőtt kaput nyitott az ógyal- lai (Hurbanovo) pionír- és ifjúsági ház, sorrendben a száznegyedik. És persze ebben is, akárcsak a többiben, a fia­talság neveléséért felelős ve­zetők fontos kötelességüknek tartják, hogy törődjenek a fia­talok nyári programjának megszervezésével. Fontos ez, hiszen nyaranta a munka mel­lett jut idejük a fiataloknak szórakozásra, üdülésre is. töth Ágnes esetleg összemérjék képessé­geiket. Ifjúságfalvára p<;dig azért esett a választás, mert ezzel is bizonyítani akarjuk a folytonosságot, azt, hogy az if­júsági építkezések hőseinek nyomdokaiban kívánunk halad­ni. Az idei találkozó egy ki­csit előjátéka is lesz a jövőre, a HO. jubileum tiszteletére sor­fa kerülő nagyszabású ünnep­ségeknek. A helyszínen már készül a forradalmi hagyomá­nyok emlékszobája, amely do­kumentumokon mutatja be Ifjú- ságfnlva építését és fejlődését egész napjainkig. $ Kik vesznek részt a falusi és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok találkozóján? — A találkozó elnevezését némiképpen módosítani kéne, mert a mezőgazdaságban dol­gozó és a falusi fiatalokon kí­vül részt vesznek rajta az élelmiszeripar ifjú dolgozói is. Szeptember első napjaiban így mintegy 400 fiatal gyűlik össze Ifjúságfalván. Kiváló dolgozók, a szakma legjobb mesterei, a szocialista munkabrigádok, komplex racionalizáló brigá­dok, a ZENlT-mozgalom és az Ifjúsági Fényszóró őrjáratainak tagjai. # Mivel töltik majd a három napot a találkozó résztvevői? — A találkozón — akárcsak az előző években — a ZENIT mozgalom keretében sor kerül a résztvevők szakmai ügyessé­gi versenyére a cukrász —, a tejfeldolgozó és a mezőgazda- sági gépjavító szakmákban. A szlovákiai versenyen a kerületi fordulók legjobbjai képviselik majd az egyes kerületeket. Az egyes szakmákban kerületen­ként négytagú csapatok küz­denek a legjobb címért. Sor kerül továbbá a legjobb falusi művészegyüttesek seregszemlé­jére, a legjobb röplabdázok és lábteniszezők versenyére. A ta­lálkozó résztvevői ezenkívül el­látogatnak az Agrokomplex or­szágos mezőgazdasági kiállítás­ra. PALÄGYI LAJOS Kettős feladat Példás szakszervezeti tevékenység K iegyensúlyozottnak, átfo­gónak és nagyfokúan hatékonynak kell lenni a For­radalmi Szakszervezeti Mozga­lom tevékenységének minden munkahelyen, ha kettős felada­tát teljesíteni kívánja. Egyik oldalon gondoskodnia kell a népgazdaság fejlesztéséről, a termelés növeléséről, a dolgo­zók munkakezdeményezésének fokozásáról, másik oldalon a dolgozók jogairól és érdekei­ről, munka- és életkörülmé­nyeik szüntelen javításáról. Ezeknek a fel­adatoknak a telje­sítéséről kértem tájékoztatást Feld- már Sándor elv­társtól, a dutiaszer- dahelyi (Dun. Streda) Termény­felvásárló és For­galmazó Vállalat szakszervezeti ve­zetőség elnökének helyettesétől. — Arra törek­szünk — mondta — hogy mindkét feladatunkat egy ségesen, párhu zamosan teljesít­sük, hiszen egyik összefügg a másik kai. A dolgozók­ról való gondos kodás elősegíti a munkakezdemé­nyezés kibonta koztatását, a mun­kasikerek pedig lehetővé teszik, hogy növeljük a dolgozókról való gondoskodás szín­vonalát. Jelentős a 440 tagú szerve­zet tevékenysége a munkaver­seny szervezése terén. Az üzemben 18 szocialista munka­brigád működik, s már több­ször bebizonyították, hogy ké­pesek a legbonyolultabb felada­tok teljesítésére is. A Ba- gyánszky János silómester ve­zette szocialista munkabrigád nemrégiben kapta meg az aranyfokozatot, do említést ér­demel a Krajcsovics József ve­zette munkabrigád több munka­sikere is. Főleg a vagonok ki* rakásakor bizonyított példás helytállásért. —■ A jutalom sahasem marad el — hangsúlyozta Feldmar elv­társ —, a szakszervezeti bi­zottság gondosan ügyel arra, hogy a legjobb munkabrigádok, a legjobb dolgozók jutalmat kapjanak. És neveket sorolt: Bindícs Feldmár Sándor elvtárs /baloldalt) kitünte­tést ad át Rákóczi József elvtársnak, az üzem egyik kiváló dolgozójának (A szerző felvétele) Rudolf, Soóky Dezső, Patassy Gyula, Csánó János, Rákóczi Jó­zsef. őket áldozatkész munká­jukért élmunkásoknak nevezik. A tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére úgy ösztönzi a szakszervezeti tagságot a ve­zetőség, hogy szüntelenül szor­galmazza a szocialista vállalá­sokat, s azok teljesítését érté­[ Pályakezdők Ügy szokás, hogy a frissen érettségizettek, és akik a tanév végén befejezték főiskolai, egyetemi tanulmányaikat, csak egyhónapos vakációt kapnak, azután munkába lép­nek. Ezen a héten tehát sok ezer pályakezdő fiatal, szak­munkás, technikus, mérnök, egészségügyi nővér és orvos lép munkába. Életcéljuk lényege, hngy becsületes munkával, tudásuk gyarapításával, tisztességes magatartással alapozzák meg lövőjüket, pályájukat. A pályakezdőkre mindig jellemző, hogy lenniakarással, lelkesedéssel — olykor naiv elkép­zelésekkel is —, de azzal a komoly elhatározással lépnek munkába, hogy hasznos tagjai lesznek szocialista társadal inunknak. Aggódó, szorongató kérdések: mi lesz az első feladat? Vajon segitenek-e majd, ha megtorpanunk? Hogyan visel kedjiink? Lesz e tanulási, szórakozási, sportolási lehetőség? Hogyan juthatunk majd előbbre a pályán? Ahol nem félnek az újtól, ahol rangot, becsületet első­sorban a jő munka ad, ahol egészséges és éltető a munka­helyi légkör, feltétlenül válaszit kapnak kérdéseikre már az első napon, az első héten. A munkába lépés első napjai, hetei nem zökkenőmente sek. A beilleszkedés sok sok gondját a mai fiataloknak ép­pen úgy le kell küzdeniük, mint azoknak, akik régebben szintén pályakezdők voltak, de most ők azok, akik fogad­ják a pályakezdőket. Személyes emlék: az első munkanapon egy szál virág ke­rült az asztalomra. Persze, ma sem tudom, hogy ki tette oda. Nem is az a lényeges, hanem az, hogy munkatársaim is olyan jelentősnek tartották azt a napot, mint saját ma­gam. Ismeretes a szólás-mondás: Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. Sőt, ez a mondás igazzá csak a szocialista társa dalomban vált. Csakhogy minden munkahely más-más le­hetőséget nyújt ehhez. A pályakezdő rajtját ki-ki egyénileg kezdi, de a pálya­kezdés, a beilleszkedés megkönnyítése, a fiatal szakembe­rekkel való törődés mindannyiunk feladata. Rendkívüli je­lentőségű társadalmi feladat. Teljesítéséhez persze nem lehet általánosan érvényes receptet ajánlani. Sok függ az adott lehetőségektől, a munkahelyi körülményektől. Nyil­vánvaló, hogy a feladat teljesítése mindenütt más és más teendőket feltételez. Ajánlatos azonban, ha a gyárak, üzemek, a műhelyek, a munkahelyek vezetői átgondolják: mit tettek jól, mit tettek rosszul eddig ezen a téren, hogyan lehet gyorsítani, zök­kenőmentessé tenni a folyamatot, amíg a pályakezdők tel­jes értékű szakemberekké válnak. Sokféle módon fogadhatjuk a pályakezdőket, sokféle le­hetősége van a pályakezdők indításának. Közömbösek, ér­zéketlenek azonban nem lehetünk. A pályakezdő fiatalok sokkal hamarabb ég keserű kudarcok nélkül válnak elége­dett felnőttekké, munkatársainkká, ha törődünk fogadásuk­kal, beilleszkedésük megkönnyítésével. Válasszuk a legalkalmasabb, a legmegfelelőbb módot, hi­szen rajtunk, hajdani kezdőkön is múlik, hogy milyen lesz az id.i pályaképük raj.ja. HAJDÜ ANDRÁS keli, ellenőrzi. Ezek a vállalá­sok a termelés és a hatékony­ság növelésére, a minőség javí­tására irányulnak. — ürömmel állapítottuk meg — mondta —, hogy a szak- szervezeti tagság legutóbbi kol­lektív vállalását túlteljesítette, társadalmi munkában 2200 órát dolgozott le a Februári Győze­lem 30. évfordulójának tiszte­letére. Egyébként a vezetőség ne­gyedévenként értékeli a műn* kaversenyt, a vállalások teljesí­tését, s negyedévre szóló mun­katervet szokott összeállítani, hogy ezen a munkaszakaszon is hatékonnyá tegye tevékeny­ségét. A következő negyedévi tervben többek között ilyesmi szerepel: kiszélesíteni, hatéko­nyabbá tenni az agitációs tevé­kenységet, fokozni a minőség­re való törekvést, főleg a ta­karmánykeverőben, hogy Jó mi­nőségű takarmányokkal láthas­sák el a mezőgazdasági üzeme­ket. Az utóbbi cél érdekében már sikeresen alkalmazzák a sza­ra tovi munkamódszert. Ugyan­akkor a veszélyes munkahelye­ken újabb munkabiztonsági in­tézkedéseket foganatosítottak. Figyelemre méltó, amit a munkaszervezéssel kapcsolato­san mondott: — A jövőben fokozottabb mértékben bevonjuk a szak- szervezeti tagokat, a dolgozó­kat a döntések előkészítésébe, mert ez a tervfeladatok teljesí­tésének, az üzemi demokrácia kiszélesítésének egyik fontos előfeltétele. A dolgozókról való komplex gondoskodás egyik jele, hogy a legutóbbi szakszervezeti gyűlé­sen. melyet az üzem vezetősé­gével és a SZISZ üzemi szer­vezetének vezetőségével közö­sen rendeztek, sok szó esett a már hagyományos, szakszerve­zeti üdültetésről. Ennek fő évadja júniusban kezdődött. Az üzem dolgozói, mint már szokásos, bel- és kül­földi nyaralóhelyeken töltik szabadságukat. Hétvégeken rendszeresen „telt ház" van az üzem pozsonyeperjesi fjahod- ník) üdülőjében. Ugyanakkor a dolgozók gyermekei közül 42 tanuló hazai vagy külföldi pio­nírtáborban való üdültetésének költségeit fedezik.-- Nagy gondot fordítunk —; hangsúlyozta —, a munkahe­lyi körülmények és a szociális feltételek javítására. A dolgozókat a munkahe­lyek körülményeinek megfele­lően munkaruhával, védőül- tönnyel látják el. Rendszeres gondoskodásuk kiterjed a min­déiül api étkeztetésre is. Több­féle meleg étellel látják el a dolgozókat. Az üzemnek meg­felelő szociális helyiségei, öl­tözői, zuhanyozói vannak. Kor­szerűen berendezett az üzemi klub, s élénk tevékenység fo­lyik benne. Ottil János kezde­ményezésére megszervezték a műkedvelő színjátszók csoport­ját. Más rendezvények meg­szervezésében Vermes Béla je­leskedik. A szakszervezeti veze­tőség kezdeményezésére mind gyakoribbak a közös színház- látogatások. — Szociális programunk — tájékoztatott Feldmár elvtárs —, azonban más tennivalókkal is számol. Ennek értelmében tö­rődünk a munkabiztonsági elő­írások és intézkedések követ­kezetes alkalmazásával, mind nagyobb gondot fordítunk az egészségügyi ellátásra, szer­vezzük a jubilánsok köszönté­sét, a nyugdíjasok, a betegek látogatását. ranylag kevés nő dolgo­zik az üzemben, de a szakszervezeti vezetőség figye­lemmel kíséri, hogy hol, me­lyik munkaszakaszon, milyen körülmények között dolgoznak. Ellenőrzi, hogy miként valósít­ják meg azokat az intézkedé­seket. melyek célja: megköny- nyiteni a nők munkáját. Jó a kapcsolat az üzem ve­zetősége. és a szakszervezeti vezetőség között. Megértéssel, közös akarattal úgy szervezik, irányítják a munkát, hogy a kettős feladatot teljesíthessék: a tervfeladatok példás teljesí­tésével párhuzamosan javul­jon a dolgozókról való szociá lis gondoskodás is. KRASCSENICS GÉZA A' 1978. VIII.

Next

/
Thumbnails
Contents