Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-29 / 238. szám, kedd

^ . v; •• ' , • “V • -.-X• • • ■ f iŕ ,7. » "* ’ *+ » ' SZLOVÁK IA KOMMUNISTA PftRTJA KOZPONTI BI ZOTT5 AGANAK NAPILAPJA 1978. augusztus 29. KEDD BRATISLAVA • 238. szám XXXI, ÉVFOLYAM Íra SO fillér HŐSÖKRE EMLÉKEZÜNK Immár harmincnegyedik esztendeje, hogy ilyenkor, augusztus végén mély tisztelettel, emelkedett érzésekkel adózunk a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékének. Állami ünnepeink sorá­ban is kiemelkedő évforduló augusztus 29-e, s nemcsak a hi­teles történeti tényeket rögzítő forrásmunkák, a nagy tömegű sajtóközlemények meg egyéb dokumentumok tanúsítják meg­határozó történelmi jelentőségét — Így él dolgozó népünk tudatában is. Rendkívül bonyolult helyzetben, sok nehézséget ős ellent- mondást rejtő belső s külső viszonyok közepette ment végbe a szlovák nép e bátor antifasiszta megmozdulása, amelynek alapvető feltételei főleg a szovjet hadsereg diadalmas előre­nyomulása és a fasiszta német hadsereg Sztálingrádnál meg Kurszknál elszenvedett vereségei következtében alakultak ki. Mindenesetre bizonyos, hogy a CSKP moszkvai emigrációban működő vezetősége, az SZLKP ötödik illegális Központi Bi­zottsága — Karol Smidke, Gustáv Husák és Ladislav Novo- meský — irányító és szervező tevékenysége, valamint a szov­jet párt- és hadvezetés hatékony segítségnyújtása nélkül si­kertelenségre lett volna kárhoztatva. Már 1943 nyarától, főleg pedig a csehszlovák—szovjet együttműködési szerződés, majd a Szlovák Nemzeti Tanácsot életre hívó ún. Karácsonyi Szer­ződés megkötése után a megpróbáltató feladatok olyan tömege torlódott a párt szlovákiai illegális vezetősége elé, amelyet csak a politikai szervező munka bolsevik módszereivel, szi­gorú konspiráció* eljárásokkal, földalatti propngandatevé* keuysóggel és tömegpolitikai akciókkal lehetett megoldani. Mindenekelőtt újjá kellett szervezni a párt szétszakadozott hálózatát, meg kellett teremteni a partizďnhé borúhoz nélkü­lözhetetlen néphatalmi szerveket, a Szlovák Nemzeti Tanácsot, a forradalmi nemzeti bizottságokat; továbbá a kommunista párt és a szociáldemokrácia baloldali erőinek egyesítésével, valamint a szakszervezeti mozgalom egységének megalapozá­sával biztosítani kellett a munkásosztály hegemóniáját —• mindezek után pedig a legfontosabb feladatot végrehajtani! az öntudatos munkástöinegekből, az antifasiszta s hazafias érzelmű lakosság soraiból megalakítani, majd felfegyverezni a parlizáncsapatokat, egyidejűleg a felkelés oldalára állítva a hadsereg Szlovákiában állomásozó egysegeinek java részét. Ám másfelől is szaporodtak az illegális pártvezetés gondjai. Szinte mindvégig hatástalanítaniuk kellett Beneft londoni emigráns kormányának s hazai híveiknek, Srobárék polgári ellenzékének a felkelés előkészítését, főleg pedig a szovjet hadműveleti tervekkel való összehangolását gátló politikai és diplomáciai akcióit — lényegüket tekintve: kommunista' és szovjetellenes manővereit. A kommunista párt illegális szlovákiai vezetősége azonban e súlyos körülmények közepette is megoldotta történelem szabta feladatát: a döntő órában a szlovák nép legjobb fiai készen álltak a fegyveres harcra. Augusztus 29-én a Tiso hí­vására Szlovákiába betört Berger SS-tábornok megszálló hor­dáival szentben ugyan még csak a martini » néhány kisebb helyőrség, valamint körülbelül ötezer partizán vette fel a har­cot, számuk1 azonban a következő hetek során rohamosan nőtt. Mikor Banská Bystricán a Szabad Szlovák Adó augusztus 311-áii hírül adta a világnak, hogy Szlovákia több mint har­minc járásában kitört a fasisztaellenes Szlovák Nemzeti Fel­kelés, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Szlovák Nemzeti Tanács vezetősége kilépett az illcgálitéshől, * Banské Bystricára tette székhelyét. A Szlovák Nemzeti Ta­nács Deklarációja azon nyomban kihirdette a Csehszlovák Köz­társaság felújítását, egyidejűleg pedig az SZLKP Központi Bizottsága is kibocsátotta Nyilatkozatát, harcra szólítva a la­kosságot, s ugyané célból mintegy negyven nyilvános gyűlést rendeztek. E határozott intézkedések nyomán a szlovák he­gyekben szeptember első felében már húszezer partizán és körülbelül hatvanezer katona folytatta elszánt harcát a német fasiszta haderők ellen. Nyugat- ős Kelet-Szlovákiában azon­ban nem került sor katonai felkelésre. Ismert okból: Golián és Viest tábornokok megalkuvó katonai vezetése miatt — iga­zából London sugalmazására. A felkelés a leghatékonyabb segítséget a Szovjetunió részé­ről nyerte. 1944 szeptember elejéig a korábban küldött parti­zánszervezőkön kívül a partizánmozgalom Ukrán Törzskara mintegy 24 partizáncsoportot juttatott ejtőernyővel a szlová­kiai hegyekbe, főleg szovjet vagy szovjet fiildihi kiképzett par- tizánparancsnokok egységeit. Ugyanakkor szeptember 5-től kezdve jelentős anyagi segítség is érkezett: az I. Ukrán Front s a szovjet honvédelmi népbiztosság raktáraiból több mint ezer repülőgép mintegy 8(10 tonna rakományt szállított a felkelés területére. A felkelés internacionalista vonásait erősítette az a tény is, hogy 27 nemzet fiai harcoltak a szlovák nép olda­lán, köztük a Fábri József vezette Petőfi csapat, valamint Nógrádi Sándor és Keleti Ferenc partizánosztagai s a mind­máig pontosan meg nem állapított számú magyar katonák felkeléshez csatlakozott népes csoportjai is. A legjelentősebb támogatás azonban kétségkívül a szovjet hadsereg s a kötelékében harcoló I. csehszlovák hadtest által indított duklai hadművelet volt, amelynek minden hősi erőfe­szítéssel sem sikerült egyesülnie a szlovákiai népi felkeléssel, mert a náci hadvezetés akkor már mind nagyobb erőket ve­tett be a Szlovák Nemzeti Felkelés leverésére. Október 18-án 35—40 ezer főnyi katonasággal általános támadást indított, amelynek a szlovák hadsereg felkelt egységei már nem tudtak ellenállni: egy részüket a németek lefegyverezték és foglyul ejtették, más részük felhagyott a harccal, s csak kisebb egysé­geik vonultak további küzdelmekre a hegyekbe. A partizán­brigádoknak még idejében sikerült visszavnnulniok s foly­tatniuk harcukat Közép-Szlovákia hatalmas erdőrengeteilien a felszabadító szovjet hadsereg megérkezéséig. Kéthónapos drámai küzdelem után ugyan katonai vereséget szenvedett a felkelés, de nem szűnt meg a fegyveres ellen­állás. Nem szűntek meg politikai, társadalmi vívmányai sem, hanem tovább folytatódtak a felszabadított területeken, s for­radalmi alapjait képezték szocialista rendünk felépítésének is. MIKUS SÁNDOR BARÁTI LÉGKÖRŰ TALÁLKOZÓ üdvözlő távirat (CSTK) — Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke és Ľubomír Strougal, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke tegnap távirat­ban fejezte ki jókívánságait Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Közpon­ti Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztár­saság Államtanácsa elnökének és Willi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének a nemzetközi legénységű Szojuz- 31 űrhajó sikeres felbocsátása alkalmából, A prágai észak-déli főútvonal második szakaszát október 28 áu adják át. A bratislavai Doprastav vállalat dolgozói már elvégez- ték az ezzel kapcsolatos közművesítést a Hybernéi utcában. A központi pályaudvart átívelő acélhídon is elvégezték az asztal- tozást. Jelenleg a munka a főpályaudvar környékén folyik. A ké­pen: Zdenék Cbarvát kőfaragó a főpályaudvar bejárati csarnokát csempézi. (Felvétel: J. Sýbek — ŐTíCJ Gustáv Husák fogadta a Szabad Demokrata Párt parlamenti frakciójának küldöttségét (CSTKj — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnök tegnap a prágai várban Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szö­vetségi Gyűlés elnökének je« lenlétében fogadta a nyugat­német Szabad Demokrata Párt (FDR) parlamenti frakciójának küldöttségét, amely Wolfgang Mischnicknek, a frakció elnö­kéneik vezetésével tegnap ér­kezett hazánkba. A baráti légkörben lezajlott találkozó résztvevői megvitat­ták a két ország kapcsolatait és további elmélyítésük lelve tő­ségéit Husák elvtárs áprilist NSZK-beli látogatásának ered­ményeivel, a nemzetközi fe­szültségen yíui lés, a békés együttműködés és a jószomszé­di kapcsolatok politikájával összhangban. A fogadáson jelen volt B» huslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, valamint JiH Götz, hazánk NSZK-beli és Jür­gen Diesel, az NSZK csehszlo­vák iái na g ykö ve te. Történelmi mérföldkő ünnepi gyűlés Prágában a Szlovák Nemzeti Felkelés 34. évfordulója alkalmából (CSTK) — Ünnepi gyűlést tartottok tegnap délután Prágé* ban a Szlovák Nemzeti Felkelés 34. évfordulója alkalmából. A találkozót a Csehszlovák és a Cseh Nemzeti Front Közpon­ti Bizottsága, a Nemzeti Front prágai városi bizottsága éi közép-csehországi kerületi bizottsága, valamint a Prágai Fő­városi Nemzeti Bizottság rendezte. Jelen volt a CSKP KB, a Csehszlovák Nemzeti Front KB és a szövetségi kormány kül­döttsége Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével. A delegáció tagjai voltaik: Joset Haman és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai, Marie Kabr* itt elő vá. a CSKP KB Titkárságá­nak tagja, Václav David, a Szö­vetségi Gyűlés alelnöke, a Né- pi Kamara elnöke, Evžen Er« ban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, Tomáš Trávniéek, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnö­ki, Leopold Lér szövetségi pénzügyminiszter, Ľubomír Pro­(Folytatás a 2. oldalon! Sikeresen fejlődik együttműködésünk Csehszlovák—angolai külügyminiszteri tárgyalások Luandában (CSTK) — Bohuslav Cliüou­pek csehszlovák külügyminisz­ter, aki hivatalos látogatáson az Angolai Népi Köztársaság­ban tartózkodik, megkezdte Luandában tárgyalásait ango- lai kollégájával, Paulo Jorgé- val. A tárgyalásokon Stanislav Svoboda, Csehszlovákia angolai nagykövete Is jelen volt. A külíigyminiszterek a meg­beszélés folyamán értékelték a két ország közötti együttmű­ködés eddigi eredményeit és megállapították, hogy ez az együttműködés jól fejlődik a közös érdeklődésre számot tar­tó valamennyi — politikai, gaz dasági, tudományos műszaki, kulturális, oktatási, stb. — te­rületen. Bohuslav Chňoupek nagyra értékelte az angolai nép erőfeszítéseit, amelyeket az Angolai Népi Feiszabadítási Mozgalom — a Munkapárt el­(Folytatás a 2, oldalon/ A szocialista országok kozmikus együttműködésének újabb sikere RtiVtatHnak a tiiAMftos kísérletek az ürtaftaann (ÖSTK) — Vlagyimir Koval­jonok, Alekszandr Ivancsenko. Valerij Bikovszkij és Sigmund Jähn űrhajósok munkanapja a Szaljut-6, a Szojuz-29-ből és a Szojuz-31-ből álló tudományos űrkomplexum fedélzetén teg­nap 12 óra 30 perckor kezdő­dött és moszkvai idő szerint 23 órakor ért véget. Az orvosi vizsgálatok prog­ramja szerint a Szojuz-31 űr­hajó legénysége komplex szív­ós érrendszervizsgálatokat tar­tott a Polinom-2, a Reorgraf és a Beta berendezésekkel. Elekt rokardiogrammokat, reorgram- mokat és más grafikonokat ké­szítettek. Tegnap lebonyolították a Berolina elnevezésű technoló­giai kísérleteket. Ezeket a kí­sérleteket a Szovjetunió és az NDK szakemberei közösen ké­szítették elő. Az orvosi ós blo­(Folytatás a 2. oldalon/ Valorij Bikovszkij (fent) és Sigmund Jähn a start előtt. (Te le foto: CSTK — TASZSZ}

Next

/
Thumbnails
Contents