Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-26 / 235. szám, szombat
Kitüntették a legjobbakat (Folytatás az 1. oldalrólj nak u mezőgazdasági termelésben, különösen a 'gabonatermesztésben elért jó eredményeiken. jón Janiik eivtárs ezután részletesen értékelte az idei aratás során az egyes szlovákiai kerületekben elért eredményeket. janik elvtárs ünnepi beszéde után magas kitüntetéseket adtak ál a kiváló mezőgazdasági dolgozóknak és kollektíváknak nagyszerű eredményeikért. „Az építésben szerzett érdemekért“ es „A kiváló munkáért“ kitüntetést kilenc vállalat és munka- csoport képviselőinek és 11 mezőgazdasági dolgozónak — efsz- elnököknek, agronómusoknak, koinbájnosoknak, gépjavítóknak és traktorosoknak — adományozták. További 60 kiváló dolgozó érdemeit reszortkitün- t«:lésekkel méltányolták. Köztük volt két szovjetunió- beli kombájnos: Mihajlo Jugyik és Molnár Zoltán, akik a keletszlovákiai 'kerületben segítettek az aratásban. A Szlovák Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Kövér Antal, Bordás László és Berecki János magyarországi kombájnosokat is kitüntette. A kitüntetettek szombaton az ara lóünnepély felvonulásán a díszemelvényen foglalnak helyet. 25 éves a Žiar nad Hronom-i alumíniumgyár ) Tudósítónktól) — A Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzemben tegnap emlékezlek meg a hazai alumíniumgyártás kezdetének 25. évfordulójáról. Az alumíniumkohászok ez alkalomból tartott ünnepi nagygyűlésen Miloslav Hruškovič elvtárs, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZI.KP KB titkára vezetésével részt vett az SZLKP Központi Bizottság küldöttsége is. A negyedszázaddal ezelőtt jelentős szovjet és magyar segítséggel felépített alumíniumgyárban, amely hazánk egyedüli ilyen gyára, 1953-ban a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának előestéjén ünnepélyes keretek között került sor az első csapolásra. Az SZNF üzemi dolgozói az eltelt 25 év alatt összesen már csaknem 1 millió 300 000 tonna alumíniumot és több mint 2 millió tonna alumíniumoxidot gyártottak. A gyár dolgozói a hatodik ötéves tervidőszak kezdete óla az idei első-félév végéig több mint 60 millió koronával teljesítették túl tervfeladataikiat. A negyedszázados jubileumát ünneplő gyár dolgozóinak tegnapi nagygyűlésén kitüntették u törzsgárda tagjait. (1. k.) Baráti légkörben (ČSTK) — Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában fogadta René Urbanyt, a Luxemburgi Kommunista Párt elnökét. A baráti légkörben, a 'két testvérpárt hagyományos egységének jegyében lezajlott találkozón Vladimír Jankii, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályvezető helyettese is részt vett. Tanácskozott a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság plénuma NŐNEK AZ IGÉNYEK — NŐ A TERMELÉS (Tudósítónktól) — Banská Bystricában tegnap a tüzelőanyag- és az energetikai bázis fejlesztéséről tanácskozott az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának plénuma. A tanácskozáson részt vett az SZLKP KB küldöttsége is, élén Július Öurky elvtárssal, a Központi Bizottság osztályvezetőjével. Amint azt a kerületi pártbizottság elnökségi beszámolójában Ján Cipov elvtárs, a kerületi bizottság titkára elmondta, összhangban hazánk gazdasági fejlődésével, amelynek irányA NÉPRAJZI MUNKA HATÉKONYSÁGÁRÓL Ülésezett a CSEMADOK KB Elnöksége (Tudósítónktól) — Tegnap Bratislavában ülésezett a CSEMADOK KB Elnöksége. A tanácskozást Lörinez Gyula, a CSKP KB tagja, a kulturális szövetség országos elnöke vezette. Az ülésen behatóan foglalkoztak a néprajzi munka eredményeinek felhasználásával a szövetség néprajzi tevékenységében. Megállapították, hogy a tudományos és a gyűjtőmunka szakaszán az elmúlt években különösen Szlovákia déli részein jelentős fejlődés tapasztalható, de a néprajzi munka hatékonyságával még ennek ellenére sem lehetünk elégedettek. Sok helyen ösztönös, rendszertelen gyűjtőmunkát végeznek, máshol viszont a néprajzi értékek, tárgyak parlagon hevernek. Ezért a jövőben el kell mélyíteni az együttműködést a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetével, valamint más illetékes intézményekkel. Fontos feladat, hogy a fiatal hazai magyar szakembereket is bevonják ebbe a tudományos munkába. A további előrehaladás érdekében több intézkedést és javaslatot hagytak jóvá.-y-f elveit az 1976—1980-as évekre a CSKP XV. kongresszusa hagyta jóvá, gyors ütemben növekszik a tüzelőanyag- és az energetikai bázis jelentősége. Hasonló gyors ütemben növekednek a szlovákiai szén- és lignitbányák termelésével szemben támasztott igények is. A kiözép-szlovákiai szénbányák dolgozói a közelmúltban az energetikai fűtőanyag biztosítását és a lakosság jó minőségű osztályozott szénnel való ellátását kapták fontos feladatul. A fejtési feladatok teljesítése, illetve az újabb kiesések elkerülés© érdekéljen sokat jelentenek a bányászok szocialista munkaversenyének legújabb sikerei is. Különösen értékes szénfeijtési rekordot állított fel a handlovái szénbányában a Szocialista Munka Hőse címmeí kitüntetett Miroslav Cmarko munkacsoportja, amelynek tagjai 31 munkanap alatt 78 049 tonna szenet fejtettek. Az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának tegnapi pl é n u m ta n á c sk o z á sá n rés zlete - sen megvitatták a kerület gáz- művesítésével kapcsolatos kérdéseket is. A plénum résztvevői határozatot fogadtak el a tüzelőanyag- és az energetikai bázis következő évekre szóló nagyarányú fejlesztésével kapcsolatban. —ly— Aratás után — ősz előtt Tanácskoztak a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás földművesei (Tudósítónktól) — A dunaszerdahelyi Kultúra és Művelődés Házában a járási pártbizottság, a járási mezőgazdasági igazgatóság és a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságának rendezésében tartották meg a Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett járás mezőgazdasági dolgozóinak értekezletét. Az ünnepi gyűlésen értékelték a begyűjtési munkák eredményeit, megvitatták az őszi munkák politikai-szervezési előkészületeit és az 1979-es év termelési tervei teljesítésének lehetőségeit. Az értekezleten a nyugatszlovákiai kerületi pártbizottság küldöttségét Štefan Ma- tejcik titkár vezette. Részt vett az ünnepi gyűlésen Németh Jenő mérnök, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, dr. Rabay Zoltán CSc, az Üj Szó főszerkesztője, Tibor Bolidanovský, az SZFSZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke, Jaromír Algayer, a kerületi mezőgazdasági igazgatóság igazgatója és Emil Špal- rtoň, a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola növénytermesztési tanszékének vezetőie. A Csallóköz* rónán termett Jászokból font koszorúkat Fekete József, a Szocialista Munka Hőse, • a Nagymegyeri (Čalovo) Nagyhizlalda igazgatója és Bartal Ferenc, a Nagy- lúcsi (Lúč na Ostrove) Efsz Munkaérdemrenddel kitüntetett elnöke adta át a gabonatermesztési versenyben élen járó mezőgazdasági üzemek vezetőivel együtt Štefan MatejCíknek, a kerületi pártbizottság titkárának, Magyarics Vincének, a járási pártbizottság vezető titkárának és Miklós Istvánnak, a járási nemzeti bizottság elnökének. A járási pártbizottság vezető titkára beszámolójában hangsúlyozta, hogy a gabonatermesztésben elért kiváló eredmények elsősorban a szovjet búzafajtáknak köszönhetőek. Elégedetten állapította meg, hogy a búza átlagos hektárhozama 18 693 hektáron 58,70, az árpáé pedig 8770 hektáron 49,19 mázsa volt. így a járási átlag gabonából 55,44 mázsa lett. A gabonatermesztési versenyben 65,24 mázsás átlagos hektárhozammal a Felbári (Horný Bar) Efsz került az első helyre, a másodikra a Bősi (Gabčíkovo) Állami Gazdaság 64.84 mázsás hektárhozammal a harmadik helyre pedig az Albári (Dolný Bar) Efsz 64,22 mázsával. Az ünnepi gyűlésen Tánczos Tibor, az SZFSZ járási bizottságának elnöke tíz mezőgazda- sági üzemnek és 42 kombájnos- nak adta át a járási pártbizottság, a járási mezőgazdasági igazgatóság és az SZFSZ járási bizottságának elismerő oklevelét. A különböző kategóriákban a kombájnosok versenyében az első helyekre Reitner Vince és František Plachý, a Gombai (Hubice) Állami Gazdaság dolgozói, Bartalos Géza és Barta- los Pál, az Albári Efsz kombáj- nosai, Miklós Vince és Nagy László, a Dióspatonyi (Orechová Potôň) Efsz, valamint Petőcz Gyula és Hodossy László, a Csilizközi (Medzicilizie) Efsz 'kom- bájnosai kerültek. Az értekezlet résztvevői határozatot fogadtak el az őszi munkák politikai és szervezési biztosítására. Az új kenyér ünnepén a résztvevőket a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes színvonalas műsorral köszöntötte Nagy sikerrel lépett fel Mária Schweighofferová és Miskovics László, a bratislavai 0( Színpad művésze, Ján Matúš zongorakíséretével. (balla) Megoldódott a portugál kormányválság HÉTFŐN MUTATKOZIK BE AZ ÚJ KABINET Egy miniszter maradt a régiek közül Goncalvcs Ri< (ČSTK) — Alfredo Nobre da Costa kijelölt portugál miniszterelnök összeállította az új kormányt, s ezzel véget ért a több hetes kormányválság, közölte tegnap a köztársasági elnöki iroda Lisszabonban. Az ANOP hivatalos portugál hír- ügynökség szerint az új kormány külügyminisztere Correia Gago, a nemzetvédelmi miniszter Mario Firmino Miguel és a belügyminiszter beiro lesz. Nobre da Costa hétfőn mutatja be hivatalosan az új kormány Antonio Ramalho Eanes köztársasági elnöknek. Az egyetlen miniszter, aki Maria Soares volt miniszterelnök kormányából átkerült az új kormányba, Mario Filmino Miguel, aki a korábbi kormányban ugyancsak nemzetvédelmi miniszter volt. Békeharccal a reakció háborús kalandtervei elfen A Német Békeszövetség nyilatkozata (ČSTK) — A Német Békeszövetség a második világháború kitörésének 39. évfordulója alkalmából nyilatkozatot tett közzé. Ebben hangsúlyozza, hogy nyugati reakciós erük új háborús kalandot terveznek, s ezért folytatni kell az aktív békeharcot, szorgalmazva a nemzetközi feszültség enyhülését és a leszerelést. A Német Békeszövetség nyilatkozatában felhívja a világ £aladó közvéleményét: még jobban bontakoztassa ki a tiltakozó mozgalmat a Pentagon veszélyes szándéka ellen, hogy hozzákezd a neutonrfegyverek gyártásához s ezeket az NSZK és a NATO más tagállamainak területén kívánja elhelyezni. A' Német Békeszövetség, ugyancsak kiterjedt harcra szólít feí a katonai költségvetések csökkentéséért s az így felszabaduló összegeknek szociális szükségletekre való felhasználásáért. A fegyverkezési verseny a világűrre is kiterjed? Veszélyes kísérletek A Pentagon új lézer-fegyvert próbált ki (ČSTK) — A Washington Post jelentette, hogy az amerikai haditengerészet San Juan Capistrano-i (Kalifornia) kísérleti lőterén sikeres kísérletet hajtottak végre egy újfajta lézer-fegyverrel: lézersugarakkal sikerült megsemmisíteni óránként 400 km sebességgel repülő két tankelhárító rakétát. A Pentagon már megerősítette ezt a hírt. Részletesebb adatokat nem közöltek az említett kísérletről, állapította meg az AP amerikai sajtóügynökség. így is világos azonban, milyen veszélyesek ezek a kísérletek. A lézersugarakat felhasználó fegyver rek kifejlesztése lépés a fegyverkezési verseny további fokozásához és főként — ami különösen fenyegető — növeli azt a veszélyt, hogy a fegyverkezési verseny a világűrre is kiterjed. „SZERENCSE" A SZERENCSÉTLENSÉGBEN Mérgező gáz jutott a levegőbe egy amerikai rakétakilövő támaszponton (ČSTK) — Az Egyesült Államok Kansas állama Wichity nevű városától 35 km-re a Titán—2 típusú interkontinentális rakétakilövő támaszponton jelentések szerint tegnapra virradó éjjel nagyobb mennyiségű nitrogén pentoxid került a levegőbe, amely az említett rakéták hajtóanyagának alkotóeleme. Az elillant mérgező gázból keletkező felhő egy óra leforgása alatt mintegy 11 kim- es körzetben szennyezte be a levegőt. Az amerikai katonai légierő képviselőinek tájékoztatása szerint a szerencsétlenség egy ember életét követelte és további négyet súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. Ez már a második tragikus eset a hasonló típusú rakéta- kilövő-állomáson. Már 1965-ben történt hasonló eset, amikor 53 ember meghalt. A mostani katasztrófa még mindig szerencsésnek mondható, ugyanis a rakéták nem voltak atonifej- jel ellátva. Kissinger bírálja Carter kampányát az emberi jogok körül HA BÍRÁLUNK - PÉLBÁT KELL MUTATNUNK” (ČSTK) — Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter rendkívül nyíltan beszélt Carter elnöknek az emberi jogok védelmével kapcsolatos politikájáról. Az amerikai kongresszus képviselőháza republikánus kisebbsége vezetőjének tiszteletére adott ebéden bírálta Carter Kiutasítás (ČSTK) — Augusztus 25 én kiutasították a Csehszlovák Szocialista Köztársaságból Ulrí- ka Ackermann, augusztus 27-én pedig Gerliard Küchem nyugatnémet állampolgárokat. Nevezettek hazánkba egy gépkocsi rejtekhe'lyén nyomtatványokat csempésztek be. Ezek a nyomtatványok a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államrendszerét és a szocialista társadalmat támadták. Terjesztésüket a rendőrség szervei akadályozták meg. Az NSZK prágai nagykövetének ebben az ügyben tiltakozó jegyzéket adtak át. Gépeltérítés (ČSTK) — Genfből érkezett hír szerint tegnap a TWA amerikai légitársaság Boeing—707 típusú repülőgépét fedélzetén 77 utassal — amely Genfből New Yorkba indult volna — hatalmukba kerítették eddig ismeretlen géprablók. A repülősép legutóbbi jelentések szerint a genfi repülőtéren várakozik. politikáját. Kissinger szerint: „ha védelmezzük az emberi jogokat, ezzel feltétlenül figyelmeztetünk arra, mindent elkövetünk azért, hogy példát mutassunk. Ezért az emberi jogok politikáját nem alkalmazhatjuk a más országok belügyeibe való beavatkozás esz- közeként. Ezzel saját érdekeinknek ártunk“. Kissinger bírálta Carter döntését, miszerint leállítják a B-l típusú bombázó repülőgépek gyártását (amelynek fejlesztését ez idő alatt a szenátus jóváhagyta) és fékezik az interkontinentális MX rakéták és a Trident atommeghajtású tengeralattjárók gyártását. A volt amerikai külügyminiszter a fegyverkezés további fokozása mellett szállt síkra. Fegyveres provokáció (ČSTK) — A dél-afrikai fajüldöző rendszer csapatai fegyveres összetűzést provokállak a zambiai fegyveres erőkkel. A dél-afrikai csapatoknak erre a fegyveres provokációjára közvetlenül Martti Ahtisaari- nak, az ENSZ namíbiai megbízottjának távozása után került sor, akinek feladata volt, hogy Kurth Waldheim ENSZ-főtitkár megbízásából a helyszínem tanulmányozza a nemíbiai helyzetet és javaslatot készítsen a namíbiai kérdés fontos megoldására az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival, összhangban. 1978 VIII. Bírókra keltek az időjárással művesszövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozói ugyanaddig 107,9 százalékra teljesítették az őszi repce felvásárlásának le ivét. Az aratás kezdetétől tegnapig eltelt 38 napból teljes három hétig kellett az eső miatt kényszerpihenőt tartani a földeken. Vladimír Pirosík elvtárs tegnap — az SZLKP Kerületi Bizottságának nevében — ezért különösen nagyra értékelte a — rendkívül nehéz feltételek ellenére — sikeres munkát végzett földművesek, kombájnosok igyekezetét. A kerületi pártbizottság vezető titkára köszönetét mondott a csehországi és a magyarországi vendégkombájnosok segítségnyújtásáért, a nemzeti bizottságok, valamint a tömegszervezetek fokozott aktivitásáért is, amely a kerületben nagyban elősegítette a gabona betakarítás meggyorsítását. xxx Az állami gabonafelvásárlási tervet tegnap a dél-csehországi kerület mezőgazdasági dolgozói is teljesítették, összesen 231 ezer 476 tonna gabonát adtak el az állami alapokba. A munkát tovább folytatják, mert a kerületben még hátravan 130 000 hektár gabona termésének learatása.