Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-25 / 234. szám, péntek

Szocialista valóságunk vonzásában GONDOLATOK A II. NYÁRI MŰVELŐDÉSI TÁBORRÓL TOLSZTOJ JUBILEUM A SZOVJETUNIÓBAN Hiánycikknek számítanak a szovjet könyvesboltokban Lev Tolsztoj művei, annak ellenére, hogy a szovjet hatalom éveiben csupán orosz nyelven több mint 202 millió példányban, más szovjet népek nyelvein pe­dig további 12 millió példány­ban adták ki könyveit. A Há­ború és béke például az elmúlt hat évtizedben 235 kiadást ért meg a Szovjetunióban, az össz- példányszám meghaladja a 14 milliót — mégsem lehet kap­ni. Az Anna Karenina 172 ki­adásban, csaknem 10 millió példányszámban jutott el az ol­vasókhoz. A Tolsztoj-évben — születé­sének 150. évfordulóján — a kiadóvállalatok nagy erőfeszí­téseket tesznek annak érdeké­ben, hogy enyhítsenek a hiá­nyon: a Szovjetunió népeinek nyelvén és idegen nyelven to­vábbi 200 kiadás jelenik meg — együttvéve 33 millió pél­dányban. A szeptemberi jubi­leum előtt már az üzletekbe kerültek — és jórészt el is fogytak — az egymilliós pél­dányos jubileumi sorozatnak, Tolsztoj művei összesen 22 kö­tetben megjelenő gyűjteményes kiadásának első kötetei. Az el­ső kötet a Gyermekkor, Serdü­lőkor, Ifjúság című írásokat tartalmazza, és a keresletet erősen megnövelte, hogy az er­ről készített televíziós soroza­tot a napokban vetítette újra a moszkvai televízió. (M. H.f UlM ' OTfi VIII. 2 6 jeszt — ha kívánja a hallgató, ha nem. És ez a helyes, hiszen megtanítani emberi hangon kérdezni, mégis célirányosan, a legnagyobb pedagógiai tettek egyike. Aki kérdez, az gondol kodik. S minél okosabban, mi­nél szaporábban kérdez, annál többet tud meg a világról, amelyben — Vörösmartyt és Ta másít egyszerre fölvillantva — otthon kíván lenni. Mert a leg­nagyobb emberi dolog: az ott honépítés. Tárgyi és szellemi világunkban egyaránt. Hogy jó otthont épít az a kisközösség, amely megjelent az őrsújfalusi táborozáson, az vitathatatlan. Csak kérdés, mikorra építi fel otthonát az, aki olykor olykor semmit sem tud kérdezni. Nem tudhat, mert nem készült föl kellőképpen a vitára. Pontosít va: nem olvasta el a vitatandó könyvet. Mert az általános kér­désekről, azaz mindennapjaink gyakorlati életét meghatározó témakörökből vitaképesek va­gyunk ós voltunk, ám úgy lát­szik, nem vagyunk vitaképesek, ha könyvről van szó. Pedig, mert ennek is utánanéztem, a táborlakók közül legalább szá­zan már hónapokkal ezelőtt tudhatták, hogy itt éppen erről a könyvről lenne vita. Na de W Életre kelt alkotások Kiállítás Piešťanyban A tavaly kifaragott kopjafa szerényen, mégis konokul áll a kemping bejáratánál, az érkező akár meg is riadhat nagy árva­sága láttán. Különösebben azon ban nem gondolkozik el, va joti miféle elszánás, miféle rej­lő emlókék kötődnek hajlatai hoz, domborulataihoz. Ezt csak azok tudják, akik másodszor jelentek meg Örsújtalun (Nová Stráž] a II. nyári művelődési táborban. Azok, akik tavaly fej szét, vésőt, gyalut ragadtak, hogy egy közösség kemény, ko nők, termékenyítő összetartozá sát hirdetve megalkossák ezt a íaiagványokkal teli fejfát. Az idei tíznapos táborozáson kb. 2tíl)-an vettek részt. Persze, ez nem azt jelenti, hogy napon ta ennyien hallgatták meg az előadásokat. Ez amolyan irány szám: tíz nap alatt ennyien for dúltak meg e Duna menti ta borban. Volt, aki két napig, volt, aki kezdéstől a zárásig itt sáto rozott, ismerkedett, vitatkozott, énekelt. S amit örömmel tapasz taltain: a tábor senkinek sem volt letudandó penzum. Minden ki örömest jött ide, s mindenki a korai búcsúzás fájdalmával távozott. Most, néhány nappal a tábor zárás után foghíjas jegyzeteim fölött azon' tűnődöm, vajOn mi hozott igazi ifjonti életet a tá borba — mígnem tűnődéseim kellős közepén emlékeimben megpillantom azt a több mint félszáz kerékpáros fiatalt, akik az első műsoros napon szinte berobbantak a táborba, nagy port, hangulatot kavarva, s hozva a derültséget, a töretlen életerőt, az ésszel és érzelem mel kodifikált szavakat, tette két; olyan szépséget és termé­szetes tenniakarást, amely előtt még a tamáskodók kalapja is megemelendő. Augusztus 4 én indultak Gombaszögről a Sarló mozgalom megalakulásának színhelyéről, s néhány fonto sabb történelmi helyen elidőz­ve, nem csupán a helységgel is­merkedtek, de az ottani embe­rekkel is szót váltottak, beszél ve a mozgalom haladó irány&a tának jelentőségéről, majd énekkel, irodalmi színpadi ösz- szeállítással kedveskedtek ven­déglátóiknak. Azzal a párat­lan izgalmas- sággal kerékpá rozták végig szinte az egész délvidéket, melyben a szel Lenn magasfe­szültség egy ne- /elésimegísmer- tetési cél játé kos' hangulatá­val keveredett. És ezt a játékos, mégis komoly emberi hangu­latot hozták kö zénk a táboro­zás első napján, s vele azt az igazi fiatalos életkedvet, amely mindvé­gig jellemezte a táborozást. Az előadók közül dr. Tur- czel Lajos, Ko­vács Miklós, Dr. György István és Koncsol László szólt azzal az igényességgel, amely nemcsak a jelenlevők de közéletünk szá­mára is a legmagasabb mérce kellene, hogy legyen. Az anké­tok közül talán a Magyar Terü­leti Szír ház és a Madách Könyvkiadó munkájáról szóló volt a leghasznosabb, a legköz vetlenebb. Volt egy ankét pél­dául a A Csallóköztől a Bod­rogközig című Madách-könyv- ről, amelyben a hallgatóság ré­széről egyetlen kérdés sem hangzott el, holott a könyv szerzői közül öten jelen voltak. S ezzel elérkeztünk a művelő­dési tábor — s mivel ez a tá­borozás egy kicsit a csehszlo­vákiai klubvezetők és klubtagok találkozója is volt — és egész klubmozgalmunik egyik legége­tőbb erkölcsi színezetű pontjá­hoz: a kérdezéshez. Tudunk-e kérdezni? A tábornyitást üdvöz­lő írásomban már megjegyez­tem, hogy az idei műsor szin­te valamennyi pontjának tulaj­donsága, hogy a vita vonzal­mában áll. Vitát támaszt, ger­Dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára a klubmozga- lorn lehetőségeiről és jelentőségéről beszél. sóként megemlítendő, hogy jó val többen jöttek össze, mint tavaly. Másodszor, hogy az ősz szejövetelt már nem két jó hírű klubunk, hanem a CSEMADOK KB égisze alatt rendezték, har­madszor, hogy azok a magyar intézmények is képviseltették magukat, amelyek tavaly távol maradtak. Igaz, többen mond ták, szívesen elbeszélgettek volna a Csehszlovák Rádió ma­gyar adásának vezetőivel, s né­hány dolgozójával. Persze, ami késik, nem múlik. A sok meg­kérdezett közül, talán Kiss Gy. Csaba, magyarországi esztéta, a szlovák irodalmi- és közélet egyik legjobb magyar ismerő­je, sok sok szlovák író, költő és társadalmi személyiség ba­rátja fogalmazta meg legjob­ban a tábor küldetését: „Mi­ben latom e művelődési tábor jelentőségét? Mindenekelőtt ah han. liogy találkozási alka lom. Lehetőség a veteményes* rére a szlovákiai magyarok, magyarországiak és szlovákok között. Szerintem vajmi keve set ér, ha általában beszélünk a kapcsolatokról, a nemzetkö­ziségről. Arra van szükség, hogy találkozzunk valóságosan is, hogy elmondjuk egymásnak: ini az, ami bennünket össze kapcsol, de azt is, ami elvá­laszt. |ó volt hallani például jozef Dunajovec szlovák publi­cistát, aki a Duna mentén ólő dél-szlovákiai emberek életéről szólva azt sem tartotta közöm­bösnek, hogy ki milyen nemze tiségü. Fontosnak tartom, hogy szó esett az együttélés konkrét kérdéseiről is. Sajnálom vi­szont, hogy a többi meghívott szlovák író, — közöttük szemé lyes ismerőseim, barátaim is — nem tudott eljönni.“ Az idei táborozásról hírt őr­ző kopjafát két nap és két éj­szaka faragták a táborlakók. Volt, aki csupán jelenlétével — azzal, hogy nézte a fejszék és a vésők munkáját —, volt, aki a ikót kezével segített. A kopjafa, e közös munka ered­ménye, immáron jelképpé emel­kedett. jelképezi az összetarto­zás és az összefogás szükségét a vagyunk állítmány emberfor­máló hitét, tudatát, s ezen ke­resztül a jövőt is. Azt, hogy fiatalságunk az etikus, felelős ségteljes, szocialista életalakí­tást vallja magáénak. Ezzel a tudattal él és cselekszik. S a fiatalok hitéhez méltón, ezzel a tudattal kell megteremteni a harmadik művelődési tábor létrejöttének feltételeit is. Én hiszem és tudom, jövőre is megszületik egy kopjafa. Miért - kell az ilyen művelődési tábor. Nagyon kell. SZIGETI LÁSZLÓ KULTURÁLIS HÍREK • A Csehszlovák Televízió fennéllásánaik 25. évfordulója alkalmából szeptember végén nemzetközi szimpóziumot tarta­nak Bratislavában. • Azerbajdzsán hegyóriásai között elkezdődött a Bakuból Iránba vezető televíziós vonai kiépítése. Ily módon az iráni tévénézők is figyelemmel kísér­hetik majd pl. a moszkvai olimpia eseményeit. • A Vivát, Benyovszky! cí­mű magyar—csehszlovák tévé­sorozat sugárzását kezdte meg az NDK televízió, a magyar— nyugatnémet koprodukciós Ca- fé Hungáriát pedig az osztrák televízió. Elsőnek említsük meg Valér Vavrot, aki Piešťany varos díját nyerte el a Hódolat a szülő földnek elnevezésű, monumen­tális, köböl faragott oszloppal, amelynek kihasított tereibe ékelte be jelképes közlendőjét. Anna Goliá'šová-Drobná kapta Piešťany fürdő díját a techni­kai frissességgel alakított Négy- levelű lóheréért. Hárman része­sültek elismerésben: Andrej Go- liáš az Ifjúság fájáért, amely tartalomban, formában anyag- szerűen harmonikus mű. Štefan Prokop a Nem vagyunk egye­düli hirdető, kevéssel sokat mondó funkciós és művészi tisztaságú munkájáért. Teodor Baník, a kifejező mozdulatú, életszerető Ifjúság című alko­tásáért. Löffler Béla bronzba öntött Szárnyalása érzelmi és értelmi ihletésű. Štefan Belohradský lényegre törő művészi szűksza­vúsággal, mértanias fogalmazá- sú fémplasztikán hódol Gagarin emlékének. Teodor Lugs Cselló­zója racionális, tiszta szerke­zettel épül bele a térbe. Eugé­nia Lugsová Kariatidája som­mázó szellemű, ötletes kerámia. Ladislav Gajdoš Ünnepi tűzijá­tékának mázas figurái vidám színezésükkel hatnak. Ľubomír Štefan Belohradský fém Radar- ja tömören egyszerű formálás­sal technikai korunk szellemé­re utal. Valér Vavro reliefje: a Népdal meseszerű, szép lírai alkotás. Ervin Staník a szobor anyagába, tiszta formáiba be­legyúrja az embert (Avicenna, a Matematikus j. A Szüret len­ge alakján a drapéria nem ta-, karja, inkább finoman kiemeli,, az idomokat. Anna Goliášová- Drobná két kör forma jú, sokala­kos bronz dombormű ve merő feszültség. Azt érzékelteti, aho­gyan a Győzelmet ünnepeljük. Emil Venkov szobra, az Óda az örömhöz a szépség derűjét su­gározza. Peter Hložník indula­tokban kavargó nyugtalan kom­pozíciójának elnevezése Zube- rec. Alexander Vika, kisméretű hidronálium, illetve bronzrelief­jeire (Alkony, Árvíz, Nemzedé­kek/ megragadja a mozdulatot és a belső lényeget értezteti. Vojtech Remeň otthonosan ke­zeli a fát. Szobrai feszesen egyszerűek (A ház előtt, Au­gusztusi reggel, Avatás/. Milan Struhárik, fafaragása, a Tavasz, stilizálva jeleníti meg a sarja- dást, a bimbózást, a jövőbe ve­tett hitet. bArkAny JENONÉ Elkészült a kopjafa (Gyökeres György felvételei) félre e célirányos utalással, hi­szen a táborozásra csak tized- sorban volt- jellemző a kérdések elapadása; az, hogy nagyobb társaságban elakadt a szó. En­nek éppen ellentétje történt az esti beszélgetéseken. Azok a Prágától Kassáig (Košice) ösz- szesereglett fiatalok, akik este­felé, mondhatnám, kalákában gyűjtötték a tűzrevalót, megnyíl­tak egymás előtt, s legégetőbb egyéni problémáikról is vallani mertek. Ez pedig nem lebecsü­lendő dolog. Sőt. Tábortűz mel­lett, a dalolások szüneteiben egymásra találtak a néprajzo­saink, a matematikusaink snem utolsósorban ifjúságunk, diák­ságunk megjelent képviselői. Minden jel arra mutat, hogy zö­mük magáévá tette a marxiz­mus—leninizmus egyik legsür­getőbb korparancsát: a szocia­lista tudományos valóságlátást. Hogy a tavalyihoz viszonyítva mi újat hozott e táborozás? El­Újból, immár tizenegyedszer népesült be esztétikai változa tosságú, sokféle témájú plasz­tikai anyaggal a piešťanyi szi­get parkja, és a Balnea Palace téli kertje. Annyira összeforrott ez a szép hagyományát piešfa nyi nyárral, hogy már szinte elképzelhetetlen nélküle. Har­mincöt szobrászművész hatvan­nyolc művével vett részt az er kölcsi és esztétikai érzést gaz­dagító rendezvényen, amely a harminc évvel ezelőtti Győzel­mes Februárt ünnepli, s mely nek mottója: az Alkotó ember. Jólesik látni a dús lombú fák alatt sétáló, ineg-megálló em berek figyelmes pillantását, ar cukon az élmény befogadása nak örömet. S a természet va lóban a legszebb keret mind a monumentális mondani valójú, mind a díszítő jellegű plaszti kák számára. Fény, árnyék s levegő ölelt körül a térbe he lyezett müveket. A hideg kő s a csillanó érc, a képlékeny agyag életre kelnek az alkotók formáló keze nyomán. Jakabčik fellobbanó formai ele­mekkel érezteti a Láng hevét. Marian Polonský kékesen csil­lanó Forrása benső élményből fakad, fozef Sušienka jellegze-' tes kertplasztikái, húsos kelyhű virágszerűségei, szétszórtan el­helyezett, gombákat idéző tom- pafényű figurái, valamint a vál­tozatos mértani elemből össze­állított oszlopai mintha a park pázsitjából nőttek volna ki. Jo­zef Fizel két csoportba osztott nyolc alumínium galambja egy­másnak felelő visszhangjukkal éreztetik, hogy ,,a béke azt je­lenti a világnak, amit a só a kenyérnek“ ( Szaharai közmon­dás). A téli kert bejárata előtt Teodor Lugs egy tömbből gyúrt, nagy fekvő figurája: a Föld a tartalom megjelenítésének jel­képes módja. Bent a teremben sorakozó szobrok alkotóinak zömben a kézzelfogható mindennapi való­ság adja az ösztönzést. Pataki Klára mesterien faragott kör­szobrában, a Philemon és Bau- fisban tér és idő sűrűsödik Ladislav Gajdos: Tűzijáték

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents