Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-25 / 234. szám, péntek
Tetőtől talpig A JÖVÖ ÉV DIVATJA TRENČÍNBEN Kommentáljuk Az öltözködés fontos szele pet játszik éle tűnik ben. Az év minden szakában igyekszünk öltözékünket úgy megválasztani, hogy célszerű, az időjárás nak megfelelő, de amellett divatos és esztétikus is legyen. Ez pedig nem kis gond, hiszem valamennyien vásárlók, fo gyasztók vagyunk és gyakorlattól tudjuk, hogy ruházatunk kellékeit nem sikerül mindig ízlésünknek megfelelően összeválogatni. Viszont tény az is, hogy textil-, és ruhaiparunk év- ről-évre gazdagabb választékban kínálja termékeit és szemmel látható azaz igyekezete is, hogy lépést tartson a divat általános irányzataival, jól lemérhető ez Trenčín ben, azon a nagyszabású kiállításon, amelyet tizenhatodszor rendeztek meg az idén a „Harminc év, amely kötedez“ jelmondat jegyébein. Ennek a kiállításnak elnevezése: „Trenčín — a divat városa“, egyúttal koncepciót is jelez. Pontosan tájékoztatja látogatóit a következő év divatjáról. Egyúttal közvéleményku- tatás is, mert a textil-, ruha-, cipőipar tervezői és kivitelezői lemérhetik rajta, hogy termékeik közül melyek nyerték meg leginkább a közönség tetszését. Mi is megtekintettük az augusztus 27-ig nyitva tartó kiállításon látható mintegy négyezer terméket, hogy olvasóinknak beszámolhassunk róluk. Hat kiállítási pavilon várta a látogatókat, teie divatos újdonságokkal. ízléses gyermek-, női, férfiruhákkal, különféle öltözködési kellékek kel, lakás* textíliával, lábbelivel. A gyermekruhákat az 'A pavilonban tették közszemlére. Ez talán a kiállítás legszínesebb részei, jól felismerhető itt a gyermek ruhák tervezőinek az a célja, hogy gyermekeink ruházatát minél élénkebbé tegyék. Üde színeiket, merész színváltozatokat használnak és végképp elvetették azt a nézetet, hogy a gyermekek ruházkodásában utánozni kell a felnőtteket. A női divat színei a fehér, a drapp, a khaki, a barna és a sárga. Továbbra is divatosak a könnyű, kényelmes, bő szabású ruhák, a rakott szoknyák, az angolszabású kosztümök és az ingblúz. A nyári ruhákon dominál a népies elem, különösen divatosaik a kékfestő ruhák, továbbá a kétrészes komp- lék és a szafari típusú öltözékek. Minderről a B pavilon megtekintése nyújt tájékoztatói;!. Ez a jelvétel a méterárut kiállító részlegen készült. (Ladislav Lisický felvétele) A legtöbb férfiöltönyt a Trenčíni Ruhagyár állította ki. Sok érdekes, újvonalú ruhát, könnyű átmeneti kabátot, télikabátot. Jeans-együtteseket, divatos szafari öltönyöket. A klasszikus férfiruha szabása visszatér a kétsoros gomboláshoz, keskeny hajtókákhoz, a sportos nyári öltözékekre pedig továbbra is jellemzőek a közkedvelt nagy, hajtők ás zsebek és az öv. Arról is jói tájékoztat a kiállítás, hogy miilyen ruhaanyagok kerülnek jövőre a méteráru-üzletekbe. Sokan keresik fel etzt a részleget is és azok, akik nem szívesen vesznek készruhát, hanem inkább egyéni ízlés szerint varratják öltözéküket, (megelégedéssel állapíthatják meg, hogy itt is bővül a választék. Sok az új, nemi gyűrődő, rugalmas, kell le meš tapintású, divatos mintázású ruhaanyag. Az ízléses öltözködésnek fontos feltétele, hogy mindig alkalomhoz illő táskát, kalapot, harisnyát, zoknit, nyakkendőt, cipőt viseljünk. Ezek a kellékek sem hiányoznak a ki* ámításról. A legnagyobb érdeklődés a férfiingek iránt nyilvánult meg. Nemi is csoda, hiszen a Bámovce nad Bebravou-i Zornica nemzeti vállalat tervezői jól tudják, hogy az elegáns Sok élményt nyújtó út Az iskolapadokban lesz miről beszámolni annak a tíztagú csoportnak, amely a losonci (Lučenec) B. S. Timarva Gimnáziumot képviselte a Szovjetunióban a baráti tulai kerületben levő Bogo- rogylckban. A sok élményt nyújtó iíton többek között felkeresRENOVÁLJUK A VÖROSKŐI KASTÉLYT A vöröskbi kastély útépítésének utolsó szakaszát végzik az ostravai Geológiai Kutatóintézet rymu'rovi üzemének dolgozói. A műemlékek kedvelői megismerkedhetnek majd a régi vár történetével, a jobbágyok életével. A vár újonnan berendezett részében korabeli bútorokat is kiállítanak. A vöröskói kastély nemcsak múzeumként szolgál majd, kedvelt kirándulóhelye lesz a turistáknak. Felvételünkön: a várudvaron Idénymunkások segítenek az archeológiái kutatásokban. (Felvétel: M. BorodáCová -- CSTK) férfiöltözák dísze a szép Ing, ezért a jövő évi piacra is sok újdonságot készítettek. A gottwaldovi Svit, a partizánokéi Augusztus 29. Cipőgyár, a bardeijovi Jas, a trebíči Gustáv Kliment Cipőgyár, valamint a Sázava és a Botas kecses vonalú női, kényelmes férfi- és praktikus gyermekcipői is szemmel láthatóan megnyerték a látogatók tetszését. A kiállított termékeket nézei- getve sokan megjegyezték: Bár már most kaphatók lennének az üzletekben! Erre azonban egy kicsit még várni kell. A kiállítás azonban mégis élményt nyújt, tapasztalatokban gazdagít, tagadhatatlan az íz- l'ésformáiló hatása Is, legfőbb haszna pedig az, hogy idejében tájékoztat a jövő év divatjáról. KOVÁCS ELVIRA BIZTONSÁGOSABBAN A nyár, a turistaidény következtében nrszágutainkon megnövekedőt! a forgalom. Hazai ás külföldi rendszámú gépkocsik igyekeznek az államhatár felé. Egyesek szabadságra mennek, mások hazafelé tartanak. Mindenki siet célja felé. S vannak, akik figyelmen kivül hagyják, hogy jó útközben megpihenni. Az amatőr gépkocsivezetők egy része több száz kilométeres utat egyhuzamban akar megtenni, és a nagy sietségben gyakran követ el szabálysértést is. A júliusi hónap közúti baleseteinek statisztikája azt bizonyítja, hogy a sietés, vagyis a gyorshajtás, a szabálytalan előzés nagy veszélyt rejt magában. Míg ugyanis a múlt év júliusához viszonyítva az ideiben Szlovákiában a közúti balesetek száma 184-gyel, az anyagi kár 2,5 millió koronával volt kevesebb, addig a halottak száma 20-szal volt több. A karamboloknak több mint a fele péntekre, szombatra és vasárnapra esik. Hogy miért, erre nehéz adni egyértelmű választ. A szakemberek szerint a gépjárművezetők ideges állapotban ülnek a volán mögé, és a túlzsúfolt országutakon rálépnek a gázpedálra, fittyet hánynak az előnyszabályra, a féktávolság megtartására, az útviszonyokra és * a kocsi műszaki állapotára. Csak amikor már késő, tudatosítják, hagy a szabálysértés „nem kifizetődő“. Vagy u kocsi sínyli meg, vagy a benne iilők. A jobbik eset, amikor pénzbírsággal ússzák meg. A kelet-szlovákiai kerületben például az év első felében .'10 000 gépjárművezetőt bírságoltak meg, és 1178-tól vonták meg a hajtási jogosítványt. A közép-szlovákiai kerületben az említett idő alatt 1620 gépkocsivezetőnek kellett a közbiztonsági szerveknél a közlekedési szabályokból újravizsgázniuk. A néhány kiragadott adat is bizonyítja, hogy a közbiztonsági szervek szigorúan fellépnek a szabálysértőkkel szemben. Természetesen nem ez az egyetlen megoldás. A hangsúly mindenkor a balesetek megelőzésén van, mind a gépjárművezetőknél, mind a gyalogosoknál. A közép- szlovákiai kerületben ugyanis az év első felében a gyalogosok 201 karambolt okoztak — ebből 79-et a gyerekek —, ami szintén nagyobb óvatosságra intse a gépjárművezetőket, a szülőket és mindazokat, akik részt vesznek a közúti forgalomban. Néhány nap múlva országszerte megnyílnak az Iskolák kapui. A községek, a városok utcáit gyermekhad lepi el. Vigyázzunk rájuk! Nem árt, ha a tanítás első óráin foglalkozunk a biztonságos közlekedés kérdésével, főleg az alsóbb osztályokban. Például figyelmeztetni kell a gyerekeket arra, hogy az utca nem játszótér, és az úttesten áthaladni csak az arra kijelölt helyen lehet. A volán mögött ülők viszont csökkentsék a sebességet, ha az úttest mentén gyerekek játszanak, ha idős ember akar az úton átkelni. Megkezdődnek az őszi mezőgazdasági munkák is. Az autók és traktorok százai a mezei utakról a főútra rátérve szállítják majd a gyárakba a cukorrépát, és közben besározzák az utakat. A mezőgazdasági üzemek feladata, hogy az utakról mielőbb letakarítsák a sarat. A gépjárművezetők érdeke pedig, hogy .— főleg esős időben — az ilyen helyen óvatosan hajtsanak. Egyszóval tegyünk meg mindent azért, hogy a harmadik negyedévben a tavalyinál kevesebb legyen a közút! baleset és az áldozat. NÉMETH JÁNOS ORVOSI TANÁCSADÓ Törődjünk többet a lábunkkal ték L. N. Tolsztoj szülőfaluját, megismerkedtek Moszkva nevezetességeivel és a Vörös téren V. I. Lenin Mauzóleumánál kegyelettel adóztak a proletár forradalom nagy vezére emlékének. Kanizsa István Bizonyára érdekes a laikusok számára, hogy már a terhesség első hónapjában, a 3—5 mm nagyságú magzaton, megkezdődik az alsó végtagok kialakulása. A harmadik hónap végén már kialakul a lábfej boltozata, és ezzel befejeződik a láb fejlődésének első szakasza. Természetesen a terhesség további hónapjaiban és szülés után folytatódik a láb formálódása és normális esetben a hároméves gyeimnek lába már tökéletesen formált. A láb fontos mozgásszervünk. Anatómiai felépítése olyan, hogy járásunk rugalmas, és mozogni tudunk egyenetlen talajon is. Ugrásnál és esésnél tompítja az ütést, és védi nagyon érzékeny szerveinket, például az agyat és a gerincvelőt. Csakis a helyes alakú láb és a jól fejlett izomzat teszi lehetővé a lábak mindennapi megterhelését, a sportolást. Az egészséges láb jellemzője a rugalmas járás. A járást sok tényező befolyásolja, így például a foglalkozás, a betegségek és a lelkiállapot is. A szerencsétlen vagy fáradt ember nehezen, vontatottan jár. Viszont az, aki vidám,' boldog, könnyedén lépked. A járás szerint gyakran a foglalkozásra is következtethetünk. így jellemző a táncosok, tengerészek, sportolók stb. járása. Mindenkinek három alapvető szabályt kellene megtartania: a mindennapi higiéna, a megfelelő lábbeli viseilése és a rendszeres pihenés. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy ma már mindenki számára természetes a láb mindennapi mosása, hiszen ez kellemes felüdülést is jelent. A mosaikodás után a lábat jól megtörüljük, esetleg be- krémezzük. A lábhigieniához tartozik a körmök ápolása és a sarkon vagy talpon esetleg képződő bőrkeményeid és eltávolítása. Tornázással és masszírozással meggyorsítjuk a lábban a vérkeringést, és megszüntetjük a fáradtságot Is. A lábtornát már gyermekkorban kell megkezdeni. Ajánlatos otthon durva felületű szőnyegen és a természetben fűben és homokban mezítláb járni. A gyermekek maguktól is, ha csak tehetik, mezítláb járnak. A csecsemők lábizmait is fejleszthetjük azáltal, hogy lábukat durvább anyaggal vagy kefével dörzsöljük. A gyerekeket nem szabad idő előtt járni tanítani, meg kell várni, míg lábuk eléggé megerősödik. Az első lépéseket maguknak keli megtenniük, csak ezután foghatjuk meg segítségül kezüket. Inkább csak lábujjhegyen kell járniuk. Helytelen, ha magunk után húzzuk a gyereket és arra kényszerítjük, liogy nagy lépéseket tegyen. Ugyancsak helytelen, ha a gyerek szökdelve jár, és közben egész talpára lép. Nagyon fontos a megfelelő lábbeii. A cipő kiválasztásakor ügyeljünk arra, hogy elég nagy szeilős, jól formált és rögzített legyen. A cipő talpa az ujj- haj la toknál legyen puha, a saroknál viszont szilárd, hogy megakadályozza a boka kibi- csaklását. A sarok legyen szé- - les, a talp első része hajlékony, közepén szilárdabb, és a láb boltozatát támassza alá. Az a cipő a legegészségesebb, amely megfelel a láb természetes formájának. Mindenfajta cipőt cipőfűzővel vagy széles csattal a lábhoz kell rögzíteni. A gyermekcipőnél nem a legmegfelelőbb a magas fűzés, mivel az a lábat csak a boka fölött húzza össze, és nem erősíti a lábfejt. Felnőttnél és gyermeknél Is mindig a lábfejnél egy centiméterrel nagyobb cipőt keli venni, mi veil járás közben a pábfej megnyúlik. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a gyermek lába egy év alatt három számmal is nagyobb lesz, és eszerint kell a cipők nagyságát változtatni. A‘ kis cipő összenyomja a lábujjakat, akadályozza 8 vérkeringést, deformálja a lábfejet. A gyerekeknél bokasüllyedés és lúdtalp keletkezik. Ha a gyermek lábbelije nem megfelelő, akkor a cipő kicsámpásodik, a talp betső része elkopik. A kisgyerek nemi tudja megmondani, hogy kényelmetlen a cipője, ezért leveszi és nem akarja hordani. Sok problémát okozhat a cipő a nőknek, különösen azoknak, akik magas sankú cipőt Viselnek. Lábfejük alsó része fájdalmas, a lábboltozat alatt és az ujjakon bőrkeményedé- sek keletkeznek. Az orvosok ajánlják a négy centiméter ma gas sarkú cipők viselését, de ha a lábfej alsó részében fájdalmat érzünk, legfeljebb két- centiméteres sarkat hordhatunk. A fájós lábú nők között bevált a sarok nélküli cipő, például a facipő vagy a parafa talpú, ún. rehabilitációs szandál. A legalkalmasabb az ún. negatív sarkú cipő, amelynél a lábfej magasabban helyezkedik el a saroknál. Ennek viselése enyhíti vagv meg Is szünteti a fájdalmakat. Lábfájás nemcsak az említett deformációknál vagy rossz lábbeli viselésekor keletkezik. Okozhatja fertőző betegség vagy a szervezet más megbetegedése, esetleg az elhízás. Középkorú nőknél az alsó lábszárban rejtett trombózis keletkezhet, idősebbeknél érelmeszesedés, cukorbaj, esetleg izületi bántalmak jelentkeznek. Amennyiben a lábhigiéna szabályainak megtartása sem segít, forduljon ortopéd orvoshoz, aki segítséget nyújt abban, hogy újból nehézség nélkül járhassanak, dolgozhassa1978 VIII, nak. Dr. IVAN POŠTOLKA