Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-23 / 232. szám, szerda
li szó 1970 VIII. 23. 7 hi II. Babdarúgő-Bigéi Ikéf fordul loji® ptľáp Eddig nem panaszkodhatunk Tizenhat mérkőzést bonyolítottak te eddig az t. labdarúgó- ligában. s meglehetősen sitin onalas találkozókat Hathattak a nézők. Minden összecsapást jó iramban játszottak végig a csapatok, a vendégek bátran futballoztak. így szinte mmden- ki elégedett a bajnokság nyitányával. Persze, még csak az elején tartunk. Evenként mindig nagy lendülettel indul a bajnokság, aztán a szürke középszerűségbe fullad. Remi éljük, az idén ez másképp lesz. A Slovan Bratislava labdarúgó csapatának eddigi leggólfirosehb játékosa Ján Švehlík f középen), akt e Bohemians elleni mérkőzésen is a hálóba talált. (Vojtíšek lelv.) A Szovjetunió vette ót a vezetést Jönköpingben az idei öttusa világbajnokságon a harmadik szám, a pisztolylövés után az egyéni összetett versenyben továbbra is a csehszlovák Adani vezet, a csapatversenyben viszont a szovjet válogatott került az élre. A forduló legjobb mérkőzését a Slávia—Zbrojovka összecsapás hozta. A Slávia lőleg az első félidőben a Mundialon látott totális labdarúgást játszotta, nyolc emberre] támadott és kitűnően védekezett. Talán ínért is ment olyan jól a íut- ballozás a piros-fehéreknek, mert hat csatárral játszottak. Ugyanis a középpályások (D. Herda, Lauda és Lubas) vala- mikor a csatársorban szerepeltek. Ugyancsak jó mérkőzést láthattak a nézők Bratislavá- han. Tapsoltak a szép góloknak, de annak már kevesbé, hogy több nem kívánatos sza baiytalauságra került sor. Ráadásul a vendégek panaszkodnak Veverka játékvezetőre, aki szerintük megkárosította őket. befolyásolta a mérkőzés alakulását. A Slovan a második tél- időben játszott jól. de Mala finský edző tgy sem volt elégedett. Ügy tűnik, az idén jő játékerőt képvisel a Dukla Banská Bystrica, amely viszonylag a legsikeresebb csapat: mind a három pontot idegenben szerezte! önmagában ez még nem sokat jelent, ám a két prágai mérkőzésen ütőképességéről lett tanúságot. Már nemcsak Pollák és Mráz jelenti a csapat gerincét, hanem ott van Ond- rui, Daitko és Zsitnyár is. Es éppen a 25 éves Zsitnyár La* jjos használta ki kétszer a Sparta védelmének megingásait. A gyors, jól cselező, szemfüles Zsitnyár most három góllal áll a góllövő-Iista élén. A Banská Bystrica jelenlegi csapatának nemcsak jó játékosai vannak, hanem megfelelő és tudatos koncepcióval rendelkezik. Meglepetésnek számit az Inter pontszerzése Pre&ovon. A sárga-feketék úgv érték el az l:l-et, hogy koncentráltan vé dekeztek fcs Luprich teljesen kikapcsolta a játékból a hazaiak karmesterét, Igor Nnvákot, akinek nem akadt helyettese a hazaiak együttesében. Ugyancsak meglepetés, hogy a Lokomotíva sima vereséget szenvedett Trenčínben. A kelet-szlo- vakiaiak nagy bibaszázalékknl védekeztek s ezt Koironrziék ki is használták. Két forduló után csak a Dukla Praha százszázalékos, amely még gólt sem kapott, játéka «zonbar» nem volt meggyőző Ostravan. «ho] rúgott egy véletlen gólt és utána minden eszközt megragadott a2 időhúzásra. A Dukla a bajnoki cím várományosa, ezért joggal válunk tőle ehhez méltó játékot. Ostraván ugyanis játékosai sérüléseket színleltek, hosszú másodpercekig készülődlek a szabadrúgások elvégzéséhez és jgy tovább. Eddig nem panaszkodhatunk a liga színvonalára. Hogy ez nemcsak a kezdeti lelkesedéssel függ össze', arról reméljük, a harmaduk forduló mérkőzésein. is meggyőződhetünk. A mai összecsapások közül kiemelkedik a Banská Bystrica — Slovan lalálkozó. Két veretlen csapat mérkőzik meg egymással, két csapat, amely nem iitkolt ambíciókkal indult az új bajnokságban. Banská Bvst- ricán nézőcsúcsra és hazai győzelemre számítanak és remélik: ketivenc katonáik mindvégig az élcsoportban harcolják végig a bajnoki küzdelmeket. A 3. forduló műsora: Lokomotíva—Ostrava 116.00|, Inter—Sparta. Plzeü—Teplica, B. Bystrica—Slovan és Brno—VSS imind 16 30). Dukla Praha— Prešov (16.30), Trnava—Trenčín 119.00). A Bohemians—Slávia prágai rangadóra holnap kerül sor 38.0í) órakor. IT. VJ A Mraico Cityben folyó kö- löttlogású birkózó-világbajnok- ságon nem kísérte szerencse a csehszlovák Josel Krysta szereplését. A 3. lorduloban kétvállas vereséget szenvedett a nyugatnémet Passarellltől, s Így kiesett a további küzdelmekből. A Szovjet Labdarúgó Kupa döntőjének egyik szereplője, a Sahtyor Donyeck 2:1 (1:1) arányú vereséget szenvedett bajnoki mérkőzésen a Moszkvai Dinamótól. A bajnokság élen továbbra is a Tbiliszi áll, megelőzve a Sahtyor Donyecket és a Dinamó Moszkvát. fürgén Croy (Zwickau) lett az év labdarúgója az NDK-ban. A sportújságírók ankétján csuknom 100 pontos előnnyel végzett az élen Dörner és Pomme- renke előtt. A 31 esztendős kapus 1972-ben és 1976 ban is elsőséget szerzett. A kerékpáros világbajnoksúg A pisztolylövést az olasz Ma- sala nyerte, de jól szerepeltek ebben a számban a szovjet öttusázók, valamint a magyar Sasics és Horváth. Ennek tulajdonítható, hogy a Szovjetunió a csapatversenyben az élre került, Magyarország pedig a negyedik helyre dolgozta fel magát. A piszolylövés végeredménye: 1. Masala 1132, 2. Sasics 1088, 3—4. Prosperi (olasz) és Rot- kiewicz (lengyel) 1066, 5—10. Horváth (magyar), Kuhn (nyugatnémet), Lednyev, Tarev. Bulgakov (mind szovjet), Jansson (svéd) 1044. Három szám után az egyéni verseny állása: 1. Adam 3153, 2. Lednyev 3147, 3. Bulgakov W2. 4. Pcttersson (svéd) 3054, S. Sasics 3033, 6. Slamann IInyugatnémet) 2934, 7. Peciak (lengyel) 2904 pont. ASZTALITENISZ SZUPER LIGA Az 1978—79 évi asztalitenisz Szuper Liga küzdelmeit a csehszlovák válogatott szeptember 28i6n kezdi idegem ben Svédország ellen. Október 12-én Szovjetunió, november 7-én Frajj- ciaország, december 7-én Anglia lesz az ellenfél. 1979. január 17-én ugyancsak idegenben, Magyarország válogatottja ellen szerepelnek. A 6. fordulóban február 7 én az NSZK, a 8. fordulóban március 6 ám. hazai környezetben Jugoszlávia következik. Az összetett csapatverseny jelenlegi állása: 1. Szovjetunió 8839, 2. NSZK 8756, 3. Lengyel ország 8755, 4. Magyarország 8717, 5. Svédország 8578. A junior világbajnokságon ugyancsak a pisztolylövés volt a harmadik szám, ezt a szovjet Sztarosztyin nyerte. Az összetett verseny állása: 1. Sztarosztyin 3156, 2. Nyefe- dov 3070, 3. Vaszilcsenko (mind szovjet) 3014, 4. Horváth (svéd) 3014, 5. Sandow (nyugatnémet) 2988. A csapatverseny állása: 1. Szovjetunió 9242, 2. Svédország 8698, 3. NSZK 8652, 4. Magyar- ország 8435,^ 5. Lengyelország 8432 pont. TENISZ A mahwahi nemzetközi női tenisztornán a csehszlovák Tomanová 7:5, 2:6, 6:0 arányban jegyőzite az amerikia-i D uvalil. Brooklymhan Šmíd az amerikai Benavidest győzte ie 6:1, 6:2-re. Az atlantai nemzetközi tornáin mindkét csehszlovák versenyző vereséget szenvedett. Birner az angol Jawestől 2:6, 3:6-ra, Gránát az amerikai Scanlontól 4:6, 6:3, l:6-ra kapóit foi. A11. döntetlen Baguióban lejátszották a <~akkvi’l ág bajnoki döntő 15. játszmáját, amely a 24. lépésbein döntetlenül végződött. A világbajnoki döntő állása: Kar pov—Korcsnoj 3:1. A mű rep ülés nek érthetően csak az>ok hódolhatnak, akik kellő rátermettséggel, makkegészséggel, jó idegekkel és bátorsággá 1 re n de 1 keznek. Csehszlovákiában ez a sportág messzemenő támogatásban részesül már évtizedek óta. A csehszlovák gyártmányú Zlín, Tréner, Akrobat és 1976 óta a Zlín Z—50 L márkájú gépeken a Honvédelmi Szövetség versenyzői számtalan sikert arattak és a világ legjobbjai között tartják őket nyilván. Az olomouci, bratislavai, zi- linai, chrudimi és Mladá Bole- slav-i műrepülők csoportjai rendszeresen részt vettek a Szovjet unióban, Magya rországon, Lengyelországban, az NDK-ban, Jugoszláviában, Ausztriában, az NSZK-ban, Svájcban és Olaszországban megrendezett rep ülőnapok on és mindenütt elismeréssel nyilatkoztak teljesítményükről. Tudásukat 54 világcsúcs, valamint a világbajnokságokon és Európa- bajnokságokon szerzett 29 arany-, 32 ezüsl- és 26 bronzérem fémjelzi. Valószínűleg a sorozatos sikereknek tulajdonítható, hugy az első műrepülő világbajnokság rendezési jogát Csehszlovákia kapta. 1960-ban Bratislava látta vendégül a világ legjobb műrepülői't, s hogy a haA világ legjobb síugrói Frenstátban Ez idén hatodszor rendezik meg a világ legnagyobb műanyagsáncán a nemzetközi sí- ugró-versenyt Frenštát Nagydíjáért. A szeptember 9-én lebonyolításra kerülő eseményre Bulgária, Finnország, Magyar- ország, NDK, Norvégia, Lengyelország, Ausztria, Svájc és az Egyesült Államok már nevezte legjobbjait. A rendezők várják még a franciák, jugoszlávok és svédek nevezését. A Szovjetunió síugrói kimentették magukat, idén nem jönnek Frenštátba. A nevezett országok többsége név szerint is jelölte versenyzőit. Ausztriából a többi között Innaner, Lipburger, Tuch- scherer, Kogler, Norvégiából Bergerud, Nordlien, Naes, Finnországból Räisänen és Puikko- nen, Svájcból Möschinp jön. Az NDK teljes válogatottja indul FrenŠtátban. Ugyanez vonatkozik a csehszlovák síugrókra is. A vizilabdatorna első meglepetése Nyugat-Berlinben megszületett a világbajnokság vízilabdatornájának első vaskos meglepetése, a nyolc között a Szovjetunió kikapott az Egyesült Államoktól. Hétfőn este kialakult a két négyes csoport. Az egyikben Magyarország, NSZK, Bulgária és Jugoszlávia, & másikban a Szovjetunió, Románia, Olaszország és az Egyesült Államok együttese küzd a négyes döntőbe jutásért. Tegnap lapzártáig két eredményt kaptunk meg: Egyesült Államok—Szovjetunió 3:2 (0:1, 2:0, 1:1, 0:0), Jugoszlávia—Bulgária 10:3 (3:1, 4:1, 1:1, 2:1). A csoportmérkőzések során a következő eredmények születtek: Egyesült Államok—Mexikó 11:2, Bulgária—Izrael 6:2, Magyarország—Spanyolország 10:5 13:0, 3:2, 2:0, 2:3), Szovjetunió —Ausztrália 7:3, Románia—Kuba 4:4, NSZK—Hollandia 7:4, )ugoszlávia—Görögország 11:2, Olaszország—Kanada 4:2. • A szegedi férfi kézilabda- torna eredményei: Strojárne Martin—Szege<li Volán 20:24, Strojárne—Crvenka 20:21, Strojárne—Kanada 23:13. A tornán a Szegedi Volán végzek az első helyen. • MaršSí ková Torontóban az alei teniszbajnokságon az első helyen végzett és megvédte tavalyi címét. Kanada nemzetközi bajnokságának döntőjében drámai küzdelemben 7:5, 6:7* 6:2, arányban győzött a román Ruzici ellen. zal versenyzők az élvonalba tartoztak, arról egy-egy első és második hely tanúskodott. Két esztendővel később a második világbajnokság színhelye Budapest volt. Itt a csehszlovák műrepülők két harmadik helyet szereztek. 1964-ben Bilbaóban 2—2 második, illetve harmadik helyezés ismét megfelelő helytállást jelentett. 1966-ban Moszkvában egy ezüstérem, 1968-ban Magdeburgban 1 bronzérem jutott a csehszlovák mű repülőknek osztályrészül. A legutóbbi, VIII. világbajnokságot 1976-ban Kijevbein bonyolították le. Itt egy második, és egy harmadik helyeizés volt a mérleg. Kétségtelenül jó sorozat, talán annak köszönhető, hogy 18 év után ismét Csehszlovákia rendezhet műrepülő VB-t. A versenyekre Ces>ké Budéjovi- cén kerül sor augusztus 25.— szeptember 7. között. Csehszlovákia színeit 6 férfi — Ivan Tuček, Jiŕí Pospíšil, Otaikar Jo- sefčák, Daniel Poloimec, Jirí Saller, Jiŕí Benes, valamint három női versenyző — Olga Ko- vačičová, Emília Novotná, Soňa Hroncová — képvis0’* köztük néhányan az előző B-n, illetve EB-n is jól szerepeltek. Most hazai környezetben bizonyára javítanak még eredményeiken. Mürepülc VB České Budéjovicén A miirepülés ugyan nem tartozik a tömegsportok közé, a versenyek iránt azonban mindig nagy érdeklődés nyilvánul meg, mivel a látványos mutatványok megtekintése mindenkinek kellemes szórakozást jelent. BEMUTATKOZIK A VÁLOGATOTT A csehszlovák labdarúgó-válogatott a hét végén Kelet-Szlovákiában szerepel. Jozef Veng loš edző csapata augusztus 27 én a VSS ellen lép pályára, majd egy nappal később a Tátrám Prešov lesz az elJenfél. Az olimpiai csapat, melynek edzője František Havránek, ugyanezeken a napokon a magyar liga-válogatott ellen lép pályára Párkányban (Štúrovo) és Esztergomban. Az utánnótiás- válogatottat (edző Ján Skiripko) Másodszor Bodrogközben Nem mindennapi futball találkozó színhelye lesz immár másodszor Bodrogköz „fővárosa“, Királyhelmec (Kráíovs- ký Chlmec): augusztus 27-én délután 15.00 órakor a szlovákiai magyar újságírók és a budapesti színészek labdarúgócsapata találkozik egymással. A szlovákiai magyar toliforgatók 1973-ban már „elkápráztatták“ a királyhel- meci közönséget, * amikor csak nagy küzdelem után maradtak alul 11:7 arányban az I. ligás játékosokból összeállított együttessel szemben. A vendégek csapatában pályára lép Juhasz Jácint, Ihász Gábor, Szirtes Ádám, Zenthe Ferenc, Bujtor István, Kitm- lós András és még sokan mások. A szlovákiai magyar újságírók névsorát nem közölhetjük, mert száztagú a keret és mindenki játszani akar. (Edzésekre azonban csak ha- tan-nyolcan járnak!) Egy külön bizottság fogja eldönteni, hogy ki lesz az a tizenegy futballista és három tartalék, aki pályára lép. A mérkőzést dr. Hegedűs János, a budapesti SZÚR népszerű riportere közvetíti. A kezdőrúgást Józsa László végzi. A háromszoros gólkirály nagy barátja az újságíróknak, így nincs kizárva, ha kedvencei vesztésre fognak állni, akkor az utolsó percben pályára lép, hogy megfordítsa a mérkőzés állását. 11. v.) a Zbrojovka Bnno és a dívizió- ban szereplő Uherský Brod te- nz-i próbára. A három válogatott csapiul kerete — A válogatod: Hruška, Kéketi. Mirháink — tormái, JUnrikemik. Mazora. Gógb, Pro- keä. Fiala, Ondruš — (árutok, Rali.. Kozák, Móder. PollAk, Kroupa, Nehoda. Svehlík, Ma*- wv és GajdušeJk. Olimpiai csapat: Čalemro, Sémán, ŰerveíMii — Sopko, Kun- zo, Václavlöek, Narhtman, Kou bek, Szilágyi — Pelc, 1. Novák, Slambarhr. Liiľka. Hotový, Mráz, Klouéek. Dvorak, Biubon- ko, Berger, Melicbar. l>1 ám pótlás-válogatott: Hl roi Manna — Jozef. Pecháéek, K. Brvor&k. Kolrba, Zrmbec. K Bre *rk. Srubár. Zelensky. ). Horvath. P. Herda. Janečka, Jeti nek, (ľbalompka. Pók Inda. Kríž Tak ár. Csehszlovákia és Magyarország hal legjobb asztaliteniszezője szeptember 23—24 én Prágában a Slávia sportcsarnokában találkozik. A kétnapos eseményein minden ki mindenki ellen játszik, s így a prágai közönségneik látványos mérkőzések jutnak osztályrészül. Asztalhoz áll Gergely Európa- bajnok, Jónyer, Klampár és a nős Európa bajnok Magos is. Kívülük Kreisz, Takács, Molnár, Szabó, Kisházi, Oláh, Csík és Balogh vesz részt ezen a tolnán. A csehszlovák játékosokat a szeptember 18—19-én megrendezésre kerülő ellenőrző verseny után jelölik ki. EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK 50 kilométeres pontozásos versenyét a belga jonckheeve nyerte. Ezüstérmet a svájci haumgartner, bronzérmet pedig a francia Rebiere szerzett. A Tungsram Kupa nemzetközi sakkverseny 8. fordulója után a csehszlovák Vlastimil )ansa a 2—4. helyen áll holtversenyben a szovjet Kuzmin- nal és az amerikai Mednisom- mal. A tornán az angol Nan vezet, léi ponttal az említett sakkozó előtt. Jugoszlávia férfi kosárlabda- csapata megkezdte felkészülését a világbajnokságra. Porecs városában 123:113 arányban nyert egy amerikai egyetemi csapat ellen. A legtöbb pontot uz ismert Dalipagics szerezte. Törökországot négytagú csapat képviseli a prágai Európa- bajnokságon: Tirmurlenk (800 és 1500 m), Ayaz (5000 m) Salman és Balli (maratoni futás). • Salgótarjánban nemzetlek közötti női röplabda-mérkőzésen Japán 3:1 arányban legyőzte Magyarországot.