Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-10 / 188. szám, hétfő
Az alkotás csodája Az olvasók fantáziáját mindenkor izgatta a kérdés: hogyan születik a mű? Hogyan jönnek létre a nagy alkotások? Születésüket magyarázták szerencsés konstellációval, olyan véletlen történelmi és társadalmi helyzettel, amelynek minden eredője a kimagasló alkotás, vagy alkotássorozatok létrejöttét támogatta. Tagadhatatlan, hogy bizonyos történelmi szakaszok, változások elősegítik vagy hátráltatják a szépművésze- tek fejlődését, ezen belül az alkotók lendületét. Viszont ez csak egyik rá hatója a nagy művek születésének körülményeire. . Ettől függetlenül olyan korszakokban is létrejöttek egyedi s az egész emberiség kuturáját szolgáló örök alkotások, amikor egy-egy történelmi periódus nem kedvezett a művészetek fejlődésének. A válasz végső fokon az alkotóban, az alkotó emberben keresendő, az egyénben, amelynek zsenialitása többé-kevésbé megmagyarázhatatlan, különös Cs megismételhetetlen. Az egyén zsenijét, annak ellenére, hogy minden külső jelenség determinálja, belső adottságában kell keresnünk. A művész lehet koldus, világcsavargó, forradalmár vagy nyárspolgár, lehet gazdag vagy szegény, szép vagy csúnya — minden körülmények közt az marad, aki: egyéniség. De miért olyan, amilyen? — kérdezhetnénk. Mi az mégis, ami messzefényű lángot lobbant lelkében, s ami szellemét a többi ember fölé emeli? Honan a ráérzőképessége, tudása? Honnan az *iz adottság, amely nem hagyja letérni a dicsőség felé vezető útról? Ezt keressük évszázadok, évezredek óta s igyekezünk behatolni a kiválasztott egyén szellemi folyamatának szinle misztikus titkaiba. A művész szellemi-lelki adottságának, fejlődésének folyamatát sokan és sokféleképpen magyarázták és magyarázzák ma is. Hosszú és bonyolult analitikai kísérletek ezek és többé-kevésbé mindig kísérletek maradnak, hiszen a szellemi folyamatok titokzatos világába ma sem tuduntt behatolni. A kísérletek eredményei többnyire csak feltételezések, részleteredmények. Még maguk az alkotók sem tudnak teljes, minden részletében összefüggő és kielégítő magyarázatot adni maradandó műveik belső forrásairól, impulzusairól. Így mi sem kíséreljük meg e bonyolult szellemi folyamatok megvilágítani, (nem is ez a célunk!, inkább csak a külső, tehát a fizikai-emberi tevékenység egy-egy érdekes részletét említjük meg. Azt, amit az író elmondott, vagy mások megfigyeltek és feljegyeztek. Bár ezek a jelenségek nem tárják fel az alkotó munka folyamatának mélységeit, mégis sejtetni engedik, milyen határtalan energiára, küzdelemre van szüksége az alkotónak művei létrehozásában. Vegyünk sorra néhány magyar írót és költőt. Nem nagyságuk sorrendjében, csak spontán módon, ahogy felleltünk egy-egy rájuk világító utalást arról: hogyan alkottak, milyen külső erők serkentették, ösztökélték őket. Arany János első nagy sikereinek, az Elveszett alkotmánynak, a Toldinak és a Murány ostromának megjelenése után írta: „A mindennapi ke- nyérkeresés miatt kénytelen voltam minden napom nagyobb részét árúba bocsájtani.“ Fiatal házas korában estéit családjának szentelte. Csak amikor a család lepihent, tehát késő este, éjjel meg reggel dolgozott. Bevonult a maga kis szobájába, de itt sem dolgozhatott csendben, mert a szomszédban lakó Debreczeni János csizmadia céhmester fia késő esténként rettenetes klarinö- tozással sokszor elűzte az ihlet perceit. „Hogyan alkotott? — teszi fel a kérdést Debreczeni István Arany János hétköznapjai című könyvében. — Nem könnyű a műhelybe csak bepillantani is, mert ajtaját, sőt ablakát is zárva tartotta, még családtagjai előtt is. Sohasem beszélt arról, hogy-mint dolgozik vagy mit ír. Verseit is általában sokáig rejtegette csalďdja elől... Családja nem vette zokon titkolódzását, és sohasem zavarta kíváncsi érdeklődésével. Csak otthon tudott dolgozni. Idegenben jórészt soha. Még kirándulásai alkalmával sem, pedig azok mindig üdítőleg hatottak kedélyére.“ Verseit, kivált a rövidebbeket, eleinte ceruzával írta ... Későb általában tollal írt, éspedig lúd- tollal, melyet maga hegyezett meg... Mikor az acéltoll lett divatossá, a tintát előbb maga, majd a íia készítette... iKsebb költeményeit egy-egy különálló papírra írogatta. Ezeket nem gyűjtöttte össze füzetbe sem, sőt egy részüket meg sem őrizte. Az sem lehetetlen, hogy az önkényuralom idején semmisítette meg őket... Nagyobb költeményeit szép olvasható írással, bekötött füzetbe írta, vagy a megírt lapokat köttette egybe. Ezekben alig van valami javítás, és ezeket adta nyomdába is, utasításokat adva bennük a szedőnek. A Kapcsos Könyvbe írt verseit háromféleképpen javította; vagy az aláhúzott szó fölé írta javítását, vagy leragasztota a javítandó részt, vagy kivágta, s úgy ragasztotta át friss papírszeletjé- vel, s erre írta a végleges szöveget... Pedáns ember és költő volt, sokat adott a külső alakra s hallatlan energiával rótta a sorokat. Annak idején a még ifjú Vajda Jánossal is másoltatott költeményeket, mert Vajdának különösen szép írása volt... Gárdonyi Géza fia, József írja: „Könnyen mozgott a toll a kezében. Ha a témát elfogta az agya, a megírás hihetetlen gyorsasággal lebonyolítódon. Talán ez is az oka, hogy Írásaiban annyi a melegség, közvetlenség és hogy írásaival any- nyira köti a figyelmet. A mondatait, ha javította, azon igyekezett, hogy szűkítse, ritkán, hogy bélelje. Szűkszavúsága amúgy is terelte a rövid, tömör gondolatnyilvánítás felé, ha azután igazíthatott is a sorokon, sűrűbbé igazoltak a szaval: több tartalmat rejtettek magukba... Szabolcska Mihály volt a tanúm e tekintetben — mondja Gárdonyi fia —hogy apám mennyire gyorsan dolgozott. Mikor a kiállítás évében Szabolcska fel- ruccan Pestre, hogy megtekintse az országos ünnepséget, váratlanul csengetett be apámhoz, akinek aznapra két novellája volt esedékes. — Ül] csak le, Miskám, megírom én rögvest, aztán elindulok veled, körüljárom a kiállítási látnivalókat. Szabolcska megvárta. Háromnegyedóra alatt kész volt a két novella és bizony Szabolcska nagyot nézett..Volt úgy, hogy alig maradt negyedórája egy-egy cikk megírására. Még sem adta fel. És megírta. Ilyén boszorkányos gyorsasággal dolgozott Gárdonyi Géza. Bár azt is meg kell mondanunk, ez a gyorsaság sokszor műveinek rovására ment. Különös egyéniség volt Kosztolányi Dezső is. A magyar nyelv bűvöletében élt. Formaművész volt, de olyan, aki halhatatlanná formálta költészetét. „Akár boldog, akár szenved — írja róla felesége — szünet nélkül dolgozik és szünet nélkül cigerettázik és eszik és iszik, főképpen iszik. Nem szeszes italt, csak kávét, teát, de úgyszólván kora reggeltől késő estig... Ha íróasztalához ül. még az ebédhez is alig akar felkelni... Boldogan, lelkesen dolgozik. Semmivel sem törődik, ami dolgozó szobáján kívül esik ... Délután sohasem ment el hazulról. írt, olvasott, gépbe mondott, ki-kijött a szobájából, eljátszott néhány ütem Schumannt, Beethovent, kért néhány kis sötét kávét, forró fürdőt... Éjszaka tizenkettőig, egyig olvasott, írt vagy gépbe mondott. Félegy-egy óra tájban rendszerint odaállt az ágyam mellé és nagyon kedvesen arra kért, öltözzek fel és menjek vele kicsit sétálni, vagy bevinni valamit a szerkesztőségbe ... Ügy rímelt, mint a vízfolyás. Olykor reggeltől estig rímben beszélt otthon, sokszor gúnyból is, hogy egy-egy hivatalosan dicsőített, olcsó rímelőt lekicsinyeljen ...“ — Gyalogolni jó! — hirdette Móricz Zsigmond és járta a szegények Magyarországát. Mindent észrevett és mindent feljegyzett. Ceruzája, note sza sohasem szakadt ki a kezéből. Száznál több müvet írt, de arra is maradt ideje, hogy válaszoljon a százszámra érkező levelekre. Azt mondják róla, hogy regény- vagy színdarabírás közben pihenésképpen elbeszéléseket írt. Honnan volt ennyi energiája? Ez az alkotó természet örök titka marad... Lánya, Móricz Virág említi könyvében, az Apám regényében: „1910 március 19-én verlte első írógépét. Ma is megvan, már meghatóan ódivatú szerszám, de akkor is legmodernebb kisgép volt. .. 1930-ig használta. Azóta mindent gépen írt. Gyorsabban tudott gépelni, mint akárki, de olyan erősen verte a billentyűket, hogy csak a legerősebb szerkezet bírta ki az indulatát... Egyszerűen szétverte a könnyű gépeket. Nem szeretett a géppel bajlódni. Még szalagot betenni sem volt türelme. Utálta a másolópapírt, de mindig okvetlen másolattal írt. A színdarabjait számtalan verziójukban, mindig négy, sőt öt példányban írta, ritka sorokkal, nagy margóval. Ehhez nekünk, gyerekeknek kellett berakni a másolópapírt. Ha visszájáról sikerült a másolat, nekünk kellett lemásolni az oldalt, akár tudtunk gépelni, akár nem. És nem tűrte a betűhibát. 0 hibázott ugyan, akkor megismételtette velem az egész lapot. Tanuljl Hallatlanul tudta önmagát is, környezetét is fegyelmezni...“ Ma is érthetetlenül álunk a titok előtt: hogyan bírt ennyit írni? Nyáron hajnali négykor, amikor mások még az igazak álmát aludtak, neki már kopogott a gépe. Az is igaz, hogy sokszor már este nyolckor visszavonult, lefeküdt, otthagyta vendégeit, bármilyen kedvesek is voltak ... Ha talmas tehetség, rendkívüli erőbírás. Ez vezette Móricz Zsigmond tollát... Kodolányi János többek közölt így vall Visszapillantó tükör című önéletrajzi könyvében:“ Az az átkozott tulajdonságom döntött bajba, hogy végtelenül bírtam a munkát. Éjjel-nappal képes voltam dolgozni... Hm végigtekintek azon az elképesztő nagyságú munkán, amit a rengeteg cikk, mindenféle levelezés, szerkesztőségi munka, lektorálás, továbbá a saját műveim írása, az írók Gazdasági Egyesületének lelkiismeretes, pontos vezetése, az utazások, majd a mindennapos, órákig tartó olvasás magyar, finn, német, francia nyelven, beláthatatlan tengere az elvégzett munkának. Hogy az én gyenge fizikumomtól hogyan tellett ennyire, máig sem tudom megérteni ...“ Igaza van Kodolányi Jánosnak: valóban érthetetlen, honnan veszik a nagy művészek, zseniális alkotók testi és lelki erejüket olyan hatalmas alkotásokhoz, amelyek láttán más ember elké- pedten csodálkozik. Ez az amit nem lehet megfejteni. A szellem alkotó láza még a V fizikumú embert is hallatlan erővel tölti el. Any- nyi azonban bizonyos, hogy nehéz, önkínzó, sokszor kegyetlen erőfeszítést kíván az alkotás. Mert minden nagy műért keményen meg kell fizetni az életben, különösen az őrök értékekért. DftNES GYÖRGY m üwnii mi rmuiiimiin » m nm mm mim n ni KÉT FIATAL ROMÁNIÁI SZLOVÁK KŰLTŰ IVAN MIROSLAV AMBRUS 1950-ben született Nagylakon. Szlovák líceumot végzett, fizikát és kémiát tanult. Jelenleg, tanítóként működik lasi megyében. Verselt a szlovákiai Matičné čítanie és a jugoszláviai Nový život közölte. ONDREJ ŠTEFANKO 1949-ben született Temesváron. Gyermekkorát Nagylakon töltötte, itt végezte tanulmányait, s jelenleg Is itt él. Versei megjelentek a Família és az Amfiteátru című román lapokban, valamint az újvidéki Nový ži- votban és sugározta őket a bratislavai rádió is. A két fiatal romániai szlovák költő verseit közös kötetben Dva hlasy jKét hang) címmel adta ki a bratislavai Slovenský spisovateľ 1977-ben. A válogatáshoz Milan Kraus írt előszót. —ász— Ivan Miroslav Ambrus Valami ami lehetett volna fűzfa Vagy jelentéktelen lábnyom a hóban Valami ami lehett volna kószálás Az árnyaktól nyüzsgő éjben Valami ami lehetett volna óriásdenevér Vagy kitépett szárnyú lepke ... Valami ami lehetet volna parányi váracska Vagy árnyéka egy nem létező elefántnak Egy félredobott kerékpár Vagy összetört telefonkészülék Valami ami lehetet volna bármi Mondjuk: két világtalan játéka És nevezzük el mindezt szerelemnek Mondd meg majd a barátaimnak, hogy holnap nyolckor érkezem, de ne várjanak, mert csak azok az én barátaim, akik nem várnak engem. Mondd meg nekik, ha eljön valamelyikük, önmagát árulja el azzal. S az árulásban még Caligula sem hitt. Mondd meg azt a barátaimnak, akik hisznek a fűben, hogy még nem felejtettem a szót, amellyel megigézhető a szél, s parancsszóra félreveri majd templomunk szülőharangjait. Mondd meg a barátaimnak, hogy a vonat lassú, hogy késhet is, és nem lesz az éppen holnap nyolckor, hanem később. Néhány ével később. Ondrej Stefanko Lehetőség A friss égbolt lankáin egyedül maradhatsz a gondolattal. A világ zajában közel hajoisz a fényhez. Világít a szemed, a hangoddal világít a szád. Majd ha odébbállnak az árnyak, álomból ébredsz, mint a reggel. Tenyeredbe veszed a magányt, a magány dalát, komoran illatozó liliomait. Myitott ci g tok A tekintetben elrejtett bölcsöt találsz Az otthon hatalmas: az első lépések és első könnyek és első mosolyok és simogatások illatát árasztja a nyitott ajtók ismerős árnyékában Föl akarom emelni most kezemet a csöndes éjszakák láthatatlan forrásaihoz a holdkeltéhez a fasorban Tóth László fordításai 1978. VII. 104
