Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-28 / 206. szám, péntek
Míndannyiunkol foglalMi«omlós Hozónk a haladó erők szövetségese / Folytatás az 1. oldalról) A kerület legdélibb járásában, a komáromiban (Komárno) a vendégeket Anion Hlaváč, a járási pártbizottság vezető titkára üdvözölte. Közölte, hogy a járás mezőgazdasági dolgozóinak már csak két verőfényes napra van szükségük ahhoz, hogy befejezzék az aratást. Hetényen (Chotín) Per- betén (Pribeta) és más községekben már elkészült az aratási koszorú. A járás mezőgazdasági dolgozói, akik 26 000 hektáron termesztenek gabonát, az idén az első között teljesítették az állami gabonafelvásárlási tervet és a 6. ötéves tervidőszak első három évében 622 000 tonna gabonát adtak el az állami alapokba, csaknem annyit, mint az egész előző ötéves tervidőszakban. A felsorolt szép eredmények eléréséhez a naszvadl (Nesva'Ax elmúlt két napban Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára határjáráson vett részt a nyugat-szlovákiai kerületben. A párt- és állami szervek tisztségviselőinek kíséretében Biíak elvtárs a naszvadi (Nesvady) Efsz- be is ellátogatott. (J. KolenCík — ČSTK felv.) dy) Efsz Is hozzájárult. Vasil Bilak elvtárs ebben a több mint 3000 hektáron gazdálkodó földművesszövetkezetbe is ellátogatott. Érdeklődéssel hallgatta meg az efsz vezető dolgozóinak az efsz és a kromé- ŕíži Gabonatermesztési Kutató Intézet, valamint más kutató- intézetek együttműködéséről szóló beszámolóját. Ez az együttműködés előmozdítja a hektárhozamok növelését. Fazekas Károly a 21 kombájn kezelőszemélyzetének vezetője dicsérte a Kolosz típusú szovjet kombájnokat, amelyek más típusú kombájnokhoz képest 10 százalékkal nagyobb napi telje sítményt érnek el. Bifak elvtárs ezután a Komáromi Állami Gazdaságba folytatta útját. Tegnap fejezték be a több mint 1860 hektár vetésterület learatását. A más járásokból érkezett kombájnok kezelőszemélyzetéről való gondoskodás kérdéseiről BiTak elvtárs Ján Doležallal, a prerovi Gép- és Traktorállomás dolgozójával beszélgetett el. Ján Doležal tizenötöd ízben vesz részt az aratásban Szlovákiában. A délutáni órákban Biľak elvtárs és kísérete a dunaszerda- helyi (Dunajská Streda) járásba utazott. A négy járásban tett kétnapos látogatását befejezve Vasil BiTak elvtárs kijelentette: erekben a napokban nemcsak a mezőgazdasági dolgozókat, a felelős párt- és állami szerveket, hanem mindannyiunkat ftgalkoztat az aratás. Hiszen kenyerünkről van szó és nagyon fontos, hogy legyen saját kenyerünk. Végezetül Bifak elvtárs kijelentette: „Dél-Szlovákiában az aratás lassan véget ér, hogy az ország más részein folytatódjék. Az aratást tehát még egyáltalán nem tudjuk magunk mögött, és ha elkészülünk vele, akkor Is meg kell őrizni munkalendületünket, mert elő kell készíteni a talajt a jövő évi termés számára.“ Kétnapos nyugat-szlovákiai kőrútjának végén Vasil Bifak elvtárs a dunaszerdahelyi járásba érkezett. Az aratás menetéről a vendéget Magyarics Vince, a járási pártbizottság vezető titkára tájékoztatta. El- int>ndott«a, hogy a járásban több mint 18 000 hektáron termesztenek búzát. A termést már csak 400 hektárról kell betakarítani. Az esti órákban Vasil Bifak elviárs Július Varga és Josef Nágr eivtársak kíséretében visszautazod Prágába. « * * Miki* Jakéi, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára tegnap kétnapos látoga- lásra a dél-morvaországi kerületbe érkezett. A kerület déli járásaiban tájékozódik az aratás menetéről, valamint a mezőgazdaság többi feladatának teljesítéséről. fakeš elvtárs Karéi Neubert- nek, a dél-morvaországi kerületi partbizottság vezető titkárának és más tisztségviselőknek a kíséretében a Moravská Nová Ves-i (breclavi járás) Jan Černý EJsz-be utazott, amelynek tagjai az Aranyvölgy fajtájú jugoszláv búzát is termesztik. A szövetkezet 1170 hektáros vetésterületének 31 százalékán jugoszláv, 69 százalékán pedig szovjet gabonafajtákat termeszt. A vendégek a mezőn tájékozódtak a kombájnosok munkájáról. A Ján Černý Efsz egyike azon 13 csehországi mezőgazdasági vállalatnak, amelyek szemesku- korica-vetőmagot termesztenek. Vetőmagnak szánt kukoricával az idén 870 hektárt vetettek be. Miloš Jakes elvtárs megtekintette a hruškyi gazdaságban levő 400 hektáros kukoricaföldet. Az idén a földművesszövetkezet 1840 tonna szemeskukorica-vetőmagot szállít a csehországi mezőgazdasági vállalatoknak. Miroslav Čapka elvtárs megtekintette a libereci árumintavásárt (ČSTK) — Miroslav Čapka, a a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tegnap megtekintette a libereci árumintavásárt. A látogatás után kijelentette: „A vásár dokumentálja azt, hogyan igyekszik teljesíteni könnyűiparunk a CSKP KB ülésein elfogadott határozatokat, átfogó képet ad arról, amit a ruházati cikkek, a lakástextíliák gyártása és a divat területén elértünk.“ Baráti találkozó (ČSTK) — Jan Mitrega, Lengyelország Csehszlovákiád nagykövete tegnap Prágában baráti találkozót rendezett aa első lengyel űrhajós űrutazása alkalmából. A találkozón részt vett Jan Fojtík, a CSKP KB titkára, valamint politikai, tudományos és közéletünk számos más képviselője. A lengyel nagykövet emlékérmeket, jelvényeket és elismerő okleveleket adott át több személynek a csehszlovák—lengyel együttműködés fejlesztéséért. Hazánkba érkezik a kubai külügyminiszter (ČSTK) — Bohuslav Chňoupek külügyminiszter meghívására a közeljövőben hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban Isidoro Malmierca Peoli, a Kubai Köztársaság külügyminisztere. Szovjet vendégek Martinban (ČSTK) — Az SZKP Tulai Területi Bizottságának 4-tagú küldöttsége, amely' Alekszej Tumanovnak, a pártbizottság titkárának vezetésével baráti látogatáson tartózkodik a kö- zép-szlováikiai kerületben, a tegnapi napot Túróéban töltötték. Martinban a vendégek találkoztak Jozef Ferianőíkkal, a martini járási pártbizottság veczető titkárával és Ján Agri- kollal, a járási nemzeti bizottság elnökével. Sikeres tervteljesítés (ČSTK) — Pártaktíva-érte- k ez letet tartottak tegnap Bratislavában a Georgi Dimitrov Vegyipari Művek dolgozói. Az aktívaértekezleten részt vettek a bratislavai III. város- kerületi pártbizottság és a Slovchémia vezérigazgatóság képviselői. Ján Viola, a vállalat igazgatója beszámolójában elmondotta: az üzemi pártbizottság és a gazdasági vezetőség hatékony politikai szervező és irányító munkájának köszönhető, hogy a vállalat sikeresen teljesíti gazdasági terv- le Jad a la it. IFolytatás az 1. oldalról) taellenes szolidaritást, s azt, hogy a korábbi találkozók nemes hagyományaival és eszméivel, valamint a Kubában, a szabadság virágzó szigetén, tehát Európa területén kívül most első ízben megrendezett idei találkozó központi jelszavával és egész programjával összhangban a békéért és a barátság megszilárdításáért harcolnak. Fesztiváljuk tekintet nélkül a résztvevők eltérő politikai, filozófiai és vallásos meggyőződésére, kifejezi a mai fiatal nemzedéknek azt a törhetetlen akaratát, hogv állást foglaljon a mai világ égető kérdéseit illetően, és tevékenyen hozzájáruljon e problémák megoldásához. Meggyőződésem, hogy találkozójuk jelentős mértékben hozzájárul a haladó és a demokratikus erők azon erőfeszítéséhez, amely a nemzetközi feszültség további enyhítésére, az atomháború veszélyének ell Folytatás az 1. oldalról) helyesli a Kubával szemben alkalmazott blokádot. Kína támadásokat intéz a Szovjetunió ellen, amely létfontosságú segítséget'nyújtott Kubának. A kubai nép sohasem feledkezik meg arról, hogy a forradalomban a győzelmet szovjet fegyverekkel vívta ki. Fidel Castro hangsúlyozta, hogy Kuba népe elítéli Peking Vietnam ellenes kampányát, s támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Vietnamot. A továbbiakban rámutatott, hogy ma senki sem helyezkedhet semleges álláspontra az olyan kérdésekkel kapcsolatban, mint amilyen a palesztin nép prob(ČSTK) — Diplomakiosztó ünnepséggel tegnap végétért a lanév a Nemzetbiztonsági Testület bratislavai főiskolájának 4. karán. Az ünnepségen részt vett Josef Jung, cseh belügyminiszter, Rudolf Pathy vezérőrnagy, szlovák belügyminiszterhelyettes, továbbá a CSKP KB és az SZLKP KB képviselői és más vendégek. Az iskola végzős hallgatóihoz intézett beszédében Josef A közép- és főiskolások ezrei a nyári szünidő alatt már hagyományosan — a tollat munkaeszközökkel váltják fel. Nagy részük már el is foglalta ideiglenes munkahelyét. Az Érsekújvári (Nové Zámky) Elektrotechnikai Szakközépiskola diákjai sem tétlenkednek a nyáron. Sokan szüleikkel együtt a földhárítására, a lázas fegyverkezési hajsza leállítására, a tömegpusztító fegyverek, köztük a neutronbomba gyártásának beszüntetésére, a nemzetközi biztonság és a békés együttműködés erősítésére irányul. Támogatom azt a törekvésüket is, hogy segítsék a népeknek a szabadságért és függetlenségért, a gyarmatosítás, a fajüldözés és a faji megkülönböztetés ellen vívott igazságos harcát, szilárdítsák a világ haladó ifjúságának és diákságának egységét és sorait az imperializmus elleni harcban. E törekvésükben, kedves fiatal barátaim, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népe és ifjúsága mindig megbízható szövetségesük lesz. Sok sikert kívánok a XI. Világifjúsági Találkozónak, s Önöknek, a találkozó résztvevőinek, valamint a világ összes haladó ifjúsági és diákszervezetének sok erőt és lendületet kívánok a világbékéért és a nemzetközi haladásért vívoll küzdelemhez. lémája, az angolai helyzet, * dél afrikai fajgyűlölők puüti kája, a chilei fasiszta diktatúra, stb. Az el nem kötelezett országok mozgalmával kapcsolatban rámutatott, az Egyesült Államokban olyan hírek jelennek meg, melyek szerint Kuba kész lenne erejének érvényesítésére ebben a mozgalomban. Kuba határozottan fellép az ellen, hogy a mozgalomba olyan államok kapcsolódjanak be, amelyek valamely katonai tömbhöz tartoznak, vagy pedig fasiszta kormány van ott uralmon. Kuba mindig is azt akarta, hogy az el nem kötelezettek mozgalma antiimperialista, haladó mozgalom legyen. Jung elvtárs nagyra értékelte * fiatal rendőrtisztek szakmai és politikai kiképzésében elért eredményeket, valamint a hallgatók nagyfokú eszmei-politikai elkötelezettségét. A továbbiakban szólott a CSKP és szocialista államunk közbiztonsági politikájának néhány kérdéséről, méltatta a fiatal nemzedékről való gondoskodás fejlődését. művesszövetkezetekben és az állami gazdaságokban szorgos- kodnak. Egy részük az iskola SZISZ-szervezete által szervezett társadalmi munkában vesz részt. Kilencvenen elméleti tudásukat a gyakorlattal kapcsolják össze az ELEKTROSVIT érsekújvári és Karlovy Vary i üzeméljen. Pintér Vera INTERNACIONALIZMUS ÉS SZOLIDARITÁS Diplomák iosztó ünnepség Munkával töltik a vakációt Az utolsó hektárokat aratják (Tudósítóinktól) — Tegnap múlt két hete, hogy a galántai és az érsekújvári (Nové Zámky) járásban ünnepélyesen megkezdték az aratást, de nagyobb erővel csak az elmúlt hét közepén láthattak munka hoz a kombájnok. Nagy pozitívum, hogy mihelyt kedvezőbbre fordult az időjárás, mindkét járásban azonnal teljes lendületet vett a nyári betakarítás és egy-egy napon járásonként 3000—3300 hektárról takarították be a gabonát. Mindez a jó felkészülésnek, a nagy teljesítményű, korszerű gépeknek és nem utolsó sorban az aratóknak kö&zönheto, akik nyújtott műszakokban kora hajnaltól késő estig dolgoztak, hogy legalább részben behozzák az esőzés okozta lemaradást. Tíz nop mérlege Varga Sándor mérnök, a galántai Járási Mezőgazdasági Igazgatóság termelési igazgatóhelyettese elmondta, hogy az aratás utolsó negyedében tartanak. Tegnapig a 30 U00 hektár kalászosból közel 25 000 hektárt vittek fedél alá, és ha az tdőjárás nem szolgál az elkövetkező napokban valami nagy meglepetéssel, vasárnap délig lényegében befejezik az aratást. Lesz még egy-két mezőgazda- sági üzem — fgy például a fa.r- kasdi (Vlčany) és a deáki (Diakovce) Egységes Földmű- vesszflvet kezet, ahol csak szerdán kezdhették meg nagyobb erővel az aratást, annyira lassan érett meg a gabona. Azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek tegnap befejezték, illetve ma fejezik be az aratást, gépeiket késedelem nélkül átirányítják a szomszédos üzemekbe. A járás aratóinak szorgalmát dicséri az a tény is, hogy a nehéz betakarítás mellett a többi munkát sem hanyagolták el. Tegnapig a learatott terűiéi feléről a szalmát is ösz- szegyűjtötték, 650 hektár tar- fOt felszántottak, és 1400 hektáron a nyári takarmánykeverékeit is elvetették. Körvonalazódik a vetési terv Az érsekújvári járás gabonatábláin is 450 kombájn vágja, csépeli a gabonát, teljes erővel dolgoznak a szalmagyüjtők, és a szántó traktorosok, A járási mezőgazdasági Igazgatóságon pedig már az új vetési tervet készítik. Értékelik a hozamokat, osztályozzák az egyes fajtákat, hogy kiszámíthassák a vetőmagszükségletet. Michal Bednárik mérnök, a )MI agronómusa mindebből egyelőre csak annyit árult el, hogy ősszel nagyobb vetésterületet kap az idei aratásban jól vizsgázott Solaris és Szlávia fajta, s előreláthatólag a vetésterület 40 százalékán szovjet, 30 százalékán pedig jugoszláv fajtákat fognak vetni. Naponta a gabona vetésterületének 10 százalékát, megközelítően 3300 hektárt — aratják le. Vasárnap estére járás- szerte elfogy az aratnivaló, ami marad, az a későn beérő egy-két parcella szétszóródva a járás egész területén. Tegnapig a vetésterület 30 százalékáról kazalba rakták a szalmát és a ta^rló 20 százalékát fel is szántották. A tervezett 2700 hektár nyári takarmánykeverékből 1430 hektárt már bevetettek. —el— A nehezén túl vannak Az ndvardi (Dvory nad 2i- tavou) Auróra Efsz a hét elején már teljesítette a gabona eladásának tervét. Ez azonban még nem jelenti az aratás befejezését. Csütörtök estig 2138 hektár 68,3 százaléknyi területén vágták le a termést. A határban 11 saját és 10 vendégkombájn szorgoskodik, hogy a kedvező időjárás esetén a jövő hét közepéig befejezzék az aratást. Az SZK—6 os kombájnon dolgozók közül a legjobb eredményt Szlama József és munkatársa, Dékány György érte el, akik tegnap estig 76 hektáron csépelték ki a gabonát. Az E—512-es kombájnnal aratók közül 82 hektárt hagytak már maguk mögött Dlkan Ferenc, Gala László, Mellen Ferenc és segítőtársaik. Az aratásban a legjobb eredményt elérő három kombájn legénységét a szövetkezei vezetősége jutalomban részesíti. Kora reggeltől késő estig dolgoznak a sza Ima prések, a szalmalehúzógépek és a kaza- lozók is. Ennek tudhatják be, hogy az említett ideig 725 hektár tarlóról hordták be a szalmát. Ezzel azonban ne<m tart lépést a tarlóhántás üteme, mivel ezt a műveletet csak 180 hektáron végezték még el. — nj— Mór befejezték A Dunaradványi (Radvaň nad Dunajom) Efsz-ben már betakarították a 765 hektár búzát és a 30 hektár árpát. Az aratást 17-én kezdték és naponta 25 vagon gabonát arattak le. A rossz időjárás nehezítette a betakarítást, a gabona sok helyen megdőlt, a kombájnok nehezen haladtak. Ennek ellenére a szövetkezet túlteljesítette a 21 200 mázsás állami felvásárlási terve*. Varga Róbert Dl 1978 VII. 21 2