Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-12 / 160. szám, hétfő
V olt az osztályunkban egy Markvalder Zénó nevű ifjú. Már ötödikes korában megközelítette a két méter magasságot, karjai valahol a vádliik közelében végződtek két óriási tenyérben. Rendkívültsége ab ban állt, hogy méreteit nem tekintve a kibírhatatlanságig átlagos volt. Észre se vettük volna, ha hiányzik Sem csínytevésben, sem igyekezetben nem tűnt ki, mindenbe beleegyezett, mindenbe beletörődött. Nem bukott meg, mert egybehangzó véleményünk szerint az elégtelen osztályzat is kiállást, dacot, valami aktívat tor üzletben, ö vitrint vásárolt, mert már nem volt hova raknia a kitüntetéseit, én meg sámlit ikerestem a konyhába. Teljesen mellékes körülmény, hogy ő kapott, én meg nem. Aztán még egyszer összehozott vele a sors. Mivel önkéntes jelentkező nem akadt, az üzemi szakszervezeti bizottság rábeszélésére elfogadtam négy ingyenjegyet valami film bemutatójára. Se a feleségem, se a sógornőm nem voltak hajlandók négy órát tölteni Sanyiká- nál, a fodrásznál, másfél órás VHksötét filmelőadás miatt, ennek következtében a páholyMAYER ERNŐ ZÉNÓ KARRIERJE követel. Ha pár millió évvel előbb éltünk volna, meggyőződésem szerint Zénó tiszta protoplazmából állt volna, tölcsérrel öntik az iskolapadba. Az ötéves érettségi talólko zón észrevettük, hogy Zénó nem változott. Kopottas volt, megitta a részvételi díjba felszámított üveg murclt, szopogatta a csontokat (neki a kacsasült csontos háta jutott). Szaggatottan előadta, hogy a járási hivatalnál tevékenykedik, az irattárban, amely a szomszéd község egy csődbe jutott vendéglőjének pinceraktárában talált helyet Zénóval együtt. Az érettségi után kezébe adtak egy toliseprűt, és az eltelt öt év alatt eljutott az Aranybulla korától a Thököli- felikelésíg. Több mint két évtized zajlott le körülöttünk. Határozottan zajlott. Én közben a fővárosba kerültem, s itt Zénóba ütköztem egy szombati napon. Kezet se tudtunk fogni, én mindkét (kezemben dagadt szatyrot tartottam, az egyikben krumpli, zöldség, a másikban a vasárnapi hús meg egy ficánkoló ponty. Semmi meglepetés nem látszott szenvtelen vízszínű szemein. Hisz az utolsó harminc év alatt nem Is fogott kezet senkivel. Hogy van a családod? — (kérdeztem, mintha tegnapelőtt váltunk volna el. Aprólékosan elmesélte, hogy a múlt idők felszabadító mozgalmainak iratait kikérte a Tudományos Akadémia Történeti Intézete, ezáltal felszabadult a járás Irattárában egy kis helyiség. Hűséges kutyaszemel felcsillantak, arccal a járás székhelye felé fordulva kinyögte: — Olyan jók voltak hozzám, odaadták azt a kis szobát, van benne ágy, szekrény, már rádiót Is vettem. Nem vagyok nős. Ez a környezet nem alkalmas családalapításra, én meg nem tudom, hol kell elkezdeni a lakás utáni futkosást. Olyan sokan kielégítetlenek, rászorul- tabbak, még várok egy kicsit. Rám is kerülhet sor. Amíg beszélt, két dologgal voltam elfoglalva. Lestem, mikor jön a busz, mert kezeim is megnyúltak már a várakozásban. A másik gondolatot csak a sátán sugallhatta. Azon töprengtem, miért van Zénó felöltőben, kalapban, miért nincs egy szép szürke karton dossziéban, fekete zsinórokkal összekötve, mellén egy hatalmas címke gót betűs felirattal: 1761 Martius — 1762 October. Életűm sima tükrét egy hurrikánnal vetekedő vihar korbácsolta fel. S a korbács ki más kezében lehetett volna, mint Zénóéban? Futólag ismertem Vagyi András rendezőt, filmgyártásunk pillanatnyilag soros óriását. Párszor beszélgettünk egy búban egyedül ültem. Nyílik az ajtó, kit látnak szemeim, a rendező Vagyi Andrást. Azóta tegeződünk. A múltkor Columbo hadnagy felöltötte gyűrött ballonját, zsebrevágta a bilincseket, és már-már megtudtam, ki a tettes, amikor cseng a telefon: — Interurbán, tessék várni, kapcsolom. Halló, beszéljenek! ' — Szevasz, fiú, itt Zénó. Nem zavarlak? — Áh, egyáltalán nem. Kimondottan unatkozunk. (Közben az ajtónyíláson kileselkedtem, hova rohan Columbo.) — Te, itt az újságban, ugyan már hathetes, van egy hirdetés. A filmgyár önkéntes jelentkezőket keres, jól megtermett egyéneket, statisztaszerepre. Úgy tudom, neked a rendező, valami Vegyi vagy Fagyi, jóbarátod. — És mi a film címe? Közbeszólt a posta: — Halló, állami, sürgős, bontom ... A presszóban Zénón látszott, hogy hetekig készült mondanivalójára, talán le is írta, úgy magolta be. — Tetszik tudni, kisegér vagyok. A kollégák sorjában elértek valamit. Egyik egy kertes villát, a másik a kandidátusi fokazatot, de tessék elhinni, bennem is szunnyad valami. A történelemkönyvek biztosan a nevem említése nélkül jelennek majd meg, de szeretném, ha a jövő századok megtudnák, volt itt egy Zénó, egy Markvalder Zénó. Ici-pici statisztaszerep kielégítene, csak annyi, hogy egyszer, egyetlen egyszer látnám magamat egy valódi filmen. Erről álmodozom. Vagyi szakavatott szemmel elemeire bontva fürkészte Zénót. Töprengett. Látszott rajta, hogy gondolataiban rohan a jövő századokba, meggörnyedve, hátán Markvalder Zénó túlméretezett alakjával. — Nem jó. Drakulát már megcsinálták fflőttem, sőt most veszem észre, Eogy a fogazata sem ép. Az „Elfecsérelt ifjúságba“ nem tudom bedugni, ágyjelenet — rémes gondolat, a balatonparti sátraik rövidek, kilógna a Iába. Mit ts csináljak magával? Majd hozzám fordult: — Nézd, a Kleopátrát megcsinálták a Taylorral, a Julius Cézárt is, az Antóniuszt is, lehet, hogy a Brutusban akadna hely. Most tárgyaljuk a dramaturgián, hogy leforgatnánk a Brutust, Kicsit rendliagyóan, Cézár megszurkolása után, mint egy krimit. A vizsgálóbíró — illetve a kvesztor — folytatná a nyomozást, és pszichológiai konfliktusok, meg egy kis bunyó után, fényt derítene a tettesek kilétére. — De hiszen Cézár gyilkosait ismerjük — próbáltam ellen- vetní. — Na és? Az Angyal is mindig bebizonyította, hogy pont nem az a tettes, akire mindenki tippelt. Brutus tulajdonképpen védte Cézárt, ezért érdemei elismeréséül kap majd egy göcseji hímzésű tunikát. Vagyis ezután csak velem foglalkozott, Zénót észre se vette. Mintha besorolta volna a kellékek közé, lehet, hogy már a leltári számon gondolkodott. Szavába vágtam: — Evvel a logikával akár azt is filmre vihetitek, hogy Eperjesen a protestánsok végezték ki Karaffát... — Te, ez nem is olyan hülye ötlet! Ezen még gondolkodom. Belső szerveim szokatlan módon kezdtek viselkedni. Kellett ez nekem? Vagyi hirtelen Zénóhoz fordult: — Tudja, mit? Négy hord- székvivőre van szükségem. Római öltözetben lesznek, de a latin tudás nem feltétel. Csütörtökön este fél tízre bejöhet a filmgyárba, csinálunk egy próbafelvételt. v Az esti lapokból tudtam meg, hogy Borostás Ferdinánd színművészt, a Tájoló Színház tagját, kisebb agyrázkódással és kulcscsonttöréssel kórházba kellett szállítani; a filmgyárban baleset érte. A készülő film forgatását felépüléséig elhalasztották, ezért az egyik női epizódszerep alakítója, Anne- liese Rothenberger, hazarepült. A részletekről csak egy hét múlva értesültem. Vagyi hívott fel, tömören elmondta a történteket. Éppen Borostás ült a hordszékben, mint egyike a főnyomozóknak, Zénó cipelte a széket teljes erőbedobással, tunikában, de megbotlott a felvevő kamera kábeljében. Az anyagi kár két kulissza, egy Jupiter-lámpa, egy kamera és a feljegyzéseket készítő kislány golyóstolla. Majd néhány keresetlen szóval megköszönte, hogy én ajánlottam neki Zénót. A Brutus című szuperfilm bemutatója után még egyszer telefonált Zénó. Hangja elhaló volt, beletörődés, csaknem apá-" tia vett erőt rajta. Röviden beszélt. — Kinyírták az én jelenetemet. Mindennek vége. Derékba tört a karrierem. Luzsiczo Árpád rajza Világ-Cirkusz A balerina Karjának ive sápadt holdsugár; nyakad köré nem fonja sohasem. Hüs derekát, mely izmos és sudár, nem törte meg még kósza szerelem. Az arca sápadt, ajka álmatag, szép mosolyát szigor érlelte meg konok, szorongó táncórák alatt. Kecses nyakán lüktetnek az erek. Szíve a Rózsalovagért hévül, szeme hattyúk tavával van tele, de mikor a láz s a tapsvihar elül, fázósan fut az öltöző fele. Elpihen*a kopott kereveten; az arca most fáradt és hálavány, s én ezt az arcát őrzöm s szeretem szívembe perdülj, táncos léptü lány. A zsonglőr Ruhája csillog; színes karikát dobál magasba, egyszerre tizet. Halomnyi labdát, rikítót, lilát: elkárpráztatja vele a szíved. Száz izzó gömböt varázsol eléd, karcsú buzogányt, tőrt, virágokat, vérvörös fáklyát — forgó ttizkerék — % egy fél tucatnyi elszállt álmodat. Köszönöm, zsonglőr, köszönöm, neked, hogy észrevettél 8 játszottál velem. De neked sok van: ugye, megteszed; egyetlen színes gömböd add nekem. Az oroszlán és a hölgy Nagyon szép nő volt, illatos (A rúzsa rózsa, parfümje mák), ruhája tüll, oranyhabos, kéken villant a szeme rád. A szeme villant, és a dob vad pergéssel elhallgatott, és iszonyat, a szőke fej (a haja méz, a bőre tej), jaj, hang se kél, és szív se dobban, eltűnt a rettentő torokban. S az oroszlán, szegény hü pára, öreg artista, vén legény; a szemén hályog, hasgat a válla - unalmas, régi, vén regény - azon tűnődik, milyen szép lesz, ha másnap úgy láthat ebédhez, hogy nem lesz gondja dobra, nőre; a cirkusz, sej, felszedi sátorát, s amíg a sor lassan döcög előre, ő új tájakat lát a rácson át. Fekete lány volt Fekete lány volt, örmény. Bíbor tüzelt a körmén, ha vállához emelte és csuklójához verte a pántlikás dobot. Selyemből volt a bőre, türkizgombos a tőre, s a pengén cifra, vésett betűk szomjazták véred: Szeress, ha mersz! Hüs kehely volt az ajka, hársfaágy s lomha sajka felváltva volt a teste, s én kértem minden este: Engem szeress! 0 szótlanul merengett s reggelre elfelejtett, akár egy régi álmot. Egy sírra hord virágot és késő könnyeket. Fekete lány volt, örmény, bíbor tüzelt a körmén, ha gyötrő tűzben égett, ha megmart vagy becézett azért a másikért. 1978 VI. 12.
