Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-19 / 167. szám, hétfő
Gyökér és szárny JUGOSZLÁVIÁI MAGVAR KÖLTÖK ANTOLÓGIÁJA Ezzel « kilejező és jellemző címmel nemrégiben jutott el hozzánk a jugoszláviai magyar költők ontológiája, abból a sorozatból, melyet az újvidéki Fórum Könyvkiadó indított a Különös ajándék című novellagyűjteménnyel. A versantológia célja is az, hogy képet adjon az elmúlt harminc év java költői terméséből, a fülszöveg szerint: arra hívatott, hogy bemutassa, milyen utakon jártak a jugoszláviai magyar költők, milyen eredményekre jutottak, milyen hangokon szól ma ez a költészet. Mielőtt néhány szóban bemutatnám a válogatást, jegyezzem meg, érdekes és izgalmas feladat lehet majd: összevetni vele az idén1 megjelenő csehszlovákiai magyar költők antológiáját. A két költészetről már most megállapíthatjuk, hogy sok bennük a közös vonás, ami természetes is, hiszen hasonló valóságban, alapvető vonásaiban hasonló társadalmi feltételek között fejlődtek, nem beszélve arról, hogy azonos hagyományokban gyökereznek. Fejlődésük ívének több pontján ugyanazok a jegyek mutathatók ki, akár az ötvenes évek elejét, akár a hatvanas években tapasztalt mozgásokat, pozitív előjelű változásokat, szemléletváltásokat tekintjük. Föl- fedezhetök természetesen kisebb-nagyobb időbeli eltérések. Tolnai Ottóek. vagyis a Sympozion első nemzedékének ,.korszakos jelentőségű ízlés- változást" [Utasi Csaba j elindító mozgalma például előbb született, ugyancsak heves vitákat kiváltva, mint nálunk a hasonló törekvések jegyében induló, költészetünket megújító „kllenceké". A Gyökér és szárny szigorú válogatás, Bori Imre, Szeli István és Tornán László munkája. A felszabadulás utáni jugoszláviai magyar költészet mintegy nyolcvan művelője közül, akik több mint 130 kötetet publikáltak összesen, mindössze tizenheten! ff szerepelnek az antológiában, születésük sorrendjében, egyúttal mintegy jelezve a válogatók szándékát is, akik „alapvetően történeti szempontokat követve mérlegeltek", érvényesítvén a történetiség elvét, hogy a kötet minél hívebb képet adjon a jugoszláviai Gól Lószló Hegy és költő Hegyek és költők alig vonnak nálunk, végtelen sík a mi csöndes világunk, s a lámpák néhol hunyorognak este. Hegyek és köttök ... hólepte bércek, be furcsa is ez a tenyérnyi élet: alföldi ember nem tör magasra. Picinyke bulcsögondolat vagyunk mi, gügyögni tudunk csupán, és szeretni csak ágyunkat, a kályhát és magunkat. A hegy örök és a költő végtelen, álmélkodunk a véges életen, i amikor élni már lehetne, meghalunk. Domonkos István Tisza magyar költészet harminc esztendőjéről, egy-egy költővel a különböző törekvésekről, irányzatok ról, erővonalakról, arról is, hogyan jelenik meg a Vajdaság és a nagyvilág a lírában, amely vezető műfaj a jugoszláviai magyar Irodalomban is, akárcsak nálunk, A szigorú, éppen ezért színvonalas válogatás igazolni látszik a szenvedélyes és kemény tollú kritikust, Utasi Csabát, aki tíz esztendővel ezelőtt is még csak ezt írhatta: „A jugoszláviai magyar költészet, azt hiszem, valójában most van csak születőben. Amit eddig adott o táj, felfelcsillanó jó versek kivételével, mind-mind elvetélt kísérlet, zsákutcába torkollott nekifutások sora, s előbb-utóbb elnyeli az idő...“ A legtöbb verssel, huszoneggyel, a tárgyalt költészet legjelentősebb alakja, Gál László van jelen az antológiában, aki 1902 ben született és három évvel ezelőtt halt meg. ö volt az, akit a fiatalok is „kortársuknak“ éreztek. Ö írta le a gyökeret idéző, szülőföldhöz kötő sorokat: „sző- lettem itt meghalok itten / ez minden“. A legfiatalabb költőtől, Bóndör Páltól (1947) öt voi set olvashatunk. A lapunkban is többször szerepeltetett Tolnai Ottótól es Domonkos Istvántól olyan nagy verseket soroltak a kötetbe, mint a Doreen 2, illetve a Kormány el törésben, amely a mi Tóth Lászlónkat is szép vers írására ihlet te, JKis levél, Irodalmi Szemle, 1977/8). A ,.megközelíthetetlen“ versek költő*, a Sym pozion-nemzedék több tagja jazoik is, akik nem szerepelnek az antológiában! ma erett költőként gyarapítják a jugoszláviai magyar költészetet, eredményesen tágítják határait. Eszük keretek között lehetetlen vállalkozás bővebben szólni róluk és az antológiában szereplő valamennyi költőről, akfK közvll nem egy a háború előtt indult el a pályán. Lehetetlen vállalkozás bővebben szólni — az antológia alapján is fölvázolható — jugoszláviai magyar költészetről. És azt a néhány verset is, amelyet alább közlünk a Gyökér és szárnyból, csupán ízelítőnek szánhatjuk. BODNÁR GYULÄ Fehér Kálmán A lányok, a lányok kifesülték a hajai aztán fodrosra tornyozták, keblére rózsát helyeztek, s így. mint égő fűzfát, mint balzsamos rétegét egy mosolynak, keblükre fonták: születtek a vénák, kapuikon, a szemeken betörhetett már a világ forogni, mint duzzadt csárdás. Ha hajba kapnak érted-a partok, testiikre dőlsz e szőke lányaidnak akkor, mert a tengert álmodod, mint kék halált. S ha az esőkkel megindnl feléd tántorogva a táj, mivel magyarázod sörtég arcodon a tócsák könnycsepjeit te, kinek verssorod a halál? Egy világ él szemeidben, mint a tenger, jó szagú világ az időnek tárt kapuival, 6, de megszokjuk partjaink zsíros hónalj illatát* Araszló sebek testeden a tájak, terek, s az őszi esők hullás hullát fiirö&ztenek. Fájdalmad ös&tövér véd&znnt:. magadnak őriz, életed rokonnak tout, ima a tengerhez Böndöí Pál Mire bejöttél... Mire bejöttél o kertből a konyhába, szürkére száradt kezeiden a fekete sör. Forró vízben áztattad le a kemény földet. Akkor újra felvetted a könyvet. Visszalapoztál oz előző oldalak - mi történt, hogy is volt az? Vízcsepp pecsétek maradtak a lapokon. Igen, így mór értem - mondtad félhangosan, miután újraolvastad a kérdéses részt. ¥ adási-at Mozdulatlan gém, Tolla alá ha nem táj a szél Tán még mu is ott all. Tolnai Ottó Ilyenkor senkit sem zavarunk A Csík itt valahol zúj elő a zsíros földből Itt valahol búj vissza megrettenve o folytonosédqtől elmocsarasítvo vidékünk Most a mocsár átrétegezödóse foglalkoztat bennünket Ilyenkor senkit sem zavarunk Mint a nódíveréb két kard közé kötözzük fészkeink Pop József Szemtől szembe Mért ittál a fanyar borhált Tudhattad ki abba kóstol Kihullik a gyermekkorból Haláláig Ízlel kortyol Mért ittál a fanyar borbál Szájad ízét meg nem leled Kiköpted az anyatejet Kioltottad bölcsőhelyed Holtodiglan keresheted Szájad fzét meg nem leled Ki orozta el világod Köldökzsinór nélkül járod Tíz körömmel kell kivájnod Nyomorbordák alól álmod Ki orozta el világod Meg nem nyugvás fejed alja Könnyeidet kiapasztja Nem hullatod poharadba Jövődet már kés villantja Meg nem nyugvás fejed alja StíPBI ' - s Susil Weerarathna felvétele N. Kazovszkij Álmaim szépséges hölgye Tavasz van. Napsütés. Madárcsicsergés. Én az erkélyen ülök, és lehunyt szemmel szívom be a reggeli friss levegőt. Ülök. beszívok és érzem, hogy if jú szívem zson- .gító énekre vágyik. Meg persze szép nagy szerelemre. Tudom, milyen lesz ő. Hosszú lábú és égszínkék szemű lesz. Csodálatos szempillái lesznek. Hosszúak és selymesek. Olyan szempillái, akár a legyező, sőt akár a seprű. Ügy lengeti majd őket a szél, mint a szárnyakat Zuhanórepülésre vált, mini a bombázó — hogy szétbombázza a szegény szívemet. Huszonkét éves lesz. Nem: húszéves. Mégsem: legjobb, ha tizenkilenc esztendős lesz. Ifjú és gyönyörű lesz, a hangja pedig magas és tiszta, mint egy Saint-Saens- dallam a Nagy Színház hegedűseinek előadásában. Énekelni fog. Énekel és hárfán kíséri saját magát. Hárfakísérettel ódon románcokat énekel majd, és köröskörül mindenki majd meghal az elragadtatástól. Az után pedig tapsviharban törnek ki és tetőtől talpig valóságos virágesővel borítják el élénkpiros rózsákkal. Ö azonban csak engem néz. Lángolóan, szenvedélyesen szeret engem. Ezt suttogja nekem; „Kedvesem ...“ — és arcát a váltamhoz dörgöli, mint a macska. „Kedvesem — mondja nekem — senki mást nem akarok látni. Csak neked játszom a hárfán. Te meg én — mi ket- ten — hát nem boldogság ez?“ — Boldogság! — suttogom. — Igazi boldogság! Felnyitom a szememet és őt látom magam előtt. Mellettem áll, az erkélyen — hosszú lába ós égszínkék szeme van. És úgy rebegteti a szempillóját, mintha szárny volna. — Szervusz — mondja, és hangja magas és tiszta, mint egy Sant-Saehs-dallam a Nagy Színház hegedűseinek előadásában. — Kedvesem ,.. — Szervusz... — mondom én, felugróm és kis híjón átbukom az erkély korlátján. — Ki vagy? — Én a te eszményképed vagyok — feleli ő. — Azt akartad, hogy eljöjjek, és én eljöttem, örülsz? — Nagyonl — Vászja vagyok És téged hogy hívnak? — Izabellának. — Helyes — mondom. — Egy álombéli lánynak csak is, Izabella lehet a neve. Ekkor megjelenik a fele»- ségem, kezében cirokseprű. A konyha melegétől piros az arca, a köténye pedig zsírfoltos. — Vászja — kérdi —, vendégünk van? — Igen — felelem és idegesen tépdesem az újságot. — Bemutatom: Izabella —» a feleségem, Mása. — Nagyon örülök — mondja a feleségem, bár a hangjából érződik, hogy cseppet sem örül. — Maga Vászja kolléganője? — Nem — mondja Izabella. — Én az ő álombéli ideálja vagyok. — Hogyhogy, hogyan érti ezt? — értetlenkedik a feleségem. — Bellocska tréfál — avatkozom bele. — Nálunk dolgozik a könyvelésben. Éppen erre járt az utcán —- természetesen egészen véletlenül —, én meg észrevettem az erkélyről. É* meghívtam hozzánk, egy csésze teára. Megissza a teát és aztán elmegy. — Ugyan miért csapod be ezt a szegény asszonyt, kedvesem? — kérdi Izabella. — Miért nem mondod meg neki az igazat? — Miféle igazat?! — csattanok fel. — Ugyan miféle igazat? Hiszen semmi sem történt! Mása, hidd el, semmi sem történt közöttünk! — Ne hazudj — mondja Mása, és előreszegezi a seprűt, mint a puskát. — Hiszen ő „kedvesem“-nek nevezett I Hallottam! — Ostobaság — próbálom kivágni magam. — Ostobaság! Nem ismerem és tudni sem akarok róla. Félreértés az egész, képtelenség. Hát el tudod képzelni, Mása, hogy én valamikor is fa- képnél hagyjalak?! Izbella mindjárt elmegy. Jól mondom, ugye elmegy? — Jól mondja — feleli Izabella bánatosan. — Örökre elmegyek. Egyetlen esélyed volt az életben, de elszalasztottad. Azzal leugrik az erkélyről, tovasíklik a levegőtlen a hosszú-hosszú szempilláin, aztán büszke járással végigmegy az utcán. Mása leül egy - székre és sír. Megsajnálom, és a fejét fifWf simogatom. Hiszen azt még A/JKa nem tudom, hogy ez az Izabella olyan ízes céklalevest 197^ tud-e főzni és olyan gondosan felvarrja-e a leszakadt vi. 19. gombjaimat, mint az én kedves oldalbordám! GELLÉRT GYÖRGY lordilá&a ^
