Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)

1978-05-15 / 132. szám, hétfő

Megvalósítjuk a XV. kongresszus céljait (Folytatás az 1. oldalról) bizottság megválasztása után Antonín Kapeknek, a CSKP Prágai Városi Bizottsága újon­nan megválasztott vezető tit­kárának zárszavával ért véget. (*m) ELKÖTELEZETTEN ÉS ÉPÍTŐ JELLEGGEL A FOKOZOTTABB IGÉNYESSÉG JEGYÉBEN A nyugat-szlovákiai kerületi pártkonferencia mintegy 380 küldöttje kedvező politikai és társadalmi légkörben, rendkí­vül biztató távlatok felvázolá­sával tartotta kétnapos tanács­kozását, amely szombaton reg­gel a bratislavai Kultúra és Pi­henés Parkja kongresszusi ter­mében kezdődött. A pártszer­vezetek küldöttjein kívül kép­viseltette magát Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága is, amelynek dele­gációját JOZEF LENART, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára ve­zette. A kerületi pártszervek és pártszervezetek elmúlt kétéves időszakban kifejtett munkáját, tevékenységük eredményeit ér­tékelő beszámolót IGNÁC JA- NÁK, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára terjesztette elő. Minde­nekelőtt pozitívan szólt a ke­rület gazdasági eredményeiről. Az értékelt időszakban az ipa­ri termelés 16 százalékkal emelkedett, s terven felül mintegy 147 millió korona ér­tékű árut állítottak elő. A mun­katermelékenység 11,5 száza­lékkal növekedett. Különféle nehézségek ellenére a kerület építőiparában Is számottevő előrehaladás történt. Azonkí­vül, hogy több mint 30 ezer lakást építettek fel, 520 épít­kezést fejeztek be s adtak át rendeltetésének. Jelenleg a to­vábbi népgazdaságfejlesztésün­ket alapozó feladataik között a Jaslovské Bohunice-i új atom­erőmű, a Bős (Gabčíkovo)— Nagymarosi dunai vízerőmű felépítése, azonkívül néhány más kiemelt építkezési beruhá­zás megvalósítása szerepel. Hasonlóan figyelemre méltó eredmények születtek a mező- gazdaságban is, amelynek to­vábbi fejlesztése súllyal mind­inkább a termőterület gyarapí­tására s az ún. kukoricaprog­ram eredményeire épül. A szo­ciális politika az egészségügy s a művelődési élet szakaszait illetően hasonlóképpen kiemel­kedő eredményekről szólt a beszámoló. A beszámolót követő kétna­pos vitában Jozef Lenárt elv- társ is felszólalt. Nagyra érté­kelte a kerület gazdasági, po­litikai, társadalmi és közműve­lődési fejlődésének pozitívu­mait — főleg az energetikai iparban elért szép eredménye­ket. Mindazonáltal felhívta a figyelmet azokra a fogyatékos­ságokra is, amelyek akadályoz­zák a fejlődés gyorsabb üte­mét. Első helyen említette a hatékonyság fokozásának és a minőség javításának követel­ményét minden munkaterüle­ten, az irányítás és a munka- szervezés szovjet módszereinek további eredményes érvényesí­tését, amelynek különben szép példái vannak eddig is a ke­rület számos üzemében, vala­mint a tudományos-technikai fejlesztés és a tartalékok ki­használásának jelentőségét. Követendő példának állította a kerület húsz kiválasztott üze­mét, amelyek a hatékony és minőségi termelés új igazgatá­si rendszere alapján végzik kísérleti jellegű munkájukat. Ugyancsak elismerően szólt a kerület pártszervezeteinek eredményes munkájáról, akció­képességéről és vezető szere­pének határozott érvényesíté­séről. További sikereik feltéte­leként azonban a lenini mun­kastílus, valamint a kritika, és önkritika következetes érvé­nyesítését jelölte meg. A vitában felszólaló küldöt­tek mind felelősséggel számol­tak be munkájuk eredményei­ről — kifejezve eltökéltségü­ket a CSKP XV. kongresszusa, valamint 11. ülése határozatai­nak az eddigieknél is sikere­sebb teljesítésére. A pártkonferencia vitáját kö­vetően az újonnan választott kerületi pártbizottság első ülé­sén megtárgyalták a pártbizott­ság összetételét, s ismét Ignác Janák elvtársat választották meg vezető titkárává. (mikus) OBJEKTÍV értékelés Bratislava kommunistáit a Duna parti Vigadóban megtar­tott városi pártkonferencián 265 szavazati és 20 tanácsadói mandátummal rendelkező kül­dött képviselte. A CSKP KB küldöttségét Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlé­sének elnöke vezette. A városi pártbizottság beszá­molóját az elmúlt időszakban végzett munkáról és a további feladatokról Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, a városi pártbizottság ve­zető titkára terjesztette elő. A beszámoló kiemelte, hogy a vá­ros kommunistáinak értékezle- tére a csehszlovák népnek a burzsoá reakció felett aratott győzelme 30. évfordulója je­gyében kerül sor, s tíz nappal a nemzetközi űrhajós legény­ség bratislavai spontán fogad­tatása után, mely a Szovjet­unióhoz fűződő barátságunk őszinte megnyilvánulása volt. Ezekben a hetekben egész né­pünk értékeli a CSKP KB 11. ülése szellemében a XV. kong­resszus által kitűzött felada­tok teljesítését. A beszámoló pozitívan értékelte, hogy két év alatt Bratislavában az ipari termelés 14,9 százalékkal nőtt. Az építkezési munkák mennyi­sége 15,6 százalékkal, a helyi gazdálkodási üzemek, illetve a termelőszövetkezetek teljesít­ménye csaknem 10 százalékkal növekedett. Általában pozití­van értékelhető a minőségi kö­vetelmények megtartása is. Az elmúlt két évben tovább emel­kedett a város lakosságának életszínvonala: a pénzbevétel több mint 13 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 8,6 százalékkal lett nagyobb, 1976- ban és 77-ben az egészségügyi szolgáltatásokra és a szociális ellátásra a város a társadalmi alapból 15,6 százalékkal fize­tett többet, az egy lakosra eső ingyenes szolgáltatások költsé­ge 123 koronával emelkedett. A pozitív eredmények kons- tatálása nem jelenti azt, hogy nem látjuk a nehézségeket és a fogyatékosságokat — emel­te ki a beszámoló. Nem minden vállalat teljesíti a teívfelada- tokat mennyiségileg és minősé­gileg. A bratislavai ipari szer­vezetek az első két évben ugyan a termelési tervet 100,8 százalékra teljesítették, ám a 6. ötéves terv feladatait eddig csupán 36,1 százalékra, s ha figyelembe vesszük az 1978-as végrehajtási tervet is, az 1976 —1978-as időszakban az ötéves terv feladatainak csupán 55,7 százalékát teljesítik. Hasonló a helyzet az építkezési szerve­zetiekben. Nem megnyugtató a hazai piac ellátása sem, amely eddig csupán 4,7 százalékkal növekedett, s a 6. ötéves terv feladatait ezen a téren csupán 35,9 százalékra teljesítették. Vannak vállalatok, melyekben a termelés növekedését nem teljes mértékben a munka ter­melékenységének növelésével érik el. Lassú a több műsza­kos termelés bevezetésének üteme is. A beszámolót élénk vita kö­vette. A tanácskozás első nap­ján felszólalt Indra elvtárs is. Gazdasági kérdésekkel foglal­kozva többek közt ezt mondta: „A népgazdaság, a tervezett feladatok teljesítése iránti gon­doskodás teljes joggal áll egész népünk igyekezetének kö­zéppontjában. A kommunista nevelésről szólva aláhúzza a szocialista hazafiságra, a pro­letár internacionalizmusra, fő­leg az SZSZK-val való szövet­ség szilárdítására való nevelés fontosságát. A konferencia a városi párt- bizottság vezető titkárává is­mét Šlapka elvtársat választot­ta. —fü— Banská Bystricában szomba­ton és vasárnap Közép-Szlová- kia több mint 102 000 kommu­nistáját képviselve 352 küldött tanácskozott az SZLKP kerüle­ti konferenciáján. A tanácsko­záson részt vett a CSKP KB küldöttsége is, melyet Miloslav HruSkovič elvtárs, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkáa vezetett. Közép-Szlovákiában az el­múlt két évben az ipari, a me­zőgazdasági üzemekben, az in­tézményekben és a tömegszer­vezetekben a kerület minden vidékén újabb fontos és kima­gasló sikereket eredményezett a kommunisták és a párton kívüli dolgozók munkája. Amint azt a kerületi pártbizott­ság jelentésében Vladimír Piro- Sik elvtárs, a CSKP KB tagja, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára el­mondotta, a 6. ötéves tervidő­szak első két esztendejében az ipari üzemek dolgozói jelen­tősen túlteljesítették tervfel­adataikat. A most értékelt idő­szakban összesen 16,3 százalék­kal növekedett a kerület ipari termelésének értéke. Az elmúlt két évet hasonlóan sikeresnek értékelhették a mezőgazdasági üzemekben is. A jelentésben Pirošik elvtárs külön rámutatott arra, hogy a kerület gazdasági fejlesztésé­nek sikerei érdekében minde­nütt nagy munkát végeztek az alapszervezetek kommunistái és tagjelöltjei. Számuk a legutób­bi kerületi pártkonferencia óta 10 százalékkal növekedett, ör­vendetes, hogy az új tagjelöl­tek több mint 69 százalékát az üzemekben és a gyárakban dolgozó munkásfiatalok képe­zik, 32,5 százalékuk pedig a női dolgozók soraiból került a párttagjelöltek közé. Ugyancsak jónak értékelhe­tő, hogy az ipari és a mező- gazdasági üzemekben a koráb­bihoz viszonyítva sokat javult a helyzet azt illetően, hogy a legfontosabb munkaszakaszo­kon a kommunisták végezzék az irányító és szervező tevé­kenység legigényesebb felada­tait. A tanácskozás vitájában szót kért Miloslav Hruškovič elv­társ is. Felszólalásában nagy részt szentelt a CSKP KB 11. ülésének, mely tárgyszerűen, bí­ráló igényességgel értékelte a XV. kongresszus határozatából eredő gazdasági és szociális programfeladatok eddigi telje­sítését. Hruškovič elvtárs fel­szólalásában nagyra értékelte a közép-szlovákiai gépipari üze­mek, valamint a tudományos­műszaki fejlesztés terén ko­moly sikereket elért kutatóin­tézetek dolgozóinak példamu­tató igyekezetét. A kerület ku­tatóintézeteiben jelenleg már több mint 11300 tudományos dolgozó végez eredményes mun­kát. A kerületi pártkonferencia küldöttei tanácskozásuk máso­dik napján határozatba foglal­ták azokat a feladatokat, ame­lyek teljesítésével hazánk leg­nagyobb kerületében valóra fogják váltani pártunknak a XV. kongresszuson kitűzött irányvonalát. A kerületi párt- bizottság vezető titkárává is­mét Vladimír Pirošik elvtársat választották meg. —ly— CÉLTUDATOSABBAN MOZGÓSÍTSUK ERŐINKET Kelet-Szlovákia kommunista küldöttjeinek kétnapos kerületi pártkonferenciáján a CSKP KB küldöttségét Poter Colotka elv­társ, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke vezette. A kerületi párt- szervezet tevékenységét értéke­lő jelentést Ján Pirö elvtárs, a kelet-szlovákiai kerületi párt- bizottság vezető titkára terjesz­tette elő, s ebben a CSKP KB 11. plenáris ülésének szellemé­ben foglalkozott a XV. párt­kongresszus határozatai, illet­ve a 6. ötéves tervidőszak fel­adatai teljesítése terén a kerü­letben elért eredményekkel. Ebben az országrészben az ipa­ri termelés az utóbbi két év alatt 13,3 százalékkal növeke­dett, tavaly megközelítette a 40 milliárd korona értéket. A legjelentősebb fejlődést a ko­hó- és gépipar terén érték el; ezek az ágazatok az ipari össz­termelés 50 százalékát képvise­lik a kerületben. Bizonyos elő­rehaladást ért el a kerület épí­tőipara is, de a beruházások terén még igen sok a tartalék és a fogyatékosság. A kerület mezőgazdasága átlagos szinten rohamos fejlődésének korsza­kát élte az utóbbi években. Kü­lönösen a kalászosok termesz­tésében és az állattenyésztés néhány szakaszán értek el fi­gyelemreméltó eredményeket.. A kerületben működő párt­szerveknek és -szervezeteknek az eszmei nevelés és tömegpo­litikai munka terén kifejtett hasznos tevékenysége megnyil­vánult a dolgozók szocialista öntudatának a marxizmus—le­ninizmus és proletár nemzet­köziség szellemében történő növekedésében. Elmélyült, to­vább erősödött a kerület és Kárpát-Ukrajna dolgozó népé­nek barátsága, sokrétű kapcso­lata. A párt vezető szerepe to­vább erősödött a politikai és társadalmi élet minden terü­letén. A kerületi pártszervezet összetétele helyes irányban fejlődött. Az utóbbi időbért több mint 12 000 tagjelöltet vettek fel, ezek közel 65 százaléka munkás. A vitában felszólalt küldöt­tek a CSKP KB 11. ülésének szellemében mutattak rá mun­kahelyeik eredményeire, fogya­tékosságaira, a minőségi mun­ka és a gazdaságosság érvé­nyesülését szorgalmazva. A CSKP KB küldöttségének vezetője, Peter Colotka elvtárs felszólalása első részében nagyra értékelte azt a ténvt, hogy a társadalomfejlesztés te­rén elért kedvező eredmények­ben jelentős része van Kelet- Szlovákia dolgozóinak, kommu­nistáinak is. Az előttünk álló igényes feladatok megkövete­lik, hogy az eddiginél céltu­datosabban mozgósítsuk erőin­ket az iparban, építőiparban, mezőgazdaságban, a beruházá­sok megvalósítása terén, és min­den területen a tartalékok fel­tárására törekedjünk, hangsú­lyozta Colotka elvtárs. Colotka elvtárs beszéde befejező részé­ben a szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség továb­bi elmélyítésére irányuló neve­lőmunka jelentőségére hívta fel a figyelmet, majd annak a meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy Kelet-Szlovákia kom­munistái és többi dolgozója a jövőben is áldozatkész munká­val igyekeznek megvalósítani a XV. pártkongresszus határoza­taiból eredő feladatokat. A Szakszervezetek Házában tegnap véget ért kerületi párt­konferencián elfogadott hatá­rozatok szintén ezt a célt szol­gálják. Az új kerületi pártbi­zottság vezető titkárává újból Ján PirC elvtársat választották. (kulikj A XV. PÁRTKONGRESSZUS PROGRAMJÁVAL ÖSSZHANGBAN (ČSTK) — A dél-csehországi kerületi pártkonferencia České Budéjovicében szombaton kezd­te meg tanácskozását. A kon­ferencián részt vett a CSKP KB küldöttsége, élén Ľubomír Štrougalial, a CSKP KB Elnök­ségének tagjával. A kerületi pártszervezet te­vékenységéről szóló jelentést František Pitra vezető titkár adta elő. Hangsúlyozta a CSKP KB 11. ülésének jelentőségét a konferencia tanácskozására vo­natkozólag. Elmondotta, hogy az ipari termelés az elmúlt két évben a kerületben 10,7 száza­lékkal növekedett. Dinamikus fejlődését főleg a gépipari ága­zat biztosította a nemzetközi szocialista integráció szükség­leteivel összhangban. Két év alatt a kerület fejlesztésére 12 milliárd koronát fordítottak. Űj kapacitásokat helyeztek üzembe, amelyek a közeli évek­ben pozitív hatással lesznek majd a kerület gazdasági fej­lődésére. A vitában a felszólalók fő­leg a gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, amelyek kulcs­szerepet játszanak a XV. párt- kongresszus gazdasági prog­ramjának megvalósítása során. A vitában felszólalt Ľubomír Štrougal, a CSKP KB küldött­ségének vezetője. Kiemelte né­pünk mindennapi törekvését,, munkáját, amely előállítja az alapvető értékeket szocialista társadalmunk továbbfejlesztése számára. Méltányolta azt a bí­ráló igényességet, amellyel a kerületi pártbizottság a fogya­tékosságok kiküszöbölését szor­galmazza, és melyekre a KB 11. ülése hívta fel a figyelmet Ľubomír Štrougal elvtárs hangsúlyozta, hogy a 6. ötéves tervidőszak második felében még bonyolultabb és igénye­sebb feladatok várnak a dol­gozókra, mindenkinek el kelQ gondolkodni a munka haté­konyságán és minőségén, közös utakat kell keresni e feladatok maradéktalan teljesítése érde­kében. Fejlődésünk minden to­vábbi szakasza az állampolgá­rok nagyobb aktivitását, elkö­telezettségét, a kommunista pártnak a dolgozó tömegekkel való kapcsolata tökéletesebb és hatékonyabb formáinak alkal­mazását igényli. Vasárnap folytatták a tanács­kozást. A konferencia küldöt­teit és vendégeit köszöntötte Vladimír Remek űrhajós pilóta, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse. A vitában 38 küldött és ven­dég szólalt fel. A felszólalások és a konferencia tanácskozás# igazolta, hogy az elmúlt idő­szakban a kerület a XV. párt- kongresszus programjával össz­hangban fejlődött. A határozatban a konferen­cia kitűzte a kerületi pártszer­vezet fő céljait és feladatait a XVI. pártkongresszusig. A dél-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárává ismét František Pitra elvtársat választották. ★ Peter Colotka elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnö­ke tegnap Kassán (Košice) meglátogatta Vojtech Löfflef érdemes művészt. Műtermében közelebbről is megismerkedett a művész életművével. Colot­ka elvtárs élénken érdeklődött’ jelenlegi alkotásáról, további művészi terveiről, valamint a többi kelet-szlovákiai művész társadalmi és alkotó tevékeny­ségéről. ★ A CSKP KB küldöttsége Miloš Jakešnak, a CSKP KB El-! nöksége póttagjának, a Köz­ponti Bizottság titkárának ve­zetésével tegnap Prágából Athénbe repült, ahol részt vesz a Görög Kommunista Párt X. kongresszusán. A küldöttséget a repülőtéren Jindrich Poled­ník, a CSKP KB titkára és a Központi Bizottság más dolgo­zói búcsúztatták. ★ A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására tegnap Prágából Lisszabonba repült a CSKP KB küldöttsége Július Varga, a CSKP KB póttagja, a CSKP KB osztályvezetője vezetésével. ★ Nyitrán tegnap befejező­dött a CSSZSZK, a CSSZK és az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztereinek és a CSKP KB és az SZLKP KB mezőgazdasági osztálya veze­tőinek kétnapos koordinációs tanácskozása. Felülvizsgálták a mezőgazdaság tervszerű irányí­tási rendszere tökéletesítésének a hetedik ötéves tervidőszak­kal kapcsolatos fő irányvona­lait. Megbeszéltek néhány, a tavaszi munkák folyamán az állattenyésztésre és növényter­mesztésre vonatkozó intézke­dést. A tanácskozáson megvi­tatták a tartalékok kihaszná­lásának helyzetét is. új SZŐ 1978. V. 15. 2

Next

/
Thumbnails
Contents