Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)
1978-05-19 / 136. szám, péntek
ň i. JMHffl 11 f# Telies szívvel, magas művészi fokon A lévai (Levice) Garamvölgyi Színház egyik© legeredményesebben működő amatőr színjátszó-csoportjainknak. Léván nagy hagyományai vannak az öntevékeny színjátszásnak. Már a két világháború közötti korszakban élénk, a magyar színház modern fejlődési vonalát követő, saját arculat kialakítására törekvő, meglehetősen önálló színházi élet folyt itt, amelynek megvolt a maga érdeklődő és hozzáértő közönsége. Nem lebecsülendő, hogy négy színházterem állt az amatőr színjátszók rendelkezésére. A színháztermeket és a haladó hagyományokat a felszabadulás utáni színjátszás is nagy lelkesedéssel vette át. A lévai magyar színjátszók az ötvenes évek elején nemcsak az új, a szocialista amatőr színház megteremtésén fáradoztak, hanem egyben az éppen szervezkedő CSEMADOK aktív alapító tagjai is voltak, természetszerű tehát, hogy a színjátszók a CSEMADOK égisze alatt láttak munkához, és a hatvanas évek elejéig a CSEMADOK lévai helyi szervezetének színjátszó együtteseként tevékenykedtek, annak támogatását is élvezve. Az együttes 1963-ban felvette a Garamvölgyi Színház nevet, és a Városi Művelődési Otthon mellett működik, rendes évi anyagi költségvetés© van, melyet a járási Népművelési Központ jóváhagyásával a vnb biztosít. A Garamvölgyi Színház 20— 25 lelkes, áldozatkész, tehetséges, műveltségét és képességeit szüntelenül gyarapító idősebb és fiatalabb korú amatőr színjátszó együttese, mely a tapasztalt, a színművészet elméletét és gyakorlatát jól ismerő Nagy László rendező irányításával működik. Nagy László, a lévai bútorgyár nyugállományú munkása. Asztalosmester. A művelt munkás fogalmának tipikus megtestesítője. Színjátszóként és hozzáértő, a színházzal a haladás ügyét szolgáló rendezőként ott állt a város felszabadulás utáni színjátszásának bölcsőjénél, az ő nevéhez fűződik a Garammenti Színház számos sikeres bemutatójának és előadásának rendezése. A velük egy épületben működő Pohronské divadlonak is segédrendezője, elve ugyanis: „a színház nemzetközi műfaj“. Kik a tagjai voltaképpen a Garamvölgyi Színháznak? Id. Szobi Kálmán például egyike a legrégibb lévai színjátszók nak. Kubát Gabriella pedig már nemegyszer művészileg olyan kimunkált és meggyőző alakításokkal lépett a közönval. Jelenet Makszim Gorkij Vassza Zseleznova c. drámájából. Képünkön: a címszereplő Kabát Gabi ljobbról) a Raselt alakító Mészáros Évá- (Tóthpál Gyula felvétele) ség ©lé, amelyek hivatásos színésznőnek is dicséretére válnának. Csak természetes, hogy az együttes szociális összetétele sokrétű. Vannak tagjai között munkások, értelmiségiek, dolgozó és tanuló fiatalok és nyugdíjasok. Kabát Gabi például adminisztrátor a pékségnél, Halász Gyula a vízügyi hivatal dolgozója, felesége, Halász Erzsébet tanítónő, Mészáros Zoltán villanyszerelő, felesége, Mészáros Magda hírlapeladó és így tovább. Azonban va la menynyiüknek van egy közös vonásuk: szeretik a színházat és készek sokféle áldozatot is hozni érte. Amint megállapítottuk, Léván ma már nem áll a színjátszók rendelkezésére a négy említett színházterem, így a Garamvölgyi Színház is bizonyos nehézségekkel küzd. A Városi Népművelési Otthon klubhelyiségében tartja próbáit a szlovák testvérszínházzal, a Pohronské divadloval együtt. Igaz ugyan, hogy a klubhelyiségben megbeszélhetek egy-egy darab rendezési elképzelései, művészeti és értelmezési problémái, de próbára vagy előadásra már alkalmatlan. A klubban ott sorakoznak üvegvitrinekben és a falon bekeretezve azok a kitüntetések, elismerő oklevelek és emlékplakettek, amelyeket az együttes eredményes munkájáért az elmúlt években a CSEMADOK-központtól, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Népművelési Központtól, a Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztályától, a Matica slovens- kától és más szervezetektől kapott. A színjátszó együttes hitvallásának is tekinthető az a Ko- menskýtól származó jelmondat, mely a klub homlokfalán áll: „A művelt nemzetben mindenki mindenkinek szolgál, s mindenki megteszi a maga helyén azt, ami neki magának is hasznára van..." A Garammenti Színház nemcsak Léván és környékén ismert, hanem jóval szélesebb körben is, hiszen már számos országos jellegű rendezvényen is részt vett. A Jókai-napoknak ugyancsak szívesen látott vendége évről évre. Első ízben 1965-ben lépett fel az együttes a Jókai-napokon az olasz Can- doni Szombat esti vágy című drámájával. Létezésének tizenöt esztendeje alatt számos klasszikus és mai darabbal ismertette meg falvaink közönségét. Egyik legnagyobb sikerű bemutatója Gorkij Vassza Zseleznova című drámája volt, melyért a színház 1973-ban megkapta Komárom város Jókai-dí- ját, mely a legjobb darabválasztásért jár. Az idén a Garammenti Színház František Frý- da: Ki ölte meg Sommer Linát? című darabjával szerepel a Jó- kai-napokon. KÖVESD! JÄNOS Az élvonalba 1973-ban Zsigárdon (ZiharecJ új művelődési otthon nyitotta meg kapuit, s hogy ez az esemény ünnepélyesebb, rangosabb legyen, néhány fiatalból irodalmi színpad is alakult, amely ekkor mutatkozott be először. — A gárda azóta kétszer is kicserélődött — mondja Tóth Tibor alapító tag, a Gondolat Irodalmi Színpad rendezője. — Minden évben két műsort mutatunk be. Az egyik általában az évfordulók, a másik többnyire színpadi kísérletezések jegyében készül. Eleinte az oratorikus előadási formának hódoltunk, s csak a Dunaszer- dahelyen megrendezett Fábry Zoltán Nemzetközi Irodalmi Színpadi fesztivál adta az inspirációt, hogy valami mást, többet és igényesebbet is vállaljunk. Azóta ebből a nemzetközi kisszín- padi fesztivál tapasztalásaiból élünk, s bizony már nagyon hiányzik a következő, az akkor nemcsak Dunaszerdahelyen, de minden lapunk által megígért. A színpadot munkásfiatalok, gimnazisták, főiskolások alkotják. Hetente egyszer, többnyire a hét végén próbálnak, hiszen hétközben városok választják el őket egymástól, ki-ki a maga posztján teszi, amit kell. Valamenyiüknek köze van az irodalomhoz, valamennyiük szereti a szép szót, az igazmondót. Az ősszel csehszlovákiai magyar költők verseiből készült összeállítással szerettek volna bemutatkozni, s maguk sem tudják, miért nem sikerült. — Végül is a lengyel Rózewicz: Kartotékok, illetve a hősnek hűlt helye címtí darabjának kisszínpadi változtatát mutattuk be, s akkora érdeklődés mellett, mint még soha — mondja Tóth Tibor. — Az első és a második előadásunkat többször szakította félbe taps, s miután legördült a függöny, gratulációk egész sorát fogadhattuk. Az emberek gondolkozni kezdtek Rózewicz mondanivalóján, s ez volt a legnagyobb eredmény, amit elérhettünk. Tóth Tibor hegesztő. Kétkezi munkás, és irodalmi színpadot rendez? Igen. Fiatalabbkori szertelenségek után a türelem és az akarat megér- lelte benne az alkotó hajlandóságokat. Nem tudom, gondolt-e arra, hogy ez a kis csoport eljuthat a Jókai-napokra. Csak a hevület, az akarat és a kitartás súgja, hogy igen. És lám, az idén, az irodalmi színpadok országos döntőjén ők képviselik a galántai járást. Hogy mi kellett ehhez? Megnyerni a járási versenyt, sikerrel szerepelni a kerületi szemlén, és rengeteget próbálni, tanulni, finomítani az előadást, kidomborítani annak lényeges gondolati jegyeit. — Tizenkét szereplővel dolgozom, de néha hászan is vagyunk a próbán. Nagy a lelkesedés, főleg most, hogy eljutottunk Komáromba — ■mondja a rendező. — Egyelőre az a célunk, hogy betörjünk az élvonalba. Ehhez persze, elsősorban a rendezőnek kellene a szakma tetőfokán állnia, s az én szakmai felkészültségem egyelőre hiányos. A zsűri pedig ritkán segít, mert sokszor kiskorúnak nézi az amatőr művészt. A műsorválasztásunknak köszönhetjük, hogy ott lehetünk, ahol a legjobbjaink. Hogy mit várok a Jókai-napoktól? Azt, hogy mércét állítson fel, hogy utat mutasson. Putyera Károly, Bedecs Imre, Horváth Lajos, színpadunk fiatal, mégis legidősebb, mert alapító tagjai a megmondhatói, majdnem minden zsűri mást mond, minden fesztivál mást hoz. Ez rendjén van, nem kinyilatkoztatásokat várunk, hanem impulzusokat. _ A próbán nagy a fegyelem. Az idősebb tagok a fiatalabbaknak mutatják be a színpadi mozgás alapelemeit. A mozgáskultúra, a fény- és a hangeffektusok alkalmazásában szeretnék elérni azt a szintet, amit térben, időben és barátságban a hozzájuk legközelebbi irodalmi színpad, a galántai. Hogy az idei siker jövőre hat- ványozódjon. Mert közönség — amelyért minden történik — már van Zsigárdon. Elég kimenni az utcára, s rákérdezni a Gondolat Irodalmi Színpadra. SZIGETI LÁSZLÓ sem tudom — nem is akarom — meghatározni műfaját, a lényeges, hogy sikerüljön az előadás. • A korszerű színház egyik ismérve, hogy a szerző a színpadi próbák idején a színházi emberek javaslatait mérlegre téve, még írja, formálja a darabot. Így volt ez a Kakastánccal is? — Részben így volt, és nagyon jó, hogy így volt; rengeteget tanultam. Kitűnő draNa este: ősbemutató Beszélgetés a debütáló Batta Györggyel Ma este újabb ősbemutatóra kerül sor a Magyar Területi Színházban. Sőt, Batta György személyében új színházi szerzőt is avatunk: Kakastánc című müvével debütál a színpadon. Az ősbemutató előtt beszélgettünk a szerzővel: • Eddig költőként, sport- riporterként, újságíróként ismertük. Vajon mi késztetett arra, hogy most színpadról szólj hozzánk? — Valószínűleg az ösztöneim is, amelyekről nem sokat tudok, legfeljebb annyit, hogy olykor új művek kristályrácsait építik meg bennem. Felsorolni valamennyi indítékot? Izgalmas, és rendkívül bonyolult vállalkozás lenne, mivel az ember titkát is vizsgálgatnánk általa. A sok „késztetés“ közül néhány: vágy a színház után; jópár hazai művészünkkel, és Törő- csik Marival és Darvas Ivánnal való barátságom; a valóság tárgyllagosabb ábrázolásának* lehetőség©; nemzetiségi kultúránk szolgálatának óhaja. • Fő jellemvonásaikban mi határozza meg első színpadi müved szereplőit? — Véleményem szerint az, hogy valamennyien — minden gátlá^ nélkül — mondják az álmaikat is. De talán kifejezőbb a válaszom akkor, ha az egyik szereplő néhány mondatát idézem. Futballista: „Asszonyom, képzelje el, a meccsen hozzám repül a labda és akkor megáll a világ, mert ez a helyzet a boldogság teteje. Ott van lábam előtt a gömb, azt kezdek vele, amit akarok. Ha akarom, lágyan előreívelem és közben hallom a nézők sóhaját: 0, az a szivárványív! Ha akarom, kis cselet csinálok; a közönség mintha fürjet hallana a fűből.“ • Vidám játék két részben — olvashattam a szövegkönyvben. Semmi kifogásom a humor ellen, sőt, csupán érdekelne, műfajul vajon miért éppen a vígjátékot választottad, s vajon valóban vígjáték-e, hiszen a darab olvasta után az volt az érzésem, lírai groteszknek vagy abszurd komédiának is minősíthetted volna darabodat. — Most már pontosíthatom: „játék két részben“, derűs elemekkel, melyeket Konrád József rendező megpróbált kiaknázni. Mindenesetre nagyon örülnék, ha egyszer sikerülne vígjátékot írnom, hogy örömöt szerezhessek az embereknek. Ami a műfaji meghatározást illeti: mint általában minden eddigi munkám, ez sem gyömöszölhető a már elkészült skatulyákba. Magam maturgot kaptam Gizela Mi- háliková személyében, a rendező sziporkázott az ötletektől, a színészek — állítólag — nagy kedvvel próbáltak, megeshet hát, hogy nem bukik meg a Kakastánc. • További terveid? — Életem eddigi legigényesebb, legnehezebb vállalkozásaiba k©zdtem. Két új darabot írok, az egyik egy kétszereplős dráma, egy űrhajós és egy színésznő párbeszéde. A cselekmény Washingtonban játszódik, tavalyi amerikai utam élmény© és eddigi élettapasztalataim összessége lesz ez a munka, ha sikerül. A másik alkotás gyermekeink számára készül, zenés, vidám játék, Töklámpás címmel. Megkezdtem ugyanakkor két, az ifjúsághoz szóló prózai mű írását is. Karácsonyig valamennyivel el szeretnék készülni. Ha béke lesz — bennem is és a világban is — könnyen megy majd az írás. Csehszlovákiai magyar vagyok, és ez számomra annyi, mint építeni: drámákat, regényt, riportokat, hogy legalább részben viszonozzam azt az érdeklődést és szeretetet, amely az író-olvasó találkozókon (közeledek a háromszázötvenedik feléj irántam megnyilvánul. —szó— Vallomások könyve — tanulságokkal Illés Sándor A túlsó part című regényéről, az elmúlt év januárjában megjelent recenziómban néhány vonással felvázoltam a szerző életútját és írói munkásságát. Szükségesnek tartom ezúttal is hangsúlyozni, hogy a ma Jugoszláviához tartozó bácskai Temerin- ben született Illés Sándor hosz- szú évek óta a Magyar Nemzet egyik vezető szerkesztője, szakértője a ma faluja termelő szövetkezeti életének, emellett jótollú, vérbeli író. Számos könyve közül ezt a legpregnánsab- ban a tavaly megjelent Sirató című regénye bizonyítja. Mindjárt elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy a Sirató önéletrajzi ihletésű munka. Az író húsz éve nem látott apja meglátogatására utazik a Bácskába. Későn érkezik, már csak holtában láthatja az alinaszagú szobában kiterítve, csupán temetésének lehet résztvevője. A temetés és a szülőföldön töltött órák elindítják benne az emlékezés folyamát. Felelevenednek a múlt sokrétű, sokszínű emlékei, ugyanakkor a jelen is belekeveredik a visszapillantás költői ihletéssel életre támasztott képeibe. A cím- ' lap regénynek mondja Illés Sándor, munkáját, én inkább a vallomások könyvének mondanám. A gyermekkor, az ifjúság és a ma képeinek mozaikjából támad életre a vallomás, amelyben érződik az utolsó esztendők magyar önéletrajzi írásainak tudatos törekvése: az életfolyam leírása mellett megrajzolni a társadalmi hátteret Is. A kötet fülszövege ezzel kapcsolatban Váci Mihályt, Csoóri Sándort, Ágh Istvánt idézi, mint az önéletrajzi vallomás műfajának legújabb magyar művelőit. Idézi Sütő Andrást is, ami* találó utalás. Sütő emlékeiben a román—magyar egymásrautaltság, Illés Sándor könyvében pedig a szerbek és magyarok együttélésének problémái. De ennél továbbmenően a Sirató soraiból áradó szívbéli meleg líra rokonítja Sütővel, ám semmiféle utánozást nem vethetünk Illés szemére. Sütő világsikert aratott könyvében a líra dominál, Illésében a szociográfiai igény, az eszmei érték. Az írót itt megsegíti a kitűnő szemű újságíró, akinek érdekdődését a Bácskában élő népek szolidaritása és egymásra utaltsága nem kerülte el. Könyvének ez a példázata túlárad a határokon, elér hozzánk is, s életünk egyik sar- kallatos pontját érinti: a békés és baráti együttélés kérdését. Amikor Illés Sándor a haladó népi hagyományokról beszél, mintha rólunk, a mi földünkről is szólna, s amikor mindenfajta nacionalista indulatot, torzsalkodást elítél, hozzánk is szól, nekünk is jó Dél- dát mutat. Csak barátságban és békében együtt és sohasem széthúzó szenvedéllyel — ez a lényege Illés Sándor könyvének. EGRI VIKTOR 1978 V. 19.
