Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-13 / 102. szám, csütörtök
Hullámvölgyben? JtGYZETEK A KÉT IRODALMI SZÍNPADI FESZTIVÁLRÓL A közelmúltban két kerületi irodalmi színpadi fesztiválon vettem részt. Az egyiket Gútán (Kolárovo) a másikat Kassán (Košice) rendezték. A közáp- sziovákiai kerület három magyar lakta járása közül csupán a losoncinak (Lučenec) állt módjában járási versenyt rendeznie — három együttes részvételével —, s mivel a nagykürtösi (Veľký Krtíš) és a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásból egyetlen csoport sem küldte jelentkezését a Kerületi Népművelési Központba, az irodalmi színpadok középszlovákiai kerületi seregszemléje elmaradt. Kár. Bár a rimaszombati járásban soha nem az irodalmi színpadok voltak az amatőr művészeti mozgalom erősségei, olykori bemutatkozásuk a tehetségek megjelenésének szép példája volt. A nagykürtösi járás évek óta kimagasló együttese, az ipoly- hídvégi sem készült rangos műsorral az idén. És ugyanez mondható el több együttesről. Mit jelentsen ez? Megtorpanást vagy kimagaslót ígérő felkészülési Időszakot? A tények mondatják: megtorpanást. Jópár irodalmi színpadunk a sablonokba meredt hagyományokból képtelen kiszabadulni, tá- gabb közössége sem nyújt ehhez lehetőséget. Pedig érdemes. Hiszen a jó, a szókimondással szövetséges irodalmi színpad soha nem szorul siin- disznó-állásba; mindig emelt fővel s mindig az életre irányítja az érdeklődést, önmaga ábrázolására, önmagunk kimon dására. Mit mondott el önmagunkból a Gútán megjelent öt, és a Kassán bemutatkozó három együttes? Megindítóan sokat. Ez azonban újabb két kérdést föltételez: hogyan és miért éppen azt mondták el j csoportok, amit elmondtak? A miértet jellemzi, hogy valamennyi rendező a virtusát helyezte az összeállítás szellemi fókuszába, ami valóban dicséretes, csakhogy zömüknél a nyelvi és színpadi Izléstévedések — a hogyan függvényei — elfedik a gondolati erőt. Azaz: látni már látnak, láttatni kevésbé képesek. A gútai és a kassai nézőtéren egy-két jelenet meghökkentő élességgel villogott előttem. Kikerülve e jelenetek sokaságából, a fák közül, most teljes egészében látom az erdőt, illetve: a ligetet. A párkányná- naiak (Štúrovo-Nána) műsora az oratórikus és a kisszínpadi előadási forma keveréke, mellőzi a különös jelleget. A szereplők közül többen helytelenül ejtik a szavakat, sután mozognak, de megfigyelő éhségük és lelkes hozzászólhat- nékjuk ifjúságunk problémáihoz, azt íratja ide, a csoport tehetséges, holnapi értéket sejtet. Ugyanez mondható el a Rozsnyói Egészségügyi Középiskola Irodalmi Színpadáról is. Ady-összeállításukkal, sajnos, nem nyújtottak semmi újat. Az előadók a versért verseltek, a mozgásért mozdultak, s ezért talán jobb lett volna, ha egyszerűen kiállnak a pódiumra és elmondják a verseket, hiszen „koreográfiájuk“ nem nyújtott élményt, ellenben szétaprózta az Ady-versek gondolatiságát. Az Ipolysági József Attila Irodalmi Színpad a januárban elhunyt költőnk, Nagy László verseiből készült összeállítással mutatkozott be a hagyományos Vass Ottó i orato- rikus rendezésben. Az ő - színvonalas — előadásuk alatt is töprengtem, mi a küldetése koreográfiájuknak, s bizony nem mindig találtam értelmét, színpadi jelenését. Az ipolysá- giak erőssége még mindig a kórus. Kifogásolható összeállításuk egysége, s néhány vers, így a Ki viszi át a szerelmet című tolmácsolása. A Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjai egy szovjet kisregény vázát mutatták be. Gáspár Tibor rendező koreográfiája — kidolgozottabb az Ipolyságiakénál, ám — a regény gondolatiságát nem teljesítette ki, csupán illusztrálta. Dramaturgiailag is csiszolandó még az összeállítás; a zenét viszont jól alkalmazta. Pódiumjáték ít Zsigárdi Gondolat Irodalmi Színpad Ta- deusz Rózewicz Kartotékok, és a Kassai Pinceszínház Felebarátod jeleségét... című műso- .ra. A zsigárdiak (ZiharecJ bemutatójának lélektani jellemzője, hogy az ember a maga életét is csak társadalmi sémákban, szerepekben tudja alakí- tani-formálni, míg a kassaiaké az a menekvés, amely az élettársát megcsaló embert a magát fölmentés igéinek hirdetésére készteti, s amellyel voltaképp maga fölött mond ítéletet. Mindkét mondanivaló a lélek tolvajkulcsai révén jut el a nézőig. A teljesség helyett azonban a zsigárdi Tóth Tibor és a kassai Havasi Péter csupán a kiélezett részekkel zaklatja a lelket, ami, persze, a jövőre nézve jót sejtet. Nemzetiségi valóságunkról legtöbbet a Somorjai Üzenet Irodalmi Színpad Örökség, és u Kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad Fábry Zoltán: Ady Endre című műsora mondott el. Mivel a két összeállítás csupán a vállalkozás indítékában rokonítható, színvonalban nagyban különbözik, hadd szólok róluk más-más arányban. A so- morjaiak Zalabai Zsigmond — a Szovjetunióban élő nemzetiségek költészetéből készült — összeállítását Kovács Lajos alkalmazta színpadra, sajnos, apró fogyatékosságokkal. A mindnyájunknak sokatmondó szöveg nem kap hű támogatót a színpadi kivitelezésben, amelyben az előadás így megbontja a szöveg zaklató, szívet vájó igazságát. Az összeállítás elsősorban a tartalmánál fogva érdekelheti a nézőt, de hogy az előadók ezt mint helyezik el annak tudatába, az nemcsak a szövegmondástól, a színészi alakítástól is függ. Persze, a színpadi fogyatékosságok — díszlet és koreográfia — pótlása csupán apró fejtést, megbolygatást követel, amire vállalkozni feltétlenül érdemes. Vitathatatlan, hogy legérettebb amatőr kisszínpadi rendezőnk a kassai Gágyor Péter. Senki nem dolgozik azzal a nagyigényűséggei, szigorral és követelményrendszerrel, amellyel ő. Színháza hatalmas jelképrendszer. Zenét, koreográfiát ragyogóan használ műsora tételeinek finom hangsúlyozására, színpadi ötletei nem ábrándosak, összeállítása sem. Fábry és Ady az örök humanisták ellenállásának titkos irányításával eggyé válnak a gondban, eggyé az üzenetben. A fegyelem oly domináns az összeállításban, akár az előadók munkájában. Gágyor rendezése a nyelv és a ritmus áramain evezve — a megdöbbentő gondolatokon és színpadi megoldásokon előbbre és előbbre hajózva — nyújthatott igazi élményt, s méltán nyerte az irodalmi színpadok kelet- szlovákiai kerületi versenyét, megelőzve a Pinoeszínházat, és a rozsnyói középiskolásokat. Gútán a komáromi gimnazisták kapták az első helyért járó oklevelet, őket az Ipolyságiak, a somorjaiak, a zsigárdiak és a párkánynánaiak követték a díjazásban. Sajnos, Gútán egyetlen előadást sem láthattam, amely megütötte volna a Szép Szó mércéjét. Talán itt ésszerűbb lett volna nem odaítélni az első díjat, de ez sem változtatott volna a tényen, miszerint irodalmi színpadi mozgalmunk a megtorpanás idejét éli. Vagy hullámvölgybe került, amit néhány kiváló csoportunk hallgatása is bizonyít? Boda Ferenc, a CSEMADOK kassai JB titkára mondta a közelmúltban, hasznos volna újból megrendezni Dunaszerdahelyen a Fábry Zoltán Nemzetközi Irodalmi Színpadi Fesztivált, hiszen hazai csoportjaink évekig az ott látottakból éltek, táplálkoztak. Csoportjainknak, sajnos, nincs ugródeszkája, egymást is alig látják, a szlováK, a cseh vagy a külföldi együttesekről nem is beszélve. Mintha minden azért történne, hogy egy-egy csoport eljusson a Jó- kai-napokra. Pedig van egy nagyobb, világosabb, érthetőbb cél Is. De ennek minősítéséhez nemcsak a mindkét fesztiválról hiányzó igazi értékmérő, a közönség kellene, hanem szakértő zsűri — Gútán felelőtlenül nem jelent meg néhány meghívott — és megértés, meglátás. Különben egy év múlva is azt kérdezhetem csupán: hullámvölgyben a mozgalom? Bár, ki tudja, mi lesz a Jókai-na- pokon? Mert, ugye, addig a meghívottak — a két kassai, a somorjai, az ipolysági, a komáromi és a zsigárdi csoport — sokat javulhatnak. De a meghatottság mosolyán át nézzünk egy kicsit önmagunkba is. Nézzünk valamennyien: szervezők, előadók, rendezők, publicisták, zsürizők, s az általában távol maradó közönség is. Mert őértük (is) szólnak a versek. SZIGETI LÁSZLÓ KULTURÁLIS HÍREK Munkácsy Mihály életművét áttekintő kiállítás nyílt meg Varsóban. Az újvidéki rádió áprilisban T>emutatja Illés Endre Történet a szerelemről és halálról című irodalmi estjét. « « • A Bukarestben megjelenő A Hét című lap évkönyvet ad ki Szülőföld, haza, nemzetiség címmel, a romániai magyarság sajátos társadalmi és művelődési kérdéseiről, a román néppel és a többi nemzetiséggel való együttéléséről. Beszélni nehéz! Péchy Blanka könyvéről Hány okos gondolat, ötlet, észrevétel, javaslat, hány bíráló szó vetél el amiatt, hogy az emberbe beleáll a félsz, megakadályozva a nyilvánosság előtti véleménynyilvánítást? Hány oťiberben támad föl a szólásszemérem, a nyelvi gátlásosság, ha egy-egy értekezleten, gyűlésen, nagyobb közösség előtt kell formába öntenie a gondolatait? Hányán kerültek már — még szellemi fölény esetén is! — kínos helyzetbe: a primitívség látszatába egy-egy rosszul használt kifejezés, egy- egy helytelenül megválasztott rokon értelmű szó, egy-egy magyartalan nyelvi fordulat miatt; hányán kezdtek lámpalázas dadogásba vagy ideges hadarásba, a közlendő értelmét s annak hangsúlyos pontjait összemosó sietős beszédmodorba, csak hogy minél előbb megszabaduljanak a nyilvánosság előtti szereplés „kínjaitól“? Péchy Blanka könyvének címébe, a figyelmeztetésre emelt mutatóujjként, nem véletlenül került felkiáltójel. Mert beszélni — szépen és értelmesen és magyarosan beszélni — valóban nehéz. Még a profi „beszélőknek“ is. Ki tudná ezt jobban, mint Péchy Blanka, aki színpadon, előadói pódiumon évtizedeket töltött a beszélt magyar nyelv szolgálatában? S aki úgy érzi: a színpadon íróasztalt is kell állítania, hogy élményeit, nyelvi tapasztalatait papírra vesse, esszéíróként is figyelmeztetve a nyelvben élőket a Kazinczy által megfogalmazott parancsra: „Mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is: mert a miénk“ Ez a szenvedély sugárzik ki a színésznőből nyelvvédővé lett Péchy Blanka könyvének minden sorából. Műve vallomás, vitairat, tankönyv: sűrítője a nyelvi tapasztalatoknak, orvoslója a nyelvi fekélyeknek, kalauza -a nyelvi helyességnek, iránytűje a helyes hanghordozásnak, hangsúlynak, hanglejtésnek, beszédtempónak stb. A sokféle anyagot a személyesség varázsa fogja egybe. A hit, hogy a ragályként terjedő magyartalan beszédmodor megelőzhető és gyógyítható. Ez a hit késztette Péchy Blankát arra, hogy vagyonából megalapítsa a Ka- zinczy-díjat, lehetővé téve a példaszerűen beszélő rádióriporterek, bemondók, a díjért versengő diákok erkölcsi és anyagi jutalmazását. ,.Mit tehet arról a drága hegy, ha kincsét belőle nem szedik; mit tehet róla a magyar nyelő is, ha fiai őt sem ékesíteni, sem nagyítani, sem fölemelni nem akarják“ idézi az esszékönyv szerzője Bessenyei Györgynek egykori, ma is időszerű panaszát. Péchy Blanka könnyed stílusban megírt, olvasmányos esz- székönyve úgy ékesíti, nagyítja, úgy emeli föl az anyanyelvet, hogy munkáját műkedvelő színjátszóink, irodalmi színpadjaink tagjai, vers- és prózamondóink, klubmozgalmunk előadói, pedagógusaink: a szép magyar beszéd első számú gazdái is haszonnal forgathatják (Magvető Könyvkiadó). ZALABAI ZSIGMOND Tág teret a képzeletnek Fiatal bratislavai grafikusok tárlata A szlovák főváros Gorkij utcai tárlati helyiségében tíz fiatal képzőművész mutatkozik be. Mind a tizen egyéniségük kivetítésére törekednek, és gazdag képzelettel elemzik a természet dolgait. Vallják, hogy: „a fantázia a művészet királynője." Sűrített asszociációkkal jelzik a látható, és láthatatlan világot. A témát látomásszerűen szemlélik. S a világgal folytatott párbeszédük eszköze a grafika. Ennek a nyelvén szólnak az emberhez és az emberről, aki minden művészetnek egyetlen és igaz mértéke. S minden az ő szolgálatára rendeltetett. Zömben Albin Bru- novský hatása érzik munkájukon. Kézírásuk egyénenként változik, de közös jellemzőjük a mesterségbeli avatottság és a technikai igényesség. Dušan Greener metszetei harmonikusan építettek (Első tavaszi nap, A ló történetej. Sta- nislav Dusík is új látással és értelmezéssel, elmélyülten jeleníti meg a ritmikusan hullámzó Kalászokat és a Reggeli fényt. Maja Dusikovát a természet, a növények élete foglalkoztatja, különösképp a virágok ihletik rezzenésnyi finomságokat éreztető lapjain. (Utolsó fa, Kökörcsinek, Esti felhő). Dušan Kállay elvont lendülettel, hajszálflnomságú rajzzal jelzi Pierot utolsó napját, s hirdeti, hogy a Nap mindenkinek világít. Kamila Štanclová költői hangvétellel, életihletésű jegyekkel eleveníti föl a Belga motívumokat, a Szobrok játékát, finom színárnyalatokkal u Papagájokat. fán Ondrejška markáns grafikai alkat. Társadalmilag felelős magatartással dicséri a Kozmosz úttörőit, az áldozat" kész Odaadást, az Üt kezdetét, Épülő világunkat, Stanislav Ha* rangozó elkötelezetten, tisztán izzó színekkel mutat rá korunk nagy eredményeire (Közieke* dés, Építők, Energetika). Marian Minaroviö lüktetően eleven faktúrájú lapjai dinami* kus szerkesztésűek, (Megtört körvonal). Anna Pelikánova» Bartošová szakmai tisztasággal, közvetlen beleéléssel ragyog* tatja a Tűzijátékot a város és a táj fölött. Igor Rumanský tudja, hogy emberi dráma nélkül a kép csak dekoratív esztéti* kum lenne (Visszatérések, őszi köd). A kiállított anyag színvonai las teljesítményekben bővelkedik. Igazolása annak, hogy a marxista forradalmi világnézet tág teret nyit a kénzeletnek és felszabadítja az alkotó eners giát. BÄRKÄNY JENÖNlfi Ünnep legyen a veismonilás „Csengő bongó szép szavak, Kísérjetek mindig utamon." A tél végét és a koratavaszt minden évben a vers- és prózamondók iskolai, körzeti, illetve járási versenyei kísérik. Meg kell jegyeznünk: vannak iskolák, ahol az anyanyelvet tanító pedagógusok ezt a nemes versenyt még mindig formálisnak tekintik, tessék-lássék módon „letudják“, nem helyeznek kellő súlyt a tanulók felkészítésére; a pedagógus a tanítási órán gyors egymásutánban el- mondatja a tanulókkal a betanult verset, prózát, vagy még ezt is mellőzve, kijelöl két- három gyereket, s elküldi a járási versenyre, „szerencsét próbálni“. Ily módon a tanulóban a vers, a próza előadása passzív viszonyt fejleszt; az iskolából kikerülve nehéz őt szavalásra megnyerni (szinte szé- gyenlij, mert a legszebbet: a vers, a szép szó varázsát elfe; lejtettük vele megkedveltein!; A szereplés, a fellépés iránti vágy, az ambíció megcsömör- lött benne. Sokat tehetünk ezen a téren, ha kellő odaadással, időt szentelve, alaposan felkészítjük a tanulókat az osztály-szavaló- versenyre. Teremtsünk olyan légkört, amelyben a tanuló — s valamennyi pedagógus — számára ünnep lesz a versmondás. Az Iskolai verseny akkor éri el igazán a célját, ha mind a diákok, mind a pedagógusok közül a lehető legtöbben jelen vannak. Természetesen ezen a téren is csak az évekig tartó tudatos munka hozza meg gyümölcsét, ha az iskolaigazgatótól a pionírvezetőn keresztül valamennyi pedagógus hozzájárul e nemes ügy sikeréhez. FODOR RUDOLF ťtfSi 1978. IV. 13.
