Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-10 / 99. szám, hétfő

MILYEN VOLT AZ I. JÉGKORONG-LIGA? A kladnói acél keménysége A csehszlovák jégkorongozók az I. liga keretében már végig* futottak egy maratoni versenyt, a másik, a „tavaszi“ világbaj­nokság csak most következik. Hogy milyen volt az első ma­ratoni? Érdekes, izgalmas, gs in ay as szinten kiegyensúlyozott. Amíg az előző esztendőkben a bajnokság felétől nagyjából is­mert volt a bajnok, addig most ez a kérdőjel csak az utolsó előtti fordulóban egyenesedett ki. Már a kezdet is szokatlan volt: a táblázat első helyét a két évvel ezelőtti kiesőjelölt Litvinov bérelte ki hosszú he­tekre, az újonc Trenčín pedig tisztes távolságra tartotta ma­gát az utolsó helytől. Sokáig néey együttesnek volt esélye az elsőségre, és a bajnokot ille­tően megoszlottak a jóslatok. Végeredményben azonban min­den a várakozásnak megfele­lően alakult: a Poldi Kladno megvédte elsőségét. Ha a Kladno valahol kika­pott, vagy lépést vesztett a Litvínovval, nem kevesen mon­dogatták: kiöregedett a csapat, sehol egy új ember, semmi új az együttes játékában. A Poldi csakugyan nem dicsekedhet va­lami alacsony átlagéletkorral, de ezúttal is megmutatkozott, hogy az I. ligában elsősorban a rutin, a korongozók és a csapat kiforrottsága számít. És a tizenkettes mezőnyben egyet­len együttes sem volt annyira kiegyensúlyozott, mint éppen a kladnói. Gazdaságos, játéka a vé­dekezésen alapult, emellett azonban az „exkirály“ Nový és Novák ontották a gólokat. A csapatrészek kiegyensúlyo­zottságának tekintetében a Sparta közelítette meg a bajno­kot, de a prágaiaknak nincse­nek márkás játékosegyénisé­geik, elsősorban góllövők, akik képesek lennének értékesíteni a helyzeteket. Hiába korongo- zott a Sparta jó értelemben vett kanadai stílusban, ha a csapat gólerőssége csak köze­pes volt. Az adott gólok tekin­tetében a Sparta a 7. helyen állt! Az I. ligának tehát csak két kiegyensúlyozott együttese volt: a Kladno és a Sparta. Hozzá­juk számíthatjuk még a Vítko- vicét, azt az együttest, amely­nek nincs válogatott játékosa, de amely a bajnokság utolsó negyedének a „bajnoka“ lett és végeredményben a negyedik helyen végzett. A többi csapat többé-kevésbé az ismert és fá­radhatatlan egyéniségekre tá­maszkodott: Bubla—Hlinka (Litvinov), a három Šťastný-fi- vér (Slovan), a Lukáč testvé­rek (Košice), Kajkl—Ebermann (Plzeň), Dvorak—Pouzar (Č. Budéjovice; az utóbbi lelt az I. liga gólkirálya 42 góllal, 2. Nový 40, 3. E. Novák 37. 4. V. Lukáč 36, 5. Hlinka 32, 6—7, M. Šťastný és P. Šťastný 31 gól). Az egyéniség-kollektíva örök kérdésében kell keres­nünk a Kladno sikereinek tit­kát: az egyéniség szoros kap­csolata a közösségei, amikor nincs közöttük áthidalhatatlan szakadék, és a kollektív szel­lemtől áthatott korongozás megszünteti a játékosok közöt­ti tudásbeli különbséget. VERETLENÜL A DÖNTŐBE Csehszlovákia — Bulgária 100:80 Prievidzán a junior férfi kosárlabda Európa-bajnokság C se­lejtező csoportjában Csehszlovákia szerezte meg a győzelmet, amely a torna utolsó mérkőzésén 20 ponttal legyőzte a fiatal bolgár kosarasokat. Mindkét együttes bejutott az Európa-baj­nokság záróküzdelmeibe, amelyekre augusztus 22—30. között Olaszországban kerül sor. A két veretlen együttes ta­lálkozóján dőlt el a csoportel­sőség kérdése. Ez volt a leg­magasabb színvonalú mérkőzés, amelyet a prievidzai közönség láthatott. A csehszlovák játé­kosok figyelmesen védekeztek, a támadásokba azonban főleg az első Játékrészben több hiba csúszott. Ezért az első húsz perc után csak 12 pont volt az előny. Szünet után a cseh­szlovák fiúk nemcsak tartották, hanem tovább nrtvpiték előnvü- ket ^ bolgárok nagyon idegesen kezdtek, sok hibát követtek el a védekezésben és a támadá­sok befejezésében Is. Korábbi mérkőzéseiken azonban már bebizonyították, hogy megérde­melten harcolták ki az olasz- országi részvétel iogát. A FIBA küldötte, a román Octav Dimitrlu elismeréssel szólt a torna megrendezéséről, köszönetét mondott a szervezé­sért, a zökkenőmentes lebonyo­lításért és a hagyományos ven­dégszeretetért. Megállapította, hogy Csehszlovákia és Bulgária minden tekintetben felülmúlta ellenfeleit és véleménye sze­rint e két csapat a tizenkettes döntőben is a legjobbak közé tartozik majd. A C selejtező csoport végál­lása: 1. Csehszlovákia 5 50 542:370 10 2. Bulgária 5 4 1 492:385 9 3. Finnország 5 3 2 391:415 8 4. Hollandia 5 2 3 379:398 7 5. Dánia 514 407:471 6 6. Marokkó 5 0 5 335:507 5 % @ iippetitok/~[ 16. FOGADŐHÉT NEMZETEK KÖZÖTTI LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS 1. Magyarország—Csehszlovákia. Barótl legénysége bizonyára győ­zelemmel szeretne búcsúzni hazai közönségétől a világbajnokság előtt. A két csapat sok nagy csa­tát vívott már. Tippünk: 1, 0. 2. Csehszlovákia—Magyarország. A 21 éven aluli játékosokból álló csapatok találkozóján a hazai környezet fontos szerepet játsz­hat. Tippünk: 1. 3 Csehszlovákia—Magyarország. Ezen a mérközéseu az olimpiai csapatok mérik össze erejüket. Mindkét együttest nemrég állítot­ták össze, úgyhogy nehéz jósolni. Tippünk: 1, 0, 2. CSEH NEMZETI LABDARÜGÚ LIGA 4. Viktoria Žižkov—Vlašim. Mind­két csapat ló formában van. A hazaiak tavasszal seorgalmasan gyűjtik a pontokat, a vendégek a továbbjutásért küzdenek. Tip­pünk: 0. 1. 5. Horný Pofiernice—Paník Soko­lov. A hazaiak és a bánvászok Is kiesési gondokkal küszködnek, a két pontra mindkét r'snpritnak nagy szüksége van. Tippünk: 0, 1. 6. Kladno—Pribram. A vendégek a táblázat első helyén állnak, ko­moly esélyük van a selejtezőben valÖ szereplésre. A Kladno sem mondott még le erről a lehető­ségről. .. Tippünk: 2, 0. 7. Dukla Tábor—Ml. Boleslav. A katonák otthonukban minden csa­pat számára nagyon kellemetlen ellenfelet jelentenek. TippUnk: 1. 8. VOKD Poruba—Liberec. A Po­ruba a táblázat alján, a vendé­gek az élcsoportban szerepelnek. Tippünk: fl, 2. 9. T2 Trinec—Bohumin. Az exll- gás hazaiak rövid idő alatt visz- szaestek a „szürke“ középme­zőnybe, különösebb izgalom nfe- kül várják a bajnokság hajráját A Bohumin a táblázat közepén tanyázik. Tippünk: 0, L SZLOVÁK NEMZETI LIGA 115. Martin—Hnmenné. A legutóbbi eredményeket figyelembe véve a hazaiak győzelme valószínűbb. Tippünk: 1. 11. Trebišov—Nitra. A vendégek továbbra is versenyben vannak a feljebblutásért folyó küzdelemben. Tippünk: 2. 12. Ružomberok—Rn. N. Vés. A pillanatnyi forma és x hazai pá­lya dönthet. Tippünk: 1. Megemlíthetnénk az I. liga hiányosságai között a játéko­sok pszichikai labilitását, ami­nek eredményeképpen sok vá­ratlan eredmény született, fő­leg a bajnokság hajrájában. Ek­kor a kétségtelenül nagyobb já­tékerőt képviselő csapatok vá­ratlanul kikaptak gyengébb el­lenfeleiktől, még akkor is, amikor nem a bajnoki cím és a kiesés elleni harc volt a tét. Egyébként a kiesés réme több csapatot idegessé tett, és az idegességnek néhány edző itta meg a levét. Hogy mire jók a bonyolult viszonyokat feltétele­ző edzőcserék, arról megoszla­nak a vélemények. A Brno, a VSŽ Košice és a Plzeii képes­ségei alatt korongozott. Viszont a Trenčín többet nyújtott, mint amit vártak egy újonctól. A Jih­lava ezúttal kénytelen volt megelégedni az ötödik hellyel, bár egy időben úgy tűnt, bele­szólhat az elsőség kérdésébe. A Pardubice valószínűleg csa­lódást okozott szurkolóinak, a 39 pont kevés, a 19 vereség pedig sok. Az 1977/78-as idény azonban a jégkorongozók egyik legnehezebb próbatétele volt és nem mindenki tudta kellő szinten megoldani a feladato­kat. Akárcsak nem mindenki tud­ta elviselni a keménységet: a vehemens párharcok során még magasabb fokú technikára és hideg fejre van szükség. A világ jégkorongozása ugyanis egyre jobban a keménység fe­lé fejlődik, és ehhez nemcsak fizikai erőre van szükség. Most valaki kesereghetne: a kemény­ség megöli a játék szépségét. Készben ez így is van, a fej­lődést azonban nem lehet meg­állítani. Az a fontos — remél­jük nem tévedünk —, hogy to­vábbra is láthatjuk a jégen a hagyományos csehszlovák tech­nikát és rögtönzést. Mert köze­lednek a prágai világbajnok­ság küzdelmei ÍT. V.) A PARDUBICE a bajnok Az ifjúsági jégkorong-bajnok­ság döntőjében, mint ismeretes, a Tesla Pardubice és a VSŽ Košice találkozott. A Tesla fia­taljai voltak sikeresebbek, szombaton Košicén immár har­madszor győztek és ezzel meg­nyerték a bajnokságot. A szombati találkozó a ren­des játékidőben óriási küzde­lem után 4:4 (2:1, 1:3, 1:0) ará­nyú döntetlennel végződött. A hosszabbításban a vendégek voltak eredményesebbek, a 4. percben Hemský talált a VSŽ kapujába, és ezzel eldőlt a baj­noki cím sorsa. 0 S Z A S RAGYOGÓ EREDMÉNYEK LENINGRÁDBAN- * A Leningrádban rendezett Szovjetunió —NDK férfi és női nemzetek közötti úszóviadal a várakozásnak megfelelően egy sor kiváló eredményt hozott. A háromnapos találkozó elsősor­ban a szovjet úszósport hatalmas fejlődését igazolta. Az ered­mények közül kiemelkedik Julia Bogdanova 2:33,32 perces világcsúcsa a 200 méteres női mellúszásban. Világcsúcs született a 200 méteres női pillangóúszásban is, az NDK-beli Pollack két század másodperccel, 2:11,20 percre javította honfitársnője, Gabriel rekordját. Két nap után a hazai úszók vezettek 114:110 arányban. A szombati versenye­ket megtekintette a NOB el­nökhelyettese, Spanyolország moszkvai nagykövete. Juan An­tonio Samaranch és Szergej Pavlov, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa mellett működő Testnevelési és Sport Bizottság elnöke. Az eredményekből: Férfiak — 100 m gyors: 1. Kopí jakov 52,40, 2. Bure (sz) 52,49, 400 m gyors: 1. Krilov 3:55,31, 2. Ruszin (sz) 3:57,10, 100 m mell: 1. Fjodorovszkij 1:04,87, 2. Arnicke 1:05,23, 100 méter pillangó: 1. Pyttel 56,02, 2. Szeregyin (sz) 56,08, 4X100 méter gyors: 1. Szovjetunió 3:28,29, 2. NDK 3:32,27, 100 m hát: 1. Kuznyecov (sz) 58,82, 2. Wanja 58,84, 200 m vegyes: 1. Szidorenko 2:06,45, 2. Fe- szenko (sz) 2:06,57, 1500 m: 1. Szalnyikov 15:19,83, 2. Csajev (sz) 15:39,07, 4X200 m gyors: 1. Szovjetunió 7:32,51, 2. NDK 7:45,96, 200 m mellúszás: 1. )ul- pa 2:20,82, 2. Taraszov (sz) 2:20,95. Nők — 100 ni gyors: 1. Krau­se 56,03, 2. Careva (sz) 58,01 — versenyen kívül Witt (NDK- beli) 57,90, 200 m vegyes: 1. Tauber 2:17,66, 2. Klevakina (sz) 2:18,71, 200 m mellúszás: 1. Bogdanova 2:33,32 — világ­csúcs, 2. Kacsjusite (sz) 2:35,45, JÁRÁSI TESTNEVELÉSI KONFERENCIÁK További javulás várható... Szombaton Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a jnb ta- nácstérmében került sor a CSSZTSZ járási konferenciájára, melyen a küldötteken kfvül a párt és közéleti tisztségviselők is részt vettek, sőt értékes vitafelszólalásaikkal azt bizonyí­tották, hogy a szerdahelyi járásban a testnevelés és a sport a dolgozók széles rétegének közügye lett. A főbeszámolóban Horváth István, a CSSZTSZ járási bizottságának titkára hang­súlyozta a szocialista testnevelés elmúlt harminc esztendő­ben elért sikereit, értékelte az előző választási időszakban végzett munkát, és felvázolta a következő három esztendő tennivalóit. A dunaszerdahelyi járás 65 testnevelési egyesületében 136 szakosztály és 25 alapfokú testnevelési kör működik. A .ta­gok létszáma 11620, ami any- nyit jelent, hogy a járás lako­sainak 15 százaléka veszi ki aktívan részét a szervezett test­nevelésből. Kellő figyelmet szentelnek a minőségi sport­nak is, s hogy munkájukat jól végezték, arról a sportmeste­rek és országos válogatottak számának szaporodása tanúsko­dik. A politikai nevelő munka jelentőségéről sem feledkeztek meg, hogy nem volt formai, az a tagság angazsáltságából is visszatükröződött. Az 1975. évi spartakiád jótékony hatással volt a tömeges testnevelésre, ezért valós az a terv hogv 1979 ig a járás minden egyesü­letében megalapítják az alap fokű testnevelési kört A vitafelszólaiások értékéről tanúskodott, hogy nemcsak statisztikai adatok közlésére szorítkoztak, hanem rámutattak a hibákra, a fogyatékosságok­ra, felvázolták a teendőket, melyek a további fejlődés ér­dekeit szolgálják majd. Hogy közben az elért eredményekről sem feledkeztek meg, az ter­mészetes, hiszen a sikert nem kell véka alá rejteni, mert az serkentőleg hat a fiatalokra is. Nincs módunkban valamennyi felszólaló beszámolójával fog­lalkozni. de célszerűnek tart­juk Paksi László, a járási párt- bizottság titkára felszólalásából néhány gondolatot kiragadni, mert azok nagyon értékesek voltak. A járási párttitkár nem kis elégtétellel szögezte le: ott, ahol valamikor a nvomor a té- bécé volt az úr. ma nemcsak 60 métermázsás bűzát tudnak hektáronként termelni, hanem a sportban Is jeleskednek A szerdahelyi járásban a jövő feladata az egészséges, öntuda* tos nemzedék nevelése lesz. Társadalmi feladat, s oda kell hatni — a politikai nevelő munka segítségével —, hogy mindenki saját meggyőződésből egészségének megszilárdításá­ért sportoljon és a versenyzők­nél sem az anyagiakon legyen a hangsúly Minden szakaszon érvénye­süljön az igényesség. Rá kell mutatni a hibákra, fel kell tár­ni a tartalékokat és javítani a munkán. Még mindig akadnak olyanok, akik a minőségi spor­tot tartják elsődlegesnek, ahe­lyett, hogy a tömegességre összpontosítanának. A járásban 270 szocialista munkabrigád működik, s kttztük számtalan sportolót is találunk. Termé­szetesen még jócskán vannak tartalékok A járás dolgozói­nak, sportolóinak élete úi tar­talmat kap. Arra kell töreked­ni, hogy a munkában elért eredményekkel párhuzamosan a sportsikerek is növekedjenek. Meggyőződésünk: mindez be is következik, hiszen a szerda helyt járás testnevelési ás sportmozgalmát már a múltban is példaként lehetett említeni. A konferenciákon elhangzot­takból pndig fpltétlenül továb bi javulásra lehet köve'kpztpi ni. (kollár) 1978 rv. 10. Jaroslav Pouzar (szemben), az I. liga gólkirálya a Slovan—Par* dubice jégkorong-mérkőzésen. Balról: Dvoŕák, Plánička és P. Štastný (Vojtíšek felv.) 800 m gyors: 1. Tliümer 8:43,15, 2. Wüchtler 8:52,98, 4X100 m gyors: 1. NDK 3:48,47, 2. Szov­jetunió 3:51,23, 200 m gyors: 1. Krause 2:00,45, 2. Metschkyjt 2:03,44, 100 m pillangó: 1. Pol­lack 1:00,54, 2. Knacke 1:03,07, 200 ni hát: 1. Stille 2:15,74, 2. Sztavkova (sz) 2:19,32, 400 ni vegyes: 1. Tauber 4:50,07, 2. Kahle 4:54,12, 200 m pillangó: 1. Pollack 2:11,20 — világcsúcs, 2. Tauber 2:15,30, 100 m hát: 1. Stille 1:04,33, 2. Treiber 1:04,37. A texasi Austinban befejező­dött az Egyesült Államok téli bajnoksága. A 25 yardos me­dencében rendezett versenyen több meglepetés született. A 200 yardos férfi mellúszásban az eddig ismeretlen 17 esztendős Nevid új amerikai csúccsal le­győzte az olimpiai bajnok Henckent. A 100 yardos férfi gyorsúszásban a világcsúcstar­tó Skinner győzött nagy vetély- társa, Coan előtt. Ideje 43,64 másodperc. A sportfogadás hírei A Športka 15. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai 4 11 34 40 41 43 Prémiumszám: 1. A II. húzás nyerőszámai 12 21 28 35 42 46 Prémiumszám: 6. A MATESZ nyerőszámai 1 4 11 17 21

Next

/
Thumbnails
Contents