Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-11 / 70. szám, szombat

O KU 0 »• I m rom, buszkeseg, lelkesedés Olvasóink véleménye o közös űrrepülésről (TUDÓSÍTÓNKTÓL) — A közép-szlovákiai kerület dolgozói­nak körében is nagy az érdeklődés a Szojuz—28 szovjet űrha­jó és a Szaljut—6 űrállomás nemzetközi legénységének műn* kája iránt. A rádió, a televízió és az újságok részletes híra­dásait az emberek mindenütt fokozott figyelemmel kísérik. A szocialista országok közös űrkutatási programjának sikere Pölhös Károly mérnök, a CSKP KB póttagja, a Söregi (Šurice) Egységes Földműves­szövetkezet elnöke: — Különö­sen nagyra értékelni a Szovjet­unió és a szocialista országok együttműködését, amely a Szo­juz—28 űrhajó felbocsátásával az űrkutatás terén egy eredmé­nyesnek ígérkező új szakasz kezdetét hozta. A Szovjetunió az Interkozmosz-program kere- ben a sokoldalú tudományos munka újabb eredményének eléréséhez óriási lehetőséget biztosít a szocialista tábor or­szágainak. A szovjet elvtársak békés célú internacionalista törekvéseinek felejthetetlen példája marad örökre a mosta­ni közös űrrepülés is. Barta János, a Ragyolci (Rad- zovce] Kilencéves Alapiskola igazgatója: — A szovjet űrku­tatásnak kezdettől fogva óriási politikai és tudományos ered­ményei vannak. Ugyancsak jól ismert, hogy a Szovjetunió ezen a téren is szorgalmazza a szocialista országok összefogás sát. A nálunk gyártott különbö­ző műszereket már a korábbi űrhajókba is beépítették. Ez mindenképpen sokat bizonyít. A Szovjetunió segítsége nélkül azonban még hosszú ideig nem örülhetnénk annak, hogy már tőlünk is eljutott valaki a vi­lágűrbe. Jávorszky Jenő rimaszombati (Rimavská Sobota) nyugdíjas: — Együttműködésünk és barát­RÖVIDEN ★ Bohuslav Kučera, a Szövet­ségi Gyűlés alelnöke, a Külföld- deil Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság Benelux államokkal foglalkozó bizottsá­gának elnöke tegnap Belgium­ba utazott. Ronseban részt vesz a csehszlovák—belga barátsági hét megnyitásán. ★ Ülést tartottak tegnap a Zvolen melletti Kováčovában a Szlovákiai Húsipari Vállalatok párt- és társadalmi szervezetei­nek tisztségviselői, valamint gazdasági vezetői. Jelen volt Ján Janovic szlovák mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter. A tanácskozás résztve­vői értékelték a tavalyi terv teljesítését és megvitatták az idei feladatokat. ★ Jan Mitrega, Lengyelor­szág csehszlovákiai nagykövete tegnap Prágában Dionýz Blaš- kovič akadémikusnak, a Szlo­vák Tudományos Akadémia Vi­ságunk komoly eredményének kell tekinteni, hogy csehszlo­vák katona lett a űrhajó egyik utasa. A Szojuz—28 nemzetközi legénységgel történt felbocsátá­sa véleményem szerint a cseh­szlovák tudományos kutatómun­ka méltó elismerése is egyben. Ezért most kétszeresen büsz­kék lehetünk. Földi'János feledi IJesenské) középiskolás diák: — Éppen ta­vaszi szünetünk van az iskolá­ban, így nagyobb figyelemmel kísérhetem végig a televízió közvetítéseit. Eddig mindent megnéztem, ami a világűrből és a földi irányítóközpontból a képernyőre került. A legjobban az a pillanat ragadott meg, amikor az űrhajó és az űrállo­más összekapcsolását követően Vladimír Remek százados lett a Szaljut—6 harmadik lakója. Az első csehszlovák űrhajós és va­lamennyi szovjet elődje min­denképpen igazi példaképe le­het a fiataloknak. Tóth Adolf, a Bátkai Állami Gazdaság növénytermesztő rész­legének üzemgazdásza: -r­Szinte hihetetlennek tűnt, s ezért nagyon örülök annak, hogy a szovjetek és az ame- 1 rikaiak után ilyen hamar cseh­szlovák űrhajóst ismerhet meg a világ. Megnyugtató érzés, hogy a közös űrkutató munka számunkra a legfontosabbat, a békét és az egész emberiség jobb jövőjét szolgálja.-iy­rológiai Intézete vezető mun­katársának átadta a Lengyel Tudományos Akadémia okleve­lét. Az ünnepségen jelen volt Jan Majcharčík, a CSKP KB osztályvezetője és Jaroslav Kot zesník, a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia elnöke. ■A A nemzetközi nőnap al­kalmából tegnap Bratislavában, a szlovákiai szakszervezetek női tisztségviselői találkoztak Ladislav Abrahámmal, az SZLKP KB Elnökségének tagjá­val, a Szlovákiai Szakszerveze­ti Tanács elnökével és a Szlo­vákiai Szakszervezeti Tanács más tisztségviselőivel. ★ Ülést tartott tegnap Prá­gában az Élelmiszeripari Dol­gozók Szakszervezetének Köz­ponti Bizottsága. Megvitatta, hogyan teljesítik az élelmiszer- ipari dolgozók a CSKP KB 7. és 9. ülésén hozott határozato­kat. A tanácskozáson részt vett Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője. Jobb minőségű tejet adnak el Állattenyésztők értekezlete Nitrán (Tudósítónktól) — A nyu­gatszlovákiai kerületi pártbi­zottság és a nyugat-szlovákiai Kerületi Mezőgazdasági Igaz­gatóság rendezésében Nitrán tartották meg a legjobb állatte­nyésztők értekezletét. A főbe­számolót Jaromír Algayer mér­nök, a Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője tartotta. Megállapították, hogy a kerület­ben az állattenyésztés dinami­kusan fejlődik és idén is meg­vannak a lehetőségek a szerző­déses eladási tervek teljesíté­séhez. Az állattenyésztők ter­ven felül a múlt évben 4500 ton­na húst, 16 millió liter tejet adtak el. A baromfihús eladási tervét 103 százalékra, a tojásel­adási tervet pedig 113 százalék­ra teljesítették. A mezőgazda- sági üzemek az 1976-os évhez viszonyítva 17 ezer darab szarvasmarhával többet tartot­tak a múlt évben. A szocialista munkaverseny eredményeként a kerületben tavaly a tehenek évi átlagos tejhozama 3249 liter volt. Szinte minden járásban emelkedett a tejhozam, csak a lévai (Levice) járásban csök­kent. A tejtermelésben a leg­jobb eredményeket a dunasxer- dahelyi (Dunajská Streda), a Bratislava vidéki és a topoICa- nyi járásban érték el. A Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője hangsú­lyozta, hogy bár az eredmények szépek, még nagyon sok a tar­talék a termelés növelésére. Az értekezleten többen fel­szólaltak és javasolták, hogy a jövőben jobb minőségű tejet kell termelni. Az értekezleten kitüntették a legjobb dolgozókat és egyes mezőgazdasági igazgatóságokat, valamint a földművesek szövet­ségének járási bizottságait. El­ismerő oklevelet kapott a Du­naszerdahelyi, a Bratislava-vi- déki és Topolčanyi Járási Me­zőgazdasági Igazgatóság és a szövetkezeti földművesek szö­vetsége járási bizottsága. A résztvevők elhatározták, hogy a Februári Győzelem 30. évfordu­lója tiszteletére a kerületben elérik a tehenenként! 3300 li­teres átlagos évi tejhozamot. Azok a mezőgazdasági üzemek — köztük a demandicei (Dé- ménd), amelyek a múlt évben lemaradtak a tejtermelésben ígéretet tettek, hogy tehenen­ként legalább 400—500 liter tej­jel növelik a tejhozamot. Štefan Matejčík, a nyugat­szlovákiai kerületi pártbizott­ság titkára nagyra értékelte a kezdeményezést és kifejezte meggyőződését, hogy az állat- tenyésztésben dolgozók a jövő­ben még eredményesebb mun­kát végeznek. (balla) /Folytatás az 1. oldalról) A Szojuz-28 űrhajó legénysé­ge a Szaljut-6 tudományos űr­állomáson közös orvosi, bioló­giai és technológiai kísérlete­ket, valamint sorozatos csilla­gászati megfigyeléseket hajtott végre. A kozmonauták vizuáli­san megfigyelték és fényképez­ték a Föld felszínének külön­böző területeit. Ennek a kísér­letnek nagy jelentősége van természeti kincsek feltárása szempontjából. Gubarjev és Re­mek a világűrben töltött 8 nap alatt több mint tíz kísérletet hajtott végre. Magukkal hozták a Földre a végrehajtott megfigyelések és kísérletek eredményeit rögzítő anyagokat, továbbá a Roma­nyenko és Grecsko által gyűj­tött tudományos információkat. A Szojuz 28 útja a világűrbe ismételten igazolta a tudomá­nyos űrkomplexum kiváló tu­lajdonságait valamint megbíz­hatóságát, amely öt hónap leforgása alatt négy ízben tet­te lehetővé űrhajók összekap­csolását a Szaljut-6 űrállomás­(ČSTKJ — Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke teg­nap a Bolgár Népköztársaság Hazafias Frontja Nemzeti Ta­nácsának ülésén nagyra érté­kelte az ország legnagyobb tár­sadalmi és politikai szervezeté­nek munkáját, amely hozzájá­rul a bolgár nép erkölcsi és politikai egységének megszilár­dításához. Todor Zsivkov ele­mezte az ország szociális-gaz­dasági fejlődésének néhány ak­tuális kérdését. IÁ NY £3 K3 SOR Ä 1 -V V RAN JASSZER ARAFAT, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnö­ke befejezte moszkvai hivata­los látogatását és a palesztin küldöttség vezetésével Berlinbe utazott. A berlini repülőtéren fogadta őt Gerhard Grüneberg, a NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság KURT WALDHEIM ENSZ-fő- titkár Kenneth Dadziat, Ghana állandó ENSZ képviselőjét ne­vezte ki az ENSZ fejlesztési és nemzetközi gazdasági együtt­működési bizottsága főigazga­tójává. A SVÁJCI Montreux városá­ban megkezdődött Konsztanti- nosz Karamanlisz görög minisz­terelnök és Bülent Ecevit török miniszterelnök kétnapos tár­gyalása. A megbeszélésen napi­rendre tűzték a ciprusi kér­dést és a két ország égei-ten- geri felségjogi vitáját. Politikai megfigyelők szerint a találko­zótól semmiféle konkrét dön­tés nem várható. BAMAK9BAN bejelentették, hogy a Mousso Traor elnök el­leni összeesküvésben való rész­sal. Igazolta továbbá, hogy he­lyes volt a szocialista országok űrhajósjelöltjeinek kiválasztása és felkészítése, amit a Szovjet­unióban valósítottak meg a szocialista országok közös In- terkozmosz űrkutatási prog­ramjának keretében. A sikeresen befejezett nem­zetközi űrkísérlettel a tudomá­nyos űrkutatás szocialista in­tegrációjának minőségileg új szakasza kezdődött. A nemzetközi űrkutatási program és az első közös űr­utazás megfelel az SZKP XXV. kongresszusa határozatának, a testvéri szocialista országokkal folyó gazdasági és tudományos­műszaki együttműködés sokol­dalú kiterjesztéséről és elmé­lyítéséről. A Szojuz-28 űrhajó leszálló- pályára térését és leszállását Jan Havelka, Csehszlovákia moszkvai nagykövete is végig­nézte a földi irányító központ nagy csarnokának óriási mére­tű képernyőjén. Az űrhajózás történetében eloszor (CSTK) — A világ valamennyi hírügynöksége azonnal rö' vid hírben, majd ezt követően részletesebb anyagokban szá­molt be tegnap délután az első nemzetközi legénységű űrhajó visszatéréséről a Földre, amit nagy sikerként könyvelnek el. Az amerikai UPI hírügynök­ség a moszkvai televízió külön- adására hivatkozva híradásá­nak bevezetőjében hangsúlyoz­za, hogy „a leszállás simán ment“, a szovjet és a csehszlo­vák űrhajós jól érzi magát, majd megállapítja, hogy „a Szo­juz-28 űrutazása és sikeres visz- sziatérése a Földre újabb ba­bérokkal gazdagította annak az űrkísérletnek győzelmes koszo­rúját, amely tökéletes rendben folyik, már december 10 óta, azóta, hogy Jurij Romanyen­ko és Georgij Grecsko meg­kezdte űrutazását.“ Az UPI ugyancsak megjegyzi, hogy a Szojuz-28 nemzetközi legénységével együttműködés­ben „a történelem folyamán el­ső ízben valósult meg egy űr­állomás összekapcsolásának ne­héz művelete két űrhajóval“, amikor a Szaljut-6 és a Szo- juz-27 űrkomplexumhoz csatla­kozott a Szojuz-28. Valamennyi hírügynökség rá­mutat arra, hogy a szovjet és csehszlovák űrhajós több mint hét napot töltött a világűrben — az előző tervnek megfele­lően. A francia AFP a nemzetközi űrpáros leszállásának előké­születeiről szóló tudósításában főként a Csehszlovák Sajtóiro­da moszkvai különtudósítójának híranyagából indult ki. Az osztrák tömegkommuni­kációs eszközök közül Alekszej Gubarjev és Vladimír Remek sikeres Földre szállásáról az APA hírügynökség tájékoztatott már délután négy óra előtt. Kurt Waldheim a dél-libanoni helyzetről (ČSTK) — Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára nagyfokú nyugtalanságát fejezte ki a dél- libanoni helyzet miatt, főleg azért, mert „az ENSZ-megfi- gyelők a térségben rendkívül nehéz és veszélyes körülmé­nyek között teljesítik felada­tukat“. Az ENSZ-főtitkár New Yorkban közzétett nyilatkozatá­ban leszögezi, hogy az ENSZ- megfigyelők táborai a libanoni —izraeli határ mentén rend­szeres fegyveres támadásoknak vannak kitéve. A libanoni kormány és az ENSZ-megfigyelők már több­ször felszólították az izraeli kormányt, hogy vessen véget a nemzetközi békét és biztonsá­got veszélyeztető akcióinak. Iz­rael azonban továbbra is ex­panzív politikát folytat a Kö­zel-Keleten, meghiúsítja az ENSZ béketörekvéseit és min­den igyekezetével kiélezi a térségben a veszélyes helyze­tet. A BT rhodesiai vitája (ČSTK) — Az ENSZ Bizton­sági Tanácsa Rhodesiával fog­lalkozó ülésén többek között felszólalt Robert Mugabe és Joshua Nkomo, a Zimbabwei Hazafias Front két társelnöke is. Nkomo felszólította a Bizton­sági Tanácsot, hogy a béke és az igazságosság érdekében uta­sítsa vissza az úgynevezett „belső megoldásra“ vonatkozó Salisbury! megállapodást és hangsúlyozta, hogy követeli a rhodesiai törvénytelen rendszer elítélését és elszigetelését. Ar­ra figyelmeztetett, hogy a vétel miatt letartóztották Char­les Samba Sissokko külügy- és nemzetközi együttműködési mi­nisztert. Előzőleg már letartóz­tattak három minisztert. BANGKOKBAN március 7-e óta ülésezik az ENSZ ázsiai és csendes-óceáni gazdasági és szociális bizottságának 34. ülés­szaka. A résztvevők megvitat­ják, hogy milyen hatással van a fejlődő országokra a kapita­lista államok gazdasági válsá­ga, és a 80-as évek fejlesztési programját. Az ülésre Ázsia és és a csendes-óceáni térség 43 állama küldte el képviselőit, s jelen vannak a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína, Laosz és más országok megfigyelői is. SALVADORBAN vasárnap ál­talános választásokat tartanak. Megválasztják a törvényhozó nemzetgyűlést és a városi ta­nácsokat. Csak két jobboldali párt vesz részt a választásokon. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1978. március 6-i döntése alapján ra­tifikálta azt a jegyzőkönyvet, amely a Montrealban 1977. szeptember 30-án aláírt nem­zetközi polgári légi közlekedési szerződéssel kapcsolatos válto­zásokat érinti. Smith-rendszer a Dél-afrikai Köztársasággal együttműködve támadást készít elő az afrikai országok ellen. Felszólította a Biztonsági Tanácsot, hogy a Smith-rendszer agresszióit mi­nősítse ne csak a szomszédai elleni, de az egész világ elleni támadásnak. Robert Mugabe megállapítot­ta, hogy a „belső megoldás“ nem teszi lehetővé, hogy a ha­talmat a többség vegye át, és érintetlenül hagyja azokat az intézményeket, melyek fő táma­szai a fajüldöző gyarmati ki­sebbségi rendszernek Rhodesiá­ban. A „belső rendezésről“ szóló megállapodást Gabun, Kuwait, India, Szudán, Sierra Leone és Botswana képviselői is elítél­ték. Igazságos és demokratikus alapokon (ČSTK) — A szocialista or­szágok aktívan részt vesznek a nemzetközi gazdasági kapcso­latok igazságos és demokrati­kus alapokon való átépítésé­ben, hangsúlyozta Alekszej Manzsulo szovjet külkereske­delmi miniszterhelyettes Genf- ben az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája 9. rendkívüli ülésén. Alekszej Manzsulo a szocia­lista országok küldöttségeinek kijelentette, a szocialista orszá­gok meggyőződése, hogy érde­keik azonosak a fejlődő orszá­gok érdekeivel. Mindnyájan szükségesnek tartják a nemzet­közi kereskedelemben az egyenjogúságot és a kölcsönös előnyök megadását. A továb­biakban hangsúlyozta, hogy a szocialista országok készek kölcsönt nyújtani az eladóso­dott fejlődő országoknak. B1E 197«. III. 11. 2 Az etiópiai hadsereg megszilárdította pozícióit (ČSTK) — Az etiópiai fegy­veres erők és a népi milícia egységei felszabadították a Ji- jiga városától délre fekvő stra­tégiai fontosságú Fics és Daga- bur városokat — közölte az etióp nemzeti forradalmi ope­ratív parancsnokság. Az etiópiai hadsereg sikere­sen folytatja támadásait és meghátrálásra kényszeríti a Szomáliái katonaságot. Az etióp nemzeti fegyveres erők meg­szilárdították pozícióikat a fel­szabadított területen és úgy­szólván az egész keleti hegyvi­déket ellenőrzésük alatt tart­ják. Fics és Dagabur városok fel­szabadítása új erőt ad a for­radalmi Etiópiának a belső és külföldi reakció elleni harc­hoz és ez jelentős lépés a vég­ső győzelemhez vezető úton, melyet az ország a forradalom ellenségei ellen vív — szögezi le az etióp nemzeti forradalmi operatív parancsnokság nyilat­kozata. Todor Zsivkov Bulgária fejlődéséről

Next

/
Thumbnails
Contents