Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-03 / 62. szám, péntek
Fiatalok - fiatalok szamára Látogatás az NDK tévé-központja ifjúsági szerkesztőségében Ein Késsél Buntes — Egy ko- sárnyi tarkaság... A csehszlovák tévé-néző már jól ismeri és kedveli az NDK televíziójának e7.t az általunk is rendszere- sen sugárzott műsorát. A képernyőről ilyenkor láthatjuk, hogy a Friedrichstadt-Palast tömött széksoraiban szép számban tapsolnak — főleg az ország és a külföld neves popénekeseinek — fiatalok is, de a hallgatóság mégis talán inkább középkorúakból és idősebbekből regrutálódik. A berlini tévé-központban tudtam meg, hogy van egy olyan, négyhetente egyszer jelentkező műsor, nevezetesen a Rund (Kör), amelynek 90 perces pergő ritmusú programját főleg a tizenévesek részesítik előnyben. Hiszen azokat az Inekeseket, illetve az olyan könnyűzenei stílusokat „tálalja fel“ nekik, akikre és amelyekre „esküsznek“. — Önök ezt a programunkat nem veszik át, és így közönségük nem is ismerheti — ezzel kezdi fejtegetését Kari Rupp- recht, ennek az ifjúsági adásnak a főszerkesztő-helyettese. — Ezért talán kicsit bővebben arról a munkáról, amelyet negyventagú szerkesztőségünk és ennél jóval több technikusunk végez a műsor sikere érdekében 1973, a berlini Világi}júsáai Találkozó óta. A tájékoztatás tényeiben, adataiban pontos és tárgyilagos. A magyarázatból és van- déglátónk meleg hangvételű szavaiból viszont leplezetlenül kicsendül a büszkeség és a jól végzett munka fölötti öröm. Mert valóban van minek örülni. Igaz ugyan, hogy kinek a pap, kinek a papné, más szóval, nem minden tetszik a Rundból mindenkinek. Dehát ezen könnyű segíteni — a tévékészüléket ki Kell kapcsolni, s jó tudni azt, hogy ezzel a lehetőséggel — minden valószínűség szerint — kevesen élnek. — Különben az illetékes szervektől szinte kezdettől fog- va jelentős támogatást kaptunk ... Ezalatt elsősorban erkölcsi és politikai támogatást ért. A cél ugyanis természetesen nemcsak a szórakoztatás, hanem a műsor közvetítésével azoknak az ifjúsági rétegeknek a megnyerése és formálása, amelyek főleg így közelíthetőek meg. S ezért nem kis dolog, hogy az adás rendkívül népszerű lett, s a felmérések szerint 3— 5 millió nézője, hallgatója van. Fiatalok — fiatalok számára. Talán így lehetne a legvelőseb- ben és a legtalálóbban jellemezni ezt a másfél órát. Kétharmadát zene, egyharmadát pedig publicisztika tölti ki: a bel- és külpolitikai kérdések érdekes, vonzó formában történő megvilágítása, ifjúsági problémák felvetése, sportcsemegék és kabarészámok, egy-egy neves vendég — író, színész, énekes — bemutatkozása („most jön hozzánk Belmondo .. “). A műsort különösen az FDJ- vel, az ifjúsági szövetséggel szoros együttműködésben állítják össze, anélkül, hogy a szövetség valamiképp bábáskodna az ifjúsági adás szerkesztősége fölött, avagy érzéketlenül beavatkozna munkájába. — Most már elmúlt az az idő is, hogy a Rund egy-egy adásához érkező mintegy 2—3000 levél közül jó néhány elmarasztalta ezt vagy azt a Jnüsorszá- mot, mondván: zene ez, vagy kakofónia? És mi értékes dolognak tartjuk, hogy míg azelőtt igen sok fiatal csak a nyugati rádió és tévéadók zeneszámait hallgatta, mivel nálunk, ml tagadás, alig-alig volt olyan pop-zene. amely vonzotta em A monitorok előtt (Robert Wittmann felvétele) volna őket, ma már egészen más a helyzet. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy ezek a fiatalok többre becsülik adásunkat a nyugati ifjúsági műsoroknál. Tulajdonképpen ezt nem én mondom, hanem több nyugati szakember is ezt vallja és elismeri, hogy rangos zenei számokat produkálunk. — Hogyan fogadják a Rund „szurkolói“ a prózai részt? — teszem fel a kérdést. — Nos, eleinte többségben voltak az olyan hangok, hogy sok a „duma“. Ma, felméréseink szerint az a helyzet, hogy nézőink, hallgatóink 40 százaléka igényli ezt a részt is, további 40 százaléka csak zenét szeretne, 20 százalékának pedig így is, meg úgy is jó. A Rund egy-egy műsorán 2-2 kollektíva dolgozik, kereken nyolc hétig. Általában 600— 1000 hallgató előtt játsszák fel, mindig más-más városban. Volt már úgy is, hogy több ezer, sőt már százezer főnyi közönségük is volt a felvételnél. Ezt mindig két nyilvános próba előzi meg, és ezeken szintén több száz ember ismerkedhet meg „életközelből“ a szereplőkkel. — S tulajdonképpen kik a szereplők? — Ebben a maga nemében Európában egyedülálló ifjúsági show műsorban általában 2—3 hazai, 4 baráti szocialista országból való és 2—3 nyugati együttes, illetve szólóénekes lép fel. Jónevű, színvonalas együtteseknek tesszük lehetővé a szereplést. Megjegyzem, hogy nem részesítjük előnyben az egyik zenei irányzatot sem, sőt, a műsorba beiktatunk népzenét, slágereket, dzsesszt és klasszikus zenét is. Persze, a popzene iránt a legnagyob az érdeklődés. — Hazámfiai közül kinek vagy kiknek volt a legnagyobb közönségsikerük? — firtatom. — Régebben Václav Neckár- nak. Űjabban Karéi Zichnek és Josef Laufernak. Többször szerepelt Helena Vondráčková és Karel Gott is. Kari Rupprecht nagyon színvonalasnak tartja a magyar pop-zenét. Meleg szavakkal méltatja a Generál, az Omega és a Skorpió együttes tudását. — Igen nagy sikere volt az Illés-együttesnek — mondja. S bár esetenként hiányolja a több megfelelő új számot, csakúgy elismeréssel szól Kovács Katiról, Koncz Zsuzsáról és Katona Kláriról. Abban a meggyőződésben távoztam a Rund szerkesztőségéből, hogy munkatársainak vállalkozása talán minket is bátrabb kilépésre ösztönözhetne a fiatalok megnyerésének útján. A pop-zene segítségével is, még ha ezen esetleg a tévénézők tört hányada fanyalogna is ... GÁLY IVÁN Nayitft - kétszti! mtm A nemrég megjelent, borítólapján Indiai, kínai, vietnami és japán klasszikus költészet címet viselő vaskos kötet fontos esemény volt a Szovjetunió irodalmi és egész kulturális életében, mégpedig a következő ok miatt: ezzel befejeződött az egyedülálló, kétszáz kötetes Világirodalmi Könyvtár kiadása, amely az egész világ irodalmi termésének remekműveit tartalmazza. 140 kötetben a külföldi klasszikus és modern irodalom jelentős alkotásai szerepelnek, 60 kötetben pedig az orosz klasszikus és a modern szovjet irodalom legkiválóbb művei. Mindegyik könyv 300 ezres példányszámban jelent meg. A mai kiadvány mind elgondolása, mind pe dig méretei tekintetében joggal nevezhető példátlan vállalkozásnak. A sorozatban 3235 szer ző 25 800 műve szerepel. Csupán a bevezető cikkek összterjedelme több mint 270, a jegy zeteké pedig több mint 450 nyomdai Ív. E könyvtár létrehozásához sok ezren járul tak hozzá munkájukkal. Olyan kiváló szovjet irodalomtudósok vannak közöttük, mint Mihail Hrapcsenko és Ivan Anyiszimov, olyan kitűnő írók, mint Raszul Gamzatov, Csingiz Ajtmatov és Pelrusz Brovka, továbbá jeles illusztrátorok — Dmitrij Bisztyi és Oleg Vorojszikj —, valamint a leghíresebb szovjet műfordítók, kiadói szakemberek. Az olvasók érdekében a „Világirodalmi Könyvtár“ három sorozatra oszlik. __ Az első 64 kötet az ókori kelet, az antik világ, a középkor, a reneszánsz és a XVII.— XVIII. század irodalmát foglalja magába. A második, 63 kötetes sorozat a világkultúra története úgynevezett „aranykorának“ — a XIX. századnak az irodalmát képviseli. A harmadik, 75 kötetet tartalmazó sorozatba a XX. század irodalmi alkotásai kerültek. E páratlan kiadvány földrajzi skálája is széles. Ékesszólóan tanúskodnak erről az egyes kötetek címei: Kelet- és délkelet-ázsiai költészet, Az afrikai irodalmak antológiája, Az európai szocialista országok költészete ... Az orosz klasszikus és a kortárs szovjet irodalom is természetesen bőven szerepel (Puskin és Dosztojevszkij, Tolsztoj és Csehov, Makszim Gorkij, Mihail Solohov, Alekszandr Tvar- dovszkij, Alekszandr Fagyejev művei .. .) A „Világirodalmi Könyvtár“ megjelentetése újabb igazolása annak, hogy a szovjet társadalom nem szavakkal, hanem tettekkel és féltő gonddal őrzi az emberiség által létrehozott szellemi értékeket. Ez újabb bizonyság arra, hogy a Szovjetunió a gyakorlatban miként valósítja meg a nemzetközi kulturális csere gondolatát. A „Világirodalmi Könyvtár“ létrehozása során gyűjtött tapasztalatokat manapság egy új sorozat kiadásánál használják fel a Szovjetunióban: ez pedig a világirodalom Klasszikus Könyvtára. Már napvilágot látott az első két kötet, amely Makszim Gorkij, illetve Stendhal alkotásait mutatja be. Mindegyik példányszáma nyolcszázezer. GELLÉRT GYÖRGY ARÁNYÉ50 Solovič-bermitató a Magyar Területi Színházban Sikerre számíthat az a színpadi szerző, aki elkötelezett magatartással vállalkozik arra, hogy kimondja, amit mindenki tud, de amiről senki nem mer beszélni, mondván, ne szólj szám, nem fáj fejem. És természetesen sikerre számíthat a darabot bemutató színház, a néző fogékony a társadalmi kérdéseik iránt, különösen azok a fejlődésfékező problémák, egyéni vagy klikkérdekek nyomán föl-fölbukkanó egészségtelen jelenségek izgatják, amelyek egészen közelről érintik őt, sértik vagy sérthetik önérzetében, emberi mivoltában. Ján Solovič azért is népszerű szerző, mert ilyen — időszerű, égető és mindenkit érdeklő kérdésekkel foglalkozik, rávilágít egyikre-másikra, mintegy elősegítvén mielőbbi megválaszolásukat, megoldásukat. Aktivizálni akar, a dráma nyelvén. Bevallottan, vagy nem, ilyetn szándék is vezérelte, amikor elhatározta, hogy színmű- trilógiát ír, amelynek két darabját, a Meridiánt és az Ezüst jaguárt 1974-ben, illetve 1976- ban, a befejező darabot most mutatta be a Magyar Területi Színház komáromi társulata, Aranyeső címmel. Tehát következetes volt színházunk. Keveset veszített volna közönsége, ha ez esetben nem az. Akarom mondani: többet nyert volna a közönség Is, a színház Is, ha a társulat jobb, igényesebb színmű bemutatására használja föl ereiét, melyből kétségtelenül több van, mint amennyire az Aranyeső színreviteléhez szükség volt. Ugyanis az Aranyeső gyenge darab, azt hiszem, a tizedik előadása után sem lehet majd sokkal többet kihozni belőle, mint amennyit a bemutatón láttunk. Solovič a kisebbik Benedik- fiú történetét folytatta. Miki fiatalon kerül a városi nemzeti bizottság élére. Igaz ember, mint az apja volt. Csak becsületesen tud élni — és dolgozni a közért; saját magával úgyszólván nem törődik. Irányításával, a lakosság nagy megelégedésére, rövid idő alatt fölvirágzik a város. Az ország egyik legfiatalabb elnöke csodát művel. Újságírónő is érkezik — aki egyébként Miki bátyjának, a dörzsölt Iljának a szeretője mindaddig, amíg közelebbről meg nem ismeri Mikit —, hogy hírt adjon e csodáról. Amiből a konfliktus születik: a CHEMFA vállalat igazgatója üdülőt akar építeni, ehhez kér engedélyt, az elnök viszont előbbvalónak tartja a bölcsődét, ahol száztíz gyermeket kellene sürgősen elhelyezni; és tudja azt is, ha fölépül az üdülő, a vállalat, illetve néhány ember nagy hasznot húzna a környező parcellákból, méregdrágán árusítanák. Mindez persze még csak huzavonára ad okot, Miki ■ akkor kerül szemben önmagával és a tá- gabb közösséggel, amikor kiderül, hogy a víz szennyezett, a vállalat szennyezi. Egy kilométer csőre lenne szükség, hogy egy másik helyről kapjanak tiszta vizet. Becsületes úton nem lehet beszerezni. A vállalatnak ugyan van ilyen csöve, de az igazgató, különböző kifogásokkal visszautasítja a segítséget, mintha nem lenne az ő érdeke is, hogy legyen a városnak vize. Hja, csúszópénzért tudna szerezni, de ebbe az elnök nem egyezik bele, majd mégis, hiszen kell a víz: fölajánlja a saját betétkönyvét. Már van víz, nem kell messziről szállítani, amikor előbb telefonon, majd személyesen jelentkeznek a járásról, mert Miki engedély nélkül, terven „kívül“ fektette le a csövet. Nagyjából ez képezi a darab vázát. Solovič keveset írt erra a vázra, többet is elbírt volna. Felszíni jegyekből, folyamatokból másolt az Aranyesőbe, amely a többi darabjánál jóval kevesebbet sejtet drámai alkotóerejéről. A darab legnagyobb fogyatékossága, hogy híján van a drámai mélységnek, nem annyira éles a konfliktus, hogy feszes egységben bírná tartani a darabot, áthatni az egészet. A szereplők magánéletéről keveset árul el a szerző, ami nem is hiányzott volna, talán észre sem vesszük, ha a közéleti tevékenységük, a közösségi gondokhoz való viszonyulásuk alapján mélyebben motiválja a jellemeket. Felszínesre sikeredett valamennyi. A gondolatokban is szegény darab előadása sem ébresztett több gondolatot, mint amennyit egy gyengébb cikk, vagy novella ugyanebben a témában. És nem szerzett több izgalmat. És nem szerzett színházi élményt, amit — mindenekelőtt — elvár a néző egy színházi előadástól. Takáts Ernőd rendezése tempótlan, színészvezetése vontatott, akárcsak — több üres és felesleges jelenetben — a párbeszédek, amelyek szövegéből húzhatott volna a dramaturg (főleg a titkárnőéből). Drámai atmoszféráról sem beszélhetünk; vannak olyan jelenetek, amelyekben a színészek indokolatlanul állnak hosszú percekig szótlanul és mozdulatlanul, mint a rosszul felelő, emlékezetében valami* lyen fogódzó után kutató diák a tábla előtt. Holocsy István annyira igyekezett, annyit rájátszott szere* pére, hogy helyenként tragikus hőst formált Mikiből, job* bára külsőséges eszközökkek Akkor volt jó, szinte kisfiús, amikor egy pillanatra megérintette a szerelem. Amit lehetett, azt hozta szerepében Boráros Imre (Hja), Ferenczy Anna (az édesanya) és Németh Ica (az újságírónő), csak ne fényképezett volna olyan hihetetlenül. Arctalan, elmosódott figura volt Turner Zsigmond Valentja és Bugár Gáspár Viktorja. Mondanom sem kell, nem csak a színészek hibájából, mint ahogy nem egyedül Udvardi Anna az oka annak, hogy titkárnője még sablonfigurának is gyenge. Ami jóformán egyetlen pozitívumként emelhető ki az előadásból: Bugár Béla hiteles és mértéktartó játéka. Komoly és határozott igazgatót keltett életre. Nála lehetett a legkevésbé észrevenni azt is, hogy nehézkes, helyenként fellengzős Káfer István fordítása. A játékteret Platzner Tibor tervei alapján rendezték be. Talán nem tűnik majd olyan üresnek és hűvösnek, mint a komáromi Szakszervezetek Házában, a kisebb vidéki színpadokon. S talán több lesz a néző is, nem kedvetlenítik a színészeket az üres széksorok, mint a bemutató estéién. BODNAR gyula 1978. III. 3. 6 Turner Zsigmond, Holocsy István és Bugár Béla az előadás egyik jelenetében. (Nagy László felvétele)
