Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-03 / 62. szám, péntek

Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki Jan Fojtík elvtársat A mi Vladimírünk (ČSTK) — Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke tegnap fogadta Jan Fojtík elv­társat, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­gának titkárát és átadta neki a Köztársasági Érdemrendet. Husák elvtárs a magas állami kitüntetést Fojtík elvtárs 50. születésnapja alkalmából a CSKP KB Elnökségének javas­latára adományozta. Jelen vol­tak a CSKP KB Elnökségének tagjai és póttagjai, a CSKP KB titkárai, a CSKP KB Titkársá­gának tagjai, és a CSKP Köz­ponti Ellenőrző és Revíziós Bi­zottságának elnöke. Rövid beszédében Gustáv Husák elvtárs nagyra értékel­te Jan Fojtík elvtárs sokéves áldozatkész munkáját, amelyet párt és közéleti tisztségekben a szocialista társadalom javára végzett s pártunk Központi Bi­zottsága nevében sok sikert kívánt a Jubilánsnak lovábbf m unkájához. # * # Alois Indra, a CSKiJ KB El­nökségének tagja, a Szövetsé­gi Gyűlés elnöke tegnap a Szö­vetségi Gyűlés más vezető tisztségviselőinek jelenlétében fogadta Jan Fojtíkot, a CSKP KB titkárát, a Szövetségi Gyű­lés Nemzetek Kamarájának képviselőjét 50. születésnapja alkalmából. Gratulált Fojtík elvtársnak kerek születésnapja és a Köz- társasági Érdemrend odaítélé­se alkalmából, s egyúttal át­adta a Szövetségi Gyűlés üd­vözlő levelét. VLADIMÍR REMEK SZÁZADOS AZ ELSŐ CSEHSZLOVÁK ŰRHAJÚS (Folytatás az 1. oldalról) 1963-ban fejezte be az alap­iskolát és a Cáslavi gimnázium matematikai-fizikai tagozatán folytatta tanulmányait. 1966- ban kitüntetéssel érettségizett. Érdeklődött az irodalom, a re­pülőgép-modellezés és a sport iránt. Több ízben sikeresen sze­repelt az ifjúsági sportjátéko­kon, egyszer járási bajnok lett 400 méteres futásban. Anyja, Blanka Remeková gondosan őrzi fia sportérmeit. Vladimír Remek gyermekko­rától nagy érdeklődéssel ol­vasta a csehszlovák munkás­osztály és a hadsereg forradal­mi hagyományairól szóló köny­veket, a szovjet íróknak a Nagy Honvédő Háború esemé­nyeit, a szovjet nép hősiessé­gét és a szovjet hadseregnek a fasizmus fölött aratott győ­zelmét megörökítő műveit. Mindez hatással volt arra, hogy forró viszony alakult ki benne a szocialista haza iránt. Megérett benne az aí elhatá­rozás, hogy hivatásos katona, a csehszlovák néphadsereg lisztje lesz. Az érettségi után a Košicel Katonai Repülőfőiskolára jelent­kezett. Sikeresen letette a szi­gorú felvételi vizsgát, és 1966—1970 között elsajátította a korszerű repülőtechnika ke­zelését. Az L-29 típusú gyakor­lógépeken repült, majd fokoza­tosan, még az iskola diákja­ként, megtanulta a szuperszó- nikus vadászrepülőgépek keze­lését. Az iskolában jó képes­ségű, fegyelmezett pilótaként értékelték. Naponta kapcsolat­ba került a tapasztalt parancs­nokokkal, a politikai dolgozók­kal és pedagógusokkal, a kor­szerű katonai technikával, és elsajátította a gazdag szovjet tapasztalatokat. A katonai repülőfőiskolán végzett négyéves tanulmányai után Vladimír Remek hivatásos katona lett. Hadnagyi rangban a zvoleni légialakulat pilótőja lett. 1950-ben pilótaként ebben az alakulatban kezdett szolgál­ni apja is. Ez az alakulat méltó folytatója az első csehszlovák vegyes légihadosztály első csehszlovák vadászrepülő-ezre- de harci hagyományainak. Megkapta a Köztársasági Ér­demrendet, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend első foko­zatát, két hadiérdemkeresztet és számos kitüntetést. A fiatal tiszt itt kedvező feltételekre talált további fejlődéséhez. Az idősebb és tapasztaltabb elv­társak értékelték a fiatal piló­tának a kiképzés új elemei el­sajátítására irányuló igyeke­zetét, értékelték fegyelmezett­ségét, szerénységét, kitartását és azt a törekvését, hogy ál­landóan bővítse politikai isme­reteit. Tanulmányozta a mar­xizmus—leninizmus klassziku­sait, teljesítette pártfeladatait, és segítette a Szocialista Ifjú­sági Szövetség munkáját. A fiatal hadnagy gyakran látogatott el iskolákba, elbe­szélgetett a fiatalokkal hadse­regünkről, a légierőről és or­szágunk védelméről. Saját éle­tével szemléltette, milyen szé­les lehetőségeket nyújt a cseh­szlovák néphadsereg a parancs­noki kar fiatal tagjainak. . A pilóta és parancsnokapa tapasztalatai arról győzték meg Vladimír Remeket, hogy nem elégedhet meg a repülőfőisko­lán elvégzett tanulmányaival. Az igényes képzés második évében a harci alakulatnál megszerezte a „másodosztályú pilóta“ képesítést. Vladimír Remek kezdeményező a szo­cialista versenyben, nagyon igényes önmagával és mások­kal szemben is, szigorúan fe­lülbírálja saját fogyatékossá­gait, és a kitűzött célokat na­gyon kitartó munkával éri el. Kétéves gyakorlat után a Szovjetunióba, a Gagarin Repü­lőtisztképző Akadémiára kül­dik. Az előkészítő tanfolyam elvégzése után 1972. szeptem­ber 1-én újból iskolapadba ül; négy év igényes tanulmány állt előtte a Gagarin Repülőtiszt­képző Akadémián. Tanulmányai során alakula­tánál végzi a gyakorlatokat, és a reá bízott feladatok teljesí­tése során nagyon jól tudta érvényesíteni gazdag elméleti ismereteit. ,A katonák és a tisztek körében nagy érdeklő­dést keltettek a szovjet piló­tákról és a szovjet emberek építőmunkájáról tartott beszá­molói. Vladimír Remek kiváló tanul­mányi eredményt ért el. Sza­bad idejében régi kedvtelésé­nek hódolt — olvasott és re­pülőgépek modellezésével fog­lalkozott. Tagja volt az akadé­mia atlétikai és labdarúgócsa­patának. Tudatosította, hogy otthonától távol hazáját kép­viseli, amely lehetővé tette, hogy megvalósuljanak gyer­mekkori álmai, és magas fokú képesítést szerezzen. 1975-ben Vladimír Remek megkapta „A haza szolgála­táért“ kitüntetést. Kiváló ered­ménnyel fejezte be a Gagarin Repülőtisztképző Akadémián folytatott tanulmányait. Az akadémiáról kapott értékelés többek között megállapítja, hogy kiválóan elsajátította a marxista—leninista elméletet, az elméleti tantárgyakat és a gyakorlati kiképzést is. A Gagarin Repülőtisztképző Akadémia diplomájával Vladi­mír Remek főhadnagy felelős­ségteljes funkcióba lépett ala­kulatánál. Röviddel azelőtt a szovjet kormány felhívta az Interkozmosz-programban együttműködő szocialista or­szágokat, hogy vegyenek részt az űrrepülésekben. Az űrhajósjelöltek kiválasz­tását 1976 júliusában kezdték meg a csehszlovák néphadse­reg szuperszónikus repülőgépe­ket irányító pilótái közül. A rendkívül igényes kiválasztás során a több tucat jelölt kö­zül kettőre esett a választás. Az egyik Vladimír Remek volt, akit 1976 novemberében felada­tai példás teljesítéséért a csehszlovák nemzetvédelmi mi­niszter századosi rangra emelt. Nagyra értékelték erkölcsi, politikai tulajdonságait, kiemel­ték megfontoltságát, azt a ké­pességét, hogy rugalmasan és helyesen reagál a váratlan helyzetekre, gyorsan elsajátít­ja a kiképzés új elemeit, szi­lárd és elvhű, fizikailag edzett és pszichíkailag kiegyensú­lyozott. öthónapos hazai tartózkodás után Vladimír Remek százados újból a Szovjetunióba utazott. 1976 decemberében társával együtt megkezdte az előkészü­leteket az űrrepülésre a Gaga­rin Ürhajósképző Központban. Rendkívül nagy felelősségér­zettel teljesítette feladatait. Ma is maga előtt látja kócos fejét, kipirult orcáját, csillogó fekete szemét. Amint hazaérke­zett, már az ajtóban így kiál­tott: „Anya, hallottad, ember jár a világűrben!“ Iskolatáskáját az előszobá­ban ledobta, s egy lábon ug­rálva azonnal bekapcsolta a rádiót. Anyja hiába hívta ebé­delni, őt csak a Gagarin űr- útjára vonatkozó hírek ét’ílfi kelték. A hírek után anyjához (ur­duit, és nagyon komolyan kö­zölte vele, hogy ő is űrhajós lesz. Anyja vállon veregette, azt mondta, nem bánja, de jöj­jön inkább ebédelni, hiszen az űrhajósoknak is egészségesen kell élniük, rendszeresen kell enniük. Nem is sejtette akkoriban, hogy évek múltán mindez meg­valósul. Vladimír akkor 13 éves volt, s ilyen korban az összes fiú álmodozik. Hol orvos akar lenni, hol esztergályos, gépkocsiszerelő vagy mozdony- vezető. Remekné tisztában volt a gyermeki álmokkal, és így fia legutóbbi elképzelését is a hasonló tervek közé sorolta. Természetesen magában nagyon pontosan eltervezte fia jövőjét. Aztakarta, hogy matematikával és fizikával foglalkozzon, mert nagyon jó feje volt. Tanítója már a második osztályban fi­gyelmeztette a szülőket, hogy Vlado nagyon jó tanuló. Akko­riban korainak tartotta ezt a véleményt, de támogatta tudás­szomját. Nagyon korán megta­nult olvasni, és sokszor el kel­lett őt kergetni a könyvek mellől, hogy kimenjen a gye­rekek közé játszani. Barátaival legszívesebben re- pülőgép-modelleket készített. Ragasztottak, terveztek, újfajta repülőket csináltak, sőt bonyo­lult kémiai kísérleteket is vé­geztek, hajtóanyagokat készí­tettek a rakétamodellek számá­ra. A repülőgépek, a kis model­lek és az igazi nagyok jelen­tették legnagyobb szerelmét. Pilóta apja kiskorától gyakran elvitte a repülőtérre. A család még ma is emlegeti, mennyire meglepődtek, amikor az alig négyéves Vlado lerajzolta első repülőgépét, és ezt olyan apró­lékosan tette, hogy még a leg­kisebb antennákról sem feled­kezett meg. Különben is nagyon ügyesen rajzolt, a repülőgépeken kívül legszívesebben lovakat. Minden vágya egy ló volt, kiskorában minden koronát félretett, hogy vehessen egyet. A budéjovicei nagymamának írt levelek végé­re mindig oda rajzolta négylá­bú barátját. Ügy tartják, hogy az anyák nagyon vonzódnak fiaikhoz, és rendszerint el is kényeztetik őket. A Remek-családban azon­ban ennek az állításnak csak az első része igaz, mivel az a szülő, aki valóban szereti gyer­mekét, szigorú és igényes vele szemben. Remekné is szeretet­teljesen szigorú mindhárom gyermekéhez: Vladimírhoz, Jit- kához és Danához. Semmit sem bocsátott meg nekik, de nem Vladimír édesanyja és testvérei is tiltotta el őket semmitől. — Mi mindig aszerint jártunk el — mondja Jitka —, hogy anya hogyan reagálna az egyes problémákra. Mindent megvi­tatunk vele, mivel ő hajlandó minden érvünket meghallgatni. Talán ezen a téren különös család vagyunk, de mi anyánk­ra idősebb testvérként tekin­tünk. Sok kérdésben nem is találhatnánk jobb tanácsadó­ra, mint ö. Amikor Vlado a Cáslavi Gim­názium matematika—fizika ta­gozatán leérettségizett, az anya abban bízott, hogy a Károly Egyetemre jelentkezik. Csak­hogy ő szíve mélyén továbbra is az űrhajózásról álmodozott, és vágyai megvalósításának le­hetőségét a katonaiskolában látta. Már korán repülni kezdett a Honvédelmi Szövetség repülő­terén. Tizenhét éves korában a köztársaság legfiatalabb pi­lótája volt, és anyjának azt bizonygatta, hogy pilótaként érvényesíteni tudja majd fizikai és matematikai ismereteit, sőt továbbfejlesztheti azokat. Az anya nagy szeretettel be­szél fiáról. Amikor befejezte a katonai főiskolát, remélte, hogy legalább egy időre otthon marad, és esetleg meggondolja magát, s beiratkozik az egye­temre. Ő azonban a Szovjet­unióban a Gagarin Katonai Re­pülőakadémiára jelentkezett. A sok jelentkező közül, figyelem­be véve elméleti ismereteit, jel­lembeli, erkölcsi tulajdonsá­'CSTK-fel vétel) gait, fizikai adottságait, őt is kiválasztották. Mit tehetett volna az anya? Akkor tudatosította először, milyen céltudatos a fia, és ha nem is beszéltek róla soha, látta, hogy meg akarja valósí­tani gyermekkori álmát. Visz' szaemlékezett a kisfiú izgatott arcára, amikor hírül adta, hogy az első ember feljutott a világ­űrbe. Megértette, ha meg akar­ja tartani fia szeretetét, a fé­lelme ellenére osztoznia kell vele az űrhajózás iránti von­zalmában. Erről tanúskodnak a Csillag- városból érkező levelei. A Ga­garin Akadémia elvégzése után ugyanis űrhajósjelölt lett. Egyik levelében ezt írta: „...tegnap Kalugában Ciolkovszklj munka­helyén jártunk. Bámulatos, hogy mit ért el ez az ember. Gyakorlatilag gyermekkorától süket volt, így csak maga mű­velődhetett, s ennek ellenére milyen sikereket ért el! S rá­adásul még szegény is volt. Ma az űrhajózás múzeuma van ott...“ Remeklők lakásában minden vasárnap reggel megszólal a telefon. Vladimír a Csillagvá­rosból jelentkezik, anyja, test­vérei hosszasan érdeklődnek, mi újság van, egészséges e. A közelmúltban megkérte őket, küldjenek neki České Budőjo- vice-i képeslapokat. Azt mond­ta, magúval viszi őket oda fel, a csillagok közé ... IVETA ŠUHOVA Végső búcsú Ján Poničan nemzeti művésztől (CSTKJ — Végső búcsút vet­tek tegnap Bratislavában az el­hunyt Ján Poničan nemzeti mű­vésztől, a szlovák szocialista irodalom úttörőjétől, a kiváló forradalmártól és kultúrmun- kástól, aki a CSKP soraiban a szocializmus megvalósításáért harcolt. A Szlovák Filharmónia gyász­díszbe öltöztetett termében a reggeli órákban felravatalozták Ján Poničant. A csehszlovák zászlóval leborított ravatalnál nemzeti és érdemes művészek és kulturális életünk más dol­gozói álltak díszőrséget. A sok koszorú között ott volt a köz- társasági elnök koszorúja is. A gyászszertartás 10 órakor kezdődött el. Megjelent Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnök­ségének tagja, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a KB titkára, Gejza Šlapka, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető tit­kára, Miroslav Válek nemzeti művész, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja' szlovák kulturális miniszter, Július Hanus szlovák miniszterelnök-helyettes, Ru­dolf Jurík, az SZLKP KB kul­turális osztályvezetője, Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára és Andrej Plávka nem­zeti művész, a Szlovákiai írók Szövetségének elnöke. A Cseh­országi írók Szövetségének képviseletében Vilém Závada nemzeti művész volt jelen. Ott voltak az elhunyt hozzátarto­zói, barátai, munkatársai és is­merősei. Gyászbeszédet Miroslav Vá­lek mondott. Hangsúlyozta: Ján Poničant akkor veszítettük el, amikor éppen 30. évfordu­lóját ünnepeljük a Februári Győzelemnek, annak a törté­nelmi mérföldkőnek, amelyért munkásságával és közéleti te- kenységével Ján Poničan nem­zeti művész már a húszas évek eleje óta küzdött. Munkásságá­val Ján Poničan leleplezte a kizsákmányoló burzsoáziát, rá­mutatott erkölcsi csődjére. Ján Poničan életét minden szaka­szában a munka töltötte ki. Miroslav Válek gyászbeszéde litán az elhunytat írótársai ne­vében Andrej Plávka nemzeti művész búcsúztatta. Méltatta Ján Poničan irodalmi és köz­életi munkásságát, azt, hogy egész életét a munkásosztály harcának szentelte. A Szlovák Filharmónia épüle­tében megrendezett gyászszer­tartás a csehszlovák himnusz hangjaival ért véget. A ravatalt ekkor a Redut épülete elé vitték, innen pe­dig a Bratislavai Krematórium­ba szállították. Itt Martin Ko­váč, a CSSZBSZ Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának alelnöke és bratislavai városi bizottsá­gának elnöke búcsúztatta Ján Poničant, a CSSZBSZ Központi Bizottságának és Szlovákiai Központi Bizottságának sokéves tagját, azt az embert, aki a húszas években érdemeket szerzett az új Szovjet-Oroszor- szággal gazdasági és kulturális együttműködést folytató társa­ság létrehozásában. Ezt köve­tően Ján Lupták, az Očovái Hnb elnöke szülőfalujának la­kosai nevében vett végső bú­csút az elhunyttól, s a gyász- szertartás az Internacionálé hangjaival befejeződött. 1978 III. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents