Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-03 / 62. szám, péntek
Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki Jan Fojtík elvtársat A mi Vladimírünk (ČSTK) — Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap fogadta Jan Fojtík elvtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkárát és átadta neki a Köztársasági Érdemrendet. Husák elvtárs a magas állami kitüntetést Fojtík elvtárs 50. születésnapja alkalmából a CSKP KB Elnökségének javaslatára adományozta. Jelen voltak a CSKP KB Elnökségének tagjai és póttagjai, a CSKP KB titkárai, a CSKP KB Titkárságának tagjai, és a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. Rövid beszédében Gustáv Husák elvtárs nagyra értékelte Jan Fojtík elvtárs sokéves áldozatkész munkáját, amelyet párt és közéleti tisztségekben a szocialista társadalom javára végzett s pártunk Központi Bizottsága nevében sok sikert kívánt a Jubilánsnak lovábbf m unkájához. # * # Alois Indra, a CSKiJ KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap a Szövetségi Gyűlés más vezető tisztségviselőinek jelenlétében fogadta Jan Fojtíkot, a CSKP KB titkárát, a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának képviselőjét 50. születésnapja alkalmából. Gratulált Fojtík elvtársnak kerek születésnapja és a Köz- társasági Érdemrend odaítélése alkalmából, s egyúttal átadta a Szövetségi Gyűlés üdvözlő levelét. VLADIMÍR REMEK SZÁZADOS AZ ELSŐ CSEHSZLOVÁK ŰRHAJÚS (Folytatás az 1. oldalról) 1963-ban fejezte be az alapiskolát és a Cáslavi gimnázium matematikai-fizikai tagozatán folytatta tanulmányait. 1966- ban kitüntetéssel érettségizett. Érdeklődött az irodalom, a repülőgép-modellezés és a sport iránt. Több ízben sikeresen szerepelt az ifjúsági sportjátékokon, egyszer járási bajnok lett 400 méteres futásban. Anyja, Blanka Remeková gondosan őrzi fia sportérmeit. Vladimír Remek gyermekkorától nagy érdeklődéssel olvasta a csehszlovák munkásosztály és a hadsereg forradalmi hagyományairól szóló könyveket, a szovjet íróknak a Nagy Honvédő Háború eseményeit, a szovjet nép hősiességét és a szovjet hadseregnek a fasizmus fölött aratott győzelmét megörökítő műveit. Mindez hatással volt arra, hogy forró viszony alakult ki benne a szocialista haza iránt. Megérett benne az aí elhatározás, hogy hivatásos katona, a csehszlovák néphadsereg lisztje lesz. Az érettségi után a Košicel Katonai Repülőfőiskolára jelentkezett. Sikeresen letette a szigorú felvételi vizsgát, és 1966—1970 között elsajátította a korszerű repülőtechnika kezelését. Az L-29 típusú gyakorlógépeken repült, majd fokozatosan, még az iskola diákjaként, megtanulta a szuperszó- nikus vadászrepülőgépek kezelését. Az iskolában jó képességű, fegyelmezett pilótaként értékelték. Naponta kapcsolatba került a tapasztalt parancsnokokkal, a politikai dolgozókkal és pedagógusokkal, a korszerű katonai technikával, és elsajátította a gazdag szovjet tapasztalatokat. A katonai repülőfőiskolán végzett négyéves tanulmányai után Vladimír Remek hivatásos katona lett. Hadnagyi rangban a zvoleni légialakulat pilótőja lett. 1950-ben pilótaként ebben az alakulatban kezdett szolgálni apja is. Ez az alakulat méltó folytatója az első csehszlovák vegyes légihadosztály első csehszlovák vadászrepülő-ezre- de harci hagyományainak. Megkapta a Köztársasági Érdemrendet, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend első fokozatát, két hadiérdemkeresztet és számos kitüntetést. A fiatal tiszt itt kedvező feltételekre talált további fejlődéséhez. Az idősebb és tapasztaltabb elvtársak értékelték a fiatal pilótának a kiképzés új elemei elsajátítására irányuló igyekezetét, értékelték fegyelmezettségét, szerénységét, kitartását és azt a törekvését, hogy állandóan bővítse politikai ismereteit. Tanulmányozta a marxizmus—leninizmus klasszikusait, teljesítette pártfeladatait, és segítette a Szocialista Ifjúsági Szövetség munkáját. A fiatal hadnagy gyakran látogatott el iskolákba, elbeszélgetett a fiatalokkal hadseregünkről, a légierőről és országunk védelméről. Saját életével szemléltette, milyen széles lehetőségeket nyújt a csehszlovák néphadsereg a parancsnoki kar fiatal tagjainak. . A pilóta és parancsnokapa tapasztalatai arról győzték meg Vladimír Remeket, hogy nem elégedhet meg a repülőfőiskolán elvégzett tanulmányaival. Az igényes képzés második évében a harci alakulatnál megszerezte a „másodosztályú pilóta“ képesítést. Vladimír Remek kezdeményező a szocialista versenyben, nagyon igényes önmagával és másokkal szemben is, szigorúan felülbírálja saját fogyatékosságait, és a kitűzött célokat nagyon kitartó munkával éri el. Kétéves gyakorlat után a Szovjetunióba, a Gagarin Repülőtisztképző Akadémiára küldik. Az előkészítő tanfolyam elvégzése után 1972. szeptember 1-én újból iskolapadba ül; négy év igényes tanulmány állt előtte a Gagarin Repülőtisztképző Akadémián. Tanulmányai során alakulatánál végzi a gyakorlatokat, és a reá bízott feladatok teljesítése során nagyon jól tudta érvényesíteni gazdag elméleti ismereteit. ,A katonák és a tisztek körében nagy érdeklődést keltettek a szovjet pilótákról és a szovjet emberek építőmunkájáról tartott beszámolói. Vladimír Remek kiváló tanulmányi eredményt ért el. Szabad idejében régi kedvtelésének hódolt — olvasott és repülőgépek modellezésével foglalkozott. Tagja volt az akadémia atlétikai és labdarúgócsapatának. Tudatosította, hogy otthonától távol hazáját képviseli, amely lehetővé tette, hogy megvalósuljanak gyermekkori álmai, és magas fokú képesítést szerezzen. 1975-ben Vladimír Remek megkapta „A haza szolgálatáért“ kitüntetést. Kiváló eredménnyel fejezte be a Gagarin Repülőtisztképző Akadémián folytatott tanulmányait. Az akadémiáról kapott értékelés többek között megállapítja, hogy kiválóan elsajátította a marxista—leninista elméletet, az elméleti tantárgyakat és a gyakorlati kiképzést is. A Gagarin Repülőtisztképző Akadémia diplomájával Vladimír Remek főhadnagy felelősségteljes funkcióba lépett alakulatánál. Röviddel azelőtt a szovjet kormány felhívta az Interkozmosz-programban együttműködő szocialista országokat, hogy vegyenek részt az űrrepülésekben. Az űrhajósjelöltek kiválasztását 1976 júliusában kezdték meg a csehszlovák néphadsereg szuperszónikus repülőgépeket irányító pilótái közül. A rendkívül igényes kiválasztás során a több tucat jelölt közül kettőre esett a választás. Az egyik Vladimír Remek volt, akit 1976 novemberében feladatai példás teljesítéséért a csehszlovák nemzetvédelmi miniszter századosi rangra emelt. Nagyra értékelték erkölcsi, politikai tulajdonságait, kiemelték megfontoltságát, azt a képességét, hogy rugalmasan és helyesen reagál a váratlan helyzetekre, gyorsan elsajátítja a kiképzés új elemeit, szilárd és elvhű, fizikailag edzett és pszichíkailag kiegyensúlyozott. öthónapos hazai tartózkodás után Vladimír Remek százados újból a Szovjetunióba utazott. 1976 decemberében társával együtt megkezdte az előkészületeket az űrrepülésre a Gagarin Ürhajósképző Központban. Rendkívül nagy felelősségérzettel teljesítette feladatait. Ma is maga előtt látja kócos fejét, kipirult orcáját, csillogó fekete szemét. Amint hazaérkezett, már az ajtóban így kiáltott: „Anya, hallottad, ember jár a világűrben!“ Iskolatáskáját az előszobában ledobta, s egy lábon ugrálva azonnal bekapcsolta a rádiót. Anyja hiába hívta ebédelni, őt csak a Gagarin űr- útjára vonatkozó hírek ét’ílfi kelték. A hírek után anyjához (urduit, és nagyon komolyan közölte vele, hogy ő is űrhajós lesz. Anyja vállon veregette, azt mondta, nem bánja, de jöjjön inkább ebédelni, hiszen az űrhajósoknak is egészségesen kell élniük, rendszeresen kell enniük. Nem is sejtette akkoriban, hogy évek múltán mindez megvalósul. Vladimír akkor 13 éves volt, s ilyen korban az összes fiú álmodozik. Hol orvos akar lenni, hol esztergályos, gépkocsiszerelő vagy mozdony- vezető. Remekné tisztában volt a gyermeki álmokkal, és így fia legutóbbi elképzelését is a hasonló tervek közé sorolta. Természetesen magában nagyon pontosan eltervezte fia jövőjét. Aztakarta, hogy matematikával és fizikával foglalkozzon, mert nagyon jó feje volt. Tanítója már a második osztályban figyelmeztette a szülőket, hogy Vlado nagyon jó tanuló. Akkoriban korainak tartotta ezt a véleményt, de támogatta tudásszomját. Nagyon korán megtanult olvasni, és sokszor el kellett őt kergetni a könyvek mellől, hogy kimenjen a gyerekek közé játszani. Barátaival legszívesebben re- pülőgép-modelleket készített. Ragasztottak, terveztek, újfajta repülőket csináltak, sőt bonyolult kémiai kísérleteket is végeztek, hajtóanyagokat készítettek a rakétamodellek számára. A repülőgépek, a kis modellek és az igazi nagyok jelentették legnagyobb szerelmét. Pilóta apja kiskorától gyakran elvitte a repülőtérre. A család még ma is emlegeti, mennyire meglepődtek, amikor az alig négyéves Vlado lerajzolta első repülőgépét, és ezt olyan aprólékosan tette, hogy még a legkisebb antennákról sem feledkezett meg. Különben is nagyon ügyesen rajzolt, a repülőgépeken kívül legszívesebben lovakat. Minden vágya egy ló volt, kiskorában minden koronát félretett, hogy vehessen egyet. A budéjovicei nagymamának írt levelek végére mindig oda rajzolta négylábú barátját. Ügy tartják, hogy az anyák nagyon vonzódnak fiaikhoz, és rendszerint el is kényeztetik őket. A Remek-családban azonban ennek az állításnak csak az első része igaz, mivel az a szülő, aki valóban szereti gyermekét, szigorú és igényes vele szemben. Remekné is szeretetteljesen szigorú mindhárom gyermekéhez: Vladimírhoz, Jit- kához és Danához. Semmit sem bocsátott meg nekik, de nem Vladimír édesanyja és testvérei is tiltotta el őket semmitől. — Mi mindig aszerint jártunk el — mondja Jitka —, hogy anya hogyan reagálna az egyes problémákra. Mindent megvitatunk vele, mivel ő hajlandó minden érvünket meghallgatni. Talán ezen a téren különös család vagyunk, de mi anyánkra idősebb testvérként tekintünk. Sok kérdésben nem is találhatnánk jobb tanácsadóra, mint ö. Amikor Vlado a Cáslavi Gimnázium matematika—fizika tagozatán leérettségizett, az anya abban bízott, hogy a Károly Egyetemre jelentkezik. Csakhogy ő szíve mélyén továbbra is az űrhajózásról álmodozott, és vágyai megvalósításának lehetőségét a katonaiskolában látta. Már korán repülni kezdett a Honvédelmi Szövetség repülőterén. Tizenhét éves korában a köztársaság legfiatalabb pilótája volt, és anyjának azt bizonygatta, hogy pilótaként érvényesíteni tudja majd fizikai és matematikai ismereteit, sőt továbbfejlesztheti azokat. Az anya nagy szeretettel beszél fiáról. Amikor befejezte a katonai főiskolát, remélte, hogy legalább egy időre otthon marad, és esetleg meggondolja magát, s beiratkozik az egyetemre. Ő azonban a Szovjetunióban a Gagarin Katonai Repülőakadémiára jelentkezett. A sok jelentkező közül, figyelembe véve elméleti ismereteit, jellembeli, erkölcsi tulajdonsá'CSTK-fel vétel) gait, fizikai adottságait, őt is kiválasztották. Mit tehetett volna az anya? Akkor tudatosította először, milyen céltudatos a fia, és ha nem is beszéltek róla soha, látta, hogy meg akarja valósítani gyermekkori álmát. Visz' szaemlékezett a kisfiú izgatott arcára, amikor hírül adta, hogy az első ember feljutott a világűrbe. Megértette, ha meg akarja tartani fia szeretetét, a félelme ellenére osztoznia kell vele az űrhajózás iránti vonzalmában. Erről tanúskodnak a Csillag- városból érkező levelei. A Gagarin Akadémia elvégzése után ugyanis űrhajósjelölt lett. Egyik levelében ezt írta: „...tegnap Kalugában Ciolkovszklj munkahelyén jártunk. Bámulatos, hogy mit ért el ez az ember. Gyakorlatilag gyermekkorától süket volt, így csak maga művelődhetett, s ennek ellenére milyen sikereket ért el! S ráadásul még szegény is volt. Ma az űrhajózás múzeuma van ott...“ Remeklők lakásában minden vasárnap reggel megszólal a telefon. Vladimír a Csillagvárosból jelentkezik, anyja, testvérei hosszasan érdeklődnek, mi újság van, egészséges e. A közelmúltban megkérte őket, küldjenek neki České Budőjo- vice-i képeslapokat. Azt mondta, magúval viszi őket oda fel, a csillagok közé ... IVETA ŠUHOVA Végső búcsú Ján Poničan nemzeti művésztől (CSTKJ — Végső búcsút vettek tegnap Bratislavában az elhunyt Ján Poničan nemzeti művésztől, a szlovák szocialista irodalom úttörőjétől, a kiváló forradalmártól és kultúrmun- kástól, aki a CSKP soraiban a szocializmus megvalósításáért harcolt. A Szlovák Filharmónia gyászdíszbe öltöztetett termében a reggeli órákban felravatalozták Ján Poničant. A csehszlovák zászlóval leborított ravatalnál nemzeti és érdemes művészek és kulturális életünk más dolgozói álltak díszőrséget. A sok koszorú között ott volt a köz- társasági elnök koszorúja is. A gyászszertartás 10 órakor kezdődött el. Megjelent Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, Miroslav Válek nemzeti művész, az SZLKP KB Elnökségének tagja' szlovák kulturális miniszter, Július Hanus szlovák miniszterelnök-helyettes, Rudolf Jurík, az SZLKP KB kulturális osztályvezetője, Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára és Andrej Plávka nemzeti művész, a Szlovákiai írók Szövetségének elnöke. A Csehországi írók Szövetségének képviseletében Vilém Závada nemzeti művész volt jelen. Ott voltak az elhunyt hozzátartozói, barátai, munkatársai és ismerősei. Gyászbeszédet Miroslav Válek mondott. Hangsúlyozta: Ján Poničant akkor veszítettük el, amikor éppen 30. évfordulóját ünnepeljük a Februári Győzelemnek, annak a történelmi mérföldkőnek, amelyért munkásságával és közéleti te- kenységével Ján Poničan nemzeti művész már a húszas évek eleje óta küzdött. Munkásságával Ján Poničan leleplezte a kizsákmányoló burzsoáziát, rámutatott erkölcsi csődjére. Ján Poničan életét minden szakaszában a munka töltötte ki. Miroslav Válek gyászbeszéde litán az elhunytat írótársai nevében Andrej Plávka nemzeti művész búcsúztatta. Méltatta Ján Poničan irodalmi és közéleti munkásságát, azt, hogy egész életét a munkásosztály harcának szentelte. A Szlovák Filharmónia épületében megrendezett gyászszertartás a csehszlovák himnusz hangjaival ért véget. A ravatalt ekkor a Redut épülete elé vitték, innen pedig a Bratislavai Krematóriumba szállították. Itt Martin Kováč, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke és bratislavai városi bizottságának elnöke búcsúztatta Ján Poničant, a CSSZBSZ Központi Bizottságának és Szlovákiai Központi Bizottságának sokéves tagját, azt az embert, aki a húszas években érdemeket szerzett az új Szovjet-Oroszor- szággal gazdasági és kulturális együttműködést folytató társaság létrehozásában. Ezt követően Ján Lupták, az Očovái Hnb elnöke szülőfalujának lakosai nevében vett végső búcsút az elhunyttól, s a gyász- szertartás az Internacionálé hangjaival befejeződött. 1978 III. 3.
