Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-02 / 61. szám, csütörtök

Búcsú |én Peníčantél A bratislavai Oj Színpad Jo­hann Strauss Egy éj Velencé­ben című operettet vitte színre két premierelőadásban s sze­reposztásban. Az 0] Színpad daljáték-repertoárjában az utób­bi időben nem találhattunk klasszikus operettet — ezért helyes, hogy az űr betöltésére és közönsége elvárásainak meg­felelve a színház vezetősége ehhez az operetthez nyúlt. Az is erre a darabválasztásra ösz­tönözte a színházat, hogy az együttes tavasszal nyugat-euró­pai turnén vesz részt (az NSZK-ban, Hollandiában, Lu­xemburgban és Belgiumban), ahol az elmúlt években éppen két klasszikus operettel ara­tott nagy sikert — 1976-ban a Cigánybáróval, 1977-ben a Lengyel vérrel. Ez — ismét színvonalasan képviselni és megőrizni a hír­nevet — arra ösztökélte a szín­padra állítőkat és az együt­test, hogy a lehető legjobban megfeleljen e klasszikus ope­rett előadása támasztotta igé­nyeknek. A rendezői munkákat a színház zenei vezetője, Bed- rich Kramosil érdemes művész irányította, aki 1960 után most másodszor vitte színre Bratis­lavában ezt az operettet. A nagy német rendező, Walter Felsenstein többszörösen be­vált, ma már általánosan köz­ismert átdolgozását választotta alapul, aki ezt a múltban több­ször átdolgozott és eltorzított darabot az eredeti Strauss-par- titúra alapján 1954-ben re­konstruálta, és finom javításai­val a mai követelményeknek megfelelő formát adott neki. Kramosil respektálta Felsen­stein változtatásait, és az ő el­gondolásai szerint igyekezett kidomborítani a piacon és a kikötőkben élő egyszerű velen­ceiek jelentőségét, akik nem­egyszer a gazdagok és hatal­masok számlájára mulatnak jókedvvel. Szereplői révén, aki­ket természetes és könnyed színészi alakításokhoz vezetett, ötletesen és hatékonyan bon­totta ki a titokkal, véletlennel, intrikával, humorral és szere­lemmel telített karneváli éj­szaka zűrzavaros komédiájá­nak cselekményszálát, emellett kellően megkülönböztette a nép adta egyszerű hősök (Ca- ramello, Annina, Pappacoda, Ciboletta) világát a nemesség képviselőinek (Urbinói herceg, Enrico Piselli és Barnara sze­nátorok) világától. A kellő atmoszféra megte­remtésében és a bolondos kar­neváli történet hiteles, termé­szetes és plasztikus kibonta­koztatásában a rendezőnek nagy segítőtársa volt Ottó Bu­ján díszlettervező, aki az Üj Színpad pódiumán ötletes szcé- nográfiai megoldásaival meg­felelő játékteret teremtett, amit a rendező és a koreográ­fus kellőképpen kihasznált. A külső, vizuális hatás emelésé­hez nagymértékben hozzájárult még a darab terjedelmes cse­lekményének valamennyi sze­replőjét tarka, kifejező színű ruhákba öltöztető Stanislava Vaničková jelmeztervező, és a SZELLEMI MŰHELY AZ ISKOLÁBAN Huszonhét esztendeje har­minc tanulóval indultak, kis, összevont osztályokkal a Kalin- őiak-utcában. Évről évre gya­rapodtak; 1953-ban, miután a Zoch-utcába kerültek, teljes szervezettségű alapiskolának mondhatták magukat. 1957-ben egy gimnáziumi osz­tállyal bővültek, három év múlva a Duna utcába költöz­tek, 1969 ősze óta gimnázium lettek. Jelenleg, a Februári Győze­lem harmincadik évfordulójá­nak évében 346 alapiskolás és 351 gimnazista látogatja a szlo­vák főváros egyetlen magyar tanítási nyelvű oktatási intéz­ményét. Az esti tagozaton 120- an tanulnak. Janda Iván igazgató mondja: — A gimnáziumban angol, ma­tematika-fizika és természettu­domány tagozatú osztályok vannak, s az igényeknek meg­felelően nyitunk humán tago­zatú osztályt. Végzetteink het- ven-nyolcvan százaléka tovább­tanul — sikerrel. A tanulókat-diákokat iskolán kívül is foglalkoztatjuk, rend­szeresen indítjuk őket a külön­böző olimpiákon, szavalóverse­nyeken. Iskolánk afféle szelle­mi műhely is. Annak idején itt alapítottuk az Ifjú Szívek Ma­gyar Dal- és Táncegyüttest, jól ismert irodalmi színpadunk, a Forrás, legkisebbjeink az ősszel szervezett Apró Szőttes­ben táncolnak. Egykori érett- ségizetteink megállják helyüket az életben. Van aki a KGST- ben képviseli hazánkat, van aki élsportoló. A tanulók és diákok tovább­fejlődését egy sor szakkör szol­gálja; jól működik az ifjúsági és pionírszervezet, figyelemre­méltó saját folyóiratunk, az irodalmi zsengéket közlő Rosta. Pedagógusaink lelkesek, szakképzettek, jó páran rend­szeresen részt vesznek a kü­lönböző tankönyvek szerkeszté­sében; kiváló eredményeket ér­nek el a szlovák nyelv tanítá­sában. Jók a kapcsolataink két pat­ronáló üzemünkkel, a lúcsi szö­vetkezettel és a Slovnaft nem­zeti vállalat 13. számú szocia­lista munkabrigádjával. Az iskola igazgatósága, tan­testülete és diáksága szorgal­masan készült jégtörő Február megünneplésére. A tantermeket és folyosókat a diákok maguk díszítették fel. Huszonötödikén kultúrműsort adtunk. A diákok és tanárok kötele­zettséget vállaltak, felajánláso­kat tettek: a forradalmi hagyo­mányok emlékszobáját újabb tárgyakkal, a krónikát újabb adatokkal gazdagítják. Felku­tatják Steiner Gábor és Major István kapcsolatát a februári eseményekkel. Január végén nagy volt a sürgés-forgás az iskolában — ekkor került sor a beiratko­zásra. Nem kétséges, hogy a város központjában levő ma­gyar tanítási nyelvű oktatási intézmény jól felkészített, be­csületes diákokat ad a jövőben is társadalmunknak. Olyanokat, akikre mindnyájan büszkék le­hetünk. Mindazokat, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak a ja­nuár végi beiratkozáson meg­jelenni, az iskola igazgatósága ezekben a napokban, hetekben is szeretettel várja. BATTA GYÖRGY Szlovák Nemzeti Színház ko­reográfusa, Boris Slovák. Hatá­sos koreográfiájának s tehet­ségének érdeme, hogy a má­moros karneváli hangulat szün­telen mozgással és tánccal történő megőrzésével az elő­adás sokat nyert üdeségben, hatásában és temperamentumáé­ban, és több jelenetben valóban szemet gyönyörködtető volt (csodálatos keringő a II. rész­ben). Egy operett színpadra állí­tása, persze, döntő mértékben függ a főszerepeket játszók énekesi teljesítményétől. Eb­ből a szempontból csaK az első szereposztás szólistái — Karol Vlach az Urbinói herceg, Pe­ter Oswald Caramello, Božena Polónyiová Annina és Mária Schweighofférová Ciboletta sze­repében — voltak megnyugta­tóak, míg az alternációban csupán az Annina szerepét ját­szó Gréta Svercelová és az Ur­binói herceget alakító Jozef Benedik. Az Űj Színpad ope­rettegyüttesének új tagjait, Jo­zef Kirschner Caramello és Zu­zana Madaróvá Ciboletta sze­repében, csak a prózai szöveg nagyszerű tolmácsolásával és szolid mozgáskultúrájukkal hív­ták fel magukra a figyelmet — éneklésükben egyelőre elég sok a kifogásolnivaló, főlüg a kezdők lámpaláza és bizonyta­lansága. Az „életerős Pappaco- dut nagy színészi hévvel az igyekvő Ivó Helle játsza (al­ternációban Ladislav Miškovič], Rarbarát tartózkodónak alakít­ja Oľga Gallová és Darina Mar- koviöová. Enrico Pasellit Karol Cálik és Ladislav Fecko játsza, s a gyáva, féltékeny és intri­káló szenátorokat megfelelő értelmezéssel fozef Kuchár, An ton Baláž és František Hudek alakítja. Nagyon jó színvonalú Dr. Bohu'š Slezák zenei mun­kája, megfelel Strauss friss, szüntelenül elragadó keringői- nek, akárcsak az énekeseknek, akiknek minden lehetőséget megad a teljes vokális hang­záshoz. Külön ki kell emelni a Stanislav Duriš által kitű­nően előkészített kórus jelentős teljesítményét. ALFRÉD GABAUER Búcsúzni valakitől, akit sze­retünk, akkor is nehéz, ha tud­juk, hogy az elválás nem so­káig tart, de ha soha többé nem találkozhatunk valakivel, százszorosán nehezebb. És hi­hetetlen. Hetvenötödik szüle­tésnapját tavaly nyáron ünne­pelte — sok volt a virág, sok volt az ünnepi beszéd. Olyan ne­hezen hitte az ember, hogy hetvenöt éves! Tekintete fiata­los, szemében az örök huncut mosoly, , szelleme friss, és na- gyon-nagyon bölcs. Ez a böl­csesség, csak ez, ami hosszú — jó-rossz — évek során lerako­dott benne, csak ez utalt évei­nek viszonylag magas korára. De vajon magas kornak mond­ható e ma a hetvenöt eszten­dő? Több mint fél évszázadig lo­bogott szüntelenül, harcolt a szlovák provincionalizmus el­len, hangot adva a szlovák munkás elesettségének és ki­szolgáltatottságának. A DAV- isták köréhez tartozott, versei­ben is az osztályharcról, a sztrájkokról, tüntetésekről írt. Talán Ady gyújtotta - először lángra, első, feltűnést keltő versein az ő hatása érződik, s ez a csodálat mindvégig meg­maradt. (Hadd ne kelljen ki­mondani: a haláláig.) Az Ady- centenárium hazai szlovák ün­nepségein is ő szónokolt: az arra leghivatottabb. Kapcsola­ta a magyar irodalommal gye­rekkorában kezdődött, még lo­sonci diák korában. Tökéletes magyar nyelvtudása lehetővé tette, hogy a negyvennyolc utá­ni magyar könyvkiadás aktív részese. Nem a kezdet kezde­tén, később lett a szlovák könyvkiadó magyar szerkesztő-, ségének vezetője. Egykori mun­katársai örökké vidámnak is-, merték. A Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójaként vo­nult nyugdíjba hatvannégyben. Első hozzá fűződő emlékein abból az időből való. Első ta­lálkozásom vele: egy kellemet­len félreértés — amely azon­ban hamar tisztázódott. Akkor még szálfaegyenes volt, ro­busztus, hatalmas erejű, a pipa csak akkor került ki a szájá­ból, ha újra kellett tömni, vagy ha a pipaszárral megfenyege-. tett valakit tréfásan. Utolsó ta-. lálkozásom tavaly nyáron volt vele. Az utcán hőség és zaj, a lefüggönyözött szobában hű^ vös félhomály. Kissé megfő-* gyott ugyan, de tartása a régi, a pipa viszont eltűnt. Nagyon nehezen oldódott, eleinte nem szívesen beszélt, aztán emléke-* két, élményeket idézett, neve_ két sorolt: Lőrincz Gyula, Kas­sák Lajos, Veres Péter, Balázs Béla, a Sarlósok, akikkel közö-- sen szociográfiai kiránduláso-> kát szervezlek, hazai magyar irodalmunk helyzete azokban az időkben, amikor ő volt a vezető szerkesztő . .. Hetven-- • ötödik születésnapjára készü­lődtek ... „Sok lesz az ünnep­lés — mondta —, de a köny­veim nincsenek piacon.“ Ke* serű megállapítás volt ez és jo­gos. Jól emlékszem néhány ki­jelentésére: „Az én irodalmi tevékenységemet a kritika nem ajnározza, nem fogadja kegyei­be. .. Azt lehet mondani, hogy ismeretlen szerző vagyok.“ Adósságot törleszteni addig kell, amíg a hitelező örömét leli visszakapott vagyonában. Azt hiszem, ez esetben maradt még bőven törleszteni valója az irodalomkritikának és -törté­netnek. Az „ismeretlen szerző14 versei, prózai művei megismer­tetésre várnak. ... Nem is olyan régen még nyilatkozott a tévének, az író- szövetség képviselőjeként. Ilyen hirtelen elmenni! S mi, az adósai maradtunk ... KOPASZ CSILLA Áz anyanyelv szerepe Konbzsi István felvétele „Pártunk lenini nemzetiségi politikája lehetőséget nyújt fiataljaink számára, hogy alap­ismereteiket anyanyelvükön szerezhessék meg. A gyermek az anyanyelvén a legfogéko­nyabb, és éppen ezért az anya­nyelvi nevelés pedagógiánk egyik fontos feladata. Hisz az anyanyelv elsajátítása szorosan összefügg a tanuló tudásának fejlődésével, a környező világ megismerésével, személyiségé­nek sokoldalú kibontakozásá­val. Ezzel tisztában kell len­niük a szülőknek is. Hadd idézzem azonban Usin- szkij Konsztantyin neves orosz pedagógust, kinek véleménye szerint az anyanyelv az értel­mi és erkölcsi nevelés forrása és eszköze, mindennemű pár­tunk és államunk kimagasló személyisége viszont a kommu­nista építés szempontjából ér­tékelte nagyra az anyanyelv szerepét. Éppen ezért biztosít a szovjet pedagógia a kommu­nista nevelésben központi he­lyet az anyanyelvi oktatásnak.“ Ezzel az elméleti bevezetővel indítja cikkét Nagy Jenő, a vi- nohradovói 8. számú középis­kola pedagógusa a Kárpáti Igaz Szóban, Ukrajna Kommu­nista Pártja Kárpátontúli Te­rületi Bizottságának és a dol­gozók képviselői területi taná­csának lapjában. „Mindebből is láthatjuk — folytatódik a cikk —, mekkora jelentősége van annak, hogy a gyermek először az anyanyelvén ismerje meg a szavak helyes használa­tát, a grammatika szabályait, a nyelv szerkezetét, szépségeit. Ennek birtokában könnyebben tanulia meg más népek nyel­vét. E fontos elvnek szakszerű érvényre juttatása iskolánkban például nagymértékben segítet­te elő, hogy tanulóink eredmé­nyesen sajátítsák el, hibátla­nul használják az orosz nyel­vet." Nagy Jenő hangsúlyozza, hogy a tanulók anyanyelvi tu­dásának kiművelése legfőképp a nyelvtanár feladata. „S ezen a területen bizony mindig bő­ven akad tennivaló" — fűzi hozzá, és részletezi az iskojá- jában, tartományában folyó ma­gyar nyelvművelés időszerű gondjait: szavak helytelen hasz­nálatát, hibás nyelvtani formák beidegződését, a birtokviszony helytelen alkalmazását. „Ne- héz tehát a nyelvi dudvákat gyomlálnunk. Csak szívós, ki­tartó munkával lehet eredményt elérni — legfőképpen a tan­órákon, de a fakultatív, vala­mint az irodalmi és nyelvi szak­köri foglalkozásokon is. Ta­pasztalatom, hogy a tanulók nagy előszeretettel javítják egymás hibáit, akár írásban, akár szóban is történnek azok. E célra fölhasználom a fakul­tatív és a szakköri foglalkozá­sokat, melyeket szívesen láto­gatnak, mert ott az oktatás, az ismeretközlés formája kö­tetlenebb, mint az órán. Több alkalom adódik a játékosságra, s így az iskolások könnyebben oldódnak fel. A merev formák­nál tehát sokkal hatékonyab­bak a kötetlen foglalkozások, melyeken nemcsak irodalmi té­mákat tárgyalunk meg, hanem rendszeresen kitérünk a nyelv- helyesség problémáira is. Eh­hez nagyszerű lehetőséget biz­tosítanak a különféle szójáté­kok, szófejtések, a hosszú és rövid magán- és mássalhangzós szavak, a szólások, szólásha­sonlatok, díszítő jelzők, köz­mondások gyűjtése, legszebb szavaink csokorba kötése stb. Közkedvelt a mesék, elbeszélé­sek elmondása, versek szavalá­sa. S tesszük ezt azért, hogy gazdagabbá, szebbé, csiszoltab­bá és helyesebbé váljon tanu­lóink nyelvezete, megfeleljen az irodalmi nyelv előírásainak, szabályainak.“ Foglalkožik ezután a cikk­író az iskolai faliújságok sze­repével a nyelvhelyességre va­ló törekvésben: a faliújság cikkei kipellengérezik a leg­jellegzetesebb hibákat. Felhasz­nálják a magnetofont: egyes tanulók helytelen beszédét hangszalagra rögzítik, és ismé­telt lejátszásával tudatosítják e vétségeket. „Pedagógiai gya­korlatomban bevált módszer az is — írja —, hogy minden osztályban 2—3 tanulót nyelv- őrnek választunk, akik figye­lik társaik beszélgetését, fi­gyelmeztetik őket, ha valamit helytelenül mondanak. Egyúttal az észlelt hibákat jegyzetelik is, és az így készült szójegy­zeteket a szakköri foglalkozá­sokon megvitatják. „A tanulók anyanyelvi kultú­rájáért folytatott harcban nincs megállás, nincs szünet. De sze­retnénk tanulni más pedagó­gusok tapasztalataiból is. S ezért nem ártana, ha mind töb­ben fejtenék ki. gondolataikat az anyanyelvi oktatás kapcsán a sajtó hasábjain. Ez is közös céljaink mihamarabbi elérését eredményezné, emelné munkánk színvonalát“ — írja befejezé­sül Nagy Jenő, majd emlékez­teti olvasóit arra, hogy az SZKP XXV. kongresszusa a mi­nőség szorgalmazásának jegyé­ben zajlott le: „Ebben a szel­lemben tartottuk meg köztár­saságunk pedagógusainak IV. kongresszusát, s a minőség ál­talános javítására törekedtünk. Mindez pedig azt sugallja,hogy a hatékonysáai és minőségi harcot át kell vinni életünk, munkánk minden területére, így a nyelvművelésre, az anya­nyelv megbecsülésére, a tanu­lók helyes beszédének kialakí­tására is.“ 1Í»7« III. 2. Egy éj Velencében BEMUTATÓ A BRATISLAVAI ŰJ SZÍNPADON

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents