Új Szó, 1978. február (31. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-23 / 54. szám, csütörtök
Ordődy Katalin kösiönfése Gyerekkorára emlékezve irta meg az Irodalmi Szemlében, hogy már nyolcévesen újságot „szerkesztett“, kézzel írt „Igazi“ folyóiratot, melynek példányait házuk vendégeinek áru- sitt; tta. Ki ne ismerné a korai irodalmi érdeklődés múló képeit? Gyerekes játék, legyint- hetnénk, ilyen korban sok értelmiségi és polgári gyerek bíbelődik irodalmi játékokkal, újságfogalmazványokkal. Az utolsó betűig kézzel írják vagy gumibetűs házi kisnyomdával mesterkedik össze ezeket a néhány oldalas, kezdetleges és mosolyra késztető füzetkéket, komolykodó közhelyekkel teli, összefűzött lapokat, a korai képzelet bohókás Játékait, melyekről később a legtöbb ifjú szerkesztő tökéletesen megfeledkezik. Nála a korai irodalmi érdeklődés nemcsak megmaradt, és tartósnak bizonyult, hanem egész életére szóló elkötelezettséggé és szenvedéllyé vált. Személyében vérbeli nőírót tisztelhetünk. Fontos, hogy ezt hangsúlyozzuk, mert csak így érthetjük meg életútját és alkotói törekvéseit, hogy munkáját és eredményeit a magunkénak erezik. Amikor megpróbáljuk elemezni irodalmi teljesítményét $s alkotói helyét körülírjuk, be kell vallanunk, hogy az irodalom természetéből eredően, nőírókkal szemben hajlamosak vagyunk a — néha indokolt, máskor oktalan — kételkedésre, gyanakvásra. A férfiönérzet nem tudja hinni, hogy ők is olyan őszintén és mélyen átélik az írói hivatás felelősségét. Gyanakszunk, hogy szellemi érdeklődésüket és alkotói magatartásukat formális becsvágy és külsőséges szempontok Is befolyásolhatják. Hiszen — nők! A másik téveszme, mely ebből következik, hogy a hivatásához mégis következetesen elfogadott nőírót amolyan „férfias“ teremtésnek, majdhogynem régi típusú szüfrazsettnek hisszük, mintha az alkotói fegyelem és teremtő alázat, a tények mély átérzésének lehetősége és a természetes nőiesség eleve kizárnák egymást. Sietve megjegyzem, hogy bizony ebben a nem csekély férfiönzésre valló hiedelemben sok az elfogultság és a melléfogás. Ezt Ordódy Katalin írói egyénisége és alkotói útja is bizonyítja. Könyvei az eredeti — szlovákiai magyar — mondanivalóért és sajátos valóságszemléletért folytatott eredményes törekvések mutatják. Az ötvenes évek elejének verspróbálkozásai után első könyve regény, a Megtalált élet. Mennyire hű benne önmagához: a kisvárosi polgári környezet értelmiségi valóságához. S egyben a szlovákiai magyar irodalomnak szinte már íratlan törvényéhez: kezdő írásaink, az első könyvünk önvallomás, közösségi beszámoló a múltunkról, leszámolás a háborúval, szenvedésekkel, hiábavaló akarásokkal és fárasztó tévutakkal. Korláth Zsuzsa gyógyszerész — Ordódy első nőalakja — érzelemgazdag, tudásra szomjas és önállóan gondolkodó asszonyok sorát nyitja meg, típusértékű nők csoportját, akiknek életsorsából és tapasztalataiból majd évek során összeáll egy író alkotta változatos világkép, melynek az a jellemzője, hogy minden jelensége egy okos és világos- látású női szellemiség optikájának a tükrében mutatkozik. Korláth Zsuzsa még határozatlan, gyenge, a kor áldozata, „sodródik az árral“, de már tanul a sorsából, felismeri, hogy az élethez több akarat és tett- rekészség kell, mint az övé, mert a passzív jóság néha még rosszabb lehet, mint a semmittevés. S mintha felismerése az írót is fogvatartaná és nem bírna tőle szabadulni: a Nemzedékek még történelemfaggató, múlt és élmény elemző könyv, de az utána következő már szokatlan, váratlan alkotói aktivitást mutat: az író alkotószabadságra megy a komáromi hajógyárba és Dunáról fúj a szél címen riportregényt ír a munkások és műszaki értelmiségiek életéről. Szokatlant írtam, de merészet Is írhattam volna, az író számára nem Küzdelmes út Elena Lazinovská tárlata a Dunamenti Múzeumban Eleaa Lazinovská az eltelt öt év terméséből válogatott, mintegy hatvan festményét mutatja be a komáromi (Komárno) Dunamenti Múzeum képtárában. Munkái nagyrészt figurális kompozíciók, amelyek között több alkotás forradalmi harcaink hőseire emlékeztet és a Februári Győzelem 30. évfordulójának történelmi eseményeihez is kötődik. Expresszív hangulatú olaj- festményei, színes virágkom- pozíciói, hangulatos , tájképei igazolják, hogy az immár hetvenöt esztendős festőművésznő előkelő helyet foglal el képzőművészetünkben. Képeiből kiérezzük azt a küzdelmes utat, amelyet ö ír-'1'--' Járt meg, míg elérkezett a mindenütt jelenlevő szépség láttatásához. Alkotásait mégsem mondhatjuk epikus művészetnek. De drámainak sem, pedig képei tele vannak élettel, valós történésekkel. S ez a belső világlátása elegendő ahhoz, hogy mondanivalóinak művészi tartalmat is adjon: forradalmi tartalmat a javából. Az emberhez és a természethez kötődő viszonya, Jel-, képeinek szlávos Jellege, vízióinak realitása egyben művészetének egyéni stílusjegyeit is fémjelzik. A kiállítás 1978. március 12-lg tart nyitva, hétfő kivételével 10—17 óráág. C7UCHY M. EMIL eléggé ismert valóságba lépett és híradása — a kritika véleménye szerint — nem sikerült. Könyve vázlat maradt, a megjelenített életanyag nem ért meg műfaji teljességgé, a gyári környezet elemzéséhez az írói alkotóerő — szakmai tudásban — hiányosnak mutatkozott. De a vállalkozás így is bizonyította: az írónőben van határozottság, becsvágy és bátorság, hogy ne csak elmondjon, élményeket meséljen, de felfedezzen, kísérletezzen és a valóság alakítója legyen. A tanulság is hasznos lesz a számára: az író tökéletesen is- ťnerje az életanyagot, melyet műve tartalmává avat és újjáteremt. Barta Boa festőművész, a könyv központi alakja nem Ismerte eléggé a gyár életét, ezért élményvilága esetleges, töredékes, vázlatszerű maradt. Mintha csak a következő asz- szony, Gigi alakjának a megformálásához nyújtana mester- terségbell tapasztalatokat. Gigi, Az idegen asszonyalakja teljes jellem és világa élő, meleg. Mint minden asszony, ő is boldog akar lenni, de — ugyancsak sok asszony példájára — nehezen talál magára, s végül a nagy szerelem tűn- tével, a munkában meglelt önmagát vizsgálva tudatosítja helyzetét és nem tud egy apró, öncsaló fintort elfojtani: „ ... a nehéz pillanatok is elmúlnak A férje a régi maradt, de ő „nehezen tudná" nélküle elképzelni az életét, visszanyerte önbizalmát és már érzi önmagát, de vajon boldog-e? Boldog-e Luci — a Keskenyebb út hősnője —, amikor megérti, hogy az ő okos és becsületes orvosférje számára éppen a vidéki „keskenyebb út“ az emberséges út? És boldog-e Judit, amikor a svájci „kiküldetésből“ visszatérve még egyszer átgondolja Bálinttal való szerencsétlen . szerelmét és megállapítja, hogy megállta az életben a helyét, ő maradt az erősebb, önmaga maradt? Ordódy Katalinról több kritikusa megállapította, hogy regényei világában a „női szereplők kezében“ van az események szálait bonyolító szervezőerő. A férfialakok kevésbé kidolgozottak, s bár önállóak, többnyire sorszerűen merevek, képzelt asszonyi lehetőségek vetületei. A hősnők életében alakító szerepük van, de közben maguk nem formálódnak, inkább mintegy kiegészítik a boldogságkeresés kitérőit és állomásait: a drámák a Gigik- ben, Lucikban és Juditokban érnek. Ezért is hangsúlyosan nőíró Ordódy Katalin, alkotóként Is asszonyi alkat: nőink autentikus világa, gondolkodása és életérzése van általa irodalmunkban jelen. S tegyük mindjárt hozzá: megbízhatóan van jelen. „Az írás nem játék, mégha játékos is, hanem tes- tet-lelket igénybe vévö, gyönyörű és rettenetes munka“ ... mondta már említett önvallomásában, s ez becsületes hitvallás. Azt is tudja magáról, hogy „Nem minden tusában győzök.., azaz, a valóság írói legyűrésében nem minden tette hoz egész alkotói sikert. De mi is tudjuk róla, hogy minden munkájában önmagát adja, a legjobb képességeit, nem tud „kitalálni" s így felfújni írói bűvészmutatványokat, mert minden tekintetben őszinte alkotó, aki vállalja önmagát. Az a világ, amelyet mint író gondolatilag és érzésekben képvisel — a miénk. Pontosabban: a miénk is! A Garam menti kisvárosban, melyet irodalmunkba emelt, otthonosak vagyunk, utcái, emberei Ismerősek, regényhőseivel is találkoztunk már az életben, nőalakjai a mi életünket élik. Még az sem bántó, hogy a ml regényképünk egyszerűbb az övékétől, jellemünk keményebb és kevésbé árnyalt, s tetteink sokszor mellékvágányra szorulnak a központi asszonyhősök vívódásai közelében. így Is rokon- szenvvel és megértéssel figyeljük, ahogyan a boldogságot keresik, hiszen a mi asszonyaink: ha ők boldogok lesznek, ml is azok lehe‘ünk. Irőjuk-alkotóiuk pedig hat évtized terhének az árán társunk a jövőért vívott küzdelmünkben. i DUBA GYULA 1 A portugál Trovante együttes; valamennyien tagjai Portugália Kommunista Pártjának ToMks nélkül - n bestéit Jegyzetek a politikai dalok VI. nemzetközi fesztiváljáról A zene minden nyelven érthető. Nem kell hozzá tolmács, anélkül is megértjük, mit üzen, honnan, s miért. A politikai dalok VI. nemzetközi fesztiválján, a csehországi Sokolovban összesereglett 440 amatőr és félhivatásos művész ezt nagyon jól tudta. Tizenkilenc ország legkiválóbb együttesel és szólistái találkoztak, hogy rangot adjanak e rendezvénynek, rangot önnön erkölcsi elkötelezettségüknek, s hangot, messzire hangzót a kívánságnak: legyen már végre világbéke, ne legyen’ több háború, szűnjenek meg végre a kapitalista társadalmakban az olyan eljárások, mint a haladó szellemű egyének figyeltetése, a kommunista tanítók elbocsátása, és az általános munkanélküliség se fenyegesse a dolgozókat. Értették egymást az itt ösz- szegyűlt fiatalok. A fesztivál öt napja alatt megszámlálhatat- lanszor hangzott el a szó: Kuba, s mindig vastaps, éljenzés vagy üdvrivalgás csattant föl elhangzása után. A XI. Világifjúsági Találkozó szinte előjátéka volt a sokolovi találkozó, mondták nagyon találóan a Canzoniere delle Lame nevű bolognai együttes tagjai. S nem véletlen, hogy a fesztivál egyik A chilei Sergio Ortega, a Venceremos szerzője (Gyökeres György felvételei) legnépszerűbb, s zeneileg talán legfölkészültebb, mert legsokrétűbb éppen a kubai Monca- da volt. A yoruba népköltészetből vett dalaik méltán arattak hatalmas sikert, akárcsak azok, amelyek a latin-amerikai népek felszabadulását afrokubat elégiákkal követelték. A már említett két együttesen kívül a vendégek közül megemlítendő a görög Tambouri, a portugál Trovante, a ciprusi Nikos Ma- kutidis, s utoljára, de nem utolsósorban a Venceremos és több világhírű politikai dal szerzője, Sergio Ortega chilei és francia zenészekből álló csoportja. Persze, a fesztivál sikeréhez hozzájárult a moszkvai Muzsika együttes neutron- bomba ellen tiltakozó, kissé heroizáló zenélése, akárcsak a középiskolás diákokból álló, zeneileg még kiforratlan nyugatberlini FDJW együttes bemutatkozása is. Mindezt összevetve, ez a nagyvonalú nemzetközi dalfesztivál, a múlt hét végén Berlinben megtartott politikai dalfesztivállal együtt, valóban a XI. VIT előjátéka volt. A hazai amatőr együttesek és szólisták találkozójából az első, munkára ösztökélő következtetés: a szlovákiai csoportok és szólisták elmaradnak mind zenei fölkészültségben, mind szövegírásban cseh társaik mögött. A Sokolovban föllépett két szlovák együttes közül a tapasztaltabb Pramene, persze, nagyobb sikert aratott, mint a dunaszerdahelyi Leto- rosty, amely előtt azonban még nagy Jövő állhat, ha a tagok zeneileg tovább képzik magukat, ha nem szégyellnek olyan együttestől tanulni, mint mondjuk a Kántori. A csoportot alkotó négy Hradec Králové-i fiatal — Ján Filip, Lída Dvorá- éek, Tomáš Uhlíf és Milan Dvo- fáček — valami olyasmivel rukkolt elő, mint a kubaiak. A Havannából érkezettek yoruba népdalokból, a hradeciek cseh népdalból gyökereztették frappáns, az emberi gyengeségeket pellengérező dalukat. Méltán arattak sikert, kellemes perceket szerezve a közönségnek és a szakembereknek. A Katapult és az Olympic együttes sok mindenben másolta az élvonalbeli magyar beat-együtteseket, értékelésüktől ezért eltekintünk. A szólisták közül a temperamentumos Miriam Hrušková méltán aratott sikert, akárcsak e fesztiválon már többször szerepelt Trenčianské Tepllce-i Jogászjelölt, Miroslav Jamrich, aki egy megzenésített Plávka- verset énekelt. Persze, a 170 külföldi és 270 hazai résztvevő teljesítménye e rövid írásban még csak nem is körvonalazható, de az megfogalmazható, vajon a fesztivál teljesítette-e küldetését. A válasz egyértelmű: igen! A politikai dal, mint az eszmei és erkölcsi elkötelezettség egyik legnépszerűbb műfaja, hatalmas fejlődésen megy át itthon s a világban. Sokolov ennek a fejlődésnek nemcsak segítője s támasza, de rangsoroló mérlege lett. Ahhoz azonban, hogy a Jövőben emelkedhessék a fesztivál színvonala, főleg a hazai együttesek válogatásánál kell szigorúbb értékmérőt alkalmazni. A zene minden nyelven érthető, jegyeztem le írásom elején. A politikai dalok e fesztiválján kiderült az is, mi az, ami a minden nyelven érthető zenén túl idecsalogatta az együttesek tagjait. A 170 külföldi vendégművész ugyanazokért a vágyakért szólt, énekelt lelkesen és tiszta hittel, amiért a hazai együttesek és szólóénekesek: a szocializmus további térhódításáért, a még szebb Jövőért. rZIGETI LÁSZLÓ OKI 1978 II. 23. O
