Új Szó, 1978. február (31. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-02 / 33. szám, csütörtök
elássunk egyQlí Üj könyvekről néhány sorban A Madách Könyvkiadó műhelyéből ezúttal főleg cseh és szlovák műveket mutatunk be olvasóinknak. Az európai rangú író, Ladislav Fuks, BOLDOGULTAK BÁLJA című művének rövid lélegzetű darabjait maga a szerző kis humoreszkeknek nevezi, s teljes joggal, mert a rövid, de bájos történetek légkörét kötetlen vidámság és jótékony, napsugaras humor lengi be. Ebben a derűs atmoszférában alakulnak ki az egymást mozaikszerűon kiegészítő fonák helyzetek és játszódnak le a váratlanabbnál váratlanabb események annyi komikummal telítve, hogy a kis humoreszk a bohózat minősítést is kiérdemelné. Az író a „boldog békebeli“ időkbe vezeti vissza az olvasót, a monarchia utolsó békés évébe, hogy a rendhagyó „boldogultak“ groteszk bonyodalmainak kibogozása révén, az elnéző Iróniával szemlélt és a műfaj szabályainak megfelelően már szinte valószerűtlen, de annál nevettetőbb tulajdonságokkal felruházott figurák tarka galériáját vonultassa fel. Ladislav Fuks a lélektani regénynek is igazi mestere. Másik regénye, a VÁLTOZATOK SÖTÉT HfJRRA egy érzékeny, bonyolult lelki alkatú serdülő fiú sorsát boncolja. Az ő sejtelmes, lírai sokrétű krónikájából értesülünk egy lenyűgözően vonzó gyermekegyéniség lelkivilágának történéseiről és azokon keresztül a külső eseményekről, amelyeknek skálája az apró személyes élményektől a sorsdöntő történelmi fordulatokig terjed. Éppen ez a rendkívül változatos és gazdag eseményesség és a krónikaíró gyerek környezetét alkotó tisztviselőcsalád életének kétségkívül a szerző önéletrajzi visszaemlékezéseinek hitelével rögzített titokzatos légköre teremti meg azokat a tényezőket, amelyek — a művészi alkotókészség legmodernebb megnyilvánulásaival párosulva — nagy vonzóerőt biztosítanak ennek a magasrendű művészi igénnyel megírt könyvnek. A magyar olvasóközönség már jól Ismeri K. J. Berieš különleges életsorsokkal foglalkozó. izgalmas lélektani regényeit. Utolsó műve, az ÚT AZ ISMERETLENBE tragikus időszakba vezet, a náci uralom végnapjaiba. A fiatal nemzedék a fasizmust szerencsére már csak hallásból ismeri. A hábp- rús gyerekek belenőttek egy új világba, számukra a fasizmus ideje nem eleven emlék, de mégsem olyan távoli, hogy csak történelem legyen. Ez így is van rendjén, mert ahhoz, hogy értsék, becsüljék a jelent, és méltóan tudják alakítani a lövőt, ismerniük kell azt, ami a világban harminc esztendővel ezelőtt végbement. Andrej Chudoba a mai szlovák Irodalom egyik jellegzetes egyénisége. Költőként indult, s ez kósőbbl prózai műveire is rányomta a bélyegét. Nyelve rendkívül gazdag, színes, lírai. Az EGY NYÁR A SZEPLŐS SZŰZZEL című új kisregényének a hőse egy romantikus tanító, aki detektívregénybe is beillő bonyodalom középpontjába kerül egy váratlan telefonismeretség révén. A tanító és rejtélyes beszélőpartnere, a szeplős lány között különleges lelki kapcsolat alakul ki, de személyesen sohasem ismerik meg egymást. Hőseinek sokszínűén ábrázolt érzelmi világa mögött az író mindig a társadalom erkölcsi normáit keresi. Hérodotosz, Aiszóposz, Platón, Seneca, Plutarkhosz, Petro- niusz, Tacitus, Apuleius és más antik szerzők műveinek nagyszerű válogatását nyújtja a csehszlovák-magyar közös könyvkiadásban megjelent antológia a NŐSTÉNY KENTAUR. A könyv küldetését, írások szerepét maga Lukianosz fogalmazza találóan: „Valamint az atlétáknak és azoknak, akik a testedzésnek szentelték magukat, nemcsak testi épségükre s a gyakorlatozásra van gondjuk, hanem a maga idején üdülésre Is — hiszen szerintük ez a leghathatósabb eszköze a test edzésének —, véleményem szerint azoknak Is. akik szellemi foglalkozást űznek, éppily szükséges a sok komoly olvasmány után szellemüket pihentetniük, s a jövendő munkára ruganyosabbá edzeniük. Ez a pihentetés talán úgy lesz számukra a leggyümölcsözőbb, ha olyan olvasmányokkal foglalkoznak. amelyek nemcsak finom szellemességgel és tréfálkozással nyújtanak olcsó gyönyörűséget, hanem egyúttal bizonyos művészi elmélyedésre is alkalmat adnak.“ A magyarországi reneszánsz korát és embereinek különös világát idézi Bornemisza Péter egykorú, különleges remekműve, az ÖRDÖGI KÍSÍRTETEK. A mű a XVI. század legjelentősebb magyar nyelvű alkotásai közül való, kimeríthetetlen gazdagságával, az emberi kalandok, esetek és adatok végtelen sorával, az eleven próza valóságidéző hatalmával s ma is érvényes igazságokkal. Nem az a lényeges a 10. századi ember ördöghitében — írja a könyvről Ncmeskürty István —, hogy az ördögben hisz — mert hisz még Bornemisza Is —, hanem az, hogy a korábbi évszázadok emberéhez képest továbbfejlődve, kutatja lelki életének sokszor megmagyarázhatatlan okait, tehát keres és megfigyel, magas fokú érzelmi tevékenységet fejt ki, nem pedig fetisizál — és ha kudarcot vall, az okozat elindítóját gonosznak, ördögnek nevezi. Ogy érzi, az ördög viszi kísértésbe. De a lélektani kíváncsiság, az ember belső világába indított felfedező expedíció a dolgoknak csak az egyik oldala. A másik a konkrét történelmi hnly^et. A 16. században ott bukkan fel az ördög, ahol a politikai helyzet kilátástalan. Bornemisza Péter is akkor idézte fel az ördögöt, amikor szerencsétlen, agyongyötört hazája mintha magának a sátánnak a hálójában vergődött volna. Az ő szavával a nemzet lelkiismerete szólalt meg. „Mikor György nézegette a vajda népét, ennek katonái megismerték. Hamar utána siettek gyors lovaikon, s Petro vics Péter utolérte, dárdájával ledobta Györgyöt súlyos, de nem halálos sebbel.“ A XVI. század jelentős eseményének, a Uúzsa-parasztfelkelésnek döntő pillanatát, a vezér fogságba- esését idézi a kevés fentmaradt dokumentumok egyike, Szerémi György, II. Lajos király udvari káplánjának krónikája. Barta Gábor korabeli írásos emlékekre és a legújabb kutatásokra támaszkodva írta meg a KERESZTESEK ÁLDOTT NÉPE című könyvében a parasztháború történetét. Könyvében szembesíti a Dózsával és a paraszthősökkel összefonódott legendákat és az illúziómentes, ám nagyon emberi és igaz valóságot. Széles gazdasági, társadalmi, politikai körképet nyújt a korabeli Magyarországról. fr —ej Az ÚJ SZÓ novellapáíyczcita Ez év decemberében ünnepeljük az Űj Szó első száma megjelenésének 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból szerkesztőségünk pályázatot hirdet olyan novellákra, amelyek a szocialista társadalmi viszonyok között élő és dolgozó ember örömeit, törekvéseit, egyéni és közösségi gondjait, érzelem- és gondolatvilágát, a szocialista valóság emberformáló erejét, nemzetiségi életünk egy-egy mozzanatát az együtt élő nemzetek és nemzetiségek kapcsolatát tükrözik. A pályázaton részt vehet hazánk minden állampolgára, egy vagy két, eddig sehol sem publikált írással. I. díj: 3000 korona II. díj: 2000 korona III. díj: 1000 koruna A bíráló bizottság a díjazott alkotásokon kívül pénzjutalomban részesíthet további színvonalas pályaműveket is. A pályaműveket három példányban [legfeljebb 12 gépelt oldal terjedelemben, egy gépelt oldal 30 sor) magyar nyelven ez év szeptember 15-ig kell beküldeni szerkesztőségünk címére. A pályázat jeligés, azaz: a pályázók nevüket, jeligéjüket, a lakhelyük címét lezárt borítékban csatolják a beküldött pályaműhöz. A jeligével ellátott novellákat az Oj SZŐ szerkesztősége által kijelölt öttagú bíráló bizottság értékeli. A pályázat eredményét az ÚJ SZŐ december 10-1 (vasárnap) számában tesszük közzé. A díjnyertes és a megfelelő színvonalú novellákat lapunkban közöljük és az érvényben levő előírások szerint honoráljuk. Kevés szóval oroszul Suar.a Róbert egyetemi oktató fenti című könyve a közelmúltban jelent meg a budapesti Tankönyvkiadó idegen nyelv- könyvsorozatának legúiabb kiadványaként. A szerző könyvét azoknak szánja, akik az iskolában már tanulták az orosz nyelvet, de vagy elfelejtették, vagy pedig nem tanulták meg annyira, hogy a gyakorlatban a kölcsönös megértés kommunikatív eszközeként alkalmazni tudnák. A szerző — akit több más 161 szerkesztett és összeállított ornsz nyelvkönyv szerzőleként, illetve társszerzőjeként ismerünk — ezúttal is Igen hasznos könyvet írt. Köztudott, hogy a korszerű Idegen nyelvi oktatásban ma már nem a grammatikai ismereteken hanem elsősorban a társalgáson, a beszédkészség rugalmas kialakításán van a fő hangsúly. Nem vitatható viszont, hogy a mindennaoi gyakorit szempontjából hasznos beszédkészség két fő tényezőből; a nyelvtan alapos ismeretéből és egy aktív, a leggyakrabban előforduló szavakból álló szókincsből tevődik össze. A húsz leckéből álló, közel 200 oldalas könyv e szempontok figyelembe vételével készült. Az első 10 lecke súlypontját a nyelvtani alapismeretek adják. Egy-egy lecke úgy van felépítve, hogy első része a tanulók aktivitását megkövetelő példamondatok és gyakorlatok formájában ismerteti a megtanulandó s az egyszerű beszélgetésekhez is nélkülözhetetlen nyelvtani anyagot. A lecke második részét a „Megjegyzések“ alkotják, amelyek az elengedhetetlenül szükséges elméleti magyarázatokat tartalmazzák. Bővebb részletezéseket, rendhagyó nyelvtani alakok felsorolását stb. ezek a megjegyzések nem tartalmaznak. A másik tíz lecke egy-egy társalgási témakört dolgoz fel, részben összefüggő monologikus, részben párbeszédes szövegek formájában. E szövegeket gyakorlatok követik, amelyek a szókincs és az újabb nyelvtani Ismeretek begyakorlását szolgálják. A gyakorlatok után pedig a legszükségesebb e'méletl magyarázatok követ keznek. Minden leckéhez betűrendes szószedet is tartozik az új szavak ie’entésével. A könyv gyakorlatainak felépítése módszertani szempontból kifogástalan. A gyakorlatok szövegét két oszlopba szedték, s a két oszlop szövege mindig valamilven összefüggésben van egymással; ha az egyik oszlop kérdéseket tartalmaz, a másik feleleteket, vagy két nyelvtani jelenséget hasonlítottak össze egymással esetleg orosz és ma gvar szöveget. Hazánk magyar ajkú polgárai számára, akik az orosz nyelv alapjaival kívánnak megismerkedni. Suara Róbert könyve igen jő segédeszközként szolgál, SÁGI TÓTH TIBOR Nagy László halálára A testében napok- óta nem élő Költő sűrű, gyásztól rémületes csöndet áraszt, nyolcadik emeleti szobámra, s oly parasztíiúsan mosolyog a lét kegyetlenségével ismerkedő ijedtségemen, hogy szelíd méhek zöngenek szájtalan szájából. Testében elment, hogy szellemében, mint valami boldogító játékot kiötlő gyermek, vissza-visszajár;on sírástól fáradt szemem elé, ahol rétjeim madaraival fűzi a szót, új da’okat teremt, jajaimat dermesztő fagyként csatolja szívére. Értelem-katedrálisa befogad születést, halált, népek szétda- raboltatását, sötétlő adatok or- báncát, háborgást és beletörődést, mindent, mi emberi, ami valóság. Befogad, hogy műszernél pontosabb logikájával rendet teremtsen népében: népéért. Azokért, akik most tőle búcsúznak. Huncutul — játékosan hagyja magát ládába szögelni, a jövőre bízva a hagyományozásából eredő örömet. Ama majdanit. Nehéz méltóságú lesz majd e öröm, hiszen egy sokat szenvedett nép történelmének értel- meztetésére ösztökél, mint ahogy azt szívemen túlhaladva az értelmet zsongató Csokonai, Petőfi, Ady, József Attila ós a többiek teszik. Nemi Én nem temetek! Velem sikolt az idei január is! Ö is sokallja a fájdalom terhét, mit a gyógyulni képtelen emlékezet az elmúlt esztendőből ráaggatott. Déry, Bret- ter, Kormos, és sorolhatnám elhunytjainkat. És hétfőn, január harmincadikán, roham végzett az Ö országos földrengéseket átélt szívével is. Nagy László költő azóta nem él a testében. Népe, országa édesanyja készülődik a végső búcsúzásra. Ha a halálban megelőzlek, ne sirass engem, anyám, de élni akarok, élni! Élni akart, élni, hát joggal kérdezem, mitől és miért e nagy kaszálás, e neszekkel teljes halotti csönd? Az Élet menekül, avagy a Halál ólálkodik köztünk herderi álruhájában? Gyermek lennék, s boldog, ha az édes értelem néhány órára elhagyna, ha engedélyezné a megnyugvást sugalló alvást. Fáradtá tett a halálhír, de pihenésre nincs remény. Csak ez a gyászra emlékeztető, neonlabdacsokkal telehíntett dun.a- szerdahelyi éjszaka van. Rokonítható ama zabosival, amit Zsélyi Nagy Lajoséknál szavaltunk át didergőn, s fehéren, mint a tél. Motollaként pörgettük a szót, mint a roggyant gu- zsalyra tekertük rá a verseket, hadd vigasztalódjék, mint a takács a lentől. Szánkkal Lorna szólt, Rimbaud, Illyés, Válek, Domonkos, Jeszenyin s még jő- páran, mígnem, egyre közelebb a „virradni útáló égbolthoz“, Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versét olvastam föl. Nem irok több verset, ebben minden megíródott, mondta Zs. Nagy, s könnyezett. A hontalan nem könyöröghet úgy életéért, mint mi könyörögtünk, ki-ki önmagában, hogy éljük túl e vers okozta megrázkódtatást. fis most temessem el a szerzőjét, azt, ki a világra va- júdta? Hogy Is temethetném? Kezének szorítása Itt lüktet tenyeremben; csupán testemmel el- hantolhatóan. ló emlékül íródott ajánlása emlékeztet, tavaly, október harmincegyedikén járt nálunk, csehszlovákiai magyarok között: életében először, és — tegyem hozzá balsorsot pusztító haraggal — utoljára. A verselt olvasta föl. szülőfalujáról, Iszkázról beszélt és a lovakról, arról, hogy nem foggal született, mint a táltos, majd a magyarországi rákkutatás fejleményeiről fűzte a szót, a bolgár irodalomról, műfordítói munkásságáról s öccséról, a szintén költő Ágh Istvánról, majd Erdélyről gyöngyözteíte szavait, ahová mindig szívesen ment, a jugoszláviai Vajdaságról, ahol szintén többször megfordult, s rólunk, földrajzi helyzetünkből adódóan Szenei Molnár, Madách, Tompa, Kazinczy, Batsányi, Vámbéry, Kassák, FéJa és a többiek legközvetlenebb szellemi örököseiről, és a csontjáig sugárzó hiányérzetéről, ami őt Mátyusföldre és a Csallóközbe vezérelte. Megismerni az itteni magyarságot is, ha csak egy éjszakába nyúló estén, de megállni, föltérképezni a szellem itteni fellegvárait, amelyek bizonyosságot adnak, herderieket ölő hitet, a nemzetköziségben s az anyanyelvben gyökerező egység termékenyítő tudatát. Sokunkkal szemben ült Ö, a versek ősz hajú bujdosója, és puszta jelenlétével titkot árult el. Az összetartozás, az Élet titkát, amelyet önnön magunknak kell fölfedezni. Amely odavethető ugyan az ármánynak és a zsarnoknak,hogy tőlük edződjék, de nem adható ki a közönynek, a halálnak. Légy velem a bánat idején, hogy meg ne lágyuljak, mert halálhíred érkeztétől öl, fojtogat, pusztít a gyengeségről árulkodó tiltakozás: Nem! Nem lehet igazi Ha Veled nem is, neveddel hetente találkoztam az És impresszumában, köteteid könyvespolcomon sorakoznak. Megszerettelek, megszoktalak, mint az anyanyelvemet. Veled önmagunkat tenném a sírba, így hát nem teszlek, soha! Csupán elbúcsúzom. Ezt most, két átvirrasztott éjszaka után írom, pedig már hétfőn is tudtam, amikor valahonnan az utcáról beszivárgott a szerkesztőségbe a halálhíred. Áltattam magam, hogy nem igaz. Talán valaki álmodta csupán, mint én álmodtam volt — épp amikor költő-öcséd itt éjszakázott, a Csallóközben, e nyolcadik emefeti, tériszonnyal fenyegető szobában —, hogy Zelk Zoltán elhunyt. Szerencsére, téves álom volt, hogy a nagyon szeretett Zelket sokáig éltesse az ide illő hiedelem, de engemet ez nem nyugosztalt. Telefonáltam a Madách Könyvkiadóba. Halott vagy, mondták. A rovatban még mindig nem hittük el, de a feszültség már köztünk lappangott, robbanásra vártan. A Népszabadságot kérdeztük, igaz-e? igaz, ma reggel szívroham következtében elhunyt, mutatta a Budapestről érkező telexjelentés, a véglegesítő. Néhány perc múltán Kulcsár Ferenc, a bodrogközi születésű költő hívatott telefonhoz: hallottam-e? Igen, megrendített. Engemet is, felelte s hozzátette: pénteken lánya született, Aranka, 3080 grammot nyom és egészséges. E pirinyó pólyásnak bömbö- lése, tapogatózó követelései az anyatest melegéért, a fényért, a szeretetért, s majdan a szóért, azt íratja ide: szükségünk vnn, szükségünk lesz Rád mifelénk, és Veled: a Kötészetre. Hogy a szíved megálltakor születettek s a majdan születők utánad mondhassák: iaazság gyanánt szemétdombot sohase öleljek. Hogy utánad c^lekedhes- sék ... S miiven kegyetlenül jelkénes az ÉS-ben utoljára megielent versed is a Hószakadás a szívre, amit szintén felolvastál nek'ink hogv aztán testben elhagyi minket, bopy kiterítkezz a mondái büdösgödörben, hogv magadra uszítsd a hószakodást. Porhüvelyed elvesztése hatalmas teher, de ekként .megfogyatkozott életünkön könnyftenek a magyar népre, a vílápra ruházott verseid. a mélvséges megrendülést feloldó vigasz: r mű mindörökre velünk marad. Jó. hát búcsúzunk, keményen, férfiasan. ahogv azt illőnek tartod. Te versben bujdosó haramia! Búcsúzunk Tőled, dacolva a hószakadd SZIiiÉTI LÁSZLÓ MSIíÉtUÉS íl SlifiSte!
