Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-05 / 5. szám, csütörtök
Ogjesszílél NtvtsiibiFsikiu Csehszlovák diákok a Szovjetunióban A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban mind nagyobb lehetőség nyílik rá, hogy a tanulni vágyó fiatalok érettségi után valamelyik külföldi, nagyobbrészt szocialista országbeli főiskolán vagy egyetemen folytassák tanulmányaikat. Sokan tanulnak az NDK-ban, Lengyelországban, Magyarországon, de legtöbben a Szovjetunióban. Moszkvában jártam a Lomonoszov Egyetemen, az Állami Diplomataképző Főiskolán, Le- nmgr'idban ellátogattam az egvetemre, a Kulturális Intézményekbe és mindkét városban megtekintettem néhány diákotthont, hogy diákjaink hétköznapjairól is legyen némi elképzelésem. De lássuk először az általános helyzetet. Erről dr. Ivan Kuderjavi, a CSSZSZK moszkvai nagykövetségének első titkára, az oktatási ügyosztály vezetője tájékoztatott. — Mióta tanulnak csehszlovák diákok a Szovjetunióban? — Hazánk 1946 óta küld ki diákokat tanulni a szovjet főiskolákra és egyetemekre. Az eltelt 30 esztendő alatt mintegy 2800 csehszlovák fiatal szerzett felsőfokú képzettséget a Szovjetunióban. — És hány hallgató végzett Szlovákiából? — Csaknem 1100, s közöttük vtszonyl_g szép számban magyar nenfzetiségű hallgatók is. Az érdekesség kedvéért vessünk pillantást arra is, hogyan alakult az elmúlt 30 év alatt a Szovjetunióban tanuló diákjaink száma. Az első, vagyis az 1946 —47-es tanévben mindössze 64-en kezdtek. Számuk azután évről évre emelkedett. Az ötvenes években kb. 1200 körül volt a csehszlovák diákok száma, 400-an szlovákiaiak, akik között 8—10 százaléknyi magyar nemzetiségű hallgató volt. A hatvanas években csökken az érdeklődés. 1968-ban csupán hat- vanan tanulnak a Szovjetunióban. Egy év múlva ismét emelkedni kezd a diákok létszáma. 1970-ben mintegy 250 csehszlovák hallgató kezdi el tanulmányait a különböző szovjetunió- bell felsőoktatási intézményekben. 1971-től kezdve a Csehszlovák Szocialista Köztársaság évenként mintegy 350—400 hallgatót küld ki tanulni a Szovjetunióba. Az elmúlt tanévben már 1488 volt a szovjet főiskolák és egyetemek legkülönbözőbb tanszékein tanuló csehszlovák diákok létszáma, és 276-an végeztek (116-an Szlovákiából). — Diákjaink, gondolom, főleg a leningrádi és a moszkvai főiskolákra pályáznak — jegyzem meg. — Van benne némi Igazság — mondja megértő mosollyal dr. Kuderjavi. — De azért a Volga és a Don vidéke is meglehetősen vonzza őket. — A két „fővároson“ kívül még hol diakoskodnak ifjú honfitársaink? — Ddiákjaink a Szovjetunió tizenöt városában tanulnak. A legtöbbjük persze itt, Moszkvában, körülbelül 670-en. Lenin- grád 20 különböző főiskoláján 260 diákunk van. Ezenkívül az olyan nagyobb városok felsőoktatási intézményeit látogatják, mint Kijev, Ogyessza, Harkov, Volgográd, Rosztov, Minszk, Riga, Krasznodar, Novoszi- birszk. A múltban főként pedagógiai irányzatú, társadalomtudonfá- nyi és humán szakokon tanultak diákjaink. Viszonylag sok cseh és szlovák újságíró szerzett diplomát a Szovjetunióban. Az Oktatási Minisztérium, miután a legutóbbi években alaposabban megvizsgálta és átgondolta, milyen szakemberek képzése a legszükségesebb és legelőnyösebb népgazdaságunk számára, arra a megállapításra jutott, hogy a Szovjetunióba elsősorban speciális műszaki, természettudományi, geológiai, vegyészeti felsőfokú képzettségére küld ki diákokat. Ezért az utóbbi két-három évben mindinkább túlsúlyba jutott és a jövőben még jobban növekszik majd az említett tudományágakon belüli, szűkebb speciális ágazatokat (többek között például a gazdaságtan különböző irányzatait) tanuló hallgatók száma. Ebben az iskolaévben például már nem küldtünk a szovjet egyetemekre jogot, történelmet, orvostudományt, gyógyszerészetet és nyelveket tanulni mivel' ezeket a szakokat a hazai felsőoktatási intézményekben is kellőképpen elsajátíthatják. Csak természetes, hogy külföldre, így a Szovjetunióba is, olyan szakképesítések megszerzésére előnyös diákokat küldeni, amilyeneket nálunk végképpen nem lehet elsajátítani vagy pedig nem megfelelő szinten. Ami a humán irányzatok tanulását illeti, az idén már jelentősen csökkent például az újságíró-hallgatók száma (tavaly még 33-an végeztek a leningrádi egyetem újságírói karán). Több csehszlovák diák fog viszont tanulni az elkövetkező években a világhírű moszkvai Gorkij Irodalmi Főiskolán, és a művészeti főiskolákon, elsősorban koreográfiát, balettet, éneklést, hangszerjátékot, dramaturgiát, színházi, tévé- és filmrendezést és így tovább, minthogy ezeknek a szakoknak az oktatása a Szovjetunióban világszínvonalon van. Alkalmam volt több diákkal Évtizedek harcairól Július Podlipný képei a Mirbach-palotában Hatéves volt a bratislavai népes Podlipný család fia. Július, amikor 1904-ben egy vasúti szerencsétlenség jobb kezétől, két év múlva pedig a sors az apjától is megfosztotta, özvegy anyja kilenc gyermekével a pesti szegénynegyedben: az Angyalföldön kötött ki. Az érzékeny lelkű Július időve1 ráébredt, hogy sok-sok sorstársa van. A világháború megcsonkítottjai is mind sűrűbben tűnnek föl a magyar főváros utcáin, és még nálánál is boldogtalanabbak. Hiszen őt testi fogyatékosságáért az élet rendkívüli tehetséggel kárpótolta. Esti rajztanfolyamon, majd a budapesti Képzőművészeti Akadémián érik festővé. Képbe foglalja aggok törődött- ségét, koldusok elesettségét, vakok bizonytalan tapogatódzó járását. Az élet árnyas oldalát sötét színekkel festi, szomorú szürkékkel, fájó feketékkel, borongó barnákkal. Nem túloz, nem torzít. A valóság önmagában Is elég torz. Rajzai, pasztell jeí 1919-től több tárlaton szerepelnek. 1924-ben elnyeri a Szinyei Merse-díjat. De a nyomorúságból nem bír kilábolni. Horthv Magyarországán nem felejtik el 1919-es haladó szellemű állásfog'alását. Megkönnyebbüléssel fogadja erdélyi barátai meghívását. TeJúlius Podlipný: Anyám mesvárott 1926-ban Varga Albert festő osztja meg vele műtermét, s rövidesen megalakítják a művészet szabadiskoláját. Szívvel-lélekkel tanít, dolgozik. Hirdeti, hogy a művészet nem divat. Lényege a minden ember számára érthető tartalom. Műtermében rendezett kiállításának nagy visszhangja van. Ioachim Miloia művészettörténész méltatja Podlipný művészi és erkölcsi értékeit. Alkotásai, meleg humánuma, szuggesz- tív ereje nemcsak együttérzést kelt a megalázottak iránt, de megsegítésükre is sarkall. Bukarestben s több n.agyobb váis elbeszélgetni a Szovjetunió ban. j A csinos, fekete hajú. Júlia Dziaková koreográfiát tanul Le- ningrádban. — Ügy hallom, maga kassai. — Igen. — És hogyan tétszik Lenin- grádban? — Nagyon tetszik. — Ö a népművészeti együttesünk, a Moravanka koreográfusa — veti közbe egy élénk szemű lány. akit Marfa Siagio- vának hívnak és harmadéves újságíró-hallgató. — És maga is tagja az együttesnek? — kérdezem Mártától. — Igen, már harmadik éve. Azután persze egy próbát is megnézünk. A próba után újabb diákokkal találkozom, az egyikük a Vágsellye mellől való Bohuš Lenický. Ö, akárcsak barátja, Ľudovít Pomihal, másodéves újságíró-hallgató. — Hogy megy a tanulás, fiúk? — kérdezem. — Nehezen, de megy — válaszolja Bohuš —, nagyon szigorúak a követelmények. A Szovjetunióban egy kicsit nehezebb diáknak lenni, mint odahaza. — És a tanulmányi átlag? — A mienkről inkább ne beszéljünk, mondja Eudo —, de tudunk mondani egy „abszolút számot“. Ezt persze mi a konzulátuson szereztük. A Szovjetunióban tanuló diákok átlaga 1,41 volt az elmúlt tanévben, ami — azt* hiszem — nem rossz eredmény. Persze, azért problémák is akadnak. — Éspedig? — Legnagyobb problémánk talán a kosztolás. Itt nincsenek menzák, csak büfék, ott pedig nem mindig kapható meleg étel, úgyhogy többnyire magunk főzünk. — Persze, ez nem tragédia — toldja meg arab szobatársuk, a bahraini Ahmed El Bos- ta —, sőt néha még mulatságos is. Igaz, egy kis időbe telik. — És mennyi ösztöndíjat kaptok? — Mi 90 rubelt — mondja Bohuš. — És kijöttök belőle? — Ki. De azért többet is el tudnánk költeni. 139 ország fiai és leányai tanulnak a Szovjetunió egyetemein és főiskoláin, hogy négyöt esztendő múltán hazatérve mérnökökként, gazdasági szakemberekként, orvosokként hasznos láncszemei legyenek egy lazább vagy erősebb köteléknek, hazájuk társadalmának. Köztük a csehszlovák diákok is, barátságban annyi más nemzet fiával. KÖVESDI JÁNOS rosban a közönség, a sajtó is kedvezően fogadja mélyen átélt műveit. Minden vonása teljes azonosulásáról tanúskodik. A harmincas évek gazdasági válságának fojtó légkörében született szénrajzain, pasztell- jein kemény arcú pásztorok, « kucsmás parasztok, koldusok s a szívfacsaró Nyomorékok mulatsága jelenik meg. Csak az aranyszínű Napraforgó jelzi a jobb jövő reményét. 1934-ben a Temesvárott megnyíló Képzőművészeti Akadémia tanárává nevezik ki. Lelkes, lelkiismeretes, kitűnő pedagógus. A sok megpróbáltatás után most viszonylag révbe jut. Még a második világháború előtt a kommunista párt programjához csatlakozik. Műtermében illegális nyomda működik: feleségével, Gál Annával készítik a röpiratokat, a manifesztu- mokat. 1942-es új stílusú rajzai a háborús kor emberének drámáját fejezik ki. A felszabadulás meghozza számára is a régen áhított szabadságot, a fájón nélkülözött emberi méltóság érzését is. Megfesti az 1907-es Parasztlázadást, a Bányászokat, a Hegesztőt. Szén- rajzsorozatot készít a Lázadókról. Bensőségesebb témákat is vesz ecsetjére. Megbékíiléséről a Vörös muskátlis, továbbá az 1967-es szép Önarcképe beszél. A jeles és rokonszenves festő képeinek szép válogatása január végéig a Mirbach-palotában tekinthető meg. BÁRKÁNY JENÖNÉ Szlovákiában az egyik legaktívabb ifjúsági klub Kosban (prievidzai járásj működik: gyakran rendeznek vetélkedőket, irodalmi és zenei esteket. A fiatalok saját maguk rendezték be otthonukat', amihez az anyagiak nagy részét társadalmi munkával szerezték meg. (Felvétel: ČSTK — J. Lofaj) W-sMkiai visrificttk Jozef Grešák hetvenéves Aki személyesen ismeri az örökifjú Jozef Gresákot, szinte hihetetlen számára, hogy ez a fiatalos mozgású, derűs moso- lyú zeneszerző most tölti be hetvenedik életévét. A művész, aki nemcsak zeneszerző, hanem mint zongorista és orgonista is jelentős sikereket ért el, a korjtárs szlovák zeneművészet egyik jeles személyisége. Bardejovban született ' 1907- ben, s gyermekkora óta közvetlen kapcsolatban van Kelet- Szlovákia oly megkapóan szép népzenéjével, ennek különböző vokális és hangszeres formáival. Később Spišská Kapltulá- ba kerül, ahol a tanárképző intézetben Fraňo Dostalík, a kor egyik jelentős zeneszerzője, az egykori Janáček-tanítvány a tanára. Dostalík által ismerkedik meg Grešák a korabeli csehszlovák zenével, főleg Leoš Janáček életművével és a modern európai zeneművészettel. A fiatal muzsikus ebben az időben nemcsak kiváló zongorista és orgonista, hanem már saját szerzeményei is vannak, a Kamara szimfónia, a Három darab zongorára és a Két ballada szopránszólóra. Jozef Grešák ezután egy ideig Prágában működött a Nemzeti Színház operájának korrepetitoraként. Ekkor ismerkedett meg a cseh zenei élet több jelentős képviselőjével. Szerzeményeiről, főleg első operakísérleteiről elismerően nyilatkozik Josef Suk, a nagy cseh zeneszerző, s eredeti komponista tehetségnek tartotta őt Václav Talich, a világhírű karmester is. Grešák később visszakerült Kelet-Szlovákiába; ma is ott él és dolgozik. Szülőföldjének népzenéje, melynek Grešák gyermekkora óta őszinte csodálója és értője, műveinek legnagyobb ihletője lett. Megírja a Szlovák népi balladákat, a Concertinót hegedűre és vonóskarra. A Radúz és Mahuliena című balettjében a kelet-szlovákiai táncok ritmusát idézi; Košice és Bratislava zenei életének jelentős eseménye volt, amikor a szerző új zongoraversenyének bemutatóján a zongoraszólót maga játszotta. Meg kell említenünk. hogy ez a sokoldalúan képzett művész a zongorajátszás technikájának új módját találta ki, melyet ugyan sokan túl forradalminak tartanak, de a művész maga sikeresen alkalmazta nemcsak a saját, hanem különböző stílusok és korok műveinek előadása során. A Pavel Horov verseire írt Zempléni variációkban Kelet- Szlovákia költői szépségét énekli meg a szülőföldjét hőn szerető zeneszerző. A hatvanas években keletkezett mű mellett több kamarazenei és zenekari művet is komponál, s többször visszatér kedvelt hangszeréhez, az orgonához is. 1972-ben a hatvanöt éves komponista megírja az Amőbák című szimfonikus nyitányt, mellyel új korszakot nyit művészetében. A mű és az utána komponált szerzemények egy érett művész sajátos stílusának a hordozói. A Vokális szimfóniáiban forradalmi munkásdalok szövegeit zenésíti meg, így adózik a kelet-szlovákiai munkásmozgalom emlékének. Ezt a művét tavaly nagy sikerrel mutatta be Košicében az Állami Filharmónia zenekera és a Szlovák Filharmonikus Énekkar, Bystrík Režucha karmesterrel az élen. További művei a Rozárkával és a Zuzanka Hráškovie című operák, az Orgonaszimfónia és a Gyászünnepély, a kortárs szlovák zeneirodalom remekművei. „Talich zenekara“, a Cseh Filharmónia nemrégen nagy sikerrel mutatta be az Amőbák című nyitányt, s 1978-ban a Cseh Filharmonikus Énekkar közreműködésével a Gyászünnepély bemutatójára készülnek. Szót kell ejtenünk a zeneszerző sikeres filmzenei alkotásairól és a televíziósjátékokhoz írt kísérőzenéiről is, melyek szintén jellegzetes Grešák-mú vek. A szerző ezekben sem tagadja meg sajátos kifejező eszközeit. Jozef Grešáknak zeneszerzői érdemeiért a Kiváló munkáért kitüntetést, hatvanötödik születésnapja alkalmából pedig az érdemes művész címet adományozták. SCHLOSSER KLÁRA Adyról Kifevben Az elmúlt év végén Kijevben, az Ukrán Irodalom Házában Ady Endrére emlékeztek, születésének 100. évfordulója alkalmából. Az emlékestet Natan Ribak író, az Ukrán Békevédők Tanácsának elnöke nyitotta meg, majd Kira Sahova, a ieles ukrán hungarista beszélt Ady Endre életéről. Hangsúlyozta, hogy Ady — akárcsak nagy elődje, Petőfi Sándor — bátor újító volt, költő és forradalmár egy személyben; úl utakat nyitott a magyar költészetben; együtt érzett és gondolkodott az elnyomott magyar néppel, érte írt, sürgette a súlyos társadalmi problémák megoldását. Ady fájdalmasan átérezte korának minden baját, támadta a hazai és a külföldi reakciót; türelmetlenül várta a demokratikus forradalmat, amelyet meg is énekelt, sőt, részt vett az előkészítésében. Az est második résziében V. Kolomiječ, P. Oszadcsuk, J. Szergyjuk, Sz. Zsolob és I. Me- hela mutatta be a legújabb ukrán Adv-fordításokat a közönségnek. Az idősebb költőnemzedék képviselője. Szava Holo- vanyivszkij fölolvasta azt a verset, amelyet személyes ismerőse. Zalka Máté emlékére Irt. A közönség soraiban sok kijevi író foglalt helyet, és jelen volt Váci László a Magyar Népköztársaság kiievi főkonzul ja. MIKULÁS NEVRLY m 1978. I. 5. 6
