Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)

1978-01-05 / 5. szám, csütörtök

(Folytatás a 3. oldalról}

zók, a széles nyilvánosság ta* pasztalatait tárgyilagosan szembesíteni lehetett a „prágai tavasz“ exponenseinek tényleges tevékenységével, vált lehetővé az, hogy minden megfelelő összefüggésében fény derüljön a nálunk 1968 januárja után végbement politikai küzdelem logikájára. Csak ezt követően lehetett feltárni a jobboldal felforgató tevékenységének tényleges jellegét, keserű gyümölcseinek megfelelően, helyesen ellenforradalmi tevékenységnek minősíteni azt. amely a szocialista Csehszlovákia, a szocialista közösség többi országa érdekei ellen irányult, mint alapjaiban reakciós, népünkkel szemben ellenséges tevékenységet.

Politikai viszonylatban itt egyáltalán nem volt szó a demokrácia fejlesztéséről, hanem a szocializmushoz, a marxizmus—leninizmushoz,. a proletár internacionalizmushoz hű emberek elleni hajszáról. A pártnak és a Nemzeti Front egész struktúrájának bomlasztásával párhuzamosan, mint eső után a gomba, szaporodni kezdtek a különféle nem legális, de szabadon tevékenységet kifejtő saervezetek és csoportok, amelyeknek egyetlen programja volt, visszavágni 1948 februárjáért, felszámolni a szocialista rendszer vívmányait. A Nemzeti Front bomlásának elmélyülésével párhuzamosan gyors ütemben előkészítették a régi polgári demokrácia struktúrájának és a klerikális reakciós politikai bázisnak megújítását. Ezeket a fejleményeket a „többpártrendszer“ bevezetésének törekvésével kendőzték el, valójában azonban a néphatalom alapvető hadállásainak lerombolása volt a cél.

A jobboldalnak hihetetlenül rövid idő alatt sikerült felbomlasztania a népgazdaságot. Bár felélénkítését, dinamizmusának megújítását ígérgette, a katasztrófa szakadékénak szélére sodorta. Ezen a területen különösképpen szembetűnően megnyilvánult tevékenységének népellenes jellege. Minden azt a célt szolgálta, hogy felszámolják a népnek a szocialista építés során elért szociális vívmányait és bevezessék a dolgozó ember érdekei fölött el- sfltló ún. piaci szocializmust.

Az anarchia, a zűrzavar és az ösztönösség — amit a demokrácia kizárólagos és tényleges jellemvonásainak minősítettek — velejárója volt a kispolgári önzésnek a szocializmus eszméi, az állampolgári felelősségtudat, a Szovjetunió és a szocialista szövetségeseink Iránti barátság lejáratásának sajátos etikája is. Bármennyire is humánusnak, emberségesnek tüntették fel a „szocializmus új modelljét, bármennyire is hangoztatták képviselői az etikával kapcsolatos frázisokat, tény az, hogy ún. megújhodás Időszakában teljesen fellazultak a társadalmilag kötelező normák, amelyek érvényesek minden civilizált, kulturált és szervezett társadalomban, és annál Inkább a szocialista társadalomban.

A jobboldal nem fogott hozzá a CSKP KB januári ülése határozataiba foglalt egyetlen probléma megoldásához sem. Mindenképpen igyekezett tetszetős színben feltüntetni magát, illúziókat táplált és nemcsak tétlenül szemlélte a népgazdaság helyzetének rohamos romlását, hanem azt elő is segítette, nem szállt szembe a növekvő inflációval És eltűrte azoknak az erőknek lábraka- jását, amelyek visszakövetelték a gyárakat, az üzleteket, ame- .yek a kapitalizmus visszaállítását remélték. Nem a véletlen műve, hogy ennek a „január utáni politikának“ egyik prototípusa J. Smrkovský lett, aki demagógiája és köpönyegforga- ó, elvtelen magatartása következtében hírhedtté vált mint kétarcú politikus".

Alexander Dubček ebben a 'onyolult időszakban olyan tehe- 3tlen és felelőtlen embernek mtatkozott, aki nagyzási hó- ortba esett, hitt a hízelgők- ^k, akik „megváltóként“ dicsőítették, és aki végül hűtlenné vált a munkásosztály és a szocialista állam ügyéhez. 1968 januárjában nagy felelősséggel járó megbízatást kapott. Megmutatkozott azonban, hogy erre nem voir méltó. A jobboldal nyomása nehezedett rá, és e nyomásnak teljes mértékben engedett. lábbal tiporta mindazt, amiért korábban tevékenykedett. Tévútra vezette a becsületes emberek ezreit, akik hittek neki és akiknek csalódást okozott. Ezt a felelősséget soha sem moshatja le magáról. A legnagyobb bűne az, hogy megengedte és eljárásával elősegítette azt, hogy a pártban bomlás következzen be. hogy a párt elvesztette marxista— leninista jellegét. Hazánkban a káros fejlődés szempontjából éppen ez a tény volt meghatározó — vagyis az, hogy a párt fokozatosan elvesztette képességét arra, hogy teljesítse a munkásosztály és a dolgozók forradalmi élcsapatának szerepét.

Mint ismeretes, a bomlás tetőfoka 1968 nyári hónapjaiban következett be. Ezt különösképpen a „2000 szó“ ellenforradalmi platformja jelképezte, amelyben már megnyilvánult a reakció nyílt és egybehangolt felsorakozása, közvetlen útmutatás volt az erőszakos akciókra és a szocialista rendszer lerombolására. Ez az ellenforradalmi felhívás egyúttal a legmesszebb ment el a Szovjetunió elleni gyűlölet szításában, sőt, szövetségeseinket nyíltan fegyveres konfliktussal fenyegette.

Az említett ellenforradalmi pamflet által kiváltott jellemző légkörben folytak a párt XIV. rendkívüli kongresszusának az előkészületei. E kongresszus mielőbbi összehívását a jobboldali erők kényszerítették ki. Előkészítését a hisztéria, a megfélemlítés és a terror légköre jellemezte. Pártunkban soha sem sértették meg oly durván és nyilvánvalóan a pártélet elveit és normáit, mint az akkori napokban. Már a rendkívüli kerületi pártkonferenciák megtartása alatt kifejezetten megnyilvánult az, hogy a jobboldal teljes nyíltsággal frakciós tevékenységre tért át. A jobboldal igyekezett minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy a kongresszuson magához ragadhassa a hatalmat, s legalizálhassa céljait és szándékait. Könnyen elképzelhető, mit jelentett volna ez országunk fejlődése szempontjából, milyen további összeütközéseket és újabb feszültségeket okozott volna, amelyeket — ha bekövetkeznek —, aligha küzdhet- tünk volna le.

A Dubček vezette jobboldali képviselők álszentsége és hamissága teljes mértékben megnyilvánult a szövetségesekkel folytatott tárgyalásokon és a szövetségesekhez fűződő kapcsolatokban is. Ez főként a ti- szacsernyői f Cérna nad Tisou) és a bratislavai tárgyalások után mutatkozott meg. Alexander Dubček nemcsak hogy figyelmen kívül hagyta, hanem a CSKP vezetősége előtt még el is titkolta, hogy a testvérpártok jogosan aggódnak a szocializmus sorsáért Csehszlovákiában és a békéért Európában. A párt vezetőségében levő más jobboldali elemekkel együtt megakadályozta a Központi Bizottság ülésének összehívását, ami feltétlenül szükséges lett volna az ilyen nehéz és bonyolult időszakban. Álszent módon hűtlenné vált ahhoz az elvhez, amelyet Bratislavában ünnepélyesen ő is aláírt, miszerint „a szocialista vívmányok támogatása, védelme és megszilárdítása, amelyeket a népek hősies erőfeszítéssel, minden egyes ország népének áldozatkész munkájával értek el, valamennyi szocialista ország közös internacionalista kötelessége“.

A csehszlovák nép, nemzeteink alapvető érdekeinek veszélyeztetése — amelyek önként kötötték sorsukat a szocializmushoz — ugyanakkor a többi szocialista ország érdekeinek, a szocialista világközösség egységének és stabilitásának veszélyeztetésót is jelentette. Ez ellentétben állt az

egész forradalmi mozgalom, az antiimperialista front érdekeivel is. 1968 augusztusában ez a helyzet váltotta ki a megfelelő megoldás szükségességét, olyan közbelépés elkerülhetetlenségét, amely megbénítani volt hivatott az említett veszélyeztetéseket és meghiúsítani azt, hogy a hazai és a külföldi reakció végrehajthassa terveit. Ezt megértették azok a kommunisták és hazánknak azok a becsületes állampolgárai, akik hűek maradtak a szocializmus eszményeihez és segítségért folyamodtak szövetségeseinkhez és barátainkhoz. A Szovjetunió és további négy szocialista ország e segítséget megadta nekünk. Az ellenforradalmi tervek az internacionalista szolidaritás erejének szilárd megdönthetien gátjába ütköztek, ily módon megóvtuk a szocializmust Csehszlovákiában, megerősödtek pozíciói világviszonylatban, és így megőriztük a békét

Ma, 10 év távlatából nagyon világosan tudatosítjuk e múlhatatlanul szükséges lépések mérhetetlenül pozitív jelentőségét. A konszolidáció lehetővé tette mindazoknak az alapvető problémáknak a megoldását, amelyeknek az elhanyagolása válságot okozott. 1971-ben a CSKP XIV. kongresszusán elfogadhattuk a fejlett szocialista társadalom felépítésének nagyszabású programját, amelyet most a CSKP XV. kongresszusának irányelvei alapján valósítunk meg.

A 10 évvel ezelőtt lejátszódó események alapvető történelmi tanulságait Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára a XV. kongresszuson foglalta ösz- sze. Többek között a következőket mondotta: „Az 1968. évi csehszlovákiai események megerősítették annak a lenini tannak az igazságát, hogy még a számbelileg legnépesebb forradalmi erő is, ha nincs elvhű és szilárd vezetése, amely kizárólag a marxizmus—leninizmus pozícióink áll, szétforgácsolt tömeggé válik, amely képtelen szervezett akciókra, amely bizonyos feltételek között az ellenforradalmi erők nyomása következtében vereséget szenvedhet.

Ezen időszak fejlődésének objektív elemzése megerősíti, hogy ha legközelebbi szocialista szövetségeseink idejében nem nyújtottak volna internacionalista segítséget nekünk, akkor a munkásosztály és a dolgozó nép hatalma hazánkban vereséget szenvedett volna. Ennek beláthatatlan következményei lettek volna nemcsak népünkre, hanem az európai békére nézve is, a szocializmus pozíciói veszélyben forogtak volna, és ez ártott volna az egész nemzetközi forradalmi mozgalomnak“.

» • »

Amikor megemlékezünk január 10. évfordulójáról és a januárt követő fejlődésről, különös erővel tudatosítjuk a CSKP KB 1969. évi áprilisi ülésének jelentőségét és azt a szerepet, amelyet a pártban és a társadalomban bekövetkezett válság leküzdése, valamint a párt és egész társadalmunk újabb fellendítése érdekében Gustáv Husák elvtárs játszott. Mindenekelőtt az ő érdeme volt, hogy a marxista—leninista erők egyesültek, és a párt újból teljesíthette a munkásosztály forradalmi élcsapatának a szocialista társadalom vezető erejének küldetését, maga köré tömörítve az igazi hazafiakat és internacionalistákat, akik tudatában vannak a saját népükkel és az egész forradalmi mozgalommal szemben viselt nagy politikai felelősségüknek.

Ebben az időben természetesen elsősorban azoknak a problémáknak a megoldására került sor, amelyek közvetlenül a jobboldal által okozott károk kiküszöbölésével kezdődtek. A párt vezetősége Gustáv Husák elvtárssal az élén, szilárdan támaszkodva a párt egészséges marxista—leninista magvára, amely a bonyolult helyzetben megállta a helyét, kezdettől fogva a helyzet olyan megoldására törekedett, amelyben nem

vesztek el a távlatok — a párt megtisztogatására, eszmei politikai és cselekvő egységére, politikánk akcióképességére, politikánkban a leninizmus következetes érvényesítésére, a lenini munkastílus felújítására. Elvhűen és alkotó szellemben járt el úgy, hogy elsősorban megerősödjenek a szocializmus pozíciói. Következetesen a dolgozók alapvető érdekeinek szempontjából indult ki, és tiszteletben tartotta a proletár és a szocialista internacionalizmus elveit. Ez volt az a lenini eljárás, amelyet a párt

1968 januárjában kívánt és megkövetelt.

A gyakorlat meggyőzően bizonyította be, hogy ez az eljárás helyes volt. Csupán a leni- nizmusból következetesen kiinduló politika alapján lehetett mozgósítani a társadalom alkotó erőit a mély, soha nem tapasztalt válság leküzdésére, csak így lehetett kiküszöbölni a válság súlyos következményeit, megszilárdítani a társadalmat, felújítani és biztosítani a gazdaság és az összes többi terület fejlődésének dinamikáját.

Csupán ennek a politikának az alapján, amelyét igazoltak a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a létező szocializmus országai további testvérpártjainak tapasztalatai, építhettük szocialista társadalmunk további fejlesztését az addigi pozitívumokra támaszkodva, és dolgozhattuk ki hazánkban a fejlett szocialista társadalom felépítésének reális és ugyanakkor nagyszabású programját. Ez a program következetesen a társadalom alapvető szükségleteinek kielégítésére, progresszív fejlesztésére, a nép anyagi és szellemi színvonalának szüntelen növelésére irányul, sokoldalúan szavatolja a dolgozók létbiztonságát, a szocialista társadalmi rend szüntelen erősítését. Ez a program tükrözi szocialista rendszerünk reális humanizmusát, bizonyítja teljes fölényét a' kapitalizmussal szemben.

Éppen azzal összefüggésben, hogy megemlékezünk január

10. évfordulójáról, állapíthatjuk meg jogos büszkeséggel, hogy a politika, amelyet a párt 1969. áprilisa óta folytat, olyan politika, amely szerves folytatását jelenti 1948 februárja forradalmi szellemének, és megfelel szocialista társadalmunk továbbfejlesztése jelenlegi és jövő szükségleteinek. Az a politika, amelyet a párt

1969 áprilisa óta folytat, a marxizmus—leninizmus alkotó továbbfejlesztésének a politikája, pozitívan oldja meg a problémákat. A párt az új feltételek között képesnek bizonyult kibontakoztatni a lenini munkamódszereket és munkastílust, új hozzáállást tudott találni, amely elvhű és ugyanakkor differenciált, mivel a lakosság valamennyi rétegének ismeretéből indul ki. Teljes mértékben érvényesült és a gyakorlatban megvalósult a jelszó: Arccal a tömegek felél Csehszlovákia dolgozói, meggyőződve a párt politikájának helyességéről, nemcsak teljes bizalmukat helyezték e politikába, hanem azt aktívan, alkotó módon és áldozatkészen igényes feladataik teljesítésével támogatják. A párt ismét olyan erő, amely a dolgozók széles tömegeinek kezdeményezését és alkotó munkáját ihleti, szervezi és kibontakoztatja.

Nincs szükségünk arra, hogy dicsekedjünk, nincs szükségünk semmiféle demagógiára, amilyennek az úgynevezett prágai tavasz idején voltunk tanúi. A nyíltság és a bíráló szellem — a tényleges demokráciának ezek az oszthatatlan vonásai — jelentik politikánk konstruktív erejét. Kritikusak vagyunk minden fogyatékossággal és visz- szássággal szemben, származzanak azok bármilyen okból, bíráljuk mindazt, ami diszkredi- tálja a szocializmust, eszményeinket. Csehszlovákia Kommunista Pártja egész munkájának lényegéi az ember javáról való gondoskodásban, a szocializmus gondolatai további győzelmeinek elérésében, e gondolatokhoz való hűségben és ezen eszmék odaadó szolgálatában látja.

Ugyanakkor a szocialista Csehszlovákia attól a pillanattól kezdve, hogy hazánkban erélyesen meghiúsítottuk az ellenforradalom cselszövéseit, a legkülönfélébb erők durva támadásainak a célpontja, amelyek a hazai reakció vereségét a maguk sikertelenségének is tekintik. Ellenfeleink tájékoztatóeszközeiben ezek az újból és újból szervezetten indított támadások főként arra a vádaskodásra irányulnak, hogy állítólag megsértjük a demokráciát. Egyesek nem győzik eleget hangoztatni, hogy ők csupán és kizárólag a szocializmus jó hírét tartják szem előtt. Nyilvánvalóan nem tetszik nekik, hogy — alaposan tanulva a múlt tapasztalataiból — nem tűrjük el a felforgatás, az egységbontás semmilyen formáját, nem tűrünk el semmilyen akciót, amely népünk érdekei ellen irányul.

Egyébként milyen szocialista demokrácia volna az, amely eltűrné a nép érdekei ellent támadásokat, sőt, megengedné e támadások többé-kevésbé hivatalos szervezését, amint ennek 10 évvel ezelőtt voltunk tanúi. Milyen szocialista demokrácia volna ez, amely teret engedne az antiszocialista elemeknek a dolgozó nép rovására, a szocializmus érdekeinek rovására. A szocializmus és a demokrácia elválaszthatatlan egymástól. Csupán a szocialista rendszer teremt tényleges demokráciát, amely csupán a kizsákmányolás és az elnyomás valamennyi formája alól felszabadult dolgozók reális hatalma alapján képzelhető el. A szocialista demokrácia* elmélyítésének és tökéletesítésének folyamata, amint a CSKP XV. kongresszusa hangsúlyozta, szocialista államiságunk fejlesztésének fő irányvonala, társadalmunk valamennyi osztálya és rétege növekvő munkalendületének és állampolgári aktivitásának až alapja, a Nemzeti Front élet- képességének és cselekvőképességének a bázisa. A Nemzeti Front társadalmunknak forradalmi folyamatunkban ki* alakított optimális politikai szervezeti formája. Ezen a megbízható politikai bázison fejlődik és bontakozik ki nemzeteink és az államunk terüie- tén élő valamennyi nemzetiség élete.

A tapasztalat elegendő tanulsággal szolgál számunkra, hogy hazánk sikeres sokoldalú fejlődése szempontjából nem a demokráciáról és a szabadságról hangoztatott frázisok a döntők, hanem a szocialista demokrácia, a dolgozó nép jogainak és szabadságjogainak a reális biztosítása. És ez csupán azon az alapon lehetséges, ha az egész nép erőfeszítéseit felelősségteljesen egyesítjük alapvető érdekeivel összhangban, a példásan végzeit közös munka alapján. E folyamat legfontosabb előfeltétele a párt vezető szerepének helyes érvényesítése, a társadalom tudományos módszerekkel végzett irányítása összhangban a de?- mokratikus centralizmus elveivel és a szocialista demokratikus irányítás a népgazdaság fejlesztésének egységes kötelező terve és egységes programja alapján.

Tudatában vagyunk, mennyire fontos, hogy szüntelenül tökéletesítsük az állami és gazdasági szervek irányító tevékenységét, gondoskodjunk a szocialista törvényesség szigorú megtartásáról, arról, hogy a társadalomban mindenütt szocialista rend uralkodjék. A dolgozók kezdeményezése és aktivitása feljesztésének semmi köze sincs az ösztönösség és a felelőtlenség támogatásához. Ezért fordít pártunk rendkívül nagy gondot a politikai-eszmei nevelésre, az ember szocialista tudatának formálására, mar- j, xista—leninista, a munkára való és erkölcsi nevelésére.

(Folytatás az 5. oldalon)

Nrtmk és társadalmunk történelmi tapasztalatai