Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-30 / 30. szám, hétfő
Kém sikerült a továbbjutás & Kiküldött munkatársunk, Tomi Vince telefonjelentése Tegnap Dániában befejeződtek a IX. férfi kézi* labda-világbajnokság csoportmérkőzései, kialakult a negyeddöntő mezőnye. Nincs a legjobb nyolc között Csehszlovákia, amely szombaton egygólos vereséget szenvedett Jugoszláviától, így csak a 9—12. helyért játszhat. A továbbjutók két elődöntő csoportban (A-csoport: NSZK, Jugoszlávia, NDK, Románia, B-csoport: Szovjetunió, Dánia, Lengyelország, Svédország) küzdenek majd a világbajnoki címért és magukkal viszik az egymás elleni mérkőzés eredményét. A két csoportelső a világbajnoki címért, a második helyezettek a bronzéremért játszanak. Jugoszlávia — Csehszlovákia 17:16 (9:7) Ugyanúgy kezdődött a mérkőzés, mint az NSZK ellen: Csehszlovákia szerzett vezetést, hogy aztán később állandóan vesztésre állva szenvedje el második vereségét. Šesták edző kihagyta a csapatból Bru- *iát, Krepindlt és Dobrotkát Is. Hiába remekelt Packa kapus (kivédett két hétméterest és többször Is százszázalékos gólhelyzeteket tisztázott), körülményes volt a támadójátékunk, hiányzott a bátorság, a kezde- nién, ezés. Amikor a csehszlovák csapat egy gólra megközelítette eller.-őlét, az rögtön hŕ 'mra-négyre növelte előnyét. A 43. és a 47. perc között eg/üttesünk hárum gólt dobott egymás után, 13:12-re módosította a mérkőzés állását, úgy tűnt, kiegyenlít. Annál is Inkább, mert a jugoszlávok idegesen, kapkodva játszottak és ekkor a 194 cm magas, erőszakosan látszó Radenovics betört a védelmi falba és szinte mindenkit magával rántva dobta a mérkőzés talán legfontosabb gólját, mert később a jugoszlávok fokozatosan négy gólra elhúztak és tartani tudták a győzelmet jelentő előnyöst. Megérdemelten nyertek, mert kezdeményezőbbek voltak játékosainknál többször lőttek kakira, sok gólhelyzetet teremteltek, szerencsénkre nem tudták azokat mind kihasználni. Packa ’ apuson kívül Babic és Straka játszott jól a csehszlovák . apitban. A találkozót 2u00 héző előtt a magyar Fü- ’öp—Márki bírói kettős vezette. Csehszlovákia: Packa, Hirner — Liška (2), Katušák (2), Babic (3), Kratochvil (1), Sali var (5), Haber, Pituch, Straka (3), Papierník, Hanzl. Jugoszlávia legeredményesebb játékosai Prodanics (5), Szavicse- vics (4) és Radenovics (4) voltaik. A szombati és vasárnapi eredmények — A-csoport: NSZK—Kanada 20:10, Csehszlovákia—Kanada 29:10 (15:5). Ezt a győzelmet csapatunk a tizenhatos mezőny leggyengébb együttese ellen érte el. A legtöbb gólt, hetet, Bruna dobta. NSZK—Jugoszlávia 18:13. B-csoport: Magyarország—NDK 12:10 (7:6), Románia—Franciaország 36:17. NDK—Franciaország 28:15, C-csoport: Dánia—Izland 11:14, Szovjetunió—Spanyolország 24:12, Izland—Spanyolország 22:25, D-csoport: Lengyel- ország—Bulgária 28:22, Svédország—Japán 24:20, Lengyelország—Svédország 22:17, Japán —Bulgária 23:20. Magyarország — NDK 12:10 (7:6) A magyar kézilabdázók jól kezdtek, rövid Idő alatt kétgólos vezetéshez jutottak. Az első félidőben a magyar együttes rendkívül bátran, helyenként szellemesen játszott és megérdemelten nyerte el a közönség tetszését Is. Szünet után visszaesett az NDK csapata, 16 percig nem tudott gólt dobni. A félidő közepén a magyar csapat már 11:6 arányban vezetett. Még kilenc perccel a befejezés előtt is ötgólos különbség volt a két csapat között, ekkor azonban a magyar játéREÁLIS VOLT A CÉLKITŰZÉS? A csehszlovák férfi kézilabda-válogatott nem érte el a kitűzött célt a világbajnokságon, nem jutott a negyeddöntőbe. Reális volt-e ez a célkitűzés. Erről és a világbajnoksággal összefüggő kérdésekről beszélgettünk Ladislav Šesták edzővel, aki három hónappal ezelőtt v^tte át a válogatott irányítását. — Nem lett volna helyes, ha minimális feladatokkal fövünk a világbajnokságra. Annak ellenére sem, hogy tudtuk, az NSZK és Jugoszlávia nagyobb játékerőt képvisel. A tudás a nem mérhető sportágakban relatív dolog. Megfelelő taktikával, koncentrált játékkal ellensúlyozni lehet az esetleges hiányosságokat. • Ahogy az eredmények mutatják, ez nem sikerült... — Már hosszabb ideje nyilvánvaló, nincsenek átlövőink, az ellentámadások során csak nehezen boldogulunk a felállt védelemmel. Ml a koncentrált védekezésre és a gyors ellentámadásokra építettünk, amikor még nem rendeződött az elleniéi védelme. A hibás védekezés, a körülményes, pontatlan Indítások meghiúsították tervünket. ® Ez mind igaz. Ám senki sem játszik hibátlanul. Az ellenfelek sem. — Igen. Es itt vagyunk újra a maqas játékosok problémánál A folyamatos támadójáték során a nyuaatnémet Wunderlich 204 cm} és Kluhspiess fí95 cmj vaay a jugoszláv Ra- denovics 1194 cmj bátran betörtek a védőfalba és gyötörve bár. de aóit dobtak. Nekünk az ilyen plusz gólok hiányoztak, isitfikosnlnk körfii a támadások során szinte senkt spm mert leállni birkózni a védelemmel, bőtortalnnul. félénken küzdöttek. Csők összevissza futkosni a. 9 méteres vonalnál, és továbbadni a labdát, manapság már nem vezet sikerre. © De a játékosok kaptak külön taktikai feladatokat is ... — Természetesen. Akadtak azonban olyanok is, akik egy- szer-kétszer teljesítették, aztán mintha megfeledkeztek volna róla, felelőtlenül Játszottak. • Szinte minden élvonalbeli válogatott csapatnak van legalább egy kétméter körüli gólerős játékosa. Mi az oka, hogy a csehszlovák együttesben nincs? Már évek óta. — Azt hiszem, nem foglalkozunk céltudatosan a tehetségek felkutatásával és irányításával. Sok fiatalt elszipkáz tőlünk a kosárlabda is. 9 Hogyan tovább a világbajnokság után? —• Már régen tudott dolog, hogy a VB eredményétől függetlenül a játékosok hetven százaléka elbúcsúzik, vagy kénytelen elbúcsúzni a címeres meztől. Jönnek a fiatalok és az újabb gondok. Ugyanis nem egészen egy év múlva olimpiai selejtezőt kell Játszanunk, ami semmivel sem lesz könnyebb az Idei VB-nél. Egy esztendő alatt új, ütőképes csapatot ősz- szekovácsolnl nem könnyű fel adat. ® A dán újságírók mosolyogva kérdezték a második vesztett mérkőzés után, hogy lesz-e fejvesztés? Mivel Csehszlovákia eddig legrosszabb helyezését érte el a világbajnokságon ... — Nincs lelkiismeret fúr dalásom. Dušan Ruža kollégámmal mindent megtettünk, nem rajtunk múlott. Ez a csapat többre nem volt képes. Talán egy kis szerencsével és egyesek jobb hozzáállásával egyik nagy ellenfelünket legyőzhettük volna. Nem sikerült A válogatott irányítását 1980-lg vállaltam. TOMI VINCE kosok könnyelműsködnl kezdtek és így fölösleges izgalmat okoztak maguknak a hajrában. Két perccel a találkozó befejezése előtt az ellenfél kétgólos különbségre szépített, de a magyarok az utolsó másodpercekben már nem engedték kí kezükből a nagy lehetőséget és teljesen megérdemelten megnyerték a találkozót. A győztes csapat legjobbjai a kapus Bartalos, Kovács és Kenyeres voltak. Románia — Magyarország 22:21 (9:10) A nagy tét rányomta bélyegét a két csapat játékára. A találkozó idegtépő harcot hozott. Az első gólt a románok szerezték meg, ezután hosszú Időn át egy góllal a magyarok vezettek. 4:3 után Kenyeres 5:3-ra módosította az eredményt, de a magyarok nem tudták tartani kétgólos előnyüket. A románok 7:7-nél egyenlítettek, majd egygólos vezetésre Is szert tettek, a félidő mégis 10:9-es magyar vezetéssel ért véget. A második játékrészben a románok rögtön kiegyenlítettek és zsinórban öt gólt dobtak: 15:10. Ekkor reménytelennek tűnt a magyar csapat helyzete. Annál is inkább, mert játékosai meglehetősen tartózkodóan mozogtak. Egy huszáros hajrára a végén azonban futotta erejükből, fokozatosan ledolgozták hátrányukat és a rendes játékidő lejártakor 21:21 volt az eredmény. Nem tudni ml okból, a játékvezetők továbbengedték a mérkőzést és három másodperccel időn túl a románok bedobták a győztes gólt. Ez egyben azt is jelenti, hogy ebből a csoportból az NDK és Románia jutott a legjobb nyolc közé. Értesüléseink szerint a magyar csapat megóvta a mérkőzés eredményét, de arról, hogy helyt adtak-e az óvásnak, lapzártáig nem kaptunk jelentést. Ma ünnep van a világbajnokságon. A holnapi elődöntő mérkőzései — A-csoport: Jugoszlávia—Románia, Szovjetunió —Svédország, B-csoport: Dánia —Lengyelország, NSZK—NDK. Csehszlovákia holnap Magyar- országgal, majd Spanyolországgal és japánnal játszik a 9.—12. helyért. A kézilabda VB selejtező csoportjainak végállása: A-csoport 1 .NSZK 3 3 00 54:36 8 2. Jugoszlávia 3 2 01 54:45 4 3. Csehszlovákia 310 2 58:43 2 4. Kanada 3 0 0 3 31:73 0 B-csoport 1. Románia 2. NDK 3. Magyarország 4. Franciaország C-csoport 1. Szovjetunió 2. Dánia 3. Spanyolország 4. Izland D-csoport 1. Lengyelország 2. Svédország 3. japán 4. Bulgária 320173:58 4 3 2 01 56:43 4 3 2 01 66:54 4 3 0 0 3 54:96 0 3 210 62:46 5 3 210 56:45 5 310 2 52:65 2 3 0 0 3 54:68 0 3 3 0 0 76:60 6 3 20172:53 4 310 2 64:70 2 3 0 0 3 68:82 0 SPORTHÍRADÓ • A hollandiai nemzetközi sakkversenyen a két éllovas, Portisch és Korcsnoj nagy érdeklődéssel várt összecsapása döntetlennel végződött. A tornán ők ketten állnak az élen 5—5 ponttal és egypontos előnyük van az üldözők előtt. • Női kézilabda KEK visz- szavágó mérkőzésen a CSZKA Szófia 20:6-ra győzött a Zürich ellen és bejutott a negyeddöntőbe. • A Szovjetunió sakkbajnokának címéért vívott páros versenyen Gulko és Dorfman ötödik játszmája a 41. lépésben döntetlennel ért véget. A páros mérkőzés állása: 2,5:2,5. 8P* Nem hozott változást a 28. forduló A pénteki jégkorong-liga mérkőzései egy kissé elhúzódtak. Már fél kilenc múlt és még néhány találkozó nem ért véget. „Kapcsoljuk a VSŽ Košice stadionját“ — jelenti a rádió kör* kapcsolásának vezetője a stúdióból. Egy perc van még hátra, a kassaiak 4:0-ra vezetnek a Jihlava ellen, de a rádióban — valószínűleg időzavarba jöttek „lekeverik“ a kelet-szlovákiai mérkőzés beszámolóját. Ezért tettük zárójelbe a harmadok eredményei helyett azt a megjegyzést: egy perccel a mérkő« zés befejezése előtt. Bizony csak néhány másodpercen mű* lőtt, hogy nem tudtuk közölni a hivatalos végeredményt. Az persze más lapra tartozik, hogy a VSŽ végül is ilyen arányban győzött, tehát az eredmény már nem változott. A kassaiakat úgy látszik az előző fordulóban elszenvedett vereség jócskán felpaprikázta és a kitűnő jihlavalak ellen végig irányítva a játékot, biztosan győztek. A vendégek nem bírták Idegekkel a találkozót és ennek tulajdonítható, hogy a kassaiak az utolsó percekben egy alkalommal kettős emberelőnyhöz jutottak. Győzelmük ilyen arányban is teljesen megérdemelt, mert ezúttal védelmük Is jelesre vizsgázott. A 28. forduló mérkőzései egyetlen változást sem hoztak a táblázatban, így a két éllovas versenyfutása tovább tart, mert a két csapat ezúttal is megszerezte mindkét bajnoki pontot. Míg azonban a Kladno, bár ádáz küzdelemben, de magabiztosan verte a Slovant, addig a Plzeíí—Litvinov találkozó sorsa csak 30 másodperccel a vége előtt dőlt el. A hazai csapat tagjai nagyon megkeserítették az éllovas játékosainak dolgát, különösen az utolsó harmadban kezdeményeztek többet, a Lltvínov azonban nem engedte már kí kezéből a győzelmet. Az egyetlen döntetlen Budö- jovlcén született, ahol a Sparta ugyan már az első harmadban 2:0-ra vezetett, de a hazai csapat fokozatosan feljött ős a végén ki tudott egyenlíteni. A Trenčín Pardublcén a második harmadban nyújtott teljesítményének rovására írhatja súlyos vereségét. 1. Litvínov 28 20 2 8 132:75 42 2. Kladno 2819 4 5128:76 42 3. Sparta 2817 5 6 93:65 39 4. Jihlava 28 16 3 9 95:74 35 5. Budöjov. 28 12 7 9 106:96 31 6. Vítkovic. 28 13 2 13109:94 28 7. Pardub. 28 10 8 10 87:89 28 8. Slovan 28 11 2 15 96:101 24 9. Plzeň 28 7 5 16 80:128 19 10. VSZ 28 8 2 18 92:142 18 11 .Brno 28 4 7 17 75:106 15 12. Trenčín 28 7120 64:11115 Amikor e sorok a nyomdába kerülnek, már megkezdődtek a 29. forduló mérkőzései, melyek természetesen hozhatnak változást a táblázatban, (kollár) Bajnoki pontokért i .kosArlabda-liga Férfiak: A hét végén a 6. kettős forduló mérkőzéseit játszották. A forduló legnagyobb meglepetése a bajnok Zbrojovka Prágában elszenvedett első idei veresége volt. Eredmények: Slávia VŠ Praha—Zbrojovka Brno 83:81, Sparta Praha—Inter Bratislava 93:108, Baník Ostrava—Slávia Košice 91:82, NHKG Ostrava—Iskra Svit 82:81, Baník Ostrava—Iskra Svit 91:79, NIIKG Ostrava—Slávia Košice 84:75, Sparta Praha —Zbrojovka 96:115, VŠ Praha— Inter Bratislava 87:73, Lltomé- ŕice—Prievidza 82:81, Dukla Olomouc—Handlová 97:87. I. RÖPLABDA-LIGA Férfiak: A 4. kettős forduló eredményei: Dukla Trenčín— Ostí nad Labem 3:2, Dukla Li- berec—ČH Bratislava 3:0, Duk* la Trenčín—Aero Odolena Voda 0:3, Slávia VŠ Praha—Slávia UK Bratislava 3:1, TJ VŽKG— Ústf nad Labem 2:3, Dukla Li- berec—Slávia Bratislava UK 3:0, VŽKG—Aero Odolena Voda 1:3, Slávia VŠ Praha—CH Bratislava 3:1. I. JÉGKORONG-LIGA 6. FOGADÔHÉT I. ANGOL LABDAR0G0 DIVlZIÔ 1. Sparta—Pardubice. A mérkőzésnek nincs kimondott esélyese, a hazai pálya előnye azonban most is nagy szerepet játszik. Tippünk: 0, 1. 2. Dukla Jihlava—Slovan Bratislava. A bratislavai együttes legutóbbi. Idegenben játszott mérkőzésén érzékeny vereséget szenvedett a Kladnótól. Tippünk: 1, 0. 3. Litvinov—Kladno. A forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója. A bajnoki cím két várományosának mérkőzésén minden eshetőséggel szií- molnunk kell. Tippünk: 1, 0, 2. 4. VZKG—České Budéjovico. Jó formában van az ostravai együttes, legutóbb Brnóban biztosan győzött. Tippünk: 1. 5. Dukla Trenčín—VSŽ Košice. A sereghajtó katonáknak égető szükségük van a bajnok! pontokra. Tippünk: 1, 0. 6. Brno—Plzeö. A nagy múltú „kométa“ továbbra is kiábrándítóan szerepel. Könnyen lehet, hogy mindkét pont Plzeňbe vándorol. Tippünk: 0, 2. 7. Birmingham City—Midd* lesbrough. A hazaiak már kikerültek a kiesési zónából, ahhoz, hogy nyugodtan várhassák a bajnokság hajráját, győzniük kell. Tippünk: 1. 8. Bristol City—Norwich City. A játékerőt tekintve a vendégek sikere valószínűbb. Tippünk: 2. 9. Coventry City—LiverpooL Az utóbbi fordulókban jól szerepelt a Coventry. Ezúttal nehéz dolga lesz a bajnoki cím védője ellen, mely még nem adta fel a reményt. Tippünk: 0, 1. 10. Ipswich Town—Leeds United. A táblázatot tekintve a vendégek állnak jobban. Tippünk: 2, 0. 11. Manchester United—Manchester City. A manchesteri rangadó már hagyományosan háromesélyes. Tippünk: 1. 0. 2. 12. Queens Park Rangers— West Ham United. A hazai csapat győzelmére számítunk. Tippünk: 1. iím 6 A dániai IX. férfi kézilabda-világbajnokságon a csehszlovák csa- pattiak nem sikerült továbbjutnia az A-csoportból. Felvételünk még az első, NSZK elleni találkozón készült. Fehér mezben a íl-es számú Wunderlich a csehszlovák védők gyűrűjében. (CSTK-felv.)