Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)

1978-01-23 / 23. szám, hétfő

Az I. jégkorong liga 2ü. fordulójának pénteki öt mérkőzése után (az eredményekről már beszámoltunk) szombaton a tv kamsrái előtt játszott találkozón Trenéínben meglepetés szü­letett. A sereghajtó Dukla óriási küzdelemben győzött a táblázat élén álló Litvinov ellen. Trenčín — Litvinov 3:2 (2:0, 1:0 0:2). Gólütők: Venera, Naj- man, Vétrovec, 111. Opačitý és Hlinka. A hazaiak a tőlük, megszo­kott óriási küzdeni akarással kezdtek és az első harmadban játékmodorukkal meglepték el­lenfelüket. A tapasztaltabb Lit­vinov elsősorban a biztonságra törekedett. A katonák már a 3. percben vezetéshez jutottak, Venera lövése meglepte a jól védő Kapount. Egy perccel ké­sőbb ismét a hazaiak örülhet­tek a gólnak, ezúttal Najman volt eredményes. A középső játékrészben esett az Iram, a vendégek fokozatosan átvették az irányítást és elkeseredetten küzdöttek a szépítésért. A sze­rencse azonban a Trenčín mel­lé állt, a 26. percben Vétrovec a hazaiak harmadik gólját ütöt­te. Az utolsó húsz perc drá­mai pillanatokat hozott. A ven­dégek szinte végigtámadták a harmadot, de góljaik már ké­sőn jöttek. Az I. jégkorong-liga állása: 1. Litvínov 26 18 2 6 121:70 38 2. Kladno 26 17 4 5 116:73 38 3. Sparta 26 16 4 6 82:60 36 4. Jihlava 26 16 3 7 91:65 35 5. Budéjovlce 26 12 6 8 103:87 30 6. Pardubice 26 9 8 9 77:79 26 7. VZKG 26 11 2 13 96:90 24 8. Slovan 26 10 2 14 89:95 22 9. Plzeň 26 6 5 15 72:120 17 10. Košice 26 7 2 17 86:134 16 11. Brno 26 4 7 15 70:93 15 12. Trenčín 26 7 1 18 56:96 15 A következő forduló párosí­tása (január 24.): Kladno — Pardubice, Slovan — C. Budé- jovice, Sparta — Košice, Jih­lava — Plzeň, Litvínov — Brno, VŽKG — Trenčín. Ä KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Hol laknctk a VB-döntősök? Iránon, Perun és Spanyolor­szágon kívül a labdarúgó- világbajnokság valamennyi dön­tőse megtalálta már argentí­nai szálláshelyét. Magyarország Buenos Aires­ben, első mérkőzésének színhe­lyén egy szakszervezeti üdülő­ben lakik majd, tizenöt percre a River Plate stadiontól. Az argentin fővárosból június 3- án utaznak tovább. A Mar del Platától 20 kilométerre fekvő Chapadmalal egyik tengerparti szállodájában foglaltak szállást. Itt három pálya is rendelke­zésre áll a mindennapos gya­korlásra. Argentína: Salvatori üdülő, Buenos Airestől északnyugatra. Franciaország: Don Torcuato, Hindu Klub, Buenos Aires északkeleti részén. Olaszország: Don Torcuato, Hindu Klub. Lengyelország: Rosario, Ho­tel Libertador. Mexikó: Rosario, Hotel Ma­jestic. NSZK: Ascochinga Golf Klub, Cordobától északnyugatra. Tunézia: Carlos Paz, Orszá­gos Egészségügyi Dolgozók Szállodája, Cordobától nyu­gatra. Ausztria: Moron, Biztosítási Dolgozók Üdülője, Buenos Aires délnyugati részén. Brazília: Mar del Plata, Villa Marista. Svédország: Buenos Aires, Hotel Libertador. Hollandia: Mendoza közelé­ben, Hotel Potrerillos. Skócia: Alta Gracia, Cordo­bától nyugatra, Hotel Siearras. ★ Az angol labdarúgó-liga 26. fordulójának eredményeiből: Chelsea—Ipswich Town 5:3, Leeds United—Coventry City 2:0, Leicester City—Queens Park Rangers 0:0, FC Liver­pool—Birmingham City 2:3, Manchester U.—Derby County 4:0, Norwich City—Manchester City 1:3, Middlesbrough—West Bromwich Albion 1:0, Wolver­hampton Wanderers—Everton 3:1, Aston Villa—Bristol City elmaradt. — Az élcsoport állá­sa: Nottingham Forest 40, Man­chester City, Everton, Liverpool 34—34 pont. ☆ Az NSZK bajnokságának 22. fordulójában a következő eredmények születtek: Saarb- rücken—Fortuna Düsseldorf 1:1, Schalke 04—St. Pauli 4:1, Ham­burger SV—Stuttgart 2:0, Bo- russia Dortmund—Kaiserslau­tern 4:0, Borussia Möncheng­® A Ruch Chorzíiw kézilab­dázói BEK-mérkőzésen 16:13 (12:5) arányban legyőzték a svéd Polisens csapatát. Mindenki lehet világbajnok? élmezőnye, képességű Nem, , nem futballban! Fér­fi kézilabdában. Legalábbis ezt állítják egy kis túlzással a szak­emberek, ezzel is jelezve: mennyire ki­egyensúlyozott jelenleg a világ nincs kiemelkedő csapat a legjobbak között. Per­sze a „mindenki“ nem jelent mindenkit, de nyolc válogatot­tat feltétlenül. Sajnos Csehszlo­vákia együttesét nem sorolják Ide... Annái az egyszerű oknál fog­va, hogy az utóbbi Időszakban nagyon megkopott a csehszlo­vák kézilabdasport tekintélye. Ebben nem is annyira a kézi­labdázók és az edzők játszot­tak közre, hanem elsősorban a sportőgért felelős vezetők. Annyi felemás határozatot hoz­tak az elmúlt esztendőkben, hogy például a világbajnokság B-csoportjából egészen más összetételű csapat, más edzővel harcolta ki a csütörtökön kez­dődő VB-n való szereplés jo­gát, mint amelyik most Dániá­ban fog szerepelni. És ha a világbajnokságon sikerül meg­váltani a moszkvai olimpia re­pülőjegyét (az első hét között kell végezni), megint más együt­tes, más edzővel utazik 1980- ban a szovjet fővárosba. Ez van ... Nincs könnyű helyzetben La­dislav Šesták edző. Sokszor szemére vetették, hogy nincs határozott koncepciója a csa­patnak, pontatlanul védekezik, minimális az összekötők gól­képessége (minden áron a ka­pu közelébe „tolakodnak“), nincs igazi őtlövőle az együt­tesnek. Ez mind igaz. Az utób­biakról nem a szakvezető tehet. Ami a koncepciót illeti. Az utóbbi időben javulás tapasztal­ható. A védekezésben sikerült tökéletesebbé tenni az 1—5 és a 0—6-os rendszert lemondtak viszont az eléggé kockázatos 1—2—3-as agresszív védekezési formáról. A válogatott erőssé­gei közé tartoznak a szélsők és a kapusok az említett posz­tokon felvehetjük a versenyt csoportbeli nagy ellenfeleink­kel, Jugoszláviával és az NSZK­val. Az más kérdés, hogy az elegendő lesz-e a sikeres sze­repléshez. Mert a játéktudást, a legutóbbi eredményeket fi­gyelembe véve a két együttes esélyesebbnek látszik Csehszlo- vákiánől. A derülátó Stenzel Ahogy az ember olvassa a nyilatkozatokat, beszélget a szakvezetőkkel, úgy tűnik, szin­te senki sem bízik a jugoszlá- vok ellen (legutóbb kétszer is kikaptunk tőlük, 30:17 és 21:16- ra), mindenki az NSZK elleni mérkőzést tartja kulcsfontossá­gúnak a továbbjutást illetően. Van valami a dologban. De mi lesz akkor, ha ez a találkozó nem elképzeléseink szerint zaj­lik majd le? Egyébként Šesták edző megtekintette az NSZK két összecsapását az olimpiai bronzérmes Lengyelország el­len (19:16 és 29:19), s a követ­kezőket mondotta: „Az NSZK nagyon jól és főleg keményen védekezett, erőssége a gyors el­lentámadás. A folyamatos tá­madásvezetés már nem annyira kenyerük a nyugatnémeteknek, hosszadalmasan, statikusan kombinálnak. A csapatban a balkezes játékosok dominálnak. Nagyon jól játszott a 20 éves Wunderlich (Gummersbach), aki nagyszerűen hozta helyzet­be klubtársait, Feyt és Bran- dot...“ Az NSZK válogatottja 1974- ben elég gyorsan lábalt ki a hullámvölgyből. Nem kis érde­meket szerzett ebben az új ed­ző, a jugoszláv Vlado Stenzel, aki Münchenben olimpiai baj­nokságot nyert Jugoszláviával. 1976-ban az NSZK már negye­dik lett az olimpián! Stenzel edző fiatalokra építette csapa­tát és Montreal után további öt junior kapott helyet a nagy­válogatottban. Az edző sokat vár a kitűnő kapus Hoffmann- től. a beállós Spenglertől és a csapat „tengelyétől“, a Brand —Wunderlich—Deckman (mind Gummersbach) hármastól. Vlado Stenzel nem titkolja optimizmusát a VB-t illetően és nyíltan hangoztatja: csapata az A-csoport legesélyesebbje. Fő­leg azután derűlátó, hogy két­szer is biztosan nyertek az olimpiai bronzérmes Lengyelor­szág ellen. Jugoszlávia a katonáikkal Sokáig bizonytalan volt, sze­repelnek-e a jugoszláv váloga­tottban a katonai szolgálatot teljesítő kézilabdázók. Nagy vita után igent mondott a szö­vetség, s ezzel megnövekedett Jugoszlávia ambíciója, elsősor­ban a gólerős Miijak (127-sze- res válogatott) jelent sokat a csapatnak. Ivan Snoj szövetségi kapitány szerint a jugoszláv válogatott technikailag és tak­tikailag olyan magas fokon áll, hogy az átlagon felül gyors ké­zilabdázók még az elsőségért is pályázhatnak. Pszichikailag azonban eléggé labilisak, és ez a nyolcadik helyet is eredmé­nyezheti számukra. A VB-esélye- sekről a következőket mondta a jugoszláv szakember: „A Szovjetunió, Dánia, Románia és az NSZK csapata jut a legjobb négy közé. Dánia ugyanolyan veszélyes mint 1967-ben volt, amikor a döntőben szerepelt, ráadásul most otthon ját­szik ..." A jugoszláv válogatott átlag- életkora 25,5 év, átlagmagassá­ga 188 cm, legtöbbször a ko­paszodó Horvat (Bjelovar) ját­szott a válogatottban (223). Ki­lenc klub adott kézilabdázót a világbajnoki keretbe, legtöbbet, ötöt a bajnok Bejlovar. Jugosz­lávia válogatottja az elmúlt 30 nap alatt Skandináv portyát bonyolított le (Svédország 22:17 és 19:21, Dánia 12.13 és 18:15), majd négy bajnoki forduló kö­vetkezett január 12-től pedig Lengyelországban edzőtáboro­zik, közösen a lengyel válo­gatottal. A vendéglátók elleni két mérkőzésének eredménye: 15:15 és 17:18 Az egyes országok váloga­tottja nem sokat változott az 1976-os olimpia óta. í Kivéve Csehszlováklát.) íme a mont­reali világverseny sorrendje: 1. Szovjetunió, 2. Románia. 3. Lengyelország, 4. NSZK, 5. Ju­goszlávia, 6 Magyarország, 7. Csehszlovákia, 8. Dánia, 9. Ja­pán. (T. V.) ladbach—Eintracht Frankfurt 2:0, Hertha Nyugat-Berlin—Mün­chen 1860 4:1, Bayern München —Werder Bremen 3:1, Eint­racht Braunschweig—FC Köln 1:0, Duisburg—Bochum 0:0. — Vezet 30 ponttal az FC Köln a 26—26 pontos Borussia Mön- chengladbacli és Hertha előtt. ★ A moszkvai nemzetközi tornán a Bohemians labdarúgói 0:2 (0:1) arányban kikaptak a Moszkvai Torpedótól. A másik találkozón a CSSZKA Moszkva 2:l-re legyőzte a Pahtakor Tas­kent csapatát. ☆ A világbajnokságra készü­lő brazil labdarúgó-válogatott március 1-én Assuncionban Pa­raguay válogatottja ellen ját­szik előkészületi mérkőzést. ★ ]an van Beveren, a 32-sze- rcs válogatott kapus és Willy van dér Kuylen, az egyik leg­jobb holland csatár, a PSV Eindhoven játékosai, bejelen­tették a Holland Labdarúgó Szövetségnek, hogy személyes okok miatt nem vesznek részt az argentínai labdarúgó-világ­bajnokságon. ☆ Luis Pereira, az Atletico Madrid és a brazil labdarúgó­válogatott söprögetője május 7-ig, a bajnokság végéig nem állhat hazája csapatának ren­delkezésére. A brazil szövetsé­gi kapitány, Coutinhó már feb­ruártól szerette volna bevonni a felkészülésbe a kitűnő játé­kost. A sportfogadás hírei A Športka 4. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai: 13, 28. 30, 34, 35, 41. Pré­miumszám: 48. A II. húzás nyerőszámai: 4, 7, 19, 21, 32, 43. Prémium­szám: 10. A Sazka 4. játékhetének ti- zenkéttalálatos szelvénye: 123456789 10 11 12 212222112 1 1 1 Kilencen OuishurMian öt férfi és négy női ver­senyző képviseli Csehszlovákiát az asztalitenisz Európa-bajnok- ságon, amelyet március 9-től 19-ig bonyolítanak le a nyugat­németországi Dulsburgban. Fér­fiak: Orlowski, Kunz, Dvorá­ček, Panský, Štefko, tartalékok: Ovčarík és Cích. Nők: Uhlíko­vá, Silhanová, Dubínová, Hra­chová, tartalékok: Žižková és Heŕmanová. A férfiak edzője Vladimír Miko, a nőké Zdenék Šváb. A felkészülés záró szakaszára február 20. és március 5. kö­zött kerül sor Nymburkban. Bajnoki pántokért I. kosárlabda-liga. A férfiak­nál a hét végén a 4. kettős forduló mérkőzéseit játszották: Prievidza—NHKG Ostrava 80:80, Baník Handlová—Baník Ostra­va 83:106, Zbrojovka Brno—Li- toméfice 112:78, Slávia Košice —Sparta Praha 90:70, Svit— Slávia VŠ Praha 78:76, Inter Bratislava—D. Olomouc 99:88, Baník Handlová—NHKG Ostra­va 104:108, Prievidza—Baník Ostrava 92:88, Inter Bratislava —LitoméPice 87:71, Zbrojovka —Olomouc 102:82. A táblázat élén nem változott a helyzet, továbbra is a Zbrojovka vezet pontveszteség nélkül. Az Inter feljött a második helyre. Nők: A 7. kettős fordulóval befejeződött a bajnoki küzdel­mek első félideje. A mezőnyt két csoportra osztják, az első négyes — Sparta Praha, Slovan Bratislava, VŠ Praha, Lokomo­tíva Košice — a bajnoki címért játszik, a további négy együt­tes — KPS Brno, Slávia Prešov, Lokomotíva Bratislava, Iskra Kyjov — a kiesés ellen küzd. Eredmények: Sparta Praha— Lok. Bratislava 90:69, Slávia VŠ Praha—Slovan Bratislava 74:76, KPS Brno—Slávia Prešov 75:48, Kyjov—Lok. Košice,58:67, Slá­via VŠ Praha—Lok. Bratislava 80:71, KPS Brno—Lok. Košice 68:66, Sparta—Slovan 81:76. I. kézilabda-liga. A férfi baj­noki küzdelmek a héten kezdő­dő világbajnokság miatt szüne­telnek, a nőknél a 11. fordulót játszották: Ostrava—Partizáns­ke 15:17, Frýdek-Místek—Hlo­hovec 15:16, Duslo Šafa—Olo­mouc 15:13, Nitra—Štart Bra­tislava 13:22, ZMDZ—Gottwal- dov 20:20. Előrehozott találko­zón: Inter—Lok. Prešov 25:14. A forduló után helycsere tör­tént a táblázat élén, az Inter Bratislava került az első hely­re 19 ponttal, 2. Gottwaldov 18, 3. Start 15 pont. I. ökölvívó-liga, 2. forduló: Spartak Dubnica—OSP Galanta 16:4, OP Prostéjov—Dukla Olo­mouc 10:10, US Praha—Lok. Déčín 12:8. t'yy @ íippelüok^ 5. FOGADÚHÉT I. JÉGKORONG LIGA 1. Tesla Pardubice — Dukla Trenčín. A legutóbbi forduló­ban a katonák szerepeltek si­keresebben, értékes győzelmet arattak az éllovas Litvínov el­len. A Pardubice otthonában kapott ki. Tippünk: 0, 2. 2. Zetor Brno — V2KG. A mor­va ragandón a hazai pálya elő­nye dönthet. Tippünk: 1. 3. Skoda Plzeň — ChZ Litvi­nov. A bajnoki címre pályázó LItvínovnak idegenben kell bizonyítania, hogy a Trenčín- ben elszenvedett vereség nem Jelent tartós formahanyatlást. Tippünk: 0, 2. 4. VS2 Košice — Dukla Jihlava. A kelet-szlovákiai együttes to­vábbra is rendkívül rapszódi- kusan szerepel, legutóbb ott­honában súlyos vereséget szen­vedett a Slovantől. Tippünk: 2. 5. C. Budéjosice — Sparta Praha. A dél-csehországi együt­tes otthonában rendkívül ve­szélyes ellenfél. Hazai győze­lemre számítunk. Tippünk: 1. 6. Poldi Kladno — Slovan Bra­tislava. Nagyon nehéz dolga lesz az utóbbi időben jó formá­ban játszó Slovannak a bajnok Kladno jegén. Tippünk: 1. ANGOL LABDARUGÓ KUPA 7. Arsenal — Wolverhampton. Az I. divízióban a vendéglátók állnak jobban, az élcsoportban tanyáznak. Tippünk: 1. 8. Derby County — Birmingham City. Úgy tűnik az exbajnok Derby már kijutott a hullám­völgyből, az utóbbi hetekben sorozatos jó eredménnyel ör­vendeztette meg szurkolóit. Tippünk: 1. 9. Manchester United — West Bromwich Albion. A legutóbbi bajnoki fordulóban a Manches­ter Idegenben szerzett két pon­tot. Tippünk: 1. 10. Middlesbrough — Everton. A papírformát tekintve a ven­dégek a két pont várományo­sai. Tippünk: 2. 11. Nottingham Forest — Man­chester City. A bajnokság élén álló Nottinghamnek nagy lehe­tősége van, hogy továbbjusson a negyedik fordulóbői. Tin- pünk: 1. 12. West Ham United — Queens Park Rangers. A lon­doni rangadó már hagyományo­san háromesélyes. Tippünk: 1, 0, 2. m 1R78 I. 23. Az Inter férfi kosárlabdacsapata szombaton legyőzte bajnoki mér­kőzésen a Dukla Olomouc együttesét. Balról: Kotleba, Kropilák, Árpás (a labdával) és Terzijsky. (Vojtíšek felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents